Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1989-06-03 / 129. szám
6 • PETŐFI NEPE • 1989. június 3. RENDKÍVÜLI PÁRTBIZOTTSÁGI ÜLÉS A MEGYEI KÓRHÁZBAN Mi van a szőnyeg alatt? Fagyos csönd fogadta az MSZMP kecskeméti reformkörének a Petőfi Népében megjelent múltértékelő nyilatkozatát. A másnapi pártbizottsági ülésen egyetlen felszólalás sem célzott a pontokba szedett kifogásokra, megvitatásuk — ott és akkor — szóba sem került. (Azért persze nem merülnek egészen feledésbe: dr. Szabó Miklós első titkár közvetlenül az alapszervezeteket kérte föl az elmúlt évtized értékelésére és hamarosan hivatalosan is testületi ülés napirendjére tűzik e korszak megítélését. Ha máskor nem,' akkor valószínűleg elkerülhetetlen lesz szembenézni a reformkörösök által fölmutatott tükörrel.) Eddig egyedül a Hollós József Megyei Kórház MSZMP- bizottsága mutatkozott hajlandónak megnézni: van-e valami a szőnyeg alá söpörve. A különféle nyilatkozatok arra vallanak, érdemes benézni a szőnyeg alá: a helyi hatalmaskodások, visszaélések témakörében rendezett MDF- tanácskozáson dr. Pánczél Gyula főorvos bőven merített kórházi ügyekből. A reformkörösök — hajói értjük — itt, ezen az ülésen értesültek az egészségügyisek botrányairól, I azokat olyan súlyosnak ítélték, hogy fölvették őket a múltleltárba, "S kifogásolható események közé. Nehéz megválaszolni azt a kérdést, tud-e a történtekről az érintettek köre, s a széles közvélemény. Talán igen, talán nem. S ha igen, akkor sem biztos, hogy a teljes igazságot. Az azonban tény: az elmúlt évtizedben a'kórházban két pártvizsgálat folyt. A második után — ennek megállapításait egyébként az érintettek elfogadták — a megyei pártbizottság intenciójára a Petőfi Népe foglalta össze a tanulságokat, és a kórház saját lapja is közölte a főbb megállapításokat. Tény továbbá, hogy ennek a pártvizsgálatnak a nyomán újították meg a kórházi vezetést (ma a főigazgatófőorvos és a párttitkár is más, mint akkor). De talán az is igaz lehet: a tegnapi pártvizsgálat ma már nem minden megállapításában érvényes. Volt-e ,*,az egészségügyet és a közvéleményt is felkavaró megyei kórházi botrány, melynek utórezgései máig nem ültek el, s ennek egyik fő oka, hogy nem illetékes fórumokon hangzott el a hitelesnek feltüntetett megítélés” (idézet a reformkörösök dokumentumából) — azaz: mi van tehát a szőnyeg alatt? A szerdán délután tartott kibővített, rendkívüli pártbizottsági ülés résztvevői — MDF-vezetötől reformkommunistán át alapszervi titkárokig — ennek próbáltak utánanézni. Riporterünk kommentár nélkül adja közre az értekezleten elhangzottakat —' a több mint 200 perces vitát nyilvánvalóan lehetetlen lenne a napilap adta lehetőségek közepette a maga teljességében közölni. (A szerk.) * n n Az ülés céljáról dr. Zsembery Béla, az egészségügyi pártbizottság titkára így tájékoztatta a megjelenteket: úgy döntött a pártbizottság — kezdte —, hogy nemiJüesáTkoznak levelezgetésekbe, hanem fórumot teremtenek — ezzel öszszejövetelükre célzott — tisztázni a reformkommunisták nyilatkozata által felvetődött kérdéseket, azaz megbeszélni azokat a konkrét eseteket, amelyekből az újságcikk általánosításai fakadtak. Ezt követően megkérdezte a reformkor meghívott tagjaitól, hogy mit jelentenek pontosan a cikkben csak általánosságban megfogalmazott megállapítá.sok? Válaszként dr. Simon Jenő elmondta, hogy megdöbbenve hallgatták a Magyar Demokrata Fórum kiskunhalasi tanácskozásán dr. Pánczél Gyulának a megyei kórházról szóló előadását. Valójában az döbbentette meg őket, hogy erről akkor és ott hallottak először, holott az elmúlt években pártvizsgálatok folytak ezekkel az ügyekkel kapcsolatosan — maga az előadó is a vizsgálati anyagok alapján építette föl mondandóját —, ők viszont mint párttagok semmit nem tudtak az egészről. Azt pedig egyenesen hátborzongató volt hallani — így dr. Simon Jenő —, hogy a megyei tanácstól több százezreket utaltak át Bajára szociális segélyként, amit pártjutalomként osztottak szét 10-12 ezer forintos nyugdíjasoknak. Ilyen információk hallatán a következő kérdések fogalmazódtak meg: Van-e Losoncz —Gréczy ügy? Ha igen, miért nem tudtak róla? Miért az MDF-ülésen kell minderről hallani? A megyei tanács elnöke milyen alapon ad szociális segélyt tanácselnököknek? Mindezt szóvá tették a reformkörben, majd az emlitett nyilatkozatban megfogalmazták, hogy mindettől elhatárolják magukat. „Tessenek minket megcáfolni vagy megnyugtatni —kérte végezetül a résztvevőket dr. Simon Jenő. Rövid hallgatás után dr. Pánczél Gyula sietett a jelenlevők segítségére. Megismételte ugyanis az MDF halasi találkozóján a megyei kórház közelmúltjáról előadott tájékoztatóját. Még ha rossz szívvel is teszi — mondta — és talán egyesek áskálódásnak tartják, akkor is beszélnie kell személyeket érintő, eddig tabunak tartott témákról. Pánczél doktor szerint az érthetőség kedvéért konkrét esetekre kell lefordítani, mit jelent az összefonódás, valamint az MSZMP egyeduralma. Példaként részletesen elmondta, hogyan „tette félre” a Gajdócsi—Horváth István hatalmi duó Vajtay doktort, és hogyan került Gubacsi doktor után a honvédkórházból dr. Losoncz Mihály a megyei kórház főigazgatói székébe. Nagy baj ífe, állapította meg Pánczél doktor gr*, hogy a monolitikus, diktatórikus.rendszerben a kontraszelekció érvényesül. Ezek után egy 1981-ben az egészségügyi pártbizottság által készített hangulati jelentés megállapításait — amelyet Pánczél doktor szerint hiába állítottak össze és írtak alá tekintélyes pártvezetök, soha nem jutott el a megyei pártbizottsághoz -ä sorolta fel. Közülük például azt, hogy a vezetés á főorvosi kar tiltakozása ellenére drága, elavult eszközöket vásárol. Ezt tették 1986-ban is, amikor hatmii-' lió forintért megvettek egy komputertomográfot, ami szakemberek szerint csak annyit mutat, mint az Androméda-köd a Földről nézve. Maga a miniszter, Medve László is így nyilatkozott róla: még kilóra sem érdemes megvenni. Vagy — folytatta a felsorolást — vannak a kórházban osztályok, ahol . száztíz betegre két ápolónő jut. Fontos dolgokban az illető szakma megkérdezése nélkül döntenek, a vezetési stílust a diktatórikus módszer, a főigazgatót pedig a demagógia, szüklátókörűség jellemzi. A bérfejlesztést személyes jutalmazásnak tekintik. Szomorú az is — folytatta dr. Pánczél —, hogy a jelentéssel kapcsolatban nem azt firtatták, igaz-e, hanem azt, hogy ki mondta? Levelek, iratok készültek szigorúan bizalmas fejléccel. Vajon kitől féltették ezeket az információkat? Még intézkedési terv sem született, ment a gyanakvás, és suttogás évekig. Az 1987-es pártvizsgálat eredményeit is cenzorálták, hiába vezette megfontoltan és jó szándékkal dr. Szabó Miklós, akkor még a kiskunhalasi pártbizottság titkára, az anyagot háromszor-négyszer átírták Romány Pál instrukcióira. így aztán nagyrészt csak sematikus szövegből állt, a sajtóban is ez jelent meg. Az említett 6 milliós műszert pedig — ami később Bajára került í| 1987-ben kellett volna kifizetni, 1986-ban azonban gyorsan kiegyenlítették. Miért? És ki küldte Bajára a műszert? Példa értékű jelenség az n - \ hívta fel a figyelmet Pánczél dr. —, hogy a volt főigazgató főorvos, Losoncz Mihály, aki főszereplője az 1981-es hangulati jelentésnek, a megyei pártbizottság tagja volt,, ugyanakkor tagja annak a kórházi alapszervezetnek is, amelyben a kórház párttitkára szintén tag. A pártvizsgálat után — idézte fel az eseményeket az előadó —- Losoncz Mihályt nyugdíjazták, magas nyugdíjjal „büntették” és 10 ezer forintos mellékálláshoz juttatták. Ezek után dr. Gréczy Imre, a volt pártbizottsági titkár mondta el: a jelenlevők közül szinte mindenki tud ezekről a dolgokról, mert a pártszervezeten belül a „glasznosztyos” stílust gyakorolták. O maga is mindig a testület véleményét képviselte, már csak azért sem fogható kizárólag a főigazgató és az ő ellentétére a kórházi rossz légkör kialakulása. Zsembery dr. szerint a pártbizottság módszere a szigorúan nyilvános kifejezéssel jellemezhető. A vizsgálat után ugyanis minden alapszervezettel ismertették a vizsgálat teljes szövegét és a határozatot is. Dr. Simon Jenő erre megjegyezte: ők viszont nem tudtak semmit. Pánczél dr. ennyit fűzött hozzá: a vizsgálati anyagban sem Gajdócsi, sem Romány Pál nevét nem említik. Sok minden tisztázatlan. Mi az alapja például annak a mendemondának, hogy Romány Anna dr. fi Romány Pál orvos lanja - - a kórház pénzén utazott ki Amerikába? A mostani főigazgató-főorvos, dr. Kovács A. Gábor azt kifogásolta, hogy egy rendszerből kiemelve vizsgálják az egészségügy helyzetét, holott nemcsak abban van a hiba, hanem az egészben. Méltatlankodott a nyilatkozat szövege miatt, úgy vélte, erősen fogalmaztak s nem használt a kórházi dolgozók társadalmi megbecsülésének. Mindemellett megígérte: utánanéz a szociális segélyezésnek, valamint gondoskodik arról, hogy minden szakmai kérdés a megfelelő fórumok elé kerüljön. A gazdasági igazgató, Nemes János hasonlóan vélekedett. Új vezetés, új pártbizottság van — mondta r-, a felvetett kérdéseket már régen lezárták. Szerinte semmivel sem mentek előre most sem, csak kórházi sebeket szakítottak fel. A tomográf ügyének eldöntésében nem illetékesek, ami pedig a műszert illeti, nem a megyei kórház fizette, mint ahogy nem finanszírozták senkinek a külföldi ösztöndíját sem. Dr. Galuska László helyesnek tartotta a komputertomográf megvásárlását, mint mondta, működtetni kell ezt az eszközt. Gréczy dr. szerint fölösleges használni, mert téves diagnózist ad. Azt a bizonyos WHO-ösztöndíjat Ladányi Lajos kapta volna, de az ellene folyó vizsgáját miatt visszaadták, ezek után került Romány Annához. A kórház volt főigazgatója, dr. Losoncz Mihály a személyét érintő kérdésekre válaszolva elmondta: soha nem adott ki semmit szigorúan bizalmas jelzéssel. A 87-es pártvizsgálatot nem tartotta objektívnek, megállapításait a rendelkezésére álló iratokkal most is cáfolni tudja. Romány Anna öszöndíjához semmi köze sincs, a minisztérium intézte, mint ahogy a komputertomográfhoz sem, azt ugyanis Romány és Gajdócsi beszélte meg Medve László miniszterrel. Külföldi útjaira soha nem vett fel egy fillért sem a kórháztól, és egyetlen bérfejlesztés sem készült az illetékes szervek aláírása nélkül. A nyugdíjjárulékát befizette, most pedig ellenőrizhető konkrét feladattal bízták meg, amit egyébként fizetség nélkül is csinálna. Különben — kérdezte —, Romány Pál neve miért nincs megemlítve az anyagban? Az igazgatói beszámolók alapján mindig értesülnie kellett arról, hogy nem felhőtlen a kórházban a párttitkár és az állami vezetés kapcsolata. így Romány Pál felelős volt, mert tíz évig semmit sem tett, hogy ez a viszony valami formában változzon. A vizsgálat vezetőjére, dr. Szabó Miklósra is pressziót gyakorolt, ezért lett az egész vizsgálat Losoncz—Gréczy ügyre leegyszerűsítve. Ezt követően a reformkor tagjai kértek szót. Dr. Gráner Gyula úgy vélte: a kórház konkrét ügyeiben nem foglalhathak állást, nem játszhatják a döntőbíró szerepét. A kórház-ügy azonban már hónapokkal ezelőtt hivatalosan hangot kapott, s ez a párt politikai szempontból nem adott választ a felmerült kérdésekre. Nem lefejezni kell itt embereket ~~ mondta , új viszonyokat azonban nem lehet teremteni általában. A helyi viszonyok torzulásait kell megkeresni és tisztázni, az elhangzott konkrétumok közül kiválasztani: mivel értenek egyet, mivel nem, hogyan lépjenek tovább. Brúszel László hangoztatta: a patemalisztikus vezetői módszereket, az elvtelen összefonódásokat konkrét tényekben kell megmutatni, s ez bizony személyeket érint, valaki érdekeit valahol mindig sértik. Mindenkinek kellemetlen tehát az elszámolás, de bármennyire fájó a közelmúlt történéseinek az értékelése, vállalni kell, hogy tiszta alapról indulhassanak. A hosszú vita után arra az állásfoglalásra jutott a pártbizottság, hogy egy ad hoc bizottság a következő gyűlésre :— levonva a konkrét esetekből a következtetéseket -rr megfogalmazza azokat a jelenségeket, amelyeket az egészségügyi pártszervezet tagjai nem tudnak felvállalni. Benne Marta SZÖRNYŰ ÉS SOHA ÉL NEM FELEDHETŐ TRAGÉDIA TÖRTÉNT Szerintem ez az igazság 1 2 3 4 5 □ □ 7 8 9 10 11 12 13 n 14 ■ □ 15 116 ■ ■ 1? □ 18 19 Í20 i. I ■ m 21 22 □ 23 (24 ■ J 25 “1 26 1 j □ 27 28 □ 29 .30 m 31 □ 32 □ 33 34 35 □ 36 SS 37 38 39 40 41 L 42 □ 43 44 □ 45 46 47 48 □ 49 50 c 51 52 53 □ 54 C 55 i56 L I 57 59 n 58 60 |i^H61 TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Az 1956-os tragikus mosonmagyaróvári események fölbolydították az ország közvéleményét, személyes hangú vádoló és vádaskodó visszaemlékezések hangzottak el a rádió Vasárnapi Újságjában, a különböző lapokban. Én az engem ért vádakkal, a súlyos és egész életemet minősítő kijelentésekkel szemben nem kívánok védekezni, annál kevésbé, hiszen úgy tűnik manapság, hogy amit az egyik fél mond, azt a közvélemény vagy a közvélemény képviseletére hivatott sajtó azonnal tényként fogadja el, míg a másik fél állításait és emlékeit egyszerűen lesöprí. Ha valahol nyilatkoztam, abból félmondatokat ragadtak ki, ezért csak azt szeretném, ha most meghallgatnának engem is, ha teljes terjedelmében közölnék azt, amire és ahogyan én emlékszem. Természetesen állok elébe, sőt szeretném, ha az 1956. október 26-án Mosonmagyaróváron bekövetkezett tragikus eseményeket egy arra valóban hivatott, jogi vagy más fórum objektiven kivizsgálná, mert vizsgálták ugyan 1957-ben is, de nyilván nem kellő mélységben. Igenis szeretném, mert nekem nagyon nehéz, már-már lehetetlen élnem úgy, hogy sokan bűnösnek mondanak es tartanak és bizonyítékként fogadnak el minden állítást, amely engem vádol. Ez jogilag és emberileg is képtelenség. TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Elöljáróban óhatatlanul szólnom kell arról a történelmi helyzetről, és azokról a viszonyokról, amelyekben az 50-es évek derekán éltünk. Igen, mi képzetlenül lettünk tisztek, nekem is csak 8 elemi iskolai végzettségem és egy gyorstalpaló tiszti iskolám volt, mert előtte szegény emberek gyermekeiként nem tanulhattunk. De aztán verejtékkel pótoltuk vagy igyekeztünk pótolni a hiányt. Én speciális határőr akadémiát és ML Egyetemet végeztem. Minket arra neveltek, hogy szigorú korlátozásokkal,, aknamezővel őrizzük a határt, mert ezt kívánja a nép, az új rend szolgálata, és mi ebben hittünk is. Szolgálatunk értelmében — természetesen nem úgy mint akkor — ma is hiszek, de engedtessék meg nekem; hogy kijelentsem, akkori tévedéseimben olyanok is osztoztak, akik ma ennek ellenkezőjét állítják. Engem 1956-ban neveztek ki a mosonmagyaróvári határőr zászlóalj parancsnokának, amely a győri határőrkerülethez tartozva őrsöket irányított és a hegyeshalmi forgalomellenőrző pontot, és volt egy tartalék századunk a városban, kb. 120 emberrel. Nehéz körülmények között őriztük az államhatárt és így érkezett el 1956. október 23-a.,A fővárosi eseményekről értesülésünk jószerint csak annyi volt, amit a rádióból megtudtunk, és 23-án az irányító parancsnokság megerősített szolgálatot rendelt el szamunkra, amely az állomány szolgálati megterhelésének 50%-os emeléset jelentette. 24-én 66 katonánkat megerősítésként bevonták a győri kerülethez, így a rendelkezésünkre álló erő nagymértékben megfogyatkozott, s a zászlóalj laktanyájában mindössze 60 katonánk maradt. A városban is felbolydult az élet, leálltak, sztrájkoltak az üzemek, a város középületeiről leverték vagy levették a vörös csillagokat, s tudtuk, hogy Mosonmagyáróváron sok az idegen, és a közeli Levél községben velünk szemben is ellenséges szervezkedés kezdődött. Október 25-én délután öttagú delegáció érkezett a laktanyába, akiket politikai helyettesem jelenlétében fogadtam. Előadták a követeléseiket: vegyük le a vörös csillagot a laktanya homlokzatáról, fegyverzetünket és a laktanyát bocsájtsam a rendelkezésükre, az őrsök pedig szüntessék be a határőrizeti tevékenységüket. Megkérdeztem, hogy kit képviselnek, és ők a Levél községben alakult szervezetre hivatkoztak. Közöltem, hogy kívánságaiknak természetesen nem teszünk eleget, és ők erre kijelentették, hogy másnap visszajönnek és övék lesz az, amit kertek, hiszen már most is van fegyverük. Engem a katonai eskü és az elöljáróm. parancsa arra kötelezett, hogy a laktanyát tartsam meg, hogy fegyvert senkinek ne szolgáltassak la. Ez mindenütt a világon így van, ez mindenütt és minden katona, parancsnok kötelessége. De kevés emberem volt, és ezért szabályzatainknak megfelelő szigorú védelmet rendeltem el, aminek egyik elemeként a géppuskákat kihelyeztük a laktanya elé, mert arról az oldalról másként a védelem nem volt biztosított. És bennünket az előző napon megfenyegettek! 26-án reggel tüntetés kezdődött a városban, amely először a timföldgyárhoz vonult, követelve, hogy ott is szüntessék be a munkát, majd a szervezők felhívására — „Megyünk az ávós laktanyához is” — hozzánk közeledett. Erről mi tudtunk. Úgy döntöttem, hogy ha a tömeg a laktanyához ér, hangosbeszélőn szólok hozzájuk, engedményként levetetem a csillagot, de civilek bejutását, fegyverhez jutását megakadályozom. Kimentem a laktanyakapu elé, ahol akkor még csak 100-150 ember ücsörgött. Megkérdeztem: elvtársak, mi a kívánságuk. Azt mondták, a vörös csillagot le kell venni. Mondtam, hogy ez meg fog történni és visszamentem az irodámba, hogy a döntést munkatársaimmal megbeszéljük. Ezen közben ért a tömeg zöme a laktanyához, én egy távolabbról dördülő lövést'hallottam, majd néhány másodperc múlva tüzelni kezdtek a géppuskáink. Mindez néhány pillanat alatt játszódott le, az ablakhoz ugrottam, és hangosbeszélőn kiüvöltöttem, hogy tüzet szüntess. A fegyverek ekkor elhallgattak. Valóban borzalmas, tragikus, megrendítő volt a kép: a laktanya előtti téren halottak és sebesültek feküdtek. Megsebesült az egyik katonánk is, nekem azt jelentettek, hogy a tömegből lőttek rá, és ezért kezdődött a tüzelés. Ez a tömegből érkezett lövés hihetőnek tetszett, hiszen a laktanyától nem messze volt elszállásolva egy körülbelül 100 fős fegyvertelen műszaki alakulat, amelyben akkor politikailag megbízhatatlanoknak nevezett emberek szolgáltak és akiket már 25-én felfegyvereztek. Egészségügyi katonáink kezdték el a sebesültek ellátását, és értesítettük a kórházat. A tragédia valamennyiünket megrázott, megrendített; amennyire lehetett, próbáltuk tisztázni az eseményeket, jelentést tettem az elöljáró parancsnokságnak. Egy tény: én tűzparancsot elöljáróimtól nem kaptam, ilyet nem adtam ki, a fegyverek valamilyen pánikhangulatban szólaltak meg, de hiszen az sem igaz, hogy a tömeg csak a Kossuth-nótát énekelte, hanem a katonáinkat és bennünket gyalázó, fenyegető kiáltások és megjegyzések repdestek felénk. A tömeg pedig egészen közel volt a katonáinkhoz. Nem sokkal később a rajkai őrsről a parancsnok-helyettes jelentette, hogy egy csehszlovák tábornok sürgősen tárgyalásra kér a határra. Az országos parancsnokunk utasítására a helyettesemet a laktanyában hagyva Rajkára utaztam. Még kinn voltam, aniikor a csehszlovák rádió bemondta, hogy a mosonmagyaróvári laktanyát elfoglalták a felkelők, az állományt lefegyverezték. Győrből is telefonértesítést kaptunk, hogy ez valóban megtörtént, ekkor a Pozsonyi Pártbizottság képviselője javasolta, hogy menjünk be Pozsonyba. És ők garantálják védelmünket. Az országos parancsnok ezt tudomásul vette azzal, hogy értesíteni fognak, mikor térjek vissza. Ez 1956. november 14-én történt meg. Az esemény vizsgálata közben folyt, visszatérésünk után két esetben engem is meghallgatott az országos parancsnok, illetve a katonai ügyész, es körülbelül december végén közölték velem, hogy megítélésük szerint az eseményekért engem nem terhel felelősség, és új beosztást kapok Orosházán. TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Amit elmondtam és leírtam, legjobb emlékezetem szerint ez az igazság. Szörnyű és soha el nem feledhető tragédia történt. Nem csak a sortűz, hanem azt követően borzalmas módon meggyilkolták három beosztottamat. A parancsnok természetesen felel az egységéért, a beosztottaiért, de ennek mértékét csak minden részletre kiteijedő objektív vizsgálattal lehet megállapítani, és semmiképp sem személyes indulatokat tartalmazó, azoktól vezérelt visszaemlékezések alapján. < A rádióban beolvasott, a sajtóban megjelent levelek, nyilatkozatok soksok ellentmondást tartalmaznak, én merőben másképpen emlékszem, de nem az én dolgom eldönteni, hogy ezekből mi az igaz, és mi a valótlan. Egyetlen levél, tartalmával és vádjaival azonban külön kell foglalkoznom: ez Vajda Károly nyugállományú határőr alezredes megnyilatkozása, mert ez mai életemre vonatkozik, és súlyos rágalmakat tartalmaz, amelyek valótlanságáról bárki könnyen meggyőződhet. Hiába mond mást, így igaz: szerényen, egy bérelt 2 szobás lakásban élek, sohasem vadásztam, sohasem tivomyáztam, s vannak ugyan kitüntetéseim, de közülük a legmagasabb a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata, amelyet tiszttársaim százai kaptak meg. Nyugdíjam se akkora, hogy azzal lahívó jólétben élnék. Ha beosztottamat sanyargattam volna, nem lennének közülük sokan ma is barátaim. Mosonmagyaróvárról pedig Vajda Károly semmit sem tudhat, hiszen akkor ő nem volt még csak a környéken sem. A mosonmagyaróvári pártbizottság kezdeményezését, amely a'Népszabadság 1989. április 12-ei számában jelent meg, magamévá tettem, mint ahogy egyetértek a kiskunhalasi pártbizottság kezdeményezésével is. Bármilyen vizsgálat során minden kérdésre őszintén igyekszem majd felelni, ahogyan most is pontosan igyekeztem leírni mindazt, amire és ahogyan emlékszem. Kérem, hogy visszaemlékezésemet * így és csonkítás nélkül közöljék. Dudás István nyá.ezredes Nem túl hízelgő-x Barátom — mondja az egyik férj a másiknak —, a'feleségemen kívül soha nem ismertem más nőt! — Na, ezt aztán igazán elhiszem magának —feleli a másik. — Miért mondja ezt?—csattan fel az első. A válasz a rejtvény vízszintes 1. és a függőleges 32. számú sorában. Megfejtésül ezt kell beküldeni. VÍZSZINTES: 14. Szundít. 15. Ér. 16. Műanyag horgászzsineg. 18. Portugál tengerész és felfedező (Bartholomeo, 1450— 1500). 20. A Jemeni NDK fővárosa. 21. Hullócsillag. 23. A lóversenyek műszava. 24. Veszteség. 25. Korszerű. 26. Holland festő, a reális emberábrázolás nagy mestere (Frans). 27. Süt a nap, nem fúj a szél, meleg van. 29. Olasz férfinév. 31. ... szarvas: az Északi-sark tájain honos, háziállatként is tartott szarvasfajta. 32. Germánium vegyjele. 33. Hajóbaj. 34. Gyümölcslekvár. 36. Enyhe figyelmeztetés. 37. Hon. 39. Súlyarány. 40. Kiejtett kettős betű. 42. Nyugat. 43. Fölegyenesedik. 45. Hármas találat a régi lottóban. 47. Az állattan egyik ága. 49. Tompa fényű réteges féldrágakő. 50. Valamely épület kicsinyített mása, plasztikus vázlata. 51. Becézett angol férfinév. 53. Lapos. 54. Kuba fővárosa. 55. A növény egyik szaporítószerve. 56. Az argon vegyjele. 57. Olasz este. 58. Csillagászati tetőpont. 59. Vasmű Kassa mellett. 62. Szögmérték; labdarúgásban a kapu sarka. FÜGGŐLEGES: 1. Csapatok. 2. Állítólag török eredetű férfinév, jelentése testőrhadnagy. 3. Tanulással megszerzett tudás. 4. Mondjuk, hogy piros. 5. Félmillió. 6. Európa Kupa. 7. Tévé. 8. Az állam fegyveres ereje. 9. Az égboltozat legékesebb csillagképe. A magyar nép Kaszásnak is nevezi. 10. Shakespeare-király. 11. NDZ. 12. Adél egynemű betűi. 13. Gyöngéd és tréfás kötekedés. 17. A mohamedánok egyik szen.t városa. 21. Kis termetű, szívós, zömök férfi. 22. Csináljad. 23. Angol vasút (-way). 25. Dél-tiroli város az Adige felső szakaszán. 26. Kutyaugatást utánzó szó. 28. Angol sziget az írtengerben. 29. Végleg befejezett (ügy). 32. Isztambul egyik városrésze az Aranyszarvöböl partján. 35. Bánt, idegesít, kellemetlenül zavar. 37. Gyors lefolyású (betegség). 38. Női énekhang. 41. Fejlődése befejezés felé közeledik. 43. Ami a hőmérőnek is, a baltának is van. 44. Az első mezőgazdasági termelőszövetkezet megalapítója (Sándor, 1886 —1919)'. 46. Nagy Xavér. 47. Készpénzfizetésnél adott árengedmény. 48. Olasz sarkkutató (Umberto). 50. Heltai Jenő egyik alakja. 52. Alkohol (faszesz). 54. Kis kacarászás. 55. Belül. 57. Maró folyadék. 58. Szovjet tehergépkocsi-márka. 60. Videoton. 61. Osztrák és spanyol gépkocsik nemzetközi jelzése. 62. Vanádium és oxigén vegyjele. A május 27-én közölt rejtvény megfejtése: vízsz. 1.: Hát kérem, a csomagolópapíron, meg; függ. 14.: a spárgán azért keresünk valamit. Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény megfejtői közül könyvutalványt nyertek: Pécsi Józsefné, Kelebia; Demeter János, Mátételke; Berényi Bélámé, Kecskemét; Faludi Gábor, Komló; Jánosi István, Szabadszállási Csikós Imréné, Kiskunhalas; Zelei Fülöpné, Soltvadkert; Szvétek Lajos, Kéleshalom; Antal Józsefné, Dunavecse; Szilágyi Elemérni, Tiszakécske.
