Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-08 / 185. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. augusztus 8. ' .I AZ ÁFÉSZEK MOST MÉG VÁLLALJÁK A RÁFIZETÉST • DE HOLNAP KINEÉ AZ ÉRDEKE LESZ A DÖNTŐ? A tanyai boltok — meg az élet minősége Öreg ház áll a Jászszentlászló és Kiskunfélegyháza közötti út mentén. Ajtaján lelakatolt keresztpánt, rajzszegekkel rögzített papír. Szövegét elmosta az idő. — Ez volt a boltunk mondják a postásra váró asszonyok. — Több mint egy éve zárta be a félegyházi áfész. Most már biztosan nem nyitják ki. Hiába várjuk. A Galambosi tanyákon Az asszonyok a Galambosi tanyák lakói: Dányi Ferencné. Tóth Istvánné, Tóth Sándorné, Forgó Jánosáé. Közülük csak egyikük dolgozik a városban. A többiek, mint rajtuk kívül oly sokan, csak akkor mozdulnak ki a tanyavilágból, ha „muszáj”. Az öregek meg már akkor sem. Hol vásárolnak, amióta bezárt a boltjuk ? —- Félegyházán. Harminckét forint az útiköltség.-r Mozgóbolt nem jár erre? De jár. Csakhogy annál órákig kell sorban állni. Esőben, hóban, tűző napon. Legalább tető lenne a fejünk fölött.. .! Megérkezik a posta kocsija. Hallva, hogy miről van szó, Némedi József postás bekapcsolódik a beszélgetésbe. S mint kiderül, nemcsak jól értesült, de véleménye is van a dolgokról. — Persze, hogy bezárták a boltot, hiszen ráfizetéses volt. Emellett az örökös leltárhiány .. . Pedig sok boltvezetővel megpróbálkoztak, de előbb- utóbb mindnél beütött.. . — Igaz is — így az asszonyok —, volt akinek a férje nyúlt a kasszába, volt, aki saját maga. A legutóbbi meg az egész családját itt etette. Jó kereskedő nem is vállal ilyen kisforgalmú üzletet! — Érdekes! A haleszinek megéri?! Nem messzire innen?! r — Hát persze, mert az jó helyen van. Útkereszteződésben, italbolt mellett. Az is megáll ott, aki nem akar. Akkora a járműforgalom. Javában tart a diskurzus, amikor Pintér Antal megérkezik. — Elmúltam hetvenéves mondja. — Az én gyerekkoromban ez is bolt volt, az is bolt volt mutat rá két közeli tanyára. Maszek mind a kettő. Azoknak megérte, mert tartottak mindenfélét. Meg aztán becsületesek voltak. Most meg egyik boltos a másikat követi. Hát nincsenek már tisztességes emberek?! Ezt is mi szenvedjük meg, mi, kisemberek! Ki törődik velünk?! Az áfész nem, az biztos! — De hát jár a mozgóbolt! — Látta volna a múltkor, abban a nagy esőben! Aki sorban állt, mind bőrig ázott. Egy öreg bácsi, aki közelebb van a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez, mutatja nekem: nézzem már, csurog a víz a gúnyájából. Mire hazaér, kész a tüdőgyulladás. De hát kit érdekel, hogy élünk-e vagy halunk mi itt, a tanyán?! Azt mondják, ráfizetéses a tar nyai bolt?! A mozgóbolt is az! Hát akkor az áfésznek nem mindegy?! Jelentkező is alig van Az nem mindegy, hogy mennyit fizetünk rá válaszolja a neki továbbított kérdésre Marlus Gyula, a lélcgy- házi Integrál Áfész elnöke. A legtöbb külterületi boltunk ráfizetéses, mégis fenntartjuk őket! A galambosi boltunkban hosszú évek óta egyik leltárhiány követte a másikat. Nem ez az egyetlen, amit ilyen okok miatt kénytelenek voltunk bezárni. ...Nem találnak megbízható boltvezetőt,? — Olyan kiesi a forgalom ezekben az egységekben, hogy egyáltalán, vállalkozó alig akad. Mennyi ráfizetésük van a „problémás" boltjaikra? — Tavaly 2,5 millió forint volt a kiskereskedelmi tevékenységünk vesztesége. Ebből 1,6 milliót produkáltak a külterületi egységek, a mozgóboltot is beleszámítva. Minderről a szövetkezet új irodapalotájában beszélgetünk. Szemmel látható: az áfészt aligha teszi tönkre a külterületi boltok vesztesége. Az ipari tevékenységük nyereségéből pótolják ezt, a fejlesztésre is többnyire ebből futja. Szánk külterületén Az Integrál Áfész tehát lenyeli, mert lenyelheti a külterületi boltok veszteségét. De mit tehet az a szövetkezet, amelyiknek nincs ipari tevékenysége? Ilyen a Kiskunmajsa és Vidéke Áfész is. Elnöke, Vásárhelyi János mondja: Éppen mostanában kellett bezárnunk az egyik boltunkat. Szánktól 10 kilométerre található, viszonylag gyéren lakott körzetben. E boltjukkal kapcsolatban az elnök érdekes kimutatásokat készíttetett munkatársaival. Például: költségei közül csak a munkabér és a bérleti díj nyolcezer forintot tesz ki havonta, forgalma viszont még ezt az összeget sem éri el! 1983. júliustól 1989. májusáig (bezárásig) öt vezetője volt a boltnak, mind leltárhiánnyal zárt. A legutóbbi 102 ezer forinttal. • Az Integrál Áfész felsőmonostori kétszemélyes boltja például nyereséges. Mert bár a tanyavilágban van, de forgalmas helyen. A pult mögött Dósa Lászlóné. (Straszcr András felvétele.) — Hány tanya van abban a körzetben? Harmincnyolc, mintegy 160 lakossal. Közülük sokan dolgoznak a közeli településeken, ahol be tudnak vásárolni. De élnek ott idősek is, akik képtelenek erre. A szanki tanáccsal most azt próbáljuk elintézni', hogy legalább kenyeret vigyen ki oda a sütőipar ... Legalább kenyeret? De hát akinek kenyér kell, az. egy egész sor más egyéb nélkül sem tud meglenni! A legtöbb tanyai boltunk ráfizetéses, mégsem zárjuk be, amíg csak egyetlen megoldást is találunk. Vannak nyereséges boltjaink, vendéglátóipari tevékenységet is folytatunk, a felvásárláson is van némi nyereségünk. Igaz, évről évre kevesebb. Ebből az egyre apadó forrásból finanszírozzuk külterületi egységeinket. Miért vállalják mégis? Ideje tisztázni: soha, senki, sehol le nem írta, hogy a vidéken élők kereskedelmi ellátásáról az áfészek kötelesek gondoskodni. Ez csak úgy kialakult az idők során, mondhatni, a feladat az áfészekre tcstálódott. Olyannyira, hogy a köztudatban is így rögződött, ebben a hiszemben él az érdekeltek többsége is. Pedig ellátási kötelezettségük a helyi tanácsoknak van. Nekik kell arról gondoskodni, hogy a köz- igazgatási területükön élők hozzájussanak legalább az alapvető fogyasztási cikkekhez. De hát jnij^en lehetősége van bármelyik koZSiígi tanácsnak e feladat megoldásához? Pénze nincs, hogy boltot nyisson, ahol kell. A legtöbb, amit ennek érdekében tehet, hogy addig jár az áfész elnök nyakára, míg nem lesz bolt ott, ahol hiányzik. Azért ez nem ilyen egyszerű mondja e felvetésemre Makány Ferenc, az Integrál Áfész érdekeltségi körzetébe tartozó Kunszállás tanácselnöke. —- Hiszen a szövetkezetnek az itt élők között is sok tagja van, akik a részközgyűléseken szóvá teszik az áfész mindenféle ténykedésével kapcsolatos kifogásukat, bejelentik igényeiket, érvelnek, vitáznak. Szóval az áfészekre egyfajta társadalmi nyomás is nehezedik. Kunszálláson és a hozzátartozó Fülöp- jakabon általában jó az ellátás. A tanyákra mozgóbolt jár. A tanyán élő öregeknek pedig a tanács alkalmazottja vásárol be, aki az ebédet is hordja nekik, s más hasonló segítséget nyújt. De ha az ellátási kötelezettség nem az áfészeket terheli, miért tartják fenn mégis (amíg csak találnak rá megoldást), a számukra biztos ráfizetést hozó külterületi boltjaikat? A tagok érdekében és amiről Makány Ferenc beszélt , a tagok igényeinek megfelelően. Az áfészek pedig igen nagy létszámú tagsággal bírnak. Hiszen, mint ismert, áfész-tag lehet bárki, aki erre hajlandó áldozni néhányszáz forintot. Ezért őt különböző kedvezmények, jogok illetik meg. Beleszólhat — és bele is szól - abba, mit, mikor, hogyan, miért csináljon a szövetkezet. Tulajdonképpen ez a szövetkezeti mozgalom lényege. Csakhogy ez a „lényeg” teli van ellentmondással. A község központjában lakó áfész-tagnak például nem érdeke, hogy a tanyán is működjenek boltok. Persze az sem nagyon érdekli, ha emiatt az áfész szegényedik. Hiszen ő azzal sem sokat veszít. Az áfész és a tagjai között ugyanis nincs meg az igazi érdekközösség. Ám ha a tag valódi tulajdonostársa lehet (és úgy tűnik: lesz) a szövetkezetnek; ha nagy összegű tőkét fektet be a közös vállalkozásba, akkor bizony meggondolja, hogy mire adja a szavazatát — és a pénzét. Veszteséges boltok fenntartására — például — aligha. Nagy dilemma előtt áll a fogyasztási és értékesítésű szövetkezeti mozgalom. Meg kell változnia, alkalmazkodnia a gazdasági, társadalmi, politikai helyzethez. De hogyan? Erről kell dönteniük a hamarosan sorra kerülő kongresz- szusukon. A várható változások vélhetően befolyásolják majd a külterületi boltok sorsát is. Problémáik bizonyára csak egy kis részét képezik az egésznek. De Bács-Kiskun azon kevés megyék közé tartozik, ahol ez a „kicsi rész” sokezer ember életének minőségét határozza meg. Almási Márta Szabadság, egyenlőség, testvériség (Egy kecskeméti a franciaországi bicentenáriumon) Ugye, ismert a hármas jelszó? Többségünknek automatikusan történelmi tanulmányaink legkönnyebben megtanulható évszáma, 1789 jut eszébe, s ha mást nem is, ezt az egy kifejezést franciául is ismeri: liberté, egalité, fraternité. így azután szinte magától értetődik, ha valahol, hát Franciaországban igaz, megvalósult az alapvető emberi követelés, a demokrácia hármas alappillére. Ami ennyire evidens, az már kissé gyanús is. S ha már olyan szerencsében volt része, hogy a nagy francia forradalom kétszáz éves évfordulóján a helyszínen tartózkodhattam. Elhatároztam, hogy különös figyelmet fordítok e kérdésre, annál is inkább, mivel a demokrácia ügye ma nálunk igencsak időszerű, s hasznos lehet, ha tapasztalatokért annak elismert szülőhazájában néztünk körül. Az első meglepetés már az első nap bekövetkezett> — Van-e kedved tüntetésre jönni? kérdezték vendéglátóim. — Persze, hogy van válaszoltam —\ de miért fogunk tüntetni? A szabadságért, az egyenlőségért. . A történet négy évvel ezelőtt kezdődött. A Renault autógyár tíz szakszervezeti vezetője ellen eljárás indult, azzal a váddal, hogy egy sztrájk alatt a vállalat egyik vezetőjét fogva tartották, korlátozták személyes szabadságát. E fegyvert egyébként rendszeresen alkalmazzák sztrájkok során állították vendéglátóim, akik maguk is munkások, kommunisták, a CGT szakszervezet tagjai — most azonban a Renault ürügynek használta a hangadók elbocsátására. Per pert, fellebbezés fellebbezést követett, s végül négy évi huzavona után az utolsó döntés a szakszervezeti vezetők ellen szólt. Igen ám, de éppen elérkezett a július 14-én esedékes amnesztia, így minden büntetést elengedtek. Még mindig nem volt vége: az alkotmánybíróság megállapította, hogy a tíz ember esetében az amnesztia alkotmányellenes volt, tehát semmis. Nos, ezért rendeztek felvonulást a Köztársaság tértől az Elysée-palotáig tartó, durván három kilométeres útvonalon, hogy végső fórumként a köztársasági elnöktől követeljenek amnesztiát. Mintegy hatvanezren gyűltünk össze július 12-én este 6 órakor a Köztársaság téren, s rendeződtünk tízes sorokba. Alkalmam volt tanulmányozni, hogyan kell tüntetést szervezni. A demonstráció meghirdetői, ív FKP és a legnagyobb francia szakszervezet, a CGT aktivistái láthatóan óriási rutinnal tették a dolgukat. Legelőször is nyolc autó sorakozott fel egy vonalban a 4-4 sávos Saint Martin Boulevardon, s lassan elindultak, kiszorítva a mellékutcákba a szembejövő autóáradatot. Mögöttük jött a hatvanezres tömeg tízes sorokban, elöl az elbocsátott szakszervezeti vezetőkkel, de úgy, hogy a sor két szélén három-háromezer munkás haladt kézenfogva, megakadályozva mindenféle rendbontást. Hangosítókocsikról kiabálták a jelszavakat, melyet aztán átvett a tömeg. . — Kicsit kevesen vagyunk — húzta el a száját kísérőm —, ha nem lenne nyár, legalább kétszer ennyien jöttek volna el. Számomra külön élmény volt látni a sajtó felkészültségét, volt, aki közvetítőkocsiról, parabolaantennával, élőben közvetített, mások ugrásra kész matoros küldöncökkel juttatták el tudósításukat percek alatt a szerkesztőségekbe. Közben a menet haladt. Nekem úgy tűnt, nem állíthatja meg senki és semmi. Elhaladtunk az Opera mellett, s elérkeztünk a Madeleine templom előtti azonos nevű térre. Innen már csak 400-500 méter az elnöki palota. A térről kiágazó minden utcát az Élysée-palotával ellentétes irányba vezető, Rue Tronchet kivételével szorosan egymás mellett álló, zárt csukaszürkére festett autók torlaszolták el, tetejükön hangtalanul forogtak a nemzetközi jelentésű kék fényű lámpák. Az autók előtt pedig a rohamrendőrök. Mit mondjak, félelmetes látvány! Fekete egyenruhában, arcra húzható kendővel a nyakukban, a bal kézben plasztikpajzs, á jobban csonttörésre leginkább alkalmatos méretű bot, a derékszíjon könnygázpisztoly. Tekintetük semmitmondó, de figyelmes. Leginkább idomított vérebekre emlékeztettek. Igaznak bizonyult hát az előzetes hír, miszerint a bicentenári- umi ünnepségre érkezett magasrangú vendégek nyugalmát semmiképpen nem engedik megzavarni: A hangosítókoesiról vidám hang enyhítette a feszültséget: — Hát ennyi, fiúk, menjünk haza. Mi győztünk — kiáltotta a fő szervező. Tíz percen belül kiürült a tér. Csak a metró peronjain zengett az Intcrnacionálé. — Van-e Franciaországban szabadság, egyenlőség, testvériség? ■ kérdeztem Jóéi Sgusot, az elbocsátott to- zek egyikét. —- Csak a gazdagok számára, barátom — válaszolta. Szóm bili Ily Zoltán Szemenszedett igazság „A fenségestől a nevetségesig egyetlen lépéssel el lehet jutni, de sohasem vezet út a nevetségestől a fenségesig.'” Lion Feuchtwanger, író * „En politikai vezető vagyok, és egy politikai vezetőnek nincs neme.” Benazir Bhutto, pakisztáni miniszterelnök * „Minden politikai párt olyan, mint egy valamirevaló futtballcsapat: a középpályások kevesebb gondot okoznak, mint a szélsők.” Edward Heath, politikus * „Nem vagyok csábító. A csábítás minden esetben feltételez valamiféle stratégiát. Én rögtönzők.” Alberto Moravip, író He „Az első szerelem az a személyes ígéret, melyet általában mások váltanak valóra.” Senta Berger, színésznő H« „Miért választják a lányok a strandon a legfehérebb férfit? Azért, mert annak még csak ezután kezdődik a szabadsága.” M. Rommer, publicista H« „A turistaút befejeztével megnézték a fényképeken mindazt, amiért elutaztak, és aztán ott elmulasztottak.” B. Rink, újságíró ■rányjelzö Közlekedési veszélyek az autópályán Az autópálya, a rendeltetéséből adódó jellemzőinél fogva, nagyfokú biztonságérzetet ad a gépjárművezetőnek. Melyek ezek a jellemzők? Minden országban olyan helyeken építik az autópályákat, ahol egy adott irányban a szokványosnál lényegesen nagyobb számú gépjármű közlekedésére számítanak. Ezt a forgalmi terhelést úgy vezetik le, hogy nagy áteresztőképességű utakat építenek. Az áteresztőképesség fokozását egyrészt az útszelvény szélességének növelésével, azaz több azonos irányú forgalmi sáv építésével érik el, másrészt az út felületét, burkolatát, az út vonalvezetését úgy alakítják ki, hogy a szokványosnál nagyobb sebességgel lehessen haladni rajta. Ennek eredményeképpen természetesen adódik, hogy az autósok szinte fellélegeznek, amikor útjuk során egy autópályára érnek. A több egymás melletti sáv a tér tágasságának érzetét kelti, a nyílt nagy tér pedig kevesebb veszélyt rejt, nő a biztonságérzetünk. A gépjárművezetők megváltoztatják ülésmódjukat, mintegy felkészülve a laza, kényelmes vezetésre. Úgy helyezkednek el az ülésben, mint amikor vendégségben egy-egy kényelmes fotelt kínálnak fel nekik ülőhelyül. Ellazítják izmaikat, a kormányon a fogás szorítóereje, szilárdsága kisebb lesz, esetleg egy kézzel el is engedik azt. Tekintetük is laza köny- nyedséggel kezd vándorolni a környezetükön. Tehetik, hiszen nenrkell kereszteződésre számítani, nagy valószínűséggel lényegesen kevesebb vezetési manővert kell végrehajtani, mint országúton vagy városi közlekedésben. Egész szervezetük „előfeszítettsége” lesz kisebb. Ezt élik meg kényelmesnek, komfortosnak . Ez jó is, hiszen csökkenti az igénybevételt. Ugyanakkor ez veszélyeket is rejt magában. Mit veszítünk a lazítással? Megnő az az idő, amig észrevesszük a felbukkanó akadályokat. Ismert az a jelenség, hogy ha az ember vár valamit, akkor azt lényegesen könnyebben, rövidebb idő alatt veszi észre. A várakozás, keresés ugyanis azt jelenti, hogy annak a „befogadására” készülünk fel, amit keresünk. Érzékszerveink s az idegrendszer más területei mintegy starthelyzetbe kerülnek az ingerek felfogására, feldolgozására. Ezt hívják perceptuális, észlelési beállítódásnak. A beállítódás azt is eredményezi, hogy egy kisebb részlet felbukkanására is biztonságosabban tudjuk felismerni azt, amit várunk, mint egyébként. Az, hogy felismerünk valamit, többnyire együttjár azzal, hogy a tennivalónk szempontjából való jelzőértékével, jelentőségével, fontosságával is tisztába jövünk. Egyszóval, felfogjuk a jelentését, előkészítve ezzel a megfelelő döntést. Több idő kell az észlelést követő megfelelő döntésváltozat kialakulásához vagy „kiválasztásához”, még akkor is, ha a döntés nem teljesen szándékos, külön akarati akcióval létrehozott döntés. Ugyanis a döntésváltozatok „előhívása” annál gyorsabb, mennél inkább a gondolat- és képzetáramlásunk fő vonalába esnek azok. Ellazult, pihenő helyzetben a vezetési manőverektől igen távoli gondolatkörökben, messzeeső képzettartalmak felé járhat az ember. Magáhak a döntéskivitélező cselekvésnek a lefutásához szükséges idő is megnyúlik ilyenkor. Sok-sok kísérlettel és mindennapi tapasztalattal is megerősített az a tény, hogy van úgynevezett motoros (cselekvésvégrehajtási) beállítódás is. Ez egy olyan készenléti állapot, ami egy bizonyos mozdulat vagy mozgássor elvégzésére irányul. A beállítódás az ehhez szükséges impulzusok lefuttatására előkésziti az idegpályákat. Felkészíti az embert azokra az izom-összehúzódásokra, amelyekből a mozdulat összeáll. Megnövekszik a szóban forgó mozgást vagy mozgásegyüttest végrehajtó izmok tónusa, „előfeszitettsége” anélkül, hogy maga a mozdulat végbemenne. Mindez legtöbbször nem tudatosul az emberben, csak antíyi történik, hogy egy töredékidővel gyorsabban, biztosabban, könnyebben, célirányosabban zajlik le az a cselekvés, ami éppen akkor szükséges. Ezeknek a töredékidőknek az elvesztése nem okoz feltétlenül súlyos következményeket, de az autópályán, ahol általában nagy sebességgel, gyakran konvojban közlekednek a járművek, nemegyszer szükség lenne rájuk. Nem árt, ha tudjuk Az autópályákon a lakott területekhez képest viszonylag ritka a balesetek előfordulása. Ennek okai: aránylag kevés a zavaró tényező és a konfliktushelyzet, a közlekedés folyamatosságát nem akadályozzák és nem szakítják meg gyalogosok, kerékpárosok, az autópályán bekövetkezett balesetek következményei általában súlyosabbak. A gumiabroncs levegőnyomását mindig hideg állapotban kell a gyárilag megadott értékre beállítani. A felmelegedett abroncsból a levegőt nem szabad leengedni. A nyomás ellenőrzéséí ajánlatos 14 naponként elvégezni. Értékét hosszabb autópálya-út, teljes terhelés és téli mintázatú abroncsok használata esetén 0,2 banal nagyobbra kell beállítani. Túl alacsony légnyomásnál erőteljesen romlanak a jármű menettulajdonságai (kanyarstabilitás, kormányozha- tóság). Autópályán a nagy sebesség miatt az autósok kevésbé képesek védekezni a váratlan forgalmi akadályok ellen. Ezért ha baleset részese lesz: Igyekezzék járművét a belső sáv(ok)ból mielőbb eltávolítani, a vészvillogót feltétlenül és azonnal kapcsolja be, a balesetjelző háromszöget a leállósávon mielőbb helyezze el, soha ne tartózkodjon az útpályán a dugóban álló vagy a meghibásodott járművek mögött vagy között! A közúti vezetési gyakorlatban az autópályára való becsatlakozás sok gondot okoz. Korábban a szélső sávban haladók a becsatlakozás megkönnyítésére az előzési sávba váltottak át, a megnövekedett forgalomban azonban erre sokszor nincs lehetőség. A becsatlakozni kívánók azonban úgy vélik, joguk van arra kényszeríteni a szélső sávban haladókat, hogy térjenek ki előlük. Ez tévedés, mert az autópályán haladóknak elsőbbségük van. Az intelligens megoldás: ha az előző sáv betelt, a szélső sávban haladó lassítással adjon lehetőséget a becsatlakozásra. Ha az autópályáról le kíván hajtani: a külső sávot még változatlan sebességgel haladva hagyja el! Fékezni csak a lassító sávon kezdjen! Ezt a sávot kifejezetten erre a célra építették. Ha nem ezt teszi, hanem már a külső sávon fékezésbe kezd: elindítója lehet egy ráfutásos balesetsorozatnak. Hétvégi autósok legyenek tudatában annak, hogy öt-hatnapi kihagyás nem múlik el nyomtalanul. Mozgásaik darabosabbak lesznek, reflexeik tompulnak. Csak akkor nem lesznek áldozatai a hétközi kihagyásnak, a gyakorlatlanságnak, ha tempójukat ehhez és nem az adott útvonalra engedélyezett legnagyobb sebességhez mérik. Autópályán, hídon, zsúfolt forgalomban a meghibásodott kocsit félre kell tolni az útból (járdára, Icállósávra). Ilyen helyen az autós is, mások is (akik például körbeszaladgálják az autót, mit sem törődve a nagy forgalommal) a legnagyobb veszélynek teszik ki magukat. Járműparkunk összetételében jelentős arányt képviselnek az olyan kisebb teljesítményű személygépkocsik, amelyek műszakilag lehetséges végsebessége az autópályán megengedett sebességhatár közelében vagy alatt van. Ezek a jármüvek a belső forgalmi sávot előzés vagy emelkedő hatása miatt tartósan elfoglalva akadályozzák a nagyobb teljesítményű gépkocsikat. Emiatt számos szabálytalanul jobbról történő előzés, szlalomozás a két sáv forgalmát zakla- tottá teszi és szükségtelen veszélyhelyzetek alakulnak ki.
