Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-15 / 271. szám

POLITIKAI NAPILAP XLIV. évf. 271. szám Ara: 4,30 Ft 1989. november 15., szerda _______________ :_______ I DŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Megerősödik az északi, északnyugati szél, a köd meg­szűnik. A felhőátvonulásokból elszórtan várható futó zápor, főként északon és északkele­ten hózápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között várható. Gesztus értékű segélyek Varsónak és Budapestnek PÓTTANACSULES BAJÁN Szavazat­számlálókat választottak Az országgyűlési képvise­lők választásáról szóló tör­vény szerint a szavazatszám­láló bizottság titkárát, a bi­zottság két tagját és esetleges póttagjait — a pártok javas­latait figyelembe véve — a végrehajtó bizottság titkárá­nak indítványára a tanács­ülés választja meg. Ezen kö­telezettség teljesítésére ült össze a múlt csütörtökön Ba­ja Város Tanácsa. A rendkívüli tanácsülés azonban —3 hosszadalmas és parázs vita után — ered­ménytelenül feloszlott. Az ok röviden a következő: a távol­maradt tagok miatti határo­zatképtelenség és a Magyar Demokrata Fórum kifogása néhány jelölt személyét ille­tően. A hátvan tanácstag kö­zül alig több mint ötven szá­zalék, pontosan harmincket- ten jelentek meg. Az MDF által nem kívánt személyek, ha csekély mértékben is, de megosztották a jelenlevőket és lehetetlenné tették, hogy a 37 választókörzetre vonatko­zó listát — körzetenként egy titkárt, két tagot és két pótta­got — egyszerre megszavaz­zák. Ehhez ugyanis a szava­zatok 50 százaléka plusz 1, azaz harmincegy szavazat lett volna szükséges. így a ta­nácsülés dolgavégezetlenül ért véget. A hétfői, november 13-ai póttanácsülésen Barna György tanácselnök-helyet­tes elégedetten állapította meg, hogy a 48 jelenlevővel az ülés határozatképes, majd beszámolt arról, hogy két szavazókörzettel bővült az eddigi lista. A néphadsereg kérésére egy-egy körzetet lé­tesítettek a Szegedi úti, illetve a Vaskúti úti laktanyában. Dr. Stang Jenő vb-titkár bejelentette, hogy az MDF által kifogásolt jelöltek közül — dr. Vámos Ferenc, Bagó Károlyné, Bánáti Tibor, Van- csura Béláné, Zolotnoky Gyula —- az utóbbi visszalé­pett. Ronkovics József tanács­tag nyitotta meg a hozzászó­lások sorát. Felvetette: elő­ször arról szavazzanak, hogy a tanácsülés egyáltalán kí­ván-e az MDF állásfoglalá­sával foglalkozni. Dr. Sárkö­zi István javasolta, hogy foly­tassák ott a tanácskozást, ahol az elmúlt ülésen abba­hagyták, Bemschuetz Sándor pedig ennek ellenkezője - tehát az elölről kezdés — mellett szólt. Bohus Mihály azt kérte, hogy az MDF in­dokolja meg az álláspontját. Végül a tanácsülés 41 sza­vazattal 7 ellenében úgy ha­tározott, hogy az MDF ja­vaslatát nem tárgyalja meg és a vb-titkár előterjesztését fo­gadta el a szavazatszámláló bizottságok összetételére vo­natkozóan. G. Z. DECEMBERBEN TARTJÁK: Rendkívüli kongresszus döntött az NSZEP Magyar készítmény sugárfertőzöttek gyógyítására A TUDÓSCSOPORT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága hétfőn éjszakába nyúló tanácskozásán úgy döntött, hogy december 15—17-én rendkívüli pártkongresszust tartanak a korábban tervezett országos értekezlet helyett. A döntés a Politikai Bizottság javas­latára született, de az indítvány eredeti­leg az egyszerű párttagoktól szárma­zott. A Központi Bizottság egy hét le­forgása alatt most másodszor ülésezett. Egon Krenz főtitkár elismerte: a KB legutóbb nem vette kellő mértékben figyelembe az alulról jövő kezdeménye­zést, ezért kellett most újabb ülést ösz- szehívqi. A döntésnek az a jelentősége, hogy a kongresszus — a párt legfőbb szerve — sokkal mélyrehatóbb változ­tatásokat hajthat végre az NSZEP-n, mint egy országos értekezlet. A decem­beri rendkívüli kongresszuson cselek­vési programot dolgoznak ki, amely­nek tükröznie kell az NDK-ban zajló drámai változásokat. Szintén fölvették a napirendre a szervezeti szabályzat megújítását. Krenz szerint a tét a párt egysége, és az, hogy helyreállítsák a tagság bizalmát. A kongresszuson új pártvezetést is kell választani. Megfigyelők szerint Krenz és társai nagy kockázatot vállal­tak, amikor elhatározták, hogy kiteszik magukat ennek az erőpróbának. Egyes nyugati diplomaták úgy vélik: az NSZEP ngm lesz képes megőrizni ha­talmú monopóliumát, s a kongresszus összehívásával sok központi bizottsági tag — politikai értelemben.-— saját ha­lálos ítéletét írta alá. Hétfőn este ismét az NDK számos városában tüntettek a demokratikus reformokért és a szabad választáso­kért. A legnagyobb, többszázezres megmozdulásra Lipcsében került sor. Emellett Drezdában, Karl-Marx- Stadtban, Magdeburgban, Neubran­denburgban, Cottbusban, Schwerin- ben és Halléban vonultak fel az embe­rek. Több városban az volt a legfőbb követelés, hogy a Német Szocialista Egységpárt mondjon le alkotmány biz­tosította vezető szerepéről. Az atomsugárzás következtében fertőzöttek gyógyítá­sa valószínűsíthető azzal a készítménnyel, amelyet ma­gyar tudóscsoport fedezett fel. A kísérletek jelenlegi állá­sa szerint a szer eltávolítja a szervezetből a radioaktív szennyező anyagok 95 százalékát — mindezt a feltaláló tudóscsoport keddi nemzetközi sajtótájékoztatóján je­lentették be a Hargitay and Partners Kft. budapesti szék­házában. Ismeretes, hogy az atommaghasadást jelentős mennyi­ségű radioaktív melléktermék keletkezése kíséri, közülük legveszélyesebb a stroncium 90 és a cézium 134. Az élő szervezetbe jutásuk után a várható egészségkárosodások megelőzésére vagy csökkentésére nem túl sok lehetőség kínálkozik. A védekezés elsődleges célja a káros anyagok felszívódásának meggátlása. A radioaktív izotópok lera­kódását a csontokban és más szövetekben, illetve azok kiürülését — az orvostudomány jelenlegi állása szerint '*?- alig lehet befolyásolni. A hatásos sugármentesítést, azaz a radioaktív izotó­pok kivonását a szervezetből — a kísérletek bizonysága szerint — magyar tudósok oldották meg. A Frédéric Joliot-Curie Országos Sugárbiológiai és Sugáregészség­ügyi Kutatóintézet, a debreceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem és a szolnoki Agromen Kft. együttműkö­désével néhány éve kezdődött meg a kutatás, amelyben a tudósok teljesen eredeti módon közelítették meg a kérdést. így született meg a PTR—23 kódjelű készít­mény, amely a radioaktív stronciumot igen jó hatásfok­kal képes megkötni. Az állatkísérletek azt mutatták, hogy az atomszennyeződést 95 százalékban ki lehet üríte­ni a szervezetből. Ez azt jelenti, hogy a készítmény alkal­mas lehet a katonai vagy békés célokat szolgáló atomsu­gárzás negatív hatásának ellensúlyozására. A kísérletek az utolsó szakaszhoz érkeztek. A feltaláló tudóscsoport: dr. Sztanyik B. László, az orvostudomány kandidátusa; dr. Varga László, az orvostudomány kandidátusa, Törő- csik Mihály kutatómérnök, dr. Brücher Ernő, a kémiai tudomány doktora, dr. Győri Béla, a- kémiai tudomány kandidátusa, dr. Emri József, a kémiai tudomány kandi­dátusa, dr. Király Ödön jogász, dr. Juhász Imre mérnök. A világszerte érdeklődésre számot tartó találmányról a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a készítményből az országnak várhatóan nagy gazdasági előnyei szármáz­nák. A tájékoztatón ismertették egy másik találmány lénye­gét is; ez a radioaktív femek és a mérgező nehézfémek szervezetben történő felszívódásának csökkentésére al­kalmazható. A TVSZ—-31 -es jelű készítmény — amely tablettában szedhető — az emésztőrendszerből nem fen­gedi felszívódni az izotópot. A patkánykísérletek során a szerrel kezelt anyaállatok szervezetéből az izotóp mennyiségének 75-85 százaléka távozott, s az újszülött állatokba az anyatejjel mintegy 3-4-szer kevesebb cézium került. A szer feltalálói: dr. Varga László, dr. Sztanyik B. László és Törőcsík Mihály. Kérdésére válaszolva elhangzott: a PTR—23 jelű ké­szítménnyel kezelt sugárfertőzöttek valószínűsíthetően megmenthetők. A TVSZ—31 kódjeíű szer a kísérletek szerint az állatok táplálékába keverve megelőző hatású. A kísérletek a feltaláló intézményektől független he­lyen folytatódnak. A készítmények humán alkalmazásá­hoz további eredményes próbák szükségesek. A PTR— 23-ra szabadalmi kérelmet nyújtottak be, a TVSZ—31-es nemzetközi szabadalmaztatása folyamatban van. (MTI) Lengyelországnak 657 mil­liós, Magyarországnak 81 milliós támogatást juttat a hároméves segélyprogram, amelyben hétfőn este egyezett meg az amerikai szenátus. A George Bush elnök által júliusban Varsóban és Buda­pesten ígért segítségről azóta folynak a viták a kormány és a törvényhozás között. Az el­nök összesen 455 milüót java­solt a két országnak, de a sze­nátus demokrata többsége háromszor, a képviselőház kétszer annyit szánt a támo­gatásra. A kormány és a re­publikánusok a költségvetési hiány miatt ellenzik a többle­tet; a most kialakított, 738 milliós kompromisszum így is jóval meghaladja Bush elő­irányzatát és nyitott kérdés, elfogadja-e az elnök. Az összeg túlnyomó része Lengyelország támogatását szolgálja áthidaló hitel nyúj­tásával, illetve a magánberu­házások segítésével. Magyar vonatkozásban a legnagyobb tétel a magánberuházásokat ösztönző 40 mülió dolláros alap, amely hiteleket nyújt majd. A terv elfogadása an­nál időszerűbb volt, mivel Washingtonban tartózkodik Lech Walesa, a Szolidaritás vezetője. A Kanadából éfke- zett lengyel politikus az or­szágának nyújtott néhány tíz­millió dolláros kanadai tá­mogatást ott úgy jellemezte, mintha egy halott szép nyak­kendőt kapna ... Walesa már jelezte, hogy nem pénzt kérni jött Amerikába, hanem a beruházásokat kívánja szorgalmazni. Az olasz kommunisták szakítanak a Román Kommunista Párttal Az Olasz Kommunista. Párt hétfőn bejelentette, hogy megszakítja kap­csolatait a Román Kommunista Párttal és Nicolae Ceausescu főtitkárral. Az OKP külügyeiért felelős Antonio Rubbi hétfőn tájékoztatta arról Románia római nagykövetét, hogy az OKP nem vesz részt a Román Kommunista Párt jövő hétfőn kezdődő kongresszusán. Az OKP által kiadott közlemény rámutat, hogy Romániában rendszere­sen megsértik az emberi jogokat és nagyon súlyosan korlátozzák a legele­mibb véleménynyilvántartási, politikai, szociális és kulturális jogokat, ami lehetetlenné teszi a kapcsolatot az RKP-val és annak jelenlegi vezetőségé­vel. A legmagasabb kitüntetés Walesának WASHINGTON George Bush amerikai elnök hétfőn este az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, a Szabadságérmet nyújtotta át Lech Walesának, a lengyel Szolidaritás vezetőjének. A Fehér Házban rendezett ünnepségen Bush a legmelegebb szavakkal méltatta Wale­sa szerepét a népe szabadságáért, jogaiért, a demokráciáért folytatott harcban és szólt arról, hogy az ország számíthat Amerika támogatására. Walesa válaszában rámutatott, hogy nem erejéért, gazdagságáért irigyli az Egyesült Államokat, hanem azért a szabadságért, amelyet ez a nemzet megteremtett magának. Bush elnök magas kitüntetést adott át Lane Kirklandpek, az AFL—CIO szakszerve­zeti szövetség elnökének is, elismertül azért a szerepért, amelyet a szervezet játszott a Szolidaritás és más kelet-európai demokratikus mozgalmak támogatásában. Walesa kedden felszólalt az AFL—CIO kongresszusán, ma pedig az amerikai tör­vényhozás két háza előtt beszél: az ország történetében ő lesz a második magánszemély, aki e megtiszteltetésben részesül — az első Lafayette márki volt — 1824-ben. Horn Gyula Strasbourgba utazott Horn Gyula külügyminiszter Kjell Magne Bondeviknek, az Eu­rópa Tanács Miniszteri Bizottsága soros elnökének meghívására ked­den Strasbourgba utazott, ahol részt vesz az Európa Tanács Mi­niszteri Bizottságának 85. üléssza­kán. A 23 ország külügyminiszte­reiből álló testület ülése során Horn Gyula hivatalosan bejelenti, hogy hazánk teljes jogú tagja kí­ván lenni a szervezetnek, s letétbe helyezni az Európa Tanács három konvenciójához — a természeti környezet megőrzéséről, a külföldi jogról, valamint a kulturális együttműködésről szóló egyezmé­nyekhez — történő csatlakozá­sunk megérösítő okiratát. (MTI) Jakovlevet fogadta a japán császár Alekszandr Jakovlevet, Gorbacsov jobbkezét, aki szovjet parlamenti kül­döttség élén tartózkodik Japánban, kedden /fogadta Akihito császár. Az audiencián Jakovlev szóbeli üzenetet adott át Mihail Gorbacsovtól, az SZKP KB főtitkárától, a Legfelső Ta­nács elnökétől. Lapunkban november 6-án jelent meg az a közlemény, fl amely részletesen ismerteti: az Országgyűlés két bizottságá-I nak javaslatára, a honatyák jóváhagyásával „karácsonyi” I kiegészítést kapnak a kisnyugdíjasok, a gyermekeket neve- I lök. Nem horribilis összegekről van szó: 1-2 ezer forintocskáról, fl s mindannyian tudjuk, meddig lehet „takarózni” ennyivel. Ha arra gondolok, hogy a november havi családi pótlékot fl megtoldva kapom kézhez, viszketni kezd a bal tenyerem. Ami W köztudomásúlag a pénzkapást jelenti. Viszont a boltokban fl nézelődve, vásárolgatva a jobb tenyerem bizsereg: mind több fl a kiadás, növekednek az árak. Ha jól sejtem, ez a karácsonyi H nagylelkűség is innen eredeztethető: ha már nem sikerült azI inflációt a betervezett 17-18 százalékosra belőni, valamiképp H segíteni igyekeznek a legrászorultabbakat. A nagy kérdés azonban, hogy ki a legrászorulóbb? Milyenm elvek alapján osztogassa az Országgyűlés a karácsonyi ala- fl mizsnát? Mert abban ugye egyetértenek velem, hogy a nyug-W díjasok, gyermeket nevelők anyagi helyzetét, létbiztonságát I nem ajándékpénzekkel, közérzetjavító gesztusokkal kell(e- I ne) rendezni. De ha már itt állunk a nyugdíjrendszer totális I csődjének a szélén, sok ezren hálás köszönettel nyugtázzák a I „vastagabb” járandóságot, mert legalább a szentestére jut az I asztalra bőségesebb választék. Viszont, megdöbbenve hallót- fl tam, hogy volt, aki telefont ragadott, kifejteni abbéli nézetét, I hogy azok a nyugdíjasok, akik — bár beleesnek a dotált I zónába — még munkát vállalva hozzá is keresnek, „jogtala- fl nul” élvezik a juttatást. Bizonyára vannak, akiknek az anyagi helyzete — szeren-1 cséré — jobb annál, hogy egy-két ezres boldogítaná őket. fl A gyermeket nevelők (családi pótlékot kapók) anyagi hely-1 zete is igen eltérő. Talán az a kétgyermekes asszony, aki I egyedül neveli csimotáit, jobban örül majd a pénznek, mint aki I az anyagi gondok címszó alatt arra gondol, hogy milyen I síruhát vegyen a kinőtt helyett a srácoknak áz alpesi túrához, fl Mindennél sokkal fájóbb a közíró számára, hogy miközben fl megyénkben is több tízezren kénytelenek elfogadni az ala- fl mizsnát — ne röstelljük néven nevezni a juttatást —, ahogy fl ott állunk a sorban, arra figyelünk, hogy a másik szegény fl mennyit kap, miért kap? Tudomásul veszem én, hogy az irigység az alapvető emberi B megnyilvánulások körébe tartozik, de még emlékszem arra a I gyermekkoromban hallott tanmesére, amelyben a legégbeki-1 áltóbb bűnnek a koldus meglopását mondották. Igazságos elosztásért kiabálni egy-kétezer forint osztása- fl kor, abban a helyzetben, amikor tízezrek élnek a létminimum I 'környékén, dolgos, becsületes életút at tudva a hátuk mögött ?B Biztos, hogy jó helyen keresi az igazságot, aki felveti? Nagy Mária > : ' • U f '• *A .-. ' '■■ - V ’ ' v 'MA! BESZED A KÉT HÁZ ELŐTT

Next

/
Oldalképek
Tartalom