Petőfi Népe, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-19 / 248. szám

1989. október 19. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT 0 SPORT 0 SPORT 0 SPORT SPORT SPORT 0 SPORT KÉZILABDA MNK Elmaradt a majsai „esélyborítás” TISZA VOLÁN—KISKUNMAJ- SAI SE 36—30 (17—15) Kézilabda férfi MNK-mérkőzés a legjobb 16 közé jutásért, Kiskunmajsa, 300 néző. Vezette: Lázár, Valkovszky. Kiskunmajsa: Molnár — Szakács (2), Soós (5), Buday (3)', Noel (14), Glassza (4), Piszmán (1). Csere: Roko­lya (k), Czirkó (1), Csontos. Edző: Bu­day Ferenc. Az élvonal egyik meghatározó együttesét fogadta a majsaiak második vonalban szereplő csapata. Sérülések miatt a hazaiak nélkülözték legjobbjai­kat, így kényszerből csatasorba állt a csapat edzője, Buday Ferenc is. A ruti­nosabb vendégek repülőstarttal kezd­tek, az első négy támadásuk góllal végződött, míg a megilletődött majsai­ak képtelenek voltak a hálóba találni, így aztán tulajdonképpen már a mér­kőzés elején eldőlt a továbbjutás sorsa, mivel a Volán előnyének birtokában semmit sem kockáztatott, higgadt já­tékkal szerezte góljait. Bár néhány perc eltelte után a hazaiak is megnyugodtak kissé, a döntő pillanatban még a sok nagy csatát megért Buday keze is meg-, remegett, s így két gólnál jobban nem tudták megközelíteni a majsai kézilab­dázók NB I-es ellenfelüket. A fordulás után néhány percig szo­ros és izgalmas volt a találkozó, több alkalommal is kivédekezték az ellenfél támadásait a vendéglátók, de idegessé­gükben a legjobb helyzeteket is elpus­kázták. A második félidő derekán mindinkább kidomborodott a vendé­gek nagyobb tudása, s ha szoros mér­kőzésen is, de megérdemelten harcol­ták ki a továbbjutást. Kitűntek: Tenke (13), Réti (5), Sán­dor (4), Tóth (4), illetve Noel', Soós. 2— ri — RÖVIDEN • RÖVIDEN t Teremlabdarúgó-tornát rendez Kecs­keméten, a Lánchíd utcai iskola torna- csarnokában a kecskeméti Hírős Tö­megsport Egyesület november 18—19- én. A csapatok az egyesület Akadémia körút 2. sz. alatti irodáján jelentkezhet­nek. 9 Tévesen közöltük a Kondoroson játszott Kondoros—Soltvadkert NB Il-es férfi kézilabda-mérkőzés végered­ményét. A helyes eredmény 29—26 a Soltvadkert javára. t A Kecskeméti Széchenyi SE 9 for­dulós, svájci rendszerű egyéni sakkver­senyt rendez Pallós József sakkozó em­lékére. A verseny az ötödik fordulónál tart, az élmezőny állása: Donkó (Lajos- mizse), Mann G. (Széchenyi SE) 4 pont, Molnár J. (Lajosmizse), Marosi Cs. (Széchenyi SE) 3,5 ponttal. A megyei III. osztályú labdarúgó- bajnokság eredményei, kiskunhalasi csoport: Tataháza—Madaras 1—4, Kisszállásr-fvekőszentiván 2-^0? Bét* monostor—Dávod 2—0, Bácsbokod —Szeremle 3—1, Borota—CSiketía 3 —1, Kunfehértó—Rém 3—0. Kiskőrösi csoport: Imrehegy—Kun- peszér 2—2, Tass—Kerekegyháza II. 3 —5, Kaskantyú—Izsák II. 1—2, VA- KER SE—Dunatetétlen 8—5, Duna- vecse—Soltvadkert II. 2—1. A Bócsa —Kunbaracs mérkőzésen a Kunbaracs csapata nem jelent meg. , Kiskunfélegyházi csoport: Bugac— Nyárlőrinc 2—0, Kunszállás—Kkfházi Vasutas 2—1, Szentkirály—Kecskemé­ti MÁV SE 0—1, Csólyospálos—Laki­telek II. 3—2, Ladánybene—Ballószög 2—1. A Szánk—Jászszentlászló mér­kőzésen a Szánk csapatának csak 6 já­tékosa volt, így a találkozó elmaradt. A Fülöpházá-—Városföld mérkőzésen a Városföld nem jelent meg. Kalocsai csoport: Tabdi—Géderlak 2—0, Solt—Úszód 2—0, Érsekhalma —Dunapataj 2—0, Érsekcsaiiád—Ba­jai Kinizsi SE 2—2, Foktő—Dunaegy- háza 2—4, Dunaszentbenedek—Öreg- csertő 2—8. # Villogott a piros lap a megyei baj­nokság III. osztályában a kiskőrösi cso­port két mérkőzésén. A Tass—Kerek­egyháza II. találkozón a győztes ven­dégcsapatból játék közben 2, a lefújás után újabb két játékos kapott piros la­pot. Hasonló volt a helyzet Dunavecsén, ahol a vesztes Soltvadkert II. játékosai közül kettő a pályán, további kettő a levonulás után kapott piros lapot. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a félegyházi csoportban két mérkőzés, a kiskőrösi­ben egy elmaradt, mert a vendégcsapat nem érkezett meg, vagy Szánkon a ha­zaiak nem tudtak csak hat játékost kiál­lítani, akkor elmondhatjuk, hogy nem volt dicső forduló az október 15-ei ver­senynap. • Minden várakozást alulmúlva fe­jezte be szereplését Belgrádban a csel­gáncs-világbajnokságon a két nőből és négy férfiből álló magyar válogatott. Versenyzőink összesen két ötödik he­lyét szereztek, az egyiket a 60 kg-os Wagner József, a másikat a 71 kg-os Hajtós Bertalan révén. • Magyar siker született Laup- heimben, a junior férfi párbajtőrözők Világ Kupáján. A százhetven induló kö- zül Kulcsár Riaszt ián. a Tip. Honvéd sportolója ^szerezte meg az első helyet. 9 Súlyos vereséget szenvedett Szek- szárdon Európa Liga-mérkőzésen a magyar asztalitenisz-válogatott, ahol a belga csapat 6:1 arányban legyőzte .együttesünket. 9 Budapesten megkezdődött a Nem­zetközi Sportszövetségek Szervezetének 23. közgyűlése, amelyen Juan Antonio Samaranchnak, a NOB elnökének elő­adását előzi meg a legnagyobb érdeklő­dés. 9 A vízilabda Bajnokcsapatok Eu­rópa Kupájában a legjobb négy között van a Vasas együttese, és ott a jugosz­láv Mladost Zágráb csapatával kell megmérkőznie a döntőbe jutásért. A KEK-negyeddöntőben a Ferencvá­rosnak a Dinamó Moszkva gárdája ju­tott. 9 A hét végén Gyöngyös—Mátrahá­za útvonalon rendezték meg az idei ser­dülő korosztályú magyar hegyi bajnok­ságot, amelyen rajthoz áll Laczi Zsolt is. A kecskeméti kerekező remek ver­senyzéssel, kitűnő taktikával utasította maga mögé a mezőnyt, és elsőként ért a célba. Az ifjúsági korcsoportban a kecs­keméti Laczi Ferenc az ötödik helyet szerezte meg. A GENERÁCIÓVÁLTÁS NEM GENERÁCIÓVÁLSÁG • PÉLDÁUL A KAJAK-KENUSOK • A SENIOROK CSENDES VIZEKEN TÚRÁZNAK • ÜGYVEZETŐ ELNÖK A VÁGYAK HAJÓJÁN Evezősklub lesz-e a szakosztályból? A vízi sportok többségében szárazra tették a sporteszközöket, s ezzel elérkezett a mérleg- készítés ideje. Baján, a Spartacus—Vízügy SC evezősszakosztályában is számba vették a teljesítményeket, s az ezeket összegző táblá­zatról az olvasható le, hogy amíg 1985-ben 53 olimpiai pontot gyűjtöttek a versenyzők, 1986-ban 92, 1987-ben 73, tavaly 70, idén pedig mindössze 47 olimpiai pont gyarapítja a szakosztály ez évi termését. — Mi az oka az eredmények visszaesésé­nek? — kérdeztük Csátaljay Zoltánt, a klub ügyvezető elnökét. — Az idei jobb eredmények elmaradása ellenére is biztos alapokon áll a bajai evezős­sport — mondta. — Arra ugyanis már régen rájöttünk, hogy egy lábon álló sportágra, vagyis egy szűk körű élversenyzői gárdára nem építhetjük a szakosztály jövőjét. Ezért a diáksport keretében olyan utánpótlásgárdát neveltünk, amely hosszú távon alapját képez­heti a versenysportnak. Az aktív versenyzés­től visszavonult evezősöknek pedig a szabad­idő hasznos eltöltésére biztosítunk lehetősé­get. . — Megvannak ehhez a feltételek? — Sokáig csak az elképzelések voltak meg, de most mar úgy tűnik, hogy zavartalan lesz a munkánk. Az első alapvető feltétel az új evezősház megépülése volt. Aztán a hajópark bővítése lett a célunk, amely még mindig tart. A kibővült eszközállomány lehetővé teszi, hogy fiatalokat toborozzunk. Terveztük, hogy diáksportkört alapítunk ötven-hatvan taggal, de ehhez nem kaptuk meg a várt tá­mogatást a Magyar Diáksport Szövetségtől. A fiatalokat azonban nem eresztettük szél­nek, hanem megpróbáltuk saját erőből előte­remteni a képzéshez szükséges hajókat, s most már úgy néz ki, hogy ez sikerül is. Hat­van tagból álló utánpótláscsoportjaink van­nak a különböző korosztályokban, amelyek közül a legjobbak már nagyon jól szerepeltek az idei versenyeken. — Az eredmények mégis szerényebbek, mint a korábbi években... — Ez törvényszerű, hiszen az elmúlt évek nagy evezősei, Odor, Südi, Molnár már nem pontszerzőink. Molnár eligazolt a Csepelbe, ahol azonnal az egyik legjobban menedzselt válogatott lett Bajaiként nem akarták észre­venni, hogy mekkora tehetség. A tizenkilenc- szeres magyar bajnok, Odor Lajos visszavo­nult az aktív versenyzéstől. Jelenleg a MAFC-nál edzősködik. Südi István itt él Ba­ján, ő a mi edzőnk. Tehát tulajdonképpen egy nagy generációt búcsúztatunk, miközben se­gítjük a következő beérését. — A generációváltás azonban nem generá­cióválság, hiszen az idei magyar bajnokságon két verseűyszámban is a szakosztály képviselői álltak a dobogó legmagasabb fokán, a világ- bajnokságon mégsem szerepeltek, miért? — Az elmúlt év őszén Baján járt az eve­zősszövetség főtitkára és a szövetségi kapi­tány. Akkor egyeztették az elképzeléseiket, s" elmondták, hogy a könnyűsúlyú egypár- evezésben Vörös Jánosra számítanának, de csak feltételesen, mert az elmúlt három év­ben is bizonyítási lehetőséget kapott, de a vb 5. helyénél nem tudott jobb teljesítményt elérni. Sőt, az utóbbi két évben a döntőbe sem került. Sajnos a magyar mezőny és a világversenyek között nagy a különbség. Aki itthon aranyérmes, az nem biztos, hogy a világbajnokságon a legjobb tizenkettő kö­zé kerül. — Vörös Jánoson kívül már nem került szóba a válogatásnál? — A felnőtt korosztályban nem, de az utánpótlás képviselői közül Mamusich Ági és Heincz Zoli bekerült a világbajnokságon szerepelt egységekbe, négypárevezésbe. Saj­nos egyikük sem került a döntőbe. Azt sze­rettük volna, ha a nagyon tehetséges Heincz Zoli egypárevezősben is versenyez, de a válo­gatottbeli vetélytársa jobb volt nála, s így nem indulhatott. — Mi az oka annak, hogy az evezősök nem érnek el olyan eredményeket, amelyek a fel­készülési feltételeik alapján joggal elvárhatók lennének? — Ez a kérdés bennünket is foglalkoztat, hiszen ellenpéldaként ott vannak a kajak­kenusaink, akik mindent alárendelnek az eredményeknek. Fanatikusok, ha kell, reg­gel ötkor kelnek, hogy edzhessenek, megve­szik maguknak a szerelést, meg a lapátot is. A szülők elkísérik őket a versenyekre, ebé­det főznek. Ez a fanatizmus azonban vala­hol összefügg a szövetség, a felsőbb sportve­zetés szemléletével, ösztönzik a fiatalokat a jó eredmények elérésére. Kiírtak például olyan országos versenyt, amelyen hajót nyerhetett a győztes. Sajnos ez a fajta hozzá­állás az evezőssportban nem tapasztalható. — Lehet-e ezen a szemléleten változtatni? — Nemcsak lehet — keressük a megoldá­sokat —, hanem szükséges is a változtatás, mert különben megrekedünk a fejlődésben. — Tehát van, s még inkább lesz jövője a bajai evezőssportnak? — Feltétlenül, hiszen van létesítményünk, az optimális versenyeztetéshez szükséges ha­jónk, utánpótlásunk és versenyrendező gár­dánk. Ezenkívül alakulóban van a senior cso­portunk, amely a régi evezősökből áll, és a túraevezésben keresi az elfoglaltságát. Kül­földi tapasztalatok alapján kialakult ben­nünk az a klubmodell is, amit folyamatosan meg akarunk valósítani. Az evezősház mellé olyan kis szállodát, büfét szeretnénk létesíte­ni, amely, ha szerény színvonalon is, de kielé­gítené a versenyzőgárda igényeit. A többi már rajtunk múlik, hogy megtöltsük tarta­lommal, amely vonzó lesz, s aki pénzt áldoz rá, saját klubjának érezze a közösséget — mondta Csátaljay Zoltán. Banczik István MA: KOSÁRLABDA NB I -es A csoport: Kecskeméti SC—Pécsi VSK, Kecskemét, városi sportcsarnok, 16.30-kor. Ma délután teljes fordulót játszanak a kosárlabda NB I. női A csoportjában. A KSC ellenfele a PVSK, és ez a mérkőzés akkor is „örökrangadó”, ha a pécsiek jelen­leg a táblázat alján állnak. Évek során át sok borsot tört egymás orra alá a két együttes és mindig nagy küzdelmet vívtak. A KSC három győzelmével a mezőny kö­zepén tanyázik, ami jó eredmény, mert több csapat már egy mérkőzéssel többet játszott. A KSC a BSE elleni balszerencsés vereség után háromszor nyert 1 ponttal, amit írha­tunk a fegyelmezett csapatjáték javára, de van benne szerepe a szerencsének is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a pécsiek most gyen­gültek, viszont náluk játszik az NB I. legponterősebb játékosa, Balázs személyé­ben. Ötödik a magyar férfiválogatott A tornász-világbajnokságról hallottuk Remekül szerepel a magyar férfiválogatott Stuttgartban, a tornász-világbajnokságon. A csapatversenyben nagy meglepetésre az ötö­dik helyet szerezték meg, és hat számban is bejutottak a szerenkénti döntőbe. A csapatver­senyben a szovjetek fölényesen védték meg vi­lágbajnoki címüket. Sok a sérülés a versenyen, de a legnagyobb baj a Puerto Ricó-i Adriana Duffyt érte. A fia­tal tornásznő két nappal a rajt előtt, az edzésen elvétette ugrását, a hátára esett, és súlyos ge­rincsérülést szenvedett. Állapota súlyos, és biz­tos, hogy a sportolásnak végleg búcsút mond­hat. A Puerto Ricó-i delegáció kezdeményezé­sére segélyakciót szerveztek a részlegesen béna tornász megsegítésére. A finn szövetségnek nem volt annyi pénze, hogy Stuttgartban foglaljon szállást. így annak egyik elővárosába költöztek, ahonnan naponta három órát buszoznak, s persze a visszaút sem rövidebb. A legnehezebb dolguk szombaton volt, amikor 9 órakor kellett a szerekhez lépni­ük. Takarékoskodás ide vagy oda, ezen a na­pon taxikkal közelítették meg a tornacsarno­kot. Tizennyolc svájci fiatal úgy döntött, hogy elkíséri kedvenceit Stuttgartba. Nem vonattal vagy repülővel jöttek, hanem három napig ke­rekeztek, és így érték el Baden-Württemberg fővárosát. Rekordot döntöttek a thaiföldi tornászok. Elhibázták a repülőgépre helyfoglalásukat, ezért alig három órával a rajt előtt landoltak a repülőtéren. Innen azonnal a sportcsarnokba igyekeztek, ahol még az akkreditációra sem maradt idejük, nyomban a szerekhez léptek. Ilyesfajta „repülőrajtot” még senki sem hajtott végre a tornász-világbajnokságok történetében. Majdnem telitalálat... — Mádl Ildikó továbbjutásáról Széli Lajos, a sakkozók szakfelügyelője elég jól tippelt a vasárnap befejeződött bmói női zónaverseny rajtja előtt: a négy továbbjutóból hármat (a bolgár Voiszka, Mádl Ildikó és a keletnémet Wagner-Michel) eltalált, a negyedik jelöltje (Verőd Zsuzsa) azonban nem jött be. Nagy meglepetésre a legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező, rutinos Verőci­nek ezúttal meg kellett elégednie a hatodik helyezéssel, vi­szont sikerrel vette az akadályt Szíva Erika. A hazaérkezés után Mádl Ildikó, a tapolcai Mereszjev SE 19 éves versenyzője, a torna második helyezettje nyilatkozott az MTI munkatársának: — Elégedett vagyok teljesítményemmel — mondta a játé­kos, aki két éve, ha holtverseny után is, de egyszer már túljutott a zónaversenyen. — Az elején nagyon jó formában játszottam, aztán jött egy döntetlensorozat, majd az éllovas Voiszka elleni vereség. A hajrá viszont ismét jól sikerült, hiszen az utolsó három partit megnyertem. — A felsorolásból kiderül, hogy csak egyszer veszített... — A 14. forduló előtt, amikor erre a mérkőzésre sor került, már biztos továbbjutónak számítottam. Mindenkép­pen nyerni szerettem volna Voiszka ellen, ezért nem fogad­tam el remiajánlatát, aztán kikaptam.- J— Melyik győzelmét tartja a legértékesebbnek, s melyik volt a legszebb partija? . \ V- A legbüszkébb arra vagyok, hogy az első fordulóban sikerült legyőznöm Verőcit. Ä legszebb győzelmet szerintem a lengyel Detko ellen arattam, szép kombináció végén kész­tettem megadásra. — Mikor lesz a következő erőpróbája ? — Most egy hónap pihenő következik, majd decemberben Palma de Mallorcán szeretnék asztalhoz ülni egy rangos férfiviadalon. Hamarosan megkezdem a felkészülést a zóna­közi döntőre is, bár annak lebonyolítási formájáról s helyszí­néről még nem született határozat. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.20: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.25: Az emberi test — Angol rövidfilmso­rozat XXVI/24. rész: Gyermek születik (ism.) 8.50: Képújság 8.55: Az Országházból jelentjük..! Tudósítás az Országgyűlés ülésszakáról 17.00: Hírek 17.05: Pannon Krónika — A pécsi körzeti stúdió híradóműsora. Dél-dunántúli hí­rek, információk, események 17.15: Vijesti — Hírek szerbhorvát nyelven A pécsi körzeti stúdió műsora 17.25: Hármas csatorna Irány Amerika! — IV/3. rész: French Wood 18.10: Négy nap tévéműsora 18.20: Tájak, városok, emberek 18.50: Népzene zenekarra — „Kórus". Bol­gár népdal Nagy László fordításában 19.00: Reklám 19.05: Esti mese Linda mesél jp Híresincsi iskola Magyar mesefilmsorozat 19.15: Lottósorsolás 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Szomszédok. Teíeregény — 65. fejezet 20.35: Reklám 20.40: Az Országházból jelentjük... Összefoglaló az Országgyűlés mai napjá­ról 21.10: Erzsébet-dlj-kiosztó sorsolás 21.15: Képes nóták kívánságműsora 21.45: Levelek a zárdából — Tévéjáték 1. Levelek a zárdából 2. A veszedelem 22.45: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Kudlik Júliával és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság 7.15: TV 2 Benne: Reklám, riportok, időjárás, zene 17.45: Torpedó — Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! — Thomas és Tho­mas bácsi. Holland kisfilmsorozat — XI/ 1. rész (ism.) 18.53: TV 2 19.00: A sötétség árnyai — Angol tévéfilm 19.51: TV 2 20.15: 07 magazin 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 Benne: Nézze meg az ember! 21.30: Napzárta 22.15: Telesport — Labdarúgó-kupanap J—' 'Tornász-világbajnokság —' Férfi egyéni összetett verseny. Közvetítés Stuttgartból, felvételről 23.25: Nézőpont — A művészeti főszer­kesztőség műsora Beszélgetés a képzőművészetről Kb. 23.55: TV 2 — Napzárta sky CHANNEL 07.00: Hírek. 07.09: Üzleti hírek. 07.30: Hírek. 07.39: Üzleti hírek. 08.00: Egyve­leg. 15.30: Európa rockja. 16.30: Hullám­hosszon. 18.30: Nino Firetto zenés műso­ra. 19.30: Időlánc. 20.00: Klasszikus fil­mek. 22.00: Hírek, időjárás. 22.15: Éjsza­kai mozi. 00.10: Hírek, időjárás. 00.20: Időlánc. 00.50: Egyveleg. 02.00: Műsor­zárás. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.30: Műsorismertetés. 7.05: Labdarúgó Európa Kupa. 10.25: Gyermekek órája. 13.35: A Zuzuk-hadmű- velet, film. 14.40: Dok.film. 15.30: Teleeko. 16.00: Rajzfilm. 16.15:-Tizenhatév alatt és azon túl. 17.00: Mi történt a nagyvilágban? 17.15: Krüger bajtárs. dok.film. 19.00: Hí­radó. 19.40: Cosi fan tutte. Mozart operája a milánói Scalából, közben: 20.55: Mi tör­tént a nagyvilágban? 21.30: A kinevezés, film. 23.00: Hírek. 23.05: Részletek ope­rettfilmekből. ÚJVIDÉKI TV: 16.00: Műsorismertetés — magyarul. 16.05: Telegól — magyar nyelvű sportmű­sor. 16.30: Tv-napló — magyarul. 16.40: Reklám. 16.45: Művelődési műsor. 17.15: Tv-napló. 17.35: Sorozatfilm gyerekeknek — magyarul. 18.05: Újvidéki képeslapok. 19.00: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv­napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Glóbusz — külpolitikai műsor — magyarul. 21.00: Intermezzo. 21.05: Tv-napló. 21.30: Művészeti est: Shakespeare: Macbeth. 23.55: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Ez aktuális 8.50: Külpolitikai figyelő 9.00: Az Ú R H -adón egész napos közvetítés az Országgyűlésről 9.00—11.00: Napközben 11.05: Citeraszó 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Hírek, érvek, vélemények 14.35: Nino Rota filmzenéiből játszik a szer­ző zenekara 15.00: Szóról szóra 16.00: Tizenhat óra — Hírmagazin 16.15: Operába hívogató—Verdi: Nabucco 16.45: Labirintus — Zenei rejtvények fiata­loknak 17.00: Támasz 17.30: Sárdy János operettfelvételeiből 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk 18.30: Esti Magazin 19.30: Sportvilág 19.40: Hol volt, hol nem volt 19.40: Petrovics Emil: Magyar gyermekda­lok 19.50: Újraolvasva 20.00: Tanakodó — arról, hogy hogy va­gyunk? 21.00: Lemezek közt válogatva 22.00: Hírvilág 22.30: A vágy titokzatos tárgya — Európa messze van 23.00: Operaest — Rise Stevens felvételei­ből PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Rivaldafényben 9.05: Idősebbek hullámhosszán 10.05: Hajszálgyökerek 10.20: Operaslágerek 10.50: Peres, poros iratok 11.05: A mi korunkban — A Napközben tanácsadó műsora nyugdíjasoknak 11.25: Gramofonsztárok. Bob Crosby ze­nekarának lemezeiből 12.10: Hallgatónóták 13.05: Nosztalgiahullám 14.00: Lelátó 14.30: Randevú Claire Kennethtel 15.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 15.20: „A kőfalak leomlanak" — Balázs Ferenc oratóriuma a sitkei Kápolna téren 15.50: Az élő népdal 16.00: Játék — tízezer forintért — Nemes András telefonos műsora 17.05: A mi utcánk... — Az Úri utca 17.30: Gordiuszi Magazin töprengőknek 18.30: Popregiszter 19.05: Serdületlen anyák 19.30: A Poptarisznya dalaiból 20.20: „Kerek istenfája, szép tizenkét ága..." — Az évkör népszokásai 21.05: A kolorádóbogár 21.29: Tip-top parádé—Whitney Houston 22.00: A bujdosó lány — Mezei Mária 2. 23.10: Sporthlradó 23.20—0.14: Sárosi Katalin és Koós János énekel. Zsoldos Imre trombitán játszik 0.15—4.20: Éjfél után BARTÓK RÁDIÓ: 9.08: Paskievics: A zsugori — Kétfelvoná- sos .vígopera 9.59: Francia szerzők művei fúvósok tol­mácsolásában 10.24: A Magyar Rádió kísérleti stúdiójá­nak, műhelyéből 10.50: Szimfonikus zene 12.05: Olasz muzsika 12.40: A Magyar Rádió és Televízió ének­kara énekel 13.00: Hallgassuk újral 14.00: Barokk operákból 14.47: A Lausanne-i Kamarazenekar hang­versenye 16.05: A kamarazene kedvelőinek 17.32: Ravel: Seherezádé 17.48: Sugár Rezső műveiből 18.30: In limba materna — A Magyar Rá­dió román nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről 19.05: Társadalom és iskola 19.35: Budapesti Zenei Hetek közben: Kb. 20.20: Európaiak Velencében Kb. 21.30: Romantikus dallamok 21.45: Nyelvrokonaink zenéje 22.05: Napjaink zenéje 23.13: Undok ördög,-^2.. befejező rész SZEGEDI STÚDIÓ 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Vécsey Ágnes. (A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lap­szemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közle­kedőknek. 7.15: Rövid hirek. tudósítások. 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél­alföldi hírek, tudósítások. — Az értékte­remtő kisvállalkozás.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom