Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-21 / 196. szám

Megemlékezések országszerte Augusztus 20-án, az ünnep kereté­ben Miskolcon, a Csanyik-völgyben Nyers Rezső, az MSZMP elnöke volt a politikai nagygyűlés szónoka. * Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban Szűrös Mátyás, az Or­szággyűlés elnöke beszélt az ünnepség résztvevői előtt. * Az esztergomi Bazilikában Paskai László bíboros, prímás, esztergomi ér­sek ünnepi szentmisén áldotta meg az ország kenyerét. Ezt követően a Bazili­ka előtti téren nagygyűlést rendeztek, amelynek szónoka Kukorelli István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak ügyvezető elnöke volt. • A Szent István Bazilikában megtartott plébániai szentmisét kö­vetően a szentélybe kihelyezték a Szent Jobbot, hogy a hívők és a tisztelők kegyelettel adózhassanak az első magyar király emléké­nek. A Bazilikában a szentmisét Paskai László esztergomi érsek celeb­rálta. A rendezvényen megjelent Straub F. Brúnó, az FJnöki Tanács elnöke és Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke is. * Hajdú-Bihar megyében több rendez­vényen vett részt szombaton Pozsgay Imre, az MSZMP Elnökségének tagja, államminiszter, s beszédet mondott a Kossuth Lajos Tudományegyetemen megtartott nagygyűlésen. * Ugyancsak szombaton, Orosházán Horn Gyula külügyminiszter volt a he­lyi Új Élet Tsz lóversenypályáján meg­tartott nagygyűlés szónoka. Győr-Ménfőcsanakon Csurka Ist­ván, az MDF Országos Elnökségének tagja mondott beszédet az istentiszte­lettel egybekötött rendezvényen. Ő volt a szónok előző este a budai Dísz téri nagygyűlésen is. A húshiány és a húsáremelés véletlenül esik egybe? Augusztus első hetében — mint is­meretes — sertéshúshiány volt az or­szág több körzetében. Arról, hogy mi idézte elő a lakosságot rendkívül irritá­ló helyzetet, Spilák Ferenc kereskedel­mi miniszterhelyettes nyilatkozott az MTI munkatársának. Véleménye szerint az, hogy húshiány lépett fel, tulajdonképpen megmagya­rázhatatlan, mivel a 600-625 ezer ton­nás éves termelésből bőségesen fedez­hető a jpagyar 340 ezer tonnás fogyasz- tás. A jelenlegi hiány okait elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a sertéshúsfogyasztás visszaesését érzé­kelve — ez az év első felében mintegy 8 százalékos volt — a húsipari vállala­tok többletexportra vállaltak kötele­zettséget. Ezt annál is inkább megtet­ték, mivel kedvezőek voltak az export­árak. Amikor azonban jelentkezett az idegenforgalmi idény által is gerjesztett fokozottabb hazai kereslet, ennek már helyenként egyszerűen nem volt árufe­dezete. Viszont a tervezett húskészítmény­áremelést már a hiány előtt jelezték a húsipari vállalatok az Országos Anyag- és Árhivatalnak, mivel a felvá­sárlási árak olyan alacsonyak voltak, hogy élő állatot már nem tudtak felvá­sárolni a termelőktől, s ennek fedezetét kívánták az áremeléssel előteremteni, így alaptalan az a vád, miszerint a mes­terséges hiánnyal akarták volna az üze­mek kikényszeríteni az áremelést, vagyis nyereségük növelését. Az igaz­ság az: veszteségeiket szerették volna csökkenteni. A jelenlegi anomália, melyet külön­ben a készenléti alap felhasználásával rövid idő alatt sikerült megoldani, rávi­lágít azonban arra a tarthatatlan hely­zetre, hogy a feldolgozó üzemek és a termelők érdekeltsége között rendkívül nagy az ellentét. Hiszen a termelőnek nem éri meg a mostani alacsony nyere­ségért állatokat tartani, míg a felvásár­lók nem tudnak fizetni többet a disznó­kért. Ha mégis megteszik, ezt végül is a fogyasztó fizeti meg, ahogyan a példa is mutatja. Éppen ezért tűzi napirendre a kormány a jövő hónapban a húsipar teljes vertikumának áttekintését. A problémára piaci eszközökkel kell megoldást találni, vagyis az export­szinthez kell közelíteni valamilyen mó­don a belföldi árakat úgy, hogy megte­remtjük ehhez a szükséges fizetőképes keresletet is. AZ ORSZÁGOS SAJTÓSZOLGÁLAT KÖZLEMÉNYEI Nyílt levél a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek A Független Kisgazdapárt Bács-Kiskun megyei szer­vezetének tudomására jutott, hogy júliusban Nyárlőrin- cen állami boripari vállalatok vezetői szocialista szőlő-, borimport szükségességéről nyilatkoztak. Pártunk megyei szervezete tiltakozik a szőlőimport korai felvetése ellen a konkrét terméseredmények ismere­tének hiányában. Csak az újbor mennyiségének ismereté­ben lehetne erről dönteni, de semmiképpen nem a hazai termelői ár alatti importot biztosítva ezzel a boripari vállalatoknak (intervenciós alapot képezzen a MÉM). Teljesen észellenesnek tartjuk-tartottuk az 1987. évi közép-ázsiai fehérszőlő importját, majd a fehér palackos bor exportját a Szovjetunióba. Független Kisgazdapárt Kistermelők Szőlészeti és Bács-Kiskun megyei szervezete Borászati Egyesülete Kiskőrös A Magyar Parasztszövetség állásfoglalása A Magyar Parásztszövetség nem mehet el szó nélkül a hús-sztrájk mellett. A szakszervezetek­nek természetesen joga van a sztrájkhoz. A gya­korlat azonban az, hogy az érintettek, mielőtt a sztrájk eszközéhez (nyúlnának, minden egyéb le­hetséges eszközt kipróbálnak. A vasasok nem így járták el. Rosszul tették. Ha előzőleg tár­gyalnak, beláthatták volna, hogy sztrájkkal húst nem lehet termelni, így természetesen az árat sem lehet befolyásolni. Politikai oldalát tekintve: bölcsességből, türe­lemből és toleranciából jártasságot kell biztosítani annak, aki politikát akar csinálni. Ennek hiányá­ban sem veszteni, sem nyerni nem lehet, pedig a politikacsinálásnál mindkettőre számítani kell. (OS) Tovább tart az NDK-beli állampolgárok tömeges szökési inváziója Az első jelentések szerint több mint kétszáz NDK-beli állampolgár rohant át szombaton magyar területről Auszt­riába, amikor a Páneurópai Mozgalom és a Magyar Demokrata Fórum határ menti rendezvénye keretében kinyi­tottak egy, máskor zárva tartott ka­put. Az APA osztrák hírügynökség hely­színi beszámolója leírja, hogy a kelet­németek valósággal átgázoltak azokon az osztrákokon, akik az erre az alka­lomra kinyitott kapun Sopronba akar­tak menni az osztrák magyar közös rendezvényre. A két rendező szervezet külön kérésére a határ menti „Páneu­rópai Piknik” résztvevőinek nyitották ki a kaput, hogy a határ nemlétét jelké­pesen bizonyítandó, ne a hivatalos ha­tárátkelőhelyen menjenek át. A határon átrohant keletnémetek úgy nyilatkoztak, hogy röplapokból szereztek tudomást a rendezvényről. Előzőleg már több ízben sikertelen kí­sérletet tettek arra, hogy Magyaror­szágról Ausztriába szökjenek. A Sopron melletti tömeges szökés után szombaton éjjel 450 NDK-beli ál­lampolgár indult útnak Bécsből az NSZK-bá. Mintegy 150 személy három különautóbusszal még szombaton késő este, háromszázan pedig vasárnap kora hajnalban különvonaton keltek útra az NSZK giesseni menekülttáborába. A bécsi nyugatnémet nagykövetség, amely szombaton este soron kívül a szükséges papírokkal és pénzügyi se­géllyel látta el a keletnémeteket, úgy nyilatkozott, hogy a soproni tömeges szökéssel mintegy 350 keletnémet érke­zett Ausztriába. Az éjszaka útrakeltek között korábban átszököttek is van­nak. Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja megerősítette, hogy nem­csak az NDK-val, hanem a magyar kormánnyal is közvetlen kapcsolatban áll a nyugatnémet külképviseleteken tartózkodó keletnémet állampolgárok problémájának megoldása végett. A Süddeutsche Zeitung című lap szombati számában megjelent nyilat­kozatában a bonni kormányfő kijelen­tette: tekintettel a belliéinél kapcsola­tok elsőrendű fontosságára, kihasznál minden elképzelhető lehetőséget a kér­dés rendezése érdekében. Ez azt jelenti, hogy kész tárgyalásokra minden szin­ten. A Varsói Szerződés tagországaiban uralkodó általános légkörre utalva ki­fejtette: az NDK lakossága számára nehéz megemészteni az összehasonlí­tást a legutóbbi szovjet unióbeli és len­gyelországi eseményekkel, vagy,a Ma­gyarországon szerzett személyes ta­pasztalatokat szembesíteni a hazai álla­potokkal. Az NDK-beli feszültségek abban a mértékben enyhülnek majd, ahogy az átalakítás, a peresztrojka az NDK-ban is lehetővé válik — fejtette ki Helmut Kohl kancellár. MEGYEI KEREKASZTAL-TÁRCYAEÁSOK MÁSODIK FORDULÓJA Közmegegyezéssel kérték fel az elnököt Nagy Attila nyilatkozik politikáról és saját, új feladatáról A felszámolandó dandár katonáival találkozott reggel Nagy Atti­la színművész, majd utána verset mondott az utolsó, ünnepi csapat­gyűlésükön. Ekkor beszéltem meg az interjút a kecskeméti színház művészeti vezetőjével, akit felkértek, legyen a megyei kerékasztal- tárgyalások mindkét fél által kölcsönösen elfogadott elnöke. A megbeszélés második fordulójára augusztus 22-én kerül sor. — A versben, verssel, amit Szabadszálláson mondott, kétféle emberről szólt. A csak túlélni, eseményeket átélni akaróról, és az álmodó, a sokakat mozgósítva nagy tetteket véghezvinni tudó emberről. Garai Gábor költeménye ez utóbbit énekli meg. De tudni kell a történelemből: vannak az álmodó emberek között na­gyon veszélyesek is. Mi általában azokra a hősökre emlékezünk, akik valami pozitív eredményt értek el, pedig a hősiesség lényegében az, hogy egyetlen gondolatra az egész éle­tedet képes vagy feltenni. És szörnyűségeket is gon­dolhat az ember, az biztos. Galilei is álmodó ember volt, és Aquinói Tamás is, akinek nézetrendszerére felépült az inkvizíció. A tehetség nagyon veszélyes is tud lenni. A költők, persze, a pozitív hőst szeretnék dominánssá tenni. Én sokat gondolkoztam rajta: a jónak és a rossznak a gondolata föl sem merülhetne, ha csak egyetlen emberpár lenne a földön. A fogalom társadalmi, mert csak a társadalmi érdekegyeztetés szempontjából mi­nősíthető a cselekedet. De ha a társadalmi érték- és érdekrendszer átalakul, akkor a fogalmak tartalma is változhat. Ezért én a moralitást kultúremberi érzés­nek tartom, s napi kötelesség, hogy az ember eldöntse magában, a hagyományoktól teljesen függetlenül, hogy amit tesz, az tisztességes, vagy tisztességtelen. A belső értékrendszer nélkül képtelenség a mai világ­ban is tájékozódni. — Nagy Attiláról tudhatják, akik akarják, és tudják, akik ismerik, hogy szilárd értékrendet állított fel magá­ban. — Tóth Árpád azt írja a naplójában, hogy vagy az idő múlásával, vagy megpróbáltatások által elérkezik az ember életében egy pillanat, amikor sorba állnak a dolgok. 1958 júliusában kerültem én bíróság elé, és a Legfelsőbb Bíróság népbírósági különtanácsa előtt — a név azért érdekes, mert ezek a bíróságok azonnal jogerősen ítéltek, s a végrehajtás is 24 órán belül megkezdődött — az üpyész az első öt vádlottra halál- büntetés kiszabását kerte. Én a negyedrendű vádlott voltam. A bíróság visszavonult ítélethozatalra, közöl­ve: ítélethirdetés három nap múlva. Én tizenkét évet kaptam. Az ítélethirdetésnél még nem voltam tudatában, de egy-két hónap múlva rájöttem: gyökeresen más ember lettem. Tudatosult bennem, hogy — bár 1956-ban megnősültem — a három nap alatt nem jutott eszem­be a feleségem. Pedig olyasmire is gondoltam, hogy milyen jó a zöldborsófőzelék. Az emberben tajtékzot- tak olyan dolgok, amiket sajnál, vagy amelyekről könnyen lemond. Hogy mit számol fel 23 évesen, amikor lehet, hogy négy nap múlva felakasztják. Ezután levelet írtam a feleségemnek, kérve, hogy váljunk el. Tehát azt akarom mondani: mérhetetlen módon megváltozott bennem az értékrend, mivel megütött az a szél, hogy az ember hamar meghalhat, nem tölti be hivatását, nem jut a végére szándékainak, terveinek, ennek következtében nincs idő arra, hogy önmaga számára nem fontos dolgokat megcsináljon. Attól kezdve kimaradtak az életemből a futó szerel­mek, mert úgy éreztem — időrablás. Kimaradtak az olyan társadalmi kapcsolatok, amelyek kifejezetten egzisztenciális jellegűek. Ha én embereket nem szeret­tem, azok nem jöttek be a lakásomba. Rájöttem arra is: még színésznek sem érdemes mindenáron lenni! Én olyan jövőről álmodom, amikor az embernek nem kell nagy áldozatokat hozni azért, hogy önmagá­ra hasonlítson. S ha nem ilyen korban él az ember, akkor vissza kell vonulnia olyan környezetbe, ahol az alapjátékszabályok legalább kedvére valók. Nyolcvan százalékban ez befolyásolta döntésemet, amikor 24 évi fővárosi élet után, minden átmenet nélkül, boldo­gan, kiegyensúlyozottan Kecskemétre jöttem, és úgy érzem, talán le is fogok itt telepedni. Mert itt sem a társadalmi erők, sem a környezet hatása nem nő túl azon a határon, amire még befolyással tudok lenni. — Mikor jön el az ön által megálmodott jövő? — Afelé tartunk most, de még nincs igazi perspektí­vája ennek a mozgásnak. Ma a legerőteljesebb törek­vés a monolit hatalom szétbontására irányul. Arról alig olvasni fél mondatot is, hogy ha ez a hatalom heterogén néphatalommá vagy valóságos demokráci­ává bomlik,,akkor mire fogjuk felhasználni ezt a de­mokráciát. Én egyszer azt mondtam, hogy engem az a jövő, amelyik erkölcsében, becsületességében, szán­dékában nem lesz magasabbrendű, mint az, ami teg­nap volt, vagy ma van, csak az előjelei változnak meg, az olyan mértékben nem érdekel, hogy már most jelentkezem első ellenségnek. Feltétlenül oppozíció- ban leszek, akármilyen zászló leng is, ha az egyén nem találhatja meg a maga számára szükséges fészkét. — Tart ettől a veszélytől? Bár a nyilatkozatokban a tiszta demokráciát hirdetik meg, de a bennük feszülő erő a hatalom elforgácsolására irányul. Mindenfajta politikai tudat most keresi a maga egzisztenciális helyét a társadalom életében. Hogy ezek elrendeződése után a mozgás milyen tendenciát vesz fel, azt azok sem érezhetik tisztán, akik nagyon közel állnak a tűzhöz. Legfeljebb azt tudják nálunk jobban, hol van valóságos sumáko­lás. És mi nem feltétlenül vesszük észre, hogy hol megy a szimpátiánkért a küzdelem, és hol egy valósá­gos célért. Magyar veszély, hogy borzasztóan nagy jelentőséget tulajdonítunk az adott pillanatban betöl­tött szerepnek, nagyobbat, mint magának az ered­ménynek. Az ötvenes évektől máig, ha körülnézek, rettenetesen nehéz elválasztani a hősöket a hősködők­től. Mert a szembeszegülés nálunk önmagában olyan erkölcsi érték, hogy a tartalma másodlagossá válik. Ezért is nehéz a megegyezés a hatalom és az ellenzék között. Pedig mindegy, hogy a hatalom manőverezés­ből vagy belátásból igyekszik megfelelni a társadalmi igényeknek. Nálunk vannak olyan megrekedések, ahol a szerepből fakadó hiúságok miatt állnak le a dolgok. Mert nem lehet eldönteni, hogy a megállapo­dást ki kényszerítette rá a másikra. — Azt már tudjuk, hogy ön cppen egy megyei egyez­tető tárgyalás elnöki tisztét vállalta el. Ki kérte fel? — Eljött hozzám az Ellenzéki Kerekasztal küldötte és az MSZMP megbízottja, s közölték velem, hogy a tárgykörben dolgozó pártok egyöntetűen engem ta­láltak olyan személynek, aki megfelel a tanácskozás elnökének tisztére. Ekkor én borzasztó gyorsan arra gondoltam — tekintettel, hogy politizáló, művelt em­bernek tartom magam, s ezért abszolút kizáró oka nincs, hogy eleget tegyek a kérésnek —: ha bármilyen magyarázattal magam ebből kivonom, akkor ez a magyarázat, azzal szemben, hogy az eszmecsere nél­külözhetetlen — huszadrangú. Ugyanolyan hiúsági kérdés lenne, mint amelyeket én ennek is, annak is, amannak is a szemére vetek. A másik dolog, amit szintén előre megmondtam: ha ennek a tanácskozás­nak a komolytalansága kiderül, akkor én úgy fogok lemondani róla, mint ahogy nincs időm komolytalan dolgokra, mert rövid az élet. Vagy ahogy életemben már párszor előfordult: például a színházművészeti szövetségben, ahol 12 éven keresztül voltam a színész­tagozat elnöke. Az utolsó esztendőkben próbáltam erőteljes lépéseket tenni, hogy szerveződjék át a szö­vetség, a regi, mondhatni sztálinista, hierarchikus fel­építést felváltva alkalmazkodjék az újonnan kialakult helyzethez. Amikor húsz színház sorsa már nem mi­nisztériumi, hanem a helyi tanácsi döntéseken múlott. Ez nem ment. Vagy mert nem értették meg, vagy mert egyesek az új feladatot méltóságon alulinak érezték volna. Gondolkodás nélkül lemondtam minden funk­ciómról a szövetségben. — Mit gondol, hogyan, miért találták meg most önt? — Egyfajta magyarázat lehet, amelyet nekem is mások mondtak: ha valaki harminc éven keresztül eljátszik 150 színházi szerepet, 60-70 tévéjáték-fősze­repet, megcsinál 20-25 filmfőszerepet, reggeltől estig hallani a rádióban, s ráadásul nekem elég sok publi­kációm jelent meg napilapokban, folyóiratokban, te­hát függetlenül attól, hogy nem vagy személyes isme­rős, kialakul rólad, a te emberségedről egy bizonyos kép. Ehhez hozzájárul a kor új játéka is, hogy mostaná­ban folyton piszkálják azt, amit 30 éven keresztül senki nem kérdezett meg, sőt. Az összes lexikonból hiányzik az a rész, hogy én 56 után 12 évre el voltam ítélve, ebből 4 és fél évet börtönben tölöttern, utána 11 hónapig szállítómunkásként dolgoztam. És nem azért nem olvasható eZ bennük, mert én nem mond­tam el! Harminc év után kialakul a társasjáték: „Te tényleg 56-os vagy?” Ezzel kapcsolatban föl is lép bennem egy bizonyos émelygés. Én a magam emberi erejével minden elszámolnivalómat elszámoltam. Aki­nek kellett, megmondtam: Te becstelen voltál, te tisz­tességes voltál. Kiéltem a haragjaimat a saját emberi felelősségemre. Ezért én már nem igazán tartom im­pozánsnak, hogy az ember akkor mérgelődjön, ami­kor, egy egész társadalom támogatja. Nos ezek a kér­dések elő-előjönnek újságokban, rádióban, miután megkérdezik tőlem. Harmadrészt, én a megyében működő politikai erőkkel különböző szinteken és alkalmakkor sokat találkoztam, sokakat ismerek közülük. Megismertek ők is engem, amikor beszélgettem mindegyikükkel, s ezek tömény politikai beszélgetések voltak, hogy mi­ért nemképpen hozzájuk csatlakozom, miért maradok kivül. Én szörnyű öncsonkításnak érzem önmagam számára, hogy puszta szolidaritásból ne merjem azt mondani: szerintem most, adott helyzetben a másik félnek, pártnak van igaza. Mert minden szerveződés az embernek csak egy hányadára tart igényt, arra a hányadára, ami a szervezet szempontjából hasznos. S mit csináljon az, aki ezt kevésnek érzi, igénye van arra, hogy önmaga teljes ember legyen . . . — Elnökként mi lesz a dolga? — Feladatom: pártatlanul vigyázzak arra, hogy ne olyan kérdéseken vitatkozzanak, amelyek meghalad­ják a tárgyalófelek illetékességét, felelősségét. Persze, ez a tanácskozás nem leképezése az országos kerék­asztalnak. Ügyelnem kell arra, hogy a megbeszélések az európai gondolkodás, tárgyalás színvonalán foly­janak, ne legyen ott politikai agitáció, személyeske­dés. A felek megegyeztek abban — s én ezt tartom a legnehezebb emberi és szellemi feladatnak —, hogy a nyilvánosságot legelőször mindig az elnök köteles tá­jékoztatni a tanácskozásról. E pártatlan elnöki infor­máció után kommentálják, esetleg kiegészítik majd a nyilatkozatot a tárgyalócsoportok - szabadon, saját nézőpontjukból megítélve azt. Végezetül szubjektív érzésemet mondom el, koráb­bi megbeszéléseim alapján: a tárgyaláson mindkét fél az eredményesség valóságos szándékával vesz részt. Ez a most újonnan.alakuló pártoknak, szerveződések­nek objektív érdeke, mert az infrastruktúrát nekik meg kell teremteni. Az MSZMP megyei vezetése pedig határozottan törekszik eredményes tárgyalásokra. Tehát reménykedem. Váczi Tamás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom