Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-22 / 171. szám

PETŐFI NÉPE NAPTÁR 1989. július 22., szombat Névnap: Magdolna Napkelte: 5 óra 09 perc Napnyugta: 20 óra 32 perc Holdkelte: 22 óra 17 perc Holdnyugta: 9 óra 33 perc ÉVFORDULÓ Nyolcvan éve születeti Körmöcbányán Galgóczi Piroska (1909 1971) torna­tanár, a munkásmozgalom harcosa. A Szolnoki Cukorgyár munkásai ré­vén húszévesen került kapcsolatba a munkásmozgalommal. 1930-ban Buda­pesten Madzsar Józsefnénál tornatanári képesítést szerzett s bekapcsolódott a Munkás Testedző Egyesület (MTE) munkájába, majd a szakszervezeti moz­galomba is. 1938-tól volt a szociálde­mokrata párt tagja; egyebek között nő­bizottsági titkárként tevékenykedett. 1941-től az illegális kommunista párt­ban dolgozott. Az 1942. március 15-ei tüntetésen való részvétele utóm illegali­tásba vonult, de a következő év tavaszán letartóztatták, s másfél évi börtönre ítél­ték. 1944 áprilisában szabadult, azon­ban rövidesen ismét rendőrkézre került; ekkor internálták, később pedig Ausch­witzba deportálták. Túlélte a haláltá­bort, s a háború végén Belgiumba ment, ahol tagja lett az ottani kommunista pártnak. 1946 végén tért haza, és kezdettől kü­lönböző vezető posztokon dolgozott. 1953 áprilisában koholt vádak alapján kizárták a pártból, ahová politikailag rehabilitálva 1956 februárjában vet­ték vissza. Mozgalmi tevékenységét töb­bek közt a Magyar Partizán Emlék­éremmel és a Szocialista Hazáért Ér­demrenddel ismerték el. Kecskeméti választópolgárok figyelmébe! A kecskeméti 3-as országgyűlésiképviselő-választás szavazóhelyiségeinek tegnapi számunkban megje­lentetett listájában tévesen közöltünk három helyszínt. A volt Dutép-irodaház helyett a Rács-kiskun Megyei Tervező Vállalat Reiszmann Sándor utca 25. szám alatt, — a helyőrségi művelődési klub helyett a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Kisfaludy utcai székházá­ban, — a Kuruc Téri Általános Iskola helyett a Városgazdasági Vállalat Thököly úti irodaházában lehet a szavazatokat leadni. A fiatalokra épül a testvérvárosi kapcsolat • „Azon igyekezünk, hogy a nyugat-németországi Backnanggal való testvérvárosi kapcsolat levetkőzze hivatalos jellegét, és mindinkább élő, baráti együttműködéssé alakuljon át.” — mondta Barta Józsefné vb-titkár. Kézenfekvő, hogy elsősorban a fiatalok kölcsönös látogatását kell szorgal­maznunk. Ennek jegyében járt nemrég a bácsalmási iskolások egy csoport­ja Backnangban, most pedig a bácsalmási Vörösmarty Mihály Általános Iskola lát vendégül tizenhat backnangi diákot. A napokban újabb csoport érkezik a jugoszláviai testvérvárosból, Bezdánból. . A testvérvárosok tanulói budapesti kirándulás után a káptalanfüredi úttörőtáborban töltenek tíz napot. Az együttlét bizonyára sokat jelent majd a bácsalmási német és szerbhorvát nemzetiségű gyerekeknek az anyanyelv elsajátításában. Vasárnap délutáni muzsika Megyénk az országos sajtóban Mai Nap, 1989. 134. szám: Horváth Kálmán: Dcl-alföldi kincskeresők. Ta­nácselnök fent és lent. (Gajdócsi István­nak, a megyei tanács elnökének lemon­dása utáni választásról ír.)—Első látás­ra Petőfi. Jelentkezett a kazánkirály. (A Petőfi-,expedíció finanszírozója, Morvái Ferenc nyilatkozik a Barguzinban fel­tárt sírról.) — F. Takács István—Ku- rucz Péter: Exhumálták Petrovicsot — minden egyéb bizonytalan. (A barguzini sír leletei körül kialakult problémákról.) Kurucz Péter: Felkészületlen az MSZMP. Képviselői pótválasztások­ról. (Bodóczky László a kecskeméti vá­rosi pártbizottság titkára ajelölésekről.) RézKata: Mi újság?Sztrapák Ferenc. (Kisinterjú Sztrapák Ferenccel, a Petőfi Népe volt főszerkesztőjével „De ki öli mega kiskirályokat?című könyvéről.) Ország-Világ, 1989. 29. szám: Né­meth Györgyi: Egy szekrény dicsérete. (A Keceli Nevelési Központban látott régi iskolai szekrény művészi átfestése kapcsán mondja el gondolatait a „szek- rényfestő” gondolkodásról.) Képes Újság, 1989.29. szám: Bajai Er­nő István: „Isten és ember előtt”. (A val- lásjclenlcgi helyzetéről rendezett beszél­getésben vett részt dr. Dankó László, a római katolikus kalocsai egyházmegye érseke is.) Horváth M. Mária: Vállal­kozó kiscsoportok. (Kovács László, a kiskunsági termelőszövetkezetek szö­vetségének titkárhelyettese és Nagy Im­re, a Kecskeméti Kossuth Termelőszö­vetkezet elnöke a kiscsoportokról.) Parkettamintabolt Kecskeméten Mintaboltot nyitott pénteken, a megyeszékhelyen a Parkettagyártó Vállalat. Az új üzletet négymillió forintos költséggel rekordidő — alig négy hónap alatt hozta tető alá a Kecskeméti Építőipari Kisszövetke­zet. A 280 négyzetméteres alapterületű létesítményben a gyár valamennyi termékét megtalálhatják a vásárlók. így ötféle parketta és nyolc-tíz fenyőtermék (lambéria, hajópadló) között válogathatnak. Áz üzlet hiányt pótol, hiszen a kislakásépítők eddig Kecskeméten és környékén hiába kerestek hasonló jellegű szakboltot. G. B. IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területére ma estig: Túlnyomóan napos, száraz idő vár­ható. Legfeljebb pénteken lehet még északkeleten jelentéktelen zápor. Az északi szél napközben a Tiszántúlon időnként megélénkül. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 9, 14 fok között, a legmagasabb nappali hőmér­séklet szombaton általában 26, észak­keleten 23 fok körül alakul. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Július 20-án Kecskeméten a középhömer- séklet 18,0 (az 50 éves átlag 21,4), a legmaga­sabb hőmérséklet 24,6 fok volt. A napsütéses órák száma 9,3. Tegnap reggel 8 órakor 18,5, 14 órakor 24,7 fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 13,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1020,4 millibar — csökkenő — volt. Július 20-án Baján a középhőmérséklct 17,4 (az 50 éves átlag 21,4), a legmagasabb hőmérséklet 24,5 fok volt. A napsütéses órák száma 10,8. Tegnap reggel 8 órakor 17,1, 14 órakor 25,1 fokot mériek. A legalacsonyabb hőmérséklet 10,0 fok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1021,3 millibar — változatlan — volt. Vasárnap este hat órakor Kecskeméten a Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthonban többféle zenei program várja az érdeklődőket. A va­sárnap délutáni muzsika program-összeállításában a Japánból érkezett konandai leánykórus, a tiszakécskei Kodály Zoltán citerazenekar és az ugyancsak tiszakécskei Tisza ’83 együttes, befejezésül pedig Pribojszky Mátyás műsorát hallgathatják az érdeklődők. — UDVARSZÍNHÁZ az úttörő- és ifjúsági otthonban, Kecskeméten, július 24-én, hétfőn 20 órától udvarszínházi előadásra kerül sor. A mű­sorban szerepel: a Régi Zene Együttes reneszánszmuzsika- és hangszerbe­mutatóval; Shakespeare: Rómeó és Júlia, a Deszka Városi Diákszínpad előadásában és egy vérbő, ókori komédia a Gödöllői Diákszínpad bemu­tatásában. , LOTTÓNYEREMÉNYEK AGGODALOM A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 29. játékhét nyereményei az illeték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt, a 4-esekre 120 875 forintot, a hármasokra 958 forintot, a kettesekre 34 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. (MTI) HÉTFŐI LAPSZÁMUNKBÓL Egy autókarambolnál súlyosan megsérült férfi felesége beront az orvoshoz: .— En a legkeserűbb igazságot is el tudom viselni, doktor úr! Mondja meg nekem, de hitére és őszintén: tud ezek után a férjem még moso­gatni? Július 22-én, szombaton MOZI KECSKÉM ÉT , Városi mozi: léi 4, háromnegyed 6 és óra­kor: PISZKOS TÁNC — DIRTY DAN­CING. Sz., amerikai film. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: A CAPA BOSSZÚJA. Sz„ mb„ amerikai film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: SZELLEMIRTÓK. Sz., amerikai film. Stúdiőmozi: 7 órakor: HÁTSÓ ABLAK. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek. Mcsemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: MACKÓKALAND. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: BŰNVADÁSZOK. Sz„ mb„ olasz film. Autósmozi: este fél 10 órakor: UTOLSÓ JELENET. Sz., mb., japán film. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: SZAFFL Sz., magyar film. 5 és 7 órakor: A FÖL­DESÚR. Sz., török film. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 4, 6 és 8 órakor: A KÉM, AKI SZERETETT ENGEM. Sz„ angol film. 14 éven felülieknek. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 6 órakor: VOLT EGYSZER EGY AMERIKA. Sz., kétrészes, amerikai film. 14 éven felülieknek. KECEL Autósmozi: este 10 órakor: IKREK. Sz., mb., amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: FIGYE­LEM: Sz., mb., olasz film. 16 éven felüliek­nek. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: GODZILLA A MECHAGODZILLA ELLEN. Sz., mb„ japán film. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: HAJLAKK. Sz., amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor: BETTY BLUE. Sz., francia film. 18 éven felülieknek. Este 10 órakor: SZÉDÜLÉS. Sz., mb., amerikai kri­mi. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: délelőtt 10 órakor: ALAD­DIN. Sz., mb., olasz film. Fél 5 órakor: A FEJ NÉLKÜLI LOVAS. Sz., mb„ szovjet kalandfilm. Fél 7 és fél 9 órakor: A MAGÁ­NYOS FARKAS. Sz., amerikai film. Fél 11 órakor: MIRE MEGVIRRAD. Francia film. KISKUNMAJSA Ifjú Gárda mozi: 6 és 8 órakor: A HAL NEVE: WANDA. Sz., mb., angol film. 14 éven felülieknek. Videomozi: fél 7 és fél 9 órakor: VAKÁ­CIÓ MALLORCÁN. Sz., spanyol film. KUNSZENTMIKLÓS Haladás mozi: 6 és 8 órakor: MOON- WALKER MICHAEL JACKSON. Sz., amerikai film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 6 és 8 órakor: MADONNÁK HÁBORÚJA. Sz., japán krimi. 16 éven felülieknek. Július 23-án, vasárnap MOZI A mozik műsora azonos a szombatival, kivéve: BÁCSALMÁS Szünnap. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 4 és 7 ófakor: VOLT EGY­SZER EGY AMERIKA. Sz., kétrészes, amerikai film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: WILLOW. Sz., mb., amerikai film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: DIPLOMÁS ÖRÖMLÁNY. Sz., mb., angol krimi. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: AZ EAST- WICKI BOSZORKÁNYOK. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: fél 7 és fél 9 órakor: A MA­GÁNYOS FARKAS. Sz., amerikai film. KISKUNMAJSA Ifjú Gárda mozi: 6 és 8 órakor: EGY ELŐ­RE . BEJELENTETI GYILKOSSÁG KRÓNIKÁJA. Sz., mb., olasz film. 14 éven felülieknek. KUNSZENTMIKLÓS Haladás mozi: 6 és 8 órakor: K 2. Sz., magyar dokumentumfilm. 16 éven felüliek­nek. Talán eljön az idő ... Nem szeretem a névtelen le­veleket. De megértem, hogy ha valaki névtelenségben kíván maradni. Az alábbi levél íróját is. És csak bízhatok abban, hogy igaza van abban is, hogy egyszer, valamikor, ő is aláír­hatja, névvel vállalhatja vélemé­nyét. „Igen Tisztelt Szerkesztő Uram! Mivel én is szövetkezeti tag vagyok, szeretnék hozzászólni a Rácz Pálról megjelent írásához. Nagyon sajnálom azt az em­bert, ő volt az egyetlen vezető a szövetkezetben, aki nem a saját zsebére dolgozott. Igazi párlem- ber volt, segített, akinek csak tudott. Sajnos, a haramiák, akiknek vaj volt a fejükön, elűz­ték a szövetkezetből. Rácz elv- társ tisztán látta a dolgokat, tudta, hogy mi megy itt. O pró­bált volna rendet teremteni, de ellene fordultak. A tagság sem védte meg, mert mindenki fél­tette a kenyerét. Még ma is fé­lünk az igazat kimondani, pedig már más szelek fújnak, csak saj­nos még itt nem. Megújulásra lenne szükség a pártvonalon és a vezetőállásokban, akkor talán Rácz elvtárs sem potyára keres­né az igazát. Elnézését kérem, de a neve­met nem írom alá, még nem va­gyok tisztában a magyar politi­kával, azért írtam ezt a pár sort, hogy elmondjam magának, hogy a Rácz elvtárs rendes em­ber volt. Talán még eljön az idő, hogy az aláírásommal is megpe­csételem.” A pedagóguspályázatok betöltésével kapcsolatos eljárás szabályait a Művelődési Minisztérium tavaly megváltoztatta. A miniszteri rendelet az 1989—90-es tanévtől lépett életbe, azaz most alkalmazzák első ízben. Erről szóló írásunkat a negyedik oldalon olvashatják. Tűző napon, vasgyűrűben címmel munkatársunk a kecskeméti Traverz Vállalat dol­gozóiról készített riportot az ötödik oldalon. Itt találják azt á publiciszti­kát is, amely Zwack úrról, az államosításról és a hírközlő szervek felelős­ségéről szól. PIACI KÖRKÉP Árak Kecskeméten (forint/kilogramm) Élő csirke 68 Élő tyúk 68 Élő kacsa 86 Tejföl (liter) 90 Fúró 90—100 Tojás (db) 2,50—3 Burgonya 6—8 Sárgarépa (csomó) 8—10 Petrezselyem (csomó) 8—12 Vöröshagyma (csomó) 4—6 Fejes káposzta 5—8 Kelkáposzta 5—10 Saláta (db) 4—6 Karalábé (db) 3—5 Karfiol 10—15 Paradicsom 25—30 Paprika 30—50 Főzőtök 10—20 Uborka 20—25 Zöldbab 25—30 Retek (csomó) 5—8 Fokhagyma 40—50 Sóska 15 Zöld tengeri (db) 4—6 Gomba 70 Sárgadinnye 15—20 Görögdinnye 25—30 Alma 10—15 Meggy 15—20 Sárgabarack 15—20 Őszibarack 15—20 Szilva 20—25 Szőlő 60 Szárazbab 60—80 Savanyú káposzta 25 Mák 80—100 Árak Kalocsán Burgonya 10—12 Sárgarépa (csomó) 10—15 Petrezselyem (csomó) 10—15 Káposzta 6^8 Kelkáposzta 10—12 Karfiol 15—20 Vöröshagyma (csomó) 5—6 Zöldbab 10—15 Paradicsom 20—30 Sárgadinnye 40 Őszibarack 15—20 Szőlő 60 Alma 15—20 A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Ki ölte meg Lázár Jánost? Letartóztatások A Báes-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztá­lyának beosztottjai csütörtökön délután elfogták azokat a személye­ket, akiket Lázár János (Soltvadkert, Zrínyi utca 35.) meggyilkolá­sával alaposan lehet gyanúsííank Amint arról korábban már bírt adtunk: a hatvanéves férfit július 10-én. este 10 óra tájban, lakása udvarán több késszúrással megölték. A bűncselekmény gyanúsított­jait őrizetbe vették és folyik ellenük az eljárás. TŰZRIADÓ Több millió forintos kár Feltehetően elektromos rövidzárlat okozott tüzet július 16-án Kecskemé­ten, a Jókai utca 13: szám alatti lakás­ban. A lakóépület szobája és az előszo­ba berendezése kiégett, így a becsült kár meghaladja a félmillió forintot. A tüzet a kecskeméti állami tűzoltók oltották el. Háromszáz mázsa lucernaliszt, 174 mázsa hagyma, 73 mázsa paraj és 627 kilogramm szárított petrezselyem vált a tűz martalékává Csólyospáloson, jú­lius 17-én. A lucernalisztben, feltehető­leg szárítás után, izzó részecske marad­hatott, amely lángra lobbant. A Kun­sági Szolgáltatóipari Vállalat és a De- hydrocoop Kisszövetkezet 6 x 24 mé­teres raktárépületében keletkezett tűz hatmillió 275 ezer forint kárt okozott. A kiskunfélegyházi, a kiskunhalasi és a szegédi állami, valamint a csólyóspálo- si önkéntes tűzoltóknak köszönhetően mintegy 10 millió forintnyi érték meg­menekült. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: DR. GÁL SÁNDOR Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi .Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Fejelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1989. VII. 22-én, megrendelés sorszáma: 830006 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 105,— Ft, negyedévre: fél évre: 315, Ft, 630, Ft, egy évre: HU ISSN 0133-235x 1260, Ft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom