Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-26 / 227. szám
PETŐFI NÉPE NAPTÁR 1989. szeptember 26., kedd Névnap: Jusztina Napkelte: 6 óra 36 perc Napnyugta: 18 óra 36 perc Holdkelte: 2 óra 46 perc Holdnyugta: 17 óra 15 perc ÉVFORDULÓ Ól ven éve halt meg a tatai születésű fíláthy Ötté) Titusz (1860—1939) gépészmérnök, az elektronika kimagasló úttörője, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. Főiskolai tanulmányait a bécsi műegyetemen végezte, majd a MÁV gépgyára műhelyében és szerkesztési irodájában működött, 1883-ban pedig a Ganz-gyár újonnan létesített villamos- sági osztályára került. Felismerve a mágneses Ohm-törvény gyakorlati alkalmazását, ennek segítségével — a külföldet megelőzve — gépeit számítások alapján méretezte. 1885-ben Zipernows- kyval és Dérivel együtt alapszabadalmat jelentett be párhuzamos kapcsolású, tetszőleges áttételű, váltakozó áramú Induktor ok alkalmazásán alapuló áramelosztó rendszerre. Még ugyanebben az évben indulitorait zárt vasmaggal látta el; ezzel megszületett a mai transzformátor. O oldotta meg, a világon elsőnek, a váltakozó áramú generátorok párhuzamos kapcsolásának problémáját. Nevéhez fűződnek az első indukciós watt- óra-számlálók (áramfogyasztásmérők ), amelyek ugyanúgy, mint a szintén általa kifejlesztett wattmérők az egész világon elterjedtek. Maradandó érdemei közé tartozik egyebek között a nagyvasúti villamosmozdonyok fázisváltójának tökéletesítése. Jelentős tudományos irodalmi munkássága is. MŰSOR Körzetmódosítás Kecskeméten Értesítjük a lakosságot, hogy - a városi főorvos engedélyével és egyetértésével 1989. október 1-jétől Kecskemét város területén az alábbi körzet- módosítást hajtjuk végre: A leninvárosi rendelőből a Czollner téri rendelőbe kerül át Lenin tér 1 -3.; Lenin tér 2—4—6., és a Batthyány u. 33-tól 41-ig. Körzeti orvos: dr. Varga Gábor. Ugyancsak dr. Varga Gábor körzetébe tartozik Ballószög—Tanya azon része, melyet a Halasi út és Kiskőrösi út zár be. A Batthyány utcát a 15-től 31. számig szintén a Czollner téri rendelőhöz csatolták. Körzeti orvos: dr. Surányi Ottó. A Rákóczi úti rendelőben dr. Sikari K. András körzetéből a Bagi László utca dr. Zágoni Miklós körzetéhez tartozik. A Nyíri úti rendelőből a következő utcák kerültek át más körzetbe: a Március 15-e utca 28-tól 46-ig a Széchenyi sétányi rendelőhöz tartozik, körzeti orvos: dr. Magócs Gusztáv. A Madách téri rendelőhöz kerüli át a Nyíri út 43-tól 47-ig, a Komszomol tér, Fazekas Mihály utca, Berzsenyi Dániel utca, körzeti orvos dr. Pintér Ferenc. Szintén a Madách téri rendelőhöz tartozik a Március 15-e utca 2-től 26-ig, valamint a Március 15-e 1/A-tól 1/F-ig és a Március 15-e utcai garzonlakások 1-től 3-ig. Körzeti orvos dr. Horváth Emőke. Kérjük a lakosság szíves megértését. A körzctmódosítással kapcsolatos kérdésekre a rendelőintézet titkárságá- ■ nak dolgozói készségesen válaszolnak. Telefon: 20-617. Dr. Gubacsi László főigazgató főorvosh. , — OLCSÓBBAN. Az Univer ÁFÉSZ lakiteleki Tisza Kisáruházá- ban és a nyárlőrinci iparcikkboltban a Fjord 120 literes fagyasztóláda 19 400 forint helyett 15 700 forintért kapható, amíg a készlet tart. (2346) • Tízmillió fontos testű modell Su/.annc Mizzi, ez a 21 eves brit hölgy, aki aktfotóiról vált híressé, 10 millió font értékben biztosította testét. A Lloyd’snál kötött biztosítása szerint arca S millió, keblei és lába 4 millió, karjai félmillió és testének fennmaradó részei összesen félmillió fontot érnek. Mizzi kisasszony egy divatcégeket tömörítő konzorciummal kötött hároméves szerződést, amely alapján évente harmincezer fontot keres. (Tclcfotó) MHB— Szeptember 26-án, kedden KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ A bábszínházban: 10 órakor: VÁSÁRFIÁK MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: HALÁLOS FEGYVER. Sz„ amerikai krimi. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4 és fél 8 órakor: VOLT EGYSZER EGY AMERIKA. Sz., kétrészes, amerikai film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: GONDOS BOCSOK. Sz., mb„ amerikai rajzfilm. Fél 6 és fél 8 órakor: REMBETIKO. Sz., görög film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: BROADWAY DANNY ROSE. Mb., amerikai film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: HALÁLOS MÁNIA. Sz., mb., amerikai film. 18 éven felülieknek. Autósmozi: este fél 10 órakor: VELED AKAROK JÁRNI. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: BECS—1938. Sz., osztrák film. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 és 8 órakor: A HEKUS. Sz., mb., amerikai krimi. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 6 és 8 órakor: ROBOTZSARU. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: JAMES BOND, A MAGÁNYOS ÜGYNÖK. Sz., mb., angol krimi. KECEL Autósmozi: este 9 órakor: NEM LÁTNI ÉS MEGSZERETNI. Sz., mb„ amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakor: BEVERLY HILLS-I ZSARU II. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: A NEGYEDIK HATALOM. Sz., mb., francia film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: fél 6 és fél 8 órakor: SZUPERHEKUSOK. Sz., mb., olasz film. TISZAKÉCSKE Szünnap Kutya pótmama — oroszlánkölykökhöz A kecskeméti vadaspark oroszlánpárjának — Sátánnak cs Lizának — szombaton éjszaka kölykei születtek; két apró „királyfi”. Hamarosan azonban kiderült, hogy Elza máma nem vállalja a szoptatással járó terheket. A vadaskert vezetősége tehát kéri azokat, akiknek szombaton vagy vasárnap fialt a kutyájuk — de elpusztultak a kölykök —, hogy segítsenek a két Leó-bébin. Bár a mesterséges nevelés sem kockázatmentes, pótmamával nagyobb esélyük lesz a kis oroszlánoknak az életben maradáshoz. F — Megyénk az országos sajtóban Szabad Föld, 1989. 38. szám: Keresztesi Béla: Veres Péter és az Alföld-fásítás. (Az egyik fotón Várkonyi László kecskeméti főmérnök is látható.) Magyar Mezőgazdaság, 1989. 38. szám: Sz. P.: Kukoricabemutató a BKR-ben. A fajtaváltás nem elég. (Á bajai vállalat bácsbokodi bemutatójáról.) — Viniczai Sándor: Krónika. Hírős Napok, 1989. Képes Újság, 1989. 38. szám: Hírböngészde. Szüreti helyzetjelentés a kiskőrösi borvidékről, a felvásárlási árakról. — Speidl: A keceli tőkés. Elnyomhatják, mint egy csikket. (Pintér József keceli vállalkozóról.) - Bagó Éva: „Az erkölcs parancsára politizálok.” Győzött az idegen. (Debrcczeni József új kecskeméti képviselőről.) Kertészet és Szőlészet, 1989. 38. szám: —czáka—: Ünnep a Villányi úton. (Képet közöl a Kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet szárazvirág-bemutatójáról.)— Kristóf Lászlóné: Két új paradicsom. (Mindkét fajtát Kecskeméten, a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Fejlesztő Vállalatnál nemesítették.) Tóth Ágnes: Hírős Napok. Képes Sport, 1989. 38. szám: A Kis Bognár nagy sztorija. (A Bajáról indult Bognár György labdarúgóról.) — EISENKRAMER KÁROLY ÉS PAPP JÓZSEF iparművész réz-, ötvöstárgyaiból, valamint kisbútoraiból rendeztek tárlatot Kecskeméten, a Képcsarnok Vállalat Petőfi Sándor utcai foltjában. A kiállítás — mától — 10 napig nézhető meg. Holnapi lapszámunkból Zsákbamacska? címmel adja közre gondolatait a szerző az MSZMP közelgő kongresszusáról. Ez a párt utolsó esélye a teljes megújulásra, hacsak nem a történelem színpadáról való dicstelen lelépést választja. További részletek a 4. oldalon megjelenő cikkben. Kata, bajai kesztyű- varrónő, 19 évesen elhatározta, hogy kocsit vesz. Tíz-tizcnkét órai műszakban keresi meg az autó árát. Róla készített riportot munkatársunk. Hogyan jutnak vissza az üres üvegek a fogyasztóktól a kereskedelembe, majd a termelőkhöz? — Erről is itt számolunk be. Az S. oldalon a Megszólalt a vészcsengő című tudósításban a lakásokat érő sugárvc- szélyről olvashatnak. Búcsúzunk a napokban elhunyt Raffai Saroltától és jelentkezünk a Képernyővel. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Időnként erősen megnövekszik a felhőzet, szórványosan kisebb eső is kialakulhat. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 20 és 25 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium cs a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Szeptember 24-én Kecskeméten a középhőmérséklet 16,0 (az 50 éves átlag 14,8), a legmagasabb hőmérséklet 24,2 fok volt. A napsütéses órák száma 6. Tegnap reggel 7 órakor 15,1, 13 órakor 20,7 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 13,3 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,3 millibar — gyengén süllyedő — volt. Szeptember 24-én Baján a középhőmérsék- lct 14,6 (az 50 éves átlag 15,4), a legmagasabb hőmérséklet 24,1 fok volt. A napsütéses órák sz ima 8. Tegnap reggel 7 órakor 8,9, 13 órakor 21,3 fokot mértek. A legalacsonyab hőmérséklet 7,9 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,8 millibar — süllyedő — volt. — FŐZŐVERSENY. A Bács- Kiskun Megyei Szövetkezeti Gasztronómiai Társaság, a Soltvadkert és Vidéke ÁFÉSZ régi receptek és új, tájjellegű ételkészítési módok felkutatására a gyors étkeztetést ajánló üzletek értékesítésére alkalmas egytálételek készítéséből lözőversenyt rendez. A fakanál mesterei ma 9 órától a solt- vadkerti Tó vendéglőben mérik össze tudásukat. MERCEDES-BORZE Ceausescué a legparádésabb Ritka értékeket képviselő, különleges Mercedes Benz autókat kínált eladásra komoly gyűjtőknek vasárnap a The New York TimeS. A legparádésabb autó, amelynek fényképét is közölte a lap, 1970-ben készült, nyitható tetős, 600-as típusú, hosszú, krómtól villogó fekete jármű. A típusból mindössze tíz darab készült, külön megrendelésre. Az adott darabot történetesen Nicolae Ceau- sescu román államfő számára építették: üléseinek konyakszínű bőrhuzata van, és a ritka jármű, a hirdetés szerint, mindössze 28 000 mérföldet futott. A „királyinak” minősített ritka 600-as, nyitott Mercede- sekből kapható még egy darab. Abban íróasztal, faburkolatú műszerfal és bárszekrény egészíti ki a berendezést. Ez az autó az iráni sahé volt. A Ceau- sescu-félétől egyébként a plusz bárszekrényen túl az különbözteti meg, hogy az egykori iráni diktátor nem konyak-, hanem elefántcsontszínü üléshuzatot rendelt hozzá. — ÚJ KÖNYVEK: Magyar András: Bevezetés a kísértettanba. (Akadémia, 50 Ft) — Tamás Attila: Illyés Gyula. (Kortársaink) (Akadémia, 75 Ft) Raymond Chandler: A gyöngy bajjal jár. Elbeszélések. (Fekete könyvek) (Európa, 56 Ft) Gina Lagorio: A macskás Tosca. (Európa, 62 Ft) — Jukió Misima: Az aranytemplom. Regény. (Európa, 57 Ft) — Németh Andor: József Attiláról. Sajtó alá rendezte réz Pál. (Gondolat, 80 Ft) — Tilkovsz- ky Lóránt: Teleki Pál titokzatos halála. (Labirintus) (Helikon, 56 Ft) — Dobai Péter: Lendkerék. (Magvető, 54 Ft) — Gazdag Ferenc: Franciaország története 1945—1988. (Kossuth, 120 Ft) — George Stigler: Piac és állami szabályozás. Válogatott tanulmányok. (Közgazdasági, 130 Ft) — Skandinávia (Medicina, 230 Ft) Rudolf de Cha- tel: Tanácsok magas vérnyomásos betegeknek. (Medicina, 58 Ft).— Holló Dénes: Vízitúrázó ABC. (Sport, 84 Ft) Szántó Maliid: 88 színes oldal az egy- és kétnyári virágokról (Mezőgazdasági, 98 Ft) — Az okos lány. Összeáll. Sulyok Magda. (Móra, 50 Ft) — Martin Juan Munoz: Kullancs, a kalózkapitány. (Delfin könyvek) (Móra, 39 Ft) — Péli József: Vízszigetelő munka. (Műszaki, 195 Ft) — Dacia 1310 TX, 1310 TLX, 1310 Kombi, 1410 Sport, 1320. írta Frank György, Hütti Pál. (Saját kezűleg, autósoknak) (Műszaki, 190 Ft) Ügyeletes riporter: Kohl Antal 76/27-611 Írók az iskolában Folytatja a tavasszal megkezdett sorozatát a kecskémét Mátyás király Általános Iskola. Nagy Gáspár sikeres találkozója után most Zalán Tibor költőt, a Kortárs szerkesztőjét fogadják-faggatják a gyerekek szeptember 26-án, kedden délelőtt fél tizenegytől az iskola könyvtárában. A beszélgetésre szeretettel várják a diáktársakat, a szülőket és minden érdeklődőt. Utazzon az NDK-ba! Utazzon az NDK-ba! címmel egy hétig látható kiállítás megnyitójára került sor tegnap Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Két keletnémet utazási iroda, a Reisebüro és a Jugendtourist, valamint az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Bács-Kiskun megyei kirendeltsége és a Cooptourist kecskeméti irodája közös propagandaakcióján a két magyar utazási iroda jelentős kedvezménnyel értékesíti néhány, NDK-ba induló társasutazását. A szervezők arra számítanak, hogy ezáltal is növekszik majd az érdeklődés a korábban vonzó úti célt jelentő NDK-tájak iránt. A kiállítás megnyitóján került sor annak a háromfordulós idegenforgalmi vetélkedőnek az eredményhirdetésére is, amelynek kérdéseit lapunkban tettük közzé. (A helyes megfejtések: X, 1, X, X, 1, 2,2, 1, X). A megfejtők között a két kecskeméti utazási iroda NDK-beli utazásokat sorsolt ki tegnap. A Cooptourist által felajánlott ötnapos, egyszemélyes szilveszteri utat nyerte Berlinbe Tisztán Ferencné (Kecskemét). Az Express utazási iroda hat napig tartó Berlin—Potsdam Nyugat-Berlin utazását Zolnai Imréné (Kiskunfélegyháza) és Erdei Ferencné (Ballószög) nyerte meg. Péter Lászlóné (Lajosmi- zse) és Somodi Henrietta (Kecskemét) egy- egy utazótáskát és apróbb ajándéktárgyakat kapnak. A nyertesek nyereményeiket az Express, illetve a Cooptourist kecskeméti irodáiban vehetik át. Kapható a Kádár-könyv A Kádár Jánossal folytatott utolsó beszélgetéseket és az eddig még sehol nyilvánosságra nem került pártdokumentumokat tartalmazó Kádár János — Végakarat című könyv már megvásárolható a kecskeméti piaccsarnokban, a kiskőrösi Skála ABC-ben, a soltvadkerti és a keceli központi dohányboltban, valamint Baján, a Bella butikban (Szamuely u.) is. (2353) A HÉT BŰNÜGYI KRÓNIKÁJA Az Autó és Alkatrcszkereskcdelmi Vállalat kecskeméti raktárából ismeretlen körülmények között — feltehetően valaki munkaidő után a helyszínen maradt — gyújtógyertyákat és szelepszárszimmc- ringeket loptak el. A kár 335 ezer forint. Hamis kulcsot használva hatolt be ismeretlen tettes a kecskeméti Kéttemplom közben lévő Amfora-üzletbe, ahonnan 6300 forint készpénzt és megközelítőleg 100 ezer forint értékű porcelán ét- és teáskészleteket vitt el. Kerekegyházán egy építkezésről, szeptember 15-e és 19-e között, szerszámok tűntek el. Értékük 67 ezer forint. Egy dunapataji butikba a lakatot lefeszítve jutott be a tettes szeptember 19-ére virradóra és 575 ezer forint értékű ruhaneművel távozott. A kirakatot betörte, majd egy videomagnót és -kazettát vitt magával valaki szeptember 20- ára virradóra a Kunszentmiklós és Vidéke ÁFÉSZ szabadszállási műszaki boltjából. A kár 83 ezer forint. A bankfalui általános iskolát is feltörték szeptember 17-ére virradóra. Innen rádiót és videót (értékük 40 ezer forint) loptak el. Néhány nappal később a kecskeméti Hoffmann János utcai általános iskolában is betörő járt. Video és rádiómagnó (értékük 70 ezer forint) tűnt el. Ismeretlen körülmények között ezüsttárgyak „vesztek el” egy tiszakécskei lakásból szeptember 18-a és 21-c között. A kár 100 ezer forint. Valutát és készpénzt loptak el 222 ezer forint értékben egy soltvadkerti lakásból, szeptember 22-én. A tettes az ajtót betörve hatolt be. A tázlári Kati vendéglőből szeptember 23-án éjjel — az ablak betörése után — magnetofont, szeszes italt és cigarettát vitt el ismeretlen tettes. A kár 75 ezer forint. Egy jakabszállási lakás ablakán valaki bemászott szeptember 21- éré virradóra és arany ékszerekkel (értékük 40 ezer forint) távozott. Nyolcvannégyezer forint értékű autó tűnt el szeptember 18-ára virradóra tulajdonosának kecskeméti lakása elől. Két nappal később egy lakiteleki férfi személygépkocsiját is az otthona elől vitték el, benne 27 ezer forint készpénzzel. Az autó körülbelül 100 ezer forintot ér. Miskén, a tanácsháza előtti parkolóból egy 160 ezer forint értékű autóval száguldott el a tolvaj szeptember 20-án. Egy kiskőrösi lakás udvarából szeptember 17-ére virradóra eltűnt egy tehergépkocsi- főtengely. A kár 100 ezer forint. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: DR. GÁL SÁNDOR Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1989. IX. 26-án, megrendelés sorszáma: 830008 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 105,- Ft, negyedévre: 315, Ft, fél evre: 630,— Ft, egy évre: 1260, - Ft. HU ISSN 0133 — 235x