Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-18 / 167. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. július 18. KI HOZZA EL A KÁNAÁNT? Az Uj Nemzedék már belevágott! Bomladozik a Demisz, az ifjúság jelenlegi legnagyobb politikai szer­vezete. A szövetség legutóbbi szö­vetségi tanács ülésén a tervezett na­pirendet felborítva próbálta az okokat feltárni a hetven-valahány fős testület — túlzás lenne azt állí­tani, hogy sikerrel. Annyi minden­esetre kiderült: két hónappal ez­előtt, a megalakuláskor csak egy fél fordulatot tettek a korábbi KISZ- cs irányvonalhoz képest. Oldottak valamennyit az MSZMP-hez fűzq kötelékeken, a gyökeres átstruktu­rálódás azonban elmaradt. Jószeri­vel annyi történt csupán ezen a té­ren, hogy a korábbi hierarchia az apparátusi érdekek mentén felbom­lott. Azon kevés dolgok közül, ami még egyben képes tartani 47 önálló tagszervezetet, legfontosabb a pénz. Megfigyelők szerint a mai ba­jok forrása abban keresendő, hogy a szövetség legjobb káderei a KISZ szanálásával voltak elfoglalva és az osztozkodással, azaz az idei költ­ségvetés elkészítésével. Ami már önmagában is elképesztő erőfeszí­tési és kitartást követelt az amúgy tizedére apasztott központi appará­tustól. Az alapszabályzat szerint ugyanis a költségvetést a szövetségi tanácsnak konszenzussal kell elfo­gadnia. Márpedig konszenzust te­remteni 47 el lenérdekel tségü szerve­zet között pénzügyekben majd­hogynem lehetetlen. Rá is ment két hónapjuk. És ezenközben a Demisz észrevétlenül kimaradt a hazai köz­életből, nem hallatta szavát sok, fe­lettébb fontos esemény kapcsán. A fentiek okán a közelmúltban le­mondott a radikalizmusáról ismert alelnök, Gyurcsány Ferenc, s pár nappal később egy sajtótájékozta­tón bejelentette: többedmagával megalakítja/az Új Nemzedék elne­vezésű politikai tömörülést. Kétpólusú felfogás helyett Az alapítók között rajta kívül több „volt demiszes” is fellelhető, akiknek már elegük lett a korábbi vonal folytatásából, s reménytelen­nek látják azt is, hogy a KISZ utód- szervezete reformokkal megújítha­tó, annak ellenére, hogy a Demisz elnöke a szövetség gondjait „az új­szerű, még soha ki nem próbált mű­ködési móddal” magyarázza. A tá­vozók szerint viszont a Demisz annyira demokratikus akart lenni, hogy az adott szervezeti keretek mellett, és a konszenzuselv miatt már-már önnön működőképes­ségét sodorta veszélybe. Mert pél­dául a Demisz egyetlen vezetője sem tehet nyilatkozatot a szövetség nevében anélkül, hogy arra a szö­vetségi tanács külön fel ne hatal­mazta volna. Ami nem jelent mást, mint hogy a két tanácsülés között az elnökök­nek, illetve az alelnöknek nem áll módjukban reagálni semmilyen vá­ratlan, mégis nagy jelentőségű ese­ményre. De nemcsak az a baj mondo­gatják az Új Nemzedék alapítói. Nekik igazán abból lett elegük, hogy a politika az ifjúság számára még mindig fehérre és feketére oszt­ja a világot. Két választása lehet ma egy fiatalnak: vagy a Demiszt szere­ti, vagy a Fideszt. A kétpólusú poli­tikai szerepfelfogás ellen tiltakoz­nak. Nem hiszik — és ez érthető is —, hogy minden rossz, ami volt és minden jó, amit a most éledő pár­tok és szervezetek kínálnak. Az Új Nemzedék nem aszerint kívánja megítélni a leendő verseny­társakat, hogy ki hogyan viszonyul az MSZMP-hez, történelmünk el­múlt negyven évéhez, benne 56-hoz. Az efféle vitákat megvívni nekik mint mondják — már nincs ide­jük. Helyzetükön, becsapottságu- kon mit sem segítenek azzal, ha „tisztába teszik” elődeik múltját, de közben elvész az esélye egy valóban szebb jövőnek. Mert a legtöbben, a sokat hivatkozott csendes többség fiataljai, igenis becsapottak. „Fiata­lok, tiétek a jövő”, mondogatták nekik éveken, évtizedeken át. Hát most megkapták. A nagyotmondó- versenyen kívül Nem véletlenül szögezték le az új ifjúsági mozgalom alapítói, hogy ők nem kívánnak részt venni a ma divatos nagyotmondóversenyben. Szerintük ugyanis hazudik az, aki azt hangoztatja, hogy ő majd elhoz­za nekünk a Kánaánt, csak segítsük hatalomra. Hová vezet ez a torzsalkodás, perlekedés, ami a régi, új és még újabb szervezetek között zajlik a hatalomért? Miközben a politikai­színpad szereplői egymással és ön­magukkal vannak elfoglalva, esz­ményeit, értékeit és mintaképeit vesztve kóborol több, egymást kö­vető nemzedék szerte e hazában. Miközben a politikai porondon az esetek többségében csupán csak presztízsharc folyik, nyakunkon az ifjúsági munkanélküliség, a fia­talok ezreinek nincs otthona, és egyértelművé vált az is, hogy a ma megszerzett tudásukért egy fillért sem kapnak majd a holnap gazda­ságában. És ezenközben velük sen­ki nem tud, talán nem is akar mit kezdeni, az „Ifjúság 2000” konfe­rencia ezt fényesen bizonyította. És még meg is ideologizálják, hogy mi­ért nem! Azt hangoztatja mindenki, hogy „olyan társadalompolitika kell, ami ifjúságbarát”. Ennyi kell tehát, semmi több? Ennyi, miközben a fiatalok mind nagyobb létszámú csoportjai nem sajátították, nem is sajátíthatták el azokat a képességeket, amelyek ön­nön érdekeik, örömeik és nyomorú­ságuk megfogalmazására, s mind­ezek megoldásának kezdeményezé­sére és képviseletére szükségesek? Felszámolni a jövőfaló gyakorlatot Az Új Nemzedék nem titkolja: amolyan kvázi ifjúsági pártként kí­ván fellépni a magyar politika po­rondjára. Nyomást gyakorló cso­portként, amely pusztán legitimitá­sa érdekében a választásokon indul ugyan, de fő célja: jelen lenni a dön­téseknél és folytonosan képviselni a felnövekvő nemzedék azon hánya­dának törekvéseit, amelyiktől — a választásokon arra felhatalma­zást kapott. „Mi olyan társadalomban szeret­nénk élni a későbbiekben” — han­goztatják -, „amelyben a szülők tudják: van hol, van miből és van miért felnevelni születendő gyerme­keiket. Ám ehhez előbb fel kell szá­molni a mai magyar jövőfaló társa­dalmi gyakorlatot.” Egy zászlólengető, tagtoborzó szervezettel több: ennyi történt vol­na csupán, ennyit jelentene az új mozgalom megszületése? — Alig­ha. Általa megszűnik a kétcentru- mú politikai „nem képviselete” az ifjúságnak. És bármi legyen is majd végleges programjuk, ha azt a célt, miszerint fel kell rázni és önnön érdekeinek érvényesítésére, komp­romisszumkészségre kell bátoríta­ni, szólítani a ma még hallgató (?) új nemzedéket, akkor máris többet tettek, mint amennyit 32 év alatt a KISZ. Fekete Gy. Attila Művészet- barátoknak — Belvedere Új folyóiratból, a havonta megjelenő, Belvedere című, művészettel és műkereskede­lemmel foglalkozó periodiká­ból is tájékozódhatnak ezentúl a téma iránt érdeklődők. A lap főszerkesztője, a Kecskemétről Budapestre került művészet­történész, Golovics Lajos el­mondta, hogy a művészettel foglalkozó elméleti cikkek mel­lett gyűjtési, szakmai informá­ciók közreadását is tervezik lapjukban, elősegítve ezzel a magyarországi műkereskedel­mi piac kialakulását, s az ottani tájékozódást. A műkritika mellett fórumot teremtenek az ellenvélemé­nyeknek is, és figyelemmel kísé­rik a hazai és a nemzetközi ese­ményeket, múzeumok, kiállító- termek, galériák és aukciós há­zak rendezvényeit. A névvá­lasztással — a Belvedere egyéb­ként szép kilátást, palotát is je­lent — az volt a céljuk, hogy az majdan önálló tartalmat is hor­dozhasson, jelezve ezen alkotó- műhely művészetpártoló, me­nedzselő törekvéseit. A folyóirat teret nyit a hazai művészeknek — s nem csak a fővárosiaknak. Ennek érdeké­ben az országban több helyen is kiépítik bázisaikat. S bár a Belvedere zárt terjesztésű — vagyis az előfizetők kapják, előfizető viszont bárki lehet —, kísérletképpen néhány he­lyen, így a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ­ban is megvásárolhatják az ér­deklődők. FILM JEGYZET Miért? Az új csehszlovák játékfilmes filmszociográ­fia aktualitásaival együtt is inkább egy általá­nos érzést sugall: azt a közhelyet tudniillik, hogy Közép-Kelet-Európában (Gothár Péter filmjének címével szólva) „Megállt az idő”. Ab­ban a közegben legalábbis bizonyosan, amely­ben a Miért? című, publicisztikus hevületű pro­dukció tizen- és huszonéves, kilátástalan hely­zetű, peremre szorultan élő, futballhuligánjai élnek. Nem sokkal biztatóbb kilátásokkal, de valamivel több optimizmussal, reménnyel is­merhettük meg Karel Smyczek előző (első), tíz éve készült, Libuskák című munkájának hőseit. A Miért? című opusz fiataljai öntudatlanul és szorongva élik meg - immár a nyolcvanas évek végén életüket. Jószerével —- segéd­munkásként is - csak a vegetálás szintjén, a ' <v Tigazi önálló élet ígérete ncl- ki:i. Lúg fiii. r .. díc'vc gond; tik több mint is­merős yar munkásszállók „izmosodó szocialista ipart’ építő fiatal lakóival sokféle játék- és dokumentumfilmben a többi között Schilfer Pál tíz éve készült, A pártfogolt című munkájában is - találkozhattunk. Valami ha­sonlót jelentett itthon e tizen-, huszonévesek számára egy Beatrice-koncért, mint a Miért? szereplői számára a Spartak Slavia meccs, mely Besztercebányán valóságosan is lezajlott. A falkába verődött fiatalok fékczhetetlen indu­lattal törtek-zúztak nemcsak a színhelyen, ha­nem hazafelé menet, a vonaton. Mint — a ké­sőbb kezdeményezett - vizsgálat megállapítot­ta: valamennyi randalírozó, erőszakoskodó problémás, nehezen kezelhető, hátrányos hely­zetű gyerek volt. Nem kis része volt mindebben szüleik életmódjának, a szegénységnek, italo­zásnak. Legtöbbjük kimaradt az iskolából, se­gédmunkásnak, rakodónak szegődött, s gyak­ran változtatta munkahelyét. Talán ennyiből is kiderül, hogy a Miért? című produkció nem csak tipikus csehszlovák tüne­tekről beszél, még mindig nyugtalanítóan közel érezhetjük magunkhoz e gondok java részét. Ehhez képest jelentéktelen részletnek tűnik, hogy maga a produkció társadalomanalízise nem játékfilmesen árnyalt, kissé elnagyolt. Másnap reggel A viszonylag új, 1986-ban készült amerikai produkció Sidney Lumet, számos nagy mozi (A domb, Gyilkosság az Orient expresszen, A vá­ros hercege, Halálcsapda) és kitűnő film (Tizen­két dühös ember, Pillantás a hídról, Hálózat) rendezőjének munkája. Maga a film inkább az előző, szórakoztatóbb kategóriába tartozik. Ezt kívánja hangsúlyozni a cselekményvezetés, s már a hatásos indítás is. Premier plánban ismerkedünk meg a középkorú Alexszel, aki filmszínésznői karrierjét már föladta. Nem egé­szen önszántából, hanem elsősorban iszákossá- ga, megbízhatatlansága miatt. Tíz éve tartó há­zassága is már inkább csak látszólagos, legfel­jebb a kényelem tartja össze. Életében nem szá­mít az sem igazán rendhagyó esetnek, hogy idegen ágyban ébred, nem emlékezve az előz­ményekre. Hozzászokott már ezekhez az — italozásnak is köszönhető — emlékezetkiha­gyásokhoz, ám a rendhagyó reggelen egy igen kínos meglepetés éri: az ágyban fekvő ismeret­len férfi szívéből egy kés áll ki. Megrendezett a gyilkosság, vagy valóban elkövette? Hiába töp­reng a válaszon. Nincs más választása, kényte­len minden erejét összeszedve rekonstruálni an­nak az éjszakának az eseményeit, amikor ré­szegsége öntudatlanná tette. Míg a legtöbb gyilkossági történet alapjában véve egy cselekményről szól, a Másnap reggel ennél többet is tartalmaz: közben három, ár­nyaltan ábrázolt jellemet is megismerhetünk. Lumet igazán kitűnő szinészekre bízza a fősze­repeket; Jane Fondát, a legutóbb a Csillagem­berben látott Jeff Bridgest és A pókasszony csókja című filmben megismert Raul Júliát hoz­za össze a mai rémtörténetben. A kétszeres Os- car-díjas Jane Fonda alakítja Alexet, a lezüllött színésznőt, aki csupán televíziós reklámfilmek­ben szerepel, Jeff Bridges a szimpatikus ex- zsarut játssza, aki beleszeret Alexbe és megpró­bál segíteni rajta, Raul Julia pedig Alex elhide- gült férjeként látható. Lumet munkája, persze, ezúttal is több, mint szimpla sztárparádé, az idei nyár szórakoztató mozidarabjai között az igényesebbek közé tartozik. Károlyi Júlia A párttitkár (tovább) keresi az igazát Rácz Pált 1984. augusztus 16-án kizárták az MSZMP tagjainak so­rából. A Kecskeméti Egyesült Szak- szövetkezet belső ellenőrének és egy­ben alapszervezeti párttitkárának életében sorsfordulót jelentett ez a tény. A lapunkban 1989. június 10- én megjelent írásban az igazságkere­sés kálváriájáról írtunk. A cikkre is válaszként kapta a következő levelet a címzett: Állásfoglalás Rácz Pál pártfegyelmi büntetésé­nek felülvizsgálati kérelméről Rácz Pált (aki akkor a Kecske­méti Egyesült Szakszövetkezet belső ellenőre, egyben a szakszövetkezet­ben működő pártalapszervezet titká­ra volt) a kecskeméti városi párt­végrehajtóbizottság 1984. augusztus 16-án kizárta az MSZMP tagjai so­rából az alábbi indokok alapján: — Viszonya a szövetkezet gazda­sági vezetőivel megromlott, mert azok nem támogatták személyes cél­jait. Velük szemben összeférhetetlen magatartást tanúsított. A kialakult helyzetről nem tájékoztatta a városi pártbizottságot és az alapszervezet tagságát. — Személyes magatartásával hozzájárult ahhoz, hogy a szövetke­zet vezetősége működésképtelenné vált és végül is hatósági megbízottat kellett kinevezni az elnöki teendők ellátására. — Elhanyagolta titkári teendőit, a párttagság többsége elégedetlen volt ténykedésével. A munkájával kapcsolatos bejelentést rosszindula­tú személyeskedésnek minősítette. Rácz Pál fellebbezése folytán a me­gyei párt-végrehajtóbizottság 1984. november 5-én helyreállította párt­tagságát és szigorú megrovás végső fi­gyelmeztetés, valamint párttisztség­től két évre történő eltiltás pártbünte­tésben részesítette. Rácz Pál bünteté­sét a megyei pártfegyelmi-bizottság 1988. április 13-án törölte. Rácz Pál 1989. február 9-én levelet intézett a megyei pártfegyelmi-bi­zottság elnökéhez, katanics Sándor elvtárshoz, amelyben kérte pártbün- tetése felülvizsgálatát, majd később a Petőfi Népe napilapban politikai re­habilitációt sürgetett. A fegyelmi bi­zottság három Kit jelölt ki az ügyben keletkezett dokumentumok áttanul­mányozására. A vizsgálatot végzők javaslata alapján a megyei pártfe­gyelmi-bizottság megállapította: 1. Az 1984-ben kezdődőt Kecske­mét városi pártvizsgálat, majd az ezt követő pártfegyelmi eljárás során több alkalommal eljárási hibát vétet­tek. Ezek a hibák azonban nem befo­lyásolták a pártfegyelmi döntés vég­ső kimenetelét. 2. Jelenleg Rácz Pál elvtársnak nincs hatályban lévő pártbüntetése, mert a megyei pártfegyelmi-bizott­ság 1988. április 13-án törölte Rácz Pál szigorú megrovás végső figyel­meztetéssel pártbüntetését. 3. A szakszövetkezeti, valamint a pártmunkában elkövetett vétségek fennállása az adott időben az iratok alapján bizonyíthatók. Ezért a me­gyei pártfegyelmi-bizottság nem lát­ja indokoltnak politikai rehabilitáció kezdeményezését, illetőleg egy, ezt megalapozó felülvizsgálatot. 4. A szakszövetkezeti munkajogi jogvita és annak lezárása is megerő­sítette a pártfegyelmi vizsgálat során megállapított vétségeket, amelyek utólagosan is bizonyítják a pártfe­gyelmi eljárás helyességét és a párt- büntetés jogosságát. Katanics Sándor, a fegyelmi bizottság elnöke * Rácz Pál a következő gondola­tokkal kommentálja a levelet: — Az volt az egyetlenegy kéré­sem, hogy ha felülvizsgálatra kerül a pártfegyelmim, ha nem, minden körülmények között hallgassák meg Tóth Imrét, aki abban az időben (1984) tagja volt a városi pártbizott­ság fegyelmi bizottságának. Ez nem történt meg. A pártfegyelmim felül­vizsgálatára egy 1985. május 24-én kelt levelet mellékeltem dr. Bodócz- ky Lászlónak, a városi pártbizottság első titkárának. Az ebben a levélben közöltek ugyanis más megvilágítás­ba helyezték volna párt-gazdasági fegyelmimet. Ez a levelem dr. Bo- dóczky László által is megválaszo­latlan maradt, a megyei pártbizott­ságon pedig — annak ellenére, hogy háromtagú bizottság vette át —, „el­veszett”. A kérésemkor is már nekem az volt a véleményem, hogy a megyei pártbi­zottság a pártfegyelmimet nem fogja felülvizsgálni, hanem, mint ahogy le­velükben is közük, az akkori vizsgálat dokumentumait fogják idézni. Kérdé­sem: milyen szelek fújdogáltak 1984- ben, és milyenek ma? Ennek eldönté­sét az olvasóra bízom. De az igazságomat, amíg lélcg- zem, tovább keresem ... Ötvösremekek a középkortól a XIX. század végéig Figyelemébresztő kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban, a magyar és európai ötvösség kimagasló mű­veiből. A Nemzeti és Iparművésze­ti Múzeum páncélszekrényeinek mélyéből a kutatók azzal a céllal válogatták ki az évszázados ritka műtárgyakat, hogy párhuzamba állítsák a múlt század folyamán a régi stílusok formáinak felhaszná­lásával készült művekkel. A XIX. század, a historizmus korszaka csak újabban került az érdeklődés előterébe. (Bizonyos szempontból most is a stílusfelújí­tások korát éljük, csak ma nosztal­giának nevezzük.) A historizmus uralta a múlt század nagy részét. Ez a korszak Európában a nemzet­té válás ideje volt, a sajátos nem- zetmodell kialakításához a művé­szetek a múltba, a nemzet nagy történelmi korszakaihoz fordultak példaképekért. A kifejezési formá­kat erősen befolyásolta a gyorsan kibontakozó kapitalizmus gazda­godó polgárságának fényűzési igé­nyé, ezért a műtárgyak megjelené­sükben a régi stíluselemek haszná­lata ellenére koruk jellegzetességeit is tükrözik. A technikai kivitel magas szín­vonalú, semmivel sem maradt el az elmúlt korszakok vezető céhmeste­reinek színvonala mögött. Ez első­sorban a praeraffaelitizmus hatása alatt Európa-szerte létrejött ipar- művészeti főiskoláknak és múzeu­moknak köszönhető, ahol az ipar­iskolákkal együtt az iparos- és mü- vészuíánpótlást nevelték. A kor ötvösei mindent tudtak, amit a ré­giek, és örömük telt mesterségük gyakorlásában. Ezt a műtárgyak mellett a világkiállításokon nyert kitüntetések is fémjelzik. Csak ki­váló anyagokat használtak, a selejt a kor iparosai számára épp oly is­meretlen fogalom volt, mint a cé­hek idején. A mesterségnek rangja volt, az oklevelet nem adták in­gyen. Persze, a megrendelők is igé­nyesek voltak, a rossz iparos ve­hette sátorfáját, mint az elmúlt századokban, amikor a céh a szín­vonal és a minőség érdekében ál­landóan megvizsgálta az eladásra készült munkákat. A látómeste­rek, a „minőségi ellenőrök” na­gyon szigorúak voltak. A céhbé­lyeget csak abban az esetben ütöt­ték a tárgyakra, ha azok minden szempontból kifogástalannak bi­zonyultak. Ha nem, figyelmeztet­ték az ötvöst. Ha több figyelmezte­tés sem használt, a tárgyat meg­semmisítették. Végső esetben ké­szítőjét a céhes mesterek sorából kizárták, ami teljes szakmai csődöt jelentett. A stílusváltozások a 19. század­ban a gyors információszerzés, a megnövekedett utazási lehetősé­gek, a szaklapok és kiállítások ré­vén gyakoriak voltak. Erről tanús­kodnak a kiállított tárgyak is. Meglepetés egymás mellett látni például a budai gótikus ötvösség híres remekét, a németjárfalvai úr- mutatót, és Link István búdapesti mesternek a század végén készült neogótikus úrmutatóját. A kü­lönbség a historizmus általános jel­lemzőivel jól összefoglalható. A század végén készült műremek még pompásabb, díszesebb, színe­sebb, mint a németjárfalvai — nem azt akarta utánozni. A gótika min­den jellegzetességét egy művön akarta felvonultatni az ötvös, aki büszke volt tudására. A magas szintű figurális ábrázolás mellett az ötvöszománc nehéz műfajának szinte teljes példatárát alkalmazta a mérmüvekkel, csúcsíves fülkék­kel, oszlopokkal gazdagon tagolt architektúrájú liturgikus tárgyon, melynek tetejére még egy Kálvári­át is illesztett. Napjainkban újra divat minden, ami régi, különösen az iparmüvé- szetet uralja a nosztalgia. A felté­telek azonban nagyon megváltoz­tak. Szériás és fél kézműves tech­nológiával ilyen magas színvonalú remekeket készíteni nem lehet, ar­ról nem is beszélve, hogy a régi kézművesek mesterségbeli tudása is hiányzik. Brestyánszky Ilona

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom