Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-15 / 165. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. július 15. Barack a fejünkre Feleségem az­zal lepett meg, hogy az idén any- nyi baracklekvárt főz, amennyire két-három évig lesz , szüksége a. családnak. Bam­bán és megütköz­ve nézhettem rá, mert ő gazdasz- szonyi magyará­zatba kezdett: Most olcsó a barack, csava­ros tetejű üvegek­be elteszem, sem­mi baja.nem lesz. Az elmúlt két nyáron olyan drágán adták, hogy nem érte meg belőle lek­várt főzni. Mit csodálkozol, in­kább én csodál­kozom, hogy a konzervgyárak nem ezt csinál­ják ... A férfiak­nak a gyárakban nincs ennyi eszük? tette még hozzá rosz­DOLGOZNI MEGTANULTAK, GÉPEIK KORSZERŰEK Mégsem a piaci igényeknek megfelelő a termelésük Amint a neve is jelzi, sok mindennel foglalkozik a Tompái Vegyesipari Szövetkezet. Legfontosabb tevékenységeikben , a textil-, a fa és a vasiparban szakmailag igen jól felkészüllek. Ez lehetővé tenné számukra, hogy a piac mindenkori igényeihez rugalmasan alkalmazkodjanak. Nem rajtuk múlik, ha ez nem. egészen így van. Sok évvel ezelőtt azon cégek közé tartoztak, amelyeknek elsőként sikerült tőkés megrendelést szerezniük. Még ha nem is önálló termékről, csupán bérmunkáról volt szó, a szövetkezel dicsőségére yált, hogy munkájukra igényt tartottak. A,varrodá­ban dolgozók megszenvedtek az elismerésért, hiszen magas követelményeknek, nemritkán különleges igényeknek kellett megfélelniók. S mert ez sikerült, mondhatni, profik lettek a szakmában. Azóta is dolgoznak tőkés megrendelésre, túlnyo­mórészt női ruhákat varrnak. E tevékenységük ha nem is sok, de biztos nyereséget hoz a szövetkezetnek. Időközben azonban a magyar gazdaságban megváltoztak a körülmények. Drágult a termelés, a vállalási árak viszont nem, vagy alig emelkedtek. Egyik-másik alapanyag hiánya krónikus- • sá vált. Ma már nem számít kivételes lehetőségnek, némely szakmában pedig hovatovább a terme­• „így varrunk mi!” Házi kiállítás a szövetkezet be­dolgozóinak és konfekciórészlegé­nek munkáiból. szalloan az utób­bi kérdést, a „természet koronáját” meg a nagyüzemet csepülvc, amin az­után kényszerűen elmosolyodtam. Eszük ugyanis van a szakemberek­nek, csak pénzük nincs a konzervgyár- toknak. Több százezer forintot kellene most kifizetni alapanyagra, üvegre, energiára, munkabérre stb., s mivel még az idén képtelenek lennének érté­kesíteni, bevételük sem lesz belőle. Vi­szont hogy a lekvár költségeit fizetni tudják, bankhitelt kellene felvenni, amihez egyrészt nehéz (esetenként lehe­tetlen) hozzájutni, másrészt kamata is olyan magas, amit nem vállalhat egyet­len konzervgyár sem. A lekvárkészítés finanszírozása pénzügyileg lekvárt csi­nálna az egész gyárból... Amit a háziasszony megtehet ötszáz vagy ezer forintjával, azt a gyárak mil­liókkal nem. Noha az volna az ideális, ha tőkeerősek lennének, ha lenne elég tartalékpénzük, hogy az „egy termés a fán, egynek az értéke a pénztárcában, egy pedig feldolgozva a raktárban” el­vet be tudják tartani. Nemcsak a lek­várnak való barackkal, hanem a többi tartósítható termékkel és természetesen a s?őlővel-borral is. Akkor nem lenné­nek annyira kiszolgáltatva a termés és a piac ingadozásának: amikor kevés van, drága, amikor sok, olcsó az alap­anyag. S a feldolgozók szempontjából még inkább az a fontos, ha kevés a termés (például Európa-szerte is), ma­gasabb árat kérhetnek a lekvárért a hiánypiac miatt, azért is, amelynek alapanyagát olcsón vették, mint aho­gyan napjainkban volna erre — sajnos csak elméletileg lehetőség. Az előrelátó háziasszony olcsón vá­sárolhat barackot, s ha most teszi, jól teszi, mert az eddigi tapasztalatok sze­rint 4-5 évenként van hasonló nagy ter­mésre példa. Ezt ki kell használni leg­alább a „családi- konzervgyárban” ... * Roskadoznak a fák a rengeteg ba­rack súlyától. A tizenéveseket mázsá­nál is több terheli. Némelyik nem bírta a hatalmas súlyt, kettéhasadt. Letört ágú fákból a megye minden ültetvényé­ben elég sok látható. A barack kivégzi magát — mond­ta morózusan Némedi Miklós, a Duna- vecsei Béke Tsz elnöke, arra utalva, hogy „egyszer hopp, máskor kopp” módon teremnek az ültetvények, ami­hez még hozzátehetem: a fapusztításba szélviharok is besegítettek, a hétfői után a Kiskunhalasi Állami Gazdaság ültetvényein levő fáknak már 20-30 százaléka lelt sérült. * Visszahoz-e valamit az elmúlt évek veszteségeiből a kajszi? Utoljára 1985- ben termett annyi, hogy nyereséges volt megyeszerte a baracktermés. Azóta csak költöttek az ültetvényekre, a met­széstől a növényvédelemig. Most a jó termést jó pénzért szeretnék értékesíte­ni. Csakhát az óhaj és a valóság a piacgazdasági kínálat-kereslet körül­ményei között nem mindig találko­zik. A túlkínálat miatt a tervezett 23-25 forintos értékesítési átlagár reménye már a múlté. A barack 11 35 forint között kel. Legolcsóbban szeszipari célra adják, nem sokkal többel fizetnek azért sem, amiből gyümölcssürilmény készül. A legmagasabb árat a tőkés importőröknél sikerült elérni, akik a barackot ezen a héten már viszik a nyu­gat-európai piacra. A szocialista országok megrendelé­seinek teljesítése a múlt héten elkezdő­dött. A Kecskeméti Zöldért Vállalat (külkereskedelmi cégek közreműködé­sével) mintegy 400 tonna barack ex­portjára készült fel. Áraikkal nem elé­gedettek a termelők, a barack többsé­géért csupán 13 forintot fizetnek. A Városföldi Petőfi Tsz-ben dr. Ko­vács Sándor elnök 180 hektár termésé­nek eladására keresett (többségére ta­lált is) vevőt. Vállalkozónak adták bér­be az ültetvényüket, akik fánként 40 forintot, valamint az árbevétel 20 szá­zalékát fizetik a tsz-nek és valamennyi költség is őket terheli. Dr. Kovács Sán­dor vezetőtársaival együtt azon törte a fejét, hogyan lehetne jobb üzletet csi­nálni a barackból. Aszalványüzemet kellene létre­hozni mondta töprengve, közben ejtett néhány szót az aszalvány áráról, arról, hogy külpiaci értékesítésre biz­tonságosabb, nagyobb nyereségtartal­mú, csakhát ehhez egy szárítóüzem kel­lene. — Partnert keresünk, külföldit vagy hazai külkereskedőt, pénzintézetet, társgazdaságot. Ha megcsinálnánk, le­hetne az almából, szilvából, sőt még szőlőből is aszalványt gyártani. Mi van a barackárkartellel? — kér­• A hónap vegére fejezik be 67 hektár kajszi szüretet a Tisza- kccskei Solohov Tsz-ben, ahol saját dolgozóik mellett vendég- munkások is segítenek. • „öngyilkos” kajszifából ren­geteget látni a megyében, a ter­més súlyát nem bírják az ágak. deztem Némedi Miklóst, a dunavecsei elnököt.. Az, hogy végül is a termelőkkel, •szemben lett kartell. Mi egyébként is csak az árakat egyeztettük több terme­lővel. Kifejtette, hogy szerinte elle­nükre történt a kajsziár kialakítása, mivel a Zöldért és, a konzervgyárak, többsége is 13 forintot akar adni a kaj­szi kilójáért. A Kiskunhalasi Állami Gazdaság igazgatóhelyettese,' Pintér Imre 14-16 forint közötti átlagárat remél az 1500 tonna termés eladásával. Náluk hagyo­mánya van a „szedd magad” akciónak. Úgy tervezték még két hete is, hogy kilónként 15 forintot kérnek azoktól, akik a fákról maguk szedik le a ter­mést. E hét végi indulásra viszont a reálisabb 12 forintos árat határozták meg az érkezésemkor éppen tartó szak­mai megbeszélésükön. Számolgattam, mennyi tiszta bevé­telt tudnak elérni a gazdaságok. Ha egy kiló kajszi teljes termelési költsége 8 forint (mint átlag), a hektáronként 10- 15 tonna termés 12 forintos kilónkénti értékesítését feltételezve is hektáron­ként 40-60 ezer forint közötti nyeresé­get jelent. Ami viszont nem rossz, ha minden évben lehetne rá számítani, de így, hogy csak 4-5 évenként jön össze ekkora haszon, nem hat ösztönzően a termelésre. * „Hol a láda? — itt a láda!" játék folyik az országban ezekben a napok­ban. Hallottam olyan esetről is, hogy a felvásárló csak akkor adott ládát, ha a termelő 2-3 forintot engedett a kajszi árából. Sokak szerint a ládahiányt a rekord meggytermés okozta. A rengeteg gyü­mölcs elszállítása miatt megcsappan­tak a ládakészletek. Ennek igencsak örülnek a gyártók. A hiányt ársrófra használják ki. Eddig ugyanis 21 forin­tot kérlek a ládák darabjáért, most a konjunktúra időszakában 28-32 forin­tot sem szégyellnek . . . A Kiskunhalasi Állami Gazdaság beszerzői a Dunántúlról, a Dalmandi Mezőgazdasági Kombináttól kénysze­rültek rekeszeket venni, igaz árában, 21 forintért, plusz öt forint használati dí­jért. Vagyis ha vége a szüretnek, a ládá­kat visszaveszik, így csak öl forint a termelő kiadása. Ezt a tisztességes üzle­tet mások is csinálják, így azután visz- szakerül a gyártókhoz az eladott ládák­nak mintegy fele, amelyeket nem szállí­tottak külföldre, nem tört el stb. A konzervgyárakkal szerencsésebbek a termelők, nagy konténereket adtak, s úgy remélik, lesz elegendő a szedés idő­szakában. * Egy-két hét és lefut a kajsziszezon, ha nem enyhül a kánikula. Ha viszont mérséklődik a meleg, és lassabban, de folyamatosabban érnek a gyümölcsök, augusztus elején szedik az utolját. A dunavecseiek azt mondják, hogy ez esetben a meggyhez hasonló helyzet is előfordulhat. Kezdetben abból is sok­nak látszott a termés, a végén (az el­múlt héten) meg keresték is a kereske­dők, és az ára felfelé lendült. Hogy mi lesz a barackkal? Az időjárás és a piac ma még kiszámíthatatlan, meglepetése­ket is hozhat... Csabai István lök számára kívánatosnak sem, nyugati, megrendelésre dolgozni. A tompái szö­vetkezet is kénytelen volt visszautasítani’ egy NSZK-beli cég ajánlatát. Eszerint különböző faipari termékeket, főként gyermekbútorokat gyárthattak volna az idén is. Ám erre a munkára tavaly már ráfizetett a szövetkezet, mivel hazai híján csak a drága importalapanyaggal tudtak dolgozni. Jobb ellátásra a jövőben sem számíthatnak, ezért kénytelenek voltak megváltoztatni termelési szerkezetüket. Fáipari részlegük már csak hazai meg­rendelésre dolgozik. Á Lágymányosi Fa­ipari Vállalatnak bútorelemeket, a Du- .tépnek ajtólapokat szállítanak. A község egy elhagyott iskolájában újjabb varrodát hozták létre. Elsődleges céljuk ezzel a munkahelyteremtés volt, amiben persze a szövetkezet is szeretné megtalálni a számításait. Egyelőre a Ma­gyar Néphadseregnek varrnak tréningru­hákat az itt dolgozó lányok, asszonyok. Közülük sokan az ingázást, illetve a gaz­daságtalanná vált zöldségtermesztést vál­tották fel az új munkahellyel. Textilüze­meikben sok bedolgozót foglalkoztat­nak. Vasipari részlegükben jól felkészült szakembergárdájuknak, de nem kevésbé a korszerű gépeiknek köszönhetően a legkülönfélébb megbízásokat vállalhat­ják, Egyebek között a Hódgéppel közö­sen 15 borsókombájnt készítenek, ezek közül csupán egy kerül a hazai piacra, a többit a Szovjetunióba szállítják. Végül ebben az esztendőben is sikerült teljesen lekötni kapacitásukat, termékeik többé vagy kevésbé jövedelmezőek. Ám egyál­talán nincsenek arról meggyőződve, hogy éppen ezek hiányoznak leginkább a piacról. Az sem biztos, hogy éppen ezeknek a gyártása legkifizetődőbb. De nemigen van választási lehetőségük. Mert bár a szövetkezeten belüli sokolda­lú munkához adottak a feltételek, hiá­nyoznak más egyéb lehetőségek. Elsősor­ban az alap-, illetve a segédanyagok. Saj­nos, a magyar gazdaságban még mindig nem a piaci szükségletek, hanem á terme­lés lehetőségei, pontosabban azok hiánya határozza meg a termelési szerkezetét. A. M. A sokoldalú titán A sugárhajtásos repülőgépek, a rakétaalkatrészek, valamint atom­reaktor-berendezések gyártásának elterjedése óta egyre gyakrabban le­het hallani a görög mitológia alak­jairól, a titánokról elnevezett fém­ről. Kémiai és fizikai tulajdonságai közül fontos, hogy teljesen tiszta állapotban, hidegen kissé nyújtha­tó, de már csekély mennyiségű szennyezés is rideggé teszi a titánt. Csak magasabb hőmérsékleten oxi­dálódik, savak hatásának jól ellen­áll, szénnel és nitrogénnel egyesül. A természetben elsősorban ásvá­nyaiban fordul elő, például a rutil- ban és az ilmenitben, de egyes ma­gyar bauxitok 1 százalék titánt tar­talmaznak, amely a bauxit feldol­gozásakor az úgynevezett vörös­iszapban feldúsul. Az ilmenit min­den oxidos vasércben megtalálható, de masszívumként vagy homok alakban nagy előfordulásai vannak Indiában, Ausztráliában, Szenegál­ban, Egyiptomban, Madagaszkár­ban, Brazíliában, az USA-ban, Ka­nadában, az Uraiban és Norvégiá­ban. A Föld külső kérge 0,58 szám­lák titánt tartalmaz, s a gyakoriság sorrendjében a 10. elem. Bár laboratóriumban már több mint 100 éve sikerült előállítani, rendszeres ipari tömeggyártását a kezdeti nehézségek leküzdése után csak 1955-ben kezdték meg. Széles körű kutatás folyik ma is a gyártás tökéletesítésére és gazdaságosabbá tételére. Az ilmenit kohósításának első lépése a vas eltávolítása, amit elektrókemencében szelektív redu­kálással érnek el. így titánsalakot és nyersvasat kapnak. A tilánsaiakot klórozzák, így titánklorid keletke­zik, amelyből'több lépésben titán- szivacsot állítanak elő. Ebből to­vábbi bonyolult eljárással titánrúd készül. A tiszta titán a bonyolult, sok lépcsős gyártási eljárás miatt meglehetősen drága. A titánt főleg ötvözőeiemként acélok minőségének javítása céljá­ból használják. A titánacélok pél­dául rendkívül hőállóak. A titán jelentősége kis fajsúlya, kiváló me­chanikai tulajdonságai és korrózió­állósága folytán egyre növekszik, sőt valóságos forradalmat okozott a repülőgépgyártásban, majd a ra­kétákat és űrkutató berendezéseket gyártó iparágakban. A titánterme­lés 99 százalékát ezek az iparágak használják fel. A maradékot a vegyi gépgyártás (szelepek, csövek, tartá­lyok), gázturbinagyártás (turbina- lapátok), a vákuumtechnika, végül az acélipar és az alumíniumipar használja. Külön, speciális felhasz­nálási terület a sebészet: kis fajsú­lya, korrózióállósága, szilárdsága alkalmassá teszi rendellenességek­ből vagy balesetekből származó csontpótlásra, de sebészkésckel is készítenek belőle. Képünkön: a kisfiú jobb oldali bordák nélkül született, ezért ápri­lisban titánötvözelből készült mes­terséges jobb oldali mellkast ültet­tek be neki az orvosok. Az Egyesült Államokban először végeztek ilyen műtétet. (MTI Külföldi Képszer­kesztőség) • Pcnovácz János és Korhely Zoltán a Ilődgéppel közö­sen gyártott borsó­kombájnokat sze­reli. (Gaál Béla fel­vételei.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom