Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-22 / 171. szám

4 • PETŐFI NÉPE © 1989. július 22.

P«1

Iskolából libaól

A lakók tudta nélkül adták-yették a házat

let melletl liba farmot létesített. Az esti zenés mulatságok kellemes hangulatát az őrületbe kergető libagágogás váltotta fel. A tantermek gabona- raktárak lettek, libatoll szállongott mindenhol. Az ablakokat többé nem volt ajánlatos kinyitni. Az ingatlan felének megvásárlásából egyéb gondok-bajok is fakadtak. A Ra- faj Imre által birtokolt részre esett például a vécé.

Ruskócknak szinte közelharcot kellett vívniuk, hogy használhassák. A villanyóra ugyancsak az új tulajdonos területére jutott. Ruskóék közlekedni sem közlekedhettek a régi helyen, mert az út, amelyen eddig jártak, szin■B

s -■ •

St:.*'"*

, ■- • . .

© Ha elveszik a gerendával megtámasztott falemezt, az előszobából a padlásra lát© Ruskóck mesélik történetüket. (Gaál Béla felvételei)

Amikor , a Kiskunmajsától nem messze lévő marispusztai tanyai iskoláról érdeklődünk, a környékbeliek így igazítanak el bennünket.

A libafarmot keressék.

Valódi célunk persze, hogy az ott lakó Ruskó családdal beszéljünk, azt hallottuk ugyanis, egy idő óta igen keserves az életük. Az asszony beteges, gyakori lakója a kórházaknak. Többször műtötték, most újabb operáció vár rá, ami után sokáig csak tolókocsival tud majd közlekedni. Gyengék az idegei is. Az orvosok szerint betegségének, kialakulása és állapotának rosz- szabbodása a környezeti hatásoknak köszönhető. Férje, aki kerékpár- és kismotorszerelő volt, még tudott dolgozni, tavaly szívinfarktussal került gyógyintézetbe. Most, alig 50 évesen, mindketten rokkantnyugdíjasok.

A Marispuszta 165. szám alatti épület óriási nyárfák körében áll. Ki gondolná, hogy valaha ez iskola volt! A bejárata fölött lévő címtábla valameddig árulkodott a mivoltáról, de most már az sincs: az új gazda leverte kalapáccsal. Helyette csak egy sárga folt maradt. A gyemekzsivaj megszűnt, felváltotta több ezer liba gágogása. Légytömeg fogadja a látogatót.

Ruskó János invitál a lakásba. Az előszobán keresztül megyünk, a meny- nyezeten falemezzel letakart lyuk, a helyiség közepén gerenda tartja a plafont, ne szakadjon tovább. A szobában ülünk le, a Ruskó házaspár papírokat lesz az asztalra: különböző okiratokat, panaszlevelckct, kérelmeket, fellebbezéseket, legalább egy kosárra valót. Ruskóék turkálnak az irattömegben, hol az egyiket, hol a másikat veszik elő, hogy nézzem meg. Egymás szavába vágva mondják el keserűségüket. Lassanként kibontakozik egy család és egy tanyai iskola szomorú története.

4= sic *

Tíz éve, 1979-ben kezdődött. .Ekkor még dolgozott Ruskó Jánosné, takarítónő volt a majsai központi iskolában. Ugyanitt lakott családjával egy kis szolgálati lakásban, mindaddig, míg át nem kellett adniuk az iskolabővítése miatt. A szorgalmáért és a jó munkájáért megbecsült asszonyt és családját természetesen nem rakták ki az utcára. Maga az igazgató segített neki új lakást keresni. így kapták meg 1979-ben a marispusztai iskola egy részét, ahová hat gyermekükkel kiköltöztek. Az új hajlék konyhából, kamrából, előszobából és két szobából állt, az épület másik részében pedig tanítás folyt. Ruskóék megszokták, megszerették a helyet. Fizették a bérleti díjat, amit a tanács 156 forintban állapított meg, majd a lakbérmódosításokkor 266 forintra változtatott. 1980-ban megszűnt a tanítás, az odajáró gyerekeket a majsai diákotthonba vitték.

Az iskola azért nem maradt csendes, a Jonathán Tsz használta tovább. Itt tartották az öregek napját, a nőnapot, a nyereségosztás után rendezett vacsorát. Szinte kis kultúrközponttá vált az öreg iskola, az emberek szerettek odajárni. Egyszer ennek is vége szakadt. Valaki meg akarta venni az iskolát. Többször felszólították Ruskóékat, hagyják el az épületet, ők azonban nem mentek. Végül a vásárló lemondott szándékáról, Ruskóéknak meg nem ajánlgatták a vételt. Hanem aztán 1984 áprilisában Ruskó Jánosné levelet kapott a tanácstól, melyben értesítették, hogy most már a bérleti díjat a Isz számlájára fizesse, ugyanis az iskola- épület január elsejétől a szövetkezeté. Furcsállották persze nagyon, hogy erről nekik senki sem szólt. De mit tehettek? Az iskola továbbra is otthont nyújtott számukra, nyugalmukat senki és semmi nem háborgatta — akkor még.

Négy év múlva azonban újabb meglepetés érte a Ruskó családot. A Jonathán Tsz 1988. május végén közölte velük: Rafaj Imre majsai lakosnak eladták az iskola üresen álló részét. Ezzel kezdődtek el az idegőrlő napok. Az új tulajdonos ugyanis Ruskóék minden tiltakozása ellenére közvetlenül az épütén Rafajé lett. Huzavonák, veszkedé- sek, mindennapos civakodások verték fel a tanya nyugalmát. Ruskóék panaszaira, kéréseire csak efféle durva válaszok érkeztek:

— Kussoljatok! Takarodjatok!

A család Majsa akkori tanácselnökéhez fordult, aki viszont csak ennyit üzent:

Ha nem tetszik a libaszarszag, akkor költözzenek el onnan!

Hivatalokhoz fordultak: a területi népi ellenőrzési bizottsághoz és a Köjálhoz, amely megállapította, hogy ha betartják a jogszabályt, azaz legalább 30 méterre teszik az épülettől az állatfarmot, akkor külterületen a libatartásnak nincsenek akadályai. (A parasztemberek szerint persze jó üzlet a liba, de legalább 500-1000 méterre kell elhelyezni a telepet, mert különben a gazda megőrül a gágogástól.) Ruskóék mivel a helyzetük a panaszbeadványok ellenére változatlan maradt végül a Központi Népi Ellenőrzési Bizottsághoz írtak. Jegyzőkönyvek születtek ismét, a panaszbejelentésekre válaszok jöttek, de semmi nem változott! Maradt a bűz, a ricsaj, a civakodás. S míg a gazda gazdagodott, addig pusztult az épület, a benne lakók pedig tönkrementek. Ruskóné például egyre kevesebbet dolgozott, volt olyan év, amikor csak tíz napot. A péküzemben dolgozó fiuk sem tudott pihenni.

Tavaly novemberben a férj infarktust kapott. Ez év januárjában engedtek ki a deszki gyógyintézetből. Felesége előtte való napon tudta meg a tsz által írt levélből: Rafaj Imre az egész ingatlant megvette 115 ezer forintért velük együtt! A tsz-bc ment megtudni, hogyan történhetett. Miért nem szóltak nekik, hisz szívesen megvették

volna ők is, kerül, amibe kerül. Méltatlankodására ennyi volt a válasz:

— Nem érti, hogy el vannak kelve!?

Februárban Rafaj Imrétől az első levelet is megkapják, melyben értesíti őket, hogy övé a ház, s ezért ezek után a bérleti díjat neki fizessék, mégpedig 600 forintot, mert a lakás 80 négyzet- méter (a szerződés szerint 65), valamint udvarhasználatért ugyancsak 600 forintot tartoznak leróni. S mivel hátralékosok a januári bérrel és a februári is esedékes, összesen 2400-at (egyébként a férj nyugdíja 2229 forint) küldjenek el a címére. Nem küldték. Ugyanannyit fizettek, mint eddig. Márciusban újabb levelet kaptak, amelyben a félkomfortos lakásért (a szerződésben komfort nélküli áll, mert nincs víz, messziről hordják), udvarral együtt 720 forintot követelt Rafaj. Ruskóék még mindig nem adták a kért összeget. A tulajdonos ezek után a bírósághoz fordult: döntsenek ott, kinek van igaza.

* * *

Ha tudni akarom, mondják Ruskóék, mi lesz a történet folytatása, menjek el a tárgyalásra. Ők most már nem hagyják magukat, hisz micsoda igazságtalanság, hogy a tudtuk nélkül ad- ták-vették fejük felett a házat!

Kinn újra megcsap a bűz. Az udvaron hatalmas gaz, közepén egy összetákolt apró melléképület, itt tartják a kis motort és a szereléshez szükséges satupadot. Állítólag ez sem illeti meg őket. Az iskolától 200 méterre üres tanya, ugyancsak a. tsz-é. Eladó, mégsem kell senkinek. Úgy tűnik, libaólnak mégiscsak jobb egy iskola . . .

Benke Márta

KIMERÜLŐBEN A LAKOSSÁG TARTALÉKAI

Itt egyezni kell a kiadásnak a bevétellel

Kisszállás rosszul időzített • Az cpülü tornacsarnok.

Hatalmas közigazgatási területen viszonylag kis lélekszámú község Kisszállás. Az ötvenes években egy hirtelen ötlettel majdnem „átköltöztették” a vasút mellé. A próbálkozás azonban* hamvába holt, s ma egy a központtól elszigetelt — magára maradt falukezdemény emlékeztet csak rá, a helybeliek Újfalunak hívják.

A kisszállási emberek számomra a szorgalom, az összefogás példáját adják mondja a vb-titkár, Ceglédi Zoltánné. Itt úgyszólván minden a lakosság pénzéből teremtődött.

Kétes értékűnek érzem a büszkeségét, s nem kell soká várnom, kibugy- gyan belőle a folytatás is. A falusiaknak minden pénzbe kerül, de a tanács nem panaszkodhat, a lakosság mindig a zsebébe nyúlt, ha fejlesztésre kellett a pénz. Tavaly az önerős gázvezeték elkészültével még meg is maradt több mint kétmillió a közpénzből. Szavazott a tanácsülés, szétosszák-e vagy felhasználják. A kisszállási tanácstagok a közcélú fejlesztés mellett döntöttek, tornacsarnokot szeretne a község. A gyerekek most a művelődési házban tornáznak; a faluban múltja van a sportolásnak, lenne hát igény a tornateremre. No, ha döntöttek, hozzá is kezdtek. Rengeteg társadalmi munkával tető alá is került az impozáns méretű csarnok.

Mindent a legolcsóbban próbáltunk megoldani. A vasvázat például Dabasról a magánfuvarozók szállították haza ingyen, mert rengetegbe került volna. Az alapozástól a falazásig temérdek társadalmi munkát végzetta lakosság, de a^ pénz mégis elfogyott. Reménykedtünk, hogy csurran-esep-. pen valami kis céltámogatás a megyétől, de hiába. Ez az ötéves terv most a lakásépítést, az arzénmentesítést támogatja, majd a következő tervidőszakra irányozzák elő a tornaterem építését. Mint csináljunk, ha nekünk meg most kellene a pénz, s nem lakásépítésre, hanem erre. ,

Kérdezem, a gazdaságok tudnak-e segíteni, de legyint. Nekik sincs, amíg volt pénzük, adtak, s amiben tudnak, munkával most is segítenek, de kimerültek az ő tartalékaik is.

Elsétálunk az épülő csarnokhoz. Két munkás szorgoskodik a hatalmas épületen, ők a tanács karbantartó brigádjának emberei. 1

Legalább kétmillió kellene, hogy a padlóburkolatot meg tudjuk vásárolni és Csináltatni. Ahhoz speciális szakemberek kellenek.

Beszélgetünk a költségvetésről, aminek olyan fránya tulajdonságai vannak, hogy itt a végeken mindig egyeznie kell a kiadásnak a bevétellel. A hiány csak a kormányzat, tervezetében szerepelhet tételként.

— Lassan a szakembereink ebből a karbantartó brigádból elhagynak bennünket, Nem éri meg nekik, hogy ezért a kevés pénzért nálunk maradjanak. A vízvezeték-szerelőnk már tavaly átállt az állattenyésztésre, ő tehenezik, a villanyszerelőnknek most könyör- günk, hogy maradjon legalább négy órában, mert ő meg bejelentette, hogy libázni fog.

Nincs szakember a községben ?

Kontár az van bőven, de hát azzal mi nem kezdhetünk.

— Mekkora az elvándorlás a faluból?

Csökken, és ebben, véleményem szerint, a gáz bevezetése is segített. Lassan a község saját értelmisége is kinevelődik.

Sétálva a faluban, a lángossütő pavilonján felfedezem a koronás címert Adódik a kérdés, pezsdül-e a politika, szerveződnek-e pártok?

Van egy kis csoport mondja Ceglédiné —, beszéltem velük, hogy be akarnak-e kapcsolódni a közéletbe, de még ők sem tudják, hová csapódjanak. A KISZ megszűnt, de itt nincs helyette más, így a fiatalok tulajdonképpen elszigetelődnek.

A tanácsháza falán hirdetmény szervezi a lakosságot' önerős telefonhálózat-bővítésre. Az indulási költség harmincezer forint. A négyszemélyes postahivatal csak nappali központot üzemeltet 8-tól 16 óráig. így is van 41 jelentkező. Lassú léptekkel, de halad a falu, igyekszik, hogy megtartsa népességét.

Hajós Terézia

1969. július 21-én világszerte százmilliók ültek a képernyők előtt, hogy megtekintsék minden idők legmesszebbről sugárzott egyenes televíziós közvetítését. Az elmosódott, világos-sötét foltokat nézve csak sejteni lehetett azt a mozdulatot, amely történelmi lépésként vonult be az emberiség történelmébe. Sokunkat, akik mindezt láttuk, az azóta eltelt évek is figyelmeztetnek az idő múlására: bizony, már húsz éve, hogy először járt ember a Holdon.

Az űrkutatás történetébe Apollo- program néven vonult be az a hatalmas vállalkozás, amelyet még a néhai John Kennedy elnök hirdetett meg 1961-ben. Az amerikaiaknak volt mit törleszteniük. A Szovjetunió bocsátotta fel az első mesterséges holdat, az első embert szállító járművet, de szovjet kozmonauta nevéhez fűződött az első űrséta, vagy az első páros űrrepülés is. Érthető, hogy az amerikaiak adele presztízskérdésnek is tekintették a holdutazás programját.

A tervnek két olyan alapvető műszaki problémát kellett megoldania természetesen sok egyéb újdonság mellett , amelyet korábban még egyetlen űrrepülésnél sem próbáltak ki. Az egyik a hordozórakéta volt, amelynek elég tolóerővel kellett rendelkeznie ahhoz, hogy a hatalmas tömegű Apollo űrhajót Föld körüli pályára állítsa, majd útnak indítsa a Hold felé.

Az űrkomplexum másik különlegessége a holdra szálló egység volt, amelyet nálunk holdkompnak neveztek el a szakzsargonban, az amerikaiak pedig közönségesen csak bogárnak hívták, furcsa „lábai”, antennacsápjai, ablakszemei után. Első ízben készült olyan árszerkezet, amelyet kizárólag légüres térben végrehajtandó űrrepülésre kívántak felhasználni, ráadásul rendelkeznie kellett azzal a különleges képességgel is, hogy saját hajtóművei segítségével lehetővé tegye az asztronauták visszatérését a Hold felszínéről az anyaűrhajóra. A 12 és

fél tonnás szerkezet főként alumíniumötvözetekből készült.

Maga az űrhajó a felbocsátáskor nagyjából a következőképpen festett: legalul a rakétatest óriási átmérőjű és vastagságú első, majd azon a valamivel kisebb második fokozata helyezkedett el. A harmadik fokozat fémtestébe „csomagolták be” a holdkompot, ehhez kapcsolódott a parancsnoki fülke és egy műszaki egység. Miután az űrhajó Föld körüli párkolópályára állt, orr-részét lekapcsolták a harmadik fokozatról, a parancsnoki kabin és a hozzá csatlakozó műszaki egység 180 fokkal megfordult, majd újból hozzákapcsolódott a holdkomphoz, amelyet később kicsomagoltak a harmadik fokozatból.

Apollo néven, 4-es számmal jelölve 1967 novemberében indult az első űrhajó, egyelőre ember nélkül, Föld körüli pályára. Az első, legénységgel fellőtt Apollo űrhajó a

7-es számú volt. Az Apollo 8 a szó szoros értelmében messzebb ment el, mint bármelyik embert is szállító elődje. Az űrhajó megközelítette a-Holdat, méghozzá 12 kilométerre és első ízben adtak tévéközvetítést a Hold felszínéről, 1968 decemberében.

Az Apollo 9 1969 márciusában végrehajtotta mindazokat a feladatokat, amelyek a leszállás tökéletes végrehajtásához kellettek. Hold kör rüli pályán leválasztották a holdkompot, amely el is távolodott az anyáűrhajótól és önállóan manőverezett. A leszállás főpróbáját az Apollo 10 személyzete hajtotta végre 1969 májusában, 15 kilométerre megközelítve a Hold felszínét.

Ezután már gyorsan peregtek az események, s bevált azoknak a kutatóknak a jóslata, akik azt mondták: még az évtized vége előtt ember lép a (lóidra. Ez a nagyszerű feladat Neil Armstrongnak, az Apollo—11 parancsnokának jutott osztályrészül. A Sasnak keresztelt holdkompot leválasztották a Columbia nevet viselő anyaürhajóról, amelyben tovább keringett a Hold körül Michael Collins. A Sas leszállásáról július 20-án, 21 óra 18 perckor érkezett a Földre a történelmi jelentőségű rádióközlcmény. Armstrong csak másnap, azaz 21-én, 3 óra 56 perckor lépett ki a holdkompból, majd néhány perc múlva követte társa, Edwin Aldrin. Valamivel több mint két órát töltöttek a szabadban, majd a holdkompba visz- szatérvc begyújtották a leszállóegység indítóként is szolgáló rakétáit, és felszállás után rövidesen hozzákapcsolódtak a Columbiához. A földre való visszatérésük után egészen a leszállást követő 18. napig karanténban tartották őket.

Az Apollo—12 űrhajósai ugyanezen év októberében, a Viharok tengerének térségében lcszállva már kb. 8 órát töltöttek a Hold felszínén. Az Apollo 13 személyzete kis híján katasztrófa áldozata lett. 330 ezer kilométerre a Földtől ugyanis felrobbant egy oxigéntartály, és súlyosan megrongálta, működésképtelenné tette a műszaki egységet. A holdkomp épségben maradi hajtóműveinek segítségével szerencsére épségben térhettek vissza. Az Apollo—14 lényegében az előző expedíció programját valósította meg, sikerrel. Első ízben próbálták ki azt a kézikocsit, amely a gyűjtött kőzetminták és egyéb felszerelések szállításában volt segítségükre. A 15-ös, a 16-os és a 17-cs Apollo leszálló űrhajósai már holdautóval közlekedhettek.

Az utolsó Hold-expedíció 1972 decemberében indult útnak. Az első holdra lépést követő három évben tehát összesen tizenketten jártak a szomszédos égitest felszínén. Évtizedekre elegendő kutatási anyagot, többek közt mintegy 400 kg kőzetmintát gyűjtöttek.

A kezdeti, nagy reményekkel kecsegtető távoli űrutazások lendülete akkor megtört, az űrkutatás más irányba fordult. Egyelőre egyik űr- nagyhatalom középtávú tervei közt sem szerepel a Hold újbóli meglátogatása.

N. G.

Egy befejezetlen korszak kezdetei h**« ^, «<*,„,