Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)

1989-06-13 / 137. szám

1989. június 13. • PETŐFI NÉPE • 5 CSAK A LEHETŐSÉGEINKET TÉKOZOLJUK Azt mondják a katymáriak is: hagyjanak bennünket dolgozni! • Ilyen fabázakat gyártanak tőkés exportra. • Gépeket vásárolni az exportpályázat révén kapott pénzből tudott a szövetkezet. Felvételünkön: Balázsné Gyertyán Franciska és Varga Mária vastagoló gyalugépen dolgoznak. Kiskőrös és környéke gazdasági struktúrájá­ban, az agrárágazatban igen jelentős szerepet töl­tenek be a kis-, a háztáji és a kisegítő gazdaságok, egyszóval:, a kistermelői tevékenység. Bizonyíték erre, hogy az elmúlt évben a lakosság bevételeinek 58,5 százaléka származott mezőgazdasági termék értékesítéséből. Ez tehát nagymértékben meghatá­rozza az itt élő emberek életkörülményeit, kötődését, hangulatát — állapította meg Kiskőrösön a párt városi végrehajtó bizottsága. A termelők döntő többségében valamelyik nagyüzemmel együttműködve — szövetkezed tagként vagy szerződéses viszonyban — végzik viszonylag önállóan tevékenységüket. A városban 1688 magánkistermelőt tartanak nyilván, akiknek nagy része bérleti viszonyban szőlőt művel, de ők is integrációban termelnek. Akadnak olyan termelők is, akik teljesen önállóan gazdálkod­nak, számokra az elmúlt évben a kínálati piac bővülése miatt jelentős értékesítési gondjaik voltak. A teljesség kedvéért kell megemlíteni, hogy Kiskőrösön mindössze 21 magánkistermelő rendelkezik 1,5-3 hektár földdel. Csökkenő jövedelmek, érdektelenség Erősíteni kell a kisárutermelést és feltételeit KISKŐRÖSI HELYZETKÉP Katymárról a tejszállító kocsi nem megy tovább. Visszafordul. Ugyanis a következő település 1 Jugoszláviában van. Hogy kiesnek a belföldi, átmenő forgalomból, a katymáriak számára csak az egyik hátrány. Sokkal jobban megnehezíti életüket az, hogy minden fontosabb centrumtól — a megyeszék­helytől, a fővárostól — messze vannak. Földrajzilag. Mert egyébként a hangu­latuk, a közérzetük akár a városiaké: erjedő, forrongó. Legalábbis ezt ta­pasztaltam a helyi Fa- Kárpitos és Vas­ipari kisszövetkezetben. Először Barisich Miklóssal, a szak­ipari részleg vezetőjével beszélgettünk. A részlegvezető kifakadt: elegük van már a vidéken élők hátrányos megkü­­lönböztetettségéből, az értelmetlen és káros gazdasági szabályozókból, a szo­ciálpolitika ellentmondásaiból. Köz­ben megérkezett Petres János, a szövet­kezet elnöke, aki munkatársától füg­getlenül, hasonló érzelmi töltéssel tárta elém gondjaikat, bajaikat. „Mi közünk a városokhoz?!” Fa-, kárpitos-, vas- és szakipari tevé­kenységet, személyi szolgáltatást foly­tatnak, sokféle szakmunkás dolgozik szövetkezetükben. Csak éppen a szük­ségesnél kevesebb. A kévés fizetés mi­att. — Hosszú éveken, keresztül meg volt kötve a kezünk a jövedelemnövelésben — mondta az elnök. —; A szolgáltatás­ban például csak 2-3 százalékos eme­lést engedélyeztek, más területen pedig a szankciókkal tették lehetetlenné a jö­vedelemnövelést. Az, hogy a nyereség is beszámított a bérszínvonalba, to­vább nehezítette a béremelés lehetősé­geit. Mivel a kisszövetkezetekre liberá­lisabb szabályozók vonatkoztak, ta­valy mi is átalakítottuk szövetkezetün­ket. De már nagyón nehéz a sokéves lemaradást behozni. Az elmúlt évben 67 ezer forint volt az átlagbérünk, veze­tői prémium nélkül, a nyereség két havi keresetnek megfelelő összeg. A tagok­nak valamivel több. . — Azóta viszont a kisszövetkezetekre vonatkozó szabályozók is szigorodtak — vetettem fel. .—Valóban. A múlt esztendőben vál­lalkozási adót fizettünk, ez a nyereség és a szövetkezeti tagok bérének 25 szá­zaléka volt. Az idén már jóval többet, a nyereség 50 százalékát vonja el tő­lünk a központi költségvetés. De ennél jobban fájlaljuk a társadalombiztosítá­si hozzájárulás aránytalanul nagy mér­tékét. A jövedelem 53 százalékát fizet­jük ezen a címen, tíz százalékát a dol­gozó, többit a munkáltató, önsegélye­ző csoportok ennek a feléből is rentábi­lisan gazdálkodnának! Nyilvánvaló, hogy annak az 53 százaléknak jó részét a központi költségvetés nyeli el. Szó volt róla, hogy a gazdálkodó szerveze­teknek műszaki és tudományfejlesztési, valamint lakásépítési hozzájárulást kell majd fizetniük központi alapba. Tud­juk, nem szavazta meg az országgyűlés, de mi a garancia arra, hogy legköze­lebb is nemet mondanak a képviselők? Ha arról lenne szó, hogy a saját dolgo­zóinknak lennénk kötelesek ilyen ala­pot képezni, azt mondanám: nem szép ugyan, hogy föntről megint beleavat­koznak a dolgunkba, de jó, rendben van. Csakhogy mi közünk nekünk a városokhoz?! A helyi tsz-szel együtt 4-5 milliót fizettünk volna lakásépítési alapba, miközben Katymáron szolgá­lati lakást sem tudunk adni a pályakez­dőknek! A vidékiek pénzéből is a me­gyeszékhelyt, a fővárost építik, miköz­ben a falvaik infrastruktúrája alig fejlő­dik. Persze, hogy a városba igyekeznek a fiatalok! Ez talán nem falurombolás? Kiszolgáltatva? — Ugyan kit érdekelnek a centru­moktól távol élők? Például a külkeres­kedelmi cégek miért nem telepítenek képviseletet több vidéki városban? A mi környékünkön mondjuk Baján vagy Bácsalmáson? Ha valamit aka­runk, utazhatunk Pestre, több mint 200 kilométert. Azt kérdi, mire való a tele­fon? Mi nem vagyunk benne a crossbar hálózatban, reggel nyolckor meghívjuk Pestet, jó, ha meg aznap bejön. Tessék így dolgozni, ügyeket intézni! Faháza­kat gyártunk tőkés exportra, kárpitos­részlegünk a Blévisz megrendelésére szintén csak tőkés exportra termel. Partnereink elégedettek munkánkkal, mi azonban teljesen ki vagyunk szol­gáltatva a külkereskedelmi cégeknek. A földrajzi távolság miatt; az előítélet miatt, amivel viszonyulnak hozzánk, a „vidékiekhez”. De nem utolsósorban azért, mert a külkeresek nem a magyar termelők érdekeit nézik... " — Mire alapozza feltevését? — Tapasztalat ez, nem feltevés. Per­fekt beszélek németül, értem, hogy a mi kereskedőink mit tárgyalnak a nyugat­németekkel. Nem a külker cégek, ha­nem egyes dolgozók, csoportok van­nak elkötelezve a tőkéseknek. Nem vé­letlenül buknak ki a botrányok hol itt, hol ott. Pedig éppen elég problémánk van a tőkés exporttal egyébként is. Jö­vedelmezősége egyre inkább csökken, jó, ha a cégek nullára ki tudják hozni e tevékenység pénzügyi mérlegét. Leg­alábbis a könnyűiparban ez a helyzet. — Miért vállalkoznak rá mégis? — Mert csak a tőkésexport-pályázat révén van lehetőségünk a termelés fej­lesztésére. Mert csak igy kapunk ked­vezményes hitelt. (Kedvezményes? Nem. Csak a termelő érdekét is nemi­leg figyelembe vevő!) S végül: mért csak így tudunk folyamatosan dolgozni, mi­vel belföldi megrendelésre nem, vagy csak alig számíthatunk. Ma már ott tartunk, hogy ha egy cég nem akár munka nélkül maradni, akkor külföld­nek dolgozik. ^Csakhogy ennek is ször­nyű feltételei vannak. „Csön-csön-gyűrű”! Faházgyártásunkhoz egyetlen alapanyag-beszerzési forrásunk van: az Érdért — folytatta az elnök. Rajtuk keresztül kapjuk a Szovjetunióból a fe­nyő fűrészanyagot. Ha kapjuk. A szál­lítással gyakran előfordulnak problé­mák. A múlt év elején például, amikor már láttuk, hogy báj lesz, mert nem jön az áru, s nem tudunk termelni, elmen­tünk az Ipari Minisztériumba segítsé­gért. Onnan az árhivatalba, onnan a tervhivatalba, onnan a külkereskedel­mi minisztériumba utasítottak bennün­ket. Ez utóbbi helyen végül megmond­ták, hogy az Ipari Minisztérium tárca­közi bizottságához tartozik az ügyünk. Visszatértünk tehát oda, ahonnan in­dultunk. De az illetékes elvtárs — aki­nek a kiléte után is nyomoznunk kellett jgj& szabadságon volt, s ezalatt senki sem helyettesítette. — Végül hogyan intézték el az ügyet? — Sehogy. Ugyanis átszerveztek az egész minisztériumot, az a terület, aho­vá a mi ügyünk tartozott, gazda nélkül maradt. Bekövetkezett, amitől féltünk: júniusban, júliusban alapanyaghiány miatt nem tudtunk dolgozni. — Később megkapták a fenyőfűrész­árut? — Meg bizony, Ausztriából. Látva, hogy képtelenek vagyunk megbirkózni a problémával, nyugatnémet partne­rünkéi- akinek a faházat gyártjuk —, szerződést kötött egy osztrák céggel. Ők szállították le nekünk a szükséges alapanyagot. Csakhogy nem a 6—6,5 ezer forintos Erdért-arért, hanem 10 —10,5 ezer forintért köbméterét. A nyugatnémet partner többet adott ugyan a termékünkért, de nem annyi­val, amennyivel drágábban vettük az alapanyagot. — Akkor most ráfizetnek? — Csak azért nem, mert a magyar fűrészanyag kicsit olcsóbb, így nemi nyereséghez jutunk. Kiegyenlíti, amit a másikon veszítünk. Nem is volt, nem is lesz az idén gondunk az alapanyaggal! Igaz, ebben a Trédex Külkereskedelmi vállalatnak is szerepe van. Ami hiányzik a nyilatkozatokból — Eddig csak a fáról beszéltem — folytatta Petres János —, pedig minden más egyéb, belföldi kiegészítő anyaggal is probléma van. Időnként hol ez, hol az tűnik el a piacról. A minőségük sok­szor megbízhatatlan, mégis, hol az egyik, hol a másik lesz drágább. — Meggyőződésem, hogy a refor­mok érdekeben alig történt valami a magyar gazdaságban. Még most is, mint 1945 óta mindig, csak a lehetősé­geinket tékozoljuk! Adjanak nekünk, termelőknek alapanyagot, hagyjanak bennünket dolgozni es ne raboljanak ki úgy, hogy az egyszerű újratermelésre sem telik: nos, ha tisztességes feltételek között dolgozhatnánk, fölvirágoztat­­nánk a gazdaságot, s dinamikusan nö­velhetnénk a nemzeti jövedelmet. Nem értem: ■ a kormánynak nem erre van szüksége... ? Gűzsbakötve Tévedés ne essék: a katymári kisszö­vetkezet nem a gyengék, a rosszul gaz­dálkodók közé tartozik. Vezetőiből nem a tehetetlenség beszél. Tavalyelőtt 40 millió forint volt az árbevételük, 1988-ra, mivel egy tennék gyártásával felhagytak, csak harmincat terveztek, de 33 millióra teljesítették. Tőkés'ex­portértékesítésük 11 millióról 13 milli­óra növekedett az elmúlt esztendőben, az idén várhatóan 15 millió lesz. Nyere­ségük 87-ben 6, tavaly 5,1 millió forint volt. Mindez azt mutatja, hogy a szűk­­. re szabott lehetőségekből is kihozzák, amit csak lehet., De hol tarthatnának már, ha engednék, ha hagynák kibon­takozni törekvéseiket! ' Atmási Márta Nem ösztönző a minőség A szőlőtermesztés — a jelentős kézi munkaerő miatt ?%- .mindin­kább a kistermelők körébe megy át. Jelenleg az a helyzet, hogy a nagyüzemek borforgalmának mintegy 50-90 százaléka származik tőlük. (50 százalék az állami gaz­daságban, 80-95 százalék a szövet­kezeteknél.) A kistermelők köré­ben sajnos mérséklődik a telepítési kedv, amelynek oka a jövedelme­zőség drasztikus csökkenése, s a bizonytalan értékesítési lehetőség. A táblás — állami támogatással létrejövő — telepítések iránti igény lényegesen csökkent, ugyanis az e helyeken alkalmazott kötöttségek­től idegenkednek a termelők. Je­lenleg a feljutó szórványtelepítések a jellemzőek, de itt sincs lényeges elmozdulás a minőségi borfajták irányában. Az elmúlt évek keresleti piaca a mennyiségi szempontoknak adott elsőbbséget, a borok elkeltek a bel­földi és a szocialista piacon egy­aránt. Most a belföldi piacon a fizetőképes kereslet csökkenése mi­att az olcsó borok iránt érdeklőd­nek, így a felvásárlók árskálája be­szűkült, igazán nem ösztönzi a kis­termelőket a minőségi borszőlők, borok előállítására. A szőlőter­mesztőket mindezek mellett a nagyüzemek gépi szolgáltatással, kedvezményes anyagbeszerzéssel, egyes esetekben azok megszerzésé­vel és az áru értékesítésével segítik. Sajnos, az értékesítésnél jelentkező érdekellentéteket ez idáig még nem sikerült minden gazdaságban kel­lőképpen mérsékelni. Csak közösen lehet Az állattenyésztésen belül a ser­téstartás és -hizlalás majdnem tel­jes egészében kistermelői tevékeny­ség. A tartási kedv azonban az utóbbi időben jelentősen csökkent, például a Kiskőrösi Állami Gazda­ságban 6 ezer darabbal kevesebb volt a kiadott állomány, Császár­­töltésen 20-30, Soltvadkerten 20 százalékkal csökkent a felvásárlás. Az ok egyszerű: csökkent a jöve­delmezőség. A nagyüzemek 2000- 4000 forint darabonkénti előleg­gel, kedvezményes takarmányellá­tással és az állatok értékesítésével segítik a vállalkozókat. A Kiskő­rösi Állami Gazdaság például a sertéstartás teljes költségét meg­előlegezi. A kistermelők többsége igényű is a nagyüzemek anyagi tá­mogatását, ugyanis saját erőből képtelenek lennének meghitelezni az állattartás költségeit. A nagy­üzemeket az integrációban az ezért járó állami támogatás, a szövetke­zeteknél ezt még a tagság elvárása is motiválja. Van olyan együttmű­ködés is, ahol a nagyüzemi feláron felül az állami támogatásból is jut­tatnak a kistermelőknek. A csirke, az angóranyúl tartása is lényegesen csökkent, ami ugyan­csak jövedelmezőségi okokra ve­zethető vissza. A libatenyésztésben jó jövedelmet lehet elérni, de széles körű elteijedésében a naposlibák hiánya és életterük biztosításának feltételei korlátként jelentkeznek. A tehénállomány drasztikus csök­kenése munkaigényességével és a tanyavüág bizonyos felszámolásá­val indokolható. Kiskőrösön és környékén a gyümölcstermesztés nagysága még ma nem jelentős, de kezd körvonalazódni egy gyü­mölcstelepítési tendencia. Van bőven tennivaló A kistermelés fellendítésének fel­adatai nagyon sokrétűek, s ennek tennivalóit a párt a következőkben látja: a kisárutermelés — valós pi­acgazdaságban —nagyobb szakér­telmet igényel, amelyhez az integrá­ló nagyüzemeknek jelentős segítsé­get kell nyújtani. Az együttműkö­dés csakis akkor lehet eredményes és hosszú életű, ha az korrekt, köl­csönös előnyökön alapul. Az integ­rációban az irányító szerepet a nagyüzemeknek kell vállalniuk, a felvásárlási áraknak tükrözniük kell a piaci viszonyokat. Az termé­szetes, hogy csak a piac igényeihez rugalmasan alkalmazkodni tudó kisárutermelés tartható fenn, de a gazdaság minden szférájában szük­séges verseny helyzetet teremteni. Ezért a kisárutermelés feltételeit fo­lyamatosan javítani szükséges, fi­gyelembe véve a verseny- és szek­torsemlegességet. A szövetkezeteket valós szövet­kezéssé kell átalakítani, amelyek­nek legfontosabb tennivalója a tagság kiszolgálása, az értékesítés, a beszerzés és a szolgáltatás. Ugyanakkor a kistermelők szaba­don dönthessenek, hogy integráci­óban vagy önállóan akarnak dol­gozni, akár közvetlen kereskedel­mi tevékenységet is folytatni. A termékek felvásárlásánál kiala­kult érdekellentéteket oldani kell, amire alkalmas lehet az úgyneve­zett elszámoló ár. Mindemellett ki kell állni a kistermelők érdeke mel­lett, támogatni és szorgalmazni a térségi szakmai érdekképviseletek megalakítását. Szükségesnek tartják a kister­melők adóztatásánál az 500 ezer forintos bruttó árbevételi adómen­tesség határának 600 ezer forintra való módosítását, ami megfelel az eddigi infláció mértékének. így sem biztos, hogy a tevékenység nyereséges, mert kevesen tudják, hogy a termelő a szőlő után ezen felül igen jelentős területarányos jövedelemadót is fizet. Eddig 2 mil­lió forint alatti bruttó árbevétel kistermelői adóztatás alá esett, ez szintén inflálódott, a határt itt 2,4 millió forintnál kellene meghúzni. A szövetkezeti és a földtörvény módosítása után meg kell adni igény szerint annak a lehetőségét, megfelelő elszámolás után azok­nak a kistermelőknek az integráci­óból való kiválását, akik úgy vélik, hogy saját lábukon is meg tudnak állni. Ahhoz is segítséget kell nyúj­tani, hogy a kistermelők élelmi­szer-ipari tevékenységet folytassa­nak és igény szerint az állattartók­nak földet adni saját takarmány­­előállítás céljából. Amennyiben a kormányzat a különbözeti földjá­radék újraelosztásáról dönt, úgy területe után a kistermelő is része­süljön ebből a föld aranykoronájá­nak mértékében. Tennivaló van tehát bőven, de a kistermelés érdektelenségét, csök­kenő jövedelmének megállítását meg kell végre kezdeni. Gémes Gábor • Kárpitosüzemük termékei a Blévisz megrendelésére készülnek és teljes egészében tőkés exportra kerülnek. Gyeflai Lajosné és Bakos Mihályné franciaágyat kárpitoz­nak. (Tóth Sándor felvételek) PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK Tóth Menyhért-alapítvány A Bács-Kiskun Megyei Tanács a Tóth Menyhért-élet­­mű népszerűsítésére alapítványt létesített, melynek az elnyerésére a pályázati felhívást az alábbiakban közöl­jük: Pályázhatnak azok a képző- és iparművészek, akik munkásságukkal kapcsolódnak Tóth Menyhért szellemi örökségéhez, valamint azok a művészettörténészek, akik Tóth Menyhért életművét kívánják feldolgozni. E kör kiegészülhet azokkal az írókkal, zeneszerzőkkel, filmren­dezőkkel, fotóművészekkel, akik az általuk művelt mű­vészeti ág területén Tóth Menyhért életművéhez kapcso­lódó műveket hoznak létre. Az ösztöndíj havi összege 6000 Ft. A pályázati kiírás alapján egy személynek 12 hónapra, illetve két személy­nek 6 hónapra ítélhető oda, vagy díjként is adományoz­ható a már elvégzett és elismert munka alapján. Az alkötómunkához kötődő dologi kiadásokra utazási költségre 28 ezer Ft értelem szerint ösztöndíjként is kiu­talható az alapítvány 100 00Ö forintos összegéből. A pályázatot a Bács-Kiskun Megyei Tanács művelő­dési osztályára (6000 Kecskemét, Május 1. tér 3.) 1989. június 30-áig kétjük beküldeni. A pályázókat 1989. de­cember 15-éig tájékoztatjuk az alapítvány odaítéléséről. Művészeti ösztöndíj A Bács-Kiskun Megyei Tanács 1990-re a művészeti alkotómunka támogatására közreadja a művészeti ösz­­töndijpályázat feltételeit. Az ösztöndíjat megpályázhatja bármely művészeti te­rület alkotója, aki Bács-Kiskun megye művészeti közéle­tének, valamint a megyében lévő egyes települések művé-' szeti életének a fejlődését, az előbbrevitelét szolgálja. A pályázatot benyújthatják maguk az alkotók, illetve javaslatot tehetnek a megyei intézmények, állami és tár­sadalmi szervezetek vezetői. A kérelemhez csatolni kell a tervezett vagy készülő alkotás rövid ismertetését, terve­zetét, a szükséges dokumentációk kíséretében (vázlat, makett, leírás stb.). Az ösztöndíjra a pályázatot a Bács-Kiskun Megyei Tanács V. B. Művelődési Osztályára (6000 Kecskemét, Május 1. tér 3.) 1989. június 30-áig kétjük benyújtani. A pályázókat december 20-áig tájékoztatjuk az ösztöndíj odaítéléséről.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom