Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-10 / 187. szám
NAPTÁR 1989. augusztus 10., csütörtök Névnap: Lőrinc Napkelte: 5 óra 33 perc Napnyugta: 20 óra 06 perc Holdkelte: 15 óra 02 perc Holdnyugta: 23 óra 12 perc ÉVFORDULÓ Háromszázhuszonöt éve ezen a napon kötötték meg a hírhedt vasvári békét. Előzménye az volt, hogy az 1663 tavaszán Magyarország, végső fokon pedig Bécs ellen indult Köprülü Ahmed török nagyvezlr seregét Zrínyi Miklós még az év folyamán megállította a Csallóközben, majd késő ősszel a Károlyvá- ros (Karlovac) ellen támadó boszniai pasa seregét is megverte. Az osztrák udvarban és a hadvezetésben dúló személyes ellentétek megakadályozták ugyan az 1664. évi támadásra való felkészülést, Zrínyinek 1664 elején mégis sikerült megállítania a törököket Pécs —Kanizsa vonalán. A császári fővezér, Montecuccoli népes serege élén beavatkozás nélkül nézte Zrínyi erőfeszítéseit, majd Zerinvár (Uj-Zrínyivár) elestét, s bár egyes seregek a Dunától északra is sikereket arattak (így bevették Lévát, Párkányt is), ő Ausztria határának biztosítására 30 ezer főnyi seregével visszavonult. Az 1664. augusztus 1-jén a Rábán átkelt törökök Szentgotthárdnál végül harcra kényszerítették. A véres csatában Montecuccoli döntő győzelmet aratott; azt azonban nem aknázta ki, hanem sürgősen megkötötte az említett szégyenletes békét, amely a törökök kezén hagyta — egyebek közt Érsekújvárt, Váradot, az egész Bánságot. Az emiatti rendkívüli elkeseredés vezetett a Wesselényi-féle összeesküvéshez. MŰSOR Augusztus lOrén, csütörtökön ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 18 órakor: MEGTALÁLTUK PETŐFI SÁNDORT? Karáth Imre és Borzák Tibor élménybeszámolója. MOZI KECSKEMÉT Városi Mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: BEVERLY HILLS-I ZSARU II., Sz., mb. amerikai krimi. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4 órakor: KOKTÉL. Sz., mb. amerikai film. Háromnegyed 6 és 8 órakor: VÉRBELI HAJSZA. Sz. amerikai krimi. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor: KOKTÉL. Sz., mb. amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor: BRAZIL. Sz. angol film. 14 éven felülieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: VASMADARAK. Sz., mb. amerikai film. Autósmozi: este fél 10 órakor: AMERIKÁBA JÖTTEM. Sz., mb. amerikai film. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 és 8 órakor: HAJLAKK. Sz. amerikai film. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 6 és 8 órakor: SZEL- LEMIRTÓK. Sz. amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: A MAGÁNYOS FARKAS. Sz. amerikai film. KECEL <\utósmozi: este 10 órakor: A CÁPA BOSSZÚJA. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: WILLOW. Sz., mb. amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: BŰNVADÁSZOK. Sz., mb. olasz film. Stúdiómozi: 7 órakor: A KANTONI FUTÁR. Sz., mb. kínai kalandfilm. KISKUNHALAS Fáklya mozi: fél 7 órakor: RENDŐRAKADÉMIA II. Sz., amerikai film. Fél 9 órakor: nincs előadás. KISKUNMAJSA Ifjú Gárda mozi: 8 órakor: A KÉM, AKI SZERETETT ENGEM. Sz. angol film. 14 éven felülieknek. KUNSZENTMIKLÓS Haladás mozi: 6 és 8 órakor: HÁROM FÉRFI ÉS EGY BÉBI. Sz., mb. amerikai film. TISZA KÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 8 órakor: RÉMÜLT ROHANÁS. Sz., mb. amerikai krimi. 14 éven felülieknek. IDŐJÁRÁS Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Ismét naposra fordul az idő. Várható időjárás: Nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, eleinte azonban még sokfelé várható eső — elsősorban keleten —, helyenként zivatar. Ma már mindenütt valószínű több-kevesebb napsütés, legfeljebb keleten fordul elő jelentéktelen futó zápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 23 és 28 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Augusztus 8-án Kecskeméten a kö- zéphömérséklct 22,8 (az 50 éves átlag 21,1), a legmagasabb hőmérséklet 30,4 fok volt. A napsütéses órák száma 7,8, a lehullott csapadék mennyisége 5,7 milliméter. Tegnap reggel 8 órakor 17,8,14 órakor 19,4 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 17,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1010,9 millibar — csökkenő — volt. Augusztus 8-án Baján a középhőmérséklet 23,3 (az 50 éves átlag 21,5), a legmagasabb hőmérséklet 31,2 fok volt. A napsütéses órák száma 9,2, a lehullott csapadék mennyisége 21,4 milliméter. Tegnap reggel 8 órakor 18,6,14 órakor 18,8 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 18,0 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1010,7 millibar — süllyedő — volt. Sci-fi találkozó Kecskeméten líUNGAROCOIf SClíNCÉ-FfCTfON TÁL ÁLHOZ' Hungarocon elnevezéssel, országos sci-fi talákozó kezdődik holnap délután Kecskeméten, a Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjú- sági Otthonban. A háromnapos rendezvény házigazdája az intézmény sci-fi klubja, védnöke pedig a Vega Magyar Sci-fi Egyesület. Az ország különböző részeiről, mintegy kétszáz érdeklődőt várnak a találkozóra, sőt a környező országokból is jelezték érkezésüket vendégek. Titokzatos gömbvillámok, Kísérleti faj-e ÍMt' az emberiség?, thífon: A magyar és a nemzetközi sci-fi története ... — Ezekkel a címekkel hangzanak el előadások ezen a rendezvényen. Lesznek filmvetítések, űrkutatási kiállítás nyílik, s a sci-fi Üres ólak, üres pultok?... Dénes bácsi, a mezőőr, derűs kedvvel álldogál a szarvaskúti rozstábla tarlójának sarkán. Amarrébb bálázzák a szalmát, de most nyugodtan szót válthatnak a csirkerabló róka menetrendszerű előbukkanása meg a kétcsövű otthonhagyása közötti misztikus összefüggéséről. Bezzeg tavaly meg azelőtt nem volt ilyen békés hangulat „szalmaosztás” idején! Majdhogynem villahegyre tűzték a bálák birtoklásáért az emberek egymást. Most meg? Lement az ára is, viheti, akinek kell. De kinek kell? Annak, aki azt a két-három disznót meghizlalja magának. De ahhoz sem kellett sok ész, hogy ha a sertésállomány, amelynek több mint fele a háztájiban serdült hízóvá, úgy hozza a „hasznot”, mint eleddig, üresek maradnak' az ólak. Rohangáljon szalma után, vegye a drága, de ellenőrizhetetlen minőségű tápot, ganézzon, etessen, oltasson, karikáztasson, herél- tessen stb. az, akinek ez a hobbija. Úgy látszik, a sertéstartó gazdákkal se lehet a végletekig a bolondját járatni. A minisztériumi illetékesek — mint tegnap reggel a Kossuth rádióból hallottuk — mossák kezeiket. Pánik nélkül tény: a hazai sertéshúsellátás — annak dacára, hogy a fogyasztás nem növekszik — gondokkal terhes. Közben a világpiacon javultak az értékesítés lehetőségei! Mi meg itt állunk az üres ólaknál, a városi népség meg a silány kínálatú hentespultok előtt. Azért elmondhatjuk: kemény, szívós munkával ezt is sikerült elérni. N. M. Gyermeküdvözlet az NDK-ból „Mi, a Ferdinand-Thomas Iskola tanulói meglátogattuk a Magyar Kultúra Házának három rendezvényét és igen jól töltöttük itt szabad időnket. A mesék nagyon tetszettek. Üdvözöljük a magyar gyerekeket. Békét a világ gyermekeinek!” — ezeket a sorokat mellékelte a Szórakaténusz kelet-berlini játékkiállítását megtekintő kisegítő iskola közössége a napokban Kecskemétre eljuttatott színes rajzokhoz. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Majdnem ráfázott a fáradt sofőr Dunapataj belterületén, az ordasi és a hartai út kereszteződésében augusztus 8-án este az 54 éves Bemert Péter (Harta, Rákóczi utca 11.) személygépkocsiját vezetve, nem adott elsőbbséget a védett útvonalon segédmotor-kerékpárral közlekedő Kovács Józsefnek (Dunapataj, Gólya utca &.). Összeütköztek, s a 17 esztendős motoros súlyosan megsérült. Ugyancsak kedden délután Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcában a 42 éves Sitkéi András Géza személygépkocsijával megállt a kijelölt átkelőhely előtt, hogy átengedje a gyalogosokat. Ám az utána érkező autó vezetője, az 53 éves Újvári Elek (Ballószög, Petőfi Sándor utca 9.) figyelmetlensége miatt -- fékezés nélkül hátulról nekiütközött. Ezért az első jármű elütötte a zebrán áthaladó Kovács Mihály, 64 éves' Kecskemét, Czigány J. utca 6. szám alatti lakost. A baleset következtében a gyalogos súlyos, a vétlen személygépkocsi két utasa könnyű sérülést szenvedett. Felvételünk tegnap hajnalban az 54- es úton készült. A kacsákat szállító pótkocsis IFA teherautó Jakabszállás irányából Kecskemét felé haladt. Egy mérsékelten balra ívelő útkanyarból kiérve az útpadkára, majd az árokba hajtott. Szerencsére a vezető nem sérült meg. Valószínűleg elszunnyadhatott, mert indulás előtt mindössze négy órát aludt. A baleset következtében mintegy 100 ezer forint anyagi kár keletkezett. B. A. (Fotó: Köhler Károly) klubok tapasztalatcseréjére is sort kerítenek a résztvevők. A találkozó egyébként teljesen nyitott, programjait bárki megtekintheti, aki a science-fiction iránt érdeklődik. HOLNAPI LAPSZÁMUNKBÓL A negyedik oldalon közöljük a hét végi ügyeleti rendet. Ugyanitt munkatársunk arról ír, hogyan készülnek Tiszakécskén a pártkongresszusra. Majdnem három évvel ezelőtt a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vegyes vállalatot alapított a Mc-Donald’s céggel. Tapasztalataikról és az üzlet bővítéséről szintén a 4. oldalon számolunk be. Folytatjuk Csank Csaba Pe- tőfi-sorozatát az 5. oldalon és riportot közlünk a Duna menti szövetkezeti táncegyüttesek Szalkszentmártonban megrendezett XV. találkozójáról. AUTÓSORSZÁMOK 1989. augusztus 8-án Trabant Limousin Hycomat Budapest Trabant Combi Hycomat Budapest Trabant Limousin Speciál Budapest Debrecen Trabant Combi Budapest Debrecen Wartburg Standard Budapest Debrecen Wartburg Special Budapest Debrecen Wartburg Special tolótetős Budapest Debrecen Lada Combi Budapest Debrecen Lada Niva Budapest Polski Fiat 126 E Budapest Debrecen Dacia Limousin Budapest Debrecen Dacia Combi Budapest Debrecen Dacia TLX Budapest Debrecen Zastava ......... Bu dapest Opel Kadett Budapest Volkswagen Golf Budapest Volga' Limousin Budapest Volga Combi Budapest Maruti Budapest 660 73 20308 16749 7846 5762 4636 3424 6122 4633 17381 4842 2780 12889 9632 33036 19058 49960 35921 24484 19407 6515 4856 18776 15605 1914 1051 1183 6567 4072 25240 15116 9773 5549 16748 8571 20538 1133 710 4752 1785 675 ANYAKÖNYVI HÍREK KECSKEMÉT Születtek (július 27. és augusztus 3. között): Pólyák Norbert (anyja: Kiss Erzsébet), Pleskó Balázs (Ledényi Zsuzsanna), Turcsányi Krisztina (Makai Margit), Szekeres Viktória (Pinczés Györgyi), Komárosi Zoltán Sándor (Halász Anikó), Csűri Milán (Gersztheimer Ilona), Barta Roland (Baranyi Anna Mária), Dudás Dániel (Fekete Erzsébet Irén), Szabó Sándor (Farkas Áranka Katalin), Szél Gábor (Ördög Katalin), Kovács Gábor (Szabó Éva), Nagy Gergő (Völgyesi Csilla Valéria), Mózes Gergő (Drávái Krisztina Éva), Elek Krisztián (Szabó Aranka), Tóth Attila Péter (Bognár Eszter Terézia), Polgár Kamilla (Varga Tímea), Dezső Márta (Tóth Julianna), Németh Ildikó (Tóth Piroska Terézia), Biszák Bella (Paróczai Katalin), Fátyol Zsanett (Palotás Erzsébet Julianna), Csernus Péter Pál (Horváth Julianna), Szakálla Szabolcs (Elek Sára Edit), Csősz Gábor (Gajdácsi Ilona), Virág István (Kohut Tünde), Lakatos Tamás (Vörös Julianna), Király Tibor Tamás (Fóris Erzsébet Rozália), Járomi Attila (Mikola Veronika), Bodnár Zsanett (Tóth.Ágnes Sára), Nagy Brigitta (Faragó Márta Rozália), Lipták Dávid (Kollár Anikó), Almási Zsuzsanna (Czigány Gyöngyike), Csorba Zsolt (Nédó Ildikó), Csorba Viola (Rehó Erzsébet Julianna), Rittgasszer Bálint (Morvái Mária), Mészáros Krisztián (Jánosi Rita), Németh József (Mészáros Katalin Veronika), Jakab Péter (Dinók Rozália), Kazacsay László (Reiner Zsuzsanna), Ócsai Mihály (Tóth Anna), Rompos László (Rigó Mária), Mizsei János (Mizsei Klára Veronika), Csavajda Péter (Csontos Margit Erzsébet), Kun- Szabó Anna (Odrobina Emília), Darabos Nándor (Bogovics Erika), Kollár Csilla (Kasza Ildikó Margit). Házasságot kötöttek (augusztus 4-én és 5-én): Nagy János és Szakonyi Gizella, Lukács Béla és Varga Julianna, Fábián Antal József és Borbély Erika Sarolta, Magó antal és Hohn Adrienne Gabriella, Bódog Zoltán és Sándor Veronika, Lázár György és Czucz Erika Ibolya, Hatvani Tibor és Gyüre Marianna, Noel Gábor János és Festő-Hegedűs Edit Anikó, Halász Attila és Farkas Katalin, Kovács István Imre és Csille Erika, Sándor Tamás Tibor és Faragó Anikó Irén, Fodor Tamás és Fazekas Erika, Balbgh János Tibor és Bernáth Anikó, Uram János és Csikai Margit, Bessenyi István Károly és Szarka Ildikó Katalin, Aszódi János és Pálfi Edit Andrea, dr. Vass Zoltán és Szigeti Szilvia, Varga Zoltán József és Forray Erika Katalin. Meghaltak: Fábián István (Kecskemét), Márton Imréné Cserba Aranka (Kecskemét), Hajagos Ferenc (Kecskemét), Nagy János (Kecskemét), Kun László (Solt), Sztojka László (Kiskőrös), Tóth Nyúl Józsefné Cseh Eszter (Kecskemét), Litauszki János (Kiskőrös), Nagy Józsefné Gabács Anna (Hatvan), Major József (Kerekegyháza), Sándor Lenke (Kecskemét), Somodi József (Kecskemét), Hunyadi János (Szalkszentmárton), Békési László (Kecskemét), Király Erzsébet (Kecskemét), Nyúl Joachim (Nyárlőrinc), Fodor Jánosné Sós Julianna (Kerekegyháza), Rimóczi Sándorné Győrfi Mária (Kecskemét), Nagy István (Kecskemét), Csertő Gáborné Németh Emerencia (Kecskemét), Vincze István (Izsák). KISKŐRÖS Házasságot kötöttek: Pék János és Balázs Erika, Jóföldi Szabolcs Zalán és Turóczi Tünde, Dulai László és Kállai Mónika, Vinnai András és Takács Mónika Mária, Mándli János és Ispánóvity Katalin. Meghaltak: Csővári Pálné Balázs Erika (Kiskőrös). Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1989. augusztus 9-ei szám: Kőváry E. Péter: Ä madarasi per, 1946. Ötvös László lelkész tanulmánya. (A Soros-ösztöndíjjal elkészült tanulmányról.) Reform, 1989. 30. szám: Varga A. Mária: A vizesek újabb pénzpocsékolá- sa. (Az Árvíz- és Belvízvédelmi Szervezett tervezett parabola-tükreit Fülöp- szállás, Kunszentmiklós és Baja térségében is felállítanák.) — Körtvélyesi Éva: Pénzügyi házasságközvetítő. MA- LÉV-randevú Münchenben. (Exkluzív interjú a kecskeméti születésű Josef von Ferenczyvel.) Mai Nap, 1989. VIII. 9.: Heltai Nándor: Mátrai képek az Akropolisz alatt. (Görögországban tanácskozik a Nemzetközi Kodály Társaság.) Magyar Mezőgazdaság, 1989. 31. szám:.Fehér Károly:, Azr időszámítás nem velünk kezdődött.. . Beszélgetés dr» .Romany Pál exminiszterreL (A -megyei pártbizottság volt első titkára kecskeméti időszakáról is nyilatkozik.) Rádió- és Televíziómüsor, 1989. 31. szám: Radnóti László: Interjú. Joschka bácsi és a TV 3. Beszélgetés Josef von Ferenczyvel.) Képes 7, 1989. 31. szám: Komornik Vera: Újra itt a Vörös Segély? Válaszol Kerényi György, az MSZMP kecskeméti reformkörének szóvivője.) Az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának tervezett pártsegélyalapjáról.) Esti Hírlap, 184. szám: Molnár Gabriella: — Képviselő a katedrán. (Interjú dr. Debreczeni Józseffel, Kecskemét új országgyűlési képviselőjével.) NAPKÖZBEN Csak belenéz a lukba ... A csengetésre szélesre tárt ajtó előtt jól öltözött, fiatal férfi áll. Mosolygó arc, derűs tekintet. Jó napot kívánok . köszön illedelmesen. — A Filantróp Vállalattól jöttem. Rövid hatásszünetet tart, majd folytatja: — Kéményvizsgálat. Kezében „szerszámai". Az egyikben toll, a másikban nyugtatömb. — Mennyibe kerül?—kérdezem gyakorlatias érzékkel. ...Száznégy forint. Egyébként a vizsgálat tűzrendészetileg kötelező — teszi hozzá immár hatósági fölénnyel. — Es miből áll a vizsgálat? — Semmiség. Csak belenézek a lukba .. . Valóban méltányos ár. Nem minden nap adatik meg, hogy a lukba kukucskálhasson a „hatóság" embere. Ha jól átgondolom; ennyiért már igazán kár lenne bajlódni a kéménysepréssel is. — noszlopy — — Révész László (orgona) és S. Dobos Márta (hegedű) ad koncertet ma este fél nyolckor a tiszakécskei katolikus templomban. A megyei zenei tábor által szervezett rendezvény díjtalan, azonban a kecskeméti SOS-gyermekfa- lu építéséhez elfogadnak adományokat. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: DR. GÁL SÁNpOR Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató' Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató' Telefon: 28-777 1989. VIII. 10-én, megrendelés sorszáma: .830007 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: . . 6000 Kecskemét, Szabadság tét 1/A 6001 Telefon: 27-611 1 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta , Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy nőnapra: 105,— Ft, negyedévre: • 315,—Ft, • • ,..■■■ félévre: 630 — Ft, egy évre: 1260,— Ft. 1 HU ISSN 0133 ~235*............