Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-14 / 217. szám

1989. szeptember 14. • PETŐFI NÉPE. • 5 A lakóterületi pártmunka megújulásának útja Z'l A A lakóterületi politikai munka V“*/ fejlesztésének alapja a párttag­ság közéleti aktivitásának növelése. A munkahelyi pártalapszervezetek ké­szítsék fel tagjaikat a lakóterületen vég­zendő közéleti munkára. Kezeljék egy­ségesen a párttagok politikai tevékeny­ségét. Az üzemi, intézményi, hivatali pártszervezetek tekintsék egyenrangú­nak az otthoni környezetben végzett politikai tcvékenységet.a munkahelyen vállalt megbízatással. Ösztönözzék tagjaikat, hogy átjelentkezés nélkül is legyen számukra természetes a területi akciókban való részvétel. Ennek koor­dinálója a helyi politikai központ vagy a városi pártszerv legyen. Azok a párt­tagok, akiknek lakóhelyéhez kapcsoló­dó pártmegbízatásuk, közéleti tisztsé­gük van, elsősorban az ott működő pártalapszervezeteknek legyenek tag­jai. Egy-egy politikai akció sikere érde­kében, az erők koncentrálása miatt, le­hetősége és képessége szerint, kölcsö­nös egyetértés és szövetség útján min­den párttag vállaljon lakóterületén is megbízatást, közéleti szereplést. Politikai központok A ‘munkahelyi pártszervezeteknek nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a környezetükre. Egyenjogú szervezetek politikai akcióegysége alapján alakítsa­nak ki folyamatos együttműködést la­kóterületi pátszervezetekkel. Ahol nincs pártház, ott üzemi klubok is adja­nak otthont lakóterületi párlrendez- vénynek, esetleg -szervezetnek. Ez is lehet egy formája a „kettős tagság” megteremtésének. Az együttműködés biztosíthatja a munkaidő teljes védel­mét, a területi politizálás erősödését. A lakóterületi politikai munka meg­újításához szükséges a párt lakóterületi szervezeti erejének növelése, akcióké- pcsségének fokozása. Kecskeméten például — a három országgyűlési vá­lasztókerületet alapul véve célszerű három politikai központ kialakítása, amelynek feltételei részben megvan­nak, részben megteremthetők. Ez a po­litikai központ szervezi az üzemben, intézményben, hivatalban vagy város­részekben működő lakóterületi párt- szervezetek közös akcióit, programját. Minden városrészben legyen alap­szervezet, ez a tanácstagi csoportokkal való kapcsolatot is erősítheti. A legkü­lönbözőbb összetételű pártalapszervc- zelek alakíthatók. A szerveződésben fe­jeződjön ki, hogy a pártszervezet közös politikai célokat követő párttagok poli­tikai szövetsége. Az aktív dolgozó párt­tag maga választja meg alapszervezetét, amely jelenleg lehet a munkahe­lyén vagy a lakóhelyén. Döntő motivá­Ez lehetővé teheti olyan új pártszerve­ződési modell kialakítását, ahol a moz­galmi jelleg dominál. Politizáló párttá válásban fontos szerepe lehet az adott körzetben élő és dolgozó összes párttag összefogásában, időszerű helyi közéleti feladatokra való mozgósításban, regio­nális érdekek feltárásában, kifejezésé­ben, megvalósításában. ció a társakhoz való kötődés, a politi­kai tevékenység hatásosabb kifejtése. Néhány alapszervezet működési köre jelenleg is döntően a lakóterületi köz­életre hat, vagy gazdasági munkájukat a lakosság körében végzik, ebből ere­dően önálló lakóterületi alapszervezet­ként funkcionálhatnak. Munkahelyi pártszervezetek tagjai a megyeszékhe­lyen belüli három országgyűlési válasz­tókerületnek megfelelően, az eddigi szervezeti rend átalakításával lakóterü­leti alapszervezetet alakíthatnak. Tehát nem a meglévő alapszervezetekbe iga­zolnak át, hanem önállót alkotnak. A városi pártbizottság irányító, szer­vező, koordináló munkája arányaiban tolódjon el a lakóterület irányában. A városi pártbizottság tisztségviselői és tagjai legyenek rendszeresen a lakóte­rületi pártalapszervezetekbcn. Tájé­koztatással, előadók meghívásával se­gítsék tevékenységüket, eligazodásukat az őket érintő és foglalkoztató kérdé­sekben. Résztvevőként is kapcsolódja­nak be akcióikba. Közvetlen és sürgető feladat a versenyhelyzetbe került párt jelenlétét a lakóterületen meghatározó­vá tenni. Ehhez korszerűbb felfogású és gyakorlatú pártmunka szükséges. „Több műszakos” kommunisták A párttagokat fel kell készíteni a vá­lasztási körülmények újszerűségére, a jelöltállítás, a választás küzdelmére. Ehhez valóban „több műszakos” kom­munisták kellenek. A tanácstag- vagy Legyen meghatározó az alapszervezet képviselőjelöltck mellett dolgozzanak szakértők, kik a kommunista szolidari­tás jegyében felkészítik őket, érvanya­got szolgáltatnak, menedzselnek. Ä vá­rosi pártbizottság felkért párttagokból alakítson ki akciócsoportot, akik szer­vezetten kapcsolódnak be a politikai küzdelembe. A párttagság igényei alapján is több párt- és társadalmi vitára kerülhet sor határozatok és törvények tervezeteiről. Indokolt, hogy minden párttag akár munkahelyi, akár lakóterületi pártszer­vezet tagja, részben az irányitó pártbi­zottság hatására, részben önképzés eredményeként - felkészülten vegyen részt a tervezetek véleményezésében, képviselje a párt álláspontját a társa­dalmi vitákon. A pártszolidaritás fele­levenítésével a párt tagjai szervezetten vegyenek részt közéleti eseményeken, támogassák a párt szónokait, vitaveze­tőit, képviselőit. Szükség szerint vegye­nek részt tanácsülésen, társadalmi vi­tán, tanácstagi beszámolón. Aktiv je­lenlétükkel, támogató hozzászólásaik­kal erősítsék a párt politikája melletl kiálló társukat. Simala István A PETŐFI NÉPE AJÁNLATA koi.yóikaTM Művészet A Művészet című folyóirat legfris­sebb számában Perneczky Géza tanul­mánya olvasható egy magyar művésze­ti gyűjtemény létrehozásának körülmé­nyeiről. Perneczky bevezetőjében szól arról, hogy a hetvenes, nyolcvanas évek művészeti mozgalmainak termései gyűjteményként eddig az Egye­sült Államokban is csak a hivatalos művészeti intézmények megkerülésével születhettek meg és kerülhettek forga­lomba. Csak a legutóbbi időszakra jel­lemző, hogy az alternatív művészettel foglalkozó archívumok némelyike is közgyűjteménybe került. Egyelőre Nyugat-Európában sem jellemző e ten­dencia. Kelet-Európábán ez idő szerint csak egyetlen ilyen magánarchívumot tart számon a nemzetközi közvéle­mény: a budapesti Art Poll-gyűjte- ményt, melyet Galántai György grafi­kus, valamint felesége, Klaniczai Júlia hozott létre. Tíz esztendeje foglalkoz­nak e művészeti dokumentumok gyűj­tésével, mára a gyűjtemény a Soros­alapítvány anyagi és technikai támoga­tását elnyerve úgyszólván intéz­ménnyé vált. A folyóiratban olvashatunk az Ipar- művészeti Múzeum legújabb kiállítás­sorozatáról Az európai iparművészet stíluskorszakai címmel. Az írás szerző­je, Prékopa Ágnes részletesen elemzi a jelenleg látható két tárlatot, melyek „izgalmas szellemi tornát”, kultúrtör­téneti érdekességet, de elsősorban az egykorú európai kézművesség élvona­lát képviselő műtárgyakat kínál látoga­tóinak. A továbbiakban tanulmányt olvashatunk a szentendrei Régi Mű­vésztelep elmúlt hatvan évéről és — a közelmúltban a Műcsarnokban kiállí­tott munkáival a középpontban — Csernus Tibor, Párizsban élő festőmű­vész munkásságáról. Ez utóbbi izgal­mas kiegészítése a Csernussal készített rövid interjú. Kincskereső Azokban az években, amikor Er­déllyel, a romániai magyarság sorsával kimondva-kimondatlanul tilos volt foglalkozni a magyarországi sajtóban, két szegedi folyóirat a „felnőtt” Ti- szatáj és a „gyermek” Kincskereső — rendszeresen közölte a klasszikus és mai erdélyi írók, költők müveit (nem feledkezve meg a jugoszláviai és szlová­kiai magyar irodalomról sem). Nem előzmény nélküli tehát a szeptemberi szám Erdély-összeállítása: Kányádi Sándor, Dsida Jenő verseivel, Tamási Áron, Sütő András elbeszéléseivel eddig is találkozhattak a folyóirat olvasói. Ami műveiknek szomorú aktualitást ad, az a fokozódó zsarnokság, amely elől ezrek menekültek már az anyaor­szágba. Krúdy Gyula: Túl a Királyhá­gón című útirajza, mai költők: Balia D. Károly, Baka István és Kiss Dénes erdé­lyi témájú versei is e számunkra kü­lönösen kedves vidék és népe iránti szerctetről, aggodalomról vallanak. Új rovatot indít a Kincskereső, ezen­túl így írunk mi címmel minden számá­ban bemutat egy vagy több vers- vagy prózaíró gyereket: ezúttal a Kincskere­ső-tábort is megjárt budapesti Földváry Tamás és az előszállás! Pribék Katalin verseit, valamint a szegedi Matuszka Tamás írását, mely nem véletlenül kö­vetkezik az Erdély-összeállítás után: té­mája egy brassói diák politikai öngyil­kossága. A Nevető Irodalomőrá-ban Nagy La­jos „állatrajza”, Az elefánt olvasható. Új sorozat indul, neve: Időutazók klub­ja. Ebben az 1838-as pesti árvíz hőseit mutatja be Jókai Mór (részlet a Kár- páthy Zoltánból). Ezentúl lesz levelezé­si rovat is (Ami a szívedet nyomja), melyben Janikovszky Éva válaszol majd a gyerekeknek. A kiváló írónő egyik Az úgy volt.. .-ját is megtaláljuk a lapban. A szeptemberi szám költői a felso­roltakon kívül — Markó Béla, Czegő Zoltán, Darvasi László, Donkó László és Szepesi Attila. A fantasztikumot Lem humoros sci-fi-je képviseli, az il­lusztrátorok: Würtz Ádám, Réber László. FILM Rembetiko A görög rembctiko-dalok — az ame­rikai blues-hoz hasonlóan — a XX. század elején élték virágkorukat Görögország és Kis-Ázsia városaiban. Ugyanúgy, miként a blues-t, e dalokat is a legszegényebb sorsú, a legeleset­tebb emberek énekelték elsősorban. Alkalmi bűnözők, csavargók, halászok és csempészek, akik többsége hasis-, ópium- vagy heroinélvező volt, kocs­mákban és lebujokban lakott, a rend­őrség rajtaütéseinek kitéve. Ezek a dal­lamok — ennek megfelelően — e kaszt­hoz tartozás mindennapjairól, gondjai­ról, bánatairól, a fogházról, a valóság előli menekülés különféle változatairól szóltak. Az egyiptomi születésű görög rende­ző: Costas Ferris — egy rembetikóban fogant történetben Görögország történelmének egy különösen nehéz —1936 és 1953 közötti intervallumáról beszél. Főszereplője — nemzetközi si­kerekig ívelő életútjával — Marika,'a tragikus sorsú énekesnő. Rendezetlen, botrányokkal fűszerezett családi élete kötelékeiből — anyja halálakor — egé­szen fiatalon kiszakad. Tizenévesen összeáll egy vándorbüvésszel, akitől gyereke születik. Magára hagyva, a nyomor elől Amerikába menekül, ahol gyermekkori jópajtása zenekarában lép fel. Ismét zűrzavaros évek követ­keznek, sok-sok szenvedéssel, a létbiz­tonság hiányával. A német megszállás idején újból megnyílnak a hazai taver­nák, munkához jutnak ugyan az éneke­sek, de - mivel naponta érik légitáma­dások a városokat —, gyakran bomba­záporban kell fellépniük. Immár ő a sztár. Magánélete sikertelen, ám — a felszabadulás legelső éveiben - egyre- másra énekli lemezre híressé vált dalait. 1949-ben végleg Amerikába költözik. A rendkívül sokoldalú görögül, fran­ciául és angolul (újságíróként) rendsze­resen publikáló, dalszövegeket is író rendező aktív tagja egy, a nemzetközi öntudat ébren tartását is zászlajára tű­zött művészfilmrendezőkből álló cso­portnak. A hatvanas évek végén, a ka­tonai diktatúra évei alatt görög kortár­saival együtt Párizsban élt, s szoros kapcsolatba került — az egyébként munkásságán is nyomot hagyott francia új hullám rendezőivel és a fran­cia film legfiatalabb undergrund-képvi- selőivcl. * LEMEZ Bródy Bródy János hosszabb hallgatás után újra jelentkezett nagylemezzel.' Ez nem szenzáció. Hang nélkül: hirdeti friss al­bumának címében. Ez sem kelt külö­nösebb figyelmet, hiszen a neves szö­vegíró ezerszer nyilatkozta már: nincs hangja és ez az állapot nála már régóta tart. Az új lemezen tizenegy dal szere­pel. Talán ezek lennének szenzációsak? Ezt sem mondhatnánk. Megszokott színvonalon, megszokott ritmusban szólnak a szerzemények. A szövegek lennének Szókimondóbbak? Még azok sem. A hajdani, Illés-korszakbeli szóki- mondóságot, bátorságot ma igazán nem lehet felülmúlni. Engedd, hogy sza­bad legyek, A magány, Légy hü magad­hoz, Zárt osztály: mindegyik dal témája szóba került már korábban is. Nem történt semmi, Hull az cső, Hang nélkül, A fiam meg a lányom: a szerző pillanat­nyi hangulatát, életének fordulatait tükrözik. Akkor miért ajánljuk mégis Bródy János néhány napja megjelent fekete korongját? Azért, mert ŐT mégiscsak jó hallgatni. Egyszerű, letisztult muzsi­káját, puritán sorait. Bródy fogalom­má vált. Akik tisztelik, szeretik előadó­művészetét, azok örülnek, ha ismét hallat magáról. Akik máig nem pártol­tak el tőle, már várták, hogy újból meg­szólaljon. Valahogy így vagyok ezzel én is. Bródyra oda kell figyelnem, még akkor is, ha nincs benne különösebb szenzáció. Bródy egy nemzedék szószólója. Fi­gyeljünk csak rá, hátha kapunk tőle újra hitet, biztatást. Nem fáradt el, leg­feljebb nem látja értelmét annak, hogy hangadó legyen a megszaporodott hangadók között. Ő megmaradt Tini­nek, ahogyan ma is becézik a negyve­nen túli előadót, szerzőt. A Hang nélkül című albumát a Fo­nográf készítette. Az az együttes, ame­lyik csak különleges alkalmakkor áll össze újból és újból. Bródy lemezét csa­ládi vállalkozásnak is nevezhetnénk. Szerepel egy dalban a felesége, a fia meg a lánya. A zenei rendező a hű barát, Szörényi Szabolcs. A grafikus pedig éppen e barát lánya, Szörényi Emese. Így, együtt még sokáig ké- szítgethetnek lemezeket. Persze, négy­öt esztendős szüneteket tartva. (Favorit —SLPM 37 159) B. T. Cseppek Az elmúlt hét végén jobb időtöltés híján maradtam ülve a tévé képernyője előtt a Híradó után, amikor a Béres-film első részét mutatták be. De kockáról kockára nőtt bennem a feszültség, már cseppet sem zavart, hogy a film kopott és fekete-fehér. A lepergett esztendők során számos ismerősöm, sőt, barátom indult utolsó reményként Kisvárdára, a cseppe­kért. Ahogyan emlékezem, a legtöbbnek életben maradt a hozzátartozója. (Egy esetre emlékszem, amikor Béres doktor is megmondta, hogy elkéstek. De adott cseppe­ket, mert egyetlen betegtől sem szabad elvenni, úgy­mond, az utolsó szalmaszálat.) Csak hát... a csepp nem volt gyógyszer! Csak egy makacs, a meggazdagodás iránt érzéketlen biokémikus fedezte fel, miközben a növények rákos megbetegedésé­nek gyógyszerét kutatta. Most, a filmet nézve, láttam láttuk a kórházból kiszökött lcvéltárosnőt, aki meggyógyult, a zentai asz- szonyt, aki körül egy kórteremnyi beteg halt ki, majd barátnőjét, aki két gyermeknek is képes volt életet adni, és láttuk a bicskei orvost, aki önmaga is betegként, való­ban utolsó lehetőségként próbálta ki a Béres-cseppeket. És láttuk a fess-fiatal orvosnőt, aki Kisvárdát Mária- pócshoz hasonlította, a megtört-meggyötört tüdőse­bészt, aki hitt a szerben .. . Láttuk őket és sokszor, darabos önvallomásuk halla­tán borzongtunk: ki, vagy kik merészelték elvenni vagy eltiltani a súlyosan beteg emberektől a Béres-cscppck szedésének még a lehetőségét is? Milyen erkölcsi alapon? Azután láttuk a film második részét. A tíz. évig doboz­ban levő dokumentumok is izgalmasak voltak, de az újból megszólaló emberek vallomása már végképpen odaszegezett bennünket a képernyő elé. Éltek — alig merem leírni: őszintén elmondták: újjászülettek a szer­től, amit hozzátartozóik sokszor fondorlatos úton szerez­tek meg, amikor valakinek kedve kerekedett azt be is tiltani. A kellően feldúlt nézők a Napzártában még egyszer találkozhattak az immár teljesen megőszült Béres dok­torral, aki nem kívánt az NSZK leggazdagabb emberévé lenni, Kosa Ferenccel, a film rendezőjével és az Országos Gyógyszerkutató Központ képviselőjével. Úgy alakultak a dolgok, mint a mesében: minden jóra fordult. A Herbaria Vállalattól, ahol eddig csaknem szí­vességből vállalták a készítmény forgalmazását, most átveszik a gyógyszergyárak, a gyógyszerré lett készít­ményt a továbbiakban, október 1-jétől, a patikákban lehet megvenni. Exportra is felkészültünk. A film pergett, én pedig azon töprengtem, hogy mind­azok, akik nem tudtak eddig a Béres-cseppről, aki nem tudta beszerezni hozzátartozójának ■ az vajon most mit érez tehetetlenségében? Mert nem nyújtott nyújthatott — egy utolsó szalmaszálat! Az utolsó szó jogán című film utolsó kockáin nem szöveghűen, de a lényegét tekintve pontosan ez hang­zott el: ... és milyen üzlet lesz ez az országnak? OGYK képviselője halkan válaszolt: „nagy üzlet...” Gyanítom, valóban az lesz. Olyan, mint a Rubik- kocka (lehetett volna), olyan, mint a Naksol (lehetett volna). És már tíz éve lehetne. Ha valahol valaki(k) a betegekre gondolnak. És arra, hogy jól jön ennek az országnak egy kis pénz is .. . Most reménykedem. Abban, hogy a Béres-cseppek ügye felébreszt bennünket. Végre, végérvényesen. Hogy rádöbbenünk: ha élni akarunk, szellemi termékeinket nem tékozolhatjuk, nem herdálhatjuk el. Erre int bennünket az utóbbi évek számos, figyelmen kívül hagyott lehetősége, kínálkozó alkalma, amit hagy­tunk hagytak! kicsúszni a kezünkből. Képesek leszünk-e tanulni a látottakból, a tudomá­sunkra hozottakból? Sclmcci Katalin NEMERE ISTVÁN Leszámolás (4.) Lassan beesteledett. Uj híre­ket kellett szereznem. A búcsúra készülődő vásárosok közül egy idő­re visszamentem a templomba, az­tán kifordítottam a zakómat, és is­mét az utcákat jártam. A zakóm kétoldalú volt, ez a mai divat egyik nagy találmánya. Egyik oldala bar­na, a másik krémszínű. Zsebemben parókák, övemben, a zakó alatt a Magnum. És csak úgy sétáltam. Is­mét a főtér felé kerültem. A nap akkor ment le, és már előre örül­tem, hogy majd a sötétség szép kis leplet borít a városra. Akkor jön majd el az én időm! Megálltam egy sarki cukrászdá­nál. Odabent akkor gyújtottak fé­nyeket. Bementem, kértem egy fagylaltot, és a kirakatüvegen át néztem a szállodát. Két autó állt előtte. Valamelyik banda már meg­tudta, hol lakik a „bérgyilkos", és éppen őt keresik. Nocsak. A fagylaltot nyalogatva léptem a fali telefonhoz. Milyen jó, hogy Er- dingben ennyi készülék van. Rajtam kívül csak két Kisgyerek vendéges­kedett a cukrászdában. Halló! - mondtam, amint megszűnt a kicsöngés. ...Halló —felelte egy férfi. — Clara kisasszonyt kérem. — Ki keresi? — érdeklődött amaz szemtelenül. — A szabója — mondtam azon­nal. Ilyen esetekben jól vág az agyam. Kell is, hogy így legyen, különben nem élnék már. Kis szünet után meghallottam dara hangját: — Tessék ... ? Aligha volt szabója. Nagyon cso­dálkozott. Traun. Melyik banda vár rám? Parettiék? Hallgatott. Gyorsan tovább be­széltem : Hamsonék? — Igen —felelte, és hirtelen be­szédesebb lett. — A barna anyagból kell a kosztüm. Úgy, ahogyan meg­beszéltük. Mikor lesz a próba? Nyeltem egyet. Tehetséges lány, az ördögbe is! — Mikor végez? — Tízkor. — Rendben. Jöjjön a Szent Ta­más-templomba — és gyorsan le­tettem a kagylót. Reméltem, senki más nem hallotta a szöveget. De máris tárcsáztam ismét. Most egy nyugodt, középkorú férfi hangján szóltam: — Paretti-villa..? — Igen — ugyanaz a Icigy hangú alak szólt bele. Biztosan ez Paretti. Magam előtt láttam a tavalyi, tavalyelőtti újságok címoldalait, a kiáltó betűket: Paretti, a kábító­szer-csempészéssel vádolt, elhagy­ja a bíróság épületét! Semmit sem tudtak rábizonyítani! — Hamsonék a főtéri hotelban rejtőztek. Valami ürüggyel megpró­bálják odacsalni a maguk embereit. — Miért mondta ezt el nekem? — kérdezte amaz. Úgy látszik, fel- vállalta a telefonközpontos szere­pét. Meg lehet szorulva, minden ember talpon van, és talán a fővá­rosból is idehívja a többieket. Nem kétséges, hogy Hamson is erőéit. — Az olaszokkal tartok. Viva Italia! — és letettem. A legszíve­sebben hozzátettem volna: dögölj meg, te mafioso. Tovább nyaltam a fagylaltot. A tér túlsó oldalán óva­tosan elhajtott egy rendőrautó, de nem jött közelebb. Hamarosan nyo­ma veszett. Kértem még egy fagy­laltot. A nap eltűnt a házak mögött, de az ég még kékesszürkén világí­tott. A téren kigyúltak a lámpák, a boltok kirakatait is fények öntötték el. A fogaim, a nyelvem már grön­landi hőmérsékletű volt, amikor. . . Nem tudtam, hogyan csinálták Parettiék. Alighanem hátulról, az udvarokon át közelítették meg a hotelt. Fel voltak rá készülve, gon­dolom, éppen az én telefonértesíté­sem nyomán, hogy odabent várnak rájuk. Ilyenkor hamar eljár ám az ember keze. Főleg, ha fegyvert is szorongat az ujjal között. Kívül, a tér felöl nem volt semmi mozgás — aztán egyszeresük kitört odabent a lövöldözés. Még egy, M-ll-es géppisztoly öblös dörgését is hallot­tam. Az olasz banditák ezúttal nem sajnálták a lőszert. A hotelből ha­marosan kirohant néhány férfi, szemlátomást fejveszetten menekül­tek. Beugráltak a kocsikba, és gázt adtak. Az egyik autóba még bele­lőttek bentről, egy kitört ablakon át. Kacsázva vezette tovább sofőrje — jó idegei lehettek. Hamson is megválogatja az embereit! Amint csönd lett, vártam egy ki­csit. De nem jöttek mentők. Tehát aki ott golyót kapott, az kinyúlt. Lassan gyűltek a bámészkodók a hotel elé. Hamarosan jött egy feke­te autó, kétszer fordultak a hulla­szállítók ízléses kis hordószerű hordágyukkal. Akkor már odame­részkedtek a helybeli rendőrök is. Egy pillanatra láttam Clarát a lám- pafényben, kijött és körülnézett, az­tán visszament. Biztosan jegyző­könyvet vesznek fel a lövöldözésről. Reméltem, rólam nem mond majd semmit. A hotelban meg várhatnak rám ítéletnapig is. . . Több autó parkolt a környéken. Egy nyugodtabb pillanatban el­hagytam a cukrászdát, sétálni in­dultam, óvatosan. A járda mellett álló kocsiknak zárva volt az ajtaja. Kivétel nélkül mindegyiknek. A másik sarkon viszont éppen meg­állt egy pasas, le sem kapcsolta a motort, belépett a kis trafikba. Biz­tosan cigaretta kel! neki, gondol­tam, amikor odaosontam. Mindig mondtam: a dohányzás káros szen­vedély — mire kijött, már nem volt autója. Dúdolva robogtam végig néhány utcáin céltalanul, hogy nyomomat veszítsék. De, persze, senki sem haj­tott utánam. Lelki szemeim elé idéztem a városka térképét, és a nyugati széle felé autóztam. Arra Volt a Hamson-vüla. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom