Petőfi Népe, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-18 / 247. szám
1989. október 18. 3 PETŐFI NÉPE • 5 HONISMERET, HELYTÖRTÉNET Ügyvéd-nemzet volt a magyar? A századfordulóig követtem nyomon néhány hete a kecskeméti ügyvédek hivatali ténykedését, közéleti szereplését. Az első világháború előtt minden osztálynak, minden rétegnek új politikai, gazdasági kihívásokra kellett válaszolnia. Növekedtek a társadalmi, a vagyoni különbségek az ügyvédi karban is, noha általában jobban éltek a többi középosztályhoz tartozó értelmiséginél. (1905-ben a legtöbb adót fizető 114 kecskeméti polgárból 21 ügyvédként kereste kenyerét.) A közélet vezetője? A mindenütt kibontakozó szabad verseny esetleges káros következményeit is igyekezett elhárítani az országos ügyvédi szövetség 1912-ben megalakított kecskeméti osztálya. Körültekintően irányította a szervezetet dr. Szabó Iván. így is adódtak néha kínos ügyek. Megoszlott a közvélemény például Dukai György parasztgazda tettének megítélésében. Megtámadta ügyvédjét, mert állítólag — így írták — megkopasztotta. Tovább rétegződött a jogászok tábora. 1875- ben állt munkába az első kecskeméti közjegyző, dr. Dömötör Sándor. Bankok, vállalatok adtak állandó megbízatást ügyvédeknek. Többen a közigazgatásban vállaltak feladatot. Ügyvéd volt például a rendőrkapitányként is működő Szegedi György. Buday Dezső jogakadémiai tanár szerint az ügyvédség az értelmiség legsikeresebb rétege: „A vagyonos és befolyásos családok tagjai ha jogi pályára léptek, jobbára ügyvédek lettek, a szegény fiúk inkább bíráknak mentek. Az ügyvéd a közélet legfőbb vezetője lett... A magyar ügyvéd-nemzet, Németországban a tanár, Franciaországban a mérnök, Angliában az orvos a nyilvánosság szellemi vezetője. Nálunk az ügyvéd. Képviselő, politikai szónok, pártelnök, parcellázó és bankalapító. Mint honorácior a társadalom csúcsán áll.” (Magyarország honorácior osztályai.) Szegények? Gazdagok? Főleg munkásbiztosítási ügyekkel foglalkozott dr. Lőwy Ödön (1880—1937), a kecskeméti szocialista mozgalom egyik alapítója. Tudtommal sem a proletárdiktatúra hónapjaiban elkövetett önkényeskedésekben, sem a fehérterror szörnyűségeiben nem vettek részt kecskeméti ügyvédek. Két ügyvédet pusztított el Héjjas Iván bandája, dr. Halmos Lajost (1884—1919) és dr. Stern Zsigmondot (1890—1919). A középosztály sínylette meg legkeservesebben a világháborút és az ország megcsonkítását követő elszegényedést. Sokakat állított a Horthy-rezsim mögé a konszolidációt követő stabilizáció. A legtöbb adót fizető 100 kecskeméti polgár között 17 ügyvéd volt 1929-ben. A világgazdasági válság őket is megnyomorította. Egyikük anyagi okokból végzett magával. „Az ügyvédek közt nagy a sírás-rívás,,, kiabálta nagybetűs címsorral a Kecskeméti Lapok 1934. április elsején. Nagyüzemek? Bérmunkások? Néhány nap múltán tudatták: „Ötven ügyvéd nem tudta rendezni kamarai tagdíjhátralékát”. Az igazságügyi kormányzat á sanyarú állapotokra hivatkozva különféle anyagi feltételekhez akarta kötni az ügyvédi hivatást. Dr. Koncz Mihály, a párton kívüli szocialista hamar fölismerte a hatalom valódi céljait. „Mintha csak a vagyonosoknak tartanák fenn az ügyvédkezés kizárólagosságát.” A Kecskeméti Lapok annyira fontosnak érezte a tervezetet, hogy — fennállása óta másodszor — ankétot szervezett a vélemények előcsalogatására. A megszólaltatottak valamennyien egészségtelennek minősítették a pálya túlzsúfoltságát — a hírős városban már kilencven ügyvéd praktizált —, eltérően keresték a kiutat, de a jogfosztó elgondolásokat mindannyian elvetették. Dr. Molnár Erik szerint „az'azelőtt egységes ügyvédség széthasadt a jómódú ügyvédek kisebb és a szegény ügyvédek mind növekvőbb rétegére.” Az ügyvédek egy csoportja félproletárnak tekinthető. Elutasítja a 2000 pengő biztosíték letételének kötelezettségét, mert így sokan, véglegesen lemondhatnának az önállósodásról, vagyis tovább szélesítené a jómódú ügyvédi nagyüzemek és a bérmunkás fiskálisok közötti szakadékot. Az általános javulásnak köszönhetően a harmincas évek végén egy-két eset kivételével a kisebb irodák tisztes megélhetést, a nagyobbak kimondottan jót tettek lehetővé. Az ügyvédi kamara továbbra is érdekképviseleti szervként működött, fegyelmi jogkörének érvényesítésére elvétve volt szükség. Amennyire Jehetett, elkülönült a szélső- jobboldali Magyar Ügyvédek nemzeti egyesülettől. Egyénileg? Közösségben? A zsidótörvények itt is sok ügyvédet korlátoztak hivatása gyakorlásában. A német megszállás után elhurcolt izraelita ügyvédek közül tizennyolcán pusztultak el koncentrációs táborokban. A második világháború után egyetlen kecskeméti ügyvéd sem távozott véglegesen nyugatra. Politikai vétségek, bűnök miatt csak két-három ügyvédtől vonták meg a működési engedélyt, egyet ítéltek súlyosabb börtönbüntetésre. A Bodócs Gyula-féle, 1948-ban kiadott Kecskeméti címtár 47 ügyvédet sorol fel. Közülük nyolcnak a vasútállomáshoz vezető Nagykőrösi utcában, ötnek a Rákóczi úton volt az irodája. A Mátyási utcában lakott dr. Koncz Erzsébet, Kecskemét első női ügyvédje. A harmincas évek közepén szerezte diplomáját, de akkor csak rövid ideig képviselhette ügyfeleit, mert a fennálló rendelkezések csak férfiakat találtak e pályára alkalmasnak. Fölismerve a társadalmi változások irányát, már 1948. december 15-én — másodikként az országban — ügyvédi munkaközösséget alapítottak a kecskeméti ügyvédek. Dr. Csereklyei Gyula, dr. Endrényi Ferenc, dr. Gereben János, dr. Kiss Béla, dr. Koncz Erzsébet, dr. Kosa Ferenc, dr. Murakö- zy Ottó, dr. Szecskay Dezső és dr. Szigeti Iván Ferenc ügyvéd, valamint az akkor ügyvédjelölt dr. Selmeci László várták ügyfeleiket a mai sajtópalotában bérelt helyiségekben. Négy leíró és hamarosan két újabb ügyvédjelölt tartozott az irodához. Kezdetben főként a tanyai, falusi ügyfelek ódzkodtak a jogi védelem eme új formáitól, de a tapasztalatok gyorsan kedvezően befolyásolták, ai közvéleményt. Növekvő megbecsülés? Az élet minden területén mind nyomasztóbb diktatúra az ötvenes években olykor üres formalitássá züllesztette az igazságügyet. Szükségszerűen korlátozódtak az ügyvédi munka lehetőségei is. Nem véletlen, hogy a hatvanas évek második felében reformmegyének mondott Bács-Kiskunban valamivel kedvezőbbek voltak az ügyvédek munkakörülményei, mint sok más megyében. Mind több jogász került a párt a tanácsi és a tömqgszer- vezeti vezetőségekbe. Ismét okkal mondhatta 1983 októberében a Kecskeméti Ügyvédi Kamara közgyűlésén a három ciklus után leköszönő dr. Juhász Tibor elnök, országgyűlési képviselő: „Megtisztelő és szép feladat az ügyvédeké, hiszen a bizalom vezeti hozzájuk ügyes-bajos dolgaikkal az embereket.” 1983-ban a megyei illetékességű kamara közgyűlése előtt lépett hatályba az ügyvédségről szóló, a működés hatékonyságát javító törvényerejű rendelet. Idős korára való tekintettel elfogadott lemondásától tavalyig dr. Új Zoltán állt a kamara élén, most dr. Endrényi Tibor az elnök és^S hosszú ideje -mdr. Andrássy Jenő a titkár. Heltai Nándor KÉPERNYŐ A szó becsülete Mind félénkebben kapcsolom be a rádiót reggelenként. Az interjúk mind fájdalmasabban tükrözik országunk romladozó nyelvi állapotát, következésképpen a közgondolkodás, a közerkölcs satnyulását, mivelhogy úgy beszélünk, ahogyan gondolkodunk, amilyen a jellemünk. Ritka öröm a televízióban is az árnyalt, szemléletes magyar beszéd. Köszönet illeti Sánta Ferencet, Az áruló című kisregény szerzőjét a csütörtöki és pénteki szóünnepért. Gaál István forgatókönyyíró-rende- ző és Sipos Tamás úgy formált drámát a filozofikus elbeszélésből, hogy a művelet közben megőrizték kiváló kortársunk mondatainak sugárzó szépségét, gondolatainak sodrását, kifejezéseinek pontosságát. A hogyan éljünk, amíg élünk létkérdésre választ kereső drámához jól választották a szereplőket. A képernyőn viszonylag keveset foglalkoztatott színészek megfeleltek az eredeti mű elolvasásakor lelkünk színpadán kirajzolódó figuráknak. Talán csak a Tolnai Miklós által megformált író tért el valamelyest az első pillanatban várttól. Meggyőzött azonban: a köznapi ügyekben szelíd szavú, a közélet porondján sohasem hangoskodó írót (Sánta Ferencet) igen keménnyé, ilyen szigorúvá formálta a megpróbál- tató történelem. Hiteles volt Papp Zoltán (az erőszak bűvöletében másokat és önmagát elve- szejtő huszita harcos, aki haláláig markolta kardját), Rátóti Zoltán (az egykori diák, a későbbi császári zsoldos), Almási Albert (a paraszt, akire a hűség és a szolgálat csak bajt hozott), Nagy Attila (a szeretet nevében élvhajhászó, erős, egészséges testű, címéért, alázatos tiszteletet követelő püspök). Az élményt másnap az író megszólaltatása koronázta. Most nem áttételesen — a huszita háborúk ürügyén — szólt igaz hazaszeretetről, emberségről; egy sokat megélt ember nyíltságával tágította látókörünket, növelte felelősségünket. Fölülemelkedve a tolakodó személyes érdekeken, a megkövült ordas eszmékkel gyötrődő politikán, arról szólt Sánta Ferenc, hogy mit vár a történelem a századvég magyarjától, miként léphetünk bizakodva az új évezredbe. Őt hallgatva arra gondoltam, hogy így érezhetett József Attila Thomas Mann látogatásakor: „s együtt vagyunk veled mindannyian /kinek emberhez méltó gondja van”. * * * A tíz napja sugárzott Margarétás dal I—II. Tersánszky Józsi Jenő írói, Mi- hályfy Sándor rendező televíziós, Nagy-Kálózy Eszter, Ráckevei Anna, Kálmán György és mások színészi remeklése után a vasárnap este ismét műsorra tűzött Az évszázad csütörtökig tart is azt latolgatta, hogy miként virulhatnak tiszta érzelmek egy mocskos világban, az erőszak, a háború miként pusztítja az emberiséget, a nemzeteket, a tisztességet. Nagy András és Balogh Zsolt olykor a fiatalság szertelenségével, ám mindvégig az ifjúság nagyot- akarásával írt forgatókönyvéből Balogh Zsolt némely modorosságok ellenére is szép sugaras filmet alkotott. Egy romantikus szerelem fényében, tragédi- ás végének komorságában érzékeltették, hogy hová jut az emberiség, ha a hatalmasok a szavakat csak hódító szándékaik leplezésére, uralomvágyuk elfedésére, a kiuzsorázott nép bódítására használják. Ismét bizakodhatunk a leszerelésben, a fegyverzet csökkentésében, a fölismerésben: „a szabadság a legtöbb, amit adhat önmagának az emberiség”? Nem csalnak-e meg bennünket újra hamis szavakkal, mint a filmbéli, hajdani békekonferencián? H. N. BÁCS-KISKUN MEGYEI ÉRDEKLŐDŐKET IS VÁRNAK Konferencia magyartanároknak Bár nem Bács-Kiskun megyében rendezik meg, mégis Kecskeméthez igen közel fog összegyűlni az ország jelentős számú középiskolai magyartanára. Első országos konferenciájuknak Nagykőrös ad otthont október 26—28. között. Az előkészületekről s a kitűzött célokról Szenczi Árpád, a Nagykőrösi Városi Tanács művelődési osztályának munkatársa, a rendezvény helyi szervezője adott tájékoztatást: — Régebben felvetődött annak az igénye, hogy Magyarországon a magyartanároknak is legyen fóruma, ahol a szakmai, irodalmi, nyelvi s társadalmi problémákat megbeszélhetik, egyseges platformot alakíthatnak ki az oktatás e területén mondta. — Korábban az Országos Történelmi Konferencián fogalmazódott meg ez az igény, majd Zsámbékon, a középiskolai magyartanároknak és szak- tanácsadóknak szervezett anyanyelvi konferencián. A témákat az ott résztvevők fogalmazták meg. — Mik ezek a témák? — A nemzettudat alakítása napjainkban, illetve ennek részeként az anyanyelvi kultúra, a nemzettudat átalakítása a nyelvhasználat során. Ebben a témában fog előadást tartani Czine Mihály, az ELTE tanára. A következő ilyen nagyobb gondolatkör a mai magyar irodalom a középiskolákban. Ehhez a felkért előadó Gerzsa Ferenc, a JATE irodalomtörténeti tanszékének docense. S van még egy témánk, a nyugat-európai és tengerentúli magyar irodalom s az oktatás kapcsolata, melynek előadója Rónai László, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetének osztályvezetője lesz. Természetesen mindezeket korreferátumok és hozzászólások színesítik majd. — Mekkora érdeklődésre számítanak? irir&Eddig háromszázötvenen jelentkeztek, közöttük egyházi iskolák tanárai, rangos fővárosi és vidéki gimnáziumok, szakközép- és szakmunkásképző iskolák magyartanárai, sőt még az apácarendi nővérképző iskola pedagógusai is. ^9S így lesz ez találkozója ideológiai és oktatásszemléleti szempontból igen eltérő elméletet hirdető és gyakorlatot folytató pedagógusoknak. Egy kicsit mintha a régi idők sokszínű oktatási gyakorlata kezdene visszatérni. Kik a szervezői a konferenciának ? — A Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a TIT Pest Megyei Szervezete, a megyei múzeumok igazgatósága,^ Nagykőrösi Városi Tanács, valamint a helyi művelődési intézmények. — Tudomásom szerint a Művelődési Minisztérium vezetői is részt vállalnak a konferencia munkájában. Személy szerint kik? — Október 27-én az esti órákban Kelemen Elemér miniszter- helyettes a Toldi Miklós Élelmi- szeripari Szakközépiskola aulájában tart fórumot az általános oktatáspolitikai fejlesztési koncepciókról. Záróaktusként pedig az éppen ekkor zajló Arany-ünnepség keretében ünnepi műsort szervezünk, melyen a frissen alapított „Nagykőrös művelődéséért” díjat adja át Glatz Ferenc művelődési miniszter néhány pedagógusnak. Itt beszédet is fog mondani a résztvevőknek. — A Bács-Kiskun megyei pedagógusok honnan tudhatnak ezen rendezvényről?- Időben kérdőíveket juttattunk el a megyei pedagógiai intézethez, s ezeken kértünk javaslatokat a konferencia témáira vonatkozóan. Majd jelentkezési lapokat juttattunk el az érintett iskolákhoz. Van is jelentkező szép számmal Bács-Kiskunból. Előny az is, hogy Kecskemét csupán 15, percnyi útra van Nagykőröstől. így az érdeklődők egy-egy kiválasztott programra is átrándulhatnak városunkba. Jelentkezéseket még elfogadunk a városi tanács művelődési osztályán. — S az említett programokat hol találják? — Az Arany János Művelődési Központban. Sz. P. I Bosnyák István író 99 Szemben a bíróval” Bosnyák István Jugoszláviában élő írónak, irodalomtörténésznek, a legendás Új Synposion alapító-szerkesztőjének munkássága — nem kis részben Sinkó Ervin nevéhez kötődő kutatásai révén — a magyarországi olvasók előtt sem ismeretlen. Szerkesztésében jelent meg például a tavalyi könyvhét egyik — Egy regény regénye című, a Magvető Könyvkiadó gondozásában megjelent — slágere, mely Siríkó Ervin 1935 és 1937 közötti moszkvai naplójegyzeteit tartalmazza. Bosnyák István a közelmúltban a Magyar Tudományos Akadémia meghívására egy hetet töltött Budapesten. Magyar- országi tartózkodása alkalmával Kecskeméten is járt. Találkozásunkkor először látogatása céljáról kérdeztem.- Az újvidéki Hungarológiai Intézet, melynek megalakulása óta munkatársa vagyok, hosszú évek óta szerződéses, államközi kapcsolatot tart fenn a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetével. Számos munkában vettünk már közösen részt, ezúttal is egy kutatásnak köszönhetően érkeztem Budpestre. Az utóbbi években ugyanis a budapesti kollégákkal feldolgoztuk Sinkó Ervin neves magyar író 1916—39 között vezetett kézírásos naplóit. A mintegy ötven ívnyi anyag immár nyomdakész. Az eszmetörténetileg ugyancsak érdekes kötet feltehetően izgalmas olvasmány lesz itt, Magyarországon is. Most kezdünk hozzá a Sinkó levelezését tartalmazó új sorozat előkészítéséhez. Az első kötet az 1945-ig tartó periódust öleli fel. A rendkívül szerteágazó — többek között a Vasárnapi Kör tagjaival folytatott — levelezésből igen sok irodalom- és poli- tikatörténetileg izgalmas anyag maradt fenn. Mostani látogatásom másik apropója: a Magvető Könyvkiadó felkért, hogy tegyem közzé az 1948—52 között született Sinkó-közírást. Terveink szerint 1991-ben lát napvilágot e nagyon aktuális fenomén, s szinte már születésével egy időben ízeire szedett publicisztika. Kecskemétet viszont azért ejtettem útba, mert fölmerült egy lehetőség, hogy a Sinkó Ervin életútját átfogó színikísérletem esetleg színre kerülne Kecskeméten is. A darabnak egy hangjátékváltozatát Szemben a bíróval címen tavaly közvetítette a Kossuth rádió. Lényegében ennek az ősváltozatnak egy színpadra írott variánsa az a darab, amely talán majd számításba jöhet a Kecskeméti Katona József Színház elkövetkezendő évadainak valamelyikében. — Mekkora múltra tekinthet vissza, s milyen munkaterületekkel foglalkozik (foglalkozhatj a Hungarológiai Intézet? — 1959-ben létesült a magyar nyelv és irodalmi tanszék, pontosan egy évtizeddel később pedig a Hungarológiai Intézet. A hetvenes évek derekán viszont a független kutatóintézeteket besöpörték az Universitas kebelébe, így ezt is egyesítették a nyelv és irodalmi tanszékkel. A társult intézmény azóta új néven: a Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete ként szerepel. Vállalásának megfelelően 3- a magyarság viszonylatában és a magyar—jugoszláv irodalmi, művelődéstörténeti, nyelvi kontaktusok relációiban is — a szellemi, nyelvi kultúrára összpontosít. Ha most azt kémé tőlem, hogy önkritikusan tekintsek vissza az intézményünk munkájára, akkor azt kellene mondanom, hogy az elmúlt évtizedekben — természetesen nem az intézeti dolgozók szűklátókörűsége következtében — tevékenységünk túlságosan is behatárolt keretek között mozgott. Csak a nyelvi, irodalmi, művelődés-, színháztörténeti diszciplínákra és kutatásokra korlátozódott, miközben a hungarológia egy tágabb körét nem sikerült átfognia. Pusztán azért, mert az alapító rögzítette, hogy az intézetnek meddig terjedhet a kutatási területe. Ez volt az oka, hogy például demográfiával, nemzetiségszociológiával és egyéb izgalmas, ugyancsak hungarológiai diszciplínákkal egészen a közelmúltig nem foglalkozhattunk. Ezeket a nemzetiség élete és távlati szempontjából igen fontos szakterületeket, az amatőrizmus szintjén, legfeljebb kisebb (intézeten kívüli) szakimai cikkekben érintették. Ha az intézmény programja úgy alakul az elkövetkezendő években, ahogyan szeretnénk, akkor természetesen az eleddig elhanyagolt szakterületekre is kiterjed majd a munkánk. — Kutatási területeik közül melyekben jelentősebbek eredményeik? — A magyar nyelvészet területén elsősorban a dialektológiai, nyelvjárástani kutatásaink a legfontosabbak. Hasonlóképpen a névtaniakhoz, amelyek persze tekinthetők a nyelvjárástan szerves részének is. Nyelvészeink az elmúlt egy-két évtizedben a jugoszláviai peremnyelvterület magyar népnyelvének állapotát nagyjából rögzítették, s megannyi kiadványban, kiadványsorozatban tartós dokumentumot állítottak a magyar nyelv déli életének, s természetesen problémáinak is. Gondolok ezalatt a nyelvsorvadásra, a nem mindig természetes idegen nyelvi — főleg délszláv — behatásokra, a sajátos jugoszláviai társadalmi terminológia tükörfordításaira, amelyek nagyön megterhelték ottani köznyelvünket. Mindezek egyszersmind nyelvművelő mozgalmunk problémái is. Épp a napokban rendezték meg a Jugoszláviai Magyar Nyelvművelő Egyesület jubileumi közgyűlését, amelyre Ágoston Mihály nyelvész kollégám irányításával igen tartalmas kritikai fölmérést készítettek a jugoszláviai magyar nyelvművelés eredményeiről és hiányosságairól, különös tekintettel az itt már általam is említett nagyon komoly problémákra. — Az irodalomtörténettel kapcsolatos publikációik talán szélesebb körben ismertek.- Intézetünk — egyik fontos vállalásaként —.hozzájárult a magyar irodalom huszadik századi avantgárd mozgalmainak, izmusainak behatóbb feltárásához, nem kis mértékben épp a már említett intézményes együttműködés keretében. Tudniillik az irodalomtudományi intézettel közösen — Budapest—Újvidék helyszínnel, meghatározott témák főszereplésével — évente egy alkalommal vándor- gyűléseket, szimpóziumokat tartunk. A hetvenes években elsősorban a magyar avantgárd volt a fő téma. Később, a terület alapos föl- térképezése után a súlypont áttevődött a huszadik századi magyar regényre. E tárgykörökben valóban számottevő eredményeket mutatott fel a jugoszláviai magyar irodalomtörténet-írás és -kritika. — Speciális témáik, vállalásaik? — Helyünknek, szerepünknek természetes következmenyeként sokat és termékenyen foglalkoztak kutatóink a délszláv—magyar irodalmi kapcsolatokkal is. Ezúttal valamivel szerényebb volt a magyarországi szakemberek közreműködése, ami érthető, hisz ezt a témát elsősorban a mi terepünkön lehet föltárni, vizsgálni. Számos publikáció is megjelent ebben a témakörben, intézetünk két vaskos —Délszláv—magyar irodalmi kapcsolatok című—kötetét én magam rendeztem sajtó alá. —- Folklorisztikai kutatásokkal is foglalkozik az intézet? •— Sajnos, az elmúlt években, évtizedekben erre intézményes keretek között nem került sor, nem kapott elegendő támogatást ez a terület. Elsősorban rokon intézmények (például múzeumok) munkatársai tárták fel a jugoszláviai magyar folklór megőrzésre érdemes mai yagy közehnúlti valóságát. A tárgyi néprajz kutatása sajnos a legelhanyagoltabbnak mondható. A társadalmi néprajzból már számottevőbbek eredményeink, csakúgy, mint a szellemi néprajz körébe tartozó néphit- és szokáskutatásban. • '4 Tjg Károlyi Júlia
