Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-23 / 198. szám

NAPTÁR 1989. augusztus 23., szerda Névnap: Bence Napkelte: 5 óra 50 perc Napnyugta: 19 óra 44 perc Holdkelte: 22 óra 23 perc Holdnyugta: 14 óra 08 perc ÉVFORDULÓ Bernáth Lajos tanár százhúsz évvel ezelőtt, 1869. augusztus 23-án Dömsö- dön született. A középiskolát Kunszent- miklóson és Kiskunhalason végezte. Pa­pi pályára készült, majd tanár lett. Kis­újszálláson, Kunszentmiklóson, Nagy- kálión, 1917-töl a kiskunhalasi gimnázi­umban magyar latin szakos pedagógus volt, 1922-től három évig a budapesti baptista teológián óraadó. 1899-től publikált. Számos költemé­nye, egyházi és világi tárgyú dolgozata jelent meg. Első nagyobb müvét, a Pro­testáns iskoladrámák című értekezését az Irodalomtörténeti Közlemények kö­zölte, ennek a témának az átdolgozását 1901-ben a Protestáns Szemle. A tanácsköztársaság ideje alatt a ha­lasi szociáldemokrata párt vezérszóno­ka, eszmei irányítója volt, az események tevékeny részese. Szerkesztésében jelent meg a Halasi Munkás című lap. Bernáth Lajos Dunaharasztiban halt meg 1945. április 23-án. Főbb müvei: Protestáns iskoladrá­mák (Régi magyar költők tára, 1903), Huszonnégy esztendő (költemények, Kiskunhalas, 1911), Dömsödi dalok, dömsödi képek (Dunaharaszti, 1936) MŰSOR Augusztus 23-án, szerdán MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: SZUPERHEKUSOK. Sz., mb., olasz film. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: VASMADARAK. Sz., mb., amerikai film. Otthon mozi: szünnap Stúdiómozi: 7 órakor: FÖLDESÚR. Sz., török film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: VÉRBELI HAJSZA. Sz., amerikai krimi. KECEL Autósmozi: este 10 órakor: RÉMÜLT ROHANÁS. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: DIRTY DAN­CING PISZKOS TÁNC. Sz., amerikai film. Stúdiómozi: 8 órakor: A HÁROM AMI- GO. Sz., mb., amerikai westernfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: AMERIKÁBA JÖTTEM. Sz., mb., amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor: MONTENEGRO. Sz., svéd film. 18 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 8 órakor: A CÁPA BOSSZÚJA. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Hangversenyek Jelentős múltra tekintenek vissza az Országos Filharmónia hangversenysorozatai Bács- Kiskun megyében. Igaz, van­nak települések, ahol a komoly­zene szerelmesei szomorúan ta­pasztalhatták az évek során, hogy a koncertek lassan —job­bára az érdeklődés hiánya mi­att elmaradoztak. Nem így Kecskeméten. Itt hat hangver­senyt hirdetnek most is, az ősz­szel kezdődő új évadra. A bér­letes előadásokon Zádori Má­ria és az Ars Renáta Ének- együttes, a Kecskeméti és a Sze­gedi Szimfonikus Zenekar, a Berlini Bartók Trió, a Bartók Vonósnégyes és Ella István or- gonamüvész lép majd közönség elé. Egy kivételével valamennyi filharmóniai hangversenyt a Kodály-iskola dísztermében tartják. Szervezésükre a Bács- Kiskun Megyei Rendező Iroda vállalkozott, ahol — legújabb értesüléseink szerint már bérletek is válthatók. Illő funkciót kap a volt imaház Mindig örömmel tudattuk lapunkban, hogy több hely­ről is szorgalmazzák a kecskeméti kis zsinagóga felújítá­sát. Beszámoltunk a javaslatok kedvező fogadtatásáról. A megyei műemléki albizottság a következő ötéves terv legfontosabb műemléki felújításai közé sorolta a Katona József tér és a Bánk bán utca találkozásánál roskadozó épületet. Eredetileg bábszínháznak szánták, de sajnos, pénz hiányában egyelőre le kell mondani erről az elgon­dolásról. Boros Pál felújítási terve nem zárja ki egy ké­sőbbi bővítés lehetőségét. A meglévő épület gondos reno­válására mindenképpen elegendő a pénz. Olvastam lapunkban a Magyar-—Zsidó Kulturális Egyesület Bács-Kiskun Megyei Szervezetének felhívását: Mentsük meg a kecskeméti ortodox zsinagógát. Megijed­tem. A pénztelenség talán ezt a tervet is megvalósíthatat­lanná nyomorította? Megnyugtatott Öveges László, a városi tanács osztály- vezető főépítésze. Jól haladunk az előkészítéssel. Megtisztítottuk köz­vetlen környezetét a romos, nem odaillő háztól. A terve­ket szakértők tanulmányozták, kikértük a Városszépítő Egyesület véleményét is. Katona József születésének kö­zelgő kétszázadik évfordulója is megköveteli a környék rendezését, a zsinagóga helyreállítását. Mi, a városi ta­nács elsősorban a Katona József Emlékház felújításával foglalkozunk (már megkezdődött), a zsinagóga helyre- hozatalát egy régi megállapodás értelmében a megyei tanács segíti. Ezért ajánlom, kérdezze meg Nyilas Gábort is, a tervosztály főmérnökét, megbízott osztályvezetőjét. — Nincs ok aggodalomra. Megkötöttük a Bácsépszer- rel a szerződést. Kora ősszel kezdik a munkát. Több millió forintot tartalékoltunk ebben az évben erre a célra. Fölismerve a volt imaház művelődéstörténeti jelentősé­gét, értékét, az Országos Műemléki Felügyelőség is tekin­télyes összeggel támogatja a helyreállítást. A megszépülő környezetben két év múltán az egykori ortodox zsinagó­gában megszervezhetik az első rendezvényeket, kiállítá­sokat. Gyorsan közzétesszük a Magyar—Zsidó Kulturális Egyesület megyei szervezetét remélhetően kielégítő nyi­latkozatokat. Addig is jó volna, ha biztosabb zárak őriz­nék az épületet a nemkívánatos látogatóktól. Nem árta­na egy jó alapos takarítás sem. Még annyit: sok millió forintot megspórolhattunk volna, ha néhány évvel ko­rábban megkezdik a renoválást. Már most, időben javasoljuk: méltó cmlékjel hirdesse, hogy a közösségi épület hajdan a Kecskemét életében oly jelentős szerepű zsidóság egyik szent helye volt. H. N. ÍGY LÁTJA EGY KISLÁNY „Okét ki meri megverni?” „Tisztelt újságíró báasi! Ne tessék haragudni, hogy levelemmel zavarom. Tessék elképzelni, hogy a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskolában festő bácsik dolgoznak. Most igaz nyár van és szünet, így az előtte lévő parkban szoktam pihenni és olvasni. így sokszor látom, hogy a festő bácsik hogyan dolgoznak, vagy éppen szeszesitalt isznak. Azt sem tudom, hogy mennyi alkoholt fogyasztanak, meg nem az én jogosítványom veszik el majd a rendőr bácsik, így hát csak bosszant a viselkedésük. Ilyenkor mindig lckiabálnak az utcára a sétáló néniknek, néha nekem. Most már tényleg nem tudom, hogy mitévő legyek. A felnőttek mindig azt mondják, hogy jók legyünk és ne rosszalkodjunk. Ha meg rosszalkodunk, akkor megvernek. Okét ki meri megverni? Van egy idősebb bácsi is köztük. Talán annyi idős, mint apukám. Mindig kék színű Babettával jár. Nem tudom, van-e gyereke, de mit tudna tőle tanulni. Hogyan kell inni, és csúnyán beszélni? A tanító néni azt mondja mindig, hogy vegyünk példát a felnőttekről és a szüléinkről. Meg szeretném kérdezni az újságíró bácsit, hogy kiről venne példát, ha a festő bácsi gyereke lenne? Őróla, vagy a munkatársairól? Az apukám azt mondta, hogy csak a nevem írjam le, az osztályt ne, nehogy neki a munkahelyén baja legyen ebből. En is szeretnék tovább tanulni. Előre is köszönöm. Vincze Judit.” Az ígéret szép szó __ A Kecskemét, Lánchíd utcai lakók közül már többen személyesen és telefonon is — bejelentettek az illetékes áramszolgáltató vállalatnál, hogy az utcában két hónapja nincs világítás. Igaz, három héttel ezelőtt már ígéretet kaptak arra: „délután kint le­szünk”. Kint voltak-e? Rejtély. Az viszont biztos — panaszolta Karkas Józsejhé közös képviselő —, hogy sötétedés után a járóke­lői még mindig botorkálnak. Az asszony elmondta azt is, hogy a hét elején a DÁV-nál újra megismételte a kérést. A, „mikor jönnek ki?” kérdésre a panaszfel­vevő azzal tette le a telefont: „asszonyom, én csak (elveszem a panaszt.” Ha pedig az nem jut tovább, vagy nem jön el az a bizonyos ígért délután, akkor a Lánc­híd utcában lakó, és három műszakban dol­gozó lányok-asszonyok még egy ideig retteg­hetnek hazamenet — viszont tovább élhetik fénykorukat a gépkocsikból benzint-erege- tők is. — pulai— — ENGEDMÉNNYEL. A Kecske­méti Háziipari Kisszövetkezet boltjá­ban Ótemető u. 2. — 30 százalékos engedménnyel kínálnak bébi-, lányka- és bakfisruhát, maradék méterárut, amíg a készlet tart. (2078) — TÓTH ROZÁLIA festőművész alkotásaiból kezdődött kiállítás a na­pokban Lajosmizsén, a Dózsa György utca 80. szám alatt lévő MSZMP-szék- házban. A tárlatot amelyet dr. Lo- sonczi Miklós művészettörténész nyi­tott meg szeptember 8-áig tekinthe­tik meg a látogatók, 9-től 17 óráig. — KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA. Dr. Bak István országgyűlési képviselő augusztus 24-én, délelőtt 10-től várja választóit Kunszentmiklóson, a tanács­házán, 13 órától pedig Szalkszentmár- tonban, szintén a tanács épületében fo­gadja mindazokat, akik különböző ügyekben találkozni akarnak vele. — NEGYVENÉVES AZ ÁTEV. Hazánkban 1949-ben hozták létre az Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalatot, amely azóta országos háló­zatúvá fejlődött. A solti gyár — átlago­san százötven dolgozó munkahelye több mint negyedszázada üzemel, mintegy százmillió forint termelési ér­téket előállítva. A fokozatos fejleszté­sek mellett különösen nagy gondot for­dítanak a környezetvédelemre. — HATOS LOTTÓ. A Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóság közlése sze­rint az augusztus havi hatoslottó­nyeremények — a nyereményilleték le­vonása után a következők: 6 találatos szelvény nem volt, 5 plusz 1 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 9 236 882 forint, 5 találatos 177 darab, nyereményük egyenként 19 570 forint, 4 találatos 9299 darab, 497 forint, 3 találatos 162 413 darab, 36 forint. A másfélmilliomodik forint A Kecskemétvin Borgazdasági Kombinát ez cv márciusában boltot nyitott Kalocsán, ahol termékeit nagykereskedelmi áron kínálja. Az üzlet hamar közkedvelt lett, így egyenletes forgalomemelkedéssel a napokban elérte a másfél millió forintot. Ä másfélmilliomodik forintot mit sem sejtve befizető vásárlónak Ladnai Gyula boltvezető ajándékkosárral kedveskedett. A sze­rencsés betérő Cscrik Andrásné, Kalocsa, Radnóti u. 40. szám alatti lakos. (Straszcr András felvétele) IDŐJÁRÁS A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium cs a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Augusztus 21-én Kecskeméten a középhő- mérséklct 22,4 (az 50 éves átlag 20,2), a leg­magasabb hőmérséklet 29,0 fok volt. A nap 9,2 órán át sütött. Csapadék nem hullott. Teg­nap reggel 8 órakor 20,2,14 órakor 29,6 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 18,0 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1017.9 millibar — mérsékelten süllyedő — volt. Augusztus 21-én Baján a középhőmérséklcl 22.9 (az 50 éves átlag 20,5), a legmagasabb hőmérséklet 29,3 fok volt. Á nap 8,9 órán át sütött, 2,5 milliméter csapadék hullott. Teg­nap reggel 8 órakor 19,4, 14 órakor 24,6 fok volt. A legalacsonyabb hőmérséklet 19,4 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,4 millibar — változatlan — volt. HOLNAPI LAPSZÁMUNKBÓL A negyedik oldalon közöljük Konczck József Üdülői história című novelláját. Ugyanitt ajánljuk Csalog Zsolt legújabb köteteit. Tudósítónk írásából arról olvasha­tunk, hogy külföldi vendégszereplésre készülnek a kécskci citcrások. Az ötödik odalon Chaplin-történctekct ismerhetünk meg. Folytatjuk munkatársunk Petőfiről szóló sorozatát. Ezúttal — a hetedik részben — kiderül, hogy minek örültek a szakemberek a barguzini parcellában. Összefogásban az erő! Még szerencse, hogy a napilapok mindegyikét nem kötelező olvasni, legfeljebb a szakmabelieknek illenék. így aztán észreveszi, akinek van kötözködhetnékje (ebben a melegben kinek nem lesz?) hogy a kormány lapja (Magyar Hírlap) a szovjctunióbeli bűnözés növekvő tendenciáját emlegeti. Sőt! Arról tudósít a SZU állam biztonsági bizottságának kollégiumi ülése után —, hogy a „szovjet bandák már felvették a kapcsolatot külföldi bűnözőcsoportokkal is.” Korai az öröm! A Népszava (a SZOT lapja) Növekvő bűnhullám az USA-ban FBI statisztikájából szemezget. A jeles intézmény igazgatóját idézi: mindent meg­tesznek a bűnüldözés hatékonyságának növelésére. .. Javaslat: kövessék a szovjet példát. Fogjanak össze az illetékes bűnüldözők is. n. m. Áktfotó-kiállítás Hétfőn Kecskeméten, a Táncsics Mihály Művelődési Központban tárják közszemlére az V. országos aktfotópályázatra beérkezett legjobb alkotáso­kat. A kiállítást szeptember 10-éig tekinthetik meg az érdeklődők. A mellé­kelt fotó Kuchta Nándor pályaműve, melynek címe: Edit. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Álomból árokba, halálba Augusztus 22-én éjfél után, az 53-as úton, Kiskőrös határában a Mitrovic Delisav 32 éves jugoszláv állampolgár által vezetett mikrobusz feltehetően a vezető elalvása miatt — az árokba borult. A gépkocsiban utasként helyet foglaló Lechncr Leopold 32 éves jugoszláv állampolgár életét vesztette, a gépkocsi vezető­je és egy utas életveszélyes sérülést szenvedtek. További három utas súlyosan, öt könnyen megsérült, egy épségben úszta meg a borulást. A sérülteket a mentők a kiskunhalasi, illetőleg a kecskeméti kórházba szállították. Hármukat sérülésük ellátása után a kiskunhalasi kórházból már elbocsátották. (Köhler Károly felvétele) % ««HP Gyilkosság, ékszerekért Az augusztus 21-éré virradó éjszakán ismeretlen tettes vagy tettesek a kerítésen bemászva, majd a konyhaablakon lévő szúnyoghálót kivágva behatoltak Keserű Károlyné 73 éves nyugdíjas Kiskunfélegyháza, Lisznyai utca 19. szám alatti lakásába. Az idős nőt megfojtották. A lakásból ékszereket és készpénzt loptak el, több százezer forint értékben. Az ismeretlen tettes vagy tettesek kilétének megálla­pítására a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1989. augusztus 22-ei szám: A kecskeméti reformkor platform té­zisei. Szabad Föld, 1989. 34. szám: Sz. Lukács Imre: A vidéki Magyarország képvise­letében. (Az agrárreformkörök dunapataji tanácskozásáról és a Falusi Ifjúság Szövetségének országos találkozójáról a Szelidi-tónál.) — Dulai Sándor: Mit akar a Magyar Gazdaszövetség? (A kecskeméti székhelyű szövetségről.) Népfront, 1989. 8. szám: Zelenka Magda: A kibontakozó biokertészet. (A Kecskeméti Zöldségtermesztő Kutató Intézetről és a Kertbarátok és Kistenyész- tők megyei Társadalmi Szövetségéről.) Jenei Tibor: Találkozások az Országos Tanács tagjaival. (A tanácskozáson a megyei felszólalók a népfront választási feladataival is foglalkoztak.) - (i. s.) „Igazi” bácskaiak. (A városi rangot kapott Bácsalmásról.) Computerwold Számítástechnika, 1989. 34. szám: Események rendezvények. (A Kecskeméten rendezendő Frey Tamás-vándorgyűlésről is tudósítanak.) Sz. Szalay Péter: Zárlatos kapcsolatok. Kipszcr kontra Műszertechnika. (A Kecske­méti Elektrosoft Kisszövetkezetet bízták meg a programozás befejezésével.) A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: DR. GÁL SÁNDOR Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszingcr András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1989. VIII. 23-án, megrendelés sorszáma: 830007 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 105,— Ft, negyedévre: 315,— Ft, fél évre: 630,— Ft, egy évre: 1260, Ft. HU ISSN 0133-235x

Next

/
Oldalképek
Tartalom