Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-21 / 196. szám

1989. augusztus 21. • PETŐFI NÉPE • 5 BICIKLIVEL KERESZTÜL-KASUL A TANYA VILÁGBAN A teniszezés hozzátartozik az életükhöz Külföldi gyerekek nyaraltak Gerében Még a nyár elején került a kezembe egy apróhirdetés. így kezdő­dött: „Ismerkedési lehetőség külföldi gyerekekkel! Pusztaromanti­ka, lovaglás, tenisz, kastélyüdülés Gerében. A Magyar Világ Kft. a külföldön élő másod-harmad generációs fiatalok számára szervezte igényes programját, de hazai fiatalokat is szívesen lát.” A Lajosmizsei Népfront Tsz tulajdonában lévő Gerébi kastély­szállót a HungarHotels üzemelteti. A hirdetésben szereplő program egyike volt üzleti vállalkozásainak. Nem hittem benne, hogy lesz rá elég jelentkező, hiszen semmi különöset, érdekeset nem kínált — tizenegy napra, 18 ezer 400 forintért (dollárban fizetve). Semmi olyant, amihez a „külföldre szakadt hazánkfiainak” gyerekei ne jutnának hozzá nap mint nap abban a környezetben, ahol élniök adatott. Miért is jönnének hát — gondoltam —, hacsak nem a pusztaromantika kedvéért! Három-négy nyelvet beszélnek És mégis jöttek, de amikor a pusztá­ról kérdeztem őket, nem egészen értet­tük egymást. Ez a szó: puszta, az első hallásra grammatikai talány volt szá­mukra. Bugac, Hortobágy. Ez már is­merősebben hangzott, egyikükben- másikukban kirándulások emlékét idézte. Lovasbemutatókét, ostorukat pattogtató, lenge magyarba öltözött (ál)csikósokét. De nem a fehér falú ta­nyákét, a pulikutya terelgette birka­nyájét, a végtelennek tűnő mezőn ki­pányvázott tehénét, s nem is a szandál­ba befolyó forró homokét, az esőben 'járhatatlan dűlőutakét... Nos, a gerébi nyaralás szervezésével' a Magyar Világ Kft. szándéka éppen az volt, hogy a külföldön élő magyar gye­rekek számára lehetőséget teremtsen, hogy közelebbről is megismerjék az or­szágot. Sárospatakhoz hasonló célból szerveznek immár rendszeresen ma­gyar nyelvi tábort. Menedzserdiplomás, testnevelő ta­nár házaspár - Nándori János és fele­sége -- vállalta a turnus vezetését. Fia­talok, korban még nincsenek messzi a gondjaikra bízott, 14-19 éves vendé­gektől. S ez bizony sokat számított, miként menet közben kiderült. Tizenhat gyerekünk van itt — mondta Nándoriné. Két hazai, egy osztrák, kér francia, egy svájci, egy amerikai, egy kanadai, egy NSZK-beli, hat olasz és egy svéd. Nagyon jó társa­ság, szinte nincs is baj velük. Szeretik a vidámságot, de nem fékezhetetlenek. Intelligensek, kulturáltak. Három­négy nyelvet beszél mindegyikük. — Ebből persze egy a magyar ?- Nyolcán kiválóan, öten nem tud­nak magyarul. Van, aki inkább csak érti, de nem beszéli a nyelvünket. Érde­kes, hogy többségüknek az édesanyja magyar. — Hogyan telnek napjaik ? Teniszezésre, úszásra itt, a kas­télyparkban van lehetőségünk. Elvileg lovaglásra is, de köszönjük, nem ké­rünk belőle. Most jött ide ez a „színtár­sulat”, teljesen új a lovas és a ló, s mindkettőjüknek a környezet. Mind­járt az első alkalommal kis híján bal­eset történt. Ezért ezt a programunkat áttettük a Bújdosó tanyára. Velük egyébként nagyon jó kapcsolatot sike­rült kialakítanunk. Szinte megszerettek bennünket. Rengeteget kerékpáro­zunk, keresztül-kasul a vidéken. Jár­tunk Szegeden, Kecskeméten - busz- szal —, a fogadás, a program minden­hol szuper minőségű volt. Azt az időt pedig, ami a tervezett programokon kívül marad, a saját ötleteink szerint töltjük el. Ilyenkor adódik a legtöbb kaland, emlékezetes élmény. Például biciklivel mentünk el Lajosmizsére fagylaltozni: sorban az úton, ahogyan illik. Kiabálni kellett, ha mondani akartunk egymásnak valamit. S rájöt­tünk, hogy ez egy jó buli. Hirtelen min­denkinek támadt valami rettentően fontos mondanivalója, s lehetőleg a legtávolabbi szomszédjának ... Kia­báltunk, torkunk szakadtából! Máskor meg az egyik olasz kislány kitalálta: menjünk el főzni való kukori­cát lopni. Mi tagadás, elmentünk. Csak éppen, mert nem értettünk hozzá, ehe­tetlen volt a zsákmány. De megvigasz­talódtunk, mert a Bujdosó tanyán főz­tek nekünk kukoricát. Vettünk szív • Raifaelának mindig voltak ötletei. (Walter Péter felvételei.) alakú lufit, amit mindenki aláírt. Szu­venír —, amíg el nem durran. Szóval, valamit mindig kitalálunk ... Az olasz lányok strandoltak Az időjárás nem nagyon kedvezett a társaságnak, de mintha nem hagyták volna, hogy ez megzavarja nyaralásu­kat. Hűvös volt ottjárttunkkor is, a nap inkább csak díszletként szolgált a fejünk fölött, nem melegített. Egy ma­gyar nevű, NSZK-beli szőke leány, Orosz Réka mégis teniszezni indult. Az alkalomhoz ’ illően, rövid kisnadrág- ban. Azt mondta, nem fázik, ezt a spor­tot viszont szenvedélyesen szereti. Ki nem hagyja az alkalmat. De Réka valósággal túlöltözött volt az olasz lányokhoz képest. Raffaela fodros bikiniben sürgölődött, Evelyn a medence melletti stégen napozott, Krisztina úszott — a napi penzumát teljesítette. Ok sem először nyaralnak Magyarországon, csaknem minden év­ben itt vakációznak szüleikkel. — Bár én most nem jövök két évig mondta Evelyn. — Tanulok. S ami­kor megkérdeztem tőle, hogy mit ta­nul, elkezdte sorolni a tantárgyakat. — Nem úgy értem — szóltam közbe. — Mi leszel, ha befejezed a tanulást? Társaival folytatott rövid tanácsko­zás után azt mondta: Nem tudom a szót. Próbáld meg elmagyarázni. Az olyan, hogy ha valaki lop, én azzal az emberrel foglalkozom .. . Ügyvéd, bíró, ügyész? Végül is nem tisztáztuk. Elnevcttük. Hasonlóképpen értettünk szót Raffaelával, így hát ke­vesebbet tudtam meg róla, mint szeret­tem volna. Amikor Magyarországon tartózkodnak, Eperjesen laknak a szü­leivel, neki valamelyest újdonságot je­lent az Alföld. Egyébként Rómában élnek, Raffaela franciát és spanyolt ta­nul intenzíven. Olyan tolmács szeretne lenni, aki sokat utazik. Alighanem ide­genvezető. Krisztina a húgával együtt jött el Gerébre. Amikor megtudtam róla, hogy pilótának készül, már cseppet sem csodálkoztam, hogy meg sem bor- zqngott, amint kilépett az előző napi nagy eső miatt lehűlt vízből. Életkörül­ményeiről kérdeztem, amihez Nándori­né is szolgáltatott adatot: — Hetven vendége volt a szülinap- ján .. . És mind elfértek a lakásban tette hozzá Krisztina. Hány szobátok van? Elkezdte számolni az ujjain, s ehhez mindkét kezét igénybe kellett vennie. Magyarországról Dél-Afrikába utaz­nak, arrtint a gerébi programnak vége. — Ott folytatják a nyaralást? — Tulajdonképpen igen, bár az apu­hoz megyünk. A Fiat cég szervizszolgá­latánál dolgozik, s most valami baj van, mert mindenkit visszahívtak Dél- Afrikába ... — Édesanyád mit dolgozott, amíg Magyarországon élt? — Tolmács volt és újságíró. Nem a nyaraláson múlik Gerében valamennyi motelszobában van színes tévé. De amikor megkérdez­• Orosz Réka szenvedélyesen szeret taniszezni. tem, hogy esténként bekapcsolják-e, csak nevettek. — A világon sehol sincs ilyen unal­mas, vacak műsor a tévében, mint Ma­gyarországon — mondták. Hol, merre jártatok már? Külön-külön is hosszan sorolták ed­digi utazásaik, víkendezéseik színhe­lyét. Hogy közülük Magyarországhoz kötődnek-e leginkább? Meggyőződé­sem, hogy ez alapvetően azon múlik: magyar származású szülője mennyire adta át gyermekének, mennyire plán­tálta belé a saját érzéseit. Ehhez a nya­ralás legyen az Gerében vagy bárhol — legfeljebb hozzáadhat... Almási Márta ■H BODZÁK TIBOD Megtaláltuk Petőfit! 4. Üldözött kutatók? Petőfi költészetével, életrajzával, majd segesvári eltűnésével, a szibériai legendával sokan foglalkoztak már. Könyvek, cikkek, tanulmányok szület­tek és születnek ma is. Ismeretesek a viták is, melyek a legkülönfélébb la­pokban láttak napvilágot. Amikor pe­dig ismételten fellángolt a szibériai ver­zió, munkához láttak a Petőfi-keresők, újból heves viták kezdődtek. Idehaza és országhatárainkon túl is egymást követték a publikációk. A Petőfi-expe- dícióban két szovjet kutató is részt vett. Vajon hogyan, milyen körülmények között dolgozhattak eddig? Erről be­szélgettem a barguzini temetőben V. V. Pagirjával és A. V. Tyivanyenkóval. Már említette találkozásunk so­rán, hogy ön sanyarú sorsú Petőfi-kuta- tó. Mi nehezítette a munkáját? kér­deztem először a munkácsi Pagirját, a nyugdíjas újságírót, költőt és helytörté­nészt. — A Kárpátontúli Ifjúság, illetve a Szibír, című lapokban jelentek meg az első cikkeim Petőfiről, a szibériai legen­dáról. Nem is kellene mondanom, hogy azonnal behívattak a pártbizottságra és szememre vetették, miért foglalko­zom ezzel a témával. Nem gondolom, hogy ez a magyarok ügye? Nem sokkal később Stenberg professzor tollából közöltek cikket az újságokban, megcá­folva állításaimat. Tudni kell, őt fel­kérték erre a cikkre.-—Aki persze készségesen vállalko­zott ... — Igen, és rettenetesen legorombí- tott a Kárpátszkaja Pravdában. Sokan csodálkoztak, hogyan jelenhetett meg a szovjet sajtóban ilyen sértő hangvéte­lű írás. Számomra világossá vált: sike­rült végre valakit ellenem hangolni. Mivel vádolta önt? Azzal, hogy nem vagyok szakem­ber, a kérdéskör ismerője. Ő sokkal kompetensebb, tehát neki kellene fog­lalkozni a témával, Petőfi eltűnésének publikálásával. Ezek után letiltottak, nem jelenhetett meg egyetlenegy írá­som sem a Kárpátontúli területen. Le­velet, cikket küldtem az Ulan-Udéban élő Tyivanyenkónak, majd segítőkre találtam Magyarországon Pécsi István, Kéri Edit, Csank Csaba, Kaposi Levente és Zahemszky László személyében. .— Odahaza, Munkácson, pedig nőtt az ellendrukkerek száma ? — Jevgenyij Beresztovszkij támadott a legjobban, közvetítésével pedig az Új Tükörben és a Magyar Nemzetben han­golták ellenünk a közvéleményt. — Bizonyára tudja, a Petőfi-expedí- ciót is sokan szidták. Kíváncsi vagyok arra, hogyan változik majd meg az el­lendrukkerek véleménye, ha ők is elfo­gadják a tényeket, Petőfi Sándor sírját találtuk meg Barguzinbanl? Nekem azt mondta a munkácsi párttitkár elutazásom előtt, hogyha si­kerrel jár az expedíció, akkor a Kárpá­tontúli sajtóban minden cikket megje­lentetnek. Ebben bízom, mint abban is: elhallgatnak majd az ellenfelek. — Mi lesz a magyarázat? Talán senki nem akarta, hogy kiderüljön az igazság? — Nem tudom, miért hallgatták el eddig a már korábban is felvetődött szibériai verziót. — Igen, a miértek érdekelnének! — Sejthetően azt gondolták a Szov­jetunióban, hogy megsértődnek a ma­gyarok, ha itt foglalkozunk a kérdéssel, és át kell írni Petőfi segesvári végnapja­it. Nem lett volna szerencsés, ha mi mást állítunk? Azt gondolták, ellenál­lunk a régen eldöntött tényeknek? Amikor 1987-ben Tyivanyenkóval Ma­gyarországon jártunk, találkoztunk a romániai Bezzegi Györggyel. Ő azt mondta a szemünkbe: helytelenül szemléljük a történelmet.. . Pagirja tehát felélesztette a régóta tartó legendát. Elhallgattatták. Ám a megkezdett úton továbbhaladt Tyiva- nyenko, aki az Ulan-Udében szerkesz­tett Bajkál című folyóirat főmunkatár­sa, a történettudományok kadidátusa. Ezeket mondta beszélgetésünk elején: Pagirja megkeresett levélben, se­gítséget kért. A szerkesztőségben meg­bíztak azzal, hogy ellenőrizzem az ada­tokat, nézzek utána néhány ténynek. Ettől kezdve intenzíven foglalkoztam a szibériai legendával, folyamatosan megjelentek írásaim a Bajkálban. A szálak oda vezettek, hogy a magyar költő a Barguzin folyó mellett élt, ott temették el. Az állítólagos Hiszünk ma is létezik, Eliszun a mai neve, de mégis arra a következtetésre jutottam, hogy Petőfit Barguzinban kell keresni. A hú­szas évek végén a barguzini származású Eliaszov néprajztudós feljegyezte a he­lyiek elbeszéléseit, erre levéltári bizo­nyítékaink vannak. A Morokov testvé­rek elmondásai a titokzatos magyarról meggyőztek és bizakodóvá váltam. Időközben Pécsi István egri újságíró meghívott Magyarországra, Pagirjával együtt. Két sajtókonferenciát tartot­tunk. — Mit szóltak mindehhez a Szovjet­unióban? Önök Magyarországra utaz­nak és Petőfiről beszélnek ? — A köztársasági, a minisztériumi vezetők, valamint a pártbizottság ked­vezően fogadta az első sikereket. — Később is? — Ismeri a történetet: a magyar Pe- tőfi-kutatók, tudósok egy csoportja megpróbált nyomást gyakorolni ránk, igyekeztek elérni, hogy leállítsák kuta­tásainkat. Szerencsére ez nem sikerült. — Idehaza ugyancsak nőtt az ellen­zők, a kétkedők száma, főképp azután, mikor Balajthy András nem indulhatott Barguzinba a Morvai-féle expedícióval. — Erről tudtunk. Mégis azt monda­nám, amikor először megjelent nálunk Balajthy, újabb lökést kapott a kutatás és az itteni vezetők hagytak bennünket zavartalanul dolgozni. Becsületükre váljék, hogy semleges álláspontra he­lyezkedtek. Ugyanezt már nem írhatja le a kárpátontúli hatóságokról. 1985- ben Irkutszkban konferenciát rendez­tek a politikai száműzöttek témaköré­ből. Ekkor előadást tartottam a Petro- vics-legendáról. Azok a tudósok, akik a költő eltűnésének segesvári verziója mellett foglaltak állást, elfogadták az általam vázoltakat, vagyis hogy Petőfi Szibériába került. Ön kezdettől fogva hitt ebben ? — A hajdani szemtanúk visszaemlé­kezéseit ismerve, hittem a szibériai le­gendában. — Gondolom, ezért támadták is! — E. P. Gyominnal kezdtem a kuta­tásokat, később mégis ő támadott a legtöbbet. Nem rendültem meg a hi­temben, miután úgy gondoltam, hogy az ásatás, az exhumálás sok kérdésre választ adhat. És hát kettős sikert könyvelhetünk el: megtaláltuk Küchel- beckert és Petőfi Sándort! Ezeket tény­ként fogadjuk el, de a levéltári kutatá­sok még ránk várnak. Talán most már elfogynak a kétkedők is. — Azt vettem észre, önöknél nehezen mennek a dolgok; ha nincs engedély, pecsét, bizony megáll az élet. — A barguzini tanács és a Mega- morv Petőfi-expedíció kötött egy szerződést, miszerint jogukban áll ha­• V. V. Pagirja munkácsi helytörténész újra felélesztette a szibériai legendát. zaszállítani a meglelt földi maradvá­nyokat. Úgy gondolom, ez könnyen megy majd. A helyi hatóságok, a lakos­ság és a köztársasági vezetők legalábbis segítik önöket a hazaszállításban. Hogy ez mennyire nem így történt,- később még szólok róla. Pagirja és Tyi- vanyenko mindenesetre boldog volt. Igazolni látták több esztendős kutató­munkájukat, megérte a küzdelem, a hadakozás. Látszott rajtuk, izgulnak, hogy sikerrel járjon a magyar expedí­ció. Azt mondták, azon a napon, ami­kor megtaláltuk Küchelbeckert és Pe­tőfit, egész éjszaka nem tudtak aludni. És ez érthető! , (Folytatjuk) Következik: Kuchelbecker sírjánál • A. V; Tyivanyenko a Bajkál című folyóiratban publikálta kutatásainak eredmé­nyét. • Ketten a hazai amatőr Petőfi-kutatók közül: Kéri Edit és Csank Csaba. (A szerző felvételei.) • Krisztina Dél-Afrikába utazik Gerébről. • Viktor, az egyik francia fiú „imádott" biciklizni.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom