Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-10 / 160. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. július 10. Összebékülés Összebékültem minap egy ré­gi-régi barátságos idomítóm- mal. Ez történt: Jött szemben velem az utcán egy kútágas so­ványságéi ember, szinte lobo­gott rajta a hajdanán méretre szabott ruha. Es szólt hozzám a férfiú ezekkel a szavakkal: „Ernő, Ernő, csakhogy összeho­zott bennünket még egyszer a jó isten.” Kellett egy kicsit kutatgat- nom a memóriámban, hogy ki is ő. Aztán egy félmondatból rájöttem: majd’ negyven évvel ezelőtt úgynevezett káderesem volt ott, ahol akkortájt dolgoz­tam. Meg nem mondanám már, hogy milyen politikai ízű ren­dezvényen ki-ki elmondott egy lényeges epizódot a múltjából. Én hogy, hogy nem, gyermek­koromnak azt a mozzanatát elevenítettem föl, amikor falu­ról a pesti Mátyás térre kerül­tem. És ott egy rokon néni ösz­tönzésére az üdvhadsereg elne­vezésű, félig vallási, félig nyo­morenyhítő alakulat befolyása alá keveredtem. Tetszett, hogy a szervezet felnőtt tagjai egyen­ruhát viseltek. Kedvemre való volt, hogy az összejöveteleken sokat énekeltünk. De az nyűgö­zött le mindenekfölött, hogy húzhattam a dobot a zenekar után, amikor utcasarkokon, köztereken hirdették az igét, le­hajoltak a részegekhez, enni ad­tak az éhezőknek, ruhához jut­tatták a rongyoskodókat... A visszaemlékezés hevületében magasztaló szavakkal szóltam erről az emberbaráti tevékeny­ségről. Az én káderesem azon­ban fölpattant, és nagyjából így tette helyére mondókámat: „Lám, lám, még mindig vannak közöttünk, akik valamilyen kö- nyörületességtől várják a társa­dalom sebeinek begyógyitását. Ez velejéig burzsoá nézet." Megszégyenülten hallgattam a kioktatást. Személyzeti főnö­köm becsületére legyen mond­va, nem szállt rám. Még csak állástalanná se váltam badar fölszólalásom nyomán. És most miért minősítem összebékülésnek találkozásun­kat? Mert most meg én nézem el neki, hogy az egykori harcos ateista a jó istent emlegeti. És megértem, havi 4200 forintos nyugdíja mellett bizony még az üdvhadsereg által osztogatott levest is hálásan megköszönné. A negyven év előtti körülmé­nyek között az számított elmé­letiekben képzettnek, aki har­sogta: Magyarországon cgys'zer s mindenkorra megszűnt a sze­génység. Ezért kölönc csak raj­tunk a szociálpolitika, és szük­ségtelenné vált a Népjóléti Mi-, nisztérium is. És most ott tartunk, többé nem lehet az ilyen-olyan begyű­rűzésekre fogni a tömeges elsze­gényedést. Már ott tartunk, hogy nemrég szegénységellenes hétvégét rendeztek Újpesten, mivel a lakosságnak csaknem fele a létminimum, illetve a tár­sadalmi minimum alatt él, és ezer gyermeket vettek ki a szü­lők a napköziből, mert már képtelenek megfizetni a föl­emelt étkezési díjakat. Kószál egy adat Budapest-szerte, mely szerint hetenként 150 lakásból kapcsolják ki a villanyt díjfize­tési hátralék miatt. Napról nap­ra növekszik azok száma, akik­nek választaniok kell: esznek vagy teljesítik lakbérfizetési kö­telezettségüket. Lehangoltan mondom ki: nálunk annyira a hivatalokra kövült az úgynevezett jólétpro­paganda, hogy az illetékesek­ben alig palástolt ellenszenv alakult ki a nélkülözőkkel szemben. A nyomor tagadásá­nak is egymástól eltérő fokoza­tai vannak. Tudok arról, hogy a szegények megsegítése érde­kében életre hívott mozgalom munkását a rendőrség mindun­talan figyelmeztette, magyarán fenyegette: És tud róla az or­szág, hogy az ország bírálhatat- lan vezetője kerekperec tagad­ta, hogy hazánkban válság vol­na .. . Akinek látóhatára csak a rózsadombi építkezésekre korlátozódik, az bizony a tolla,- sodás jeleire figyel föl. Aki arról hall egyet-mást, hogy vannak vendéglátó-ipari vállalatok, ahol a legfelső vezetők többmil­liós nyereségrészesedéshez és prémiumhoz jutnak, az úgy vél­heti: megy a dolog ... Már az övék. Mert ott, ahol nem a frankfurti ügyvédek, pá­rizsi divatszalon-tulajdonosok vagy a skót könyvelők kosztol­nak ... vagyis nem a Hilton­ban, az Intercontinentalban vagy a Novotelben, hanem a Margit híd budai hídfője mel­lett levő szegényembercsárdá- ban, a Gül Babáról elnevezett önkiszolgálóban étkeznek, ott más a hangulat. Magam időn­ként megfordulok az említett helyen, és fogyasztok valamit. Ott bizony nyűtt, elhasznált a berendezés, alumíniumból van az evőeszköz, és a tányérok sem ragadtatnának el egy kispénzű dán turistát sem. De nekünk — szállítómunkás vagy utca­seprő éppúgy van közöttünk, mint nyugdíjas tanácsalkalma­zott yagy aktív görögkatolikus lelkész —, nekünk valahogy el­megy ... Mert nemcsak rántott pulykamell van ott 56 forintért, de üres lencsefőzelék is úgy, hogy a pénztárnál egy húszas­ból még öt forintot vissza is kap az ember. Igaz, pulykamellből naponta tíz adagot adnak ki, üres lencse- főzelékre pedig háromszázan je­lentkeznek. Egyelőre, mert ha­marosan már egy üres főzelék sem lesz. Mondják, megszűnik a Gül Baba is. Mint ahogy meg­szűnt a pesti oldalon az önki- szolgáló, olcsó Berlin vagy Em- ke. A piacorientáltság bűvigéje alatt vitorlázó magyar vendég­látóipar se részvétet se kötelessé­get nem érez a közétkeztetésre szoruló szegények iránt. Jaj, József Attila, miért is plántáltad szívünkbe a nyomo­rultak iránti szeretetet?! Miért rikkantottad, hogy „Hatalmat, húst a dolgozóknak!...” És mi­ért vallottad. „lm, itt vagyunk gyanakvón s együtt, / az anyag gyermekei, / Emeljétek föl szi­vünket! Azé, / aki fölemeli." Én már nem hallom haragvó szavadat, csak azt, amelyik így szól: „Aki szegény, az a legsze­gényebb ..." Attól tartok, hogy a mindig, mindent megmagyarázok így pöccintenék félre megint a sze­gények Attiláját: Verset írni tu­dott, de a politikai gazdaság­tanban mindig gyönge volt. De ki, és miben volt gyenge, hogy ide jutottunk? ... Bajor Nagy Ernő FILMJEGYZET Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája Francesco Rossi olasz filmrendező nemzetközileg elismert munkássága el­sősorban azokból az alkotásaiból épül, melyek a szenvedélyek hatalmának a főszereplésével a háború utáni Olaszor­szág politikai életét vizsgálják. Bár utóbbi filmjeiben szívesen nyúl a stili- zációhoz, nem száműzte végképp a neorealizmus kevésbé távolságtartó eszközeit sem. Ez a fajta valósághűség vezette a legutóbbi munkája; a látvá­nyos Carmen forgatása közben Anda­lúzia szívébe. Az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája is abban az or­szágban játszódik, ahol az alapmű: Gabriel Garcia Marquez regénye: (Francesco Rosi egyébként nem elő­ször bizonyítja, hogy nem idegen szá­mára a spanyol és a dél-amerikai kultú­ra sem; rendezett filmet — a maga ne­mében az egyik leghíresebbet — a bika- viadalról, és, hasonlóan „nemzeti” té­maként, a bolíviai őserdőkben Che Guevaráról.) A történet szerint egy orvos húsz esztendei távoliét után visszatér szülő­falujába, és megpróbálja kideríteni egy szörnyű bűntény körülményeit, mely­nek valamikor maga is tanúja volt. Egykor gazdag és titokzatos fiatal férfi érkezett a faluba, és rövid ismeretség után feleségül kérte az egyik lányt (Or- nella Muti alakításában). A nászéjsza­kán azonban kénytelen volt visszakül­deni anyjához, tnert kiderült, hogy a „természet virága” már nem érintetlen. A lány hosszas unszolásra — meg­nevez egy férfit (Anthony Delon szemé­lyesíti meg), és két ikerbátyja elhatá­rozza, hogy bosszút áll, vérrel mossa le a húga becsületén ejtett foltot. Tulaj­donképpen senkit nem érdekel, hogy e férfinak a bűnösségét a lány szavain kívül senki, semmi nem bizonyítja. Mi­vel tulajdonképpen maguk is azt szeret­nék, ha megakadályoznák őket tervük elkövetésében, az egész falunak beje­lentik, hogy gyilkosságra készülnek. A falu közössége azonban — tehetet­lenségből vagy talán még inkább a rítus miatt — semmit sem hajlandó tenni azért, hogy ne következzék be a tragé­dia. A gyilkosság, mely az 1950-es évek elején valóban megtörtént, félig- meddig az irodalomtörténet része: az áldozat Garcia Márquez egyik kamasz­kori barátja volt abban az időben, ami­kor Sucre tartományban élt. Akkori­ban már írt néhány rövid novellát, de ez az eset volt az, mely arra inspirálta, hogy regényt írjon. Édesanyja értette meg vele, hogy nem használhatja föl az anyagot addig, míg az érintettek közül bárki is életben van. Állítólag maga Madam Marquez mind a mai napig nem nyitotta ki ez a könyvet, és annak ellenére, hogy ott él Cartagában, nem látogatta meg a forgatás helyszínét sem. Harminc évvel az események (az utolsó tanú halála) után írta meg Mar­quez a történetet. Ugyanabban a pan­zióban bérelt ki egy szobát, ahol az idegenből érkezett fiú annak idején megszállt. Tizennégy hét alatt írta meg a könyvet, és egyedül hazájában több millió példányszámban fogyott el né­hány héttel a megjelenése után, 1981- ben. Hogy a rendező Rosi számára miért volt különösképp vonzó e sztori, arról egy nyilatkozatában így vall: „Minden rendezőnek van egy személyes ideája, mely filmjeiben végigkíséri. Az én ese­temben ez az erőszak, de mint egy meg­határozott kultúrának a terméke. Az erőszak nemcsak a halál — a szerelem és az élet — kísérőjelenséges, hanem a déli kultúráké. A város lakói hagyják meghalmi a kiszemelt áldozatot anél­kül, hogy tudnák, bűnös-e vagy ártat­lan. Mindezt a morális gyávaság nevé­ben teszik, melyet a megvédelmező be­csület igazol. Hiszek abban, hogy ez a film nemcsak a fizikai, hanem minden olyan ideológiai erőszak elleni vádirat is, amely nem rendelkezik kellő erköl­csi alapokkal.” Kár, hogy a filmnek a rendező min­den igyekezete ellenére sem sikerül iga­zi drámát teremteni az alapműből. Még akkor sem, ha ehhez világhírű szí­nészekből álló szereplőgárdát verbu­vált össze. (Jelen van például Ornella Muti, Gian Maria Volonte, Irene Pa­pas, Anthony Delon, Alain Delon hu­szonhárom esztendős fia is.) Attól vi­szont többre futja erejéből, hogy csu­pán a regény iránt keltse fel a figyelmet. K. J. NEM CSAK A LATIN IGÉKET TANÍTOTTA „Háromezer-ötszáz diákom volt” zésképpen tiszte- sebb, emberibb sors jutott a nincstelen kétke­zieknek. Mint apámnak és családunk- n^jc. — Miből taníttatták szülei? — Vallásos, józan életű apámat, anyámat kilenc gyermekkel áldotta meg a sors. Hatan értük meg az iskoláskort, most már csak hárman vagyunk. Na­gyon szerényen éltünk a napszámos ke­resetből, de sohase éheztünk. — Módosabbak is gyorsabban kenye­ret adó iskolákba irányították gyerekei­ket. — Kevés iskolájú apám nagyon okos ember volt. Bátyámat is középiskolába küldte. Anyám hentes rokonainak pél­dája nyomán sem gondoltam komo­lyan arra, hogy ilyen jövedelmező szak­mát válasszak. Szinte természetes volt számomra, hogy pap leszek. Elhivatott paptanár — Miért pont piarista? Jászország­ban sohasem tanítottak kegyesrendiek. — A Zászlónk- című lapban olvas­tam a rend felhívását. — Arra gondoltam, hogy a rend vál­lalta a tehetséges, jó eszű falusi gyerek kitaníttatását. — Apám egyszer volt fogadóórán a jászberényi tanároknál. Az igazgató urazta és azonnal fölajánlotta a tandíj- mentességet. Még könyvekre is jutott valamennyi, mivel több önképzőköri pályázaton díjaztak. Igazán jó bizo­nyítványt csak az utolsó években, már piarista papnövendékként Kecskemé­ten érdemeltem ki. Miről írta doktori értekezését? — Vidáman éltünk az egyetemen. Kiváló tanárok élesítették elmémet. Vizsgáztam Zsirai, Gombocz profesz- szornál. A legendás Horváth János még a lakására is meghívott. Vele be­széltem meg, hogy a XVIII. századi katolikus aszketikus irodalmat dolgo­zom fel. 1939 márciusában vehettem át a summa cum laude doktori diplomát. Felszentelésem után Debrecenbe helye­Már tudtam, hogy Gulyás ta­nár úr született pedagógus, mi­előtt életéről, pá­lyaválasztásáról egy szót is szólt volna. Magam sem tudom, miként kanyarodott be­szélgetésünk a francia galliciz- musokra. A nyugdíjas pia­rista szinte észre­vétlen rávezető ■kérdéseinek kö­szönhetően ma­gam is részesül­tem a felvetődött nyelvi talány megoldásának öröméből. Pedagógusi el­veiről mit sem hallottam, ami­kor már följe­gyezhettem: bíznak benne a diákok. Noha 75 év — nem akármilyen három­negyed évszázad — gondjaival, meg­próbáltatásaival a vállán már elbúcsú­zott a katedrától, föl-fölkeresik rend­házi dolgozószobájában útmutatásért, tanácsért. (Az iskola egyik büszkesége — például — nem tudta eldönteni, hogy hazautazzon-e a hét végén, ké­szüljön a tanulmányi verseny újabb fordulójára, vagy elmenjen társaival egy osztálykirándulásra. Ez utóbbihoz volt a legkisebb kedve, dr. Gulyás Ist­ván tanácsára, mégis utazik.) Öntudatos jász Mielőtt arra gondolhattam volna, hogy a papi hivatása, életkora, alkata netán elfordítja napjainktól, könyves­polcaira pillantva megbizonyosodtam friss fogékonyságáról. Fő helyen dísz­ük Kunszabó Ferenc Jászság című mű­ve. , — Apai, anyagi ágon jász vagyok. Szülőhelyemet később csatolták Tisza- kécskéhez, Jászberényhez köt ifjúko­rom. Szorgalmas, szívós nép lakta min­dig a Zagyva menti, lapos jász teknőt. A szálasabb jászokat csak öntudatuk, rokonítható sorsuk köti a kunokhoz: az én szülőföldemen sem uralkodtak nagybirtokos földesurak, így követke­SAJTÖPOSTA Korlátlanul dolgozhat-e a rokkantsági nyugdíjas? A kalocsai Oláh József évtizedeken át kereste kenyerét traktorosként. Erőgépé­től nemrégen véglegesen búcsút kellett vennie, mivel megromlott az egészsége. Emiatt többször került orvosi bizottság elé, s a vizsgálatok azzal zárultak, hogy a szívpanaszára és egyéb betegségére tekintettel a rokkantak III. csoportjába sorolták. A most 57 éves olvasónk a négy és fél ezer forintnál alig magasabb összegű ellátásának kiegészítése érdekében még szeretne könnyebb munkát vállalni, de nem tudja, hogy mennyit dolgozhat évente anélkül, hogy elveszítené a nyugdíját. A bizonyára másokat is érdeklő ügyben társadalombiztosítási szakemberekkel beszéltünk, akiktől a következőket tudtuk meg: 1988. január elseje óta érvényes az a jogszabály, amelynek értelmében az öregsé­gi nyugdíjban részesülő emberek minden esztendőben korlátlan ideig állhatnak munkaviszonyban, s bármennyi jövedelmük lehet, nincs kihatással az ellátásuk folyósítására. Következésképpen az ebbéli tevékenységükről nem kell számot adniuk a nyugdíjügyi szervnek. Más elbírálás alá esik a rokkantsági nyugállományban lévő személy. Miért? Mert ez a nyugdíj nem elsősorban az életkortól függ, hanem például az egészségi állapottól, pontosabban attól, hogy a munkaképesség-csökkenés mértéke elérje a 67 százalékot. S ez az állapot súlyosbodhat, meg enyhülhet is, melyre a rokkant gyakori vizsgálata során derülhet fény. Persze, a meggyengült egészség javulására a folyamatos munkavégzésből és a magasabb keresetből is lehet következtetni. Erre gondolt a jogalkotó, amikor a következőket szögezte le: Ha a legutóbbi orvosi vélemény szerint az illető személy rokkant, később mégis rendszeresen dolgozik és az ebből adódó keresete négy hónapon át lényegesen nem kevesebb, mint a megrokkanása előtti munkakörében volt, akkor megszüntetendő az ellátása. Fontos megjegyezni: az öregségi korhatár (ez nőknél az 55. és a férfiaknál a 60. életévet jelenti) betöltése után már efféle jogcímen nem korlátozha­tó vagy szüntethető meg a rokkantsági nyugellátás folyósítása. Viola meglepetést okozott.. . Köztudott, hogy a SZOT-üdülők szűkössége miatt az igénylők töredéke juthat csak el egy-két hétre pihenni. Ennél sokkal szerencsésebbek, akik a saját munkahelyük úgynevezett önellá­tó üdültetési programját választhatják. Vajon tényleg szerencsések a vállala­ti üdültetésben részt vevők? Szerintem a többség nagyon kellemesen tölti e helyeken a napjait. Ám vannak, akik csalódottan gondolnak üdülésükre. Barátom is közéjük tartozik. Esetét ab­ban a reményben teszem közzé, hogy az illetékesek intézkedésére mielőbb sor kerül. Minden azzal kezdődött, hogy a négytagú család örömmel utazott a Kalocsai Sütő- és Édesipari Vállalat balatonlellei üdülőjébe. A feleség ter­vezgette, hogy a nem egészen fél hóna­pon át sokszor bebizonyítja, milyen fi­nomságokat is tud főzni, sütni, ha van rá ideje. A Viola névre hallgató üdülő­ház konyháját meglátva azonban szer­tefoszlott minden reménye, ugyanis az edénykészlet pár darab tányérból és lábasból állt, s például tésztaszűrő és palacsintasütő egyáltalán nem volt. Ám a szobák sem voltak jobban beren­dezve, négyüknek csupán három ágy jutott. Tévézsinórt találtak, de hozzá való készüléket nem. A hiányosságokat még hosszan sorol­ta a kisfizetésű barátom, aki meggyőzött arról, hogy a Viola okozta meglepetések kényelmetlenségeit, fáradalmait végül is odahaza pihente ki hozzátartozóival CgyUtt Kollár Endre Kalocsa ÜZENJÜK „Autósok” jeligére, Kalocsára: Közlekedé­si bűncselekmények (közúti baleset okozása, ittas állapotban való járművezetés stb.) elkö­vetése után az ügyet tárgyaló bíróság főbün­tetés kiszabása nélkül is elrendelheti a gép­jármű vezetésétől eltiltást. Ez utóbbi vonat­kozhat határozott időre, vagyis minimum 1, s maximum 10 esztendőre. Az eltiltás tarta­ma az ítélet jogerőre emelkedésével kezdő­dik, s ebbe nem számítandó az az idő, amely alatt az eltiltott személy a szabadságvesztés büntetését tölti. Az elliHási határidő eltelte után az érdekelt csak akkor ülhet újból vo­lánhoz, ha az autó vezetéséhez szükséges jár­tasságot újabb vizsga letételével igazolja. „Gyeden” vagyok jeligére: A hatályos ren­delkezések értelmében a gyermekgondozási díj napi összege egyenlő a táppénz alapját képező naptári átlagkereset 65, a két .év óta folyamatosan fennálló biztosítás esetén pe­dig 75 százalékával. (Aki mezőgazdasági szövetkezeti tag, annál e díjszámítás alapjául a betegségi segélynél figyelembe vett részese­dés naptári napi átlaga szolgál.) Továbbra is érvényes az általános szalrály, miszerint a gyed napi összege nem lehet kevesebb az öregségi nyugdíj legkisebb összegének har­mincad részénél, ami jelenleg — a 3340 forint nyugdíjra tekintettel — 111 forint. Más a helyzet, ha az emlitett naptári átlagkereset kevesebb az öregségi nyugellátás legkisebb tétele harmincad részénél, akkor ugyanis az ennek megfelelő díj illeti meg az igényjogo­sult szülőt. Ha ön úgy véli, hogy a gyed ellátása körül számszaki hiba van, javasol­juk, hogy a megyei társadalombiztosítástól kérjen vizsgálatot, intézkedést. „Nyíri úti lakos” jeligére, Kecskemétre: A lakásfenntartó szövetkezet önkormányza­ti szerve, a küldöttgyűlés saját hatáskörében dönt a közös költség mértékéről, amelyben benne foglaltatik az üzemeltetési kiadás, va­lamint az épület karbantartására, felújításá­ra szánt pénzalap is. A levelében említett Széchenyivárosi Lakásfenntartó Szövetkezet közössége is e jogkörével élve határozott ar­ról, hogy 1989. januártól kezdve az előző évinél magasabb összeget kér tágjaitól közös költségként. Az utóbbihoz semmi köze a közműdíjak (gáz-, víz-, áramfogyasztás) árai alakulásának, melyről csak a kormányzat hozhat — országos érvényű — döntést. Szerkeszti: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 27-611

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom