Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-29 / 177. szám

1989. július 29. • PETŐFI NÉPE • 11 • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • ÖRDÖGI KÖR • PÉNZSZŰKE CSORBÍTJA A SZAKOSZTÁLYOK ÖNÁLLÓSÁGÁT • NEM SZABAD LEUGRANI A SÜLLYEDŐ HAJÓRÓL Gazdát keres a megyeszékhely nagyegyesülete Beszélgetés Király Józseffel, a KSC ügyvezető elnökével Általában nehéz helyzetben van a sport, s a nagy klubok sorsa a kicsikénél is rosszabbul alakult. S ez alól megyénk leg­nagyobb, kilenc szakosztályos egyesülete sem kivétel. A gon­dok kapcsán sok mindenről hallani mostanában; rendkívüli elnökségi ülésekről, szakosztá­lyok elszakadásáról, tisztségvi­selők lemondásáról. — Van-e alapjuk a híresztelé­seknek, mi történik a Kecske­méti SC-ben? — kérdeztük Ki­rály József ügyvezető elnököt. — Hogy mi történik a KSC- ben? Lényegében ugyanaz, mint az ország bármely, ver­senysporttal foglalkozó klubjá­ban — mondta. — A nehéz gazdasági helyzet hatványozot­tan érinti a mi egyesületünket is. Vagyis a fizetésképtelenség útján haladúnk. Ha mindenki ideadja a KSC-nek azt a támo­gatást, amit Írásban vállalt, ak­kor szeptember 30-áig tudunk fizetni. Tehát október 1-jétől fizetőképtelenek leszünk .. . — Mi ennek az oka; a támo­gatás kevés, vagy a költségek emelkedtek meg? — Olyan magasak a klub, a lakosztályok fenntartásának költségei, hogy szinte már kö­vethetetlenek. A klub soha sem dicsekedhetett azzal, hogy nőtt volna a bevétele. 15-16 millió forint volt az éves költségveté­sünk, az 1988-as évet kivéve, amikor 20 millió fölött volt a bevételünk, mégis nehezen tud­tuk fedezni a legszükségesebb kiadásainkat. Ennek az okát én a bérek bruttósításában, a 43 százalékos társadalombiztosí­tási járulék bevezetésében lá­tom. Ezenkívül egy harmadik intézkedés is sújt bennünket; az általános forgalmi adó, amit a sport nem igényelhet vissza. Valamint megnövekedtek az utazási költségek, a szállásdí­jak, a sportszerek árai. Érzéke­nyen érint bennünket az is, hogy a szövetségek rendkivül kemény feltételeket diktálnak. Egy NB I-es csapat szerepelte­tése mellett előírják az ifjúsági, a serdülő-, az úttörő- és mini csapatok indítását. Ezeknek edző kell, utaztatni, étkeztetni kell őket, ha az ország másik végében játszanak, szállást kell biztosítani. A nevezési díjak 30 és 50 ezer forintnál, az óvásiak 20-30 ezernél kezdődnek, a büntetések értéke pedig 100 ezer forint körül van. Ki győzi ezt pénzzel? Ezért van az, hogy egyesületek, szakosztályok szűnnek meg, mert nem tudnak eleget tenni ezeknek az irreáli­san magas anyagi követelmé­nyeknek. — Miben látják a megoldást? — Elvileg egy felbruttósított költségvetés jelentené a megol­dást, de a bennünket támogató vállalatoktól már nern kérhe­tünk több pénzt. Az ÁISH is levette rólunk a kezét, s való­színűleg a jogutódjától, az Or­szágos Sporthivataltól sem vár­hatunk számottevő anyagi se­gítséget. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a másik megoldást vá­lasszuk: a rendelkezésre álló pénzeszközökhöz igazítsuk a szakosztályok, a sportolók szá­mát. Elnökségünk azonban úgy döntött, hogy nem adja a nevét sportágak megszünteté­séhez, inkább lemondanak tár­sadalmi feladatukról. Részben ezért mondott le szakosztályel­nöki beosztásáról Tóth Béla, a férfi kosárlabda-, és Tóth Gyu­la, a labdarúgó-szakosztály el­nöke. Az elnökség tagjai arra hivatkoznak: ők azt vállalták, hogy társadalmi munkában se­gítik a szakosztályokat, vezetik a klubot, s azt nem vállalják, hogy szakosztályokat szüntes­senek meg. Ez ördögi kör, amelyből — legalábbis egyelő­re, úgy tűnik nincs kiút. — Mekkora a szakosztályok önállósága, dönthetnek-e a saját sorsukról? — Elvileg önállóak, de mióta nehéz a gazdasági helyzet, szin­te mindennaposak a vitáink. Hogy mi a vita alapja? A pénz. A szakosztályok is csak addig nyújtózkodhatnak, ameddig a költségvetés takarója ér. De ha az igényeikhez beszerzik a szük­séges kiadások fedezetét, akkor fel is használhatják. Sajnos, nem tudják beszerezni, az igé­nyeiket viszont érvényesíteni szeretnék, s ezért vitatkozunk. Itt annyi pénz hiányzik — kö­rülbelül 12 millió forintra be­csülöm az ez évi hiányunkat —, hogy ezt képtelenek beszerezni. A női kosarasokat például azért nem engedtem elindulni a Duna Kupában, mert nem volt rá pénz. Én pedig nem adósítom el a KSC-t, hogy fizetésképtelenek legyünk. Mi nem tartozunk sen­kinek, s ez annak tulajdonítha­tó, hogy csak olyan célokat tű­zünk magunk elé, amelyeknek megvan a fedezetük. De ez — klubon belül—nem megy konf­liktusok nélkül. Számos szak­osztályvezető érzi úgy — talán jogosan is hogy a pénzügyek felügyeletével csorbítom a szak­osztály önállóságát. De én nem adom a nevem ahhoz, hogy a Kecskeméti SC eladósodjon! — Mostanában gyakran hal­lani, hogy nemcsak szakosztály- vezetők, de egyesületi elnökök is badobják a törülközőt. Nem gondolt még arra, hogy lemond ügyvezető elnöki megbízatásá­ról? — Tagja vagyok a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a kö­zelmúltban beválasztottak a Nagyegyesületek Tanácsába is, több mint húsz éve vagyok sportvezető. Azt hiszem — bár lehet, hogy tévedek — ehhez értek. Igaz, hogy testi-lelki jó­barátaimmal veszek össze na­ponta, de nem ellenükre, ha­nem az érdekükben harcolok. Lemondjak? Ezzel nem oldok meg semmit! Az lenne a legké­nyelmesebb, ha lelépnék a süly- lyedő hajóról, de én ezt — lelki­ismeretem szerint — nem tehe­tem meg, mert ezt a feladatot vállaltam. A problémákat ne­künk, a hasonló gondokkal küszködő egyesületi vezetők­nek kell megoldanunk. — Több helyen is szóba ke­rült már, hogy túl sok a KSC- nek a kilenc szakosztály, miért nem ad át belőlük olyan gazda­sági bázisoknak, amelyeknek jó reklámhordozó lenne a sport és szívesen áldoznának érte. Mi er­ről a véleménye? — Az 1980-as évek elején volt egy fellángolás, hogy a KTE-vel közösen kecskeméti futballklubot kellene alapítani. Azóta velem egyetlen városi vagy megyei vezető sem beszélt arról, hogy osszuk szét a szak­osztályokat, mert lejár a nagy­egyesületek ideje. De ha bárme­lyik szakosztály vezérkara azt mondja, hogy talált egy szpon­zort, és engedjük meg, hogy a gazdaság nevén működjön to­vább a sportág, holnapután ki­válhat, s ezzel az elnökségünk is egyetért. Mert elképzelhető, hogy amíg az 1970-es években nagyegyesület kellett, most az a járható út, hogy az ökölvívás legyen a Traverzé, a röplabda a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalaté, a női kosárlabda az Alföld Cipőgyáré és így tovább. — És addig, amíg ez, vagy más megoldás kínálkozik, mi a teendő? — Túl kell élnünk ezt a nehéz időszakot. Addig is kénytele­nek leszünk a pénzeinket átcso­portosítani, a versenysport egy részétől elvonni. Alapvető, hogy az NB I-ben, az NB II-ben a felnőtteknek szerepelniük kell, naz Országos Ifjúsági Ku­pában és az Országos Serdülő Kupában ott kell lennie a köz­vetlen utánpótlásnak, de ezek alatt meg kell húznunk a vona­lat. Az alsóbb szintű utánpótlás­nevelést önköltséges alapon, tanfolyamrendszerben, szülői munkaközösséggel minden le­hető módon csináljuk, de fizetni nem tudunk érte. A jövőben az eddiginél is jobban szeretnénk támaszkodni a diáksportra, az iskolai utánpótlás-nevelésre, mert meggyőződésem, hogy az igazi tehetségek ott is feltűnnek úgy, mint régen. — A KSC ügyvezető elnöke hogyan látja a város nagyegye­sületében a versenysport jövőjét? — Kecskemét versenysport­ját — beleértve a mi klubunkét is — a város állami és politikai vezetésének a helyére kell ten­nie. Számon kérhető jogosítvá­nyokat, feladatokat kell adni, mert a jelenlegi állapot tartha­tatlan. A saját elnökségünkön kívül nem tartozunk senkinek beszámolási kötelezettséggel, nincs gazdánk, nincs felügyeleti szervünk. — Ha jól értem: biztos létala­pot, működési jogot és az ezzel járó felelősséget igényli a KSC. Miért nem volt jó az a korábbi gyakorlat, amikor meghatáro­zott feladatok és az eredmé­nyesség számon kérése nélkül költhették el a megyei meg a városi tanács pénzét, s ha elfo­gyott, újra tarthatták a marku­kat újabb összegekért? — Addig jó volt, míg megha­tározott összegeket kaptunk, mert arra biztosan rá építhet­tük a saját költségvetésünket. De amióta bizonytalanok let­tek ezek a juttatások, a terve­ink csak annyit érnek, amennyi fedezet van mögöttük. így hosszú távon nem lehetünk életképesek, inkább vállaljuk a klub iránt támasztott követel­ményt — mert ezt szakosztá­lyokra bontva mi is jobban szá­mon kérhetjük a sportolóink­tól —, csak biztos létalapunk legyen — mondta Király Jó­zsef. Banczik István „No más” után „Unó más” Csődeljárás a szabadkai Spartak ellen A jugoszláv labdarúgás élvonalá­ban szereplő szabadkai Spartak Klub ellen, az egyesület közgyűlésé­nek jóváhagyásával, hivatalos csődeljárás indult. Az egyesület adósságállománya elérte az 5 milliárd dinárt (jelenleg 1000, — dinár 3 forintot ér — a szerk.) és sem a város képviselőtes­tülete, sem üzemei nem tudják a szükséges pénzt előteremteni. Felmerült a kérdés, hogy a csapat ilyen körülmények között pályára lépjen-e a vasárnapi bajnoki rajton Zágrábban, a Dinamo ellen. Csü­törtökön délután összehívták az el­ső csapat 18 hivatásos labdarúgó­ját. akik végül titkos szavazással, 12 vokssal 6 ellenében úgy döntöttek, hogy kiállnak a mérkőzésre, s még két bajnoki fordulóban hajlandók játszani. Ha azonban addig az egye­sület vezetőinek nem sikerül megfe­lelő pénzösszeget előteremteni, ab­bahagyják a bajnoki küzdelmet. Jugoszláviában ezúttal először indult csődeljárás labdarúgó-egye­sület ellen. A profi ökölvívás történetének egyik emlékezetes, ma már legendássá vált jelenete volt az, amikor 1980. novem­ber 25-én, New Orleans-ban a Sugar Ray Leonard—Roberto Duran váltó­súlyú világbajnoki döntő 8. menetének kezdete előtt a címvédő Duran nem ment be a szorító közepébe, hanem csak a sarokból integetett, s közben spanyolul ezt mondogatta:'. „No más, no más ...” Ez magyarul annyit tesz: „Nincs to­vább ...” Hogy vajon miért adta fel a küzdelmet a „Sziklaöklű” (Hands of Stone) művésznevet viselő panamai, az máig is a boksztörténelem egyik nagy rejtélye. Sokak szerint még bírta volna a „gyűrődést” csak inába szállt a bátor­sága, s nem vállalta a hátralevő mene­tek megpróbáltatásait. Akármi is az igazság a kilenc évvel ezelőtti „No más” ügyében, a szerdán, New Yorkban tartott sajtóértekezleten — amelyen bejelentették az újabb, im­már harmadik Leonard — Duran mér­kőzést — a panamai ökölvívó rajongói „Unó más” feliratú transzparensekkel jelentek meg — ez pedig azt jelenti, hogy „Még egy”. Ez a „még egy” köny- nyen az utolsó is lehet Durannak, aki már a 38. évét tapossa. Igaz, Leonard sem mai gyerek, ő is betöltötte már a harmincharmadikat. Példátlan az ökölvívás történetében, hogy két bokszoló kilenc év után lépjen újból szőri tóba egymás ellen. Első csa­tájukat 1980. júniusában Duran nyer­te, máig is egyetlen vereségét merve Leonardra. A visszavágót ugyanazon év november 25-én rendezték, s akkor történt a híres-hírhedt Duran-kapitulá- ció. — Kilenc éve mindenki azt kérdezi tőlem, miért adtam fel a meccset — említette Duran a sajtóértekezleten. — Majd ha legyőztem Leonardot, megmondom ... Hogy mikor lesz a Leonard—Duran III., az még kérdéses. Ha a Las Vegas-i Ceasar’s Palace-ban rendezik a 12 me­netes mérkőzést, akkor november 21-e az időpont, ha pedig Atlantic City-ben, a Trump Plazában lesz a csata, akkor kilenc nappal később tartják. Leonard eddig öt, Duran négy kate­góriában szerzett világbajnoki címet, novemberben a WBC közép- és szuper­középsúlyú összevont trónjáért küzde­nek meg. Leonard mérlege 35 győze­lem, 1 döntetlen, 1 vereség, Durané — 22 éves profi pályafutás alatt! — 85 győzelem és 7 vereség. A panamai an­nak idején egészen alacsony kategóriá­ban kezdte, fénykorát a könnyűsúly­ban élte, sokan minden idők legkivá­lóbb könnyűsúlyújának tartják. Jól vizsgáztak a játékvezetők Négy napig Verőcemaroson készül­tek az őszi idényre a legjobb hazai já­tékvezetők. Az edzőtáborba több meg­hívott külföldi vendég is ellátogatott, így szakemberek érkeztek Svédország­ból, Ausztriából, Törökországból, Iz­raelből, az NSZK-ból, Lengyelország­ból, Csehszlovákiából, és Romániából. A táborozás elsődleges célja a „feke­te ruhások” tevékenységének értékelé­se, valamint felkészültségük felmérése volt. Ennek keretében a nemzetközileg előírt fizikai teszteket is elvégezték a kerettagok. A 24 NB I-es játékvezető közül Németh Lajos kivételével vala­mennyinek sikerült teljesítenie az elvá­rásokat. A neves FIFA-bíró fáradtság­ra panaszkodott, hiszen az elmúlt idényzárás viharos eseményeit látható­an nehezen dolgozza fel magában. — Az után a bizonyos, botrányba fulladt, Szeged—Vasas osztályozó után bizony rám fért volna egy kis pi­henés — nyilatkozta Németh Lajos az MTI munkatársának érdeklődésére. — Erre eddig, sajnos, nem volt időm, ezért belátom, hogy még nem tudtam megfelelni a követelményeknek. Au­gusztus elején szeretném kivenni évi rendes szabadságomat, s igyekszem összeszedni magamat. — Az említett osztályozó után elter­jedt, hogy esetleg visszavonul a pályától. Meggondolta magát? — Én akkor valóban azt mondtam, hogy nem tudom, érdemes-e folytatni a bíráskodást vagy sem. Aztán mégis úgy döntöttem, hogy nem szakítok a sportággal, csupán egyetlen kikötésem volt: a Szegednek soha többé nem veze­tek mérkőzést, sem idegenben, sem ha­zai pályán. Nagy Miklós, a játékvezetői bizott­ság elnöke több érdekes hírről tájékoz­tatta az MTI munkatársát. A „sípmes­terek” nemrégiben megválasztott veze­tője elmondta, hogy a bizottság hama­rosan önálló jogi személyként, játékve­zető testületté alakul. Az ehhez szüksé­ges kérelmet eljuttatták az illetékesek­hez. Ami a felmérés eredményeit illeti, Németh Lajos és három — nem NB I-es — társa kivételével kitűnően sike­rült a játékvezetőknek. Azok, akik va­lamilyen oknál fogva nem teljesítették a kívánt szintet, augusztus 25-éig „pót- vizsgázhatnak”. A verőcemarosi edzőtáborban elő­adás-sorozatot tartottak, amelyre meg­hívták Szániel Jánost és Szalmásy Ta­mást, az NB I-es ligától, valamint Sti- egler Károlyt, az NB Il-es és Bartalfi Károlyt a közeljövőben megalakuló amatőr ligától. A külföldi vendégek között volt egy jól ismert név, mégpe­dig Günther Baumgartneré. A sok nagy csatát megért futballbí- rót magyarországi tapasztalatairól kér­dezte az MTI munkatársa. — Nem udvariasságból mondom: valóban remekül éreztem magam Ve­rőcemaroson. A magyar játékvezetők felkészültségéről csak a legjobbakat mondhatom. Elméleti tudásban és fizi­kai készségben bármilyen nemzetközi összehasonlításban megállják helyü­ket. Ez nem kis dolog, hiszen manap­ság nagyon nehéz szakma lett a miénk. — Mennyivel nehezebb manapság a dolguk, mint a múltban? — Amikor még aktív játékvezető voltam, sokkal kevesebb volt a durva­ság a pályán. Talán az 50 mérkőzésen, amelyen én fújtam a sípot, nem volt annyi szabálytalanság, mint ahányszor mostanában egy-egy összecsapáson előfordul! Emellett az iram is lényege­sen gyorsabb lett, így a bíróknak ala­posan fel kell készülniük fizikailag az erőpróbákra. »A Verőcemaroson edzőtáborozó 67 játékvezető első felméréssorozata szombaton zárul. Zárva a stadion, segítenek a szurkolók Dicséretes előrelátással bezáratta stadionját az első osztályban szereplő belga labdarúgóklub vezetése. A Royal Antwerpen tisztségviselői az augusztus 16-ai bajnoki rajt előtt tüzetesen megvizsgálták a sportlétesítményt és megállapították: a 66 esztendős stadion sok szempontból nem felel meg a biztonsági előírásoknak. Többek között a nézőtéren gyúlékony tárgyak vannak. Ismerve a Nyugat-Euró- pában honos furcsa szurkolási stílust (petárdák, gyújtogatások és a többi) a Royal vezérkara okkal tart attól, hogy egyes forróbb hangulatú mérkőzéseken felelőtlen elemek egyszerűen felgyújthatják a lelátót. Ugyanekkor megállapították: a klub­épület is roskatag, alapos felújításra szorul. A helyszíni szemle után az antwerpeni vezetők osztottak és szoroztak, megálla­pították: a tatarozáshoz legalább 20 millió belga frankos hitelre lesz szükségük. (Dollárban sem kis összegről van szó: ötszázezer.) Ezen összegek kisebb részét elő tudják teremteni, de hogy az augusztus közepén esedékes bajnoki rajton saját stadionjában lép-e fel a Royal, az erősen kétséges. A belga sajtó természetesen jelentős teret szentelt az antwerpeni „önvizsgálatnak”. Méltatták azt a tényt, hogy a biztonság érdekében a Royal klubvezetése merészen bezáratta a stadiont. A hí­rek olvastán több száz antwerpeni szurkoló társadalmi munkáját ajánlotta fel azért, hogy a kedvenc futballistáknak segítsen. Ha a munkálatokkal nem lesznek kész időben — erre van esélyük —, akkor a szomszédos Beerschot stadionjában játszanak az antwerpeni futballisták. Váratlan döntetlen a görögök ellen Pénteken megkezdődött Zágrábban a nemzetközi vízilabdatorna. A nyitó- mérkőzésen a magyar válogatott Gö­rögországgal mérkőzött, és váratlanul pontot veszített. A korai kezdés — 9- kor indult útjára a labda — nem ked­vezett a magyaroknak, akik végig meglehetősen álmosan, gyengén véde­kezve játszottak. Jóllehet: a görögök sok emberelőnyt kaptak, mégis csak saját magukat okolhatják a magyar pólósok ezért a döntetlenért. MAGYARORSZÁG— GÖRÖGORSZÁG 12:12 (3:3, 2:4, 2:2, 5:3) Góldobók: Gyöngyösi 4, Nitsovits, Pardi, Tóth I. 2-2, Bujka, Petőváry Zs. 1-1 Görögország: Szeletopulosz 4, Mavrotasz 3, Protokopasz, Papanasz- tasziou II. 2-2, Aronisz További eredmény: NSZK—Fran­ciaország 10:7 RÖVIDEN • RÖVIDEN • RÖVIDEN • RÖVIDEN • Szepesi György, a Nemzetkö­zi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Végrehajtó Bizottságának tagja Zürichben részt vett a testület ta­nácskozásán. Hazatérése után több, magyar vonatkozású hírről tájékoztatta az MTI-t: Hermann Neuberger, a nyugat­német szövetség elnöke lesz a ma­gyar főváros első őszi vendége, aki az Intertoto-közgyűlésen vesz részt. Októberben Sepp Blatter FIFA- fő­titkár — aki az AGFIS-tanácsko- záson képviseli a FIFA-t és előadást tart — találkozik majd az MLSZ vezetőivel. Szepesi György meghí­vására Joao Havelange, a szövetség brazil elnöke október 27-én Buda­pestre érkezik. Az őszi programban szerepé! még, hogy szeptember 6-án dr. Laczkó Mihály MLSZ-elnök Sze­pesi társaságában Bécsbe utazik, ahol megvitatják a két szövetség közötti együttműködés elmélyítésé­nek lehetőségeit, valamint a terve­zett közös világkiállításhoz kapcso­lódó labdarúgó-rendezvények elő­készületeit. • A wado ryu karate szakág képviselői edzőtáboroznak Izsá­kon, a Táncsics Mihály Általános Iskola tornatermében. A tanfo­lyam jellegű felkészülés tegnap kezdődött és augusztus 1-jéig tart. Az ország különböző részéből — megyénket a bajaiak és az izsákiak képviselik — több mint harmincán készülnek az övvizsgára. A karaté­sek felkészítésében és vizsgáztatá­sában olyan ismert mester vesz részt, mint Maurizio Gai, az euró­pai Wado ryu Szövetség elnökhe­lyettese, a szakág magyar instruk­tora. • A parádsasvári 5800 méteres pályán bonyolítják le a hét végén az országos autós hegyibajnokság 2. és 3. futamát. Ez a viadal csehszlovák, nyugatnémet és osztrák autósok startja révén nemzetközi rangú ese­mény. A mezőny a Duna—Alpok Kupáért is vetélkedik. A rendezők 140 indulóra számítanak. Legalább negyven sportoló érkezik az ország­határokon kívülről. Szombaton 13 órakor, másnap 11-től vágnak neki a versenyzők a hegyi pályának.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom