Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-23 / 278. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. november 23.

Cselekvés pánikban

Arisztotelész már időszámítá- sunk előtt 350-ben fog/ % lalkozott a keskeny nyí- JL Ja. láson átmenő fénysugarak útjának a leírásával, amikor a napfogyatkozásnál fellépő jelenségeket rögzítette. Körülbelül 500 évvel később Ptolemeus írta le a fény törését, és ugyanezeket a jelenségeket Plinius, majd Seneca is, mint előttük ismerteket említik. Ali Abú Alhassan arab tudóson kivül még Roger Bacon foglalkozott a fénytörés törvényével: neki már egy gyűjtőlencséje is volt. 1500 körül Leonardo da Vinci ismertette a camera obscurát, majd 1535- , ben a híres természetbúvár, Johann Baptista Porta adott leírást a „Magia naturalis”-ról, a lyukkameráról, amit már előtte Erasmus Reonbold a napfogyatkozás megfigyelésére használt.

A fényképezőgépek ősének tehát a lyukkamerát tekinthetjük, amely a legegyszerűbb eszköz arra, hogy a fény egyenes vonalú tova- haladásának felhasználásával lencse nélkül tudjuk előállítani valamely tárgy képét. A fejlődés további útján, 1566 körül, Dániel Barba- ro velencei polgár lyukkamerafu- ratában már egy egyszerű gyűjtő- . lencsét használt, éppen ezért őt tekinthetjük a lencsés fényképezőgép feltalálójának. Johann Zahn 1665-ben egy olyan hordozható lyukkamerát készített, amely homályos üveggel és a megfigyelést elősegítő ferde tükörrel volt ellát-' va, így őt tekinthetjük a tükörreflexes gépek feltalálójának.

Ebben az időben még nem volt ismeretes, hogy a lencsék által adott képeket miként lehet rögzíteni. Az erre vonatkozó érdem Heinrich Schultze német orvost illeti, aki 1727-ben felfedezte az ezüstsók fényérzékenységét, és ezzel kiindulási alapot adott a képek rögzítéséA fényképezés őskora

re, vagyis a fényképezésre. Végső soron a francia Niepce-nak sikerült 1826-ban a lyukkamerában a fényképet tartóssá tennie, és munkatársa, Daguerre azután dolgozta ki az akkori időkben világhíres fényképészeti eljárást, a daguerro- típiát. Ennél az eljárásnál magát a felvételt nedves állapotban lévő jódezüst lemezre készítették. A megvilágitási idő 10—20 perc között mozgott, ami különösen kényelmetlen volt az arcképfelvételeknél, mert majdnem lehetetlen, hogy az illető ilyen hosszú ideig mozdulatlan maradjon. A megvilágított lemezt higanygőzök hatásának tették ki, ezáltal jött létre a pozitív kép.

A túl hosszú megvilágítási idő csökkentésére a felvevő objektívok fényerejének növelését tűzték ki célul. így került használatba 1841- ben a Petzval-lencse, amelynek gyújtótávolsága 149 mm és a viszonylagos nyílás kb. 1:3,7 volt. Ezzel az objektívvei szerelték fel a bécsi Voigtländer cég 1842-ben gyártott fényképezőgépét.

Az úgynevezett száraz fényképészeti eljárás meginditója Meddox angol orvos, aki 1871-ben olyan recepteket közölt, amelyek alapján előállítható lemezek már különösebb kezelés nélkül, azonnal alkalmazhatók, és 1875-ben használatba is vették a száraz fényérzékeny lemezeket. Mindezek alapot adtak a különböző fényképezőgépek előállításához, amelyek akkoriban még elég nehézkes és kezdetleges berendezések voltak.

Képünkön: az első Kodak- kamera, egy 1888-ban gyártott fényképezőgép. Exponálni a bal oldali, zsinór megrántásával lehetett. Ára 25 dollár volt, tehát egy átlagember is megfizethette. (MTI külföldi képszerkesztőség)

A FELÚJÍTOTT TETŐ TOVÁBBRA IS BEÁZIK — 85 EZERBE KERÜLT A PARKETTÁZÁS, MÉGIS LINÓLEUM A PADLÓN

Az üres tanácsházáért aláírásgyűjtést terveznek a szülők

„UTAZZON A BÉKESÍ TOURS- SZAL!” — egyebek között ilyen felirattal is tűntettek a napokban a Parlament előtt, amint azt sokan a televízióban láthatták. Az esemény hatására jellemző, bogy szombaton egy újságíró egyenesen Robert Muldoon- nak, Uj-Zéland tíz éren át volt miniszterelnökének — aki egy nemzetközi gazdasági tanácskozásra érkezett Budapestre — tette fel a kérdést: látott-e már valaha ilyen tüntetést?

A lakosság is nyugtalan

A válasz úgy hangzott, hogy egy demokráciában mindenféle tüntetés lehetséges, majd egy történettel folytatódott. Eszerint néhány éve az új-zélandi parlament épülete elé, amely közvetlenül az egyetem épülete mellett áll, kiírták, hogy „Ebédidőben tüntetés!”. A délben kiáramló diákok fel is kapták az előre odahelyezett táblákat, amelyeken a legkülönfélébb követelések voltak olvashatók. Kezdve attól, hogy „Mondjon le a kormány!”, egészen addig, hogy „Egyetek Joe-nál!”. A diákok mutogatták a transzparenseket a kameráknak, de az egyik riporter megkérdezte: miért követelitek, hogy egyenek Joe-nál? A válasz: „Azért, mert túlságosan sokan esznek Frednél”.

A magyar kormány, amely nem szokott hozzá a demokráciához, aligha tudja ilyen felülemelkedett humorral fogadni a hazai, nem sokkal kevésbé zabolátlan tüntetéseket. De talán nem is baj, ha komolyan veszi. A demokráciát, a tüntetéseket, általában a köz véleményét.

A lakosságot ugyanis sok minden mellett az nyugtalanítja, hogy a kormány nyugtalan; hogy intézkedései legalábbis zaklatottságról árulkodnak. Hogy egyik lépésével megcáfolja a másikat. Hogy ma semmissé teszi, amit tegnap hirdetett, következésképp holnap semmissé teheti, amit ma hirdet. Ilyen körülmények között a lakosság nem tudhatja, mihez tartsa magát, és maradék bizalmát is elveszíti.

Persze, a kormánynak sok oka van a nyugtalankodásra. Ha csupán annyi lenne, hogy a szabad választások előtt minden bársonyszék meginog, az is sok lenne. A személyi aggodalmaknál azonban, sajnos, sokkal többről van szó. E kormány kénytelen viselni azt a felelősséget, amelyet egy csődbe jutott gazdaság, egy forrongó társadalom jelent, és amely egy történelmi, mondhatni: világtörténelmi változás cselekvő részese.

Pánikban nem lehet bölcsnek lenni

Bajos azonban bölcs és felelős módon eljárnia annak, aki pánikba esik. Márpedig a magyar kormánynyal valami ilyesmi történik. A Nemzetközi Valutaalap a nyáron felfüggesztette hitelei folyósítását, mondván: a magyar kormány nem tartotta be a feltételeket, költségvetésének és fizetési mérlegének hiánya jóval nagyobb annál, mint amit vállalt. A kormány folytatja alkudozásait a nemzetközi pénzügyi szervezettel, mert tudja: ha onnan nem jön hitel, akkor nem adnak kölcsönt a kereskedelmi bankok sem, s ha nem adnak, akkor nincs mód az adósságtörlesztésre, s ha nem törleszti az adósságot, akkor a nemzetközi pénzvilág olyan helyzetet teremthet, amelyben a mainál

jóval súlyosabb életkörülmények közé kerülhet a lakosság. Ezt elkerülendő tehát .alkudozik az IMF-fel, és — bizonyit.

Egyebek között például azt bizonyítja, hogy nem herdálja ő a keményvalutát. Sem úgy, hogy -a KGST-be irányuló exporttermékekben továbbadja más országoknak — holott a KGST-export visszafogásából súlyos következmények származnak a magyar gazdaságra —, sem úgy, hogy osztogatja polgárainak, hogy ők azt tengerentúli luxusutazásokra, meg bevásárló célú szomszédolásra fordítsák. Bár ez utóbbiból is súlyos következmények származnak — ha nem is gazdaságiak, de társadalmiak — a kormánynak ezt a lépését a nemzetközi pénzvilág mégis igencsak logikusnak és indokoltnak tartja.

Nem így a hazai lakosság, amely állampolgári jogainak megnyirbálását látja benne. Hogyne, hiszen csak nemrégiben kapta kézhez felnőttségének és szabadságának bizonyítékát, az útlevelet, amely ezzel a legutóbbi döntéssel szinte használhatatlanná válik. Mégis feltételezhető: ha az útlevél, az utazás szabadságának megadása és a turistaellátmány radikális csökkentése között nem történik semmi,például ha a kettő egyidejűleg történik, vagy ha az elsőt kellően átgondolt előkészités után követi a második —-, akkor a lakosság az utóbbit józanul tudomásul veszi. ,

Logikátlan, kedélyborzoló intézkedések

De a kettő között igen-igen sok minden történt. A turistavámok változtatásától kezdve a turistaellátmány kiszolgálásának legváltozatosabb módjai mind a lakosság kedélyállapotának izgatói voltak. Az összekuszálódott intézkedések mára olyan helyzetet teremtettek, amelyben nem lehet eligazodni.

Példának okáért: bárki, a pénz eredetének megne-. vezése nélkül, elhelyezhet a devizaszámlán külföldi valutát, ám még él a devizakódex is, amely szerint magyar állampolgár nem fogadhat el külföldi valutát, ha pedig mégis ilyenhez jut, azt be kell szolgáltatnia, el kell adnia az államnak. Azután: idegen valutát otthon tartani csak 4000 forint értékben szabad, de bármilyen értékben szabad a számlára helyezni, majd — kiviteli engedéllyel — külföldre vinni. Vagy: készpénzben kapjuk a turistaellátmányt, majd utazási, csekkben kapjuk, majd legalább 500 schillinget azért mégis készpénzben kapunk, majd flcm ,pvre 380 dolfet, hmS™.áíiéw§, , jjjßtye 300 dollárt kapunk, de évente 50 dolláronként és készpénzben, és a csekk többé nem kötelező...

Ezekben a döntésekben semmiféle következetesség, semmiféle logikus rendszer nem fedezhető fel. E lépések még ha külön-külön kellően indokolhatók is, együttvéve teljességgel indokolatlanok. A logikátlan, egymásnak ellentmondó intézkedések egy kapkodó, pánikba esett vezetés rögtönzései.

Pánikban nemhogy bölcsen, de ésszerűen is cselekedni lehetetlen. Ami nem mentség, csak magyarázat. Vagy inkább tiszteletteljes kérelem: szíveskedjenek előbb lehiggadni, majd mélyen elgondolkodni, valamennyi körülményt mérlegelni, a lehetséges következményeket viszonylagos pontossággal kiszámítani, és csak azután tessenek cselekedni.

Gál Zsuzsa

Hetényegyházán ismét óvodagondok

A hír az volt, hogy a nyáron végre leparkettázták a hetéoyegyházi óvoda két csoportszobáját Mindössze néhány napra, mert a kész parkett felpúposo- dott. A mester — bár már sejtette, hogy munkája hiábavaló lesz, mert rossz a betonaljzat — fölszedte és újrarakta. Igaza volt. Ez sem tartott soká. Megkezdődött a herce-hurca, ki a felelős, hogy oda a parketta és oda 85 ezer forint is.

Ezek után kerestem meg Hetényegyházán Csendes Sándornét, az óvoda vezetőjét, akitől aztán megtudtam: ez a parkettázás—mégha ideiglenesen valóban műanyag padló is van a csoportszobában — jövőre megoldódik. Égetőbb viszont, hogy beázik a másik épület teteje, s hogy bár már három helyen is van óvodai csoport—borzasztó a zsúfoltság. Felajánlottak egy negyedik helyet is, s jóllehet, a szétdaraboltság cseppet sem előnyös, belémentek, hogy az üresen álló tanácsházát is használatba vegyék, de nincs pénz az átalakításra. így bezárva, lezárva viszont „ingyen romlik az állapota”.

A gyerekeket el kell helyezni

Nézzük akkor sorban, mi a gond, és hogyan lehetne a megoldást segíteni.

— Hetényegyháza mint Kecskemét kertvárosa, szépen gyarapszik — mondja a vezető óvónő. —Rengetegen jönnek ki lakni, s itt még valóban sok a gyerek, akiket el kell helyezni. Mivel bölcsőde nincs, így már a két és fél évesek is óvodába kerülnek. A legkisebbekkel együtt 5 csoportunk van, és mind zsúfolt. A 176 gyerek 140 százalékos feitöl- töttséget jelent. Ezért is lett volna jó a tanácsháza épülete, ahol 2 további csoportnak lenne jó helye.

Készült is egy költségvetés, ami 1,2 millió forintot mutatott ki. Ennyibe kerülne az átalakítás, de a városi tanács ném tudta vállalni.

. — Fel^ tudom fogni, hogy nehéz a gazdasági helyzet, de azt sem lehet vitatni, hogy a gyerekeket el kell helyezni — fogalmaz nagyon határozottan Csendes Sándorné. — A szülőknek dolgozniuk kell, s nem vihetik a városba a kisgyerekeket.

Szülők — óvodai műszakban

A szülők egyébként megdolgoztak azért, hogy gyermekeik helyben járhassanak korszerű, jól felszerelt óvodába. A régi orvosi rendelő átalakítása 220 ezer forintba került, s ezt az Egyetértés Szak- szövetkezet, az Univer konzervüzeme és a honvédség segítette pénzzel, de az összes költség 80 százalékának fedezete a szülők saját munkája volt.

A kisnyíri óvodát egy öreg tanteremből alakították ki, hozzáépítve a szükséges kiszolgálóhelyiségeket. Annak 1,6 milliós költségét jórészt ugyancsak az Egyetértés Szakszövetkezet állta, mivelhogy a megnyíló cipőüzembe kerülő dolgozóinak ily módon is nyugodt munkafeltételeket kívánt teremteni. Jellemző, hogy az ebédszállításhoz azóta is a szövetkezet adja az óvodának a gépkocsit.

Idén tavasszal a kisnyíri óvodába bevezették a gázt. A tervezést a gondnokság fizette, az anyagra a tanács adott 50 ezer forintot, a munkát pedig egy szakember ingyen végezte el.

— Fűteni tehát lehet, de a festésre akkor nem jutott pénz — teszi hozzá az óvodavezető. — Most, decemberben, a két ünnep között megoldjuk valahogy. Az is szomorú — folytatja —, hogy ugyanitt, a központi óvoda előtt megy el a gázvezeték, s csak a bekötés és két gázkazán kellene, mi továbbra is szénnel fűtünk. De mindenre nem lehet a szülők segítségét kérni. így is sokat dolgoznak az óvodáért.

Ezért aztán, bár első hallásra meglepő, de teljesen érthető: a szülők aláírásgyűjtést terveznek azért, hogy a tanácsházát, amelyet a helyi kirendeltség felajánlott e célra, valóban óvodává alakítsák.

Tünetértékű: tetőjavítás télen

A hallottak alapján ez utóbbihoz képest kis ügynek tűnik a parkettjavítás, tető-helyreállítás. Vagy mégsem?

Csendes Sándorné szerint tünetértékű mindkét munka. Az elhasználódott, állandóan nedves, régi parketta cseréjét a Köjál rendelte el, a gyerekek érdekében. 1988 végéig adott határidőt, vagy a vezető fizet 10 ezer forint büntetést. A gondnokság a munkát az 1989-es költségvetésbe tervezte be, biztosítva hozzá a szakembereket. Júniusban a kőműves le is betonozott, de szakszerűtlenül — állapította meg a vizsgálat. így aztán a parketta nem lehetett jó. Fölszedték, most linóleum van, amire vastag szőnyeget kell vásárolni, hogy ne fázzanak föl a földön játszó apróságok. A kárt a kivitelezők megosztották azzal, hogy jövő nyáron újra megcsinálják a parkettázást — remélhetőleg immár véglegesen.

A tetőt két épületen éppen két esztendeje rakták újra. Ahol kicserélték a cserepeket, ott nincs is gond. Ahol csak megforgatták, ott egy helyett három ponton ázik be — rongálva most már a falat is. A hiba azon nyomban kiderült, a javítás javítására viszont azóta sem került sor. Must megvan rá a pénz, kérdés: ki és mikor Csinálja meg? Azt persze nem kell bizonygatni, hogy kár volt ezzel várni a hideg, esős évszakig.

Az óvoda dolgozói azonban reménykednek. (A kollektíva jó, nincs vándorlás — mondja nem kis elégedettséggel a vezető óvónő.) Lehet, hogy akik a gyerekekkel foglalkoznak, örök optimisták? Esetleg realisták?!

Váczi Tamás

Kiskirályok mundérban, meg a pincér Józsi

Mikor elolvastam Bokor Imre Kiskirályok mundérban című könyvét, egyből a pincér Józsi jutott az eszembe. Ő volt az, aki miatt egy derűs őszi délutánon mintegy félórára leállt Szombathely városi forgalma, másfél órára a Balaton-felvidék közúti közlekedése, meg egyáltalán, az élet.

Az történt ugyanis, hogy tartalékos tiszti kiképzésen vettünk részt egy balatoni pártüdülőben (!), s az egyik nap különbuszokkal, meg egy katonai riadóautóval meglátogattuk a szombathelyi laktanyát, személyes tapasztalatokat szerezni harckészültségüket illetően. Megnéztük az ágyúkat meg a tankokat, aztán ebédeltünk egy jót. Igen ám, de amikor, átkelve a városon elindultunk vissza a Balaton felé—négy busz vitte az egyre képzettebb tartalékosokat —, valaki észrevette, bogy nincs meg a pincér Józsi. Ő az a sorkatona volt, aki a parancsnok (akkor még) elvtársaknak a hideg sört és a mélytüzű konyakot volt hivatva a nehéz szolgálat során felszolgálni, így beosztása révén kulcsszerep jutott neki.

A katona arról ismerszik meg, hogy sorskérdésekben nem halogatja a döntést. A Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó parancsnokok sem tétováztak, a kék fénnyel és szirénával ellátott katonai rendőrségi Lada, 'leáüítva a belváros forgalmát, visszaszáguldott a laktanyába az ottfelejtett pincér Józsiért. S ha már így alakult, a Balatonig ki sem kapcsolták a szirénát, hanem minden járművet félreállítva, végigszáguldottunk a buszokkal a Balatoniéi vidéken. Parancsnokaink katonás határozottsággal és lakonikusan indokolták a vonulás meggyorsítására hozott intézkedést: Ha idejében visszaérünk, még nyitva lesz a büfé.

Úgy is lett. Hiába, a stratégia, az stratégia.

Egy másik — kevésbé előkelő — tartalékos gyakorlaton pedig arra jöttem rá, hogy Rejtő Jenő igazi tőrölmetszett realista volt. A Láthatatlan légió című regénye pedig már-már tömény naturalizmus. A fent

említett gyakorlaton ugyanis reggel, maroknyi akna vetős szakaszunkkal elindultunk a feltételezett háborúba. Délutánra, mit ad isten, eltévedtünk. Se ennivaló, se víz, harmincfokos hőség, nem maradt más, mint a tudat, hogy a dolgozó népet szolgáljuk. Késő délután arra keveredett egy parancsnoki kocsi és közölte velünk, hogy szégyelljük magunkat, hogy itt lopjuk a napot, amikor már rég véget ért a háború. Hogy merre induljunk, ő sem tudta megmondani, de ígérte, hogy majd intézkedik és elporzott.

Néhány órán keresztül türelmesen és a háború végét megillető optimizmussal vártunk, de a végén nekiindultunk, mert már nem bírtuk tovább. Hogy merre, azt senki sem tudta. Egyszercsak a távolban egy ponyvás teherautó sziluettjét láttuk kibontakozni, ordítottunk, integettünk, mígnem felénk kanyarodott. Megállt, egy pillanatig néztük, aztán felcsapták hátul a ponyvát és kiszólt egy katona: Mit kértek, fiúk? Márkát vagy kólát? Természetesen a büfékocsi volt .a kóbor jármű, a kantinos, miután megittuk a készletét, némi borravaló fejében meg is adta célszerű elvonulásunk koordinátáit. Mint kiderült, ők már reggel óta azért kóboroltak, mert nem találtak katonákat, akiknek eladhatták volna a készletüket.

A fenti esetek, persze, békeidőben történtek, de meggyőződésem, hogy az igazi katona harci körülmények között sem veszíti el a józan eszét, tudja ő, hogy mi a jó neki, hát még ha mégis van hozzá a hatalma. Egy ismerősöm mesélte, aki 1968-ban internacionalista segítségnyújtásban volt részes (ma egy agresszió önhibáján kívüli részese), hogy amikor hazafelé jöttek a tankokkal, neki már csak ? lövegcső alatt jutott hely, mert a tank belseje úgy tele volt jó minőségű és olcsó, csehszlovák gyártmányú tornacipőkkel.

A Bokor Imre könyvének igazságtartalmát kivizsgáló parlaménti bizottság munkájához pedig kívánok erőt, egészséget. Hámori Zoltán