Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-22 / 224. szám
NAPTÁR 1989. szeptember 22., pénlek Névnap: Móric Napkelte: 6 óra 30 perc Napnyugta: 18 óra 44 perc Holdkelte: 23 óra 08 nerc Holdnyugta: 15 óra 19 perc ÉVFORDULÓ Bereczki Máté kertész (Bu- gyinszki, majd Badinszki nevét magyarosította Bereczkire) 1824. szeptember 22-én Romhányban (Nógrád megye) született, elszegényedett nemesi családból. A népiskola befejeztével a váci gimnáziumba került, ahol a tanulást csak tanítványok vállalásával tudta magának biztosítani. 1845-től a pesti egyetem jog- és államtudományi karának hallgatója, ügyvédi vizsgát 1848-ban tett. A márciusi események lelkes résztvevője, Petőfi, Jókai, Vasvári barátja. Tanulmányainak befejeztével katonai szolgálatra jelentkezett, a szabadság- harcban való részvétele miatt vérdíjat tűztek ki fejére, ezért álnéven bujdosni kényszerült. A közkegyelem kihirdetése után magántanári jövedelemből élt, majd kertészként dolgozott. I860—62 között közjegyző, 1862-től Mezökovácsházán harminc év alatt híres kertészetet alakított ki. Gyümölcs- termesztése, belterjes gazdasága, fajtatiszta állománya, a külföldi és a hazai szakirodalom összegyűjtése, a faiskolák és fajtagyűjtemények létrehozása tette messze földön ismertté. Rendszeresen publikált szaklapjainkban, a Gyakorlati Mezőgazdaság, a Gazdasági Lapok, a Nép Kertészete, a Kertész Gazda című hazai, illetve francia, belga, német szaklapokban tette leggyakrabban közzé tapasztalatait. Tenyészkertjében külön gonddal tanulmányozta az alföldi gyümölcstermesztést. Vallotta: a nem hagyományos gyümölcstermő tájon is lehet jó minőségű, sok hasznot hozó gyümölcsöt termeszteni. Megfigyeléseiből született a Gyümölcstermesztési Vázlatok című, Aradon négy kötetben megjelent munkája (12 évig írta a monográfiát). Könyveit előfizetéses rendszerben terjesztette, oly sikerrel, hogy második kiadásuk is hamarosan napvilágot látott. Műve napjainkig a legnagyobb terjedelmű kertészeti szakkönyv, csaknem 2000 oldalon 782 fajta részletes, 293 fajta vázlatos ismertetését adja közre. Munkássága teremtette meg a hazai gyümölcsfajta-leíró tudományt. A fajtagyűjtemény, illetve a szakirodalmi munkásság mellett óriási érdeme a községi faiskolák megszervezése, az 1868. évi rendelet előkészítése, az Országos Pomológiai Társaság létrehozásának kezdeményezése. 1895. december 9-én Kunágotán hunyt el. Számtalan hazai és külföldi társaság, egyesület választotta tagjai sorába. Megyénkben a bajai kertészeti technikum névadója Bereczki Máté. k. ni. IDŐJÁRÁS A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Szeptember 20-án Kecskeméten a kö- zéphőmérséklct 19,4 (az 50 éves átlag 15,4), a legmagasabb hőmérséklet 28 Cclsius-fok volt, a nap 9,4 órán át sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel 8 órakor 15,5, 14 órakor 26,6 Celsi- us-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14,4 Cclsius-fok, a tenger- szintre átszámított légnyomás 1024,7 millibar — erősen süllyedő — volt. Szeptember 20-án Baján a középhő- mérséklct 19,4 (az 50 éves átlag 16), a legmagasabb hőmérséklet 28,1 Celsius- fok volt. A nap 9,6 órán át sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel 8 órakor 14, 14 órakor 27,8 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 12,1 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1024 millibar — gyengén süllyedő — volt. — CSACSINÉVADÖ. A Kecskeméti Napsugár Szabadidős Sportegyesület csacsinévadó pályázatára már legalább száz javaslat érkezett. A holnap délelőtt Kecskemét főterén rendezendő „ceremónia” kezdetéig, 10 óráig még elfogadnak személyesen átadott névjavaslatokat. DMM alakuló ülés Baján Az MSZMP bajai reformköre szeptember 18-ai összejövetelén elhatározta, hogy kezdeményezi a Demokratikus Magyarországért Mozgalom helyi szervezetének létrehozását. Felhív minden, társadalmunk békés átalakulásáért felelősséget érző és vállaló állampolgárt, a pártok és politikai szervezetek tagjait a csatlakozásra. Az előkészítő megbeszélés szeptember 25-én, hétfőn, 17 órakor lesz a Vízügyi Munkásklubban. Az alakuló ülés tervezett időpontja: szeptember 29-én, 18 óra, helye pedig a Helyőrségi Művelődési Klub. — h — Ma kezdődik a Halasi szüret A hagyományos szüreti rendezvénysorozat idén is gazdag kínálattal várja a kiskunhalasiakat, és az odalátogatókat. A mai program sporteseménnyel kezdődik a Határőr Dózsa lovaspályán. Egymást követő napokon zajlik az Országos Ifjúsági Díjugrató Bajnokság, ma 13 órától az elődöntőket tekinthetik meg a lovassport rajongói. Este az Általános Művelődési Központ Sportcsarnokában szüreti gála várja az operettkedvelőket. Holnap zenére ébred a város, s a főtéren egész napos szórakozás hívja a kicsiket és a nagyokat egyaránt: vetélkedők, vásárok, néptáncbemutatók. Az intézmények rangos kiállításokkal tartanak nyitva. Karsai Zsig- mond festőművész tárlata a Gőzön István Művelődési Központban, Szacsvay Imre Erdélyi utakon című fotókiállítása az ÁMK-ban újdonságnak számítanak a halasiak részére. Vasárnap a budapesti Térszínház Bakarasz király cimű előadása zárja a szüreti napokat. 1 Díjnyertes Hungarovin-borok Több külföldi versenyen is jól szerepeltek a közelmúltban a Hungarovin Borgazdasági ' állalat borai. Angliában a Sa- iáway üzlethálózat boltjaiban árusított borokat vitték az értékelésre, ahol az úgynevezett vakkóstolás módszerével vizsgáztak a termékek. Ezen az év bora címet a Villányi Merlot érdemelte ki. Ljubljanában a kiküldött négy magyar bor közül három: a Visontai Tramini, a Merlot és a Cabernet Sauvi- gnon nyert aranyérmet. A Hungarovinnél elmondották: az idén eddig 8 millió dollár a bevételük a konvertibilis elszámolású piacokon, ez 800 ezer dollárral meghaladja a múlt évit. A legtöbb palackos bort az angol, a kanadai, az egyesült államokbeli, a svéd és az NSZK-beli kereskedők igényelték. Az angol áruházi lánc üzleteiből a versenyre került — már említett — díjnyertes borokból például csaknem 600 ezer palackot vásároltak a szigetországiak. A vállalat Törley-, Hungária- és Francois- pezsgő üzemeiből az idén a tavalyinál 40 százalékkal több italt szállított a Monimpex Külkereskedelmi Vállalat exportra. A rubelelszámolású piacokon — az ismert kötöttségek ellenére — az év eddig eltelt részében a tavalyival azonos mennyiségű, összesen 22 millió palack bort értékesítettek. Az év végéig még további 8-10 millió palackot küldenek a Szovjetunióba, Lengyelországba, Csehszlovákiába és az NDK-ba. Számos esetben kísérleteznek — főként szovjet partnerekkel — barter üzletek kötésével, ám áruik ellentételezése továbbra is körülményes. Néhány esetben a külkereskedelmi hatóságoktól nehezen kapták meg a szállítási engedélyt. Az elmúlt időszakban a bor vasúti szállítása is akadozott. (MTI) FALBURKOLAT ALUMÍNIUMBÓL A Székesfehérvári Infallankezelö Vállalat és az osztrák Menz Fassaden Systeme GMBA salzburgi cég vegyes vállalatot alapított Alumínium Falburkoló és Szigetelő Kft. néven. A cég épületek burkolására alkalmas festett alumínium lapokat forgalmaz majd. A kft. Székesfehérváron a Móri út elején épült hatszintes épületen amelyben lakások és hivatalok vannak — bemutatás céljából már alkalmazta az új falburkoló elemeket. (MTI-fotó) Paskai László az Egyesült Államokba utazott Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek az amerikai püspöki kar meghívására csütörtökön az Egyesült Államokba utazott. Lclkipásztori látogatásának elsődleges célja, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot az Amerikában élő magyarok és az óhaza között. Október 18-áig tartó útja során számos magyar katolikus közösséget keres fel, többek között Connecticut államban, New Yorkban, New Brunswickban, Philadelphiában, Pittsburgh-ben, Detroitban és Cleve- landben vesz részt a keleti part katolikus lelkészeinek tanácskozásán. Találkozik majd az amerikai egyházi élet számos kiemelkedő személyiségével, köztük Bemard Law bíboros bostoni érsekkel, John O'Connor püspökkel, New York-i érsekkel, John Krol bíborossal, Philadelphia érsekével. Washingtonban eszmecserét folytat az amerikai püspöki kar vezetőivel, élükön Hickey bíborossal. HOLNAPI LAPSZÁMUNKBÓL Szombati — hagyományos — „levelünk” a lap harmadik oldalán olvasható. Képes riportunk felett a 4. oldalon, a következő címek állnak: Ördögi körMonorierdőn nincs veszélyes hulladék Befejeződött a mnnorierdei környezetkáro- sítási ügy — több eves jogi huzavona után a Minőség Vegyipari Kisszövetkezet az utolsó fuvar veszélyes hulladékkal szennyezett talajt is clszállíttatta az aszódi tárolóba, ahol szakszerűen, biztonságos körülmények között összesen 620 köbméter monori szennyezett földet izolálnak. A szállítás a kisszövetkezetnek 16 millió forintjába került, s korábban már 17 millió forint bírság kifizetésére kötelezték a hatóságok. A felügyeleti szerv, a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság hatósági ellenőrei megállapították: Monoricrdőn a talajban nincs már veszélyes hulladék. Még hátravan a talajvíz krőmtalanítása; az ügyben elmarasztalt szövetkezet megbízásából a Biokör Kft. szivattyúzza, tisztítja a vizet. A munkát rendszeres hatósági ellenőrzés mellett az év végéig fejezik be. (MTI) — NEM INGÜK! A Helyőrségi Klub csak a helyiséget adta bérbe a MÉH Vállalatnak a kecskeméti cipővásár megrendezéséhez. Az akció megszervezésének hibáiért nem a néphadsereget illeti szemrehányás — közölte lapunk szerkesztőségével a klub vezetője. Hagymatisztítás világszínvonalon A szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat 50 millió forintos beruházással nagy teljesítményű, világ- színvonalú holland hagymatisztító gépet állított üzembe az üllesi telepén. Az új gép naponta 30 tonnányi hagymát tisztít meg, és szeletel fel, illetve készít elő szárításra. A szárított hagyma keresett termék a tőkés piacokon. (MTI- fotó) SZERZŐDÉSKÖTÉSEK ÜGYÉSZSZEMMEL Háttérbe szorult a magántermelők érdeke A legfőbb ügyész kezdeményezte a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszternél a termékértékesi- tési szerződésekre vonatkozó jogszabályok korszerűsítését, azoknak a mai viszonyokhoz igazítását. Az ügyészi szervek ugyanis a közelmúltban több megyében elemezték az e szerződésekből keletkezett polgári és gazdasági pereket, s ennek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a forgalmazás és a felvásárlás gazdasági funkciója helyett alapvetően a piaci kapcsolatokat és a vállalkozási viszonyokat indokolt szem előtt tartani, illetve tükröztetni a jogi szabályozásban. A hatályos szabályok ugyanis kedvezőtlenül befolyásolják a piaci viszonyokat, s az agrárgazdaságban visszafogják a vállalkozási kedvet, ugyanakkor megnehezítik a bíróságok Ítélkezési munkáját is. A napokban nyilvánosságra hozott ügyészségi vizsgálat — egyebek között — feltárta: a mezőgazdasági termékértékesítési szerződések közül a legelterjedtebbek az állatnevelési és -hizlalási szerződések. A zöldség és gyümölcs termelésére kötött szerződések — és az ezekből származó perek — száma viszont csökkenő tendenciájú. A szerződési feltételeket a termeltető gazdálkodó szervek általában előre és egyoldalúan határozták meg — a maguk javára rögzítve előnyöket —, a magántermelők érdekei viszont többnyire háttérbe szorultak. Megesett, hogy a tülaj- donjog fenntartásával nevelésre, hizlalásra kiadott állatok esetében a teljes kockázatot a termelőkre kívánták áthárítani, a termelőtől függetlenül bekövetkezett elhullás és kényszervágás esetén is, jóllehet, a törvény és a bíróságok gyakorlata szerint ilyen esetben a termelő csak a neki felróható kárért felelős. Az ügyészségi vizsgálat összegezéséből az is kiderült, hogy a felvásárlási árak meghatározásánál a termeltetők között nem alakult ki verseny, a piac törvényei kizárólag a zöldség- és gyümölcstermelésre vonatkozó szerződéseknél érvényesülnek. (MTI) Növényvédelmi tennivalók A Mezőgazdasági cs Élelmezésügyi Minisztérium legfrissebb növényvédelmi összesítése arra hívja fel a figyelmet, hogy az utóbbi napokban nőtt az amerikai fehér szövőlepke-lárva fertőzöttség. Másfél-két héttel ezelőtt még csak a déli országrészeken voltak kiterjedtebb gócok, most viszont már a nyugati megyékben is terjed a fertőzés. A szakemberek szerint a leghatásosabb védekezés az, ha a lárvákkal fertőzött ágakat elégetik. Mivel megkezdődött a búza vetésének előkészítése, a szakemberek szerint itt az ideje, hogy a gazdaságok alaposan felmérjék a jövőévi termést veszélyeztető talajlakő kártevők jelenlétét, és aszerint gondoskodjanak majd a növényvédelmi kezelésről. A vizsgálatok szerint a magvak úgynevezett fuzáriumos fertőzöttsége országszerte 10- 15 százalék közötti, s ennél valamivel magasabb, 15-20 százalékos az Alföld néhány tájegységében. Kiugróan nagy fertőzöttségi értéket állapítottak meg a vizsgálatok Fejér, Heves, Komárom, Sza- bolcs-Szatmár, Szolnok és Vas megyében, ezeken a helyeken egy-egy tételben 30-35 százalékos fertőzöttséget is észleltek. A legfontosabb, hogy az üzemek a saját vetőmagkészleteiket vizsgáltassák felül, és a növényegész- ségügyi állomások szakembereinek véleményét is kikérve folytassák a nagy értékű vetőmagok csávázását. Útszéli trükkök Nincs az a perui autós, aki ne félne a halott rendőrtől állítja a dán autósmagazin, kétségkívül meghökkentően. Aztán kiderül, hogy csupán egy sajátos stoprendszerről van szó. Mivel a jól ismert táblát következetesen figyelmen kívül hagyták a száguldó vezetők, a közlekedésrendészet a leginkább balesetveszélyes helyeken teljes szélességében felásatta az úttesteit a védett kereszteződésnél. Vagyis az árkon csak lépésben, óvatosan lehet áthaladni. Vagy vihetik az autót lökésgátlócse- rére. A köznyelv ezt a módszert nevezte „halott rendőrnek”. Arról nem szól a cikk, hogy á közlekedési rendőrök, vagy netán a népiélek kutatói díjazták-e a folklórszempontból is érdekes elnevezést ... Svédországban ugyanis megjutalmaztak egy alig 10 éves fiút, amiért egy kisváros közelében megzabolázta a száguldó autósokat. Mats Gruneberg, lévén kitűnő barkácsoló, lemásolta az autósok rémeként ismert rendőrradart, s a maga készítette szerkezetet — amely persze csak formájában hasonlított az eredetihez, belül üres volt kitette az útra. A hatás elképesztő volt. A dán magazin idézi a fiút: „Amikor meglátták a radaromat az autósok, akik rohantak, mint az őrültek, azonnal lefékeztek. Volt aki az útirányt is megváltoztatta, mert arra számított, hogy már bemérték, és valahol várják a számlával”. Skót viccek A süllyedő hajó utasai között van két skót nemzetiségű állampolgár is. Egyiküket elfogja a pánik, de a társa vigasztalja, nyugtatgatja: Most mit vagy úgy oda? Hiszen nem a tied a hajó! * Tegnap pingpongoztunk és rettenetesen elfáradtam mondja a skót. Hogy lehet elfáradni a pingpongozásban? — Ketten játszottunk egy ütővel! 4= A skót vasárnap délelőtt meglátogatja a barátját, aki ósdi, fülhallgatós rádióját hallgatja. Természetesen csak egy pár fülhallgató van, a barátnak nem jut az élvezetből. Megkérdi hát: Mit hallgatsz? Pszt! Misét celebrálnak mondja áhítattal. Egyszerre csak — misehallgatás közben elégedett mosoly jelenik meg a házigazda ábrázatán. Miért mosolyogsz? — kérdi a vendég. Most perselyeznek! ben a csávolyiak, Tarolt a fagy, a pero- noszpóra, meg az emberi hanyagság... A Kecskeméti Katona József Színház évadnyitó darabjáról, Madách: Az ember tragédiájának bemutatásáról az 5. oldalon jelenik meg írás: Bízik a sikerben Ádám, Éva és Lucifer címmel. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: DR. GÁL SÁNDOR Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató , —----K észült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, ! Felelős vezető: Birkás Béla vezirigazgatóyu.* V Telefon: 28-777 f ß 1989. IX. 22-én, megrendelés sorszáma:$83i)008 $4 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 105, Ft, negyedévre: 315, Ft, fél evre: 630, Ét, egy évre: 1260,— Ft. HU ISSN 0133 — 235x Amerikai kamara Magyarországon Az amerikai kereskedelmi miniszter, Robert Mosbacher budapesti látogatása során annak a reményének adott hangot, hogy az Amerikai Kereskedelmi Kamara Kelet-Európábán elsőként Magyarországon kezdheti meg működését. Arról, hogy ez konkrétan mit jelent, az MTI munkatársa a Magyar Gazdasági Kamarában érdeklődött. Nanovfszlcy György főtitkárhelyettes elmondta: az amerikai kereskedelmi miniszter nyilatkozatában jelzett érdekképviseleti szervezethez hasonló már a világ számos országában működik. A létrehozandó amerikai magyar kamara is olyan funkciókat látna el, mint a már működő szervezetek, vagyis, képviselné az amerikai cégek és vegyes vállalatok érdekeit Magyarországon, tájékoztatást és referenciát nyújtana a magyar piaci viszonyokról, valamint közvetve ösztönözné az amerikai működőtőke beáramlását hazánkba. A szóban forgó szervezet létrehozására azonban várhatóan csak a jövő év elején kerül sor, mivel a működéséhez szükséges engedélyt csak ekkorra kaphatja meg az amerikai hatóságoktól.