Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-27 / 281. szám

1989. november 27. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT „fagytűrő” szurkolók érdemelnek A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE KECSKEMÉTI SC—MEZŐTÚR 1—0 (0—0). Kecskemét, 800 néző. Vezette: Csáki (Németh V., Szilvási). KSC: Nagy Zs. — Nagy J., Végh, Safranyik, Málik, Pauk, Kiss F., Rácz, Ozsváth, Tóth Cs., Török. Edző: Pataki Tamás.. Mezőtúr: Brakszatórisz — Takó, Vajda, Szabó, Kovács, Juhász, Pisont, Cselóczki, Oláh, Földes; Lilik. Edző: Földesi János. Csere: Török helyett Durucskó a 32. percben, Cselóczki helyett Molnár a szünetben, Pauk helyett Meszes az 50., Lilik helyett Ludasi a 60. percben. Sárga lap: Molnár a 79. percben. Szögletarány: lmA (3:4) a KSC javára. Kitűntek: Nagy J., Ozsváth illetve Vajda, Takó. LABDARÚGÓ NB II. Dicséretet csak a Az idényzáró mérkőzésre szállingó­zó nézők egy gazdagabb egyesülettől valószínűleg féldeci barackot is kaptak volna a belépő mellé, amúgy ajándék- gyanánt a kitartásért, hiszen vasárnap kora délután csontig hatoló téli hideg­ben indult útjára a'labda SzéktÓQ. Ha már felesről nem lehetett szó, valamivel jobb játékot mindenképpen kiérdemel­tek a vacogó hívek, ám ezt sem kapták meg sajnos.. Negyedóra illant el úgy, hogy sefnmi olyan nem történt a játéktéren, ami lab­darúgásra emlékeztetett. A 16. percben is a mezőtúri honvédek gondoskodtak egy kis izgalomról. Ekkor Pisont távol­ról leadott bombáját követően csattant a felső lécen a labda. Az e)ső említésre méltó hazai akció a 26. percben jutott el Brakszatórisz kapujáig, amelynek vé­gén Pauk ballal a jobb alsó sarok mellé küldte a labdát. A 28. percben Kiss Fe­renc közelről a mezőtúri portás kezébe fejelte a bőrt. Két perccel a félidő lefújá­sa előtt újból Pisont lövése okozott gon­dot Nagy Zsoltnak. Szabadrúgása nyo­mán csak kiütni tudta a labdát a kecske­méti kapuvédő. A fordulás után egy ideig úgy tűnt Pataki edző alapos fejmosást tartott a szünetben a hazai öltözőben, mert a KSC jobban csipkedte magát. Előbb — egy szép akció végén — Tóth Csaba lőhetett volna gólt, de két méterről sem tudott a kapuba találni, majd Kiss Fe­renc lövése szállt el a kapu előtt. A 60. - percben Ráczot szerelték a tizenhato­son belül. A kecskeméti játékos látvá­nyosat esett és Csáki játékvezető a bün­tetőpontra mutatott. Az ajándékot illik­elfogadni: a „sértett" a bal fölső sarok­ba lőtt, 1—0 a KSC javára. Hét perccel később egy kóbor hazai támadás látványosra sikeredett, amely­nek végén Meszes hét méterről a této­ván álldogáló kapus kezébe küldte a labdát. Csörgött, csordogált a mérkő­zés, az állóhelyen fagyoskodó nézők jobb híjján saját magukat szórakoztat­ták, minden labdaérintést hangos „ol- léval” kísértek. A 77. percben egy bal oldali szöglet után Tóth Csaba zavar­talanul fejelhetett, ami egy pattanás után a kapu fölé került a labda. Húzta az időt a hazai csapat, s az utolsó per­cekben csaknem egyenlített az ellen­fél... Többet érdemelt volna az a hét-nyolc száz szurkoló, akit nem riasztott vissza a zord idő sem attól, hogy szemtanúja legyen az őszi utolsó bajnoki mérkőzés­nek. Bár a KSC legyőzte a táblázat egyik sereghajtó csapatát, és ezzel sike­rült valamennyi lehetséges pontot meg­szereznie az őszi hazai találkozókon, mégsem szólhatunk az elismerés hang­ján a kék-fehérekről! A látottak alapján egyetlen focibarát sem sajnálta, hogy hosszú heteken át nem rendeznek labda­rúgó-mérkőzést a Széktói stadion­ban ... _ . , _ Rajtmar István Még szebb is lehetett volna a záróra... A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE BAJAI SK—KAZINCBARCIKA 0—0 Baja, 1700 néző. vezette: Vad (Hazafi, Kovács N.). BSK: Farkas — B. Szabó, Bene, Vidák Evanics, Mprvai, Gallai, Kovács — Zrínyi, Horváth, Bojás. Edző: Koller Viktor. Kazincbarcika: Majer — Orloczki, Lipcsei, Planéta, Budai — Kondás, Balogh, Búza — Kalmár, Asszony, Deszatnik. Edző: Varga Zoltán. Csere: B. Szabó helyett Teleki a 46., Kalmár helyett Temován az 56, Búza helyett Szamosi az 56. percben. Sárga lap: Planéta a 30., Horváth a 35., Kovács a 45., Teleki a 79., Asszony a 80. percben. Szögletarány: 7:2 (3:2) a BSK javára. Az első percben Planéta 22 méteres lövése szállt a kapu fölé. A 7. percben ismét Planéta 25 méteres szabadrúgása jelentett veszélyt a-hazai kapura. A 14. percben fegyosSföglet utáni kavarodás* ból B. Szabó a kaputól hat méterre a labda helyett a levegőt találta el. A 17. percben a hazaiak második szöglete is gólhelyzetét eredményezett, de Morvái 5 méterről a kapu fölé vágta a labdát. A 29? percben Planéta 25 méteres lövését védte látványosan Farkas." A 45. percben Zrínyi indította Bojást, aki egyedül vezette kapura a labdát, de lövését a kifutó Majer másodszorra védte. (A szünetben került sor a tombolák kisorsolására. Az alábbi jutalmakért még nem jelentkeztek a szerencsés nyertesek: a főnyeremény, a Wolkswa- gen Golf típusú autó a 2628 sz. tombo­la tulajdonosáé. Csemege-ajándékko­sár 2868, Bácshús-ajándéklcosár 2374, Buszev-ajándékkosár 2801, Sugo Taxi vásárlási utalvány 2353, Vídia Keres­kedelmi Vállalat sztereó magnója 1441, Bácsker Vállalat elektromos fali­órája 1937. sz. sorsjegy tulajdonosát illetii) ; A második félidő mezőnyjátékkal kezdődött, majd az 56. percben a vendégek kettős cserét hajtottak végre. Az 59. percben Evanics reme­kül ment el a jobb oldalon. A kapu előtt keresztbe lőtt labdáját a balról érkező Kovács rosszul találta el, és odafetYä ’helyzet. A vendégek a 67. percben hagyták ki a legnagyobb helyzetüket. Szamosi egyedül vezette Farkas kapusra a lab­dát, kipattant lövését Deszatnik az üres kapura emelte, de a felső lécről a me­zőnybe vágódott a pettyes. A 75. percben Morvái két csellel tisz­tára játszotta magát, kapura bombá­zott, a rövid sarokra tartó lövését Ma­jer védte. Két perccel később ismét Morvái került gólhelyzetbe, azonban nyolc méterről leadott lövésébe a vé­dők beleléptek és a labda a mezőnybe pattant. A 90. percben Morvái célozta meg a vendégkaput, és labdája a felső lécről vágódott vissza. Ebbe egy vendégvédő kézzel beleütött, mire a játékvezető to- vábbot intett.... Összességében nagy iramú, közepes színvonalú találkozót láthattak a nézők. A hazaiak 3-4 óriási gólhelyzetet hibáz­tak el. A vendégek teljesítménye csaló­dást okozott. Kitűnt: Bene, Vidák, Evanics, illetve Majer, Lipcsei, Asszony. Schwarcz Iván ŐSZI VÉGEREDMÉNY A KELETI CSOPORTBAN 1. Szeged SC 15 11 3 1 23— 5 36 2. Kazincbarcika 15 9 2 4 22—11 29 3. Szarvas 15 6 6 3 16—15 24 4. Kecskeméti SC 15 7 2 6 24—23 23 5. Metripond 15 6 4 5 23—15 22 6. BVSC 15 6 4 5 18—19 22 7. DVTK 15 5 6 4 23—22' 21 8. Eger 15 6 3 6 21—20 21 9. DMTE 15 4 8 3 20—16 20 10. Szolnok 15 5 5 5 19—22 20 11. Debr. Kinizsi 15 5 4 6 15—14 19 12. Nyíregyháza 15 4 4 7 10—16" 16 13. Salg. Síküveg 15 4 3 8 18—25 15 14. Baja 15 2,7 6 13—18 13 15. Mezőtúr 15 2 6 7 12—25 12 16. Szegedi Dózsa 15' 2 5 8 13—24 11 Eredmények: Szolnok—Szegedi Dózsa 3 —1, DVTK—Salgótaóáni/Siküveggyár 4-^ 0, Szarvas- D. Kinizsi 1—0, Hger- Metri- pond 1—í, DMT£—Metripond 1—J, Sze­ged—Nyíregyháza 2—0. Ez történt az NB I-ben Bp. Honvéd—Csepel 2—1, Pécsi MSC—- Váci Izzó 3—0, Veszprém—Videoton 0—0, Vasas—Debrecen 0—0, Tatabánya—Ú. Dó­zsa 1—3, Rába ETO—Siófok 1—1, MTK- VM—Ferencváros 3—0, Haladás—Békés­csaba 0—1. Az NB I. állása Az előrehozott tavaszi első, összességében a 16. NB I-es forduló után, az 1990-es folyta­tás előtt ez a sorrend: 1. Ú. Dózsa 16 12 1 3 26—10 37 2. MTK-VM 16 11 2 3 23— 8 35 3. Pécs 16 9 6 1 26— 9 33 4. Ferencváros 16 7 4 5 24—17 25 5. Vasas 16 6 4 6 171—17 22 6. Videoton 16 5 7 4 12-^14 22 7. Tatabánya 16 7 1 8 10—13 22 8. Siófok 16 4 7 5 13—14 19 9. Bp. Honvéd 16 5 4 7 16—19 19 10. Békéscsaba 16 5 4 7 10—18 19 11. Veszprém 16 3 9 4 12—14 18 12. DVSC 16 4 6 6 11—17 18 13. Haladás VSE 16 4 4 8 18—25 10 14. Rába ETO 16 2 7 7 14—17 13 15. Vác 16 2 7 7 12—20 13 16. Csepel 16 1 9 jS 12—24 12 LABDARÚGÓ NB III. Kiskőrösön „hat gombóccal” kedveskedtek a Dabasnak KISKŐRÖS—DABAS 6—1 (2—1) Kiskőrös, 300 néző. Vezette: Koka- vecz A. Kiskőrös: Szentesi — Benkó, Szlo­vák, Verebélyi, Beregszászi, Szentpéte- ri, Lengyel, Vági (Juhász), Szűcs, Pecz- nyik. Sörös. Edző: Linka József. 1. perc: Lengyel elfutott a jobb olda­lon. Éles középreadását Szűcs küldte a kapuba, 1—0. 9. perc: Szűcs 16 méter­ről rászúrt erős labdája a kapusról ki­pattant. Sörös rácsapott és a hálóba lőtt»-2—0. 41. perc: Lökés miatt a já­tékvezető 11-est ítélt, amelyet Balatoni értékesített, 2-M. 47. perc: Szűcs lehe­tetlen szögből szép gólt lőtt, 3—1. 67. perc: Szűcs jobbról beívelt labdáját Sö­rös mintaszerű fejessel küldte a léc alá, |—1. 70. perc: Juhász egy szép cselso­rozat végen lőtt a hálóba, 5-—1. 82. perc: Lengyel balról beívelt labdáját Juhász pörgette a kapuba, 6—1. Ilyen különbséggel is megérdemelten győzött a hazai együttes. Kitűnt: az egész kiskőrösi csapat, il­letve a Dabasból senki. Ifjúsági eredmény: »Kiskőrös—Da- bas 5—1. ifj. Kelemen István MISKE—KISKUNHALAS 3-ü (i-o) , Kiskunhalas, 100 néző. Vezette: Búzás. Miske: Jeszenovics — Jagicza, Hu­bert, Kákonyi, Goldschmidt, Pesti, Csincsák, Tóth, Kovács, Horváth (Gi­nál), Pécsi (Tamási). Szaktanácsadó: Rónai Sándor. KAC: Kerpits — Iván, Tóth, Tamá­si, Herman, Dózsa, Sz. Kovács, Kat­zenbach, Pap, Agócs, Komáromi (Muskó). Edzó: Mészáros Tibor. 10. perc: Horváth Szögletét Kovács fejelte a hálóba, 1—0. 75. perc: Egy kapu előtti kavarodás végen Gold­schmidt helyezett a jobb alsó sarokba, 2—0. 76. perc: Csincsák baloldali el­futás után megszerezte csapata harma­dik gólját, 3—0.87. perc: a Pesti bukta­tásáért megítélt büntetőt Tóth a léc fölé emelte. A jóljátszó miskeiek esélyt sem adtak a kapura veszélytelen hazaiaknak a pontszerzésre. Kitűnt: Kerpits, Tóth illetve Jagicza, Goldschmidt. Ifjúsági eredmény: Kiskunhalas— Miske 7—0. Árvái Mihály* HONVÉD BEM SE—KECSKE­MÉTI TE 3—2 (1—2) Cegléd, 600 néző. Vezette: Hanyecz. KTE: Varga — Endre, Gál, Pataki, Forgó, Torbavecz, Nagy L., Meszlényi (Salanki), Óvári, Fütyü, Kátai. Edző: Sz. Tóth Antal. 16. perc: Tóth jobb oldali beadását az üresen álló Molnár 8 méterről a léc alá fejelte, 1—0. 21. perc: Bal oldali szöglet Után a beívelt labdát Pethő az ötösön kézzel ütötte el. A megítélt bün­tetőt Óvári értékesítette, 1—1.44. perc: Kátai szöglete után Torbavecz közelről a hálóba fejelt, 1—2. 74. perc: Áz egy­másra váró KTE-védők hibáját kihasz­nálva Tóth kiszorított helyzetből lőtt a kapuba, 2—2. 82. perc: A vendégvéde­lem Varga kapussal az élen „leder­medt”, és Molnár akadálytalanul fejelt a léc alá, 3—2. Az Alföld csoport rangadóján reme­kül kezdtek a listavezetők. A váratlanul bekapott gól sem törte meg lendületüket és még a szünet előtt megfordították az eredményt. A második félidő látványos játékot, nagy küzdelmet hozott. A ha­zaiak kihasználták a kecskeméti véde­lem két megingását és igen értékes há­rom pontot szereztek. Kitűnt: Szegedi, Lajkovics, Molnár illetve Nagy L., Fütyü. NB III. ALFÖLD CSOPORT 1. Kecskeméti TE. 15 11 2 3 30—12 35 2. H. Bem SE 15 10 3 2 34—17 33 3. Miske 15 7 6 2 27­-13 27 4. Nagyszénás 15 8 3 4 21­-17 27 5. Mezökovácsháza 15 7 4 4 24—19 25 6. Rákosmenti TK. 15 6 ,3 6 29­-24 21, 7. Csongrád 15 5 5 5 13­-15 20 8. Malév SC. 15 6 1 8 20—19 19 9. Gyula 15 5 ,4 6 21­-23 19 10. Szentes 15 5 3 •7 19—24 18 11. Dabas 15 5 3 7 17­-25 18 12. Tápé 15 5 *3 7 21­-33 18 13. Kiskőrös 15 5 1 9 32­-26 16 14. Orosháza 15 4 4 7 15—19 16 IS. Mezőhegyes 15 5 1 9 17­-32 16 16. Kiskunhalas 15 ll 4 10 12­-34 7 További eredmények: Tápé—Mező- kovácsháza 2—4, Malév SC—Mezőhe­gyes 1—2, Orosháza—Csongrád 0—2, Szentes—Nagyszénás 2—0, Rákos­menti TK—Gyula 3—1. ASZTALITENISZ Félegyházi bravúr a bronzért Cegléden • Nagy csa­tában nyert Cegléden a félegyházi Le­nin Tsz aszta­litenisz-csapa­ta és őrzi har­madik helyet a táblázaton. (Farkas Tibor felvétele a mérkőzésen készült.) . LENIN TSZ SE—CEGLÉD 13:12 NB I-es férfi A csoport, Cegléd, 100 néző. Győztesek: Káposztás (4), Aranyosi (3), Laczkó, Kaiser, Szalaba (2—2) illetve Harczi (5), Berta (3), Halmai, Szappa­nos (2—2). / Mindkét fél izgatottan készült az összecsapásra, hiszen a találkozó tétje a bajnokság őszi bronzérme volt: aki nyer, az fordulhat az előkelő harmadik helyen. Kalász Kázmér fél­egyházi edző úgy döntött, hogy Szalaba ismét csapattag lesz ezen a fontos mérkőzésen. Az első két kör után 5:5 volt az állás, a hazaiaknál Harczi és_Berta, a vendégeknél Káposztás és Aranyosi gyűjtögette a pontokat. A Találkozó forduló­pontját Laczkó és Szalaba harmadik körbeli váratlan győzel­me jelentette, ekkor már a félegyháziak vezettek 8:7-re. A folytatásban Aranyosi imponáló biztonsággal verte Bertát és az utolsó öt mérkőzés előtt 1 l:9-re vezetett a Lenin Tsz. Az utolsó körben Káposztás óriási győzniakarással úgy nyert Berta ellen, hogy a döntő játszmában már 16:10-re vezetett a ceglédi asztaliteniszező! Ezzel a győzelemmel a félegyházi csapat föltette a koronát a szép őszi szereplésére. KECSKEMÉTI SPARTACUS—EGRI VM 21:4 - NB I. B csoportos női mérkőzés, Kecskemét. Győztesek: Bohus, Szabó (5- -5), Nagy A. Mack (4—4), Unger (3). Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően nagyarányú győzelmet arattak a kecskeméti lányok, egy pillanatnyi esélyt sem adtak az egykor szép eredményeket elérő egri csapatnak. Bohus és Szabó kiemelkedően játszott, de a töb­biek is kitettek magukért. KOSÁRLABDA „Olajra lépett” a Szolnok a bajai rangadón BAJAI SK—SZOLNOKI OLAJ­BÁNYÁSZ 106—95 (58—49) NB I. A csoportos férfimérkőzés. Ba­ja, 1500 néző. Vezette: Harsányi, Vára- di. Bajai SK: Hosszú (32/18), Mihálo- vics (13/3), Veress (5), Ágh (13/9), Li- kár (14/6), Csere: Goijanacz (9/3),'Rát- vay (18), Kiss (2). Edző: Kancsár Zpltán. Hatalmas küzdelmet, kemény csatát láthatott Baján a szép számú szurkoló- sereg. A hazaiak gyorsan megtalálták az agresszíven védekező Olajbányász játékának ellenszerét és a 8. percben már 11 pont volt a két csapat között a különbség. Fordulás után a vendégek igyekeztek csökkenteni a hátrányukon és 66—61-re feljöttek. Ekkor erősített a Baja és hatalmas'dobópárbaj alakult ki a pályán, amelyben a hazaiak bizo­nyultak jobbnak. A mérkőzés kemény­ségére jellemző, hogy hat játékos is ki­pontozódott, és a játékvezetők csak na­gyon nehezen tudták a rendet fenntar­tani. A BSK hétközi, Csepel elleni' re­mekjátéka után most ismét 100 ponton felül dobott, és megérdemelt győzelmet aratott. Kitűnt: Hosszú, Mihalovics, Ágh, Li- kár, Rátvay, illetve Tóth A. (25/15), SÚLYEMELÉS ATLÉTIKA Tabajdi bécsi nagy futása Első ízben rendeztek nagy nemzet­közi futógálát így november végén az osztrák fővárosban. A 100 kilométeres távnak kilenc ország képviseletében 170 futó vágott neki. A mínusz 3 fok és a hóesésben latyakossá váló pálya ala­posan próbára tette a versenyzőket. A kiskunhalasi Tabajdi József a negy­ven év felettiek kategóriájában a har­madik helyen végzett, ideje 8:19,40. A három rajthoz álló magyar atléta közül Vass Mária szerepelt a legered­ményesebben: az első helyen ért célba a Bp. Építők versenyzője. Abeljanov (19), Berkics (20), Tóth Z. (18/12). SZARVASI F. MEDOSZ—KSC 82 —69 (41—29) NB I. A csoportos női mérkőzés: Kecskemét, 200 néző. Vezette; Ger­gely, Görgényi. KSC: Krasznai (5), Kovács (4), Fück (18/6), Farkas (3Ó/3), Kurucz (8), Cse­re: Hegédűs, Balázs (1). Edző: Tóth Viktor és Adamik Ferenc. A KSC múlt heti súlyos veresége után javításra készült. A csapatban új­ra láttuk Hegedűs Editet és Balázs Ka­talint, Sajnos már az első félidőben ki­tűnt, hogy ezen a délutánon kevés re­ménye lehet a kék-fehéreknek*a győze­lemre. Bár a vendégek is sokat hibáz­tak, nem tudták fölülmúlni a hazaiakat a rontásokban. Bosszantó ziccerkiha­gyások, rengeteg eladott labda jelle­mezte a kék-fehérek játékát. A máso­dik félidőben 17 ponttal is vezettek már a vendégek, s öt-hét pontnál jqbban nem sikerült megközelítenie a KSC- nek őket. Fájó, de megérdemelt veresé­get szenvedett szombaton Tóth Viktor csapata! Kitűnt: Fück, illetve Kujawa (18), Bozsémé. TOTÓ A totó 47. heti játékszelvényén szerep­lő mérkőzések eredményei: 1. Karlsruher SC—VtB Stutt­gart .....................................1—6 1 2. Nürnberg—Bayern......Mün­chen ..............1 4—0 1 3. Mönchengladbach—Kaisers­lautem .................................3— 1 1 4. Hannover—Braunschweig .. 3—0 1 5. Meppen—Osnabrück..........3—1 I 6. Unterhaching—Freiburg ... 0 - 0 x 7. Verona—Róma.....................2-2 x 8. Atalanta—Internazionale .. 2—1 1 9. Cesena—Fiorentina............1 — 1 x 1 0. Licata—Torino................|. 1 — 1 x 11. Catanzaro—Parma ..............1—4 2 1 2. Triestina—Ancona.......... 1-3 2 1 3. AveUino—Brescia..................1—2 2 Pót mérkőzés: 14. Juventus—Napoli..................1—1 x Ö KÖLVÍVÁS Vastaps a Vasas ellen KAPOSVÁRI DÓZSA— KECSKEMÉTI SC 16:12 • Kaposvár, 400 néző. Vezette: Dr. Révész, Cseperke. Pontoztak: Dekő, Mészáros, Werling. . Eredmények: Ifjúságiak (elöl a hazai öklözök): 54 kg: Horváth feladta Vos- tyál ellen. 0:2. 60 kg: Orsós L. ponto­zással verte Vighet. 2:2. 63,5 kg: Ba­logh a 2.- menetben feladta Zsillák el­len. 2:4. 71 kg: Pápai ellenfél nélkül győzött 4:4. Felnőttek: 51 kg: Csipkés a találkozó egyik legjobb összecsapásán pontozás­sal verte Tanait. 6:4. 54 kg. Orsós S. ellenfél nélkül győzött. 8:4. 57 kg: La­katos T. kiütötte Trecskót. 10:4. 60 kg: Szánthó az első menetben feladta Sza­kállas ellen. 10:6. 63,5 kg: Zámbó már az első menetben a padlóra küldte Ko­zákot, aki ezután magához ragadta a kezdeményezést, de pontozással, nagy csatában a hazai öklöző bizonyult jobbnak. 12:6. 67 kg: Kincses ellenfél nélkül jutott két ponthoz. 12:8. 71 kg: Ácsnak sem kellett mérkőznie. 12:10. 75 kg: Füzesy ellen Horváth az első menetben adta föl. 14:10. 81 kg: Ráko­sa pontozásos vereséget szenvedett a második menettől pontosabban ütő Pullaitól. 14:12. +81 kg: Sári ellen Nyitrai a második menetben föladta. 16:12. Szoros csatában, nagy küzdelemben maradt alul a Kaposvárral szemben a KSC. Jutási Róbert HONVÉD KUN B. SE—VASAS 17:11 Kiskunfélegyháza, 400 néző. Vezet­te: Bada, Nagy R. Pontoztak: dr. Ka­tona, Majláth, Nagy K. Eredmények: Ifjúságiak (elöl a fél­egyházi öklözök), 54 kg: Kapus ponto­zásos győzelmét aratott Kaborczai fe­lett. 2:0.60 kg: Nagy Gy. a 3. menetben döntő fölénnyel nyert Varga ellen. 4:0. 63,5 kg: Piroska a 2. menetben feladta Kozák, ellen. 4:2. 71 kg. Makányt az orvos betegség miatt nem engedte in­dulni Gábris ellen. 4:4. Felnőttek: 51 kg: Kolompár G. a 2. menetben feladta Kovács ellen. 4:6. 54 kg: Németh es Bartha /összecsapása döntetlenül végződött. 5:7. 57 kg. Ka- ezur pontozással győzött Karika ellen. 7:7. 60 kg. Kangli pontozással nyert Almády ellen 9:7. 63,5 kg: Mizsei pon­tozásos győzelmet aratott Turn fölött. 11:7. 67 kg: Szász ellen Bencsik a 3. menetben feladta. 13:7.71 kg: Konkoly I. pontozással nyert Kozák ellen. 15:7. 75 kg: Kolompár pontozással vesztett Béres ellen. 15:9. 81 kg: Nagy I. ellenfél nélkül győzött. 17:9. +81 kg: Kovács L. Petrányi ellen a 2. menetien feladta, 17:11. Jó mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született. A találkozó érdekes­sége, hogy két egykori Vasas-öklözö, Kaczur és Kangli félegyházi színekben nyert egykori társaik ellen. Farkas Tibor Földi Csilla és Takács Mária Európa-bajnokok Harminc ország 140 versenyzőjének részvételével megkezdődött Manchesterben a női súlyemelő vüág- és Európa-bajnokság. Pénteken három súlycsoportban léptek dobogóra a versenyzők, köztük a 44 kg-ban Földi Csilla, az olimfiai bajnok Földi Imre lánya. Csilla remek formában versenyzett és a három sikeres szakítógyakorlata után lökésben is kitűnően állt helyt. 130 kg-os összetett eredményével Európa-bajnoki címet szerzett. 57,5 kg-os szakító­gyakorlatánál és 72,5 kg-os lökésgyakorlatánál sem tudott az öreg kontinensen senki jobbat elérni, így háromszoros EB-gyöztes lett. A világbajnoki mezőnyben ezzel az eredménnyel az ötödik helyen végzett. A 48 kg-osok1 mezőnyében Koós Veronika 67,5 kg-os lökésgyakorlatával Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. A következő versenynapon a 67,5 kg-osók között dobogóra lépő Takács Mária jól kezdett, azonban két sikeres szakítás után megsérült a könyöke, nem mert kockáztatni, és a harmadik szakítógyakorlatától visszalépett. Rövid pihenő után sikeresen teljesítette három lökésgya­korlatát és 200 kg-os (87,5; 112,5) eredményével háromszoros Európa-bajnok lett. A 112,5 kg-os lökése egyben világbajnoki ezüstérmet ért. Az egész versenyre az ázsiai — főleg a kínai — versenyzők elsöprő fölénye jellemző. A kínai lányok már eddig 18 érmet gyűjtöttek be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom