Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-09 / 186. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. augusztus 9. Bölcsődei játékpályázat Játékpályázatot hirdet a Szociális és Egész­ségügyi Minisztérium, a Bárczi Gusztáv Ta­nárképző Főiskola, a Kiss Áron Magyar Já­ték Társaság és a Tanért közösen a Bölcsődék Országos Módszertani Intézetével. A pályázat célja, hogy a 0—4 éves korú gyermek számára újszerű és eredeti játéksze­rek készüljenek, melyeket bölcsődei csopor­tokban tudnak használni. Olyan játékeszkö­zökkel is lehet pályázni, amelyek gyógypeda­gógiai célú felhasználásúak (ebben az esetben a korhatár magasabb is lehet). A domináns játékfajtáknak megfelelően készíthetők manipulációs játékeszközök, épí­tőjátékok (elsősorban fából), mozgásos játé­kokhoz, valamint gyakorló és szerepjátékhoz való eszközök. A pályamunka elbírálásánál a zsűri az alábbi szempontok szerint értékel: a játékok keltsék fel a gyermekek figyelmét, érdeklődé­sét, aktív, változatos tevékenységet biztosít­sanak számukra, valamilyen területen fejlesz- szék a gyermeket, feleljenek meg az esztétikai, életkori, egészségügyi, balesetvédelmi köve­telményeknek, elsősorban természetes alap­anyagokból készüljenek, feleljenek meg a fo­kozott igénybevétel által támasztott követel­ményeknek, valamint sorozatgyártásra legye­nek alkalmasak. A bíráló bizottság előnyben részesíti az olyan játékeszközcsaládot, amely a fejlődés fokozatait figyelembe véve adott típuson belül egyszerűbb és bonyolultabb vál­tozatot is tartalmaz. A pályázaton egyének és alkotóközösségek egyaránt részt vehetnek életkorra vagy előképzettségre való tekintet nélkül. A pályázat jeligés. Egy pályázó több terv­vel is pályázhat. Egy jelige alatt csak egy munka nyújtható be. A pályázatot zárt cso­magolásban „Játékpályázat; Bölcsődei” fel­irattal kell beadni. Ä csomagoláson belül le­zárt» borítékban kell elhelyezni a tervező vagy tervezők nevét. A jeligét a borítékra is rá kell írni. A beküldendő pályamunka tartalmazza a játékszer mintadarabját vagy modelljét, mé­retezett rajzát. Leírást ne küldjenek, ez önma­gában kevés. A beérkezett munkákat a meg­hirdető szervek képviselőiből és felkért szak­emberekből álló bizottság bírálja el. Az első díjast 25 000 Ft-tal, a másodikat 20 000-rel, a harmadikat 15 000-rel díjazzák. A sérült gyermekek részére készített játékok közül egy vagy több külön jutalomban részesülhet, erre a célra 20 000 forint a keretösszeg. A pályaműveket 1989. november 15-éig kell beküldeni a következő cimre: Bölcsődék Országos Módszertani Intézete, 1134 Buda­pest, Tüzér u. 33—35., telefon: 202-200. Ered­ményhirdetésre és díjkiosztásra 1990. február 15. és március 1. között kerül sor. A pályázat válogatott anyagából kiállítást rendeznek. A díjnyertes játékokból kísérleti széria elké­szítését és azok bölcsődei kipróbálását a BO- MI vállalja. „Szeretet” mentőautó Különleges, „Magyar—Máltai Szeretetszolgálat” felirattal állították üzembe a máltaiak ajándékát, egy Volkswagen mentőautót. Az Országos Mentőszolgálat új gépkocsiján Nánai Ferenc ápoló és Nagy Imre gépkocsivezető az egész ország területén szállítja a betegeket. (MTI-fotó). A fegyelmi bizottság elnöke fontoskodva tett-vett olyan arckifejezéssel, mintha nem is szaktanácsadó, hanem maga a legfelsőbb bíróság elnöke lenne. Balján az iskola igazgatója, szi­kár, humortalan férfi, szórta szemrehányásait a munkafegye­lem ellen vétő Korláth tanár el­len. Az elnök jobb oldalán pöt­töm alak, az igazgató szerény he­lyettese feszengett. De jelen volt a szakszervezeti bizalmi, sőt Ha- zagh Mihály, az iskolai pártszer­vezet tagbaszakadt titkára is. Egyszóval az egész vezérkar, hogy ítéletet mondjanak egy ma­gányos sztrájkoló fölött. Mióta törvénybe iktatták a sztrájkjo­got, többen éltek vele, csupán így, egyénileg nem sztrájkolt sen­ki még. Az igazgató napokig töpren­gett, hova sorolja Korláth pél­dátlan akcióját, végül a fegyelmi kihágás mellett döntött. Fogta magát, és a művelődési osztályra hajtott. Már régen begyében volt ez a Rákóczi-hajú taknyos, aki munkába állásának első percétől berzenkedik, lefitymálja a tan­könyveket, szabotálja az utasítá­sait, melynek következtében máris érezhetően lazult a fegye­lem. Ugyanis sokan követték, s ha nyíltan nem is, hallgatólago­san szolidarizálnak vele. Hát nem, amíg ő, Móres Mór igazgat, itt igenis rend és fegyelem lesz. Talán lefolytathatta volna a tár­gyalást zárt körben, a tanári kar és szaktanácsadó nélkül is. Ám így kevésbé látványos, demokra­tikusnak sem éppen demokrati­kus egy olyan tantestület számá­ra, amely megélte Nagy Imre, az ’58-ban kivégzett miniszterelnök rehabilitációját. Az igazgató után a keszeg he­lyettes kért szót. — Csak nyíltan, tömören! figyelmeztette helyettesét a ke- ménykezü főnök. Úgy ahogy történt, smink és cukor nélkül. Kérlek! reszelte torkát a kopaszodó öreg. —- A dolog úgy kezdődött, hogy Kari.. . Kor­láth kartárs meg én kicsit össze­kaptunk törölte meg izzadt homlokát. Egyik kartársnőnk gyesre ment, ezért megkértem, vállaljon el néhány túlórát. — És? Visszautasított, helyeseb­ben elvállalta volna, amennyiben adómentes vagy kiemelt órabért fizetünk. A teremben élénk mozgolódás támadt. Nyugalom, kartársak, nyu­galom! kopogott zordan a Táncsics direktora. — Folytasd, Robikám! Ekkor vesztünk össze — vont vállat a helyettes. Már nagyon unta a komédiát, és szeretett volna gyorsan túlesni rajta. Tulajdonképp sajnálta Korláthot, s titokban ő is rokon­szenvezett vele. De hát a rokon- szenv egy, a diplomácia kettő. Móresnek van sajnos pár protek- tora, másrészt itt-ott a kölyök is elvetette a sulykot, egy szó, mint száz, jobb. ha továbbra is diplo­matikus marad. Felhívtam a figyelmét a tör­NAGY PÁL: vényre, melynek értelmében a pe ­dagógusok ötven százalékos túl­munkára kötelezhetők — nézett át Korláth feje felett. —- Mivel ő a legfiatalabb közöttünk, továb­bá nőtlen, ezúttal bizony neki kell túlóráznia. Magától értetődik — bólin­tott a szaktanácsadó. — Mire ő? — Racsítani kezdett, a tanügyi rendszer így, a szocializmus úgy... —- Pontosabban? — Le van szarva! — szusszan ­tott a helyettes. — Bocsánat, ezek az ő szavai... Ugyanígy az igazgató, aki, velem együtt, jól tenné, ha nyugdíjba menne. Egyébként sztrájkba lép, és negy­ven százalékos béremelést köve­tel, amit a kormány meg is ígért nekünk, de csak azért, hogy ezzel is időt nyerjen. A délutáni napfény a tanáriba szökött, és megcirógatta a kipi­rult arcokat. Valahol kint egy le­láncolt kutya vonított. — Ugye megmondtam! — fa­kadt ki az igazgató újból vérig sértve. Korláth kartárs, hogy finoman fogalmazzak, közössé­günk leggyengébb láncszeme. Nem veti alá magát a rendnek, fütyül a törvényekre, röviden: destruktív, beilleszkedésre képte­len dolgozó. Néhány tanár, Móres hívei kö­zül, tapsolni kezdett. A többiek csöndben, de kíváncsian lesték a Móres Korláth párbajt. Az igazgatót nem tévesztette meg a taps, tudta, mennyire nép­szerűtlen. Csakhogy mindnyájan a kezében vannak, kivéve Kor- láthot és az iskola párttitkárát. Mindegy, nem gond! Az elsővel úgyis rögtön végez, a második meg újabban meg se mukkan. — Ne húzzuk a szót, az eset egyértelmű, ezért javaslom, vál­junk meg a kollégától. Köszö­nöm a figyelmet, tessék hozzá­szólni! —- Tessék! — ismételte meg a szaktanácsadó. Senki? Akkor átadom a szót Korláth kollégá­nak. Minden arc a fiatalember felé fordult. Korláth tétovázott. Mit mondjon, kinek, miért, amikor mindent előre eldöntötték? A diri győzött, a többiek lapítanak. Hi­ába rehabilitálták Nagy Imrét, itt semmi, de semmi nem változott. A gárda zöme fonnyadt citrom, aminek a levét régcsrég kifacsar­ták. Regenerálódni nem tud, mégha szeretne sem. — Belenyugszol az ítéletbe? — Először is nem vagyok vád­lott — kapta fel a fejét sértődöt­ten Korláth. —- Másodszor: tilta­kozom a fegyelmi tárgyalás ellen. Én sztrájkolok, jogom van hoz­zá, úgyhogy nem értem, mi ez a színjáték. — Színjáték? — hördült fel az igazgató. — Válogasd meg a sza­vaid, mert... — Felnégyelsz? Kerékbe törsz?. —- De kollégák! — rökönyö­dött meg az elnök. — Beszéljünk higgadtabban! Végeredményben mit kívánsz? — fordult Korlát­hoz. — De hát már elmondtam. Mint dolgozó, nagyobb bért. Mint pedagógus, felkérem az ille­tékeseket, adják fel a bukásmen­tes iskola politikáját, melynek ré­vén a tinókból évtizedek óta ok­leveles ökröket nevelünk. Továb­bá: dolgozzanak ki egy valóban hatékony követelményrendszert, amely pontosan meghatározná, melyik tanulót milyen mértékben jutalmazzunk vagy büntessünk. A dicséret magában ritkán hatá­sos, ugyanez áll a figyelmezteté­sekre is, amikkel a srácok inkább dicsekedni szoktak . . . —- Te tudod, csak azt ne hidd, hogy ezzel újat mondtál. Hát éppen ez az! — csattant fel a harcias testnevelő. — Milli- ószor elhangzott, mégse teszünk semmit. — Szabad? — Parancsolj! — pislantotl Móres a termetes párttitkárra, aki mindeddig csöndben, össze­vont szemöldökkel üldögélt. Szokott-e hiányozni Kor­láth kartárs? Nem. — Késni? — Azt se. Órájára készül? Többé-kevésbé. — Ezek szerint pontos, felké­szült tanár. Minden gyűlésen je­len van slb., stb. Javítsatok ki, ha tévedtem volna. Igen, illetve nem, csak .. . Ebben az esetben ajánlom, hagyjuk békén a fiút. Igaz, nem abszolút hibátlan, de mi sem vol­tunk, sőt most sem vagyunk azok. Szerencsére fiatal, sokat fejlődhet még. A pedagógusok egymásra néz­tek, először csak egy, aztán mindnyájan tapsolni kezdtek. Móres elkomorult. Elszánű- totta magát: az ördög pitizik itt, ez a banda harap, mégiscsak megváltozott. Hazagh sem dög­lött akna, bármikor felrobban­hat, s korántsem kizárt, hogy pont őt öli meg. Részemről megértem, nem is vacakolnák, ha a kollega is en­ged, én . .. hm . . . szóval megbo­csátok változtatott taktikát a közelgő igazgatóválasztásra gon­dolva. Lehet, hogy ezúttal senki sem szavaz rá? Hát.. . előfordulhat, de akkor sem Hazagh fogja föld­höz vágni. Engedd, ne félj, kivéve a béremelést, amihez magam is csatlakozom —- nyugtatta meg a párttitkár. Éljen! — harsogta a tantes­tület. Örülök, hogy végre megér­tettük egymást. Köszönjük tisz­telt szaktanácsadónk pártatlan segítségét, akinek a révén ilyen szépen egymásra találtunk. Meg­jegyzem, nem csoda. A mi közös­ségünk olyan, mint egy nagy csa­lád, ahol mindenki teljes erőbe­dobással, egymást segítve és tisz­telve dolgozik szavalta pateti­kusan az igazgató. Én . .. — Úgy van! vágott a szavá­ba idegesen Hazagh. Remé­lem, a jövőben sam lesz másképp, sőt. ha lehet, még jobban rákap­csolunk. Elég nehéz idők járnak, szilárdaknak és következetesek­nek kell lennünk ahhoz, hogy si­kerrel nevelhessük a szocialista palántákat. De hát ezért vagyunk tanítók, ez a feladatunk keres­te tekintetével az izmos tornata­nárt. Korláth? Hol van Kari, főnök? Te mit gondolsz? kérde­zett vissza Móres, és a semmibe bámult. Börtönshow Cicciolina, azazhogy onorevole Ilona Staller —- az olasz parlament képviselője —- látogatást tett a hí­res-hírhedt római börtönben. A Rebibbia lakóit, mint közvetle­nül érintetteket tájékoztatta arról a törvényjavaslatról, amelyet a T. Ház elé kíván terjeszteni. A La Re- pubblica szerint az elítéltek élénk érdeklődéssel fogadták mind a honanyát, mind a javaslatot. Cic­ciolina akit egyébként impresz- száriója is elkísért, s ez némikép­pen reklámjellegűvé tette a misszi­ót közölte, hogy a rácsok mö­götti szexuális élet engedélyezésé­ért száll harcba. „Tűrhetetlen, hogy a magányosságra kényszerí- tett elítéltek nélkülözzék a maguk Cicciolinájának kedvességét” kerek perec megtiltotta szövetségeseink legóvatosabb bírálatát. Úgy vigyázott szövetségeseink érzé­kenységére a központi sajtóirányítás, mint az ifjú legény a kedvesétől kapott hímes tojásra. Ritkán kellett közbe- avatkozniok, mert a szerkesztők több­sége még a gyanúját is szerette volna elkerülni annak, hogy lapja nem a világ legtökéletesebb államának tekinti az éppen szóba került országot. Még az érintett országban mostanában kiadott könyvekből vett bíráló sorok sem kap­tak zöld utat. A kultúra illetékesei is vigyázlak úgymond közös érdekeinkre. Gondol­ta-e szegény Katona József, hogy vala­ha is nemzetközi bonyodalmat kavart volna (ha nincs Éberség). Kellő előrelátás nélkül határozták el a kecskeméti színház vezetői, hogy a drámaíró egy-egy kevéssé ismert müvé­vel kezdik az új évadokat. 1967-ben a Jeruzsálem pusztulása került volna a színre. Állítólag még meg sem kezdték a próbákat, amikor már tiltakozott va­lamelyik arab követség. Mit képzelnek Kecskeméten? Éppen most óhajtják di­csőíteni a régmúlt izraeliták hősiessé­gét? A következő évben biztosra akar­tak menni, a táboron belül maradva elővették a Ziskát. Nyomták a plakáto­kat, festették a díszleteket,, a színészek tanulták a szerepeket, amikor kéretle­nül „testvéri segítséget” nyújtottunk északi szomszédainknak. A Ziskát ter­mészetesen pillanatokon belül leparan­csolták a színről, a már elköltött tízez­reket föláldozhattuk a brezsnyevi „egyeztetett” kül- és katonapolitika ol­tárán. Igaz, nem igaz, állítólag eme kí­nos esetek után valaki megkérdezte a direktort: „Mondjacsak, Vili bácsi, an­nak a Katonának nincs valami román tárgyú darabja? Hátha ...” Emlékeimet a most megint rakoncát- lankodó Sugár András idézte föl. nyilatkozta a börtönvizit során. A római újság szerint, bár az elítél­teket felajzotta a nagy lehetőség, amit Husika törvénytervezet for­májában felvázolt előttük: a felesé­gek, illetve a szeretők felügyelet nélküli zárkalátogatása, a külön­nemű elítéltek közös sétáinak be­vezetése stb., ám, nyilván az olasz törvényhozás körülményeskedésé­re gondolva azt javasolták, hogy ha már itt van, vetkőzzön le. Cicci­olina megígérte, hogy erre a bemu­tatóra engedélyt szerez az igaz­ságügy-minisztertől és visszatér. Ám addig is igen praktikus aján­dékot osztott szét e zártkörű ren­dezvény résztvevői között: egy- egy, a saját aktképeivel díszített naptárt. A szomszédos állam szerény, népünk szívéhez oly közelálló vezérének enge­dőimé nélkül portréfilmet készített tér­ségünk egyik volt fontos személyiségé­ről, a Romániát a győztesek oldalára átállító Mihály királyról. A román nyelvű felesleges befejezés­től eltekintve pontosan tárgyszerű do­kumentumriport a Panoráma újabb bravúrja. Az elhangzottak megfelelnek a történelmi igazságnak, a riporter sem lépte túl szerepét. Mégis hazahívták til­takozásként nagykövetüket. Bosszúból ők is filmet csinálnak Horthy Miklós­ról? Ha tényszerű, elviseljük. Csak van egy bökkenő: Mihálynak sikerült lelép­tetnie népét a süllyedő hajóról, a kor­mányzó ehhez is kétbalkezesen kezdett. (Azért a magyar televízió is szembenéz­hetne egyszer a két világháború közötti önmagunkkal.) Sokszor pillanatok alatt kell dönteni az újságírónak, riporternek, könnyen becsúszhat egy-egy hiba. Amikor a hét végén már a harmadik jelöltet kérdezte meg a szegedi stúdió (vagy a híradó?) munkatársa, hogy magamagára szava­zott-e, bizony bosszankodtam. Merte volna megkérdezni Biszku Bélát, Gás­pár Sándort vagy másokat, hogy kikre adták szavazatukat! Mondhatták vol­na esetleg, hogy ők igazán alkalmatlan­nak tartják magukat, csak éppen egyet­len név fért a listára, ezért kénytelen- ségből... Legközelebb inkább nem je­löltetik magukat, de nem vállalnak újra ilyen lelkiismereti konfliktust. Igaza volt az egyik jelöltnek. Ilyen kérdést nem szabad feltenni. Ha már a választásnál tartunk. Ed­dig úgy tudtam, hogy ugyanabból az épületből közvetítik az első csatorna műsorát, mint a másodikat. Tévedtem volna? A szombati pótválasztáson már bemondott (bejelentett) adatokról mit sem tudtak a kettes stúdiójában, olyan adatok után nyomoztak, amit a rádió- és az egyes nézői, hallgatói régen tud­tak. Heltai Nándor Fegyelmi tárgyalás KÉPERNYŐ Panoráma-ügyek A központi sajtóirányítás állítólagos külpolitikai érdekeinkre hivatkozva

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom