Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-01 / 206. szám

1989. szeptember 1. • PETŐFI NÉPE • 5 ASSZONYI TAMÁS MŰVÉSZETÉRŐL Aki megújította az érem műfaját Asszonyi Ta­más szobrász a magyar érem- és szobrászművé­szet elismert mes­tere. A hatvanas években meglepő gyorsasággal a magyar szobrá­szat élvonalába került művész Li­geti Erikával, Csíkszentmihályi Róberttel és még néhány társával újra felfedezte és megújította a ré­gi, de a századok folyamán hul­lámzó népszerü- ségű műfajt, az érmet. Felmérték e kötött forma hagyományait és lehetőségeit, majd e műfajban kísérletezték ki a modern plasztika új vívmányait, amire a nagyszobrászatban még nem nyílt mód. Munkálkodásukat számottevő hazai, majd külföldi si­ker követte. Asszonyi Tamás a szakmát kitű­nő mestertől sajátította el. A buda­pesti képzőművészeti gimnázium­ban Martsa Istvánnál, a Képzőmű­vészeti Főiskolán Szabó Ivánnál és Pátzay Pálnál tanult. Elhatározó jelleggel azonban Eerenczy Béni műves kisplasztikája és az új plasz­tikai nyelvet megalapító Kiss Nagy András érmei befolyásolták indulá­sát. Új plasztikai problémákat és gondolati tartalmakat felvető érme­it a hatvanas évek második felében kezdte el mintázni. Ez időtől fogva szinte minden képzőművészeti kiál­lításon megjelennek és rangos he­lyezést érnek el művei. Díjat nyert az 1969-es és 1976-os pécsi kisplasz­tikái bicnnálén, az 1977-es, I. sop­roni érembicnnálén, az 1978-as III. indiai triennálén. 1981-ben érdemes művész, 1989-ben kiváló művész címmel tüntették ki. Művei, a hatvanas években, a több irányból való természetes tájé­kozódással indultak, majd tanulsá­gaikat szervesen beépítette a hazai hagyományba. Az érem műfaja egész Európában a hatvanas évek­ben újult meg. Az izgalmas alkotá­sok java Lengyelországban és Ma­gyarországon jött létre, ebben jelen­tős szerepet játszott Asszonyi Ta­más és a szentendreiek köre. Érmé­ik legtöbbje kis remekmű, amely meg is találta a maga gyűjtő- és megrendelőkörét — a műfaj műve­lőinek szerencséjére. A művészek szakítottak a tradi­cionális formával s a technikával is. Plakettjeiket nem verik, hanem mintázzák. A kerek és négyszögle­tes formák helyett egészen szabály­talan idomokat is öntenek, sőt ér­meiket néha teljesen át is lyukaszt­ják. Műveik sok esetben inkább mi­niplasztikák. A festői hatások eléré­sére, a mély- és magasplasztikai for­mák alkalmazása mellett, a patina használatára is törekednek. A formanyelv a felületek ellenté­teinek változó feszültségeivel a het­venes években oly kedvelt absztrakt megoldásokra is alkalmas, de Asz- szönyi Tamás alkatától a nonfigu­ratív absztrakció idegen: „Nem ta­láltam benne elég élvezetet, megkö­tés és meghatározás nélkül dolgozni unalmas, idegesítő”. Ötletei szellemesek, meglepőek, asszociációban gazdagok. Első pla­kettjeit a térbeli tömegek egymás­nak feszülő kompozíciójára építette fel, például Ősz a vízen a himbáló- dzó csónakok és a csupasz árbocú vitorlások kubisztikus indíttatású tömbjeivel. A hatvanas években is, a síkba erőteljesen bevágódó, térbe komponált plaszlikájú műveket ké­• A művész portréja. • Lacrimosa szített. Az erős plasztika ma is leg­több érmének meghatározója. Nagy sikereket hoztak számára torzos érmei, melyeknek visszatérő eleme a magasplasztikájú női szo­bortorzó. Emlékeztet és mégsem hasonlít a klasszikus Vénuszokra, megformálása és arányai jellegzete­sen modernek. Értelmük szimboli­kus, az európai kultúra, az egyszer megtalált tökéletes forma, a har­mónia jelképei. 1969-ben költözött Szentendrére. Városa számára készítette a Szent­endrei Hetek híres éremsorozatát. A hetvenes években érmek és kitün­tetések egész sorát tervezte vállala­tok és intézmények számára, így a SZOT-díjat és a Szolnok Megyéért díjat is. Az utóbbi évtizedben az öniró­nia, a humor és a groteszk iránti hajlandóság felerősödött munkás­ságában, némely munkája Erem- építőkészlet, Lepkegyüjtcmény a művész lovasszobrával szinte önironikus ötletbank. Brestyánszky Ilona ® ® ® * * KÚTFÚRÁS * * ® ® ® ® ® 2 év garanciával, teljes felszereléssel, minden anyag hozzáadásá­val (cső, szűrő, kézipumpa- és motorcsatiakozó ággal), 3-féle csőmérettel: Csőátmérő: 40 mm, 50 mm, 63 mm. Irányár: 10 m mélységig 4800 Ft, 5500 Ft, 6500 Ft minden további méter: 100,— Ft, 120,— Ft, 150, Ft Levélcím: Sánta Béla kútfúró kisiparos 6726 Szeged. Marostői u. 33. Telefonon is megrendelhető: 62/26-342, 7—10 óra között. Közületeknek is! 155216 © ©©© © ©© ©© ©©©©© DÍSZDOKTORRÁ AVATJÁK A KRISTÁLYOK BAJAI SZÁRMAZÁSÚ TUDÓSÁT „A világ minden részén hivatkoznak publikációira” Régóta tudok Zoltai Tibor nagyszerű tudományos pályafutásáról. Futólag ismerem családját is. Ugyanabba a dunántúli középiskolába jártunk, csak ő már az érettségire készült, amikor én még alsós voltam. Felidéztük emlékét Hernády Gyula íróval, osztály-, sőt padtársával. (Nagyon pontos jellemzést adtak egymásról, mindketten tisztelték a másik tehetségét, ambícióit, de más csillagok után mentek.) A háború közbeszólt A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem rektorhclyettesétől értesültem arról, hogy — 1925-ben Baján látta meg a napvilágot. Kérésemre elküldte a következő című javaslatot: „Tiszteletbeli doktori cím adományozására dr. Tibor Zoltai professzornak, a Minneapolisi Egyetem ásványtani tanszék veze­tőjének.” A Sugovica-parti városból Győrön, Budapesten, Párizson keresztül vezetett útja Kanadába, majd az Amerikai Egyesült Államokba. Mint nemzedékének oly sok tagját, őt is a háború sodorta váratlan helyze­tekbe. A győri bencés gimnáziumban kemény munkához és fegyelemhez szokott céltudatos fiatalembernek szerencséje volt tanáraival. Az Adyval szólván — „elillant évek szőlőhegyéről” hajdani fiatalságára visszatekintő tudós ma is maga előtt látja apró termetű, ám annál nagyobb sugárzású fizikatanárát, Fcrenczy Viktort, amint bemutatja kedves növendékeinek Jedlik Ányos dina­móját. A jó matematikus, jó fizikus és jó rajzoló Tibor a várakozásoknak megfele­lően a József Nádor Műegyetemre jelentkezett, némi meglepetésre: az építésze­ti karra. Bányamérnökből kutató Bizonyára megbecsült tervezőként, statikusként vagy kivitelezőként dolgoz­na valahol, ha nem rántják be katonának. A frontot ugyan megúszta, a hadifogságot azonban nem. Szabadulása után azonnal beiratkozott a grazi egyetemre. Amint lehetőség adódott, Párizsba költözött. Egy évig tanulhatott az ősi egyetemen, de mivel családja időközben Kanadában telepedett le, maga is áthajózott az óceánon. A torontói egyetemen 1955-ben szerzett bányamér­nöki diplomát. Megküzdött a diplomáért. Kemény munkával teremtette elő a tanuláshoz szükséges anyagiak egy részét. Répát kapált, dolgozott húsgyár­ban. Nagy amerikai cégek alkalmazták az elméletileg kitűnően képzett, jó gya­korlati érzékű mérnököt, aki már akkor felhívta magára a figyelmet tudomá­nyos publikációkkal. Amerikai állampolgárként lett a minnesotai egyetem geológiai és geofizikai intézetének az igazgatója, 1963-ban. Kilenc év múltán ugyanennek az egyetem­nek professzoraként oktat, nevel, kutat. A díszdoktori címre őt ajánlók szerint „a világ minden részén hivatkoznak publikációira”. Különösen kiemelkedők a lemez- és láncszilikátokkal kapcso­latos szerkezeti kutatásai. Számos szakmai nemzetközi tudományos egyesület tagja és tisztségviselője. Az azbeszt és a rák Győri kollégám kérdésére elmondta, hogy a kristályfizika és a szilárd halmazállapotú kristályok atomszerkezetének tanulmányozása a legfonto­sabb. Megkértem munkásságának részletesebb, tudományos, ám népszerű ismer­tetésére. Szívesen eleget tett kérésemnek, de mivel nem volt nálam hangfelvevő, csak jegyzeteimből próbáltam pontosan visszaadni okfejtését. Próbáltam, az­után beláttam: a tanszékvezető egyetemi tanár szigorú logikával felépített kiselőadása csak szóró! szóra idézve érzékeltetné kutatásainak tudományos és gyakorlati jelentőségét, értetné meg olvasóinkkal tudományos feltételezéseit és ezek bizonyításának módszereit, eredményeit. Átlagos természettudományos képzettséggel is kézenfekvő: a rák elleni küz­delemben még a legapróbb siker is túlbecsülhetetlcn Márpedig neves orvos- professzorokkal közösen Zoltai Tibor föltárta az azbeszt rákkeltő hatásának fontos mozzanatait. Legújabb kutatásai arra irányulnak, hogy kimutathatók legyenek bizonyos kristályok felületén az atomok. Tudományos tekintélyének köszönhetően egyike volt a holdkőzeteket vizs­gáló amerikai tudósoknak. Minneapolistól Pekingig A ma, pénteken délelőtt 10 órakor kezdődő díszdoktorrá avatásra ismét hazaérkezett Zoltai professzor eddigi életműve egyik csúcsának tekinti a társ­szerzővel írt Mineralogy concepts and principiles című egyetemi tankönyvet. A jelenleg forgalomban lévő tankönyvek közül ezt alkalmazzák a legszélesebb körben. Minden fontosabb világnyelvre lefordították: ez év tavaszától kínai nyelven is olvasható. Sikerét a dr. Égerer Frigyes tanszékvezető által aláírt ajánlás szerint forradalmian új szemléletének köszönheti. A több egyetemen vendégprofesszorként működő Zoltai Tibor az elmúlt években több előadást tartott szülőhazájában. Értesüléseink szerint most szep­temberben a Veszprémi Vegyipari Egyetem vendégeként vállalta némely kuta­tási eredményének ismertetését, szakterülete újabb irányzatainak ismertetését. Számon tartják-c Baján a hazájához, szülővárosához kötődő tudóst? Holtai Nándor KÉSZENLÉTBEN A HÉT VÉGÉN ORVOSOK KECSKEMÉT: az ügyelet ideje hétfőtől péntekig 18 órától másnap reggel 8 óráig tart, szombaton, vasárnap és ünnepnapon reggel 8 órától folyamatosan a következő hétköznap reggel 8 óráig. Az ügye­let helye felnőtteknek: Kecskemét, Nyíri út 38. (T.: 20-488), központi tömb, diagnosztika. Gyermekek­nek: Kecskemét, Izsáki út 5. C pa­vilon, földszinti ambulancia (T.: 22-822). Ágasegyháza, Ballószög, Helvé­cia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Nyárlőrinc, Városföld gyermek és felnőtt betegeit munkaszüneti na­pokon a kecskeméti kórház emlí­tett két épületében látják el. Orgovány, központi rendelő (T.: 25), Szabadszállás, Fülöpszállás, Soltszentimre: Szabadszállás, köz­ponti rendelő (T.: 53-324), Kun- szentmiklós: Kunszentmiklós, központi rendelő (T.: 51-222), Du- navecse, Szalkszentmárton, Apos- tag: Dunavecse, központi rendelő (T.: 75), Lajosmizse, Felsőlajos, Ladánybene: Lajosmizse, közpon­ti rendelő (T.: 56-173), Kerekegy­háza, Fülöpháza, Kunbaracs: dr. Gódor Gy. (Kerekegyháza, Lenin tér 3. T.: 71-338), Lakitelek: dr. Kalocsa Z. (Lakitelek, Alkotmány u. 3. T.: 42-015), Izsák: dr. PapGy. (Izsák, Bercsényi u. 13. T.: 74-844), Tiszaalpár: dr. Fekete F. (Tiszaal- pár, Mátyás király u. 2. T.: 44- 050). Lelki segélyszolgálat: a kecske­méti 28-222-es telefonszámon na­ponta 18 órától másnap reggel 6 óráig hívható. BAJA: az ügyeletet a bajai kór­ház baleseti sebészeti pavilonjában látják el (Pokorny u. T.: 11-244). Itt fogadják a bajai, bácsbokodi, bácsborsódi, bácsszentgyörgyi, bátmonostori, csátaljai, csávolyi, dávodi, érsekcsanádi, felsőszent- iváni, garai, hercegszántói, nemes- nádudvari, sükösdi, szeremlei, vas­kúti betegeket. BÁCSALMÁS: a rendelőinté­zetben a bácsszőlősi, tataházi, má- tételki, kunbajai, csikériai, mada- rasi, katymári lakosokat látják el. (T.: 124). KISKŐRÖS: a Kossuth utcai rendelőben látják el a betegeket. (T.: 11-922). Fogászati ügyelet a város és a környék lakói részére minden szombaton 8-tól 12 óráig. Szakorvosi rendelőintézet, Kiskő­rös, Petőfi tér 12. Az ügyelet idején ellátják a kiskőrösi, akasztói, csen­gődi, tabdi, kaskantyúi betegeket. Kecel, Imrehegy: Kecel, köz­ponti rendelő (T.: 21-575), Solt- vadkert: központi rendelő (T.: 31- 231). KISKUNFÉLEGYHÁZA: a központi ügyelet szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig tart. Helye: .Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4. (T.: 62-360). Ellátják a kis­kunfélegyházi, gátéri, kunszállási, pálmonostori, petőfiszállási, buga­ci betegeket. A gyermekorvosi ügyelet rendje szombaton és vasárnap: 7-től 19 óráig tart. Helye és telefonja azo­nos a központi ügyeletével. TISZÁK ÉCSKE: a rendelőinté­zetben a tiszakécskei és a szentki­rályi betegeket látják el (T.: 41- 011). KALOCSA: a rendelőintézetben tartanak ügyeletet: Kossuth u. 34 36. Itt látják el Bátya, Foktő, Géderlak, Homokmégy, Miske, Ordas, Dunaszentbenedek, Öreg- csertő-Csorna, Szakmár, Úszód és Kalocsa betegeit. Az ügyelet ideje szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig tart (T.: 10,122,234, éjszakai ügyelet: 213-as mellék. A rendelőintézetben a munka­szüneti napokon a fogászati ügye­let sürgős esetben vehető igénybe 9-től 12 óráig. A fogászati ügyelet­hez tartozik: Kalocsa, Solt, Harta, Dunapataj, Dunaszentbenedek, Dusnok, Fájsz, Hajós és a csatolt községek. Solt, Újsolt, Dunaegyháza: Solt, központi rendelő (Vécsey tér 1. T.: 167), Dunapataj, Harta: dr. Má- csik E. (Dunapataj, Ordasi u. 10. T.: 46). KISKUNHALAS: a Semmelwe­is kórház központi ambulanciáján tartanak ügyeletet (T.: 21-011, 275-ös mellék.) Itt látják el a balo- taszállási, harkakötönyi, zsanai, kunfehértói, kisszállási, pirtói be­tegeket. Kiskunmajsa, Szánk, Jászszent- lászló, Csólyospálos, Kömpöc: Kiskunmajsa, központi rendelő (T.: 31-211), Jánoshalma, Rém, Borota, Kéleshalom: Jánoshalma, központi rendelő (T.: 88), Kelebia, Tompa: dr. Bartha I. (Kelebia, Ady E. 106. T.: 30). GYÓGYSZERTÁRAK A péntek esti zárás­tól hétfő reggelig a következő gyógyszer- tárak tartanak ügye­letet: Kecskemét: Szabadság tér 1.; Baja: Tóth Kálmán tér 2.; Bácsal­más: Hősök tere 4.; Izsák: Dózsa György u. 7.; Jánoshalma: Béke u. 1/A; Kalocsa: Széchenyilakótelep: Kiskőrös: Kossuth u. 5.; Kiskunfél­egyháza: Attila u. I.; Kiskunmajsa: Hősök tere 3.; Kunszentmiklós: Kálvin tér 7.: Soltvadkert: Ifjúság u. 2.; Tiszakécske: Béke tér 4.; Kis­kunhalas: Kossuth u. 15.; Solt: Bé­ke tér 6. ÁLLATORVOSOK Az ügyelet szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig tart. KECSKEMÉTI ÁLLATKÓRHÁZ: folyamatosan működik. BAJAI ÁLLATEGÉSZSÉG­ÜGYI KERÜLET: Baja, Bátmo- nostor, Szeremle: dr. Steiner R. (Baja, November 7. tér 6.), Nemes­nádudvar, Sükösd, Érsekcsanád: dr. Punczman T. (Baja, Kossuth u. 11/A. Tel.: 12-482), Bácsszent- györgy, Garas Vaskút: dr. Tasko- vics L. (Vaskút, Bajai út 1/A. T.: 12-851), Felsőszentiván, Csávoly, Bácsbokod: dr. Lipokatich S. (Csávoly, Arany J. u. 37. T.: 29), Bácsborsód, Madaras, Katymár: dr. Borbás Z. (Madaras, Honvéd u. 2.), Hercegszántó, Dávod, Csát- alja, Nagybaracska: dr. Gyenis J. (Hercegszántó, Bem J. u. 44/A) KALOCSAI ÁLLATEGÉSZ­SÉGÜGYI KERÜLET: Kalocsa, Bátya, Foktő, BAFAMI: dr. Si­mon E. (Kalocsa, Vörösmarty u. 69. ), Tass, Szalkszentmárton: dr. Reviczky Gy. (Szalkszentmárton, Vasút u. 12.), Dunavecse, Apos- tag: dr. Magyar K. (Dunavecse, Bajcsy-Zs. u. 17/A.), Solt, Újsolt, Dunaegyháza, Állampusztai Cél­gazdaság solti kerülete: dr. Péter- vári Z. (Solt, Nagymajor), Harta, Dunatetétlen, Állampuszta: dr. Kohány S. (Harta, Dunasor 6.), Dunapataj, Ordas, Géderlak, Úszód, Dunaszentbenedek: dr. Babos L. (Dunapataj, Béke tér 3. T.: 75), Szakmár, Öregcsertő, Ho­mokmégy: dr. Répási Cs. (Szak­már, Bajcsy-Zs. u. 55.), Miske, Drágszél, Hajós, Császártöltés: dr. Kovács A. (Miske, Marx u. 66. T.: 12), Fájsz, Dusnok: dr. Bajusz I. (Dusnok, Vörös Hadsereg u. 23.) KECSKEMÉTI ÁLLAT­EGÉSZSÉGÜGYI KERÜLET: Kecskemét, Hetényegyháza: dr. Kovács Gy. (Kecskemét, Széche­nyi tér 1 3. IV/59. T.: 24-168), Kecskemét, Ballószög, Helvécia: dr. Fáy J. (Kecskemét, Juhar u. 4/B. T.: 46-791), Jakabszállás, Or­govány: dr. Bartal J. (Orgovány, Hajma A. u. 22. T.: 42), Szentki­rály, Nyárlőrinc, Városföld: dr. Dani S. (Nyárlőrinc, Sugár u. 16. T.: 43-192), Lajosmizse: dr. Kisju- hász Z. (Lajosmizse, Ifjúság u. 9. T.: 56-210), Tiszakécske: dr. Jenei J. (Tiszakécske, Kerekdomb 99.), Kerekegyháza, Kunbaracs, La­dánybene: dr. Szakáll Sz. (Kerek­egyháza, Engels u. 54. T.: 71-161) KISKŐRÖSI ÁLLATEGÉSZ­SÉGÜGYI KERÜLET: Kiskőrös: dr. Utschalott F. (Kiskőrös, Bacsó B. u. 16. T.: 11-653), Ágasegyháza, Fülöpháza, Izsák: dr. Túrái J. (Izsák, Kecskeméti u. 37.), Kun­szentmiklós, Kunpeszér, Kun- adacs: dr. Tóth S. (Kunszentmik­lós, Petőfi ltp. B ép. T.: 51-618), Szabadszállás, Fülöpszállás: dr. Báldy Z. (Szabadszállás, Bajcsy- Zs. u. I.), Soltvadkert, Bocsa, Táz- lár: dr. Pais K. (Bocsa, Mező I. u. 19. T.: 53-043), Akasztó, Csengőd, Tabdi, Páhi, Soltszentimre, Kas- kantyú: dr. Bozi R. (Akasztó, Vö­rös Hadsereg u. 3. T.: 51-336), Ke­cel, Imrehegy: dr. Beke J. (Kecel, Malom u. 22. T.: 21-048). KISKUNFÉLEGYHÁZI ÁL­LATEGÉSZSÉGÜGYI KERÜ­LET: Kiskunfélegyháza: dr. Hor­váth A. (Kiskunfélegyháza, Wes­selényi u. 3. T.: 61-389), Kiskunfél­egyháza, Gátér, Pálmonostora, Petőfiszállás: dr. Fekete M. (Kis­kunfélegyháza, Jókai u. 61. T.: 61- 447), Tiszaalpár, Lakitelek: dr. Be- rényi F. (Tiszaalpár, Alkotmány u. 7. T.: 44-111), Kiskunmajsa, Köm­pöc, Csólyospálos: dr. Szüts M. (Csólyospálos, Széchenyi u. 2. T.: 3), Jászszentlászló, Szánk: dr. Mi­hala F. (Szánk, Árpád u. 28. T.: 31-942), Bugac, Kunszállás: dr. Bogdán A. (Bugac, Felsőmonostor 577. T.: 72-570) KISKUNHALASI ÁLLAT­EGÉSZSÉGÜGYI KERÜLET: Kiskunhalas: dr. Végh E. (Kiskun­halas, Szatmári S. u. 22. T.: 22- 469), dr. Mészáros I. (Kiskunha­las, Attila u. 3. T.: 21-748), dr. Czabán L. (Kiskunhalas, Kosevoj tér 5. T.: 22-245), Zsana, Harkakö- töny, Pirtó, Balotaszállás, Kunfe- hértó: dr. Aladics S. (Kiskunhalas, Ibolya u. 11.), Jánoshalma: dr. Ivanics M. (Jánoshalma, Bíró B. u. 7. T.: 283), Borota, Rém: dr. Bol­dizsár J. (Rém, Petőfi u. 23.), Mélykút, Kisszállás: dr. Simon J. (Mélykút, Kossuth u. 13. T.: 168), Tompa, Kelebia: dr. Patocskai G. (Kelebia, Ady E. u. 216.), Bácsal­más, Csikéria, Bácsszőlős, Kunba­ja: dr. Koletics Gy. (Bácsalmás, Rákóczi u. 8.), Tataháza, Bácsal­más, Mátételke: dr. Harmat S. (Tataháza, Kossuth u. 39. T.: 10). • Békeplakelt

Next

/
Oldalképek
Tartalom