Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-06 / 210. szám

1989. szeptember 6 • PETŐFI NÉPE • 5 EGYRE NEHEZEBB ELHELYEZKEDNI Mit ér az érettségi9 A középiskolát, szakmunkás- képzőt végzettek többsége ezekben a napokban kezdi meg a munkát. Idén ősszel a korábbi eveknél töb­ben lesznek olyanok, akiknek nincs erre lehetőségük. Dr. Vargá- né Verasztó Jolánnal, a megyei ta­nács munkaügyi osztályának veze­tőjével a középiskolát frissen vég­zett fiatalok elhelyezkedési lehető­ségeiről, nehézségeiről beszélget­tünk. — Statisztikai adatok alapján vannak ismereteink arról, hogy a különféle iskolatípusokban végzett diákok milyen arányban tanulnak tovább. Az általános iskolások 90- 95, a gimnazisták 50, a szakközép- iskolások 30-40 százaléka nyert felvételt. A szakmunkásképzőkben végzettek körében elenyésző a to­vábbtanulók száma. Persze jóval többen készültek a továbbtanulás­ra, később láttak az álláskeresés­hez, ezért aztán el is húzódik pá­lyakezdésük. A munkahelyek álta­lában január végén jelentik be a pályakezdőknek ajánlott lehetősé­geket, ezeket mi áprilisban meg­küldjük az iskoláknak. E statiszti­káknak manapság, sajnos, nem sok hasznát veszik, mert amit a vállalatok januárban elterveznek, az júniusban általában már nem igaz. 1988-ban az adatok alapján úgy tűnt, mintha majdnem min­denkinek sikerült volna állást ta­lálnia. Úgy számoltunk, több mint 5800 végzős fog elhelyezkedni, de év végéig összesen csak 5 ezren lép­tek munkaviszonyba. A többiek feltehetően „kivártak”, vagy a ma­gánszférában álltak munkába. A tavalyi esztendő rendhagyó volt abban a vonatkozásban is, hogy a kifejezetten szakmunkáscélú kö­zépiskolát végzettek 28 százaléka nem a képzettségének megfelelően helyezkedett el. De még a gimna­zisták pályaválasztását sem befo­lyásolta a legkisebb mértékben sem fakultációjuk. Jellemző, hogy a szakmunkások 10, a végzett egyetemisták és főiskolások hat százaléka azonnal elhagyta a pá­lyát. — Adataik alapján hogyan ala­kulnak az idei ősz lehetőségei? — Folytatódik az a tendencia, hogy egyre kevesebb jelentkezőt akarnak foglalkoztatni a munkál­tatók. Az esetek többségében a nyugdíjasok helyét sem kívánják betölteni. — A szakközépiskolát, gimnázi­umot végzettek közül várhatóan há­nyán maradnak munka nélkül? — Információink szerint 5100 fiatalt kívánnak alkalmazni. Ez a szám tavaly ugyanilyenkor közelí­tően 5800, az előző esztendőben pedig 6700 volt. Ami tulajdonkép­pen nem logikus, hiszen tudomá­som szerint Bács-Kiskunban ez idő alatt nem szűntek meg nagyválla­latok, de még szerkezetváltás sem történt. Már tavasszal tudható volt, hogy körülbelül hétszáz fia­talnak nem tudunk munkát kínál­ni, de úgy gondolom, az azóta be­következett változások következ­tében lesznek még nagyobb eltéré­sek is. Jelzi ezt a munkahelyi szol­gáltató iroda jelenlegi forgalma. Míg korábban itt pályakezdő egy­általán nem jelentkezett, a legutób­bi időszakban heti 50-60 személlyel kellett számolnunk. Köztudomá­sú, hogy régebben a legelső mun­kahely megválasztásában nagyon nagy szerepet kapott a rokonok, barátok, ismerősök köre, manap­ság viszont ezek az esetek kivéte­lesnek számítanak. — Mit tudnak ajánlani jelenleg az állás nélküli pályakezdőknek? — Átképzéssel tudunk segíteni azoknak, akik már rendelkeznek valamilyen szakmával. Idén elő­ször — nem iskolarendszerű kere­tek között — szakmai oktatásban részesülhetnek a középiskolákba, szakmunkásképzőkbe be nem ju­tott fiatalok is. Ha a másfél éves tanfolyamot befejezve egy fél év szakmai gyakorlatot is szereznek, megkapják a bizonyítványt, és gyakorlatilag szakmunkások lesz­nek. — Tehát hamarabb szereznek bizonyítványt, mint átlagos szak­munkásképzős társaik? — Igen, ez is e sajátos helyzet paradoxonai közé tartozik. Végül is csak hellyel-közzel nevezhető e forma teljes értékű képzésnek, közismereti tárgyakat például egy­általán nem tanulnak. — Hol indul ilyen oktatás? — A Széchenyi István Kereske­delmi és Szakmunkásképzőben — nem iskolarendszerű oktatás kere­tében — szakács-vendéglátó sza­kon. A lehetőségek szerinti lét­számnál máris több, 50-60 a jelent­kező. — Milyen lehetőségeket tudnak ajánlani ezen kívül? — A fiatalok számára az újra­kezdők—pályakezdők vállalkozá­si kölcsöne is nagy segítség lehet. Felvethető persze az a kérdés is, hogy mitől alkalmas egy pályakez­dő vállalkozónak? A legreálisabb lehetőség számára, ha ezzel az ösz- szeggel betársul egy már beindult vállalkozásba. Egy vállalkozás alaptudnivalóit középpontba állí­tó tanfolyamot is kívánunk — az OTP közreműködésével —- indíta­ni a közeljövőben. Hamarosan megjelennek egy hirdetésben a részletei. A kölcsön iránt nagy az érdeklődés, ám „segítségével” so­kan azonnal pályaelhagyók lesz­nek. Az egészségügyi osztállyal kö­zösen a gimnáziumot végzettek ré­szére szociálisgondozó-tanfolya- mot hirdetünk meg, ám egyelőre itt sem nagy az érdeklődés. A fel­sőfokú végzettséggel elhelyezkedni nem tudók számára is ígérkezik a közeljövőben egy új lehetőség; a gyakorlati rendszer. Aki — felső­fokú végzettséggel — történetesen nem tud elhelyezkedni a szakmájá­ban, ám szerez egy olyan munka­helyet, amely szakképzettségének megfelelően vállalja fél vagy egy egész esztendőre a foglalkoztatá­sát, az megkaphatja a foglalkozta­tási alapból a bérét. Ami azért is előnyös a fiatal számára, mert így nem kell azonnal pályamódosítás­ra kényszerülnie. E néhány hónap­nyi gyakorlat arra is alkalmassá teheti, hogy esetleg magánvállal­kozásba tudjon kezdeni. Legfonto­sabb tanácsom a pályakezdők szá- mára, hogy gondjaikkal minden esetben forduljanak a tanácsok­hoz, munkahelyi szolgáltató iro­dákhoz, mert bizonyos számú je­lentkező esetén új tanfolyamok in­dítása is lehetséges. Ugyancsak fontos tudnivaló: az átképzés ideje munkaviszonyban töltött időnek számít. A jelentkezők számára szállást, kollégiumi elhelyezést ad­ni sajnos nem tudunk — mondta a munkaügyi osztályvezető. Károlyi Júlia < MA: ÜNNEPI HANGVERSENY Huszonöt éves a Bajai Vízügyi Zenekar Ünnepi hangversennyel emlékezik meg Baján az Alsódunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kamarazenekara fennállá­sának negyedszázados évfordulójáról. A népszerű együttes célul tűzte ki a barokk, a klasszikus és a mai magyar kamarazene propagálását, tevékenységével számos elismerést érdemelt ki, egyebek között az SZMT es a népművelési Intézet nívódíját, a Kiváló Együttes címet, a Szocialista Kultúráért kitüntetést s a Baja Városért dijat. A tegnapi főpróbán mégegyszer átjátszották a jubileumi koncert műsorát. Bolbe- ritz Tamás karnagy vezetésével elvégezték az utolsó simításokat a nagyszabású programon. * * * Csend üli meg a Liszt Ferenc Zeneiskola kamaratermét, a régi kis szerb templomot, amikor elhangzanak Johann Sebastian Bach g-moll prelúdium és fúgájának záróakkordjai. Dr. Huszár Pál orgonaművész, a városi kórház adjunktusa, sok vízügyi hangverseny közreműködője lehajtja a hangszer fedelét. Szünet következik. Élek a lehetőséggel, hogy a zenekar alapító titkárával néhány szót váltsak. — Szinte el sem hiszem, hogy azóta eltelt egy negyed évszázad — mondja dr. Magoss János, akiről tudni kell, hogy lelke és motorja a bajai zenei mozgalomnak. — Kéttucat zeneszerető ember, vízügyi dolgozók, amatőrök és zenetanárok összeálltunk, először csak azzal a szerény szándékkal, hogy magunknak muzsikáljunk. Később azután bemutattuk a nagyközönségnek is, amit dr. Gaszner István karna­gyunk vezetésével megtanultunk. Éreztük, hogy megszerettek bennün­ket, hogy örömöt szereztünk embertársainknak. így lettünk rendszere­sen koncertező zenekarrá. — Úgy tudom, hogy az együttes kezdettől fogva részt vett a kamara­zenei mozgalom legrangosabb hazai rendezvényén, a veszprémi kamara­zenei találkozón. — Igen. A veszprémi fesztivál kezdetben még az amatőrök sereg­szemléje volt. Itt mutattuk be például Farkas Ferenc nekünk írt és ajánlott művét, a Jelky András szvitet, mely azóta már a hangverseny- termek kedvelt rcpertoárdarabja lett. De dedikált nekünk művet Ko- csár Miklós és Huszár Lajos is. Darabjaikat gyakran elvittük Zombor- ba, a testvérvárosunkba. Sőt, az ottani szimfonikus zenekarral számos hangversenyen játszottunk közösen is, az együttműködés lelkes híve, Dragoszlav Mitrovity vezényletével. — Milyen koncertekre emlékszik vissza a legszívesebben? — Nehéz válogatni. A Liszt Ferenc Kómssaí előadtuk Purcell Dido és Aeneas című operáját. Máig emlegetett siker volt Pergolési Stabat Mater-e, melyen a vízügyi szakközépiskola leánykara működött köz­re. Perényi Miklóssal Kecskeméten játszottuk Vivaldi egyik csellóver­senyét. Szólistáink voltak — sok más híresség mellett , Dénes Vera gordonka-, Perényi Eszter hegedű-, vagy Geiger György és Kucsera Jenő trombitaművészek . . . — Minden zenekarnál nagy gond a hangszerellátás. Hogyan állnak e téren? — Nem panaszkodhatunk. A vízügyi igazgatóság támogatásával vagy tíz éve is már, hogy elektromos orgonát és csembalót vásárol­tunk. Az utóbbi hangszeren egyébként Krasznáné Gál Márta adja most elő Bach d-moll csembalóversenyét. Határainkon kívül is jó neve van a Danubius vonósnégyesnek, melynek tagjai a zenekar szólistái­ként is közreműködnek. Nagy öröm, hogy egy kitűnő mesterhegedü- höz jutottunk a megyei tanács támogatásával. Közben letelt a pihenésre engedélyezett néhány perc, a muzsikusok elfoglalják helyüket. Bolberitz Tamás felemeli pálcáját és felcsendül­nek Haydn c-dúr versenyművének dallamai Ribli Ilona gordonkamű­vész, a Danubius kvartett csellistájának előadásában. Gál Zoltán • A fődíjas Urban Tamás: A rácson túl (riport a magyarországi börtönök­ről) című sorozatának egyik kepe. MAGYAR FOTOGRÁFIA ’89 Kiállítás a Műcsarnokban Se szeri, se száma mostanában a fotóművészeti kiállításoknak. Igaz, az idén van a fényképezés felfedezésének 150. évfordulója. E jeles eseményen kívül hazánkban az is indokolja a múzeumoknak e műfaj iránti nyitottsá­gát, hogy Magyarországon — bár a Munkásmozgalmi Múzeumban őrzik a Nemzeti Történeti Fotótár gyűjteményét — nincs önálló fotómúzeum. Ezért adott helyet immár másodízben a Műcsarnok az országos fotópá­lyázat legjobb képeinek, amelyeket Magyar Fotográfia ’89 címmel állítot­tak ki. A pályázatot biennálé rendszerben, kétévenként hirdetik meg. Részt vehetnek rajta hivatásos és amatőr fényképészek tartalmi, formai megkö­töttségek nélkül, két évnél nem régebbi, fel vételeikkel. Nagy érdeklődés kísérte ezúttal is a pályázatot. A zsűri 228 alkotó kétezer felvételéből válogatta ki a kiállításra 81 művész 293 fotóját. S ugyanez a zsűri 28 díjat is odaítélt. Az Ofotért fődíját, az „Arany kamerát” Urbán Tamás börtön- és Erdély-sorozatával nyerte el. Változatos témák, változatos megfogalmazásban — ez lehetne a summá- zata a három teremben sorakozó látványnak. Ezúttal nem az alkotók szuverenitása, inkább a látásmód közössége, a megfogalmazás egysége dominál. Témák szerint sorolta egymás mellé a fotókat a rendező, Baranyi Judit. Vannak itt úti- és városképek, természetábrázolások, tájképek, állatfo­tók, aktok, portrék, reklámképek, kísérleti munkák, politikai és szociofo- tók. Tóth József a legjelesebb magyar fényképészek portréiból állított össze tablót. A versenyen kívül kiállító Hemző Károly fotói és az ugyancsak versenyen kívüli Rév Miklós politikai portréalbuma igazi különlegesség. Tartalmilag, technikailag igen széles a paletta. A tájábrázolásban, a portréban sokan „elmennek” a festőiség felé. Mások a reklám- vagy szocio- fotóban a trükköktől sem idegenkednek. Újfajta látásmódról tanúskodnak a politikai fotók (március 15-e eseményei, parlamenti jelenetek, közéleti emberek képei). Természetesen ez a kiállítás nem ad, nem adhat teljes képet a magyaror­szági fotóéletről, a magyar fotó színvonaláról. Érdekes látásmódú, techni­kailag is jó színvonalú felvételeket láthat a néző az országos fotópályázat mücsarnokbeli kiállításán. (kádár) • Soös Fajos: A/ utolsó út. Teller Edle élete és kora Einstein megírja a levelet A „bomba” atyjáról, Teller Edéről sokat beszélnek — de nagyon keveset tudunk róla. A Trefort utcától a hidrogén­bombáig címmel a Magyar Világ Kiadó gondozásában rövide­sen megjelenik az amerikai S. Blumberg és G. Owens bestsel­lere, amelyet Egri György Kanadában élő magyar újságíró dolgozott át. Az érdekes könyvből közlünk részleteket. (3.) 1939. január 16-án John Whee­ler, a princetoni egyetem fiatal fizikus­professzora New York kikötőjében fi­gyelte, miként vet horgonyt méltóság- teljesen a Drottingholm nevű gőzös. Niels Bohrt várta, aki eredetileg azért jött, hogy néhány hétig Princetonban tanítson és kísérletezzék, majd később részt vegyen a Teller és Gamow által szervezett elméleti konferencián Wa­shingtonban. A várakozó Whcclernek azonban fogalma sem volt arról, hogy Bohr olyan tudományos újdonságot hoz magával, mely az emberiség kul­túrtörténetében csak a tűz felfedezésé­hez hasonlítható. Niels Bohr szemmel láthatóan na­gyon izgatott és feszült volt. Amíg poggyászára várt, Whcelert félrevonva, lakonikus rövidséggel csupán ennyit mondott neki: „Sikerült az atommag felbontása!” Wheeler később így jellemezte a hír hatását: „Úgy éreztem magam, mint az a figura Michelangelo freskóján, a Ca- pella Sistina mennyezetén, aki kinyújt­ja az ujját: Üzenetet küldött az Isten!” A megrázkódtatás, amit Wheeler ér­zett, teljesen indokolt volt. A görög származású szó: atom, körülbelül azt jelenti: oszthatatlan. Az ősi felfogás ér­telmében valamely anyagmennyiséget ketté lehet osztani, majd újra meg újra ketté, egészen addig, amíg kicsisége el­éri azt a pontot, ajiol immáron elvág- hatatlan. A világraszóló tudományos eseménnyel nemcsak az etimológiai jel­képet döntötték meg, hanem voltakép­pen a lehetetlent változtatták lehetsé­gessé. Az ember és a természet viszonya új korszakhoz érkezett! Niels Bohr bejelentésekor a tudósok ugyanazt érezték, mintha Lindbergh 1927. évi Atlanti-óceánt átrepülő, kor­szakalkotó vállalkozásának lennének megfigyelői, tanúi. Ekkor azonban még ők sem sejtették, hogy ez a csendes laboratóriumi esemény Hirosima és Nagaszaki bombázásához, a hidrogén­bomba felfedezéséhez, az atomfegyver­kezési versenyhez vezet. Az első gondo­latok inkább ahhoz a kézenfekvő re­ményhez fűződtek, hogy az atom fel­bontása mérhetetlen mennyiségű ener­giával látja majd el a világ arra rászoru­ló országait és népeit. Szilárd Leó ötlete volt, hogy fordul­janak az amerikai kormányhoz: támo­gatást kell szerezni az atomkutatáshoz. El kell tehát jutniuk Roosevelt elnök­höz! De hogyan? A személyes ismeret­ségek láncolatán át vezető, komplikált tervezet született. Szilárd megismerke­dett egy menekült osztrák közgazdász- szal, Gustav Stolperrel. 0 viszont is­mert egy New York-i bankárt, Alexan­der Sachsot, aki állítólag közeli barát­ságban volt Roosevtlt elnökkel. A kö­vetkeztetés: fogalmazni kell egy levelet, amit Einstein ír alá, és Sachs ezt adja át az elnöknek. Szilárd és Wigner 1939. július 30-án meglátogatták Einsteint a Long Island-i Peconicban lévő nyaralójában. Elin­dultak az ismeretlen kis település felé a világ akkori legnevezetesebb tudósá­hoz, akitől azt várták, hogy rátegye kézjegyét a levélre. Az úton, kisebb de­fekt kellemetlenkedett, ám végül elér­keztek a környékre, a dr. Moore tulaj­donában lévő házat azonban nem talál­ták meg. A továbbiakat Teller beszéli el: „Aztán találkoztunk egy tízéves kis­lánnyal. Persze fogalma sem volt arról, hogy ki az a dr. Einstein. Ekkor Szilárd megkérdezte tőle: — Ismersz egy bácsit, akinek lobogó fehér haja van? — Az, aki mindig csoszog? ■ Igen, az! A gyerek tüstént odavitt minket a házhoz. Szilárd átnyújtotta Einsteinnek a le­gépelt levelet, aki pihenőruhában és papucsban fogadta vendégeit. Teázás közben átolvasta a levelet és aláírta. Részlet a híres levélből „F. D. Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke Fehér Ház Washington D. C. Uram! E. Fermi és L. Szilárd bizo­nyos újabb kutatásai, amelyekről kéz­iratok formájában értesültem, arra en­gednek következtetni, hogy az uránium elemet a legközelebbi jövőben új és fontos energiaforrássá lehet átalakíta­ni. A helyzet bizonyos aspektusai lát­hatóan figyelmet igényelnek, és ha szükséges, gyors cselekvést kívánnak a kormánytól. Ezért úgy gondolom, hogy az alábbi tényekre és javaslatokra kötelességem felhívni az Ón figyelmét. Az elmúlt négy hónap kísérletei fo­lyamán Franciaországban Joliot, Amerikában Fermi és Szilárd munká­jának eredményeként nagy mennyi­ségű urániumban nukleáris láncreak­ció idézhető elő új, a rádiumhoz hason­ló elemek nagy mennyisége révén. Je­lenleg csaknem bizonyosnak látszik, hogy ez a közeljövőben megvalósítha­tó. Ez az új jelenség bombák gyártásá­hoz is vezethet, és elképzelhető, bár nem biztos, hogy ily módon rendkívül erős, új típusú bombákat lehet készíte­ni. Egyetlen ilyen bomba, ha hajóval szállítják, és egy kikötőben robbantják fel, nagy valószínűséggel elpusztítja az egész kikötőt, a szomszédos területtel együtt.” * A Roosevelt-adipinisztráció azonnal megtette az első lépéseit. Az elnök által kinevezett Uránium Tanácsadó Bizott­ság október 21-én tartotta első ülését. Elnöke Lyman J. Briggs lett. Az ülésen jelen volt két vezető katonatiszt, Adamson és Hoover, valamint több fizikus. Einstein is hivatalos volt, de ő a közszerepléstől való irtózására hivat­kozva lemondta részvételét. Sachs ta­nácsára ugyancsak meghívták Szilárd Leót, Wigner Jenőt, Teller Edét és En­rico Fermit. Az ülést Szilárd Leó uralta. Elmond­ta, hogy Fermivel együtt — megfelelő anyagok birtokában — képesek egy atommáglya megépítésére. Ä katonai szakértők nem voltak meghatva. Nem fogták fel, hogy nem egy nagyobb mé­retű robbantásról, hanem új erőforrás­ról van szó, amely a jelenlegi legmeré­szebb emberi elképzeléseket is megha­ladja. Korabeli feljegyzések idézik Adamson ezredes egyik mondását, ami nem tanúskodik sem nagy szellemi, sem pedig nagy képzelőerőről. Amikor azt bizonygatták neki, hogy egy kilo­gramm uránium kb. húszezer tonna TNT-nek megfelelő robbanást idéz elő, azt válaszolta, hogy őt, aki egyszer vala­mikor egy felrobbanó lőszerraktár kö­zelében tartózkodott, a detonáció még csak le se ütötte a lábáról. A nagyjából minden országban azonos színvonalú katonai bölcsességet egy történet tükrö­zi - ugyancsak Adamson előadásában. Ő nem hisz ezekben a komplikált tudo­mányos kísérletekben és találmányok­ban. Egyszer hallotta ugyanis, hogy a Baltimore közelében lévő gyakorlóté­ren valamilyen halálsugárral kísérletez­tek. Póznához kötöttek ki egy kecskét, és tízezer dollár jutalmat kínáltak an­nak, aki sugárral megöli. A kecske — mondta az ezredes — a mai napig is ki­tűnő egészségnek örvend, és punktum! Adamson ezredest nem sikerült meg­győzni az ügy horderejéről. Szerinte a győzelem nem az új fegyvereken, ha­nem az erkölcsi fölényen múlik. Wigner dühöngött. Ha a fegyverek nem lényegesek, miért nem csökkentik a hadsereg költségvetését legalább 30 százalékkal. Teller ugyancsak felhábo­rodott. Nem mondta ugyan ki, de ezt gondolta: Lengyelországot éppen most zúzta szét Hitler és Sztálin „erkölcsi fölénye”. Adamson, látva a tudósok háborgá­sát, békülékenyen vetette oda: Jól van, jól van, megkapják a pénzt. (boly tatása következik)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom