Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-08 / 159. szám
1989. július 8. • PETŐFI NÉPE • 11 SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT KÉT ÉV MÚLVA „SZOLGÁLTAT” A SPORTORVOSI RENDELŐ — ÉS ADDIG? Az ígéret annyit ér... A sportvezető fogja az egészségügy pulzusát? Utóhangok a spartakiádról Nem volt mindenki „alkalmi” induló Az utóbbi időben többször is írtunk a megyei sportorvosi rendelő eszközhiányos ellátásáról. Részben úgy, hogy közöltük dr. Körmendy László megyei sportegészségügyi szakfelügyelő főorvos levelét, aki szerint a kecskeméti sportorvosi rendelő egy körzeti vagy kisvárosi rendelő felszereltségének a színvonalán van. Ezt egy későbbi cikkben dr. Szabó Vera csoportvezető sportfőorvos is megerősítette. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, mi a véleménye erről Fekete Lászlónak, a megyei ifjúsági és sportosztály vezetőjének, s mit tesz (tehet) azért, hogy ez a helyzet megváltozzon? —- Sajnos, nincsenek meg annak a feltételei, hogy a sportorvos megfelelően segíthesse a sportolók egészségügyi ellátását, eredményesebb szereplését — mondta a sportosztály vezetője. — Pedig nagy szükség lenne arra is, hogy szakszerűen ellenőrizhesse a tömegsportban részt vevők egészségi állapotát, terhelhetőségét. Nem megfelelő a sportorvosi rendelők műszerezettsége, másrészt pedig az ellátás személyi feltételei is hiányosak. Régi gondunk Bács- Kiskun megyében, hogy kevesen foglalkoznak sportorvoslással. Sajnos, ezek a hiányosságok valahol összefüggnek azzal, hogy a régebben kialakult gyakorlat szerint a sportorvos feladata lényegében arra korlátozódott, hogy kiadja a sportolók sportorvosi engedélyét és ügyeletet lásson el a versenyeken. Azt még nem sikerült megvalósítani, hogy az orvostudomány segítse a megye sportolóinak felkészülését. Bár egy időben, amikor a Rovki lehetőséget nyújtott a vizsgálatok elvégzésére és ajánlásokat tett, nagy segítség volt. De ez a lehetőség megszűnt. — Ön sportvezetőként belenyugszik ebbe a helyzetbe? — Egyáltalán nem nyugszom bele. Az egészségügyi osztálynál kezdeményeztem, hogy nyerjenek meg minél több orvost, hogy sportorvoslással is foglalkozzanak. Segítsenek az orvosok továbbképzésének a szervezésében. Ebben az egészségügyi osztály jó partner, de azt még konkrétan nem tudom megmondani, hogy milyen kezdeményezéseket tettek. Szorgalmaztam, hogy a megyei sportorvosi rendelő műszerezettségét emeljék olyan színvonalúra, hogy ne csak egyszerű vizsgálatok végzésére legyen alkalmas, hanem segíthesse az élsportolók munkáját. — A szándék dicsérendő, de túl bizonytalannak tűnik a felelősség, a konkrétum számonkérésének a lehetősége! — Nekünk csak arra van lehetőségünk, hogy kezdeményezzünk. Műszerbeszerzésre, a rendelőintézet felszerelésére nincsenek pénzeszközeink. Közvetett módon próbálunk segíteni. Ismert, hogy különböző pályázatok elnyerése anyagiakkal jár, ezért mi arra kértük a csoportvezető sportfőorvost, hogy jelezze szándékát az Országos Sporthivatalnak, s mi ezt a pályázatát támogatjuk. Ebben van a legnagyobb lehetőségünk. — Lát arra kellő garanciát, hogy ily módon megoldódik a megyei sportorvoslás gondja? — Feltétlenül! Biztos vagyok benne, hgoy két éven belül a megyei sportorvosi rendelő korszerű lesz és jól szolgálja a sportolók ügyét. — Mire alapozza a bizalmát? — A megyei tanács egészségügyi osztályának és a Hollós József kórház és megyei rendelőintézet vezetői írásbeli ígéretet tettek arra, hogy a sportorvosi rendelőintézet felszerelését biztosítják a következő két évben. — Ez az ígéret mikor fogalmazódott meg? — 1989. június 26-án, az újságcikk megjelenését követően. A cikk mindenképpen segített ennek a megoldásnak a szorgalmazásában. — Tehát két év múlva visszatérhetünk ennek az ígéretnek a betartására? — Én mindent megteszek, hogy ez megvalósuljon, rendszeresen szorgalmazom az ígéret betartását. De azt hiszem, hogy ezeknek a vezetőknek a szava kellő garancia arra, hogy két év múlva megvizsgálhatjuk a megyei sportorvosi rendelő személyi és tárgyi feltételeit, mert meggyőződésem, hogy jó színvonalon szolgálja majd a sportot — mondta Fekete László, a megyei ifjúsági és sportosztály vezetője. Banczik István A Petőfi Népe sportoldalán június 26—27-én megjelent írásokkal, az első ízben megrendezett Bács-Kiskun Spartakiádról közölt beszámolókkal kapcsolatban érkezett levél szerkesztőségünkhöz. Az írást teljes terjedelmében közöljük. „Amiért tollat ragadtam, az nem más, mint a Bács-Kiskun Spartaki- ád 1989. június 26-ai sajtóvisszhangja. A sportrovatban megjelenő cikk ugyanis alkalmi kecskeméti sportolókról tesz említést. En a labdarúgócsapatunk nevében szeretném ezt az úgy érzem méltánytalanságot kifejező minőségjelzőt (alkalmi) tisztázni. A Kecskeméti Közútépítő Vállalat 1989. június 20-án hivatalos értesítést kapott Kecskemét Városi Tanács V. B. műv. és ifjúsági osztályától, hogy kispályás labdarúgócsapatát nevezte a fenti sportrendezvényre. Ennek), előzménye volt a városi spartakiád, amelyen részt vettünk mi is, mint alkalmi csapat, a tisztességes nevezési díj lefizetése ellenében. El szeretném mondani Önöknek, hogy ez a labdarúgócsapat, lehet hogy gyenge, de teljesen amatőr, így egyértelmű, hogy nem tudja felvenni a versenyt olyan nagyszerű amatőr rendezvényen, mint a spartakiád, ahol mind-mind minősített sportolók, különböző osztályokban szereplő komplett labdarúgócsapatok szerepeltek. Viszont mi egy dologra büszkék vagyunk, nevezetesen arra, hogy amicsapatunk, amely ha alkalmi is, 4 éve együtt játszik, a csapat minden tagja kivétel nélkül a vállalat dolgozója és teljesen amatőr. Mi azt gondoltuk, hogy amatőr versenyre neveztük csapatunkat, ugyanis már a kispályás labdarúgócsapatok „amatőr" játékosokkal akkor nem alkalmiak, ha 40-100 ezer forintig terjedő pénzdíjas mérkőzéssorozatra nevezik csapatukat, vagy valamely bajnokságban (bajnoki osztályra.gondolok) szünetel a mérkőzéssorozat, így az amatőr spartakiád nagyszerű átmenetet biztosít aminősített versenysorozat között a versenyszerűen sportolóknak. Sajnos, a . versenysport visszafejlődik tömegsporttá, a tömegsport pedig alkalmi sporttá. Jó lesz ez így ? Tisztelettel és sporttársi üdvözlettel Kiss Sándor, a KÉVdolgozója" Amit levélírónk felvet, abban lehet sok igazság is. Mielőtt azonban ezt részleteznénk, nézzük, miért is hiányoztak a Bács-Kiskun Spartakiádról Kecskemét város sportolói. —Mi a városi versenyeket az előírásnak megfelelően meghirdettük —mondta kérdésünkre Lovas Zoltán, a városi ifjúsági és sportosztály előadója. — Még május elején kiküldőink mintegy 180 levelet az üzemeknek, intézményeknek és iskoláknak, és május 27-ére tűztük ki a városi döntőket. Sajnos, az érdektelenség szembetűnő volt. Nevezés csak két sportágban, kispályás labdarúgás (3 csapat) és lövészetben (egyéni és csapat) érkezett. Atlétikában, kézilabdában, röplabdában nem volt induló, így a versenyt nem is rendeztük meg, illetve csak a kispályás labdarúgócsapatok mérkőztek, és a KÉV győzött. A lövészetet az MHSZ keretében bonyolították le. A megyei döntőre csak ezeket neveztük. Sikeresebb volt a kisközségek Kiskunfélegyházán rendezett spartakiádversenye, ahol Kun- adacs és Kerekegyháza is teljes gárdával indult, s Kunadacs az I. kategóriában győzött, a Kerekegyháza a III. kategóriában 3. lett. Ez persze nem menti azt, hogy a városok versenyében teljes volt a csőd. Összegezve a történteket: igaza volt Fekete Lászlónak, a megyei ifjúsági és sportosztály vezetőjének, amikor azt nyilatkozta, hogy Kecskeméten semmiféle szervezés nem folyt. Mert 180 vagy akár ezer levél kiküldése sem nevezhető szervezésnek és biztos, hogy Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán, Jánoshalmán és a többi településen nem levélben szervezték meg a csapatokat. Valamikor régen, a falusi spartakiádok időszakában Kecskeméten sem így szerveztek, s azért is voltak sokáig verhetetlenek. A KÉV csapatának megítéléséből ünnepélyesen visszavonjuk az „alkalmi” minősítést, hiszen jogos nevezett csapatként indultak, s arról igazán nem ők tehettek, hogy a városban, ahol telente tömegével játszanak kispályás labdarúgócsapatok, most csak három résztvevő akadt. Ami az általuk felvetett „amatőr” megfogalmazást illeti, arra nem tudunk válaszolni, mert a megyei döntőn nem kértek igazolást senkitől. Ez lehetett hiba, ám a lényegen nem változtat semmit. A Bács-Kiskun Spartakiád kísérleti verseny volt, s mivel jól sikerült, a jövőben folytatják, nyilván szigorúbb szabályokkal és nagyobb körültekintéssel. Szabó Zoltán Negyven felett az egészségért Egy „veterán” sportoló tapasztalatai Közhelyként tartják számon, ha valaki manapság az utánpótlás-nevelésről beszél vagy ír. A másik véglet, az idősebbek, „veteránok” sportja, amelyről kevesebb szó esik, pedig a jelentősége — ha nem is éri el az előzőét — nem elhanyagolható. A középkorúak ma az infarktus árnyékában élnek, és ha valaki mégis megpróbál kitörni ebből a körből, azt a nagy többség megmosolyogja. — Milyen a helyzetük azoknak az atlétáknak, akik már öregek az aktív versenyzéshez, de egészségük megőrzése érdekében továbbra is tenni akarnak valamit? — kérdeztem egy „veterán” atlétát, Bán Sándort. — A veteránatlétikáról keveset tudok, nem régóta csinálom, de a saját helyzetemről többet mondhatok. A KSC-nél edzem, pályájukat használom. Szövetség jelleggel működik az Országos Veterán Atlétikai Sport Egyesület, tagdíjat fizetünk, a versenyeken pedig rajtdíj befizetése nélkül indulhatunk. Az indíttatás egyénenként változik, van, akinek a győzelem a fontos. Számukra sportértéke van a versenynek, a többség azonban az egészségmegőrzésért sportol. Komoly nemzetközi viadalokat is rendeznek, világ- és Európa- bajnokságokat. A közeljövőben kerül sor Dániában a Világ Kupára. Ötéves elosztásokban, negyvenéves kortól felfelé vannak a korosztályok. Nincs felső korhatár. Számomra az a legnagyobb érték, a mozgatóerő, amikor látom a 70-80 éves bácsikat futni. Kétszer annyi idősek, mint én, de a lendületük, a győzni aka' rásuk nekem is élmény. — Volt-e valamilyen atlétikai múltja? — Harmadosztályú eredményeim voltak, de ' a katonaság után abbahagytam az aktív ver’t senyzést. Nemrég hallottam, hogy van ilyen lehetőség, és úgy gondoltam, ez többet ér, mint egy-két kör a ház körül. Jobban fel vagyok készülve lelkileg, mint fizikailag. Az én koromban az izomrendszer már nehezebben aktivizálható, nagyobb a sérülésveszély. Világcsúcsot nem akarok futni, de szeretnék egy edzettségi szintet elérni, és a továbbiakban ezt szeretném megtartani. Persze, mindenképpen szükséges az orvosi ellenőrzés, a szakemberek segítsége. — Milyen tapasztalatokat szerzett? — Bárki elkezdheti, a versenyek szelleme családias, hamar befogadják az új embert. Az utolsónak, a messze-messze lemaradónak is szurkolnak. Meglepő, de a ötvenesek vannak a legtöbben, talán azért, mert a negyvenesek még nagyon erősnek, fittnek érizik magukat. Számomra az is megdöbbentő, hogy az idősebbekben mintha több lenne az ambíció. Sokan mindenféle tevékenyégüket azzal kezdik, hogy előre felmentik magukat; ez a fiatalokra is érvényes. Az utánpótlás is valahol itt akad el. Az atlétikának mint egyéni sportágnak sokkal nagyobb a taszítóereje, mint a csapatsportoknak, ahol el lehet bújni a többiek mögé. A stoppert, a centit nem lehet becsapni, ezért nagyon meg kell küzdeni a sikerért. — Akad-e követője a családjában? — A fiam most fejezte be az általános iskolát, ő karatézik, a nagyobbik lányom 11 éves és most ismerkedik a tenisz alapjaival. A legkisebb, négy hónapos kislány még csak az én tornázta- tásomat élvezi. A feleségem nem sportol, de mindennap 45 percet tornázik. A gyerekekkel megbeszéltük, hogy sportolni kell. Nem kényszerítettük rájuk egyik sportágat sem, szabadon választottak, bár a lehetőségek behatároltak. — Az atlétika mellett más sportágakra is kiterjed az érdeklődése ? — Igen, minden sporteseményre odafigyelek, igyekszem minden közvetítést megnézni, bár az utóbbi időben a futballmérkőzéseket, érthető okokból, inkább kihagyom. A tenisz nagyon tetszik. Az öttusázók, a vívók, az úszók teljesítményét értékelem igazán nagyra — mondta Bán Sándor. R. T. KOLLER KÉTÉVES SZERZŐDÉST KÖTÖTT Régiek és újoncok a BSK-t erősítik NB Il-es focihírek Bajáról — A Bajai SK NB Il-es labdarúgócsapata július 10-én, hétfőn délelőtt kezdi meg a felkészülést a bajnokságra tájékoztatott bennünket Papp Zoltán, a város tanács vb- titkárságának szóvivője. — Milyen változások történtek a BSK labdarúgócsapatánál a pihenőidőszak alatt? — A hírek többnyire jók. Az első, hogy Koller Viktor edző, aki tavasszal sikerrel irányította az együttest és nem kis része van abban, hogy a BSK végül kiharcolta a bentmara- dást, 2 éves szerződést kötött az egyesülettel. A Bp. Honvédtől érkezett két kölcsönjátékos, Kovács Béla és Bene Tibor is újabb egyéves szerződést írt alá a BSK-hoz. Tavasz óta kapusgondjai voltak a Sugovica-parti gárdának, amikor Ko- vacsevics Győrbe távozott és Farkas kapus mellett csak az ifjúsági csapat kapusa állt készenlétben. Horváth Dezső személyében ugyancsak a Bp. Honvéd csapatától érkezett kapus Bajára. — A régi játékosok maradtak? — Igen. Az idősebb korosztály, Evanics, Morvái és a többiek is nagy lelkesedéssel készülnek és játszani akarnak. Arra is komoly reményeink vannak, hogy Bojás ügye végleg megoldódik. A játékos, aki Pécsről Lehota helyett került Dunaújvárosba, majd onnan kölcsönjátékosként Bajára, 2 éves szerződést írt alá a BSK-hoz. Mivel Dunaújvárosban lejárt a szerződése, erre joga volt. A két egyesület közt most folynak a tárgyalások a Bojás-ügy végleges rendezésére. Az is örvendetes, hogy a gólerős csatár, Pauk Róbert ismét visszatér. Az új honvédelmi törvény értelmében a felsőfokú végzettségűek augusztus 1-jén leszerelnek és ez Paukra is vonatkozik. — Tehát senki sem foglalkozik a távozás gondolatával? — Egy játékos készül búcsúra. István Zoltán a FOCI című lap pályázatának egyik nyerteseként Írországban folytatja a tanulást és a játékos-pályafutását. A fiatal, 19 éves játékos többször is szóhoz jutott a BSK-ban, de nem volt állandó csapattag, mégis hiányozni fog, bár sikerének örülünk. • Evanics Zoltán (balról, sötét mezben), a kék-sárgák csapat- kapitánya sokadik idényét kezdi a BSK-ban. (Farkas Tibor felvétele) — A BSK pénzügyi helyzete nem a legrózsásabb, várható-e javulás? — Augusztusban a városi tanács vb tárgyalja a sportegyesület munkáját. Akkor ez az ügy is remélhetőleg rendeződik — mondta Papp Zoltán. — SZ — Horváth Tamás a férfi sakkválogatott kapitánya Péntek reggeltől ismét van kapitánya a férfi sakkválogatottnak. Mint ismeretes, az élsakkozók tanácsa szerdán Horváth Tamást javasolta erre a posztra — Horváth 6, Rajna György és Kállai Tibor 2-2 szavazatot kapott, Tompa János egyet sem —, s az előterjesztest az elnökség „operatív bizottsága” .— amelyben Doleschall Sándor elnök és Lakó László főtitkár is ott volt jóváhagyta. Horváth Tamás (38 éves, Élő-pont- száma 2415) megbízatása egy eseményre, az október 27. és november 9. között Luzernben sorra kerülő csapat Világ Kupára szól. — Zalaegerszegen lakom — mondta —, három gyermekem van, 12 éve vagyok nemzetközi mester. Ugyanabban a gimnáziumban érettségiztem, ahol városunk díszpolgára, Portisch Lajos is, akivel egyébként igen jó a kapcsolatom. Ami azt illeti, véleményem szerint azért lehettem én kapitány, mert szinte mindenkivel jóban vagyok a magyar sakkozók közül. Mint említettem, Portisch atyai jóbarátom, ami pedig a többi vezető nagymesterünket, Ribli Zoltánt, Sax Gyulát, Adorján Andrást és Pintér Józsefet illeti, velük vagy egyidős vagyok, vagy pedig egy-két év választ el tőlük. Adorjánnal különösen szoros a kapcsolatom, sokáig a szekun- dánsa voltam, s közös könyvünk is megjelent a szicíliai védelemről. Valamennyiükkel serdülőkorom óta együtt versenyzek, s egy időben a válogatottban is együtt játszottunk. Például az 1983-as plovdivi Európa-bajnokságon, ahol bronzérmet szereztünk. Egyénileg az 1980-as és az 1982-es országos bajnokságon elért második helyezésemet becsülöm a legtöbbre. Hogyan sportolnak Kunbaján? Kunbaja sportéletéről az első dokumentumok még az 1916-os évből maradtak ránk — mondta Nagy István, a kunbajai sportkör elnöke. — Az írást nagy szeretettel őrizzük, hiszen ilyen bizonyíték kevés helyen maradt meg. Az biztos, hogy a településünkön sok éven át a labdarúgás volt az egyetlen sportág, amivel komolyan foglalkoztak. A labdarúgóinknak most sem kell szégyenkezniük, hiszen a megyei II. osztály Déli csoportjának erős mezőnyében az 5. helyen zárták az évet, s megelőztek sok, nálunk jóval nagyobb lélekszámú és sportmúltú települést. — Az ifjúsági csapatról sok szépet hallottunk. — Valóban így van. A fiatalok megnyerték a déli csoport ifjúsági bajnokságát. Hozzáteszem, hogy 112 gólt szereztek — ami a legtöbb a csoportban — és legkevesebbet (29 gól) kaptak az év folyamán. Az eredményük Varga István edző lelkes munkáját dicséri. — Ma már nem a labdarúgás az egyetlen sportág a községben? — Az elmúlt év novemberében alakult meg a cselgáncsszakosztályunk. Az idén márciusban sikeres övvizsgát is tettek a tagok. Azóta rendszeresen részt veszünk a különböző versenyeken és a szakosztály tagjai már néhány szép helyezést is elértek. — Kunbaja nem tartozik a nagy települések közé. Hogyan tudják működtetni a sportegyesületet? — Vannak állandó támogatóink — a községi tanács, a termelőszövetkezet, a Bácsszőlősi Á. G. —, igaz, a támogatásuk mértéke az utóbbi időben csökkent, de ez mindenütt így van. Ennek ellensúlyozására nemrég baráti kört szerveztünk. Tartjuk a kapcsolatot a Kunbajáról elkerült — főleg külföldön élő — sportbarátokkal is és igényt tartunk a segítségükre. A sportolóink pedig munkát vállalnak — például az állami gazdaságban — s ebből is a sportkör bevétele növekszik. A határ menti község fejlődő sportélete tehát példamutató és csak további sikereket kívánhatunk nekik. Juhász Jenő
