Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-19 / 221. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. szeptember 19. MOZILAZ ES FILMPIAC Elöntötte az országot a kommersz Nyilatkozik: egy kiváló szakember Aki jár manapság moziba, az érzékelheti a kommersz látványos berobbanását a ha­zai filmpiacra. De aki nem jár, még az előtt sem titok, mert az új, az idei tavasz óta gomba módra szaporodó új forgalmazók, magyar-—amerikai közös érdekeltségek igen hatásos propagandával, kínálják a nyugati szuperprodukciókat. A közel­múltban Bács-Kiskun megyében is érzé­kelhető volt a moziláz, rekordokat döntött a jegybevétel. A kiváló szakembert, Bor- bély Ferencnét, a Hírős Film igazgatóhe­lyettesét arról kérdezem a vállalat ket­tős: forgalmazó és üzemeltető vállalásának vonatkozásában —, hogyan érzékeli s érté­keli a már-már túlkínálatot teremtő filmpi­ac felgyorsult változásait? — Nagyon nagy jelentőségűnek érzem, hogy néhány hónap alatt a hazai mozik műsora tulajdonképpen fölzárkózott a nyugat-európaiakéhoz. Ami kétségkívül megfogalmazható abból a nézőpontból is, hogy a kommerszáradat elöntötte a ma­gyar mozikat. Én azonban úgy gondolom, mindenképpen nagy dolog, hogy Kecske­méten vagy például Baján az európai pre­mier napján mutatnak be egy-egy filmet. Egyelőre a kultúra egyetlen más területén sem jellemző ez a naprakészség. Ha kieme­lem például az Esőember látogatottságát, kiderül, hogy ..- arányosan - ugyanazt a s ikert futotta be, mint az Egyesült Álla­mokban vagy Nyugat-Európában. Ta­pasztalataim szerint a közönség nemcsak magát a produkciót, de e naprakészséget is honorálta. (Telt házzal ment Kecskeméten az előadás még reprízben is). Ha már a mozi változásairól beszélünk, föltétlenül meg kell említeni a közönség összetételé­nek változását is. Míg korábban — az idő­sebbek, nyugdíjasok mellett — elsősorban a tizen- és huszonévesek jártak moziba, ma a középkorú: harminc, negyven év körüli közönség is rendszeresen megjelenik. Ugyanakkor a közönség érzékenysége is változott: finomabb szűrővel szűri ki a durvább, ártalmasabb ingereket. A vére­sen hatásvadász filmeknél ma már érzékel­hető a távolságtartás, a néző a túlzásokba egyszerűen belenevet, „kívül marad”, nem hagyja magát a korábbi mértékben mani­pulálni. Ugyanaz a közönség egészen más­ként, jóval rutinosabban nézte például a Légy című horrort, mint annak idején az azóta a műfaj klasszikusává minősült Nyolcadik utas: a halál című produkciót. — A moziláz ezen a nyáron a kiskama­szokat is magával ragadta, minden korábbi­nál több tíz-tizenkét éves nézte végig — olykor korhatáron alul is — e produkciókat. — Valóban, s talán épp azért volt — s van is — ez így, mert manapság a mozi egyszerűen benne van a „levegőben”. Sze­rintem is. káros e korosztály számára e filmek legdurvább példányainak megte­kintése, ám az is tény, hogy a nem legszél­sőségesebbekhez tartozó krimiket, játékfil­meket tapasztalataim szerint egy bizonyos szinten jól „veszik”, élvezni tudják az ilyen korú gyerekek is. Az esetek többségében azért nem egymás, hanem szüleik társasá­gában nézték meg ezeket, bizonyítva, hogy még mindig a mozi a jelenlegi helyárak mellett is — a legolcsóbb családi szórako­zás. — Bár a közönség nagyobb részét első­sorban a kommersz, illetőleg az amerikai szuperprodukciók érdeklik, a filmművésze­tet, az igényesebb alkotásokat előnyben ré­szesítő nézők viszont — a műsorplakátok kínálata alapján — úgy tűnik, joggal aggód­1 - nak, saját kedvenceik műsorrá keriünek-e?- Nemcsak a kecskeméti, 'de a kisebb | városok, falvak mozi üzem-vezetőitől, kö­zönségszervezőitől máris megkaptuk azo­kat az igénylistákat, amelyekben kérik, ál­lítsunk össze egy-egy művészfilmsorozatot, illetve különféle tematikus sorozatokat. Az üzemeltetők tehát tisztában vannak az­zal, hogy a közönség nem egy egynemű massza, hanem igenis sokfajta emberből áll. Ugyanez a jelenség a forgalmazókat közöttük a korábban privilégiumot él­vező Moképet és a Magyar Filmintézetet — is arra ösztönözte, hogy az értékes alko­tások differenciált kínálataival keressék a helyüket a jelenlegi filmpiacon. Ennek is köszönhető, hogy az őszi-téli stúdió-, mű­vészmozi jellegű kínálatuk olyan nagy, amilyen nem volt az utóbbi években. S ami ugyancsak újdonság: vallástörténeti soro­zat indul ezen az őszön Kecskeméten, de igény szerint a kisebb településeken is. En­nek keretében különböző típusú filmek — közöttük a Ben Húr, a Mózes és a Máté evangéliuma kerülnek a közönség elé. Az igényeket figyelemmel kísérve úgy tű­nik, a megyében csillapíthatatlan a nézők éhsége az archív, az 1948 előtt készült ma­gyar filmek iránt. Szerencsére a filmintézet ismét felújitott ezek közül harminc-negy­ven produkciót. De indul öt-hat darabból álló sorozat, pl. Baján az ötvenes évek fil­mes (többségében dokumentum-) feldol­gozásaiból ankétokkal, melyeken a rende­zők válaszolnak a nézők kérdéseire. Mind­ezek mellett tervezünk művészmozi- és filmmúzeumi sorozatokat is. — Az országos műsorpolitikai bizottság tagjaként — Gyertyán Ervin, Bikácsy Ger­gely filmkritikusok, a filmintézet, a Mokép, a Főmo képviselőinek és a hazai filmszakma más, ismert személyiségeinek társaságában több éve részt vesz ebben a formában is a filmes értékek útjának egyengetésében. Pontosan miből áll e bizottság tevékenysé­ge? Közelítően fél évtizede alakult meg a társadalmi munkában ülésező műsorpoli­tikai bizottság, melynek tevékenysége je­lentős mértékben befolyásolja egy-egy film sorsát, a közönséggel való találkozásának lehetőségeit. Két-három hetente két- három olyan értékes, illetve az érték és a kommersz határán egyensúlyozó produk­ció kerül a bizottság színe elé, amelynek a (forgalmazást befolyásoló) minősítéséhez kéri a Művelődési Minisztérium Filmfő­igazgatósága a megválasztott szakemberek véleményét. Általában szavazás útján szü­letik meg a döntés. Esetenként előfordul, hogy a filmfőigazgató nem fogadja el ezt a javaslatot, de a testület ezek után még min­dig protestálhat. (Legutóbb Jeles András Álombrigádjának vetítése alkalmából ke­rült sor efféle „nézeteltérésre”.) Bár jelen­tős elfoglaltságot jelentenek ezek az össze­jövetelek, nagyon sokat hasznosíthatok munkámban tapasztalataikból. Egyrészt azért, mert jó előre látom a filmeket, de a vélemények ismerete is segítséget, viszonyí­tási alapot jelent. Sokszor meglepő, hogy nagyjából azonos llrpűy^sógű,. szakembe- rek mennyire másként ítélik meg ugyanazt a produkciót, és az is, hogy mennyire befo­lyásolhatja valakinek a véleménye vagy a hangulata a társaság több tagjáét is. — Konkrétan hogyan befolyásolják a műsorpolitikai bizottság kategóriabesorolá­sai a filmek sorsát? E döntések meghatározzák, hogy ki­emelten támogatott vagy egyszerűen csak támogatott legyen az adott film, de feladat lehet a támogatandó és a nem támogatan­dó határán álló film besorolása is. Ezek a kategóriák gyakorlatilag eldönthetik a film útját, mert ha egy nehezen forgalmazható film a támogatott kategóriába kerül, akkor ezzel eleve megkapja a lehetőséget arra, hogy szakzsargonnal szólva, „kifusson”. Ha a nem támogatott kategóriába kerül, akkor a vállalatoknak nyilván nem lesz érdekük, hogy kifutási lehetőséggel rendel­kezzenek. Ebben az esetben még megbukni sem tud, mert nem kapja meg az ehhez szükséges előadásszámot. — A filmes értékek legdifferenciáltabb közvetítésére különös gondot fordít a film­klubszövetség is, melynek — megalakulása óta — ugyancsak választott elnökségi tagja. E kapcsolat hasznos a megyei filmklubok számára is. — A filmklubszövetséget a kulturális egyesületek között a legelsőként hívták életre három évvel ezelőtt. Amilyen hosszú ! előzmények után jött létre, úgy tűnik, olyan nehezen találja meg az azóta roha­mosan felgyorsult változások közepette a ; helyét. Azt hiszem, nehezíti saját dolgát aránytévesztésével is: azt hiszi ugyanis, hogy a valóságosnál jóval nagyobb közön­ségbázissal rendelkeznek a művészfilmek. Számos érdeme közül mindenképpen ki kell emelni a különböző nemzeti filmhetek megszervezését, e válogatásokkal nemcsak a budapesti, hanem a kecskeméti mozik közönsége is találkozhatott. (A filmek a nemzetközi filmklubszövetség közreműkö­désével kerültek Magyarországra.) Az egyes akciók megszervezése mellett e né­hány év alatt létrehozott egy komoly film­állományt. Mivel munkaköröm szerint is figyelemmel kísérem a megyei filmklubok tevékenységét, tudom, hogy kicsi, de stabil bázissal rendelkeznek. Véleményem sze­rint mindenképpen örülhetünk annak, hogy ilyen alaposan megpezsdült a hazai filmes közélet, ha ebben megfelelő védel­met nyújtunk az értékeknek. Károlyi Júlia Mióta valódi város Kecskemét? Nagyot téved Szegő György, kedvelt lapom, a Magyar Nemzet szeptember tizenkettediki •szár' mában olyasható, Perlőit Csaba : Vilmos szekszárdi kiállítását igé­nyesen méltató írásában. Ha egy település besorolása attól függ, hogy van-e központ­ja. akkor Kecskemét ellentét­ben: a mii vésze tkritik us vélemé­nyével — már régóta város. A főterei meghatározó épületek közül a legfiatalabb: is csaknem 80 éves. Éppen a hírős város eu­rópai látókörű polgármestereit fosztja meg fonák megállapítá­sával Szegő György. Hiszen ép­pen a színházépítő, művésztelep­létesítő, könyvtár- és múzeum- alapító polgármesteredet fosztja meg megszolgált érdemektől. Katona József szülőhelye év­századok óta megjelel a városi státus Erdei Egredé, által megfo­galmazott követelményeinek: „Akármilyen szövevényes, szer­kezetű legyen is egy város, az igazgatás és vezetés intézménye­it mindenütt a legközpontibb he­lyeken és a forgalom legfonto­sabb gócain találjuk meg." Azt is rosszul tudja a Magyar Nemzet cikkírója, hogy az 1911- es földrengés elpusztított volna művésztelepi épületet: többet megrongált. Egyetlen ház dőlt össze Kecskeméten ama szörnyű júniusi éjszakán. Hogyan írhatta Erdei a har­mincas években, ha a kritikus szerint „csak a legújabb idők­ben” lett valódi város: „Tornyok és paloták hivalkodnak a város közepén, amelyekről nem tudja a néző, hogy szépnek vagy torz­nak tartsa-e őket, csak azt érzi, hogy ilyeneket még nem látott és ómul fölöttük”. Móricz Zsigmond, Németh László, Szabó Pál is másként vélekedett Kecskemét városias- ságáról, mint az idézett írás szerzője. Velük tartok. H.N. SZOVJET PROSTITUÁLTAK Szexlázadás egy munkatáborban A közelmúltban fellázadtak az egyik szovjet javító-nevelő munkatábor la­kói. Ez magában meg nem is rendkívüli dolog, a lázadás oka viszont annál in­kább. Nos, az elítéltek követelték, hogy haladéktalanul helyezzék vissza munkakörébe a tábor egyik női alkal­mazottját, akit azért bocsátottak el, mert túlontúl feltűnően és gyakran ad­ta oda magát lestestül-lelkestül a ra­boknak. Nem ingyen persze, hanem alkalmanként 25-50 rubelért. A „tábori prostitúció” eme formája mellett elter­jedt az a változat is, hogy könnyű vérű hölgyek tekintélyes summa fejében el­utaznak a táborokhoz s ott kínálják szolgáltatásaikat, azt állítva magukról, hogy az elítéltek „hitestársai”, és férjei­ket jöttek látogatni. Három nagy csoport Mindezekről a szovjet külügyminisz­térium egyik intézetének jogásza be­szélt a minap a moszkvai Trud című a laíhhaSúbjúiúíl5 afféntieken kívül átfogó rt................................................................tá­maszkodva ­.a szoyietumobeh pros­t itúció jellemzőiről, alakulásáról. Ugyanis ma már a Szovjetunióban is nyiítan beszélnek, írnak eme ősi mes­terség modern kori követőiről. Akik különben nem a peresztrojka sugallatá­ra kezdték űzni az ipart; az efféle szóra­kozásra vágyó urak korábban is talál­hattak kedvükre való partnert, ám a Szovjetunióban az a nézet uralkodott, hogy elhallgatjuk, s ezzel úgy teszünk, mintha a jelenség nem is létezne ... Pedig nagyon is létezik. Az említett újságcikk szerint három nagy csoport­ba tartoznak az utcalányok. Az első ilyen létszámban a legkisebb, de ta­lán a legismertebb — csoport nem is az utcán dolgozik: fő munkaterületük az Inturiszt nemzetközi szállodái. A kizá­rólag valutáért tevékenykedő hölgyek jövedelme természetesen nem kevés, a felmerülő kiadásokat leszámítva rubel­ben évi 20-30 ezer rubel. (Az átlagkere­set havi 200 rubel körül van a Szovjet­unióban.) S hogy mennyi lehet a bruttó jövedelmük, talán érzékelteti a kiadá­sok egy szűk listája. Ahhoz, hogy egy ilyen éjszakai pillangót beengedjenek egy nemzetközi szállodába, 5-50 rubel a kenőpénz; a ruhatárosnak 1-5 rubelt, a valutás bárban egy üres asztalért 10- 20 rubelt, a bárman vagy a pincér köz­vetítői szolgálataiért akár 400 rubelt is le kell szurkolni. Orvosi vizsgálatért egy tízest, sürgős AIDS-teszt elvégzésé­ért 120 rubelt kérnek. A város köz­pontjában egy lakás bérleti díja havi 500 rubel. Sápot kér természetesen a futtató fiú, a strici is. A legdrágább kiadás, hogyha sikerül névleges házas­ságot kötni egy külföldivel. Ennek ára minimum 4 ezer dollár, de az igazoló papír birtokában a nagymenő prostitu­ált gyakorlatilag korlátlan lehetőség­hez jut a valutakereskedelembcn. A maffiózók testőri szolgálatait szintén meg kell fizetni, havi 250-350 rubelért, ám ez nélkülözhetetlen, enélkül ugyan­is könnyen előfordulhat, hogy a szállo­dából kilépve leütik és kirabolják a höl­gyet­Egy-egy kimagaslóan nagy fogás esetén azonban így is előfordulnak „balesetek”. Legutóbb Odesszában történt, hogy egy 69 éves francia öreg úr, azt tartva magáról, hogy őt már nem lehet meglepni semmivel, megis­merkedett egy helyi rossz-szép leányr nyal, aki bebizonyította, hogy a dolog nem így áll. A fellelkesült üzletember igazán fejedelmien jutalmazta az exklu­zív szolgáltatást, de az utcalány öröme nem tarthatott soká — korábbi barátai kirabolták és brutálisan meggyilkol­ták. Egy kupica vodkáért A prostituáltak talán legnagyobb, ám legkevésbé tanulmányozott cso­portját alkotják azok a lányok és asz- szonyok, akik 10-20-30 rubelért szerez­nek alkalmi örömöket az arra rászoru­ló férfiaknak. Igen nehéz őket nyilván­tartani, hiszen javarészt dolgozó nők; laboránsok, titkárnők, óvónők. Tevé­kenységük folytatásához nélkülözhe­tetlenek a találkahelyek, ahol is egy ágyra nemritkán több tucat „prosti” jut. Meghatározó szerepe van ezen üzelmekben a találkahely tulajdonosá­nak, aki a lányok jövedelmének egy jelentős részét, sokszor a felét is zsebre vágja. Közép-Ázsiában nem kivételes az olyan eset sem, amikor a lányok szinte rabszolgaként csak az ennivaló­ért és a ruhákért dolgoznak. Érdemes még néhány részlettel szolgálni, ho­gyan is működnek ezek az illegális bor­délyházak. Sok klienst taxisok szállíta­nak egy-egy helyre éttermekből és más­honnan, de a lányok maguk is igyekez­nek partnereket találni különösen előszeretettel látogatják például a kol­hozpiacokat záróra előtt pár perccel, mert tudják: a kereskedők tele vannak pénzzel. De az adott körben ismerete­sek bizonyos telefonszámok is, amelyet tárcsázva házhoz is lehet hívni ezeket a call-girlöket. Nem kevesen tartoznak a harmadik réteghez, a tényleges utcai vagy pálya­udvari prostituáltakhoz. Ők a lecsú- szottak, azok, akik felett már eljárt az idő, megjelentek a ráncok, s az alkohol vagy a kábítószer is megteszi a maga hatását. Általában munka- és lakásnél­küliek, egyúttal a különböző betegsé­gek legfőbb hordozói-terjesztői. Igé­nyeik igazán a legminimálisabbak: már egy szendvicsért vagy egy kupica vod­káért hajlandóak elmenni bárkivel. Rejtett ágazat Az ismertetett három fő típus mellett létezik még egy rejtett ágazat is, az úgy­nevezett „kiállítási” vagy „házi” prosti­tuáltak. Ők azok, akik szolgálataikat a Szovjetunióban tartós kiküldetésben dolgozó nyugati üzletembereknek ajánlják fel. Pontosabban nem is ők választanak, hanem kézről kézre adják őket, mintegy örökségként. Azokról az egyetemekről sem feledkezhetünk meg, ahol pénzes külföldi diákok tanulnak. Itt bizony gyakran egyenlő a diáklány és tanárnője; mindketten testi örömök nyújtásával pótolják a mindennapi be­tevőre valót.. . S hogy végül is hányán űzik foglalkozásszerűen az ipart? Erre a kérdésre pontos számot, a szakértő sem tud mondani, de bizonyos becslé­sek szerint számuk csak Moszkvában 22-25 ezer. Az üzletszerű kéjelgés visszaszorítá­sa természetesen kiemelt feladata a szovjet hatóságoknak. Különösen fon­tosnak tartják a megelőző-felvilágosító munkát, annál is inkább, mivel a jelen­legi törvények adta felelősségre vonás lehetőségei nem igazán riasztják sem a hölgyeket, sem az őket futtató striciket. Tavaly például az egész országban mindössze 34 esetben indítottak eljá­rást bordélyházak fenntartói ellen, ám az „alkalmazottak”, azaz az éjszakai pillangók többnyire csak tanúként je­lentek meg a bíróságon. (MTI-Press) Daróczi László • Jelenet a leningrádi Kis Színház nagy visszhangot kiváltott előadásából, amely a prostituáltak életével foglalkozott. (Fotó: U.S. News and WR—MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom