Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)

1989-06-14 / 138. szám

MAGYAR—MAGYAR TÁRGYALÁSOK A PARLAMENTBEN

(Folytatás az 1. oldalról.) kívánunk szakítani. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a közelmúltunkkal való ilyen szembenézést éppen , a mi pártunk kezdeményezte.

Az elmúlt négy évtized teljes elutasítását több okból sem fogadhatjuk el. Egyrészt azért nem, mert e négy évtized távolról sem egységes korszaka a magyar történelemnek. Mélypontjairól, tragédiáiról ma sokat hallunk. Arról azonban már keveset vagy úgyszólván semmit, hogy az elmúlt évtizedek reformtörekvései nélkül sem 1988 májusára, sem a mostani, minőségileg uj szakaszra nem kerülhetett volna sor. Azt is látnunk kell, hogy a kompromisszumos, gyakran visszarendeződő, korlátozott reformpolitika végeredményben erősebbnek bizonyult a visszahúzó erőknél. Bár nem mindig volt képes áttörni a hazai és nemzetközi akadályokat, a reform mégis gondolkodásunk szerves részévé vált.

A hiteles történelmi képre nemzeti önbecsülésünk miatt is szükség van. Ha napi politikai céloktól vezérelten, csak a hibákról, bűnökről szólunk, ezzel komolyan veszélyeztetünk mindenfajta kibontakozást. A kibontakozáshoz ugyanis arra van szükség, hogy higgyünk a cselekvés értelmében, és—bizonytalanságtól sem mentesen reméljük és akarjuk a sikert.

A tárgyilagos tényfeltárásnak nemcsak a ma sokat vitatott politikai eseményekre és közéleti személyiségek munkásságára, hanem gazdasági válságunk okaira is ki kell terjednie. Az ország eladósodása például olyan történelmi örökség, amellyel ma minden összefügg, és ami mindent meghatároz. Tagadhatatlan, hogy rossz beruházási döntések, a gazdasági növekedés voluntarista túlzásai nem csekély szerepet játszottak a mai nehéz helyzet kialakulásában. De az igazsághoz az is hozzátartozik — bár helyzetünket ez nem könnyíti —, hogy a világ országainak döntő többsége a miénkhez hasonló, súlyos gazdasági gondokkal küzd. Közöttük nagy számban olyanok, amelyekben nem kommunista párt van hatalmon. Azt is látnunk kell, hogy a gazdasági modernizációt, a szerkezetátalakítást sikeresen végrehajtó országok is konfliktusok sorát vállalták és társadalmi feszültségek közepette fejlődnek.

A Magyar Szocialista Munkáspárt fontosnak tartja, hogy a gazdaság stratégiai kérdéseiről a résztvevők mindezek ismeretében tárgyaljanak: a gazdasági és szociálpolitikai tennivalók, megoldásuk módozatai ugyanis hosszabb távon is attól függnek, hogy a nemzetközi kötelezettségek teljesítése milyen mozgásteret enged a politika számara.

A súlyos gazdasági helyzetből való kitörés határozott kormányzást és cselekvésre ösztönző társadalmi légkört, közös akaratot igényel. Az elvont reformretorika helyett alapos szakmai egyeztetésekre, politikai kompromisszumkeresésre van szükség egy távlatos gazdasági stratégia kimunkálásához, a stabilizáció és a dinamikusabb fejlődés érdekében.

A Magyar Szocialista Munkáspárt ezért is indokoltnak látja, hogy a gazdaság stratégiai kérdései a demokratikusjogállamban való átmenettel azonos súllyal szerepeljenek a tárgyalásokon. A Magyar Szocialista Munkáspártot e kérdésben nem a felelősség áthárításának — amúgy sem reális -— szándéka vezérli. Sokkal inkább az a felismerés, hogy a békés politikai átmenet a többpártrendszerre csak akkor nem vezet destabilizálódáshoz, az állam és a gazdaság működésképtelenné válásához, ha társadalmi megegyezés születik a terhek méltányos elosztásáról. Ellenkező esetben nyilvánvalóan teljesíthetetlen anyagi Követelések eszkalációjával kell szembenéznünk. A követelések és tiltakozások lavinája megbéníthatja az ország életét, veszélyeztetheti a gazdasági konszolidációhoz nélkülözhetetlen politikai stabilitást. Gondosan mérlegelnünk kell tehát, hogy milyen további áldozatokat kérünk a társadalom egyes rétegeitől, milyen gazdasági — és nem retorikai — fedezetet tudunk nyújtani a lakosságtól kért „hitelekért”.

Szónoki párbajok nélkül

A mai bonyolult, feszültségekkel terhes világban egyik fél sem számíthat könnyű tárgyalásokra. Várható az is, hogy a megegyezés nem terjed ki minden napirendre kerülő kérdésre. Úgy vélem azonban, a legfontosabbakban mindenképpen egyetértésre kell jutnunk. Ennek érdekében is kívánatos, hogy a tárgyalásokon a tényszerűség, a problémák megoldására irányuló, építő szándék érvényesüljön. A deklarációkat, a szónoki párbajokat hagyjuk inkább a választási kampány idejére.

Nem látom például előrevivőnek, ha tovább folytatjuk a vitát akár az asztal formájáról, akár a tárgyalófelek eltérő pozíciójáról. Az érdemi tárgyalások kereteit rögzítő—mindenki által aláírt -álmegállapodás egyértelműen fogalmaz: „A tárgyalásokon részt vevő mindhárom felet azonos jogok illetik meg a konszenzus-formálás során”. Ebből következik, hogy mindhárom fél számára elfogadható kompromisszumok, reális tervezetek kimunkálására van szükség. Annak érdekében, hogy az új alapokra helyezett politikai és gazdasági rendszer mielőbb működőképessé váljon.

A demokratikus politikai átmenetre vonatkozó feladatok és elvek többé-kevésbé körvonalazódtak. A Magyar Szocialista Munkáspárt egyetért azzal, hogy az állam erőszakszervezetei maradjanak távol a napi politikai küzdelmektől, és tevékenységüket törvények szabályozzák. Gondoljunk azonban arra is, hogy a fegyveres testületek elleni hangulatkeltés még soha nem szolgálta a békés átmenetet.

A Magyar Szocialista Munkáspárt I támogatja a pártok azon törekvését, hogy tmegfelelő infrastruktúra biztosítsa számukra a politizálás méltányos feltételeit. A politikai átmenettel kapcsolatos legfontosabb törvények esetében — ilyenek például a párttörvény, az alkotmánybíróságról szóló törvény, a köztársasági elnöki intézmény létrehozása, valamint a választójogi törvény — meglehetősen előrehaladottak az előkészítő munkálatok. Ésszerű lenne, ha a már kidolgozott és .nyilvánosságra hozott törvénytervezeteket tekintenénk tárgyalási alapnak. Természetesen bármely tárgyalófél új javaslatokkal is élhet.

A gazdasági és szociális válság leküzdésének stratégiai kérdései—mint az adósságválság kezelése, a szerkezetátalakítás, az ezzel összefüggő foglalkoztatáspolitikai koncepció, a tulajdonreform, az antiinflációs politika, a bér- és szociálpolitika alapvető kérdései — további előkészítő munka után formálódhatnak csak napirenddé.

A tét nem csekély. A most új szakaszba lépő tárgyalásokkal lényegében azt kell megalapoznunk, hogy a választások után, minél több kérdésben, közösen vállalható programokkal rendelkezzünk.

Ez ugyanis a feltétele annak, hogy működőképes kormányzati koalíció jöjjön létre és elkerülhessük, hogy a magyarországi többpártrendszer a kicsinyes pártharcok tengerébe fulladjon. Ezért azt kell keresnünk, ami öszszeköt, nem pedig azt, ami elválaszt bennünket. Meggyőződésem ugyanis, hogy a most kezdődő tárgyalások kiérlelhetnek egy majdani életképes koalíciót, később politikai szövetségeket is. Ennek tartalmát még korai lenne meghatározni. Az érdekek, programok korrekt számbavétel azOnban garantálhatja a politikai együttműködés eredményességét.

A fontolva haladás nem konzervatívizmus

A Magyar Szocialista Munkáspárt elindult azon az úton, hogy bürokratikus állampártból baloldali szocialista reformpárttá válik. Sürgetőnek tartja például a teljesítményelvű differenciálódást, de síkraszáll azért is, hogy a teljesítménnyel nem indokolható társadalmi különbségek mérséklődjenek. Törekszik a gazdasági hatékonyságra, de ezt össze kívánja egyeztetni a társadalmi szolidaritással. Célul tűzte, hogy a magántulajdon hasson serkentőleg a gazdasági teljesítményre, de nem mond le a hatékonyan működő közösségi tulajdon meghatározó) szerepéről.

Miként az osztrák szociáldemokrácia egyik legendás vezetője fogalmazta: a józan reálpolitikához is szükség van némi utópisztikus többletre, ha a társadalom támogatását meg akarjuk nyerni. Ma nem az utópiák kofát éljük. De az ellenkező véglet is hiba lenne: ha történelmi értékeink feladásával csak prakticista válaszokat keresnénk korunk kérdéseire.

A közeli és távolabbi múlt tapasztalatai jelzik, hogy a szocialista országok megújulási kísérletei ismételten kudarcokba fulladhatnak, tragikus összecsapásokhoz is vezethetnek. Az óvatossagot, a fontolva haladást nem szabad összetévesztenünk a konzervativizmussal. Hadd idézzem Deák Ferencet, a haza bölcsét, aki szerint „az óvatosság, még ha túlzott volna is, mindig figyelmet érdemel”. Hazánkban a dinamikus stabilitás megőrzése — úgy vélem — belső, de egyúttal nemzetközi érdek. A Magyar Szocialista Munkáspárt ezért javasolja, hogy a politikai egyeztető tárgyalásokon minden résztvevő keressea konstruktív együttműködés módozatait. Ha a múltért nem is, a jövőért közös a felelősségünk — mondotta a szándéknyilatkozat befejezéséül Grósz Károly.

Ezt követően dr. Kónya Imrének az Ellenzéki Kerekasztal szóvivőjének adta meg a szót Szűrös Mátyás.

DR. KÓNYA IMRE, ELLENZÉKI KEREKASZTAL:

Három forradalom feladatait kell elvégezni

Magyarország — jog szerint — ezer esztendő óta a magyar népé. Ezen nem változtat az sem, hogy történelme során a népnek alig volt módja arra, hogy gazdaként, szabad polgárként rendelkezzen saját tulajdonával, bár időről időre megkísérelte, hogy birtokba vegye azt, ami az övé.

Történelmi felelősségűnk tudatában, és a Magyar Szocialista Munkáspárttal kötött megállapodásunkkal összhangban mi, az Ellenzéki Kerékasztal szervezeteinek küldöttei azért jelentünk meg ma az Országházban, hogy megkezdjük az érdemi tárgyalásokat a politikai hatalmat ténylegesen birtokló Magyar Szocia- ' lista Munkáspárt képviselőivel és az általa meghívott más szervezetek delegátusaival.

Leszögezzük, hogy a tárgyalások célja a békés átmenet biztosítása a diktatórikus uralmi rendszerből a népakaratot ténylegesen érvényesítő képviseleti demokráciába. •

A tárgyalások során nem a hatalmon akarunk osztozkodni a hatalom jelenlegi birtokosaival. Nem kívánunk a nép feje fölött, annak megbízása nélkül részesedni a hatalom gyakorlásában. Célunk az, hogy valóban hazánk polgárai dönthessenek és döntsenek is arról, kiket, milyen politikai erőket bíznak meg a hatalom gyakorlásával a választásoktól választásokig terjedő időre.

Közel két évszázada, hogyS- végső soron — demokratikus szellemű minden magyar progresszív irányzat, a reformellenzéktől a népi mozgalmakig, a radikálisoktól a munkásmozgalmakon át a kereszténydemokráciáig. Útjukat elállhatták előjogokkal, intervenciókkal 1849-től 1956-ig, csalással és erőftakkal. Visszaszólíthatták, de ki nem pusztíthatták őket, mert mindig erőt meríthettek az önigazgatásra vágyakozó népből, s mert tudták, hogy igazuk van, tudták, hogy a demokráciáé a jövő.

Mi, a császári, cári, despotikus beavatkozásokkal ismételten földre tiport, Trianon-szabdalta, hitlerista és sztálinista diktatúrák által nyomorított nemzet, hogy egyáltalában megmaradjunk, hogy emberi jogokat, munkát és kenyeret biztosíthassunk minden honpolgárnak, önkormányzatot a nemzetnek, függetlenséget az országnak, meg kell hogy egyezzünk a demokráciába való békés átmenet feltételeiben. Akinek szeme van arra, hogy lásson, érteljne van arra, hogy ítéljen, annak fel kell ismernie, hogy nemcsak a jövő a demokráciáé, hanem már a jelen is.

Három be nem teljesült magyar forradalom feladatait kell most békés úton elvégeznünk. Június 16-án az utolsó ilyen hősi kísérletre emlékezik nemzetünk. Az 1956-os forradalmat a szovjet hadsereg leverte, nemzeti bizottságainkat, munkástanácsainkat, újjáéledt pártjainkat pedig a hazai reakció számolta fel. Az ezt követő megtorlás és bosszú újkori történelmünkben példátlan méretű volt.

A megfélemlített és reményét vesztett népnek aztán alamizsnaként juttattak néhány morzsát, a magánszférában elismertek bizonyos szabadságjogokat, és nagylelkűen engedték, hogy az-emberek önmaguk kizsákmányolásával elviselhető körülményeket teremtsenek maguknak. Saját boldogulásunkat csak alattvalóként kereshettük, felelős polgárként közös sorsunk alakításába nem szólhattunk bele. Az ország irányítása a mindenható hatalomra maradt. A szűk hatalmi elit magánügyként kezelte közös ügyeinket.

A félelmek és gyanakvások eloszlatása

Az eredmény ismert: versenyképtelen gazdaság, működésképtelen társadalom, tömeges elszegényedés, megromlott morál. A válság a rendszer válsága, megszűntetni a jelenlegi hatalmi szerkezeten belül nem lehet.

Harminc év bénultsága után végre megszólalt társadalmunk. Független szervezetek létrejötte és nagyszabású megmozdulások jelzik, hogy kezébe akarja Venni sorsának alakítását.

Ennek elősegítése nemcsak erkölcsi kötelességünk, hanem mindannyiunk közös érdeke,, sőt ma már — sokan hisszük a nemzeti fennmaradás alapfeltétele. A népakarat folyamatos érvényesülésének kipróbált, megbízható formája a képviseleti demokrácia. Megteremtésének békés módszere a szabad választás.

Meg vagyunk győződve arról, hogy a szabad választás nemcsak a közélet és a politikai erkölcs mégúj irtásához vezethet, hanem sorsfordító jelentősége lesz nemzetünk történetében.

Tudomásul kéll venni, hogy szabad választásokat csak egy félelmeitől és gyanakvásaitól megszabadult társadalomban lehet megtartani. A félelmek és gyanakvások eloszlatásához idő kell.

A forradalom mártírjainak eltemetése és e tárgyalások megindulása a nemzeti megbékélés kezdetét jelentheti. De valódi nemzeti megbékélést csak a diktatórikus hatalmi rendszer eltemetése hozhat. Erre pedig csak az erőszakszervezetek depolitizálása és szabad választások útján kerülhet sor.

Ezért a hatalom birtokosaival a következő elvek alapján kívánunk tárgyalásokba bocsátkozni:

— A hátalom alapja a népfelség. A szuverenitást egyetlen politikai erő sem sajátíthatja ki és nem nyilváníthatja magát a népakarat letéteményesének.

— A népakaratnak nyílt kimenetelű szabad választásokon kell megnyilvánulnia, amelyből semmilyen,, a demokrácia elveit elfogadó és az erőszakos eszközök alkalmazásától magát elhatároló párt és politikai szerr. vezet nem zárható ki.

— Amíg az országgyűlési képviselők megválasztásával kifejezésre nem jut a társadalom politikai akarata, addig azt ne előzzék meg más országos jelentőségű, például köztársasági elnöki vagy helyhatósági választások.

— A szabad választások eredményét a hatalom is kötelezőnek ismerje el, és utólag semmilyen eszközzel ne próbálja megmásítani.

— Az erős parlamenti ellenzék minden működő demokrácia alapintézménye, amely a kormány működését ellensúlyozza.-— Egyetlen politikai párt vagy szerkezet sem rendelkezhet sajátjaként fegyveres testülettel. A pártok és politikai szervezetek nem gyakorolhatnak tagjaikon keresztül1 befolyást a fegyveres testületek működésére.

— Politikai konfliktusok megoldására semmilyen ürüggyel sem alkalmazhatók a fegyveres erők. Erőszak ellen is csak az erőszak elhárításának mértékéig jogos alkotmányosan fellépni.

— Nem elég az erőszakról lemondani, az erőszak lehetőségét kell kizárni. Fel kell oszlatni a Munkásőrséget, korlátok közé kell szorítani a politikai rendőrséget, a helyi önkormányzatok alá kell rendelni a közbiztonsági rendőrséget, nyilvános ellenőrzés alá kell vonni a fegyverhasználatot.

f. • .

A nép szerezze meg a hatalmat

Csak így szüntethető meg az emberekben bujkáló félelem, csak így válhat a 4- nem csendes, hanem elhallgattatott— többség politizáló honpolgárok közösségévé.'

Mi, az Ellenzéki Kerekasztalt alkotó szervezetek a tárgyalások célját a politikai tényezők színre lépésének és megméretésének szabályozásában látjük.

Ügyariakkor már most is készek vagyunk mindent megtenni, ami valóban rajtunk áll, a válság által teremtett konfliktusok megoldásáért,

de a gazdasági csőd felszámolásáért a választásokig felelősséget nem vállalhatunk, mert az ellenzéki szervezetek’^^ ellenzékként — csak ellenőrizni tudják s kívánják azokat, akik ezt az országot 40 éve kormányozzák és ide vezették.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a gazdaság az összeomlás állapotában "van, s naponta ezrek sorsát temeti maga alá. Rajtuk, azaz rajtunk semmilyen szociális demagógia nem segít. A gazdasági zuhanás megállításának előfeltétele a politikai rendszer megváltoztatása.

Végül nyomatékosan leszögezzük: az Ellenzéki Kerekasztal szervezetei nem azért ülnek le a tárgyalóasztalhoz, hogy a hatalomból maguknak egy-egy részt kihasítsanak, hanem azért, hogy olyan helyzetet teremtsenek, amelyben maga a nép szerezheti meg a hatalmat saját magának. Mégpedig nem erőszakkal, hanem békés eszközökkel.

Magyarország a nép tulajdona, nem szükséges tehát erőszakkal' viszszaszerezni azt, ami amúgyiS'az övé. Csupán fejét kell felemelnie, önmagát megszerveznie és illő öntudattal birtokba venni az országot. Saját hazáját.

Ezután a megállapodásban harmadik tárgyalófélként felsorolt társadalmi szervezetek és mozgalmak szóvivője, dr. Kukorelli István kapott szót.

DR. KUKORELLI ISTVÁN, TÁRSADALMI SZERVEZETEK:

A történelmi csapdák elhárítása a cél

— Kezdeményezői voltunk és vállalói vagyunk ennek a mai kerékasztalnak, ami, valljuk be, kicsit szögletesre sikerült. Jelentősége mégis nagy a békés társadalmi fejlődés nézőpontjából. Az általunk is aláírt megállapodás kölcsönös és józan kompromisszumok eredménye. E kompromisszumokkal, azzal, hogy ki hol ül, nem kelthetünk illúziókat, nem csaphatjuk be a ránk figyelő közvéleményt. Ez a három oldal sok mindent kifejez, de sok mindent eltakar. Nem vitatható az ellenzék és a hatalom szembeállítása. Demokrácia a jövőben aligha képzelhető el a kisebbségi jogokkal védett ellenzék nélkül. Vitathatatlan, hogy az ellenzéki oldalon és néhány más társadalmi szervezet esetében hiányzik a gazdasági infrastruktúra, amelynek általunk is szorgalmazott megteremtése tárgyalásaink és a kormányzat feladatat

El kell ismernünk ugyanakkor azt, hogy ezzel az ülésrenddel a társadalom sok jelentős törésvonalát nem vagyunk képesek megjeleníteni. Csak néhány törésvonalat említek: az ország kezd kettészakadni a pártokba szerveződő közéleti emberekre, az úgynevezett elitre, és a pártosodni nem kívánókra, fővárosra és vidékre, tőkeerősekre és szegényekre. Feszülnek a mélyben további társadalmi ellentmondások is. Ezeket a feszültségeket közösen kell felvállalnunk, s ezt annál inkább megtehetjük, mert e kerékasztalnál a társadalmat mintegy keresztbe szelve is jelen vagyunk. A harmadik oldalon helyet foglaló szervezetek nem kívánják az egység látszatát kelteni. Tagjaik érdekeit képviselve önálló politikai szervezetként vannak jelen, álláspontjukat a konkrét napirendi pontoktól függetlenül, szuverén módón alakítják ki. Jól tudom, kevesen találnak közös vonást ebben az összeverbuválódott, a tárgyalásokon önálló erőként megjelenni kívánó' csapatban. Nem titkoljuk, hogy nem vagyunk egységes delegáció, de nagyfokú toleranciánk van és lesz egymás iránt. Ezt kívánjuk az egységes delegációknak is. Összeköt bennünket az, hogy valamennyien érdekeltek vagyunk a társadalmigazdasági válság leküzdésében. Közös a harmadik oldalon szereplő társadalmi szervezetek esetében az is, hogy nem a közhatalomban való részesedésért folytatott harc az elsődleges célkitűzésük, hanem sokkal inkább például az érdekvédelem, a közösségteremtés. Ezek a, szervezetek nem csak nagypolitikában gondolkodnak. Vállalt célkitűzésünk a szélsőségek elleni fellépés, a társadalmi centrum egyensúlyának megőrzése.

A harmadik oldal legtöbb szervezeténél közösfeher a régi hatalmi berendezkedésben vállalt formális társutas szerep. Sokan ezérj kívánták átültetni delegációnkat az MSZMP oldalára. Ezek a vélemények nincsenek tekintettel a felgyorsult idő hozadékaira, arra, hogy jelentős elmozdulás történt a hatalmi berendezkedésben. A monolit pártirányítás szervezeteink irányában intézményesen megszűnt. Szervezeteink a jövőben sem lesznek pártközömbösek, de tanulva a múltból, nem kívánnak egyetlen egy politikai párt uralma alatt sem tevékenykedni. Vegyük tudomásul: ezekben a szervezetekben, bár eltérő arányban, de jelentős reformerők tevékenykednek. Végtelenül hamis lenne az a beállítás, hogy itt a demokrácia igenlői ülnek szemben azok ellenzőivel. Szeretnénk kinyilvánítani, hogy delegációnkban jelentős számban párton, pontosabban pártokon kívüliek foglalnak helyet. A békés átmenet, a szerves fejlődés nem valósulhat meg kizárólag tabula rasa alapon. Az átmenetnek szerves alkotóeleme azoknak a társadalmi szervezeteknek a megújulása, amelyekre társadalmi igény mutatkozik. Kerékasztalunk sillerének záloga, hogy ne vitassuk egymás legitimitását, mert mindnyájunk legitimitása vitatott. A jövő kérdése, hogy kit igazol vissza és kit s^űr ki a történelem. Magunk részéről nem kívánunk ilyen érvekkel hadakozni, elfogadjuk azt, hogy itt valamennyien teljes jogú tárgyalópartnerként a társadalomnak kisebbnagyobb szeletét képviseljük. A társadalmi bázis megléte minden politikai szervezet tisztességének és hitelességének legfőbb kérdése.

Koriszenzusjogra van szükség

Nézetünk szerint tárgyalásaink legfőbb feladata az, hogy a többpártrendszerbe, a képviseleti demokráciába, a jogállamiságba való átmenet előtt álló történelmi csapdákat elhárítsuk, jáz aknákat felszedjük. Az aknafelszedést köztudottan nem lehet zaklatott idegállapotban végrehajtani. Milyen csapdákról van s;zó? Mindenképpen ilyennek tekinthető a mai törvényalkotási döntéshozatal. A jogállamiság megteremtésének, az alkotmányosságnak az évében élünk, kiváló szakmai műhelyek kínálják fel1 megvételre a jelentősebbhél jelentősebb törvénytervezeteket. A kormányzát dolgozik, teszi a dolgát. Fel kellene vennünk nekünk is e fordulatszámot, mert hiányzik a törvények megalapozásának társadalompolitikai/ oldala, a politikai közmegegyezés. Szerződésünkben leszögeztük:: a! törvényalkotás nem előzheti meg a1 politikai megállapodásokat. Ezzel egyetértünk, és javasoljuk, a már közzétett törvénytervezeteket, így például a párttörvényt, csak az egyeztetéseket követően tűzze napirendre az Országgyűlés. Magyarországnak rendeleti kormányzás helyett konszenzusjogra van szüksége, a törvények uralma a jogállamiság legfőbb ismertetőjegye.

Siettetni kívánjuk a legális viszonyrendszerek kiépítését minden téren, mert ez jelenti az igazi garanciát a Hatalommal való visszaélések,, az esetleges visszarendeződés ellen. Ösztönözzük közösen kiküldendő bizottságainkat a gyors és hatékony munkára, s a dokumentumról döntő plenáris üléseinkről zárjuk ki az obstrukciót, az önös pártpolitikai küzdelmeket. A törvényalkotási folyamat végén ott áll az új alkotmány elfogadása, amiről nézetünk szerint a választások után összeülő Országgyűlésnek kell döntenie. Az országnak az átmenet időszakában sem válságkezelő alkotmányra van szüksége. A teljes körű alkotmányozás elvégezhető, ha a politikai fordulat nem törik meg, és tisztázódnak vitáinkban a közzétett alkotmányi koncepció problematikusabb kérdései, fgy például az, hogy ki az alkbtmányozás alanya, ki a szuverén, ki a gazda ebben az országban?

A másik csapda, hogy a társadalmat irányítani hivatott kormányzati szervek! az Országgyűlés és a kormány társadalmi elfogadottsága vitatott. Ugyanakkor a választásokig ezeknek a rendszeresen bírált szerveknek’kell meghozniuk a fontosabbnál foritosabb gazdasági és politikai döntéseket. A társadalom érdeke, hogy a választásokig ne hozzuk kormányozhatatlan helyzetbe országunkat, honéra segítsük azokat a reformirányokat, amelyek ebben a házban, ahol liiost vendégek vagyunk, már megfogalmazódtak. Segítsük az alkotmányozás évében a közhatalmi szervezetek profiltisztulását.

A harmadik oldal szervezetei nem a kapkodó kormányzati intézkedések és egyes politikusok magatartásának jogos kritikáját utasítják el, hanem azt a szemléletet, amely elvont értékekből és mintákból, és nem a valós

társadalmi rendszerből kiindulva bírál. Társadalmi támogatással a választásokig az Országgyűlés munkája is javítható. A lemondott képviselői helyeken — a pótképviselő mandátum esetleges megszüntetésével - versenyhelyzetben megjelenhetnek az új pártok képviselői is. Jól tudjuk, történelmünkben a kurucos mentalitás az uralkodó. Ám illúzió a többpártrendszerre való átmenettől automatikusan.azt várni, hogy társadalmi és gazdasági bajaink egy csapásra orvosoltatnak. Amennyiben a belépő politikai erők visszautasítják a nem általuk előidézett válság kezelését, még nagyobb terheket hagyunk gyermekeinkre.

Bizalom-, és tudáshiány

A harmadik csapda a társadalmi fogadóképesség hiánya, a manapság sokat emlegetett csendes vágy elhallgatott többség léte. Ők ennél az asztalnál is legfeljebb távolságtartó, tiszteletbeli megfigyelőként vannak jelen. Egy közelmúltbeli választási eredmény, vagy inkább eredménytelenség szerint ez közel hatvan százalék. Országunkban a bizalomhiány mellett óriási tudáshiány van, nehéz az eligazodás az egy év óta ránk szakadó nyilvánosságban.

Ez az intellektuális válság annak a politikának a következménye, amely a nem termelő jelzővel ajándékozta meg az oktatást, a kultúrát és a tudományt. Ezen a politikán változtatni a kormányzat felelőssége. A mi felelősségünk pedig a többi között, hogy közreműködve ennek a politikának az átalakításában próbáljuk meg közvetíteni az állampolgárok valós érdekeit. Közvetíteni vagyunk hivatottak azt is, hogy a politikai, gazdasági reformoknak nem a holnapi pénztárcában lesz meg a hozadéka.

Jobbnál jobb országos és helyi programokkal tele az ország, pozitív fogadtatása volt a miniszterelnöki programnak is. Nagy történelmi közhely érvényesül ma nálunk: egyetlen program sem lehet sikeres társadalmi támogatottság, bizalom nélkül. Ehhez a tényleges társadalmi-gazdasági helyzetünkkel való nyilvános szembenézés szükséges. A hallgatag többséget minden politikai szervezet — a szociális demagógiát valló szervezetek is — megcélozzák. A nagy közös felelősség, hogy ki fogja őket elérni. Bízzunk abban, hogy az őszinte, hiteles emberi szónak még van termőtalaja ebben a hazában. A csapdaelhárítás mellett tárgyalóasztalunk feladata és felelőssége őrködni azon, hogy a békés átmenet fennmaradjon. Egyrészt el kell vetnünk a direkt politikai harc minden eszközét és intézményét a nyilvánosságban és megalkotandó törvényeinkben egyaránt. Másrészt politikai és gazdasági stabilizátorokat kell felépíteni. Ilyen gazdasági stabilizátor lehet például a közterhek arányosabb elosztása, ilyen politikai biztosíték — ezt csak nehány képviselt szervezet nevében mondhatom — a köztársasági elnök megválasztása még a parlamenti választások előtt.

A harmadik oldal egyetért abban, hogy napirendjeinken két fő téma szerepeljen, nevezetesen a demokratikus politikai átmenet megvalósítását szolgáló elvek és szabályok meghatározása, illetve a gazdasági és szociális válság leküzdésének stratégiai feladatai.

Szereptévesztés lenne részünkről, ha most kormányprogram szintű gazdasági és politikai stratégiával állnánk ek>. Nyitó plbnáris ülésünkön nem ez a feladatunk, hanem az, hogy a nyilvánosság előtt kijelentsük együttműködési és tárgyalási szándékainkat.