Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-05 / 156. szám

IDŐJÁRÁS Előrejelzés ma estig: Inkább csak délután lehet felhősödés. Napközben időnként meg­élénkül az északkeleti szél. A hőmérséklet nappal 25-30 fokig emelke­dik. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP NAPILAPJA XL1V. évf. 156. szám Ára: 4,30 Ft 1989. július 5., szerda JELÖLŐGYŰLÉS AZ ISKOLAUDVARON Az MDF és a népfront jelöltje csaknem fej fej mellett az ötös fogatban Félve a zivatartól, a rendezők a 3-as számú országgyűlési választókerület képviselő-jelölő gyűlésének hétíöi — harmadik, befejező — fordulójára a kecskeméti Tóth László A Italános Iskola egyik tantermét szemelték ki. Az eső el­maradt, a választók és az érdeklődők népes gyülekezete viszont nem. Annyi­anjöttek még 18 órakor, a tervezett kez­dés idején is (becslésem szerint, több mint háromszázan), hogy a zsúfoltság­tól s a fullasztó melegtől odabent már nem volt maradásuk az embereknek. Szedelőzködtek, fogták a székeiket, hogy a házigazdákkal lemenjenek az udvarra és ott foglaljanak helyet. Az ötös jelölés mennyire kinőtte a tantermet! Ilyen még nem volt. Szom­szédom Kálmán Lajosné. Meglepi, amint azt hallja: „Polgártárs!" Régről, talán még lánykorából emlékezhet ilyen megszólításra. Jólesik a szabad levegőn kint ülni. Ha nem dübörögne rá az udvarra öt- ször-hatszor egy szúnyogirtó helikop­ter, hálásak lennénk most a pilótának, hiszen a gyűlés amúgy idelent is zajos. Kezdjük megszokni, hogy a viták ma már nem hamvadó kemencében foly­nak. A jelölőgyűlésen sem látok ilyen táblát kitéve: „A politikának belépni tilos!" Mint dr. Debreczeni József, az MDF jelöltje is hangoztatja bemutat­kozásakor és később: — Lehetőség nyílik egy tisztességes politizálásra. Magyarországon ma so­kan viszolyognak a politikától, úgy vé­lik: „Nem pártok kellenek nekünk, ha­nem kenyér!" Ez hamis szembeállítás. De hát milyen is az a politika, amely- lyel ajelöltek maguk mellé akarják állí­tani a választókerület lakosságát? Farkas Zoltán (Szabad Demokraták Szövetsége): — Nincs lehetőségünk megreformál­ni a működésképtelenséget! Rendelke­zünk azzal a programmal, amely kive­zetheti az országot a bajból. Parlamen­ti demokrácia, piacgazdaság és tisztes­séges, valós értékrend ezektől várja a társadalom helyzetének jobbra for­dulását. Dr. Gráner Gyula (MSZMP-reform- kör): — Versenyre, egymás közt, negyven éve először most van lehetőség. Elve­tem azt a diktatórikus modellt, ami ide vezetett, ahol jelenleg tartunk. A leg­fontosabb: elkerülni a gazdasági cső­döt, megteremteni a békés feltételeket a társadalom továbbfejlődéséhez. Dr. Kiss István (az MSZMP, a MA- DISZ és 60. számú tanácstagi választó- körzet jelöltje): A népfelség elve bármelyikünket arra kötelez, akit majd ötünk közül képviselőnek választanak, hogy a vá­lasztókat, az egyszerű embereket segít­se eligazodni a mindennapi dolgokban. Ami a gazdaságot illeti: a pénz ott ma­radjon ezután, ahol megtermelik, a va­gyonnak — a tulajdonnak legyen újra „becsülete”. (Folytatás a 2. oldalon) :'Tw.'. ' • -• :.É 1 \ ‘Aj ív;.'v ?..(v - 4V'. víFl'D,. ;-v e «... Nemzeti egység I A hétfői, kecskemétijelölőgyülést követően, amikor együtt hordta a székeket a református lelkész, az MDF-tag, a szabaddemokrata és a reformkommunista, egy történet jutott az eszembe. Néhány í évvel ezelőtt, egy szűk körű, de „hivatalos" rendezvényen éles vita j ; alakult ki a többpártrendszerről. Nem lehel bevezetni, hisz nincsenek demokratikus hagyománya­ink. Nem tudnánk megvalósítani, érvelt ellene az egyik. Nagyon j könnyen meg lehet tanulni. Az angolok először csinálták a világon j a polgári demokráciát, s egykettőre kiválóan belejöttek, kontrázott í a másik. Utóbbinak volt igaza. Az említett napon befejeződött jelölőgyűlés- |j sorozat, amely függetlenül attól, hogy csak néhány százan vettek j i rajta részt, a város históriájában alighanem máris kiérdemelte a történelmi jelzőt, bebizonyította ezt. Politikai értelemben Kecskemét \ már nem ugyanaz, mint akárcsak egy héttel.ezelőtt volt. Ez már egy ! másik város. A jelölésre pályázókat nem kímélte a közönség. Végig magas [j hőfokon izzóit a vita, amely nem nélkülözte az érzelmi, sőt indulati ;j elemeket sem. Olyannyira nem, hogy a gyakran nyersen megfogal- j mázott nézetkülönbségektől jó néhányon a nemze ti egységet féltet- ■ i ték. S ott, a felfokozott hangulatú légkörben talán nem is alaptalanul íj I látszott úgy, hogy indokolt a félelem. A jelöltek és korteseik nem- •: hogy nem borultak össze, de eredeti álláspontjuktól jottányit sem I tágítottak, s — mint egy politikai gladiátorjátékban — kíméletlenül igyekeztek egymás gyenge pontjait megkeresni. S ha megtalálták, ; könyörtelenül kihasználták a lehetőséget. Am a jelölőgyűlés végén kiderült, hogy félelemre nincs ok. A nagykorúnak, végre politikai értelemben is, elismert közönség hátramaradó része — miután felismerte, hogy háromszáz szék nem \ maradhat éjszakára őrizetlenül az iskolaudvaron — munkához lá­tott. Nemzeti egység hiánya ide vagy oda, közösen. A különböző ’ j pártok jelöltjei és aktivistái versenyben adták egymás keze alá a ■ feltornyozott ülőalkalmatosságokat. Hisz rend a lelke mindennek, \ s most a szabadság szült nekünk rendet. Európában voltunk. Remélem, nem csak egy estére. — bfi — Kádár János állapota válságos Az elmúlt 24 órában Kádár Já­nos állapota válságosra fordult, légzése és vérkeringése tovább rom­lott — állapította meg a kedd dél­előtt megtartott orvosi konzílium. Az idős politikust meglátogatta Nyers Rezső, az MSZMP elnöke és Grósz Károly, az MSZMP főtitká­ra. (MTI) Gorbacsov Párizsban Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Leg­felsőbb Tanács elnöke ked­den délelőtt elutazott Párizs­ba. A szovjet vezetőt Fran- qoís Mitterrand francia köz- társasági elnök hívta meg hi­vatalos franciaországi láto­gatásra. A két ország legfelsőbb szintű vezetői négy év alatt most találkoznak ötödször, s amint a látogatás előesté­jén sugárzott tévéinterjújá­ban Mitterrand hangoztat­ta, a találkozások rendsze­ressé válása teljesen termé­szetes velejárója az Európá­ban kibontakozó folyama­toknak. A párizsi megbeszélések napirendjén a nemzetközi politika és a kétoldalú kap- csolatok szinte valamennyi fontos kérdése szerepel. Szó lesz a leszerelés kérdéseiről: a nukleáris leszerelés mellett kiemelt jelentőségű kérdés­ként kezelik a hagyományos fegyverzetek csökkentését. Áttekintik a kelet—nyugati együttműködés politikai, gazdasági összefüggéseit, külön hangsúllyal szólva az emberi jogok problémáiról. A kétoldalú kapcsolatokat érintve a gazdasági együtt­működés mellett a kulturá­lis, tudományos együttmű­ködés lesz központi téma. Mihail Gorbacsovot a pá­rizsi útra elkíséri Eduard Se- vardnadze külügyminiszter, Alekszandr Jakovlev, az SZKP KB titkára, mindket­ten a politikai bizottság tag­jai, továbbá Lev Voronyi-n első miniszterelnök-helyet­tes. Élete első kánikulája (Tóth Sándor felvétele) ELISMERÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKNAK Semmelweis-emlékünnepség Kiskunfélegyházán • Hegedűs Lászlóné átveszi a kitünte­tést dr. Gaborják Józseftől. (Straszer András felvétele) Semmelweis Ignác születé­sének évfordulóján, július el­ső napjaiban a magyar orvos­lás, az egészségvédelem és a szociális gondoskodás dolgo­zóit köszöntik országszerte. Megyénkben a XXII. Sem- melwcis-emlékünnepségre tegnap délelőtt Kiskunfélegy­házán, a városi tanács dísz­termében került sor. A házi­gazdák és a szervezők egy- egy szál virággal fogadták a résztvevőket, ezzel a gesztus­sal is nyomatékot adva a tár­sadalom megkülönböztetett elismerésének. Az ünnepség elnökségében foglaltak helyet; Gaborják József, a megyei ta­nács elnöke, Komáromi Attila, az MSZMP megyei bizottságának titkára, és Kiskunfélegyháza párt-, valamint ál­lami vezetői. Az egészségügyi pályán hivatást vállaló társait dr. Gulyás Judit, az Egészségügyi Dolgozók Szakszerve­zete központi vezetőségének titkára köszöntötte. Emlékeztetett arra, hogy Semmelweis Ignác a magyar orvostu­dománynak szerzett elévülhetetlen ér­demeket a tevékenységével. Az orvo­sok, a nővérek, az asszisztensek, a gyógyszerészek és a gyógyítás feltételeit megteremtő műszakiak, kisegítők, ügyviteli dolgozók az ő példáját követ­ték, amikor a gyógyítást választották hivatásukként. Feladatuk ma egyre ne­hezebb: az egészségügyi ellátás színvo­nala romló gazdasági lehetőségeink közepette — egyre inkább a közhangu­latot befolyásoló tényező. Kimagasló munkájuk elismeréséül a Parlament kupolatermében szombaton rendezett központi ünnepségre me­gyénkből négyen kaptak meghívást hangzott el a kiskunfélegyházi megem­lékezésen. Dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter dr. Abonyi Jó­zsefnek, a bajai városi kórház tüdőbe­teg-gondozóintézetvezetőjének a Kivá­ló Orvos, dr. Szendrei Józsefnek, a ma- darasi gyógyszertár vezetőjének pedig a Kiváló Gyógyszerész kitüntetést adó mányozta. Petrecz Józsefné, a kalocsai városi kórház ápolónője és Ponicsán lm réné kecskeméti gyógyszerész Kiváló Munkáért elismerésben részesült. A kiskunfélegyházi ünnepségen a megyei tanács által adományozott „Dr. Hollós József-díjat” Gaborják József nyújtotta át. Ebben az elismerés­ben hárman részesültek: Hegedűs Lász­lóné, a megyei tanács csecsemőottho­na osztályvezető főnővére, Meskóné dr. Makai Zsuzsanna, a bajai gyógyszertár vezető gyógyszerésze és dr. Viszmeg Sándor, a kiskunhalasi Semmelweis kórház osztályvezető főorvosa. Hat­vanketten Kiváló Munkáért kitünte­tést kaptak, hetvenkettőn pedig minisz­teri dicséretben részesültek. A „Bács- Kiskun Megye Egészségügyéért” .fel­iratú emlékérmet idén Homoki György né, a Kecskeméti Egészségügyi Szakkö­zép- és Szakiskola igazgatónője, dr. Mestyán Rudolf megyei onkológus fel­ügyelő szakfőorvos, valamint dr. Pólya Imre, a kalocsai városi kórház gyermekosztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa kapta meg. Az elismerések átadása után dr. Ga­borják József meleg hangú, személyes hangvételű beszédben fejezte ki a társa­dalom köszönetét az egészségügyi dolgo­zókat képviselő kitüntetetteknek. Utalt arra, hogy az egészségügyben szükség van a további fejlesztésekre, hisz ez az a terület, amellyel korábban meglehetősen mostohán bánt az állami költségvetés. N. N. M. (A kiváló munkáért kitüntetettek névsorát a 3. oldaton közöljük.) FIGYELJENEK FÖL A KERESKEDŐK IS Karrier előtt egy új paradicsomhibrid • Az új paradicsomhibrid termesztője Pethcő Géza válaszol az érdeklődők kérdéseire. Lapunk olvasói voltak csak ab­ban a szerencsés helyzetben, hogy szombaton közölt információnk alapján tudomást szereztek a tegna­pi új paradicsomhibrid-bemutató- ról. Kedvelt zöldségfélénk termesz­tésében (és az ellátásban is!) az utóbbi évtizedek legjelentősebb vál­tozása következhet be, ha tért hódít az új fajta. Közismert, hogy a fólia alatt ter­mesztettek így nyár elején „elfogynak”, s ezekben a napokban fölfelé szökik a piaci ára annak, amelyeket a stando­kon árulnak, mindaddig, míg augusz­tusban a szántóföldi be nem érik. Ez idáig, sajnos, nem volt fajta (és techno­lógia sem), amely a nyári ellátáshoz kell. Érdemes volt annak a mintegy harminc háztáji termelőnek, kisvállal­kozónak több kilométer földúton a bu­gaci tanya világba kocsizni Petheö Géza farmjáig, ahol a Pannonmag Gazdasá­gi Társaság — a kutatás és nemesítés finanszírozója bemutatóját tartotta. Dr. Sicz György ügyvezető igazgató és a kertész szakmérnök kistermelő, a leg­apróbb részleteit elmagyarázta az új K -2-9 F, jelű hibridnek, amelyet 400 négyzetméteren termel, és a napokban szedtek meg harmadszor. Dr. Farkas József nemesítő, a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Fejlesztő Vállalat fő­munkatársa kutatókollektívájával hoz­ta létre a paradicsom-fajtasorból eddig rendkívül hiányzó hibridet. A termesz­tési technológia kisebb-nagyobb fogá­sait, praktikumait Petheő Géza dolgoz­ta ki. Szaporítóládákba február végén vetette el a magot, majd három hét múlva, két lombleveles palántát cserép­be ültette, és amikor virágozni kezdett, április 18-án kerültek ezek szabadföld­be. Tíz napig fóliaalagúttal véde a kis növényeket és a megfelelő tápanyagel­látásnak, a rendszeres öntözésnek, nö­vényvédelemnek is köszönhetően az új hibrid első termését június 25-én vihet­te piacra. Négyzetméterenként négy tő­ről 7-8 kilogramm paradicsomot tud a szezonban szedni. Ha ehhez hozzászá­mítjuk, hogy a gazda egy tő bruttó költségét 12 forintra taksálta, a piaci árak ismeretében könnyen kiszámítha­tó, mennyire jövedelmező a termeszté­se. A paradicsom íz- és zamatanyagok­ban sokkal gazdagabb, mint a fólia alatti, egyenletesen pirosodó, kemény- héjú és húsú, jól szállítható, egyheti tárolást is károsodás nélkül elviselnek a feszes bogyók. A viszonylag olcsó de szakértelmet kívánó termesz­tése nagyszerű lehetőséget kínál a kis­termelőknek, amelyre a jövő évtől meglesz a lehetőségűk, mert a kutató- intézet 25 kilogramm hibridmagot állít elő, amit a Vetőmag Vállalat forgal­maz. A bemutató helyszínén vala­mennyi érdeklődő rendelt a vetőmag­ból (amely egyébként olcsóbb, mint a holland fajtáké), s mint megtudtuk, külföldről is jelentős az érdeklődés, a társaság már vetőmagexport-megren- delést is kapott. Most időben szólunk: lépjenek a ke­reskedők is, a belföldön forgalmazók és exportőrök. Ezzel a kitűnő paradi­csommal lehet (kül)piacot találni — csak akarni kell. Cs. 1. TUCATNYI TÁBOR, SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK, OLVASÓSZALON, ÚJ BÉRLETEK Az EFMK nyári programjai Régi tapasztalat, hogy jelentősen csökken a kulturális intézmények láto- atottsága a nyári hónapokban. S nem ivételek ez alól a nagyobb városok művelődési centrumai sem. A kecske­méti Erdei Ferenc Művelődési Köz­pont népművelői évről évre sokat tesz­nek azért, hogy ebben az évszakban is minél nagyobb tömegeket vonzzanak a programjaikkal. Az elmúlt nyarak köz- művelődési tapasztalatainak mérlege­lése, illetve a lakossági igényekhez iga­zodó új kezdeményezések egyaránt si­kereket ígérnek ez alkalommal is. Bárdos Fercnctől, a művelődési köz­ont igazgatóhelyettesétől megtudtuk, ogy a ház kínálatában igen sok diák­tábor, jfcsaládi rendezvény és zenés program szerepel az idei melegebb hó­napokban. Mindennapi hagyományo­kat ápoló, természetvedelmi, úszó-, in­tenzív angol nyelvi, színjátszó, fafaragó táborokat szerveznek a fiataloknak, hogy csak néhányat említsünk a sok közül. Még az Erdélyből áttelepültek gyermekeire is külön gondoltak az in­tézmény munkatársai, aj úgynevezett „szintre hozó” tábor indításával, ahol elsősorban azokkal a tananyagokkal ismerkedhetnek a diákok, amelyeket a román iskolákban másként, vagy egy­általán nem tanítanak. A nyár holtidény a színházakban. Kivéve azokat a varosokat, ahol sza­badtéri játékok szervezésére vállalkoz­nak. Július 8-ától augusztus végéig, he­tente indít autóbuszt az EFMK, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Hild udvarban, a felsőrákosi Barlang­színházban, illetve az egri Agria és a Szegedi Szabadtéri Játékokon műsorra tűzött produkciók megtekintésére. Igény esetén még szállást is tudnak in­tézni a szervezők ezekre a hét végi szín­házi kirándulásokra, melyekre csalá­dok jelentkezését is szívesen fogadják. Ismét indított nyári filmmúzeumi bérletsorozatot a művelődési központ. Az érdeklődők angol, amerikai, francia és olasz szuperprodukciókat tekinthet­nek meg a csütörtök esti vetítéseken. S ha már a bérleteknél tartunk: július­tól megkezdődik a bérletezés az EFMK következő színházi évadában bemutatásra kerülő, valóban nagy ér­deklődésre számot tartó produkciókra. A Madách Színház, a budapesti Játék­szín, a Pesti Vigadó,, a józsefvárosi, a kaposvári Csiky Gergely és a székesfe­hérvári Vörösmarty színház mutatja be legsikeresebb előadásait ősztől, a kecs­keméti közönségnek. A legnevesebb színművészek lépnek fel a podiumbér- lct-sorozat programjaiban is., Számtalan új sajtótermék jelenik meg napjainkban. Mi tagadás, többsé­gük igen borsos áron vásárolható meg. Mindezt mérlegelve, olvasószalont nyit júliusban az EFMK, ahol mintegy százféle napi- és hetilapot, folyóiratot, illetve nemrég még szamizdatként em­legetett kiadványt lapozgathatnak az érdeklődők, ha megváltották a havi 50 forintos bérletet. K. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom