Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-15 / 218. szám

1989. szeptember 15. • PETŐFI NÉPE • 3 KERÉKASZTAL-TÁRGYALÁSOK, MSZMP-KONGRESSZVS, NDK-SOK ÜGYE, DEMOKRATIKUS MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM Nemzeti összefogással a megújuló Magyarországért Interjú Pozsgay Imrével (Folytatás az I. oldalról) — A kerékasztal-tárgyalásokon Ön­nek mennyire van szabad keze? — Nagymértékben, kétségtelenül, és nagyfokú a bizalom is, amit érzek a tárgyalások folytatásánál. — Tehát továbbra is bizalmát élvezi elvtársainak? — Ez látható is: a tárgyaló küldött­séget az MSZMP részéről én vezetem. Annyit azonban hadd tegyek hozzá: én azt az öregapámtól hallott mondást vallom, hogy amelyik kutyát bottal kell hajtani a nyúl után, annak a fogtából nem esznek. Ahol embereket valamifé­le szervezeti kényszerrel akarnak politi­zálásban megtartani, abból nem lesz aktív és meggyőződéses politika, de be­látom, hogy most szervezetileg ezt az álláspontot kell elfogadnom. Mindad­dig, amíg ez tartható, képviselem, ugyanis nem tartom olyan kardinális kérdésnek, ami miatt föl kellett volna állnom a tárgyalóasztaltól. — No, a múlt héten az ellenzék részé­ről is rájárt a rúd Önre, amikor például a Fidesz egyik vezetője azt javasolta, vonuljon vissza a köztársasági elnöki poszti jelöltségéből, magát az elnököt pedig ne népszavazással, hanem or­szággyűlési képviselők által válasszák. Mi az Ön válasza erre?- Az interjú megjelenése után meg­kerestek attól a laptól, amelyben a ja­vaslat nyilvánosságra került. Azt felel­tem: én a tárgyalásokra köteleztem el magam, nem kívánok más eszközöket igénybe venni a tárgyalások kényszerí­tése céljából. Éppen ezért a köztársasá­gi elnöki funkcióról én a tárgyalóasz­talnál is nagyon tartózkodóan nyilat­kozom. Magáról az effajta magatartás­ról azonban most is kimondom a véle­ményemet: nem hiszek az olyan de­mokratákban, akiknek a népfcíség elve csak addig tart, ameddig pártérdekeik azt diktálják, és aztán a népfelség elvét hajlandók a nagy nyilvánosság előtt kétségbe vonni, csak azért, hogy párt­juk érdeke ne sérüljön meg. En ilyen vitának látom a köztársasági elnök sze­mélye és funkciója körüli vitát is, de fátyolt rá, majd meglátjuk, mire me­gyünk a tárgyalóasztalnál. — Már nincs egészen egy hónap a tagság által kikövetelt-kicrőszakolt pártkongresszusig. Vannak, akik szaka­dásra számítanak, mások óvnak a rossz kompromisszumtól, a látszategység fenntartásától. Ön szerint, mi várható? — Én egy új pártra számítok, ame­lyik nem biztos, hogy formailag fejezi ki újdonságát, hanem programjával, szervezeti szabályzatával és vezető tes­tületéivel. Olyan új pártra számítok, amely megszakítja a kontinuitást egy bűnös politikával, szakit azokkal az előzményekkel, amelyek válságelőidé­ző okként működtek ebben az ország­ban, s föl tudja mutatni, hogy igenis, nagy képességű kormányzati erők mű­ködnek benne, így tehát e pártban a nép kétféle szükségletét képes kielégíte­ni: a változásra való olthatatlan és na­gyon is megérett vágyát és a nyugalom­ra, a stabilitásra vágyó állampolgárnak ezt az igényét. Ha ez a párt megújul és az előbb említett követelményeknek megfelel, ha alapszabályában a demok­ráciát példázza, és hiteles személyisé­gek képviselik a nyilvánosság előtt, ak­kor ez a párt egy civilizált európai tár­sadalom politikai kultúrán nevelt párt­ja lesz és jogos igénylője a kormányzati hatalomnak és a nép jóváhagyásának. — Végeredményben tehát arra szá­mít, hogy egy párt marad az MSZMP? — Én arra számítok, hogy egy meg­újult vagy új párt marad, amely a sztá­linista és a fundamentalista szárnytól megválik. Nem taglétszám kérdése a párt, hanem programszervező erőé. — Vasárnap óta Magyarország már a harmadik szocialista országgal van a korábbinál rosszabb viszonyban: az NDK mcgorrolt hazánkra. Önnek — úgy is, mint államminisztcrnck, aki a kormánydöntés részese volt — mi a véle­ménye a kialakult helyzetről? A magyar kormány korrekt volt. A magyar kormányt ennek ellenére megvádolták szerződésszegéssel meg emberkereskedéssel. Hazug érvek ezek, és farizeus módon hangzanak olyanok­tól, akik tartoznának elszámolni azzal, hogy állampolgáraikban miért műkö­dik az az erős szándék, hogy lakóhe­lyüket elhagyják, országot változtassa­nak. Hadd legyem ehhez még hozzá: nem sértettünk meg nemzetközi szerző­déseket, legföljebb két szerződés közöt­ti ellentmondás derült ki. Mi aláírtuk a helsinki záróokmányt, az emberi jo­gok egyezségokmányát: ezek tartal­mazzák az emberek szabad élethez való jogát. Ráadásul az emberi jogokról mindenki közös álláspontot fogadott el itt Európában. Azt látnia kell a világ­nak, hogy ez a probléma német földön keletkezett, mi csak kanalizálói, leveze­tői vagyunk. A sokféle kusza egyezmé­nyek világában Magyarország — az utóbbi másfél évben folytatott politi­kájához híven — az emberi jogok olda­lára állt. — Pénteken zászlót bont, azaz hiva­talosan is megalakul a Demokratikus Magyarországért Mozgalom, amelyet sokan az Ön saját pártjának tekintenek. Igaz ez? Magam inkább barátaim ösztön­zésére, mintsem saját kezdeményezé­semre kerültem közel ehhez, a most ki­bontakozó mozgalomhoz. A célja an­nak a problémának a megoldása, hogy a jogos félelemben, aggodalomban és bi­zalmatlanságban élő nép — anélkül, hogy e kocsonyás korszakban elkötelez­né magát valamiféle pártcélok mellett valódi, szuverén tényező lehessen egy kérdésben, nevezetesen, hogy erőszak útján, manipulációkkal vagy bármi más módon még egyszer vissza ne térhessen az az időszak, amelyben egy monopo- lisztikus és ellenőrizhetetlen hatalom válságot idézett elő. Ez mindenkinek, aki magyar, a célja lehet: MSZMP- lagnak és pártokon kívülieknek, hiszen mindenki kárvallottja volt ennek a kor­szaknak. Legfőbb célunk tehát egy sza­bad, demokratikus Magyarország meg­teremtése, polgárháború nélkül, békés úton, nemzeti összefogással. Ballai József Kibújt a szög a zsákból JAJ, DUNÁRÓL FÚJ A SZÉL „Úgy mondjuk: ez a pénz szaga.. ” Beszélgetés a Dunaújvárosi Papírgyár „zöld titkárával" Avagy: ki van a körben? A diktatúrát kiépítő tsz-elnök szószólója lett Dinnyésné dr. Bottyán Gizella, az Újteleki Al­kotmány Tsz(-elnök) jogásza. Ugyanis a terme­lőszövetkezetek belső ellenőrzésével foglalko­zójúlius 28-án (a Kalocsa és Vidékében) meg­jelent cikk írója által megfogalmazott jelensége­ket a jelek szerint magára (is) vette, föltétclezhc- tően az elnök sugallatára. Pedig a volt belső ellenőr valós, népgazdaságot, közösséget érin­tő, segítő szándékú megállapításokat tett és ja­vasolt. Szerintem, „akinek nem inge, ne vegye magára”. De, ha már itt tartunk, a szószóló tényeket követel. Ám legyen: Az Újteleki Alkotmány Tsz elnöke soha nem tűrte, s most sem tűri a demokratikus, netán kritizáló, de segítő szándékú véleményeket. Egy évtizeden át nagyon sok tehetséges, intelligens szakembert űzött el, mert más véleményen vol­tak. Állandóan a pozícióját féltette. Diktatóri­kus, bosszúálló, hatalmát sohasem a közösség javára használta fel, tetteiben egyéni érdekei dominálnak. Kár itt kérem, hivatkozni különböző vezetői ellenőrzésekre, főleg ebben a szövetkezetben. Az ellenőrző szervek, vezetők csak formailag voltak meg. Ő döntött (mármint az elnök), mert senki nem mert ellentmondani. Például az ellenőrző bizottság elnöke csak egyszer volt más véleményen, máris röpült. A külső ellenőr­ző szerveket pedig félrevezette. Állandó volt a vendégeskedés, a repizés, a lekenyerezés. Meg­választása pedig sohasem történt szabályosan. Mellőzte az aktív tagokat, csak a nyugdíjasok­ban bízott. Ezért elnökválasztás előtt kedvezett nekik, elkábította őket pénzek osztásával, szer­vezett kirándulásokkal. A jogásznő igazán tud­hatná, hogy olyan dolgokat művel most is, ami törvényellenes. Mert a nevezett elnök SZTK- és bércsalások felett huny szemet, több hektár föl­det bérel saját téeszének legjobb, öntözéssel bí­ró területein. Fiát érdemtelenül jó beosztásba helyezte, kiemelt fizetést ad neki: a földeket a termelőszövetkezet gépeivel, dolgozóival (mun­kaidő alatt!) művelteti. A tsz területén nagy mennyiségű fát vágott ki, melyet saját céljaira fordított; a személyi sofőrét véresre verte, s kijelentette, ha orvoshoz megy, lehetetleníti; a szövetkezet Barkas 1000-es kisteherkocsiját, a tagság tudta nélkül, saját fia kezére játszotta, mellyel a Bosnyák térre szállítja az árut. És hadd ne folytassam a konkrétumokat! Tehát válaszom a jogásznő „Körséta körön kívül” című írására az, hogy ne akarjon körön kívül maradni olyan ember, aki körön belül van. Ha hallgatott volna, bölcsebb maradt vol­na. Ne akarjon az igazság bajnoka lenni az, aki kiáll a törvénytelenségek védelmében! Körmöczi Mihály Szerkesztőségünk évek óta foglalkozik a dunaújvárosi nagyüzemek okozta környezetszennyezéssel. Interjúkat, riportokat közöltünk a sokakat — csak Bács-Kiskunban mintegy ötvenezer embert — érintő problémákról. Súlyosabb mulasztás esetén azonnali intézkedést sür­gettünk ... Már régóta tervezgetjük találkozónkat Szalai Árpád­dal, a Dunaújvárosi Papír­gyár „bűzös részlege”, a, cel­lulózgyár vezetőjével. Évek óta vitatkozunk a cikkek­ben, de személyesen még nem találkoztunk. Időköz­ben megtudtam azt is: ő a 2300 dolgozót foglalkoztató nagyüzem „zöld titkára”, környezetvédelmi felelőse is. (!?) Amint elmondta a telefonban, szívesen elma­gyarázza olvasóinknak, hogy mi bűzlik igazából a Duna túlpartján. — Gyárukhoz közeledve, egyre otthonosabban éreztem magam. Az orrom nem csap be. Ha merkaptánbűz — ak­kor Dunavecse környékén já­rok . .. — Toronyiránt — kezdi Szalai Árpád — a főterünk nincs messzebb másfél kilo­méternél. A szagoknak — különösen ha a szél is Vecse ellen fordul — ez valóban nem távolság. Mi itt, bár napról napra átérezzük a gondokat, nem szörnyülkö- dünk azért oly nagyon: úgy mondjuk, ez a pénz szaga, amiből élünk. — Az sem mindegy, hogy hol élünk!? Ön például hová indul haza, ha megkereste a forintját? — Rácalmáson lakok. Dunaújvárostól északra, oda valóban jóval kevesebb jut a merkaptánjainkból, mint Apostagra vagy Duna- vecsére . .. Ennek ellenére nyugodt a lelkiismeretem, hisz úgy gondolom, a lehe­tőségek szerint mindent megtettünk azért, hogy csökkentsük a károkozás mértékét. Higgye el: a Du- nacell-üzemből távozó bű­zök kellemetlenek ugyan, de az egészségre nem károsak. Városunk nagyüzemei közül egyedül nekünk van kitűnő bizonyitványunk környezet- védelemből. Korszerű víz­tisztító részlegünk van, és nagy erőkkel folyik a kuta­tás, miként lehetne például a szellőztető csatornáknál el­égetni a levegőt szennyező anyagokat. Nem akarok másokra mutogatni, de a Dunaújvárosban és a kör­nyéken kiugróan rossz halá­lozási adatok részben a nagyfokú portartalommal és a vasműből a levegőbe ke­rülő szén-monoxiddal, kén­dioxiddal hozható összefüg­gésbe. Tizenöt éve munkál­kodom a különböző hivata­los és társadalmi természet- és környezetvédelmi szerve­zetekben. Gyakran felemel­tem a hangom az elszomorí­tó állapotok miatt... — Ha jól tudom, négy év­vel rövidebb életre számíthat egy újszülött első szocialista városunkban, mint másfelé a hazában . . . — Igen. De nem csak a mérges gázok okozzák a be­tegségeket. Fokozottan pusztít itt a robotos-rohanó élet. A nagyüzemekben szo­kásos folytonos három mű­szak, a tradíciók hiánya. Igen rosszak például a válási statisztikáink is. — A túloldalon azért első­sorban a bűzöket emlegetik az emberek. — Tagadhatatlan: míg a szén-monoxid vagy a kéndi­oxid fáraszt és rombol, a merkaptánbűz zavaró, kel­lemetlen. Jobban azonosít­ható. De én — bár zöld szemüveggel próbálom vizs­gálni a gazdaság ügyeit egyelőre nem tudok mást mondani: még évekig el kell tűrniük ezt azoknak, akik a körzetben laknak. Papír kell, tehát cellulóz is kell. Ha még nem tudjuk ezt a leg­korszerűbb technológiával előállítani, merkaptánve- gyületek is keletkeznek ... — Nehezen tudom elkép­zelni viszont, hogy Európa nyugati részén ezt a bűzt büntetlenül rá is lehet „lehel­ni" a lakótelepekre. Ugyanis ahol rossz szag terjeng, ala­csonyabb áron kelnek a por­ták ... Tehát gyáruk ma­guknak hasznot termel, má­soknak kárt okoz. — Nyugaton biztosan kártérítést is kellene fizet­nünk, hiszen mi később tele­pültünk e tájra, mint a túlol­dali falvak. Magyarorszá­on azonban minden más- éppen van. Mi’ — elisme­rem, visszás helyzet ez — úgy dolgozhatunk itt, mint akiket semmiféle felelősség nem terhel a kellemetlensé­gekért. Ma még nincs is ér­vényes „bűzszabvány”. Ha keményedne a vita, akár le is tagadhatnánk azt, amit ez­rek érzékelnek. Büntetést nem fizetünk. Talán nem is nagyon tudnánk, mert köz­ismert: a papíripar válság- ágazat manapság. Ha csőd­be jutnánk, ki fizetné a számlát? A nálunk gyártott évi 50-60 ezer tonna cellu­lózt valahonnan pótolni kel­lene. A mai, igen nehéz, kö­rülmények között vajon er­kölcsös lenne-e kikényszerí­teni egy félmilliárdos kör­nyezetvédelmi beruházást, amelynek a működtetése is elemésztene legalább 50-70 millió forintot évente. — Ha ezeket a számokat megtudják a bűz miatt mér­gelődő emberek, gondolja, hogy elszégyellik magukat ? — Az elmúlt negyven év tévedéseinek hatását még sokáig érezzük majd, mert nemcsak dollármilliárdos tartozások maradtak az új generációkra, de egy furcsa jogi, erkölcsi káosz is. A környezetvédelemhez is elengedhetetlen a gazdasági megújulás. De nincsenek források! Talán-talán a kö­vetkező évtized hozhat ked­vező változást... — Akkor tehát csukjam be a noteszt, dobjam el a toliam; nincs értelme a szónak? — Fontos, hogy az embe­rek tudjanak a problémáink­ról. Szerveznünk kell a tilta­kozást, folytonosan sürgetni a változtatást. Optimizmus­ra adhat okot a Dunaferr Erőmű rekonstrukciója. Ha a lakosság nem emeli fel a hangját, elhúzódik az egy­milliárdos technológiai kor­szerűsítés kivitelezése. A sok-sok hangos panasz mi­att azonban gyorsítani kel­lett. 1989 decemberéig befe­jeződik a felújítás. Ez például — mivel a szénről.áttérnek a gáztüzelésre — érezhetően sokat javít a környék levegő­jének minőségén. Remélem azt is tehát, hogy az évtized végéig a merkaptánokkal is le lehet számolni... Farkas P. József NYÍLT LEVÉL az MSZMP Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának Az elmúlt néhány évtizedben városunkban — elsősorban a vá­lasztások alkalmával — rendszeresen felmerült egy új kultúrház kialakításának, építésének gondolata. Különböző városi és megyei szintű ígéretek, ígérgetések hangzottak el. Az MDF kiskunfélegyházi szervezetének véleménye az, hogy erre a célra, kis átalakítással, megfelel az MSZMP városi szerveze­tének székháza. Szervezetünk nem ismeri el az MSZMP tulajdonjogát az épület­re, mivel az a dolgozó nép adóforintjából, a nép megkérdezése nélkül épült. Felszólítjuk az MSZMP megyei és városi szerveit, hogy mondja­nak le az épületről; a lakosság, a fiatalság, s a kultúra céljaira adják át a városi tanács tulajdonába és kezelésébe. Követeljük továbbá, hogy az MSZMP városi szervezete 1989. október 10-éig tegyen közzé közleményt a városban található ingatlanairól és azok hozzávetőleges értékéről. MDF kiskunfélegyházi szervezete VÁLASZLEVÉL a Magyar Demokrata Fórum kiskunfélegyházi szervezetének Nyílt levelükben kinyilvánít­ják, hogy „kis átalakítással” kultúrház céljára az MSZMP városi bizottság székháza alkal­mas, és ezért felszólítanak, hogy mondjunk le az épületről, és adjuk át a városi tanacs tulaj­donába és kezelésébe. Egyúttal közük azt is, hogy nem ismerik el az MSZMP tulajdonjogát. Levelüket azzal a követelés­sel fejezik be, hogy 1989. októ­ber 10-éig tegyünk közzé közle­ményt a városban található in­gatlanokról és hozzávetőleges értékéről. Mielőtt válaszolnék a nyílt levél íróinak, engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Ernyes László vagyok, a városi pártbi­zottság első titkára, akit a kö­zelmúltban városi küldöttérte­kezleten, 2500 párttag képvise­letében választottak meg. Ez nem dicsekvés, ez csak „egy ál­lapot”, de azért tartottam szük­ségesnek, mert a szervezetünk­nek küldött levél „Magyar De­mokrata Fórum kiskunfélegy­házi szervezete” aláírással feje­ződik be. Jó lenne, ha egyszer ezt az arc- és névnélküliségct felfed­nék, és bemutatkozna a szerve­zet: pld. hány tagból áll, kik a vezetői. Most pedig igyekszem a lé­nyegre térni. Egyetértünk ab­ban, hogy a kultúra tárgyi felté­teleit, lehetőségeit bővíteni kell városunkban. Azt már előzete­sen is kifejtettem a nyilvános­ság előtt is, hogy a városi párt- bizottság ebben partner. Áz is tény, hogy a székházat nem egyedül a városi pártbizottság bitorolja. Itt kap helyet a mun­kásőrség, a városi Vöröske­reszt-szervezet, a Fédisz és az úttörőelnökség. A tanév beindí­tása óta két tanulócsoportnak adtunk — térítésmentesen — előadótermet. Most folynak a megbeszélések a zeneiskola igazgatójával, részükre zeneka­ri próbákra termeket adunk át. Várhatóan — rövid időn belül — ebben a székházban végre megfelelő körülmények között dolgozhat a nevelési tanácsadó is. Árról nem is beszélünk, hogy elküldtük a megrendelőt az Asztalosipari Kisszövetkezet­nek, és kértük, alakítsák át a nagyteremben az ún. rögzített pulpitust, hogy adott esetben hangversenyek, más egyéb kul­turális rendezvények igénybe­vételére alkalmas legyen ter­mészetesen a város lakosságá­nak érdekében. Ezt a „részt” tehát úgy is fogalmazhattam volna, hogy a nyílt levél írói nyitott kapukat döngetnek. A levél más vonatkozásaira reagálva. Nincs vita köztünk abban sem, hogy a Magyar De­mokrata Fórum helyi szerveze­te „nem ismeri el az MSZMP tulajdonjogát az épületre”. Egyetértünk. Az MSZMP nem is rendelkezik tulajdonjoggal — ez az állam jogosítványa. Rendelkezik azonban kezelői joggal. Még egy pontosítás: a városi pártszékház 1964-ben épült, a párttagság pénzéből — ebben az időszakban még nem volt a párt részére állami támogatás. A kezelői jogosítványt a Központi Bizottság fenntartja magának. Ezzel kapcsolatban emlékeztetni szeretném az isme­retlen ismerősöket, hogy sokkal magasabb szinten folynak a tárgyalások e témakörben. Befejezésül: úgy gondolom, városi szinten egyedül a közel 2500 fős párttagság követelhe­ti, hogy adjunk számot a párt- vagyonról, mert nem a Magyar Demokrata Fórum helyi szer­vezetének tagjai befizetett tag­díjából jött létre ez a vagyon. Illetve pontosítok. Tudomá­som szerint a helyi szervezet néhány tagja volt MSZMP- tag, akik kiléptek. Mikor el­hagyták szervezetünket, akkor kellett volna követelniük, hogy adják vissza addig befizetett pénzüket, bár hozzáteszem, a szervezeti szabályzatunk ilyen jogokat eddig nem tartalma­zott. Talán egy zárógondolatot még. A követel szónak van egy ellenpárja, a tartozik. Vélemé­nyem szerint célravezetőbb le­ne, és tényleg a köz érdekét szolgálná, ha nem levelezgetné- nek, követelnének a különböző létező és alakuló szervezetek, hanem leülnénk egymással és arról beszélnénk, hogy melyek azok a gondok, problémák, melyet csak közösen lehet meg­oldani. Amiben meg nincs egyetértés, az nem kell, hogy haragot vagy gyűlöletet vált­son ki. A TÉESZEK FELE ADÓS Az agrárágazat tovább romló helyzete A Központi Statisztikai Hivatal legújabb kimutatása szerint tavaly tovább romlott a mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari üzemek pénzügyi helyzete. A gaz­daságok 1989 elején 21 milliárd forintot meghaladó olyan tartozást cipeltek, amelyre nincs fedezet; az üzemek tartozásainak mindössze 78 százalékát tudták volna kiegyenlíteni saját pénzeszközeik és a követeléseik összegéből. Az átlagosnál is rosszabb az állami gazdaságok helyzete, mert adósságaiknak mintegy 40 száza­lékára nem volt fedezet, ennek az üzemi körnek alig egyharmada tudta az év elején tartozásait maradéktalanul kifizetni. A termelőszövetkezetek felének nagyobb a tartozása, mint a követelése. Jól nyomon követhető a KSH kimutatásából az is, hogy miért alakult így az üzemek pénzügyi helyzete. Bár tavalyi eredményük az előzetes számítások nak meg­felelően alakult; de ez is 14 százalékkal kevesebb volt, mint az előző évben s a jövedelmüket a korábbinál is jobban rontotta az agrárolló nyílása. Az ipari eredetű anyagok, termékek, szolgáltatások ára ugyanis nagyobb mértékben nőtt, mint a mezőgazdasági termékek eladási ára. Ehhez járult a más ágazatokat szintén sújtó- bankköltségek emelkedése és a bérbruttósílás; a bankköltségek 3,8 milliárd forinttal növekedtek egy év alatt, a bérek bruttósítása pedig az előző évi kiadások­hoz képest mintegy 4,5 milliárd forint többletterhet jelentett számukra. Csökkent az élelmiszer-feldolgozó vállalatok eredménye is, a 13 milliárd forintos nyereség mindössze 80 százaléka az egy évvel korábbinak. Feltűnően romlott az eredmény a tartósítóiparban, a tejiparban, a hús- és a baromfiiparban, ezek az ágazatok az előző évinél 33-34 százalékkal kevesebb eredményt realizáltak. Tény, hogy az ebből fizetendő elvonások, illetve a kapott támogatások egyenlege tavaly valamelyest javult, ám az eredménynek így is csak 45 százaléka maradt náluk. Az élelmiszer-ipari vállalatok fizetőképessége általában rosszabb, mint a mező- gazdasági üzemeké, az év elején a fennálló tartozásaiknak 60 százalékához volt meg a fedezet.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom