Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-30 / 204. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. augusztus 30. Petőfit Pestre! A levél: „Bizonyára emlékszik rám, aki egy írásomat vittem be a szerkesztőségbe, kérve annak közlését lapjukban. Sajnos, nem voltak hajlandók — Kiskőröst védelmezve közölni. Ezzel szemben a Petőfi Népe aug. 16-ai számában »Olvasóink vélemé­nye a Pctőfi-ügyről« című cikkben Ön hamis, valótlan adatot közöl velem kapcso­latban. Miért írja rólam a következőt: »Sokkal inkább szeretné Szabadszállásra vitetni a földi maradványokat.« Én soha ilyet nem mondtam vagy írtam. Vagy talán gúnynak szánta a szabadszállásiaknak? Miért nem idézte levelemből a leírt véleményemet: »Petőfi földi maradványainak legméltóbb helye a magyar főváros­ban, családja mellett volna, ide kellene örök nyugalomra helyezni.« Sokan helyeselve olvasták az én eredeti levelem másolatát. Több szabadszállási olvasó nevében írhatom, hogy kétkedve fogadjuk az Ön tollából megjelent híreket, mert ilyen kézzelfogható hazugságon fogtuk rajta. Itt, Szabadszálláson a Petőfi Népe sok olvasója előtt elvesztette hitelét. Szeretném és kérem, hogy újságjukban helyesbít­se, hogy én soha nem nyilatkoztam, hogy Szabadszálláson szeretném Petőfit eltemetni. Várom a rágalom helyesbítését tisztelettel: Tóth Sándor, Szabadszállás, Marx tér 3.” A megjegyzés: A fentiekben eleget tettem Tóth Sándor kérésének, közreadtam hozzánk kül­dött levelét. Bár lehet, hogy késő, hiszen Szabadszálláson már nem is olvassák a Petőfi Népét, mert mint Ön írja, elvesztettem előttük a hitelemet, mert hazudtam, rágalmaztam. Önt, kedves Tóth Sándor miért rágalmaztam volna? Nem gondolja, hogy amit leírt, hozzám küldött, legalább annyira vehetnem rágalmazásnak? De nem veszem annak. Látja, még nyilvánosságra is hoztam sorait. Megjegyezném még: nem szántam gúnynak az Ön korábban behozott kéziratának „tálalását”. Abban viszont továbbra sem értünk egyet Önnel, hogy a kiskőrösiek méltatlanul hangoztatják: Petőfi szülővárosában élnek. Ha közzétettük volna az Ön álláspont­ját, csak újabb viták keletkeznének. Ennek pedig nincs értelme. Annyi már bizo­nyos, kiderült, hogy hol halt meg Petőfi. (Bár sokan a barguzini eredményeket is elutasítják!) Most már a poéta születési helyét kellene kideríteni? Mert az legalább annyira vitatott, mint halálának helye, időpontja. Ha netán Morvainak kedve lesz, indíthatna erre is egy expedíciót. És akkor elkerülhetjük majd a levélváltásokat, a fölhördüléseket. Ha a kiskőrösiek lépnek, panaszkodnak a szabadszállásiak, a félegyháziak, ha... De nem folytatom. Meggyőződésem: ennek a vitának sincs értelme. Mert esetleg a rágalmazás kritériumait is kimeríthetjük. Borzák Tibor Érembiennálé Sopronban Mindössze tizenkét éve lett Sopron az éremművészet fővá­rosa. 1977 óta ad helyet a város e szobrászati kisműfaj hazai képviselőinek a bemutatkozás­ra. Bár a rendezvény a VII. or­szágos érembiennálé címet vise­li, a szervezők nem ragaszkod­tak szorosan az érem műfaji megkötöttségeihez, csupán a művészi értéket tartották a vá­logatás feltételének. így aztán a hagyományos, klasszikus érme­ken kívül a műfaj határait fe­szegető alkotások, kísérleti mű­vek is jelen vannak. A biennálé rendje szerint minden magyar szobrász tíz, öt évnél nem régebbi munkájával jelentkezhet, s a zsűri ezekből válogat a kiállításra, és ítéli oda a biennálé nagydíját és a külön­böző társadalmi szervek, intéz­mények díjait. A nagydíj azzal a lehetőség­gel is jár, hogy a nyertes a kö­vetkező biennálén kamarakiál­lításon mutathatja be életmű­vét, így minden alkalommal két kiállítás látható: a nagydíjasé és az új termést bemutató kollek­tív tárlat. Most a VI. érembiennálé nagydíjasának, Kiss György­nek van kamarakiállítása. A 120 érmet felsorakoztató be­mutató másfél évtized termésé­ből válogat, s a grafikusnak, festőnek, szobrásznak is jelen­tős művész sokoldalúságáról tanúskodik. A hagyományos portrékat, enteriőröket és ter­mészeti tárgyakat ábrázoló ér­meinek erősségét plasztikus megmunkálásuk adja. Négyszáznál is több érem lát­ható szeptember 11-éig a VII. országos érembiennálén, a sop­roni Orsolya téri lábasházban. A nagydíjas Gáti Gábor bronz­érmei kvalitásosak, témavá­lasztásukban hagyományosak, ám kidolgozottságukkal újsze- rűek. A népes kiállítói gárda köré­ből figyelemre méltó a korábbi nagydíjas, Tornay Endre And­rás kollekciója. Az Erdélyből áttelepült, Kőszegen élő mű­vész érmeiben is nagyméretű fa­• Kiss Nagy András: Az idő ablakai és fémplasztikáival rokon han­got üt meg. A hagyományos éremművészetet képviselő Csúcs Ferenc nemes vonalú ön­arcképe, Meszes Tóth Gyula történelmi témájú plakettje, Muzsnay Ákos klasszikus meg­fogalmazású éremsorozata méltán aratott sikert. Gábor Éva kilép a hagyományos kere­tekből, és tulajdonképpen mini­plasztikákat állít ki. Ahogy a formát feszegeti az éremcsinálás művészete, úgy je­lennek meg a bronz mellett új, eddig nem használt anyagok — a homokkő, a márvány, a kerámia és a krómacél (Hor­váth László munkái). Friss szel­lem, új hangok, új gondolatok uralják a soproni kiállítást, ké­pet adva a magyar éremművé­szet magas színvonaláról. Kádár Márta KÉPERNYŐ Földnélküly ír r János Jól döntött-e Jób Dániel, a Vígszínház igazgatója, aki portása által adta vissza Lengyel Menyhért és Karinthy Frigyes közös színjátékát, a Földnélküly Jánost? Remekművet nézett bóvlinak? Tévedésé­vel sikerdarabtól fosztotta meg színhá­zát? Annyira elhibázottnak érezte író ba­rátai új produktumát, hogy a neheztelést is vállalva hajította ki íróasztaláról? A műből készült tévéjáték mintha a színikritikusból művészeti igazgatóvá előléptetett Jób ítéletét igazolná. Időn­ként kimondottan untatott Lucy és Já­nos furcsa, (ál)naturalista, (ál)romanti- kus históriája. Hatvan esztendeje talán meglepte (volna) némely fordulata a tisz­telt úri publikumot, most már előre tud­tuk, hogy mit hoz a következő jelenet, sejteni lehetett a szereplők reagálásait. Felvidéki Judit mintha túl sok társadal­mi, lélektani mélységet belelátott volna az igénytelen történetbe, kicsit elnehe­zült a játék, éppen a szerzők más művei- ln'ti megszokott virtuozitás hiányzott. * s|e :|s Kellemesség keltésére válogatott (ido­mított) hölgyeket és urakat néztem csü­törtökön délelőtt az egyik műholdas adáson. Megnyerő mosolyok, diszkréten kivillanó női térdek, jól időzített nyehe- részések, gondosan vasalt ruhadarabok, könnyed párbeszédek. Óh, gyönyörű ez a világ, minden a helyén van, ránctalan, gondtalan emberek. Délután (sajnos) csak részleteket lát­hattam Mester József — kikerülhetetlen a szójáték — mestermunkájából, a mis­kolci fesztiválon díjazott A la carte rö- vidtilmből. Látogatóm volt, levettem a készülék hangját, ahogy illik, de a fél szemmel lesett képsorok is megdöbbentet­tek. Elhanyagolt emberek, az emvyalót belapátoló, majszoló, befaló, az ételt összecsócsáló, maradékokra vadászó férfiak és nők viszolyogtattak. Sörtés férfiak, ápolatlan nők, az ital rabságá­ban sínylődök, a pénztelenségtől meg- alázottak serege figyelmeztetett a másik Magyarországra. A villanásnyira föltűnt sorsok Fejes Endre Rozsdatemetőjét idézték. Hitelesen! Vádlóan! Mert lehet, hogy kevesebb ma már a pincclakás, de a: „alagsori életvitel" ma sem kevesebb, mint néhány évtizede. Vendégem iránti tiszteletből végül is kikapcsoltam készülékemet, nem láthat­tam az utolsó képsorokat. így is pontos­nak éreztem az A la carte látleletét. Az összkép túlzó? Netán hatásvadászó? Az biztos, hogy aligha készülhetett volna a Váci utcában, a Rózsadombon vagy a Gundelben. Mégis hiteles, mégis riasztó. Aki néhányszor megfordult külföl­dön, tanúsíthatja: egyre több honunkban a gondozatlan, a magát elhagyó ember. Hány sörhasút talál osztrák vagy francia városban sétálgatva, hányat nálunk? A világ nagy részén elvétve szomorítják az egészségesen gondolkodókat ilyen nagy számban az utcán bagózó lányok, szájukból lógó cigarettával gyermeküket sétáltató kismamák, kihizlalt gyerme­kek, a kövérségtől alig-alig cammogó negyven-ötvenévesek. Messzire kalan­doztam a Szuper műsorától, az A la car­te döbbenetétől? Keveset mozdít az ügyeken, aki az önkiszolgálóban sanyar- gók sorsáért csak a társadalmat marasz­talja el. * * * Az említettnél is döbbenetesebb ellen­tét gondolkodtatott el azon a napon, amikor egy ember által alkotott szerkezet szinte tapintáisnyira megközelítette a Ngptun bolygót. Józan ésszel azt hihetné az ember, hogy a rádióadók, televíziós állomások adásukat megszakítva, soron kívül jelentik be az emberi tudomány új diadalát, a még néhány évtizede is elkép­zelhetetlen műszaki teljesítményt. Bízom benne, hogy százezrek, talán milliók csak elgondolkodtak a tudo­mány szédületes fejlődésén. Bízom ab­ban, hogy a villanyt fölkapcsolva, a rádi­ót működtetve néha-néha eszébe jut egyeseknek: a szabad gondolkodás már­tírjai nélkül hol tartanánk. Az új igazsá­gokat kutató emberi elme nélkül ma is a kőbalta volna a csúcstechnológia. És ezen a napon vágja egy ország ké­pébe egy jövendőbeli pártvezér fürjte- nyésztő, hogy meg kell mondani az embe­reknek, mit csináljanak, és akkor minden rendben lesz. Önálló gondolkodás? Ugyan! A még titkos pártja nevében sze­replő munkásságra hivatkozva is elítélte, rendetlenségnek minősítette az önálló gondolkodást. Úgy vélte: másokat illet a parancsolás, a „mit kell csinálni?” meg­határozása, a tömeg majd megy a vezér- ürü után, csak hangosan zörögjön a ko- lomp. Hallott-e ez az úr arról, hogy a szervezkedésük cégéréül is választott nagy gondolkodó, egy bizonyos Engels Frigyessel együtt, azzal á feltétellel lépett a társadalmi reformokat; forradalmi vál­tozásokat követelő új pártba, hogy nem hajlandók elismerni semmiféle tekintélyt? Tud-e Marx Károly jelmondatáról: „mindenben kételkedni”. Különben gratulálok Déri János hig­gadt, az ijesztő képtelenségeket közvetve leleplező kérdéseihez, megjegyzéseihez! Vannak emberek, akik felnőnek felada­taikhoz. Déri is közéjük tartozik. Jól tet­te a Tv 2, hogy ilyen gyorsan reagált a Mai Napban megjelent interjúra. De mi­ért csak az éjjeli baglyok tájékozódhat­nak elmélyültebben ügyes-bajos dolga­inkban, olyan nyílt eszmecserék által, mint a vasárnap éjszaka látható-hallható Barabás-interjú? H. N. HONISMERET - HELYTORTENET A hites ügyvédek városa? Indokoltan? Ok nélkül? Sokféle jelzőt ragasztot­tak Kecskeméthez! Mondták hírősnek, a gyerme­kek, az iskolák, a gyümölcs városának, a kalocsai Tímár Kálmán pedig „a hites ügyvédek városá­nak”. Úgy vélte, hogy — talán a jogakadémia révén — nagyobb részhez jutottak a jogászok (az ügyvé­dek) a közéletben, mint másutt. Számos ügyvédet tisztelhetünk Kecskemét nagyjai között. Mivel egy 1769-ben kelt királyi rendelkezés bi­zonyított tudáshoz kötötte e hivatás gyakorlását, nyilvánvaló, hogy Nemes András (1760—1844) és Szomor Máté (1770—1819), az első magyar játék­színi társaság két meghatározó egyénisége már va­lamiféle képesítéssel vállalhatott kenyérkereső fog­lalkozásként jogi képviseletet. Ügyvédi oklevelet szerzett Mátyási József (1765—1849) „az első fel­világosult magyar polgár”, Csokonai barátja. Itt is sokat tettek a nemesi előjogok érvényesíté­se elleni harccal az advocatusok, a született arisz­tokrácia mellett az értelmiség illő megbecsüléséért. Tudtommal kecskeméti résztvevője is volt a Pesti Divatlap 1847. szeptember 23-ai számában ismer­tetett „ügyvédi tanácskozmánynak”. Megvitatták a keblükben alakult testület alapszabályait és „in­tézkedéseket tőnek, minélfogva az alkotmányos hazák példájára az ügyvédi név tiszteletes és biza­lomgerjesztő legyen”. Szabados Kecskemét városa már a XIX. század elején szabályozta az ügyvédek jogait, kötelessége­it, az úriszék működését. Az 1816-ban kiadott sta­tútum szerint „pereket csak feleskütt prókátorok vihetnek”. A rendszabás tiltotta a perek elhúzását, egymás személyének rágalmazását, sértegetését. Bírói végzés állapította meg az ügyvédi díjat. A művészetekben, a tudományokban érdemeket szerzett kecskeméti fiskálisok közül Katona József (1791—1830) neve kívánkozik az élre. Vizsgájának letétele után Dabasi Halász Bálintnál volt patva- rista. Főnöke szerint „a törvénygyakorlatban szor­galmasan működött” a kecskeméti ügyvédbojtár. Megpróbált „a maga kezére dolgozni”, önálló iro­dát nyitott, de ismeretlenül nem sokra vitte. A Ka­tona-kutatók kiderítették, hogy volt olyan két hó­nap, amikor mindössze 6 forint bevételt könyvel­hetett el. Csak összehasonlításként említem, hogy szülővárosában 9 és fél év alatt (viszonylag jól fizetett) városi tisztviselőként 2585 forintot, ügy­védként 5893 forintot keresett. 1829-ben „melléke­se” éppen négyszerese volt főügyészi jövedelmé­nek. Főnökei, munkatársai között több kitűnő ügy­véd volt. Az egész életében a szegény nép jogaiért küzdő Simonéi Jánost (1784—1853) 1848-ban or­szággyűlési képviselővé választották. Csányi János (1788—1870) volt Kecskemét első szabadon vá­lasztott főbírája. Valamennyi ügyvéd részt vett a függetlenségi és szabadságmozgalmakban. Gömö- ry Frigyes (1813—1901) például — működési en­gedélyét 1847-ben hagyta jóvá a városi tanács — rigmusokkal népszerűsítette a tizenkét pon­tot. Csaknem 90 évvel II. József törvénykezési rend­jének kibocsátása után — megszüntette az addigi patriarchális ügyvédképzést — tovább erősítették az ügyvédi hivatás elkülönítő szakismereti, etikai jegyeit. A képesítés megszerzésének újabb szabá­lyozásáról és az ügyvédi kamarák felállításáról intézkedő 1874. XXXIV. te. elfogadása előtt szö­vetkeztek a kecskeméti prókátorok. Az első kecs­keméti újság 1868. október 31-ei számából tudha­tó: „gyűlést tartott az ügyvédegylet választmá­nya”. Az esküdtszék felállításáról tárgyaltak. „A bírói állások tervezett kinevezéses betöltése ellen élesen kikelt Csilléry és Horváth ügyvéd”. A véle­mények megoszlottak. A mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem fejlő­dése, az új tulajdonformák meghonosulása, a ban­kok elszaporodása, az újságok megjelenése révén korábban alig ismert vagy elvétve előforduló ügyekben kellett dönteniük a bíróságoknak. Az ígéretes kereseti viszonyok, a társadalmi szükségle­tek felduzzasztották a kecskeméti ügyvédi kart. A jogakadémia is hozzájárult az esetenkénti túltelí- tődéshez. Az ügyvédek anyagi érdekeit határozottabban védelmező, itt az 1875 nyarán megszűnt szövetsé­get felváltó ügyvédi kamara, valamint a királyi ügyész 11 olyan tag ellen indított vizsgálatot, akik az ügyvédi gyakorlattal összeegyeztethetetlen hi­vatalt is vállaltak. Négy tag kizárását pedig azért javasolták, mert a kötelező gyakorlatot hivatal­ban, és nem ügyvédi irodában töltötték. Az Észre­vételei a kecskeméti ügyvédegyletnek az ügyvédi rendtartást tárgyazó törvényjavaslatra című, 1874- ben kiadott állásfoglalás is tanúsítja: az itteni pró­kátorok féltve vigyázták a szakma megfelelő gya­korlásához szükséges jogokat, követelték a célsze­rű feltételek megteremtését. A nagykőrösi, a ceglédi, a Kiskunságban élő kollégákat is tömörítő kecskeméti kamara 1880- ban 112 ügyvédet és ügyvédjelöltet tartott nyilván. Egy évtized múltán 40 önálló kecskeméti ügyvédi irodát sorolt fel a Kecskeméti Nagy Képes Naptár. A század végére nyilvánvalóvá vált, hogy töb­ben mentek e pályára, mint amennyien elérhetik a remélt jövedelmet. Sokan szerettek volna „zárt szám” alkalmazását, de a többség elfogadhatatlan­nak vélte a megkülönböztetést. Részben elhivatottságból, részben rábeszélésre, részben nevének megforgatására számos ügyvéd vett részt a közéletben. A kiegyezés után egymás után jelentkező új egyesületek, tömörülések szíve­sen láttak vezetőségükben ügyvédet. Az akkoriban inkább csak a választások előtt összeverődő politi- kai’ÉártökbÖI sem hiányoztak a többnyiíéjóTéfvelő, jól szónokló fiskálisok. Külön is meg kell említeni a kalandos életű forradalmárt, Asztalos Jánost (1822 —1898) és Kada Elek (1852—1913) polgármestert. Heltai Nándor Tanulságos vasárnap Egyik vasárnap udvariatlan voltam, illetve annak néztek, amiért megbámul­tam egy hapsit. Ott lubickolt egy szökö- kútban a kecskeméti Aranyhomok kö­zelében. A pancsolás után tornászni kez­dett. — Mi van, bunkókám, talán homokos vagy? — vicsorgott rám, és a fenekére ütött. — Boldog ember! — sóhajtottam ma­gamban, szinte irigykedve. — Ez tudja, mi a szabadság; lubickolj csak, táti! Fél feneke kilátszott, szemben a ta­nácsháza. De ö csak tornászott: egy ... kettő, egy. .. kettő. Ha valaki ebben szimbólumot keres, biztosítom, téved: ez az ürge költő vagy . . .filozófus. Persze, az sem kizárt, hogy szellemet láttam, aki csakis nekem produkálta magát. Ezért nem tűnt fel senkinek, még a rend­őrnek sem, noha véletlenül éppen arra posztolt. Elgondolkozva léptem egy utcai könyvárushoz. Vettem egy könyvet, és irány az autóbusz! Felszállók, előveszem a krimit. Az első lap máris a kezemben marad, utána a második, harmadik . . . Hogy az a magasságos . ..! Kinézek az ablakon: rossz buszra ültem. Nyomás vissza — gyalog! Úgy kell nekem! Miért nem néztem meg elöl az autóbusz szá­mát! Hátul nincs, oldalt már amikor. De hát mit csináljunk, csak nem fognak a kedvünkért hátra is táblát tenni? Ami pedig a könyveket illeti, ott sem árt, ha előbb átböngésszük kissé. A magyar ér­telmező kéziszótárból például száz, az olasz—magyar szótárból is vagy ötven lap hiányzik. Való igaz, hogy a vásárlás előtti ellenőrzéstől még nem egészül ki egy könyv, de legalább nem vesszük meg, azzal pász. Tanulságos vasárnap. Időnként érde­mes kiruccanni. így ismerjük meg a vilá­got, néha magunkat is — elmélkedtem, amikor másodszor is buszra ültem. Egy mimózalelkű asszonyság rögtön tehén-> nek titulált, amiért a lábamat az üléshez nyomtam. Remek, tehát már tehén is vagyok, nem ökör, tehén, aztán bunkó. Ha igy megy tovább, még akár Búd Spencernek néznek, miután a hasam , domborúbb egy fokkal kelleténél. Igaz, neki szakálla van, no meg az ökle is nagyobb. De jövő vasárnapig én is meg­növeszthetem, mármint a szakállamat, ha ezzel imponálóbbnak tűnök. A kérdés csupán az, mit szól ehhez a feleségem, akinek viszont a borotvált arc tetszik. Nagy Pál KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL BACS-KISKUN megyei igazgatósAgAnak közlése A LAKOSSÁG ÉS AZ ÖNÁLLÓK BERUHÁZÁSAI TERÜLETI RÉSZLETEZÉS SZERINT 1988 Az országos pénzügyi teljesítés /folyó áron/ megyék és Budapest közötti százalékos megoszlása Az egy lakosra jutó pénzügyi teljesítés, /folyó áron/ forint-5499 5500-5999 6000-6499 6500­___________forint______________ • Győrfi Sándor: Arany János • Kátai József: Szamarkand

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom