Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-11 / 188. szám

1989. augusztus 11. • PETŐFI NÉPE • 5 MOSZKVAI LABIRINTUSTALÁNYOK Cári búvóhely vagy KGB-pince? Kitünően működik a moszkvai pletykahálózat. (A Moszkvában akkreditált külföldi újságírók sze­rint, ha a peresztrojka fele ilyen ha­tékonyan működne, nem lenne sem­mi baj.) Mind gyakrabban hallani például arról, hogy a szovjet főváros alatt valóságos labirintushálózat hú­zódik. A szerényebb és szelídebb fel- tételezések szerint a labirintusokat még Rettegett Iván cár korában épí­tették, sőt, a véreskezűségéről ismert uralkodó állítólag hatalmas könyv­tárat gyűjtött össze a föld alatt. No, nem szegényes kivitelű köny­vecskékről volt szó, hanem olyanok­ról, amelyeknek aranyborítása eleve felért egy mesés vagyonnal. A törté­net szerint a cár megölelte a labirin­tusban dolgozó valamennyi embert, hogy a titokra soha ne derüljön fény. A vadabb feltételezések ugyanakkor arról szólnak, hogy az Államvédelmi Bizottság (KGB) teremtett hatalmas kiterjedésű pincéket, föld alatti erő- dítményrendszert. Mi igaz a pletykákból? kér­dezett rá az Izvesztyija újságírója, s nem is találhatott volna kompeten- sebb személyt a válaszolásra, mint a moszkvai városi bizottság helyettes vezetőjét, Jurij Silobrejevet. Áz új­ságíró legnagyobb meghökkenésére az interjúalany nem tagadta a labi­rintusok létezését, és leszögezte, hogy a történelmi legendák jó részé­nek valós alapja van. fgy komoly esély mutatkozik arra is, hogy Rette­gett Iván könyvtárának maradvá­nyaira előbb-utóbb rábukkannak, de a föld alatti Moszkva más érde­kességeket is rejt. A homályban való tapogatózást nagyban megkönnyíti, hogy egyre több dokumentum, ar­chív térkép és leírás kerül elő az irat­tárak mélyéről. Hogy másokat is izgatott a föld alatti világ, azt bizonyítja, hogy az 1930-as években Sztálin Apollosz Ivanov mérnököt bízta meg a titkos munkával. így többek között az is kiderült, hogy a Kreml alatt jól ki­épített menekülési útvonalak húzód­nak. Ezek egyikét, amely a folyópart irányába vitt a Kreml palotából, még a harmincas évek közepén be­robbantották, a folyóparti kijáratot pedig gondosan befalazták. Hogy a munkát végző embereknek mi lett a sorsa (esetleg „cári módon” haltak-e meg), senki nem tudja. Mint ahogy ezekről a feltárásokról is sokáig hall­gatni illett, mint sok más dologról a sztálini időkben. Később a metróépítés szintén sok meglepetéssel szolgált a labirintus feltáróinak. Legutóbb 1979-ben a Marx sugárút megálló alatt találtak több évszázados kincseket, fegyvere­ket, írásos emlékeket. Ezek között megfejtettek olyan feljegyzéseket is, amelyekben szintén titkos föld alatti útvonalak, kazamaták rajzolódtak ki. Valószínűleg a híres GUM áru­ház alatt is nagy rejtekhelyek talál­hatók, az viszont a mai ismeretek szerint kizárható, hogy a Dzcr- zsinszkij téren, a KGB mai központi épülete a föld alatt is folytatódna. A városi tanács tervei között szere­pel, hogy kiadják a történelmi értékű Ivanov-dokumcntumokat, és termé­szetesen további ásatásokkal térké­pezik fel Moszkva föld alatti világát. A legtitkosabb álmok között az sze­repel, hogy a jövőben szenzációs ki­rándulásokat szerveznek a labirintu­sokba, és a hasznosítható föld alatti termekben akár üzleteket is kialakít­hatnának. A világ számos nagyváro­sában ugyanis egyértelműen a felszín alatti terjeszkedés mellett döntöttek. Úgy látszik, Moszkva is beáll a sor­ba. (MTI-Press) TÁNCOSTÁBOR SZALKSZENTMÁRTONBAN Nem lesznek esküszegők hazája milyen otthont kínál ma a ha­gyományok őrzőinek. A bürokratikus pénzügyi és kul- Pl turális irányítás harminc év óta fojto­gatja az öntevékeny művészeti közös­ségeket. Sokan dicsekedtek a müvé- szcti-zcnci nevelésünkkel egykoron. Mégis azt mondhatjuk: alig akad or­szág, ahol ilyen kemény kötöttségek­kel fognák a mozgalmakat. De már változik a helyzet, ugye '.’ Most már vannak ígéretek, hogy a szabályozás liberálisabb, a pénz­ügypolitika pedig kedvezőbb lesz. De nagy lendülettel indult, évtizedes ha­gyományokat továbbörökítő csopor­A múlt héten rendezték meg Szalk- szentmártonban a Duna menti szö­vetkezeti láncegyüttesek tizenötödik találkozóját. A házigazda ez alkalom­mal a helyi Petőfi Sándor Termelő- szövetkezet volt. A táborkrónika szerint ez volt a negyedik szalkszentmártoni együttlét. Amikor a meghívókat postázták, so­kan gondolták: ez lesz az utolsó ... Megfogadták: lesz folytatás Ennél kellemesebb pihenő-, kirán­dulóhelyet nehezen találnánk az Al­földön. A szalkszentmártoniak sza­badidő-oázisát, a páskomi erdő ösvé­nyeit járjuk. Kalauzom, Németh Jó­zsef, a helyi Petőfi Sándor Művelődé­si Ház igazgatója mutatja be a sátor­várost. Adonyiak, mezőfalviak, har- taiak; a parkerdő egy másik részén a madocsaiak. A hartaiak mellett pedig a Német Szövetségi Köztársaságból Baden-Württenberg tartományból — érkezettek kolóniája. Tíz település öntevékeny művészeti közösségeinek delegációi. Szalkszentmártonban kezdő­dött mondja Németh József —, úgy tervezte az alapító, táborvezető, Wünsch László koreográfus, hogy ez­zel a szalki hat nappal zárul a sor. De tévedett! Már a zászlóbontásnál esküt tett a már sokadszorra találkozó kö­zösség: nem szakadhat meg a hagyo­mány. Jövőre ismét találkozunk! Úgy tudjuk, hogy a csapat újonca, a ma- docsai szövetkezeti együttes lesz a vendéglátó. A Duna túlpartján . .. A szalkszentmártoni „kerületnél” Horváth Erzsébet együttesvezető is kapcsolódik a beszélgetéshez. A mi csoportunknak igen jól jön minden ilyen hosszabb program — mondja — közösségünk is válságok sorát élte, s éli át, úgy mint manapság minden falusi művészeti csoport. A kistelepüléseknek nincs megtartó erejük. Az általános iskola befejezése után távoli városokba indulnak ta­nulni az utánpótlás tagjai. Aki ma­rad, többféle vállalkozásban is elköte­lezi magát. Nem marad ideje a rend­szeres próbákra. Egy-egy ilyen pihe­néssel, szórakozással, tanulással együtt töltött időszak megerősíti a tagságban a közösségi tudatot: hogy mi, mai szalkszentmártoni fiatalok, felelősek vagyunk azért az öröksé­gért, amit fivéreinktől, nővéreinktől kaptunk. ... És a fenntartó szövetkezet to­vábbra is megad minden támogatást? Nehezedik a gazdasági helyzet; úgy tudom, nemrég új elnököt is választot­tak ... — Egyelőre úgy látszik: sem a ne­hezebb gazdálkodási környezet, sem az elnökválasztás nem változtatott a művészeti közösség megítélésén. Ez is bizonyíthatja, hogy nálunk nem kizá­rólag vezetőkön múlik, hogy meg­kapjuk-e a munkánkhoz alapvetően fontos támogatást. Minket a tagság akar! Majd minden dolgozónknak személyes kapcsolata is van az immár két évtizede élő szervezettel. Ez a jö­vőnk alapja... Hartaiak — barátságszerzők A hartai táncosok a Duna menti táncostalálkozók lelkei — mondták többen is. A németajkú falucska kül­döttei a távolabbi barátságok szerve­zői. A hartaiak meghívására lett ál­landó vendége a tábornak három né­met város — Gerlingen, Masback és Spayer — magyar—német népitán- cos-csoportja. A kapcsolatok ko­molyságát bizonyítja: a gerlingeniek viszonzásaként tavaly százhúsz ma­gyar táncos vendégeskedhetett egy hétig Stuttgartban. A Duna menti táncostábor a Neckar-partra tele­pült .. . Rupaner Jánosné és Gröb Péter em­lékezett az elmúlt év rangosabb ese­ményeire. Nem sokkal azután, hogy visszatértünk Stuttgartból, egy újabb, tíznapos NSZK-körútra invitáltak bennünket. Természetesen a hazai meghívóinknak sem mondtunk ne­met. Úgyhogy — ha a tavaszi 25 éves jubileumi műsorunkat is számolom — szinte minden hétre jutott prog­ram. Császártöltésen, Kecskeméten, Nagykőrösön és Budapesten is jár­tunk. Néhányszor az I BUSZ is felkért minket közreműködőnek. Jól jött most ez a lazább program ... Az utazásokhoz, gálaműsorokhoz, új táncokhoz sok forint kell. Ki(k) állják a számlát? — A Hartai Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület a gazdánk. A ta­gok tagjai, sőt vezetői a szervezetnek, így szinte mi patronáljuk magunkat. Legfőbb segítőnk persze továbbra is a hartai Lenin Termelőszövetkezet, de sok-sok segítséget kapunk a terme­lőszövetkezetek közösségeitől is. Va­lamicskét jelentenek a tagdíjak is ... Én úgy látom — szól közbe Gröb Péter a tánc már annyira az életformánkhoz tartozik, hogy töb­ben akár fizetünk — a szerény tagdíja­kon túl is —, hogy éljen, dolgozhasson a negyedszázada alapított csoport. — Harminc fölött — látok itt több papát és mamát —, hogy tűri a család a hosszabb távollétéket, a rendszeres esti elfoglaltságot? — Nem állítom, hogy könnyű beil­leszteni a heti programba a próbákat — veszi át a szót Rupánerné —. Biz­tos, hogy ami olyankor elmarad, azt máskor pótolni kell. De közülünk so­kaknak alakult úgy a sorsa, hogy nem kell magyarázkodni otthon. A házas­társ is ott lépked velünk a deszkákon. A családok szinte erősítői a közösség­nek ... ... és a táborinak is! fordít a gondolaton Gröb Péter - ugyanis az itt szövődő barátságokat gyakran ko­ronázza házasság. Ez aztán az igazi ünnep, amikor táncos táncost vezet az oltár elé. Az adonyi szövetkezeti együttes és a hartai „grup” hamaro­san a harmadik ilyen eseményt üli meg közösen. Mindannyian ott le­szünk az igeneknél... Nem messze a hartai kerülettől ver­tek tanyát a Német Szövetségi Köztár­saságból érkezett fiatalok. Külön ko­csikkal jöttek, hogy mindenki szaba­don szervezhesse az utazásait. Bruno Schied! innét Korzikára utazik, Éva Steiner a Balatonra, Monika Schmitt sátorbontás után Párizsba indul. A legnépszerűbb nyugati vendég, Stefan Ihás, Binauból érkezett... — Úgy hallottam, az Ön segítségé­vel ,eddig tucatnyi magyar zenekar és néptáncegyüttes ismerhette meg az NSZK-t; Hegyeshalom tói észak ­nyugatra népszerűsíthette a magyar kultúrát. . . Az Európa-ház téglái Nem nekem kell ezt köszönni! válaszolta az önök folklórkin­cse olyan gazdag, hogy örülünk, ha megcsodálhatjuk. Én a Dunai Svá­bok Kulturális Szövetségének a szer­vezője vagyok. Szervezetünk sokat tesz azért, hogy a szétszórt, oda s visz- sza telepített Stuttgart és Ulm kör­nyéki németeket összefogja. Kapcso­latokat építettünk ki román, jugo­szláv, magyar és osztrák diaszpórá­ban élő svábokkal. A hartaiak kai év­tizedek óta gyümölcsöző testvérváro­si akciókat szerveznek városaink. — Ön viszont nemcsak nemzetiségi együtteseket menedzsel. Úgy hallot­tam például, hogy jövőre a kiskunsági pásztorhagyományokat ápoló szalk­szentmártoni táncosokat várják majd az NSZK-ba .. . — Az utóbbi években igen jó kap­csolat alakult ki a Wünsch László irá­nyításával munkálkodó művészeti közösségekkel. A jeles koreográfus fáradhatatlan pedagógus. Vezet gö­rög, német és magyar csoportokat. Gondolkodásában, munkájában szinte megtestesült a szövetségünket is jeílemző alapelv: az európai népek egy nagy család részei; elengedhetet­len tehát szoros barátságuk. Manap­ság kontinensünkön slágertéma a kö­zös európai ház gondolata. Úgy vé­lem, hogy a politikusaink által aláírt alapozó szerződéskötések után majd a mi tégláink is belekerülnek e várva- várt patinás építmény falába. Ezért dolgozunk itt is, ott is — mindany- nyian. Már vannak ígéretek Wünsch László harminc éve fárad­hatatlanul rója a kilométereket a Du­na középszakaszán. Dunaújváros, Mezőfalva, Adony, Harta, Madocsa és Szalkszentmárton most „csak” ezek a települések szerepelnek a nap­tárában, hétről hétre. Biztos, hogy Wünsch egyike azoknak, akik legtöb­bet tudnak arról: Bartók és Kodály tok szűntek meg azért, mert a minisz­tériumokban nem gondolták végig: mit is eredményezhet egy-egy rendel­kezés. Igen nagyra értékelem azokat a szövetkezeteket, amelyek tízért, hogy a múlt egy darabját megőrizhes­sék, súlyos ezreket áldoznak. Áfé- szek, termelőszövetkezetek, mezőgaz­dász-szövetségek, s néhol a tanácsok is, addig-addig kutatták, hogy megta­lálták a lehetőséget a támogatások kifizetésére. A fiatalok megnyerhelők a nem kis fegyelmet, fáradtságot kívánó mun Iáihoz? Úgy látom: ott, ahol a helyi ve­zetők valóban rangján kezelik a mű­vészeti nevelés ügyét, ahol összetartó a faluközösség, ott nincs gond az utánpótlással. A táncegyüttes a falu vigyázott egyesülete lett. Szinte min­denkinek köze van hozzájuk. Ahol így alakult, a jövő sem kilátástalan . .. — Milyen művészeti céllal szerve­ződnek a táncostáborok? — Másfél évtizede már, hogy a leg­főbb célunk: lehetőséget teremteni, hogy a fiatalok mélyebben is megis­merhessék a népművészet értékeit. Az évközi próbákon erre nincs nagyon idő. A táncaik is fejlődnek, alakulnak itt. Nem ritkák a koreográfiacserék. Különösen népszerűek például a nemzetiségi táncok. Én úgy ítélem meg: bár sok-sok gonddal, fáradság­gal járt, megérte ez a mecénásokkal közösen szervezett táboros másfél év­tized. Ha már a gyerekek esküdtek, megadom magam. Megteszek majd mindent, hogy ne legyünk eszküsze- gők .. . Farkas P. József £■■■■■■ CMNK CMBA A szibériai legenda nyomában 3. A „koronatanú” jelentése Szántófy szentlipótvárosi plébánost Scitovszky János esztergomi érsek je­lentéstételre kötelezte Szendrcy Júlia második házasságkötésének körülmé­nyeiről, melynek a plébános 1853. de­cember 29-én írásban tett eleget. Szán­tófy jelentésében ez áll. »Petőfy Sándor özvegye, született Szendrey Júlia 1850. július 21-én, a Szent Lipót plébánia ká­polnájában házasságot kötött Horváth Árpád egyetepti tanár úrral Minthogy a forradalomban hirtelen eltűnt Petőfy haláláról halottlevelet nem lehetett fel­mutatni, eljárásomban a következő ok­mányokra támaszkodtam: 1. Cecz: „Bem in Siebenbürgen" röp- irata, megjelent Hamburgban 1850-ben. 2. Pataky: „Bem Feldzug in Sieben­bürgen" röpirat megjelent Lipcsében 1850-ben. N. B. Pataky Bem hadsegéde volt, és mint ilyen Petőfy barátja és kol­légája. Mindkét szerző említi Petőfy ha­lálát a segesvári csata leírásánál. Ez a csata 1849. július 31 -én volt. 3. Petőfy özvegye a forradalom befe­jezése után egész Erdélyt beutazta, hogy férje nyomára jusson és egyhangú volt a vélemény Petőfy Segesvár mellett tör­tént elestéről, miközben a császári osztrák hadsereg ezredese, Heydte még azt is állította, hogy Petőfy holttestét saját szemével látta. — Az említett nő­nek eskü alatt tett ez a vallomása írás­ban megvan levéltáramban. De méginkább meggyőztek engem Petőfy haláláról az erkölcsi okok. 4. Petőfy köztudomás szerint kímé­letlen dühöngő volt — aki azonban őr­jöngve szerette feleségét, és hűtlen nején bizonyosan bosszút állt volna. Ha tehát Petőfy feleségének csak sejtelme is lehe­tett volna arról, hogy férje még él — semmi esetre sem mert volna második házasságra lépni. Petőfy pedig, ha élet­ben volna, semmi esetre sem mulasztotta volna el életjelt adni magáról, már csak azért sem, hogy a törvénytelen házassá­got szétrombolja, s a legkevésbé sem engedte volna át most ötesztendős, for­rón szeretett fiát a törvénytelen házas­ságnak, hanem a maga számára rekla­málta volna a gyereket. Pest, 1853. december 29. Szántófy Antal Szentlipót-városi plébános« Szántófy levele alapján a prímás a „Felséges Főherceg Úrnak”, Albrecht főhercegnek 1854. február 25-én küldte el írásos jelentését Júlia házasságköté­séről. Úgy látszik azonban, hogy a fő­herceget nem győzte meg a prímás je­lentése Petőfi haláláról, mert ezzel pár­huzamosan Heydte ezredest is jelentés- tételre kötelezte. Nézzük hát a „koro­natanú” jelentését, mely csak a trianoni békekötést követően került magyar le­véltárba, más katonai iratokkal együtt. »A Magas Cs. K. Katonai és Polgári Kormányzáság Elnökének Budán (...) En az országúton lovagolva, a kozákok után siettem, amikor közvetle­nül a szökokútnál Fejéregyháza és Héj- jasfalva között, egy leszúrt felkelőtiszt mellett, ki már a nadrágjáig le volt vet- köztetve, több, vérrel bemocskolt iratot láttam heverni, amiket valószínűleg a kozákok találtak a tiszt kirablása köz­ben s megint eldobtak, minthogy rájuk nézve nem volt értékük. Én mégis azt hittem, hogy meg kell néznem az irato­kat, és nagyon megörültem, hogy egy akkor igen fontos okmány került a ke­zembe, mert az egyik irat Kemény Far­kas jelentése volt Bemhez, Kolozsvárról keltezve (.. A holttesttől néhány lé­pésnyire körülbelül 100 darab magyar dekoráció is feküdt, zsineggel összefűzve (.; .) A lelet, amelyből azt kellett kö­vetkeztetnem, hogy a halott tisztnek Bem mellett volt állása, arra bírt, hogy közelebbről szemügyre vegyem a holt­testet, vájjon nem ismerek-e rá benne egy régebbi ismerősömre. De a halott előttem teljesen ismeretlen volt, sovány, kicsiny, száraz arcú, nagyon határozott kifejezéssel és nagy fekete körszakállal. Nadrágja fekete pantalló volt. Később tudakozódtam több felkelő tisztnél ezeknek az adatoknak a közlése mellett ez után a személyiség után, és a legtöbb közülük úgy vélte, hogy a halott bizo­nyosan Petőfi volt, akit az ütközet után senki többé nem látott. Ez minden, amit erről a dologról mó­domban van elmondani s amit a 152 G/32 P. 2. Rés. számú magas leirat kö­vetkeztében sietek is a magas cs.k. Kor­mányzósági Elnökség tudomására jut­tatni. Lugos, 1854. jan. 12-én. Heydte ezredes« Az ezredes jelentéséből, mely a csata után közel öt év elteltével készült, egyértelműen megállapítható: a holt­test azonosítása nem történt meg, olyan személy nem látta, aki Petőfit ismerte! Tudott, hogy a költőnek soha­sem volt körszakálla, sőt Egressy Ákos szerint az 1848. márciusi napokban szakállát leborotválta, és „ezek után folyvást csak bajuszt viselt”. A költő 1849. július 5—17-e között Orlay Pet- rich Sománál Mezőbcrénybcn tartóz­kodott, az ekkor készült festményen spanyolos kis szakállal örökítette meg a vendéglátó. A Magyarországon az utóbbi három évtizedben megjelent Petőfi-életrajzok az ezredes jelentését egyáltalán nem vagy csak pontatlanul közlik. Kivételt képez Illyés Gyula Petőfi Sándor című műve, melyben szó szerint szerepel a „nagy fekete körszakáll”, de a szerző ezt azzal magyarázza, hogy Petőfinek nem volt ideje, lehetősége borotválkoz­ni és szakálla nőtt. A költő 1849. július 21-én Tordán búcsúzott el családjától, nem tartom valószínűnek, ha nem is borotválkozott, hogy tíz nap elteltével körszakálla nőtt. Visszatérve az ezredes jelentésére. Heydte többször nyilatkozott az ügy­ről nem csak Júliának és Albrecht fő­hercegnek, Lengyel József orvossal is beszél, akinek „hegyes álszakállú” egyént említett. A Temesvárén Zeitung 1877. augusztus 15-ei számában már „hegyes fekete szakállról” beszélt. Nem csak az a probléma, hogy a személyle­írás nem tartalmaz olyan konkrét je­gyeket, amelyek kizárólagosan bizo­nyítanák, hogy a holttest Petőfié. Az is kérdés, az ezredes pár év elteltével mi­ért változtatgatott a személyleíráson? És még mindig a jelentéssel kapcsolat­ban. A nadrágjáig levetkőztetett ha­lottról miből állapította meg, hogy tiszt? így lett az eltűnt Petőfiből halott, ® Milyen volt a szakálla? (Barabás Miklós rajza.) majd hősi halott, és végül így került be a történelemkönyvekbe is. A fent leírtakból következik; Petőfi Sándor segesvári halála soha nem nyert bizonyítást. Ez csak feltételezés. Maga Szendrey Júlia még évek múlva is visz- szavárta — tanúság erre naplója - de a költő nem került elő. Petőfi eltűnése, halálának bizonyítatlansága az eltelt több mint másfél évszázadban sokszor foglalkoztatta már a magyar közvéle­ményt. ( Folytatjuk )

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom