Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-15 / 218. szám
1989. szeptember 15. • PETŐFI NÉPE • 5 Mi valóban tanítani és nevelni szeretnénk! FI LM JEGYZET Felajánlás egy megalázó béremelés után Keserű felháborodást vált ki belőlem a lassan káosszá váló társadalmi átalakulás. Piac, kereslet, kínálat, áremelkedés, pénz ... Szegénység — és kitermelt jómódú, gazdag és milliomos rétegek. Türelmetlenség és elégedetlenség mindenütt. Ma mindenki panaszkodik, követel és tiltakozik valós vagy vélt igaza tudatában. Mi, pedagógusok is, végre felemeltük szavunkat és kértünk, követeltünk. Követeltünk feladatunkhoz méltó és az elvárásoknak megfelelő munkakörülményeket. És fizetésemelést. Szerényen, mert a követelt 40 százalék még nem emelné bérünket a szellemi munkát végzők átlagjövedelméhez. És mit kaptunk? Munkakörülményeink nem változtak és szeptember elsejétől alapbérünk 15 százalékos bruttó átlagemelkedése még az infláció mértékét sem éri el. Társadalmi elítéltetést, pedagógusellenes közhangulatot értünk el. „Mit akarnak már megint a pedagógusok?” — kérdezik, hol hátunk mögött suttogva, hol felháborodottan kiabálva azok a felnőttek, akik úgy vélik, mind voltak iskolások, szülők, belelátnak az iskola életébe, tehát: értenek is hozzá. „Mit akarnak a pedagógusok már megint?” — kérdezik. — „Napi négy-öt órát dolgoznak, az egész nyaruk szabad, ráadásul ott a tavaszi és a téli szünet. És mennyi őrültséget követelnek a gyerektől, ahelyett, hogy tisztességesen írni, olvasni és számolni tanítanák meg őket. És mennyien türelmetlenek, durvák vagy közönyösek!” Mit akarunk? Nos, tudjuk mi is, hogy mint minden pályán, közöttünk is akadnak alkalmatlanok az oktatásra, nevelésre. De szerencsére ma még több a jó szándékú, bízp pedagógus, akik hisznek a jövőben, vagyis a gyermekben. Tanítani és nevelni szeretnénk őket. Emberi értékekre, becsületre, tisztességre, megbízhatóságra, az eredmények megbecsülésére, védelmére. Hogy erre ma szinte emberfeletti dolog vállalkozni, azt kevesen gondolják át. Azért, mert a tudás elvesztette becsületét, nem mi vagyunk a felelősek! Ha — a tanulni érdemes! — szemlélet már nem igaz, legalább tanulásra kényszerítő eszközeink lennének, de nincsenek. Természetesen minden szülő szeretné, ha gyermeke eredményesen tanulna, sikereket érne el. Sokan, joggal aggódva gyermekeik jövőjéért, komoly anyagi áldozatot vállalnak, iskolán kívüli órákra járatják őket. Még többen, ha észreveszik gyermeküknél a hiányosságot, ha ellenállást, hanyagságot látnak, úgy dobnak mentőövet számukra és önmaguknak, hogy az iskolát, a követelményt és a pedagógust hibáztatják. Vannak, akik csak akkor jönnek, ha baj van, s azzal kezdik: Amit most az iskolában tanítanak, én ehhez már nem értek, nem tudok segiteni! Hiába beszél a jó szándékú pedagógus; a szülő legfontosabb dolga az eredményességért, hogy rendszeresen nyomon kövesse gyermeke fejlődését, követelje meg a napi munkát pontosan, szépen. Gyermekének szülői beszélgetésre, érdeklődésre, odafigyelésre van szüksége! Már készen van a válasz:— „Mikor? Nem érek én erre rá! A gmk, másodállás, házépítés, hobbi...” És lassan odajutottunk, hogy természetessé és elfogadottá vált elszigeteltségünk és tehetetlenségünk a sarkából kifordított értékrendek világában. A nevelésben még rosszabb a helyzetünk. A gyerek először a családban hallotta: az szép, amit az iskolában az erkölcsi normákról tanítanak, de abból nem lehet megélni. Majd egyre jobban érezte is, tartalom nélkülivé váltak fogalmaink a jóról, mert egyre kevesebb példaképet állíthattunk eléjük. Naponta döntik meg újságok, rádió, tévé az eddig vélt igazságokat. A gyerek lát, hall, kérdez és semmit sem ért. Hetedik, nyolcadik osztályban cinikussá, követelőzővé, szülőtől, felnőttől elforduló- vá, anarchistává válhat. Milyen sok szülő jön kétségbeesetten ilyenkor — sajnos, már későn — tanácsért hozzánk! Veszélybe sodródott a fiatalság, olyan dolgokat kérnek számon rajtunk, pedagógusokon, amiről nem mi tehetünk! A pályán maradt jó szándékú tanárok, tanítók többsége harcolt, harcol a gyerekekért. Értük teljesít egyre több társadalmilag rá hárított időrabló feladatot, mely nem igényli szakértelmét, de így mindenkinek kényelmesebb. S közben a pedagógus megélhetési gondokkal küzd. Rákényszerül arra, hogy öt-hatezer forintos fizetése mellett erején felül, pluszpénzérl túlórát, szakkört, felzárkóztatást, tehetséggondozást vállaljon, rákényszerült, hogy hozzá nem értően a mezőgazdasági kistermelésből pótolja jövedelmét, veszélyeztetve családi békéjét, ideg- rendszerét, lelki egyensúlyát és idő, pénz híján, szakmai önképzését. Pedig, ha valaha: szükség volt jól képzett pedagógusra, akkor ma és holnap égetően szükség van és lesz rá! Olyan pedagógusra, aki a munkáját végzi és csak a munkáját. Aki legjobb tudása szerint oktat és személyes példájával nevel, kiegyensúlyozott, türelmes, s akinek szakmai önképzésre igénye és lehetősége van. Ehhez azonban az szükséges, hogy felszabadíthassa lelkiismeretét, ne rabolják idejét, társadalmilag rárótt, nem pedagógust kívánó egyéb munkák. Hogy ténylegesen annyi órában taníthasson, amennyi az előírt óraszám, mert ez nem napi 5-6-szor negyvenöt percet jelent, hanem a lelkiismeretes, gyerekekre szabott differenciált felkészülést, órán kívüli foglalkozásokat, dolgozatok javítását. Maradjon napközben ideje és legyen elég pénze a szakfolyóiratok tanulmányozására, a napi sajtó, a kulturális termékek figyelemmel kísérésére. Legyen pénze a fejlődő technikával lépést tartani. Fizessék akkor is, ha játszani tanít, ha vetélkedőket készit elő és vezet, ha 24 órás ügyeletet lát el a nyári táboroztatáskor. Ha társadalmunk nem tudja anyagilag és erkölcsileg megbecsülni az anyaságot főhivatásként vállalókat, ha számukra sajnos még a megfelelő anyagiak melletti négyórás munkát sem tudja biztositani, akkor szükség van ránk! Hát fizessék meg, ha szülő helyett a pedagógus a szülő. Hónapokon, éveken át hivatástudatból, jelen körülmények között, nagyon nehéz jó pedagógusnak maradni. Sokan elmenekülnek a pályáról — több fizetésért. Sokan nem is jönnek erre a pályára — ennyi fizetésért. De még sokan szeretnénk tisztességesek maradni ezen a pályán, tanítani, nevelni -— de ennyi fizetésért? A mi követelésünk a holnapért, a gyerekekért érzett felelősségünkből fakad. A gyerekek nem válhatnak áruvá! Gazdasági és politikai harcok áldozatává! Pályán tartani a még bízó, megújulni tudó felnőtteket és pályára hívni új és új, művelt, okos, tanítani és nevelni akaró fiatalt! Közös érdeke ez gyereknek, szülőnek, pedagógusnak! Ehhez a felkínált béremelés nem elég! Ebből nem teremthetünk olyan anyagi hátteret, ami a szakmai fejlődéshez és emberi kiteljesedéséhez kell! Hogyan teljesülhetnek így a társadalom velünk szemben támasztott jogos elvárásai? Hogyan és meddig tölthetjük be vállalt és szeretett hivatásunkat anyagi gondok, fáradtság és társadalmi meg nem értett- ség mellett? Ezekért gondoltam tiltakozásra! Tiltakozom a béremelés mértéke ellen, amely a problémák komoly orvoslása helyett, a közhangulatot is ellenünk fordítja! Hogy az 1990-re ígért béremelésből mi valósul meg, hány nettó forintot jelent majd, és hogy az addig bekövetkező infláció mértékét figyelembe véve, hány százalék az a 60, ráérnek akkor is számolgatni a szakemberek és a szakszervezet. A gyerekeké a ma, és miénk a gyerekek gondja. És kinek a gondja, az iskoláért és pedagógusért érzett felelősség? Én és hét társam, tiltakozásunk és kétség- beesésünk jeleként, a szeptemberre esedékes béremelés egyhavi, összegét felajánljuk és átutaljuk a kecskeméti nyugdíjas pedagógusok részére. Tesszük ezt, felhíva mások figyelmét is helyzetünkre, félve attól a megaláztatástól, hogy rövidesen a szegénységi alapitvány adományaira rászorulók is élnek majd ezen a pályán. (Egyetértését eddig 48 pedagógus aláírásával igazolta.) Szentirmayné Váradi Katalin tanár Kecskemét, Lánchíd utcai iskola (A további felajánlásokat az Erdei Ferenc Művelődési Központ pedagógus nyugdíjas- klubjának — céltámogatás címén —- juttassák el.) NEMERE ISTVÁN: Leszámolás / C' 1 Jobb negyed volt, rendes ut- l O • J rákkal, a házak kertjeiben bsfák, kivilágított úszómedencék. Szép hely, jó hely. Itt laknak a gazdagok. Hamson és Paretti ügyesen kitervelte: másutt ellenfelek, de itt békésen egymás mellett éltek. Eddig. Elhajtottam Hamson háza előtt hát most nagy nyüzsgés volt ott, az biztos. A kapu előtt több autó állt, mögöttük olyan alakok várakoztak, akik szerintem már akkor is pisztolyt rántottak volna, ha csak eltüsszentem magamat. Persze, nem is léptem a fékre, elhúztam elegánsan, tovább. Az utca végén befordultam egy , másikba, de azonnal fékeztem, leoltottam a fényeket, majd lassan, nagyon lassan tolattam ki ismét a sarokig. Innen láthattam, mi történik a villa előtt. Lekapcsoltam a motort, a langyos este csöndes volt. Már minden csillag oda- fönt sorakozott. Az egyik kertben tücsök ciripelt. Egyszóval igazi, hangulatos este. Csak egy nő hiányzott, darára gondoltam, aztán visszatereltem figyelmemet az eseményekre. Nagy ritkán ment el arra egy autó, kutyát sétáltatott valaki a túlsó oldalon, és így telt el egy óra. Már kilenc felé járt az idő, amikor végre felbukkant néhány autó . . . Tudtam, ezek lehetnek Parettiék. Az olasz megértette, hogy nem tudott végezni Hamson embereivel a hotelban, hát most ideküldte legényeit. Erdingben ma nagy leszámolások vannak ... és lesznek is. Egyik kezem az indítókulcson, kezemben a Magnum, és vártam. Amazok meg sem álltak. A Hamson- villa volt'a cél, de ott alig fékeztek. Az első kocsiból legalább három pasas lőtt géppisztollyal, főleg az ott álló örökre. Azok fedezékbe menekültek. De már ott volt a második is, abból a villa felé tüzeltek, idáig hallottam az ablaküveg csörömpölését. A harmadik autóból két kézigránátot vetettek ki; a kapu előtti autók valósággal a levegőbe' emelkedtek, mielőtt kigyulladtak. Lefogadtam volna, hogy csinos kis kráter keletkezett a Hamson-villa kijáratánál. Emberek halálkiáltásait is hallottam . . . Nem gyújtottam fel a reflektorokat, úgy eredtem a támadók nyomába. Aki már vezetett sötétben, lámpák nélkül, az tudja, milyen nehéz feladat volt. A kivilágított negyedben még csak simán ment a dolog, de amikor a másik külvárosba kanyarodtunk ahol szemlátomást nem az er dingi felső tízezer lakott majd’ a nyelvemet haraptam el néha a nagy lyukak miatt. Arrafelé nagyon régen aszfaltozhatták az utcákat, ha ugyan egyáltalán valaha is ... De legalább Paretti emberei sem vehettek ész-' re. így mentünk még vagy tíz percig, aztán egy eléggé félreeső nagy ház előtt megtorpantak. Valami támaszpontjuk lehetett ott. Leparkoltam a kocsit és otthagytam. Kibetűztem az egyik kapun az utca nevét, majd közelebb osontam. Az a ház a harmincegyes után volt, ebből sejtettem, a harminchármas lehetett. Még zúgott az egyik kocsi motorja, aztán csönd lett. Netán nyugovóra tértek . . . ? Nem volt kedvem bemenni az oroszlán barlangjába. Telefon sem volt arra. Az autóért nem mentem vissza, hátha keresi a rendőrség ... ? Erről eszembe jutott a játszma negyedik résztvevője. Rajtam és a két gengszteren kívül még őket is be lehetne vonni.. . Csak hát éppen az a baj, hogy az itteni rendőrök ijedten lapítanak. Láttam már estefelé a hotel előtt is. A barátom is azt mondta, ezeket feltehetően megvesztegették. Ha nem is a főnöküket, de a beosztottak egy részét biztosan. Addig mentem, míg a második utcában találtam egy telefonfülkét. Ma jó napja van az er dingi telefonközpontnak, rengeteget keres rajtam. De még volt apróm. Bedobtam az érmét. Hamson-villa? Mit akar? kérdezte egy vadidegen hang. Már sejtettem, ki lehet, és nem is titkoltam: Szóval már ott van a rendőrség .. . Nem baj. Közölnék egy információt. Kicsoda maga, és ...- Ne vágjon a szavamba, ez nem ülik pirítottam rá, aztán gyorsan mondtam az utca nevét és a házszámot: Ott van most a három kocsi és legénységük, akik az előbb azt a gránátos támadást végrehajtották. Igyekezzen, ha el akarja őket kapni! Nem is titkoltam a hangomat, most nem játszottam meg magamat. Ez a bejelentés én magam voltam. Belső kényszer dolgozott bennem. Ha végiggondol tani, hogy azok a gazemberek most nagyokat söröznek, és biztosak benne, hogy semmi bántódás sem érheti őket. . . Nagyot nyeltem. Az a rendőr még habogott valamit, de egyszerűen letettem a kagylót. Vártam vagy öt percig. Amikor úgy tűnt, autózúgást hallok a távolból, az árnyékba húzódtam. Az utca torkolatában csak néhány sebesen forgó kék lámpa csillant, a karaván tovább hajtott. Úgy látszik, az er- dingi rendőrség mégis megemberelte magát. Csak csapjanak le Parettiékre, nem fog ártani nekik. En magam gyalog mentem. Tíz óra közeledett, amikor ismét a belvárosban voltam. Senkivel sem találkoztam. Ha valahol előttem láttam imbolyogni egy- egy részeget, még azt is kikerültem. Nemegyszer inkább másik utcába tértem be. Volt még időm. Huszonnégy órám volt Erdingre, és ennek a fele sem telt el. Megint telefonáltam. Most egy ijedt öregember hangján. Paretti úr ...? A fivérem kertész Hamsonéknál. Es ... ? ..- kérdezte Paretti azon a lágy hangján. Már sejtettem, hogy a pasas nagyon is kemény lehet. Nemrégen olvastam el az egész sajtódokumentációját. Paretti és Hamson a nagy kikötőt is a markukban tartották. Minden csempészáru az ö tudtukkal jött vagy ment ki innen. Aki szembeszállt velük, a vízben végezte, betonsúllyal a lábán. Eddig legalább nyolc ilyen halottat találtak a vízben, legalább a fele Paretti „munkája" volt. De egyet sem tudtak rábizonyítani. — Egy ezresért lenne egy hírem az ön számára. Máris töltöm a csekket. Mi a hír? Hamson úr az imént rendőrségi segítséget kért. Befújták neki, hol vannak a maga legényei a három autóval. Most lövik őket halomra. — Ez tényleg érdekes hír. Paretti egy pillanatra lefogta a kagylót, valakinek mondhatott valamit, azt hiszem. Majd újra hozzám beszélt: De azt hiszem, inkább maga volt az, aki az egészet megkeverte. Már nem először telefonál ide ma délután és este, igaz? A fenébe! Rájött. Úgy látszik, mégsem vagyok olyan túl jó színész. De azért erre az esetre is felkészültem. Nagyot sóhajtottam: — így van, uram. Hamson jól megfizetett. Nekem is lenne egy ajánlatom mondta gyorsan. Bérgyilkos nem vagyok. De információkat tudok szerezni — közöltem gyorsan. Csak pár másodpercig gondolkozott: Elküldöm egy emberemet, tárgyaljon magával. — Rendben van. Egyedül jöjjön. Fegyver lehet nála — nagyleikűsköd- tem. — Hol és mikor? — Húsz perc múlva — javasolta Paretti — Tudja, hol a régi piac? (Folytatjuk) Gyilkos optika Divatos „üzenettel” látta el legújabb filmjét a népszerű amerikai rendező, az Oscar-díjas Richard Brooks. Összetevői: „politikai halandzsa és hátsó gondolatok, mocskos trükkök, kémműholdak, poloska-mikrofonok és nemzetközi konfliktusok”. Az új amerikai filmben e mindennapi, egyszersmind félelmetes valóságelemek egy tömör, gyorsan pergő film alapanyagául szolgálnak. A korunk „nyers” igazságaival való manipuláció ezúttal komikus, sőt groteszk: felfedi azt az ostobaságot is, ami a nagyléptékű manipulálás mögött lapul. Brooks tárgyismerete lenyűgöző, ami — életrajzi adatai ismeretében — nem csoda. Pályafutását rádiós hírszerkesztőként, riporterként kezdte, a forgató- könyv- és regényírás mellett hosszú időn át dolgozott több nagy amerikai napilapnál és rádióállomásnál. (Az ötvenes években rádióadásokat írt Orson Welles számára is.) A Gyilkos optika cselekménye szédületes sebességgel seper át több kontinensen: Észak-Afrikától Európáig, Washingtonon, New Yorkon, Mar- seille-en, Olaszországon és a Közel- Keleten át. A mai és egy kicsit már a holnapi világ panorámája alkotják a hátterét annak a történetnek, amely a cselszövést derültségre és az igazságot rettegésre váltja. Megismerkedésünk idején Patrick Hale, a televízió tudósítósztárja egy kis arab országban forgat. A nézők már megszokták, hogy közreműködésével GYILKOS OPHKA bravúros felvételeken láthatják az éppen aktuális háborút, gyilkosságokat, erőszakot. Leggyorsabban és legpontosabban ő szállítja a borzonganivalót, műsorait az egész világon ismerik. Sze- mélyesjóbarátai közé ennek megfelelően — államfők és uralkodók tartoznak. Jó ismerőse Awad király is, akihez igyekezve, útközben, kiment szorult helyzetébőlegydisztingválturat.Nemis gyanítja, hogy a világ egyik legnagyobb fegyverkereskedőjének nyújtott segítséget, aki azért siet a királyhoz, hogy átadja neki a megrendelt két miniatűr atombombát. További kalandjaira társául szegődikegy hírmagazin bájos,jól informált újságírónője is. A továbbiakban államfők és terroristák esnek mérgezések, pokolgépek áldozatául. Brooks olyan figurákat alkotott, akik megszemélyesítik a kortárs világ egyfajta vezetői stílusát a „most és később” közötti időszakban. Szellemesen, stílusosan és nagy szakértelemmel mutatja be őket akciók közben. Patrick Hale-t, az arab sejkek és nemzetközi hírszerzők társaságában zsonglőrködő hírszerzőt a Hegylakó és a A rózsa neve című filmekből ismert Scan Connery alakítja. Kemény fickók Testhezálló szerepben mutatkozik be a két jól ismert amerikai sztár: Búrt Lan- cester é's Kirk Douglas. A legendás hírű kettős először több mint félszázada lépett együtt kamerák elé. Az első átütő sikert az elkövetkezendő évtizedekben még jó néhányszor megismételték. Egy évtizednyi szünet után nem kevesebb mint hetvenévesen — ismét együtt szerepelnek a Kemény fickók című nosztalgiafilmben. Két hajdani vonatrablót alakítanak, akik harmincesztendős börtönbüntetés után, végre, szabadlábra kerülnek. A két tettre kész hetvenéves egyik pillanatról a másikra a nyolcvanas évek végi Los Angelesbe csöppen, amely még csak nem is emlékeztet arra, amit az ötvenes években maguk mögött hagytak. A lakótelepi bandák, a homoszexuálisok, a punkok, a sportrajongók által elárasztott városban a járókelők — hatalmas hamburgerekkel a kezükben egyáltalán nem tanúsítanak tiszteletet az idősekkel szemben. A hosszú börtönbüntetés alatt az olvasásra rákapott fegyencek inkább úriemberek, mint börtöntöltelékek benyomását keltik. Úgy tűnik, nehéz lesz megmutatniuk Los Angelesnek, hogy kik is ők valójában... A hiábavaló beilleszkedési kísérletek után úgy határoznak, hogy visszatérnek régi szakmájukhoz. Első önálló akciójukként bravúros ügyességgel ellopnak egy páncélautót. Csak akkor párolog el önbizalmuk, amikor kiderül, hogy a kocsi üres. Kapóra jön a véletlen is, hogy igazi, nagy erőpróbára tehessék szaktudásukat. A televízió híreiből értesülnek arról, hogy a három évtizede kirabolt szerelvény utolsó útjára készül.. . Az idős sztárpáros nem kis öniróniával, humorral előadott duettje a műfaj „élesre töltött” produkcióinak özönében az Egyesült Államokban nagy közönségsikernek bizonyult. Ám, ha e sajátos humorra nem lesz antennája a magyar közönségnek, akkor sem fosztja meg magát pótolhatatlan élvezetektől. K. J. rri•• •• f •• j /* jj •• •• Torokot tosott a soros C7 C7 C7 A történelem olykor tragédia. Ha ismétli önmagát, komédia. Ezt erősíti az az esemény is, amely ciprusi love storykénl jutott cl hozzánk az Éva Express révén. Adott egy török fiú, bizonyos Coskun Seytan. Találkozik egy diáklánnyal, nevezetesen Alexia Króniával, aki azon kevés göröghöz tartozik, aki nem menekült cl a sziget kettészakítása után. Rómeó és Júlia ciprusi változata áll előttünk, modern körítéssel: az ősszel az ENSZ béke- fenntartó erőihez érkezett a panasz, Alexiát elrabolták. Sőt, a muzulmán hitre kényszerítettek, majd hozzákényszerítették a 17 éves Coskunhoz. Aztán kiderült, hogy az eset korántsem ilyen egyszerű, hiszen világraszóló lakodalmat is tartottak, melyet a tv is közvetített. Az ENSZ tehát megkérte az ifjú asszonyt, mondaná el az igazat. Alexia közöké, jól érzi magát, és kiváltképpen nem rab. Vége az első felvonásnak. Ezt követően változik a szín. Júlia, azazhogy Alexia egy szép napon a görög Cipruson tűnt fel, és kijelentette: igenis elrabolták, és a házasságra is kényszerítettek. Az újságok az igazság eltitkolhatatlan voltáról és győzelméről írtak, valamint szidták a törököket. Akik közül egy, nevezetesen Coskun Seytan, az elhagyott ifjú férj, életét kockáztatva átszökött a görögökhöz. Pontosabban, közülük egyhez. Természetesen letartóztatták, még mielőtt Júliáját megtalálta volna. Az ifjú asszonyt ez annyira meghatotta, hogy jelentkezett a bíróságon, és kijelentette: csak Coskunt szereti, aki törvényes ura, és ezért a világ végére is elmegy érte. Itt a második felvonás vége. Harmadik azonban nincs, minthogy a főszereplők sem a jutalmat, sem a büntetést nem nyerhetik el, ugyanis nincs hova kitoloncolni őket...
