Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-02 / 207. szám

1989. szeptember 2. • PETŐFI NÉPE • 5 ÜZENETEK A MANAK Részletek Lengyel József noteszeiből 1955—1975 ÚJ HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNYT AVATTAK Állandó kiállítás Bácsalmáson KÖNYVESPOLC „Az írónak csak az igazságot szabad írni. De úgy, hogy az nemcsak hogy ne féligazság, hanem egész igazság le­gyen. Ne részletigazság és ne csak egyes igaz tények, hanem ami mint részlet is és részleteiben is az egész igazság felé mutat. Nem a „Progresszív igazság"-ot kell keresni, nem a „pártos" szemléletre kell törekedni, hanem a teljes, a töké­letes, a hiánytalanra. Nem a progresszivségben van az igazság az igazság a progresszív ( ... ) (1955. XI. 9.) * Először a bátrak halnak meg, akik nem hajlanak, csak törnek. Aztán az aljasok, akik mindenre kaphatók, hamis tanúk és árulók, kihasználják és aztán elnémítják őket. Aztán azok pusztulnak el, akik becsületes munkával akar­ják bizonyítani, hogy becsületesek. Utánuk a törtetők jön­nek, a stréberek, a mások munkájából élők, legkisebb, leggonoszabb sarzsik de aztán egyszer csak megcsúsz­nak, és meg is lökik őket, amíg a dögök közé kerülnek ők is. Csak a cinikusok maradnak élve, akik se hősök nem akarnak lenni, se az életet nem becsülik annyira, hogy disznóságokat csináljanak érte, akik nem izzadnak meg a munkában, és nem fogynak meg, akik nem próbálnak parancsot másokkal végrehajtani, és ebből élnek —- ők élve maradnak, kiszabadulnak, mindent látnak - észreveszik, hogy igazuk volt, és az undortól pusztulnak el, mint téli álmuk után a rossz gyomrú medvék. (1957. Vili. 29.) * Nem lehet Sztálint vagy Rákosit úgy megvédeni, hogy azt hajtogatjuk: „De mennyi jó és helyes is történt az idejükben".. . Mert az előbbi szerecsenmosdatás, nem felel a kérdésre: „Mi minden jó történhetett volna, ha ők nem gátolják?" (pl. Molotov Ribbentrop ...) (1961. VI. II.) * ÖREGSÉG Ha a fogunk kihullik, ezt észrevesszük. Ha az emlékezet kihagy és a gondolkodás vészit és szerlehullik, ezt nem vesszük észre az észrevevéshez — ész keltene. Megesik, hogy nem vagyunk még hülyék hetvenéves korunkban, de biztos, hogy hülyék vagyunk, ha a közéletben nagyon fon­toskodunk. Azaz: közbeszólni jó: hivatalban ülni rossz: (1964. XII. 5.) ..Mondjátok el nekünk, hogy miért élünk?" — követelik az ifjak. Es mi a vállunkat vonogatjuk. „No jó, hát akkor legalább azt mondjátok meg, hogy miért nem ugrot­tatok le a szikláról, miért nem kötöttétek magatokat a börtönágy vaskorlátjára, hogy felhúzott lábbal sikerüljön meghalni". Es mi csak a vállunkat vonogatjuk. Erre, e húszéves vének bölcseknek neveznek bennünket, a fiatal fiatalok hátat fordítanak. Am mi elhisszük, hogy bölcsek vagyunk, és a bölcsesség nagy edényét kívánjuk megformálni. De csak régi cserepeket kapirgáluhk ki egy majd épülő ház kiásott fundamentuma helyén, és mint csaló restaurá­torok rakjuk őket, és a szürke cementtel az űröket kitölt­jük. Es ne mondjátok meg a szüléiteknek, hogy tőlem kaptá­tok a cserepeket, tűrjétek, hogy az elkopott cipősarkak és -talpak miatt megszidjanak. Es ha apátok szegény, ne csodálkozzatok, ha elfenekel benneteket. Bölcsességtek az legyen, hogy lássátok és kerüljétek el hibáinkat. (1965. I. 10.) Uraim, uraim, nagykegyelmü urak, alázatos szolgájuk vagyok, kutyájuk, aki a gramofon előtt várom, hogy ne­kem mit mond hangjuk, és mit ugassak parancsuk szerint. Oh, Tekintély virágai, hibátlanok, sose tévedök, taná­csok örökös tudói és ezért örökös főispánok (avagy ha ódivatúbb [patinásabb/ címet óhajtanak) a nép bölcs vezé­rei, akaratunk tudói, tudósok tudorai: kérem Önöket! Ne csak kutyának nevezzenek és tartsanak, de nevezze­nek anarchistának, reformistának, janzenistának. Istók­nak, Pistáknak, jobbistának, ballistának, balfasznak és B-listásnak és nemcsak kutyának (mint eddig), de bolond szamárnak, magamagának vermet ásónak, és én soha töb­bé nem nevezem még álmomban se Rector Magnificust Rector Magnificissimusnak, és csak egyet kérek: ne nevez­zenek kedves elvtársuknak, aminthogy nékem is bocsáttas ­sák meg és újra meg ne kísértessem kedves elvtársamnak nevezvén Magukat. (1967. XII. II.) A meglévőt a gondolkodás helyesen csak a leendő előfel­tételének tekintheti. A gondolkodó ember számára a jelen már a túlhaladottat és az elavultat is impliciálja. Ezt nem nehéz megérteni. Nehezebb megtalálni, ami a pozitív magja a jelenben már meglévőnek, amelyre a jövőt építhetjük, pozitív irányban változtatva. (I960. II. 2.) Megváltoztam! En? Az idők? En is, az idők is ... . . . Azért vagyok pesszimista, mert ifjúk orom elképzelé­sei nem valósultak meg? Sokkal rosszabb! Megvalósultak, de milyen szörnyű torzpofákká! A szocializmusból jóléttársadalom lett Nyugaton, és a jólét utáni hajsza itt nálunk is, Keleten. A munkásosztály elégedett és semmivel sem törődik, vagy elégedetlen és kiábrándult - és ezért nem törődik semmivel. Mint újat követelő, harcolni kész proletariátus megszűnt létezni. . . (1968. IV. 7.) ♦ * VÉRTESKOZMA 1968. augusztus 21., 9 óra 47 perc. 8 órakor hallottam a rádióban, hogy Magyarország fegyveres erői átlépték a csehszlovák határt. Nem érzem magam tovább párttagnak! Mi kell, hogy legyen ennek a gyakorlati konzekvenciája — még nem tudom. Holnap. 22- én lesz 13 éve, hogy hazajöttem. (A Szovjet­unióból. ahol kommunista emigránsként, majd „Gulag- lakóként" élt 1930—1955-ig. N. M.) Egv periódus szerencsés periódus befejeződött. (1968. Vili. 24.) A kontrakiválasztottak maguk is folytatják utódaikban, helyetteseikben a kontrakiválasztást. De a jó géneket öröklők azért valahol fel kell, hogy törjenek. Ez hol és hogyan történik? Hol van az elapadás és az újra felülkerekedés? (1975. V. 29. A napló utolsó előtti feljegyzése.) Válogatta: Nagy Mária Az író és az olvasó Voltak időszakok a magyar történelemben, amikor az olvasó mindenféle lehetséges módon kereste a találkozást az ö íróival. Mondják, s emlékszünk is rá, hogy ilyenek voltak a hatva­nas—hetvenes évek is, amelyekben az író- olvasó találkozók szinte elhagyhatatlan prog­rampontjai voltak nemcsak a művelődési há­zaknak, de még az azzal nem rendelkező ki­sebb intézményeknek is. F találkozók csak az egyik — noha kétségtelenül hatásos — formái az íróval való művön kívüli ismerkedésnek. Legalább ilyen fontosak voltak az ugyanebben az időszakban elszaporodó írőinterjúk is. Az író-olvasó találkozók azonban az utóbbi évtizedben részben iparággá züllöttek egyes ügybuzgó írótársaknak köszönhetően, részben megszűntek, mert drasztikusan csökkentek az addig is szerény, művelődésre fordítható pénz­összegek, másrészt pedig a potenciálisan léte­ző olvasóközönség is mind' kevésbé ért rá egyrészt olvasni, másrészt elmenni az író-olva­só találkozóra, ha azt mégis meg tudták szer­vezni. Nincs rá számszerű bizonyítékom, de személyes tapasztalatom, információm szerint mind e találkozók, mind az irodalmi jellegű ismeretterjesztő előadások, irodalmi műsorok száma két-három év alatt a korábbiaknak mintegy a negyedére csökkent! S c becslés talán még túlzottan optimista is! Abban vi­szont bizonyos vagyok, hogy e csökkenés oka nem a közönség érdeklődésének hirtelen meg­szűnése, hanem kifejezetten a rendezési lehe­tőségek drasztikus szűkülése, a művelődési intézmények ellehetetlenülése. Vannak azért ma is ilyen találkozók, most, az idei könyvhét tájékán bizonyára ország­szerte sok volt belőlük. A könyvhét mindig jó alkalom az élő szépirodalom népszerűsítésére, s az ilyen alkalmat most különösen ki kell használni. Fölvetődhet azonban a kérdés: nem egy ön­magát túlélt közművelődési formát crőltc- tünk-e? Véleményem szerint nem. A művet mindig el kell juttatni a* olvasókhoz, s ennek egyik, jól bevált, semmi mással nem helyette­síthető formája a szerzővel való személyes ta­lálkozás. Nem helyettesítheti ezt, a legjobb interjú, vagy a televízió széles nyilvánossága sem. Ne feledjük, hogy egy portréfilm ugyan valószínűen sokkal több információt ad, mint egy alkalomszerű író-olvasó találkozó, de nem adja meg az olvasónak a személyes részvétel lehetőségét, nem lehet jelen, nem kérdezhet, nem hallhatja a barátja, a szomszédja kérdé­sét és a rá adott választ, s nem kérhet dediká- ciót. Még nagyobb a különbség, mint egy szín­házi előadás és annak tv-közvetítése között — a néző szempontjából. A jól sikerült író-olvasó találkozók a koráb­bi években elsősorban közéleti fórumok vol­tak; egy-egy falu, városrész, üzem, iskola ér­deklődő lakossága beszélhetett olyan dolgok­ról, amelyekről szólni máshol módja nemigen volt. Megszűnik vajon ez a lehetőség a közélet megélénkülésével? Nem. Az író-olvasó talál­kozóknak továbbra is közéleti fórumoknak kell lenniük, de annak a tudatával, hogy ez egy sajátos fórum, az egyik a sok többi között. S ugyanakkor ez az új helyzet hatalmas lehe­tőséget ad e találkozóknak: sokkal több szó eshet magáról az irodalomról, s az adott íróról is. F. találkozók változatlanul hasznosak le­hetnek magának az írónak is, s az olvasóknak is. Miért? Az írónak például azért, mert fontos vissza­jelzést kaphat. Ne feledjük: az író mindig egy képzeletbeli közönségnek alkot, s e közönség­nek csak egy sajátos rétege a szerkesztőségek és a kritikusok összessége. Az igazi utazás a nagy ismeretlenbe a névtelen olvasóval való találkozás. Minden jó és minden elítélő, sőt minden bizonytalan szónak hatása, jelentése lehet az életmű további alakulása szempontjá­ból, s egy jó kérdés gyakran fontosabb az írónak, mint a saját válasza. S hasznára lehet minden olvasónak is egy- egy találkozó. Hasznára, mert az író mellett az emberrel is megismerkedhet valamennyire. Rádöbbenhet arra, hogy változatlanul egy a világ, hogy a kérdéseknek és a válaszoknak ugyanabban a körében mozog a fővárosi és a vidéki, az értelmiségi és a fizikai dolgozó, a közszereplő és a magának való ember. S ugyanakkor e találkozóknak olvasásnövclö ereje is van. A jövő útja éppen ezeknek a „hasznossá­goknak" a tudatosabb előkészítése, kiaknázá­sa lehet csak. Olyan találkozóknak van iga­zán értelmük, ahol az író műveivel már koráb­ban is találkoztak a közönség soraiban ülök. Célszerű, ha mindig van, méghozzá elegendő mennyiségben megvásárolható müve a jelen lévő szerzőnek. Jó, ha van színvonalas illuszt­ráció, azaz közreműködő előadóművész, s jó, ha megfelelő az előkészítés, a propaganda, ha a közösség hangadói nemcsak a reprezentatív jelenlétet tekintik fontosnak, hanem a szellemi részvételt is. Mert az, hogy minden képessé­günkkel részt vegyünk hazánk szellemi életé­ben, soha nem volt magasztosabb kötelessé­günk, mint éppen ma. Vasy Géza SZENTMIHALYI SZABÓ PÉTER: Nekik már mindegy Nekik már mindegy, akik nehezen nyelve legyűrték a kínzó hazugságokat. Nekik már mindegy, akik sápadtan álltak a szolgák tapsviharában. Nekik már mindegy. Nem maradt utánuk semmi, csak jeltelen, gazos, sír. Életük annyi, mint amennyi humusz marad utánuk. Lidérces láng lobog sírjuk felett: ám a szolgák mauzóleumán roskadoznak a kirendelt koszorúk. Nekik már mindegy: nekünk még nem egészen. Néhány lelkes lokálpatrióta, tettre kész szakember jóvoltából, az ötvenes évek végén aktív hely- történeti munka kezdődött Bácsal­máson is. Ennek köszönhetően rendezhették meg 1964-ben a tele­pülés első helytörténeti kiállítását. Jó ideig a helyi művelődési köz­pontban őrizték az egyre gyarapo­dó gyűjteményt, mely végre végle­ges helyet kapott e határ menti vá­roskában. „Csak a múlt megbecsülésével épülhet fel a jelen" —olvasható a napokban felavatott állandó kiállí­tás bejáratánál, ami mögött há- romteremnyi látnivaló várja a lá­togatókat. Településtörténeti dokumentu­mokat tártak közszemlére az első teremben, amelyek alapján 1940-ig nyomon követhetjük „Almás” múltját, a különböző bevándorlá­sok és kitelepítések történetét. Egyebek mellett, itt látható az 1965-ben német nyelven megjelent Bácsalmás című könyv is. A második terem nemzetiségi szoba. A helyi divanclub tagjai gyűjtötték össze és ajándékozták a helytörténeti gyűjteménynek a ki­állított német és bunyevác ruhá­kat, népviseleteket. Földművesek szerszámait, ipa­• Régi s/crs/ániok. OLÁH ZOLTÁN: A pillanat ravatalán Alkonyul. Almaid homlokára írom fáradt arcomat. Hallod, most temetik valahol az utolsó éjszakát... Minden madár egy imádkozás; ül, repül, majd megpihen végleg a pillanat ravatalán. S az emlékezés? — kősziklán vízmosás. BÍRT ALÁN FERENC: Nincs parázs Mintha tűztoronyból az éjbe lesve, szemembe kúszik, szívemre hűl az este. Ha lenne láng, ha csillagozna még, ' de nincs parázs, halálsötét az ég. Szívemre hűl, szemembe kúszik, mintha tűztoronyból a vége-nincsen útig: # Bunyevác népviselet. (Besir Lás/.lóne felvételei) rosok eszközeit, letűnt korok kü­lönböző használati tárgyait, emlé­keit helyezték el a harmadik terem­ben. Mindent egybevetve, túlzás nélkül mondható: értékes, szép ki­állítás fogadja azokat, akik betér­nek Bácsalmás új helytörténeti gyűjteményébe. J. J. Prostituáltak „Nem vagyok író. Filmes vagyok. Ez a könyv nem regény, hanem dokumen­tum, a valóságot beszéli el: egy különös filmforgatás történetét. Egyik szereplő: je én magam vagyok, a rendező, aki kérdez és instrukciókat ad, s néha ól­amul azon, amit lát: a periférikus, sze­mérmetlen szexszel és közönnyel teli életen. A többi szereplő: a Rákóczi tér .környékéről vagy a pesti éjszakából1 va­ló prostituált, strici, szobaasszony, óv­szerárus, valaki, aki a szexből él vagy így, vagy úgy.” Ezekkel a so­rokkal kezdődik Dobray György K cí­mű könyve, melynek alcíme: Éjszakák és nappalok prostituáltakkal. Azon rit­ka esetek egyike ez, amikor nem egy könyvet filmesítenek meg, hanem egy film anyagát, a forgatások tapasztala­tait foglalják kötetbe. Valószínűleg ha­sonló sikert arat e kiadvány, mint mo­zikban vetített elődje. Ez az ősi üzlet ősi témája az alkotók­nak. Az utóbbi években, évtizedekben is több írót inspiráltak arra a prostitu­áltak, hogy regényeket, elbeszéléseket írjanak róluk. Vagyis inkább a szépiro­dalmi változat volt a jellemző, hiszen a társadalom álszemérmcscn úgy tett, mintha a „szocialista erkölcs" elvárásai szerint, valójában megszűnt volna ipar lenni a prostitúció. Közben, persze, vi­rágzott, ahogy virágzik ma is. S igazi értéke Dobray könyvének az, hogy végre valósághűen próbálja bemutatni, dokumentálni az üzlethölgyek életét. A konkrét emberi sorsokbói, életszem­léletekből, a szükebb környezetek tor­zító hatásainak érzékeltetéseiből kiraj­zolódik egy sokkal nagyobb, megdöb­bentőbb és elgondolkodtatóbb kép, amelynek csak foltjai, mozaikdarabkái azé könyvben olvasható beszélgetések. Miről van szó konkrétabban? Nos, a motiváció, szinte kivétel nélkül valami­lyen kényszer — elesettség, pénztelen­ség, megoldhatatlannak látott lakás­gond stb. — a megszólaltatott prostitu­áltak pályaválasztását tekintve. Az így keresett pénz sokszorosa, mint ameny- nyit, mondjuk, egy szövőgyárban kí­nálnak, azaz: hozzászoknak egy bizo­nyos életszínvonalhoz, amit tisztessége­sebb munkával nem tudnának megte­remteni. Többségük undorodik, min­den hivatásszeretet nélkül teszi a dolgát ahogy megannyi, más pályát válasz­tó ember napjainkban , mégis legyő­zi viszolygásait, ellenérzéseit, megaláz­tatásait nap mint nap, elvégre valami­ből élnie kell. Igen, megfeledkezve a belénk nevelt álszemérmes pózainkról, álcának hasz­nált szóvirágainkról, bevallhatjuk, hogy nem csak a strichelő lányok, bár­hölgyek prostituáltak ebben az ország­ban. Igaz, más értelemben, de: az ilyen­olyan munkakörben, beosztásban dol­gozók jó része is élkurvulni .kénysze­rült, hasonló okoknál fogva, mint a Dobray könyvében megszólaló lányok. Eszembe jut egyik közeli ismerősöm, aki néhány éve miniszteri kitüntetést kapott. Amikor gratuláltam neki, csak legyintett s azt mondta: „Ugyan! Olyan ez, mint a tripper: előbb-utóbb min­denki megkapja, aki prostituáló- ■dik .. Az intelligensebb üzlethölgyek ez is kiderül c kötetet olvasva úgy tesz­nek pénzes partnereiknek, mintha ők is örömmel, élvezettel csinálnák azt, amit két-háromszáz márkáért (!) követelnek tőlük. Vajon hány olyan ember dolgo­zik ebben az országban, aki buta, szak­avatatlan főnökök parancsának enge­delmeskedik, s közben úgy tesz, mintha örömmel csinálná? Hányán alkusznak meg nap mint nap, értelemre vagy érze­lemre épülő meggyőződésük ellenére, legyőzve a megaláztatottság, a kiszol­gáltatottság, az undor érzését, mert gyerekeket kell nevelni, rezsit fizetni, OTP-részleteket... S a többség két hó­nap alatt keres annyit, mint egy öröm­lány egy „jobb” éjszakán. Igaz, ha szor­galmas, és ráadásul „jól fekszik" főnö­keinél, idővel megkaphatja. Mármint a felettes szervek valamelyik kitünteté­sét. Vagyis sok igazság van abban, amit a barátom mondott. . . A változások korát éljük. Remélhe­tően szabadabb, emberibb korszak kü­szöbét lépjük át, amelyben az emberek lelkiismeretük, belátásuk szerint lehe­tik a dolgukat, minden területén az or­szágnak. Persze, kényszerek mindig lesznek, de a választásnak többféle le­hetőségei is legyenek, s akkor minden bizonnyal mind’ kevesebben választják a prostitúciót. Mondom: kevesebben. Mert megszűnni, valószínűleg, sosem fog. Semmilyen értelemben. Koloh Elek • Bodor Miklós grafikája.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom