Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-18 / 274. szám

1989. november 18. • PETŐFI NÉPE • 5

EZ A LINDA NEM AZ A LINDA

Jó kommerszt nehéz csinálni

Beszélgetés Varsányi Ferenc animációsfüm-rendezővel

ÉP*

• Varsányi Ferenc

a Soundstage Animania kecskeméti műtermében.

9 Figurák a rajzasztalon.

(Fotó: Walter Péter)

A volt megyei pártszékházba az utóbbi hónapokban több új lakó költözött. Szeptember 1. óta itt bérel egy emeletet az ausztrál Soundstage Animation Animania nevű leányvállalata. Az általános és művészeti igazgatói teendőket Varsányi Ferenc rajzfilmrendező, a Soundstage Animation magyarországi megbízottja látja el. Az Animalia nem tartozik a gombamód szaporodó magyarországi vegyes vállalatok sorába, ugyanis egy százszázalékosan ausztrál érdekeltségű cég része. Míg a Soundslagc-vállulatok többféle tevékenységgel, a többi között natúr filmmel, videóval, reklámmal, könyv- és lemezkiadással is foglalkoznak, az Animalia fő profiljának a rajzfilmgyártást és a rcklámfilmkészitést tekinti. Jelenlegi két — budapesti és kecskeméti — műterme negyvenhat állandó munkatársat foglalkoztat. A több mint egy évtizede készült népszerű filmjei: a Sulibuli, az Irka-firka rendezőjeként is ismert Varsányi Ferencet találkozásunkkor arról kérdeztem, hogyan született a magyarországi kft. ötlete? Hogyan került kapcsolatba a Soundstage Ani- mation-nel?

— Egy forgatókönyvem révén találkoztam a cég képviselőjével először, és én lepődtem meg a legjobban, amikor ezt az ajánlatot kaptam.

— Honnan érkezett a stúdió élére?- Lényegében tizenkét éve tevékenykedem a szakmában, nem csak animációs, hanem más műfajú filmek rendezőjeként is. Bár státusban mindvégig a Pannóniában voltam, dolgoztam a Magyar Televízió, a Mafilm és más, kisebb stúdiók megbízásából is. A Pannóniában annyiban voltam különleges helyzetben, hogy én nem szigorúan csak animációval, hanem más műfajokkal, a többi között dokumentumfilmmel is foglalkoztam. Tanítottam a Színház- és Filmművészeti Főiskolán és televíziós műsorvezető is voltam. Végül is eliúondhatom, hogy mára komplexebb ismeretekkel rendelkezem a filmkészítés területén, mint egy átlagós'réndéző.' 'Mivel általában né- , kém kellett megteremtenem a munka- j feltételeimet, hozzá kellett szoknom,

hogy 'egy kicsit a saját magam menedzsere legyek. Ha úgy adódott volna, hogy mindent készen kapok, s nekem csak figurákat, mozgáspróbákat tervezve kell ülnöm a rajzasztalnál, akkor most — homlokegyenest más feltételek mellett — bizonyosan képtelen lennék egy egészen új feladatnak eleget tenni. A megbízás feltételei közé tartozik persze az angolnyelv-ismeret is, amely nél- -k ül lehetetlen lenne az ausztrál céggel való folyamatos kommunikáció,

— Mekkora szabadsággal rendelkezik a stúdió?- Természetesen kezdeményezhetünk, tehetünk javaslatokat, a döntést azonban nem mi hozzuk meg.

— A rajzasztalokon jelenleg a Linda- szafári című produkció fázisrajzai fekszenek. Gondolom, ez is magyar ötlet alapján készül.

— Igen, a forgatókönyvírók sztorija végül is beleillett a cégvezetők elképzeléseibe. Hozzá kell azonban tennem, hogy a sztorinak semmi köze a közismert Linda-epizódokhoz.

— Hogyan jellemezné e munkát?

— Sem a Linda-produkció, sem más munkáink nem tartoznak az úgynevezett egyedi termékek kategóriájába. Helyük nem a művészi önmegvalósítás, hanem a rendelt produkciók világában van. Mozgatójuk nem az önkifejezés, hanem a speciális forgalmazási, sugárzási, piaci igény. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy vagy két év múlva itt

nem fognak készülni esetleg művészileg értékes produkciók is. Feltételük azonban egy jelentékeny anyagi bázis megteremtése, amelyhez járható útnak ígérkezik a már említett filmtevékenység. Bizonyos, hogy ebben az évben és jövőre elsősorban ilyen jellegű produkciókat fogunk készíteni.

— Konkrét lehetőségként számítanak a későbbiekben egyedi filmek készítésére is?

— Természetesen. Létrehozásukhoz általában külföldön is ezzel a módszerrel, rendelt munkákkal teremtik meg az anyagi feltételeket. Az előállítás költségeihez rendszerint hozzájárul tőkéjével az a cég, amely készíti, de a támogatók között gyakran szerepelnek magánszemélyek vagy állami intézmények is. Az esetek legtöbbjében banki hitelre is szükségük van, amit aztán a forgalmazásból fizetnék vissza. A mostanihoz hasonló filmek nyereségének egy részét a tervek szerint később vállalatunk is be tudja fektetni az általunk elképzelt munkákba.

— Úgy véli, ez a vállalkozási forma is egy lehetőségnek tekinthető a művész- filmek létrehozására?

— Igen, úgy gondolom, ezt az utat kell járni valamilyen formában minden filmvállalatnak, pl. a Pannóniának is, ha a jövőben új finanszírozási forrásokat akar teremteni- egyedi filmjeihez. Tudomásul kell vennünk, hogy 1990-től a filmgyártásban egészen más helyzettel kell számolnunk. A mi választásunk is az alkalmazkodás egyféle módja.

— Milyen szakembergárda áll rendelkezésükre?

— Állandó és ideiglenes munkatársaink azonosak a műfaj hazai képviselőivel, tudniillik hozzánk — más újonnan alakult animációval foglalkozó cégekhez hasonlóan — a Pannónia alkotói jöttek el. Ami azt is jelenti, hogy gyakorlatilag azt a színvonalat hozzuk, amit a Pannónia Film Vállalat.

— Ha belátható időn belül itt sem ígérhetnek egyedi filmhez jutást a munkatársaknak, milyen előnyökért jönnek ide mégis?

— Amiért lényegében bérmunkában dolgoznak, lemondva arról, hogy önkifejező filmet készítsenek, két dolgot kapnak cserébe. Az aránylag magasabb fizetésen kívül sokféle új, hasznos tapasztalatra tehetnek szert. Á forgalmazási kihívás ugyanis minden részletében egészen másként befolyásolja, határozza meg a munkát. Nyilvánvaló, hogy egészen más szempontokra kell figyelni, ha valamelyik nyugati televíziós állomás programjának vagy a Magyar Televízió vasárnap délelőtti magazinműsorába szánjuk produkciónkat. Ezzel persze nem a hazai televízió műsorainak színvonalát akarom lebecsülni, de tény, hogy a nemzetközi forgalmazás elvárásai magasabbak, illetve a produkcióknak másféle igényeknek kell megfelelniük. Készítőik e szorító présben kicsit mindenképpen csiszolódnak, s megtanulnak olyan dolgokat, amelyekkel nem kellett foglalkozniuk korábban. E kihívás a tervezők, animá- torok, grafikusok, hátteresek, a produkció minden résztvevője számára jó iskola lehet. Nem lebecsülendő adalék, hogy az alkotók a produkció kivitelezése folyamán kapcsolatba kerülnek olyan külföldi — esetenként a legújabb irányzatokban tevéke'nykedő — képzőművészekkel is, akiknek a társaságában sok új információt, kapcsolatokat szerezhetnek. Mindezeken túl hosszú távon — az egyedi film készítésének lehetőségeiről sem kell lemondaniuk.

— A stúdió alaptörekvése tehát egy jó minőségű kommersz előállítása?

— Igen, ez jelenti a kihívást. Tudni kell azonban, hogy jó színvonalú kommerszt csinálni nagyon-nagyon nehéz

. feladat.

— Korábban az alkotók legtöbbjének ez a választás sem adatott meg, hiszen a Pannóniában a nyugati koprodukciók stábjában való részvétel igen nagy privilégiumnak számított.

— A választásra valóban kevés lehetőség volt, noha köztudomású, hogy korábban is készültek a vállalat műtermeiben igényes, többek között Ter- novsiky Béla, Gémes József nevéhez kötődő produkciók. Úgy gondolom, ez az örökség sem lebecsülendő, s nekünk, akik a Pannóniából széledtünk szét,

'"erre az útra lépve egy kicsit ezt az örökséget is őriznünk kell.

— Tervei között saját filmtervek is szerepelnek?

— Az én jelenlegi legfontosabb teendőm, hogy kialakítsam ezt a fajta stúdióhálózatot. (Szeretnénk a közeljövőben Szegeden létesíteni egy újabbat.) De tervezzük a már meglevők bővítését, újabb produkciók előkészítését. Természetesen vannak „titkos” filmterveim, de csak e teendők befejezése után tudok majd azon gondolkodni, melyik elképzelésem megvalósításához lássak hozzá rendezőként.

Károlyi Júlia

ARBUZOV: KÉSEI TALÁLKOZÁS

Jutalomjáték lett a jutalomjátékból?

Kovács Gyula okosan választott szerzőt és színdarabot rendezői bemutatkozásához. Az 1908-ban született Arbuzovot korán elgyűrűzte a siker. A moszkvai származású színházi ember színészként, dramaturgként kitanulta, hogy miként működtethető biztonságosan egy-egy színpadi mű. Fogékony volt az úgynevezett közönségigényre és részben ezért is kínált érzelmeket egy rideg, sivár korban.

Fogékony és kellő művészi alázatú rendezőnek tudnia kell, hogy akkor cselekszik helyesen, ha hagyja funkcionálni a darabot, ha a háttérben marad. Kovács Gyula pontosan tudta, hogy Arbuzov öregkori és az idősebbek lelki gondjain játékosan tanakodó lírai játéka összeroppanna, ha megpróbálná elmélyíteni a kedvesen felszínes történetet, ha felejtené, hogy lágy, színes vonásokkal, pasztellosan adható elő a morcos főorvosból bókoló, figyelmes férfivé szelídülő Alekszej Nyikolajevics, és az első pillanatra bohókás- nak tűnő asszony, Lídia Vasziljévna öregkori románca. Elrontaná a színészek és a nézők örömét, ha megpróbálná elhitetni: a Kései találkozás több, mint ami, jelentősebb, mint amilyennek szerzője szánfa; könnyed szonáta.

Ki ne tudná, hogy szonátázásra csak a mesterségben jártas, jól képzett muzsikusok vállalkozhatnak a siker reményében. Nekik kell megteremteni a különféle tételek eltérő hangulatát, egyéniségüket maradéktalanul megőrizve kell illeszkedni a másik játékához. Egy tizedmásodpercnyi késés, egy hamis hang, egy önmutogató gesztus elbizonytalaníthatja a társat.

A kitapintható és lényegét tekintve meggyőző rendezői szándék és a színészek jókedvű játéka is csak szerencsés pillanatokban teremt olyan sikert, mint például a Kései találkozás magyarországi bemutatója, Mensáros és Tolnay Klári remeklése igazi juta- lbmjátéka volt. Mindketten pompás társalgási színészek, tudják a legnehezebbet, az önfeledt, a világot látszólag kizáró csevegést, érzik a.diskurálás örömét, senkire sem akarnak hatni, senkit sem akarnak megnevettetni vagy megríkatni, elngondolkoztatni vagy megrémíteni. Csak élnek, csak örülnek egymásnak, csak egymást igyekeznek helyzetbe hozni.

A kecskeméti előadáson főként Gumik Ilona érezte, hogy mit kíván tőle szerepe, eléggé színesen bontotta ki a tragédiái ellenére is életigenlő nő gazdag érzelemvilágát, felszabadultságát. Általában jól ki- számítottan adagolja a helyzetük, kapcsolatuk kívülálló számára talán kicsit nevetséges voltátjelző öniróniát, nem dől be a történet esetenként szentimentális, komikus felhangjainak. Korábban sajnálatos modorosságai ezúttal csak nagyritkán juttatták eszünkbe, hogy Gumik Ilona keresi a színpadon az élet értelmét, nem az önmaga lelki boncolásával társát is önvizsgálatra késztető hajdani színésznő. Légköre volt alakításának.

Fekete Tibor gazdag életművében ez az alakítása csak akkor vetélkedhetne korábbi legjobb teljesítményeivel, ha kicsit jobban elengedné magát, mint az általam látott előadáson, ha olykor-olykor nem játszana rá egy-egy mozdulattal, egy-egy. fölöslegesen megnyomott hangsúllyal közlendőjére. A kis kamaraszínházban — akárcsak a kamerák előtt — a természetesség a legtermészetesebb és legcélravezetőbb. így is hiteles közreműködője' volt a kisszínházi szonátá- zásnak, így is érzékeltette, hogy egy furcsa, szertelen asszony közelsége miként csalogatja elő hajdani életét, emlékejt, miként talál rá igazi énjére.

Csányi Árpád a rendezői elképzeléseket és a Kései találkozás sajátos világát jól szolgáló díszletekkel, Molnár Gabriella (mindketten vendégek) ötletes jelmezekkel, Hajdú Sándor kellemes összekötő zenéjével segítette elfogadtatni a többnyire a szerzői partitúrához híven előadott lírai játékot. Ha el is maradt a várt élmény, aligha távozott valaki csalódottan, bosz- szúsan a Kelemen László Színházból, feltehetően szívesen ajánlja ismerőseinek a kedves, jól megírt, figyelemmel, szeretettel, elfogadhatóan rendezett Kései találkdzás megtekintését.

Heltai Nándor

„NEM BELEEGYEZNI”

Márai hazatér

Szomorú tény, hogy hosszú ideig az ellenállásnak csak a címbe foglalt, passzív formája volt lehetséges nálunk. Vagy az se. S aki volt olyan „gőgös”, hogy nem kívánta megtagadva-megszüntetni bizonynyal nem kiemelkedő, de kétségtelenül megismételhetetlen személyiségét, az — jobb esetben — mehetett, amerre látott. Mint Márai Sándor, aki az egyre árulkodóbb arcéllel formálódó magyar kommu- nista-szocialista-népi demokrácia láttán a negyvenes évek végén emigrációba vonult. S miután az utolsó útlevelét ellenőrző szovjet katona is kilépett a vonatfülkéből, s a szerelvény elhagyta Magyar- országot — életében először — félelmet érzett, mert rájött, hogy szabad.

Csak az idézőjel maradt?

Az „Egy polgár vallomásai”- nak, s még tucatnyi, 1945 után csak külföldön megjelenő könyvnek a szerzője egész életével, még önkéntes halálválasztásával is a személyiség soha meg nem kérdőjelezhető erköl- csisége, szuverén döntési joga mellett tett hitet. Soha nem egyezett bele, hogy akár egyetlen sora is megjelenjen „hazájában”, amiből, mint fogalmazott, számára csak az idézőjel- maradt, amíg annak földjén idegen csapatok állomásoznak. S míg nem tartanak európai értelemben vett szabad választásokat. S bár az író feltételei máig nem teljesültek, a magyar írótársadalom, a Pen Klub és az Akadémia láthatóan kötelességének érezte, hogy megrendezze a „Márai hazatér” című — tudományos ülésszakból, visz- szaemlékezésekből és egy reprezentatív irodalmi estből álló — rendezvényt november 13- án a Kossuth klubban és a Vigadóban.

A Márai-életmű csúcsaira koncentráló sikeres rendezvény persze csak kezdete annak a sorozatnak, melynek során a „haza” megbocsátja azokat a bűnöket, amit az író ellen elkövetett. Ha az író feltételei teljesülnek, 1990-től évente 4-5 új kötetben a Márai-életmű egészével megismerkedhetünk majd.

A nemzedékek számára „olvashatatlan” Márai életműről rendezett tudományos ülésszakot mindenekelőtt az élmények megfogalmazásának erőteljessége jellemezte. Kiviláglott, hogy az író sok műfajt felölelő munkássága bőven ad elmélkedésre, vizsgálatra anyagot az irodalomtörténeti, a poétikai, statisztikai, sőt a teológiai megközelítéssel vizsgáló kutató számára is.

„ ... mint a zöld döglegyek”?

Lengyel Balázs például Márai briliáns stílusának titkát kutatta előadásában. Ugyanazt tette tehát, mint néhány évtizede ijj- igaz más okból — Horváth Márton, aki arra a következtetésre jutott, hogy „Márai mondatai ragyognak, mint a zöld döglegyek”. Lengyel szerint olyanok ezek a mondatok, „mint ínynek a méz”. Az író negyvenes évektől tartó rendkívüli népszerűségének oka a leírt jelenetek közvetlen életszerűsége mellett (így jellemezte saját látásmódját: „minden premier plánban jelenik meg előttem”), az író észjárása és a műveiben követhető szellemi mozgás közti teljes harmónia, s az, hogy a „közlés sebessége” Márainál megegyezett kora művelt polgárának „befogadási sebességével”.

Bölcsészkari tanulmányaim alatt évekkel ezelőtt csupán Németh G. Béla»beszélt előadásaiban Márairól. Jellemző, hogy irodalomtipológiai szempontú előadásaiban most éppen ő — aki a teljes csend időszakában sem tagadta meg az írót —, hívta föl a figyelmet arra, hogy a hatalmas életmű esztétikai értéke korántsem egységes, s szükségtelen lenne a „leburzsujo- zás” időszaka után a kritikátlan

hódolat csapdájába esni. Szerinte Márai nem a polgári lét külsőségeinek dicsőségeit vállalja, hanem épp az örökös, gyötrő kételkedés hagyományát viszi tovább.

„Kislány, nem éhes”?

Már délelőtt sem uralkodott ünnepélyesség a Kossuth Klubban, a tudós előadások hallatán is fel-felcsattant a nevetés, s gyakori volt a Márai magatartását jellemző keserű mosoly, de délutánra az irő alakját felidéző kerekasztal-beszélgetés légköre még ennél is oldottabb volt. Elsősorban Tolnay Klári jóvoltából, aki több mint negyven évi állhatatos hallgatás után, az író emlékétől bocsánatot kérve, elmesélte annak a bájos plátói szerelemnek a történetét, ami Máraival összekapcsolta. A dolog úgy esett, hogy 45 őszén Tolnay játszott Márai „Varázs” című darabjában, s a próbákon összeismerkedett a szerény, tanáros modorú íróval. Márai „kislány, nem éhes?” kérdésére a művésznő mindig igennel felelt, lévén 1945, s követte a gáláns írót valamely alig romos kávéházba, hogy azután egy-egy tányér főzelék fölött mélyüljön el barátságuk. Tolnay felolvasta a jelenlévőknek azt a néhány rövid költeményt is, amit némi karácsonyi ajándék kíséretéhen szintén Márai- tól kapott.

Ez persze csak egy epizód volt a visszaemlékezések sorából. Ezeket, mivel az eseményt (!) felvette a rádió, mindenki meghallgathatja.

Régen volt a Vigadóban olyan csoda, hogy telt házat vonzott irodalmi est, de a vagyonában és önérzetében is megtépázott, szellemileg is elszegényített magyar polgár tudatában, úgy látszik, búvópatakként él tovább az író legendája. A Márai életművének gyöngyszemeiből válogatott műsor'azonban már nemcsak az író diadalmenete volt, hanem rendkívüli előadó-művészi teljesítményt nyújtó színészeké, Mensáros Lászlóé, Szabó Sándoré és Gálffy Lászlóé.

Mit köszönhet Habsburg Ottó az írónak?

Az estet dr. Habsburg Ottó Márai magyarsága — Márai Európája című előadása „koronázta” meg. Már a bevezető sem volt utolsó. Ezt Vas István, a Magyar Pen Klub elnöke tartotta, aki visszaemlékezett arra, amikor gyerekkorában a koronázáskor édesanyja megmutatta neki a nála is fiatalabb „királyfit”. '

Dr. Habsburg Ottó első nyelve, saját bevallása szerint, a magyar volt. S hogy ezt az azóta hozzátanult jó néhány európai nyelv után sem felejtette el, azt Márai olvasásának tulajdoníthatja, aki elsősorban mondatainak mindenkori világosságával és szókincsével bűvölte el. dr. Habsburg Ottó európai párhuzamok sorával érzékeltette, hogy egy művész, egy politikus, tudós hosszú emigrációja távlatilag gyakran mennyire hasznos lehet az anyaország számára.

—i—i