Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-25 / 226. szám
1989. szeptember 25. • PETŐFI NÉPE • 3 BŰNÖZŐK NYOMÁBAN Mindent a családért? Szőke, vállig érő hajú fiatalember ül a kecskeméti rendőrkapitányság nyomozói irodájában. Széke mellett másik szék, rajta hamutál, telve jó pár elnyomott So- phianae-csikkel. Tulajdonképpen akár tanú is lehetne, csakhogy az a kék strandpapucs, amit a lábán hord, másról árulkodik. A fogdában ugyanis ez egyenviselet. Major Ferenc és három társa betöréses lopásairól kényszerül számot adni mostanában. Az összesen 87 bűncselekmény közül 50 Major számláját is terheli. A betörések pikantériája azonban nem a magas számban, hanem a célpontokban keresendő. A csapat ugyanis kizárólag közintézményekre specializálta magát. Jöhetett tanácsháza, kultúrház, vállalati iroda, de akár a pártház is, feltéve, ha útba esett. Major Ferenc először nem vállalta az interjút. Mondván, az emberek csak azt tudják majd meg, hogy mit tett, de azt nem, hogy miért. Miután megnyugtattam, hogy éppen ellenkezőleg, így lenne csak lehetősége elmondani, hogy mi késztette az 50 betörésre, beleegyezett a beszélgetésbe. — Tehát miért csinálták? — Hogy a többieknek mire kellett a pénz, azt én nem tudom elmondani magának. De, hogy én miért kerültem ebbe a helyzetbe, az egy hosszabb történet. Sohasem ismertem a szüléimét, még a nevüket sem tudom. Nem mondhatnám, hogy jó sorom lett volna. Aztán ők meghaltak, és nevelőotthonba kerültem. Tudja, soha, senkinek sem mondhattam azt a szót, hogy édesanyám vagy édesapám. Miután kikerültem az otthonból többször voltam büntetve, s szinte mindig lopásért. Utoljára 1986 júniusában szabadultam 4 év 11 hónapi börtönbüntetésemből. Súlyos volt az ítélet, mert többszörös visz- szaesőként kerültem a bíróság elé. . — Szabadulása után mihez kezdett? Rögtön megfogadtam, hogy soha többé nem kerülök vissza, és ezt két és fél évig tartottam is. A Csepel Autógyár szigetszent- miklósi gyáregységében helyezkedtem el. Hegesztő a szakmám. Itt ismerkedtem meg Právics Lászlóval és a testvérével, Imrével, meg a Barna Imrével. Közben egymásra találtunk jelenlegi élettársammal. Neki, három gyereke van más apától. Ő elfogadott engem így, ahogy vagyok. Igazán jól megértjük egymást. A gyerekeket, sajnos, állami gondozásba vették, mondván, hogy az anyjuk a válása után nem bírja eltartani őket. Nézze, én tudom, milyen szülő nélkül felnőni. Ezt nem hagyhattam. Közben a mi közös gyermekünk is útban volt már. Egy nyomorúságos, bútorozatlan albérletben laktunk. Valamit tenni kellett. — És mi volt az? — Először dolgoztam, ahogy csak bírtam. Pénzre volt szükségem, mert bútor és hely kellett ahhoz, hogy kiadják a gyerekeket. Az élettársam többször kérte a tanácsot, hogy adjanak lakást, de mindig visszautasították. Én közben munka mellett péemkáztam, nyáron segédmunkásként még masze- koltam is. Tavaly áprilisban leszámoltam a gyárnál, és ugyanott beléptem egy kisszövetkezetbe. Azt hittem, hogy majd több lesz a kereset. Megértheti: mindenütt meg kellett fognom a pénzt. A börtönből 1300 forinttal szabadultam, és még egy rendes ruhám sem volt. Szóval hajtottam. Csakhogy a kisszövetkezet novemberben csődbe ment. Kész, nem volt állásom. — Nem is lett azóta sem. — Hát nem. Hiába mentem bárhová is munkát keresni. Ha látták, hogy refes vagyok, szóval, hogy rendőri felügyelet alatt állok, rögtön görbe szemmel néztek rám. Ha meg felvettek volna, nem volt munkásszálló. Lakni pedig mégis csak kell valahol. Ott álltam munka nélkül, az élettársam pedig december 7-én megszülte a közös gyermekünket. Nem volt más választásom. Már láttam, hogy ebben a helyzetben még egy tisztességes állampolgár sem jutna semmire, hiába gürizik. — S akkor elkezdték a betöréseket ... — Igen. A többieket sem kellett biztatni, mindenki benne volt. Összesen 87 balhénk van, de ezt nem mindet csináltuk együtt. Általában ketten-ketten jártunk, de gyakran egyedül is elmentem. Négyen együtt, talán, ha háromszor lehettünk. — Mondja, miért éppen középületeket választottak ki? — Mert úgy vettük észre, ezekre nem vigyáznak annyira. Csak azt ne higgye, hogy például azért törtem be tanácsokhoz, mert nem adtak lakást! Egyszerűen arra gondoltunk, hogy megtaláljuk a segélyeket. A pártházakat — nem volt sok — sem politikai okból szúrtuk ki, hanem a tagdíjakra számítottunk. — No, és megtalálták, amit kerestek? — Hát nemigen. Ha egy-két helyen találtunk is némi pénzt, az — mint most már megtudtuk — a dolgozóké volt. Műszaki cikk nem érdekelt bennünket, mert azt körülményes eladni. Csak a pénzre hajtottunk. — Merre portyáztak? — Budapesten, Pest, Tolna és Bács-Kiskun megyében. Beültünk az autóba, és ha egy csöndesebb települést láttunk, megálltunk. Gyakran egyedül is elmentem. Ilyenkor csak felültem a vonatra, vagy autóstoppal utaztam. Kinéztem, hogy hová törjek be, aztán jó hangosan megzörgettem az ajtót. Ha kijött volna valaki, legfeljebb kérdeztem volna tőle valamit. Ilyen azonban nem fordult elő. Igaz, egyszer majdnem ráfáztunk. Amikor Pesten, a Magyar Kábelgyártó Vállalat kirendeltségéhez betörtünk, az épületben összetalálkoztunk a portással. Persze elfutottunk. Egy darabig még kerékpárral üldözött bennünket, de nem kapott el. — Az 50 bűncselekmény után mennyi „nyereséget” könyvelhetett el? — Körülbelül 200 ezer forintot. Azért kellett annyi helyre betörni, mert sokszor szinte semmit sem találtunk. így aztán átlagosan kéthetente „kiruccantam”. — Mivel dolgoztak? — Csavarhúzóval, vésővel, paj- szerral és kesztyűt is használtunk. Persze, a komolyabb pénztári páncélszekrényekhez hozzá sem nyúltunk. A többi azonban könnyű volt kinyitni, mert sokszor megtaláltuk a kulcsot valamelyik asztal fiókjában. — Hogyan kerültek be? — A társaim buktak le. Valamelyik községben épp egy tanácsot „kerestek fel”, hárman. Mindig Právics Imre volt a sofőr. A barna Polskival abba a parkolóba állt be, amit csak tanácsi dolgozók használhattak. A helyi rendőr éppen arra járt. Rögtön jegyzőkönyvet vett fel. Közben a kocsi hátulját is kinyittatta az Imrével. Gyanúsak lettek neki a benne lévő szerszámok. A többiek ezalatt a tanácson „munkálkodtak”. Aztán, amikor másnap kiderült, hogy az épületbe betörtek, a rendőrnek rögtön eszébe jutott a kocsi, meg a sofőr is. A rendszám alapján már könnyen a nyomukra bukkantak. Május óta pedig bent vagyunk. — Mire számít? — Hát nemrég adtam be a kérvényt az ügyészségre, hogy a tárgyalásig engedjenek szabadlábra. Most már a gyermekek is otthon vannak mind a négyen, és a tanácstól lakást kapott az élettársam. Igaz, a bútoraink mind a lopott pénzből vannak. Csakhát most meg én nem lehetek velük. Nem hiszem, hogy lesz olyan humánus az ügyészség, hogy addig kienged, mert hát többszörös visszaeső vagyok. Októberben vádat emelnek ellenem. Gondolom, legalább három évet kapok. De, nehogy azt higgye, hogy én a gyerekeket csak felhasználom, „ s állandóan rájuk hivatkozom. Én nemcsak őértük, hanem magam miatt is tettem. Családot akartam nyilatkozta a betörő. Bencze Andrea Hatvanéves iskola A napokban Kecskeméten, a Halasi Úti Általános Iskolában, a nevelőtestület és a diákok bensőséges jubileumi ünnepségre várták a vendégeket, közöttük egykori nevelőket és tanulókat. Az iskola alapításának 60. évfordulója alkalmából Probojáncz Miklómé, az intézmény igazgatónője emlékezett meg az iskola életének nevezetes eseményeiről, meghatározó pedagógusszemélyiségeiről. Méltatta az első tanítóknak, Tóth Gézának és feleségének, Herz Margitnak több évtizedes fáradságos munkáját. A pedagógus házaspár 1929-től nevete a két tanteremben emberségre, tisztességre Rendőrfalu és a környező tanyavilág több generációját. Tóth Géza, az egykori néptanító, miközben 1945-ig minden tárgyal egyedül tanított, rendszeresen segítette tanácsaival a hozzá forduló egyszerű szülőket is. Probojáncz Miklósné kiemelte a jövőre 80 esztendős Perjési Pál több évtizedes tevékenységét is, aki 1946-tól 1970-ig igazgatta az intézményt. Abban az időszakban került az iskola élére, amikor azt a megnövekedett tanulói létszám — a több helyen történő tanítás, az intézményhez csatolt kültelki iskolák problémájá — különösen nagy feladat elé állította. Felelevenítette az iskola közelmúltját is; a Kispál Lajos, majd Berényi Sára igazgatók tevékenységéhez kötődő éveket. Köszönetét fejezte ki a népes nevelői gárdának is, akik mindent elkövettek az iskola jó hírnevének öregbítése, a tanulók mindennapi munkája, oktatása, nevelése érdekében. Az ünnepség keretében az első Halasi úti tanítók emléktáblájára koszorúkat helyeztek el. K. J. Politika a szüreten, vagy szüret a politikában? Nem piros, nem rózsaszín, hanem kék az SZDSZ színe hirdette a felirat szombaton a Halasi Szüret kellős közepén. A Szabad Demokraták Szövetsége kiskunhalasi szervezete úgy vélte, jó alkalom a bemutatkozásra a szüreti soka- dalom, s politikai ismertető nagygyűlést hirdetett a tanácsháza és a református imaház közötti térre. A kis számú érdeklődő — ha nem is keltette senkiben a nagygyűlés képzetét kitartónak mutatkozott. Sokan voltak persze, akik csak rácsodálkoztak a hangerősített politikai szónokokra, s menten továbbálltak. Az SZDSZ országos szervezete két ügyvivőjét küldte el a halasi gyűlésre. Mécs Imre leginkább a közelmúlt történéseit magyarázta hallgatóságának. Igyekezetett megindokolni, miért zárkózott cl a kerekasztal-tárgyalás megállapodásának aláírásától az SZDSZ. Az országos sajtóból, tévéből már ismert négypontos indoklás mellett szervezete rövid bemutatásra is vállalkozott. Nemcsak tojásfejűek vannak a Szabad Demokraták Szövetségében mondta. A sok okos emberünkre büszkék vagyunk, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy taglétszámunk egynegyede munkás. Indulni és nyerni akarunk a választásokon. Juhász Pál közgazdász a radikális gazdasági változásokat sürgette. Nem elég a munkaerkölcsről papolni — mondta -, szét kell robbantani az eddigi gazdasági struktúrát. Az SZDSZ ezúttal is megerősítette szoros kapcsolatát a Fiatal Demokraták Szövetségével, helyet adva gyűlésükön az ő szószólójuknak is. Tirts Tamás, a Fidesz-választmány tagja most is a tudatos konfrontációt hirdette a kommunistákkal. Bár országos szinten az ellenzéki egység látványosan megbomlott, a helyi szervezetek egymáshoz való viszonyában ez még nem tükröződik. Az SZDSZ-nagygyűlésen a Magyar Demokrata Fórum is jelen volt, tevőlegesen is segítve a vállalkozást. Megyei kiállítók az őszi BNV-n • A Kiskun Cipőgyár a jövő évi modelljeiből is bemutatott jó néhányat. • A Karamell Sütő- és Édesipari Vállalat Fidó szelete BNV-díjat kapott. • A hűtőpultban a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat felvágottal láthatok. • A Dutép új szolgáltatást is kínál a faipari gépek szerszámainak élezésével. • Néhány a Habselyem Kötöttáru- gyár kecskeméti gyára által készített, 100 százalékos pamut, termékekből. • A hagyományos iparművészeti lámpák asztali, álló és mennyezeti változata mellett újdonsággal is jelentkezett a BNV-n először kiállító kecskeméti Thermoplan Gmk. A halogénlámpákkal különleges fényhatásokat érhetnek el kirakatok és lakások megvilágításakor. Miután az izzók 12 volttal üzemelnek, így a lámpa szerkezeti elemeiben lehet az áramot vezetni. Ezzel nagyon finom, könnyű lámpatestek készíthetők. • A Bácska Bútoripari Vállalat kárpitozott bútorai, a háttérben a formatervezési díjat nyert vitrines szekrény. • A Kiskunhalasi F'aipari Vállalat sikert aratott kazettás ajtóival, ablakaival. — hajós —
