Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1989-06-08 / 133. szám
1989. június 8. • PETŐFI NEPE • 5 ÚJJÁALAKÍTOTT TEHENÉSZETI TELEP Furfangos takarmányozás t Finom nyakú, hatalmas tőgyű, jó tejtermelő tehenek. Az istállók már rendben, a tehenek, üszők megnyugodva, békésen kérődznek új helyükön, a gépkocsiparkoló kibetonozva, a kicsiny szabad területeken zöldül a parkfű, a tűzivíz-tároló homokdombja nyílegyenesre simitva. A tehenészeti telepet éles szemű szakemberek járják be, ez a műszaki átadás napja, bár az egyes részlegeknél, mint például a fejőházban, már régen dolgoznak. A tehenészeti telep rekonstrukciójának befejező pillanatai ezek Garán, a Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. Most, amikor a szakemberek csak fejcsóválva, kételkedve emlegetik a tehenészetet. Csakhogy itt, az istállókban — immár szabadtartásos rendszerben -— finom nyakú, hatalmas tőgyű, piros-tarka, átlag 80 százalékos vérhányadú, holsteinfríz tehenek állnak. Két év alatt, míg a rekonstrukció tartott, válogatták, fejlesztették az állományt. Mire kialakult az ötszáz férőhelyes telep, a tehenektől már 6000 liter tejet várhatnak évente, 3,8-3,9 százalékos zsírtartalommal. A tenyésztésben elévülhetetlen érdemei vannak az inszeminátornak, illetve annak az amerikai bikának, amelyik rendkívül jó, a gépi fejéshez alkalmas tőgyformát örökít, a nagy tejtermelésről nem is beszélve. No, meg a takarmányozásnak, amelyet e gazdaságban egyértelműen a melléktermékekre alapoznak, sok furfanggal, vagy inkább józansággal. A tagok ugyanis nagy mennyiségben termelnek csemegekukoricát, amelynek szára a szövetkezet tulajdona a szerződés szerint. Hogy vigyáznak rá, holdanként ezer forinttal honorálják. A feldolgozóktól pedig visszfuvarként érkezik a csuhé, illetve a feldolgozhatatlan hulladék. Mindebből siló készül, sőt belekeverik a 430 hektár tavaszi árpa szárát, amelyből azért marad almozásra is. Ehhez már csak a tejelőtáp szükségeltetik, no meg a 70 hektár bérelt, telepített gyep szénája. Van ezentúl a gazdaságban 430 hektár vetőmagborsó is, amit eddig szárítottak, báláztak, ezentúl viszont a silóba kerül. Mezőhegyesi példa alapján még ezen túl is javítani kívánják a siló béltartalmát. Hátvan hektár lucernát telepítettek, amelyet a megbontott silókazalba zölden rétegeznek majd. így a levélpergéssel szinte egyáltalán nem csökken a növény fehérjetartalma, emelkedik viszont a silóé. Mezőhegyesen, ezzel a módszerrel készült silót etetve, ezer literrel emelkedett a tehenenkénti tejtermelés. Garán sem várnak sokkal gyengébb eredményt. G. E. TÉESZEK NÉLKÜL NEM MEGY A mezőgazdasági kamara esélyei Az állami gazdaságok idei első országos értekezletén nagy tapsot aratott Németh Miklós miniszterelnök, amikor bejelentette, hogy támogatja a mezőgazdasági kamara létrehozására vonatkozójavaslatot. A tapsot követően azonban mély csend állt be, no, nem az értekezleten, hanem az azt követő hetekben. Úgy tűnt, nem történik semmi az ügy érdekében. Aztán, mintha mindenki „magához tért volna” a váratlan örömből vagy netán váratlan megrázkódtatásból. Az Állami Gazdaságok Országos Egyesülése (ÁGÉ) közzétette elvi javaslatát, ezzel kapcsolatban megjelent egy TOT-vélemény, és hamarosan a TOT is meghirdette saját átalakulási programját. Nyilatkozott Váncsa Jenő ügyvivő miniszter, sőt még a Magyar Gazdasági Kamara főtitárhelyettese is. A hangsúlyozottan „alulról építkező” mezőgazdasági kamara szervezése érdekes módon felülről szorgalmazottnak látszott. Ámde történtek „alsóbb szinten” is erőfeszítések, igaz, jóval kevesebb hírveréssel (Bács- Kiskunban például a szervezők e belügybe a legkevésbé sem kívánták bevonni a sajtót). Az ország minden megyéjében térségi megbeszéléseket tartottak, illetve tartanak állami gazdasági igazgatók, tsz-elnökök, élelmiszer-ipari vállalati vezetők részvételével. A megbeszélések lényege röviden ennyiben foglalható össze: ki kit tud — és miről1— meggyőzni? Arról persze az ágazatban senkit nem kell meggyőzni, hogy a magyar élelmiszer-gazdaság igen súlyos helyzetben van. Arról sincs vita, szükség van-e új, korszerű, erős érdekképviseletre. Mindenki igennel szavaz, sőt, sokan ettől várják minden baj azonnali megszűnését. De már abban, hogyan, milyen formában valósuljon meg ez az érdekképviselet, nem egységesek a nézetek. Ami talán egyenesen következik az ágazat széttagoltságából, a termelőszövetkezet—állami gazdaság—élelmiszeripar háromszögéből. Ámbár, ha figyelembe vesszük a mezőgazdaságban fejlett kistermelői, magángazdálkodói szférát, nyugodtan beszélhetünk négyszögről. E négyszög nem minden tagja érzi úgy, hogy az ő érdekei egybeesnek a többiekével, illetve, hogy éppen a leendő mezőgazdasági kamara az a szervezet, amelynek keretében az ő és a többi szektor érdekei „egybecsiszolhatók” az ágazat egészének hasznára. Milyen lesz a mezőgazdasági kamara? Ezt még leghívebb hivei sem tudják pontosan. Az elképzelések szerint szigorúan szakmai szervezet lenne, szektorsemleges és alulról építkező, azaz a területi kamarákból szerveződne az országos. A szakszövetségek (például a sertéstenyésztők szövetsége) a kamarán belül fejtenék ki tevékenységüket, így, mondjuk, egy gazdálkodó szervezet egyidejűleg lehetne egy vagy több szak- és a területi szövetség tagja. A kamara legfőbb feladata lenne az érdekvédelem és érdekképviselet „kifelé”, valamint a (vélt és valós) ellentétek feloldása a vertikumon, tehát az élelmiszer-gazdaságon belül. A kamarai gondolat támogatói szerint pontosan meg kell vizsgálni, melyek azok a minisztériumi háttérintézmények, termelést kiszolgáló intézetek (például agrokémiai, növényvédelmi hálózatok), amelyeket érdemes a kamarai keretbe beépíteni. A kamaráról szólva leginkább a nyugatnémet vagy az olasz példákat szokták emlegetni. Az NSZK-ban szinte az egész szakmai, üzemgazdasági- irányítás a kamara hatáskörében van, ezenkívül szaktanácsadást és más szolgáltatásokat is nyújt. Az olasznak ezzel szemben jóval kisebb a feladatköre. De emellett mindkét országban léteznek a parasztszövetségek (Olaszországban három), amelyek politikai érdekképviseletet látnak el, és szigorúan önkéntes szervezetek. A magyar kamara hívei ma már hangsúlyozzák: a leendő mezőgazdasági kamara léte nem zárja ki a parasztszövetséget, illetve a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetségét, sőt, a kettőnek egymás mellett, egymást segítve kellene működnie. Ma, úgy tűnik, a kamara létrehozásával a legkevésbé a téeszek értenek egyet. Egyfelől bizonytalanok a TÖT jövendő sorsát illetően, másrészt az eltelt évtizedek során annyiszor állították szembe őket az állami vállalatokkal, az „élenjárókkal”, hogy első reakciójuk a nagyon erős tiltakozás volt — ami állítólag az utóbbi hetekben, hónapokban már gyengült. Mint hírlik (hivatalosan nem jelentették be), éppen ma délelőtt, találkoznak Budapesten a MÉM, az ÁGÉ, a TOT <és az Agrár Reformkor képviselői, hogy egyeztessék álláspontjukat és megpróbálják „meghatározni az alakuló szervezetek működésének határait”. Az egyeztetések és egyezkedések sora még mindig végtelennek látszik, mindenki hajtogatja a magáét. (Elvben a fentebb felsorolt szervezetek közül három szükségesnek tartja a kamarát.) Feltehetőleg a „vagy-vagy” korszakon túljutottunk, most az „is-is”-nél tartunk. (Tehát kamara is, parasztszövétség is.) Mindenesetre a termelőszövetkezetek nélkül elég nehéz elképzelni bármiféle szakmai érdekképviseleti szervet. A győzködés még folyik, de egyre jobban szorít az idő. M. Á. ÁTALAKULÁSI TÖRVÉNY Nem kötelező csak lehetőség Megint sikerült egy tetszetős csónakot fabrikálni, csak éppen a víz hiányzik alóla, no meg néhány evező hozzá — így vélekednek sokan az átalakulási törvényről, amelyet a napokban fogadott el a parlament. A hajósnyelven fogalmazott kétkedések közgazdászul olyasvalamit jelentenek, hogy Magyarországon egyelőre nincsenek meg az átalakuláshoz szükséges piaci feltételek, és igazából még hiányzik az átalakulást ösztönző tényezők rendszeré is. Mások szerint a csónak alatt már csordogál a víz, és legalább egy törött tollú evező is akad. Akárhogyan is, az átalakuláspártiak nem reformisták vagy baloldaliak, s akik az átalakulás lehetőségével nem kívánnak élni, nem sztálinisták vagy fundamentalisták. Egyszerűen azért, mert az átalakulási törvény nem ideológiai-politikai kérdés, hanem szigorúan technikai, szakmai probléma. „Ez még nem tulajdonreform” — állítják a törvény készítői. Nem reformlépés, jogi probléma Az átalakulási törvény létrehozásának gondolata a társasági törvény előkészítése során nem gazdasági reformlépésként, hanem jogi problémaként merült fel. A társasági törvény, amelyet tavaly fogadott el a Tisztelt Ház, enélkül is betölti funkcióját, s a világ legtöbb országában nincs is átalakulási törvény. Akkor hát minek ez nekünk? — kérdezhetnénk joggal. Azért, mert ha — elsősorban az állami szektorban —1 ösztönözni szándékozzuk a hagyományos szervezeti, vagyis vállalati és szövetkezeti formákban működő vállalkozások gazdasági társaságokba való átmenetét, akkor célravezető egy segítő-támogató törvényt életbe léptetni. Lássunk egy példát. Jogi értelemben nem nevezhető átalakulásnak, ha egy állami vállalat vagy szövetkezet megszűnik, mert csődbejutott és felszámolják. Ezt követően pedig a csődbe ment vállalat vagyonának felhasználásával a volt alapító másokkal új gazdasági társaságot hoz létre. Hasonlóképpen nem számít átalakulásnak, ha egy vállalat vagy szövetkezet több egysége szétválik és ezek gazdasági Társaságot — rt.-t vagy kft.-t — hoznak létre. Átalakulásról akkor beszélünk, ha a gazdálkodó szervezet „egy az egyben” valamiféle gazdasági társasággá alakul. Voltaképpen ez az átalakulás törvényes tárgya. Ilyenkor az általános jogutód az átalakuló szervezet lesz. E folyamat során nem járnak le a hitelezői követelések, érvényben maradnak a korábban megszerzett hatósági engedélyek, semmilyen pótlólagos adó- vagy vagyonátruházásiilleték-kötelezettség sem keletkezik. A piacgazdaság kialakításához szükséges a piaci szereplők számának a növelése. Ezért az államnak jól felfogott érdeke fűződik ahhoz, hogy — elsősorban a nagyobb vállalatok körében — támogassa a gazdasági társasággá való átalakulást. Ám ez nem jelentheti azt, hogy központi utasításokkal kampány alakuljon ki „felülről”, mintegy tömegesen kényszerítve a gazdálkodó szervezeteket az átalakulásra. A túlzott államosítás korrekciója A törvény lehetőséget ad mind az állami vállalatoknál, mind a szövetkezeteknél, mind pedig a társadalmi szervezetek, érdekképviseletek, egyesületek vállalatainál, illetve leányvállalatainál az átalakulásra. Lássuk ezek közül a legnagyobb kört, az állami vállalatokét. Jelenleg három formában működnek az állami vállalatok. Ezek közül a legelterjedtebb a vállalati tanács irányítása alatt működő, valamint a kisebb vállalatoknál a dolgozók közgyűlése által irányított önigazgató vállalat. A harmadik csoport az államigazgatási felügyelet alatt álló vállalatok köre. A nyolcvanas évek közepén kialakított szabályozás az állami vállalatok döntő többségénél a tulajdonosi jogosítványt szinte teljes mértékben a vállalati önkormányzatra vagy önigazgatásra bízta. E konstrukcióval szemben azonban alapvető és megalapozott kifogás, hogy a hosszú távú vagyonérdekeltség nem érvényesül, öszszefonódnak a tulajdonosi és a menedzseri funkciók. Holott egyre égetőbb kérdés, hogy az állami tulajdon is üzleti, és ne adminisztratív alapokon működjék. A korábbi túlállamosítás korrekciójaként az állami tulajdon egy része „privatizálható”, vagyis véglegesen vagy bérleti rendszerben társadalmi szervezeteknek, magánvállalkozásoknak vagy külföldieknek adható át. A többség azonban változatlanul állami tulajdonban marad, de a működés javítása érdekében az állam közhatalmi és tulajdonosi minősége egymástól elválasztandó. A törvény szerint az önkormányzó vállalatoknál az átalakulás döntése a kollektív, azaz a vállalatvezetési fórumot illeti meg. Van azonban olyan kivételes eset, amikor az alapító szerv is elrendelheti az átalakulást. Ilyen például, ha a vállalat nem megfelelően gazdálkodik és vagyona meghatározott idő alatt jelentősen csökken. Figyelembe véve a még kialakulatlan piaci viszonyokat, és a vagyonértékelés problémáit, bizton állítható, hogy ez a törvény sem csodaszer, nem valamiféle általános gyógyír a magyar gazdaság bajaira, de a korábbiaknál jobb lehetőséget teremt a piackonform gazdaságirányítási és vállalati magatartás kialakulására. (MTI-Press) Hajnóczy Árpád MÁR AZ ŐSZ FOLYAMÁN MEGKEZDŐDNEK A PRÓBAADÁSOK Községi televízió Hartán Kamera, parabolaantenna ajándékba A tervek szerint még az idén megkezdi a műsorok közvetítését a Hartai Hagyományőrző Egyesület községi televíziója. Ha elkészül a tizenötmilliós beruházás, a német anyanyelvű, Duna menti falu lakói tudhatják majd maguknak az ország legkorszerűbb — s lényegében az egész falut behálózó — községi tévéláncát. Az alapítók elképzeléseiről, a községi tévé terveiről Énisz Pétert, a beruházást irányító gazdaság, a helyi Erdei Ferenc Termelőszövetkezet elnökhelyettesét kérdeztem... — Falutévé telepítésére számos településen gondoltak az elmúlt időszakban, de oly sok másra is kellett a forint, hogy a legtöbb helyen csalódniuk kellett a szervezőknek... — A kezdetektől tagja vagyok a szervező közösségnek. Az indulás bizony itt sem biztatott gyors sikerrel. A társasági törvény életbe lépése előtt egyének akcióinak nem sok esélye lehetett; a községi tanácsot viszont nem tudtuk megnyerni, hogy adja nevét az ügyhöz. Végül a Nánai András vezette, helyi hagyományőrző kulturális egyesület kínálkozott partnerül, s így tavaly ősztől konkrétan is megkezdődhetett a munka. — Segítette-e a hivatalos engedélyezést, hogy Harta nemzetiségi község? — Igen. A csatornákon ugyanis több, német nyelvű műsor közvetítését is tervezzük. Szeretnénk külön oktató videosorozatokkal a nyelv tanulását intenzívebbé tenni. A hagyományok továbbörökitését is szolgálhatja egy kommunikációs lánc. Ezek hathatós érvek voltak az okmányokon egy olyan országban, ahol valóban rangján kezelik a nemzetiségek ügyét. Persze, ha a szükséges forintot nem tudtuk volna összegyűjteni, hiába kaptuk volna á legértékesebb pecséteket, nem indulhatott volna meg a munka. — Mennyi volt a „belépő”, a társulási díj? — Mivel kezdetben nem számítottunk háromszáznál több érdeklődőre, tizenötezer-ötszáz forint lett az „osztás” végeredménye. A császártöltési tapasztalatok azonban meggyőztek arról, ne elégedjünk meg félsikerrel. Csak olyan rendszert érdemes telepítem, ami szabadon bővíthető, vagyis amire később — az adás minőségének romlása nélkül is — ráköthet bárki. Nem elégedhettünk meg az első hívásra érkezőkkel; tovább kellett szerveznünk a vállalkozást. Ma — amikor már javában tart az építkezés — ezer körjili az érdeklődők száma. Ez azt jelenti: magunk mellé tudtuk állítani az egész falut; minden utcába eljut a kábel... — Kik kaptak megbízást a munkák elvégzésére? — Számos partnerrel tárgyaltupk; végül a győri Vitech Kisszövetkezet ajánlatát fogadtuk el, természetesen a referenciamunkák elemzése, és egy tisztesnek mondható költségvetés kézhezvétele után. A beruházás irányítását az Erdei Ferenc Termelőszövetkezet vállalta ... —A lakosság csak fizet és „kapcsol” ? — A részvényeseink fizetnek és még a kapcsolás előtt kiássák a kábelárkokat. Mintegy 60 kilométer vezetéket fektetünk így le, jó ütemben. Hétvégeken más-más körzetben folyik a munka. Úgy tervezzük: szeptemberben elkészülünk a hálózatépítéssel. Ezután nem sokkal megkezdődhetnek a próbaadások .... — Mit nézhetnek majd az itt élők a Hartavízió jóvoltából? — Húsz csatorna szolgálja a' szórakozást, a tájékozódást. Mintegy tizenöt szatellit-programot szeretnénk közvetíteni folyamatosan. Lehetőség szerint német nyelvű műsorokat. Természetesen az elérhető földi adóktól is veszünk, szinte mindent. — Helyi stúdió is üzemeim fog? — Igen. Amig az önálló műsorkészítéshez nem lesznek meg a jogaink és az eszközeink, csak „konzerv” műsorokkal dolgozhatunk. De úgy gondolom, nem kell sokáig vámunk az első-falugyűlés, választási tanácskozás, labdárúgó-mérkőzés helyszíni közvetítéséig sem. — A hartaiak megmutatták: nekik telik önerőből is egy kábelláncra... — így van. Meg kell említeném azért, hogy a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségétől kaptunk egy korszerű parabolaantennát. A községi stúdióhoz pedig az ulmi német-magyarok közösségei ígértek egy Sony kamerát. Ezek a felajánlások egymillió forinttal segítették a vállalkozást. A többi már üzlet. Például, hogy a tanács, az áfész és a termelőszövetkezetek is vásárolnak kapcsolási helyeket. Később reklámmegbizásokat is elfogadunk. Egy biztos: a hartai községi televízió ma már nem álom; realitás. Egy éve még mi sem hittük volna, hogy sikerül... Farkas P. József
