Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1989-06-21 / 144. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. június 21. Humán fakultáción is tanulhatnak a kiskőrösi diákok Pécs után, az országban másodikként, Kiskőrösön tanulnak középiskolások szabadon választott tantárgyként szociális gondozást. A Petőfi Sándor Gimnáziumban és Kertészeti Szakközépiskolában harminchétén döntöttek úgy, hogy. a 12-féle tananyag mellett humán fakultáción is bővítik ismereteiket. Tizenöt-tizenhat éves fiúk és lányok, három féléven keresztül életútdolgozatokban elevenítik fel — hogyan teltek egyegy család nemzedékeinek hétköznapjai a századforduló óta. -A fiatalok a családi élet értékeinek, hagyományainak tanulmányozásához, az ember és a munka jobb megismeréséhez tanároktól, orvostól és pszichológustól egyaránt segítséget kapnak. Felkészülésük során tavaly Óbánya szociográfiai térképét készítették el. Az idén nyáron hasonló feladat ' vár rájuk Kunszentmiklóson, mint ezt Solti Kálmántól, az elsőéve- ■ sek pedagógus vezetőjétől megtudom. Hárman — három lány — az alábbiakban magukról és a humán fakultáció révén a családlátogatások alkalmával gyűjtött tapasztalataikról beszélnek. , • Akasztói tanítványok a század elején. X* mwK>«|»i mnplu faljum ÉVKÖZI ÉRTESÍTŐ t mind «snap) iakoU V. ontálydrúL MMBiTŰrlrPSznrcnlma • DilawttfMr liolimtott . aifiwm Magyar IV nyelt le Fo rélnapot rclnapoC •Ok „jf yújic Ji - V KViueectrk- Mula*xti4t . . Knu ipuuK . Jiyyzct: ... ■■«»aT jüátMJiftu. 4 r<:lnii)-.t. d) Hdjrníni» n nyelvi mag Sxá rtan 4a mértan.................... Foldrvj«........................................... Történelem: ki Történelem ét alkotmánytan . . V Polgári jogok éa kOtelmacgek . TiI — ti éa gamantpi Umervtck : «1 Tinuémittan a ESITÖ. r InA tanulója ni >>3H IC yuu Sarkin Kéziionnku Tmtityukurlii r |..............• li’.v.rj. - -t ____ ! ni i ' nW>Mn.^ i an^tfvia. ff* HJ 4 -Yniti At • A családtörténet-kutatáskor féltve őrzött tárgyi emlékeket is megmutattak a diákoknak. Ilyen volt egy régi iskolai bizonyítvány. Rajta a dátum: 1935. május 31. Megyeri Andrea, 15 éves: — A másodikosoktól hallottam, hogy a gimnáziumban szociális gondozás tantárgyat is lehet tanulni. Megpróbáltam. Nem bántam meg, hiszen az én családomnak is van olyan tagja, aki támogatásra, törődésre szorul. Nagymamámnak, apukám édesanyjának, protézis van a térdében. Emiatt nehezen jár. A szőlőjét mi, fiatalabbak műveljük. Horolunk, kötözünk és kacsolunk, mikor mi van soron. Vele és hasonló, idős emberekkel találkozva tapasztalom, milyen jólesik nekik, ha problémáikról valakinek beszélhetnek. Elmondhatják, mi bántja őket. 0 Aki a csupa kitűnő bizonyítványt kapta: Tapodi József (jobbról). (Archív felvételek) Kutyifa Bernadett, 15 éves: .j— Anyukám főpénztáros, apukám üzletember, a bátyám pedig karosszérialakatos. Lehet, hogy szociális gondozó vagy más, egészségügyi dolgozó válik belőlem? Mégrnem tudom. Azt viszont igen — Solti tanár úr említette nekünk —| hogy 1990-től már főiskolája lesz a humán fakultációnak Magyarországon. Nyílik, tehát lehetőségem arra, hogy akár védpnő, akár idősek gondozója legyek. Akihez én jártam dolgózatot készíteni az elmúlt tanévben, Sinkovics Pálnénak hívják, kilencvennyolc éves. A Drégely utcában lakik. Dr. Ginál Judit gyermekorvos hozott össze vele bennünket, engem és a tanulótársamat. Az első találkozáskor, emlékszem, majdnem melléfogtunk. A bemutatkozásra virágot vittünk. Át akartuk adni egy néninek. Azt gondoltuk, ő Sinkovics néni, holott csak a 70 éves lánya volt. Sinkovics néni már ennyire „fiatal”. 1891-ben született Kecelen. Hat testvérével nevelkedett. Óvodába nem járhatott. Tizenkét éves korában szolgálónak adták. Rosszul ment a sora. Egy évig Romániában is cselédeskedett. Az első világháború idején úgy tudott munkába járni, hogy közben a testvére vigyázott a gyerekeire. Sinkovics néni varrásból tartotta fenn magát — a fia férfiszabónak tanult —, és ma is szokott sütni-főzni. A harmadik látogatáskor ottragadtam nála késő délutánig, olyan vendégszeretően fogadott: — De jó, hogy jött, aranyoskám! Meghívom a 99. születésnapomra! j^| Hordós Márta, 15 éves: \— Az én dolgozatom Farkas Pálnéról szólt. Bevallom, egy kis félelemmel indultam el hozzá gyakorlatvezető tanárommal a kiskőrösi Nagyatádi utca 21. szám alá. Szorongásom hamar feloldódott, amikor a kiskapun belépve, egy virágos udvarban találtuk magunkat. Beljebb a lakást is virágok díszítették. A falon ott láttuk a családtagok fényképeit. A néni kedvesen, süteménnyel és üdítővel kínált minket, és kérésünkre az életéről beszélt. Elmondta, hogy az édesanyja gazdálkodócsaládból származott. Apja rendőri tisztséget töltött be. Abban az időben egy rendőr családja tekintélyes volt és előnyben részesült. Nővére Kiskőrösön élt, egy kétszobás lakásban. Marika néninek, azaz a ma 61 éves Farkas Pálnénak, kedvenc tantárgya a földrajz volt. Szívesebben lányokkal barátkozott. Szeretett divatos ruhákban járni. Fiatal éveiben a nők bő szoknyát, ingvállat, réklit, fejkötőt, vastag harisnyát és lakkcipőt viseltek. A lányok nyakát gyöngysor díszítette. Külön ruhát használtak ünnep- és másmilyent hétköznapon. Gyermekkora első kerékpárjával 11 évesen ajándékozták meg. Mint evangélikus vallású családnak a tagját, őt is konfirmálták. Ez nagy ünneppel járt a templomban. Konfirmálás után a gyerek már maga szedhetett az ételből. A régi időkben a lányok május elsején májusfát kaptak. Marika néni is kapott, az elsőt 15 éves korában. Ekkor már dúlt a második világháború. Szörnyű érzés volt így emlékszik rá —, amikor egy bomba a házuk mellett, nagy robbanással földet ért. Az emberek szivét félelem töltötte el. Mindenki a béke eljövetelét várta. Fiatalok, hamvas arcúak, nemrég még az általános iskola padjaiban ültek az itt megszólaló lányok. Ma gimnazisták, leendő pályakezdők, akik a 12 tantárgy mellett egy tizenharmadikkal — a humán fakultáció nyújtotta ember- és történelemismeret révén —is igyekszenek hasznos tagjává válni a társadalomnak. Jó segítség ehhez a szociográfiai munka és a családtörténet-kutatás. Kohl Antal KI VÁLASZTJA AZ IGAZGATÓT? Gyakorolva a demokráciát Az i8?z" ft. gatók ötévenkénti megmérettetését határozta el az immár harmadik esztendeje érvényben lévő oktatási törvény. Az alap- és középfokú „ oktatási intézmények vezetőinek tehát merőben új helyzetnek kell azóta megfelelniük. Hiszen míg korábban a szakigazgatási szerv döntött, megerősíti-e újabb öt évre az intézményvezetőt tisztsé' gében vagy mást nevez ki helyére, addig az új jogszabály pályázat kiírását és a nevelőtestület véleményének kikérését .írja elő. Hegedűs Deme Pállal, a Kecs-. keméti Városi Tanáós ifjúsági, sport- és művelődési osztályának vezetőjével a pályázati rendszer helyi tapasztalatairól beszélgettünk. — Elsőként egy félreértést szeretnék eloszlatni. Nem a tantestület választja az igazgatót, hanem a nevelőtestület a pályázó programjának ismeretében titkosan véleményt nyilvánít. A végső döntést a végrehajtó bizottság hozza. — A vb döntése azonban gondolom — nem lehet merőben ellentétes a tantestület véleményével. — Ez így igaz. A nevelőtestület nagyobb részének (50 százalék Fölösleges munkavédelmisek? A vállalkozó munkávédelmisekről szóló (június 10-ei) cikkünk kisebb vihart kavart, s úgy tűnik, ' mindkét fronton: a munkáltatók és ! a munkavédelmisek körében is. Ez I egyfelől jelzi, hogy valós problémát érintettünk, másfelől viszont úgy érezzük, az írást kicsit féreértették. Közvetve ugyan, de eljutott szerí keszfőségüiíkbe kétféle vélemény is. Az egyik: „Na, végre az újság is megírta, mennyire fölösleges ez az egész!”, a másik: „Már megint'a munkavédehniseket támadják!”: Mindkét vélekedéssel- vitatkozunk. Utóbbi véleményt, Uletve félreértést azért is sajnáljuk, mert szerintünk a cikkből világosan kiderül, kinek az oldalán állunk. Bár ez á kifejezés nem a legjobb, úgy gondoljuk ugyanis, hogy munkáltatónak és munkavédelmisnek nem egymás ellen (ellenkező oldalon állva), hanem egymás mellett kell „harcolnia” — a dolgozók egészségének, munkaképességének megőrzéséért. Egyébként a cikk szerzőjének is vannak rossz.tapasztalatai. Ő is írt már alá munkavédelmi oktatásról szóló papírt úgy, hogy senki sem követelte meg tóle: vegyen is részt az oktatáson. Ő is ismer olyan munkavédelmist, aki tisztességes, felkészült ember, csak nincs éppen „túlterhelve” feladatokkal. így jóformán védekezni is alig tud a vád ellen: te csak jódolgodban akadékoskodsz! De mindezekért nem őt és kollégáit kell hibáztatni, hanem a vállalatok többé-kevésbé megenged dett nagyvonalúságát, a jelképesnek nevezhető büntetéseket és főképpen a 200-féle rendeletben, határozatban megtestesülő túlszabályozást, a valóban fölösleges párhuzamosságokat. Ennek a következménye a „tengés-lengés”: az, hogy sokszor nagyon felkészült, szakmájukat kitűnően értő emberek tudását egyszerűen nem használjuk ki! (Cikkünk egyik riportalanya egyébként így értette a fenti idézőjeíes kifeje: zést, és azt akarta alátámasztani vele: vannak a munkavédelemben—is kihasználatlan kapacitások.) Ezért tartottuk érdemesnek, hogy a vállalkozó munkavédelmisekrol írjunk. A vállalkozás nem az egyetlen §y ezt nem is állítottuk —. de egyik lehetséges útja annak, hogy a munkavédelem (és értő szakemberei) megfelelő rangot és megbecsülést kapjanak egy üzem életében, a termeles folyamatában. A vállalatok vezetőinek válláról amúgy sem veszi le a felelősséget senki. Am az nagyon is érthető, na egy üzem vezetője a függetlenitett munkaerő, helyett inkább a vállalkozóra szavaz, aki ugyanazt a munkát, ugyanolyan jól,de havi 15-20órábanlátjaél. Észszerűen spórolni minden területen lehet. Szerintünk az is takarékoskodás, ha hozzáértő emberek tudását minél többen vesszük és vehetjük igénybe, és nem „pazaroljuk el” őket egyetlen vállalat szűk keretei között. Ami pedig a „Na, végre, megírták, mennyire fölösleges!” következtetést illeti, úgy gondoljuk, minden ellenérv és cáfolat kiolvasható az említett cikkből. Ha elsőre nem is, hát másodszorra biztosan. Magyar Ágnes plusz 1 fő) egyetértése nélkül nem nevezhető ki a vezető. Ha több pályázó programját is támogatja a kívánt arányban a pedagógusgárda, akkor a végső választás a vb hatásköre. Erre a megyeszékhelyen még nem volt példa. Ha pedig nem szavaznak bizalmat egyetlen jelöltnek sem, akkor új pályázatot kell kiírni, s az átmenőd időszakra egy külső vagy belső személyt — általában a helyettest — megbízzuk a vezetői teendő ellátásával. Ilyen előfordult már nálunk is. — Ha nem tévedek, az egyik középiskolában, ahol a pályázók között volt a megbízott igazgató is. Aki — bár nem nyerte el a tantestület többségének bizalmát, így a vb nem nevezhette ki öt esztendőre -^-maradt mégis megbízott igazgató.- Az említett esetben azt is érdemes még megemlíteni, hogy egyetlen szavazat hiányzott a kinevezéshez. S merthogy a korábbi helyettes igazgatóról volt szó, a lehető legalkalmasabbnak őt ítéltük a megbízott igazgatói posztra. —Az említett példával egyetlen szándékom volt: szemléltetni, hogy az igazgatóválasztás pillanatnyi ügymenete komoly szellemi-lelki tehertétel mind a pályázó, mind pedig a tantestület számára. Nem zülleszti-e szét ez a légkör a kollektívát? — Az tény, hogy az intézmény életét kizökkenti a mindennapi menetből. Vélemények ütköznek, vitatkoznak a pedagógusok, érvelnek pro és kontra. Ez a demokrácia gyakorlásának természetes velejárója, csak hát egyelőre még szokatlan:’ S ha körültekintően csinálják, többet ér minden szakmai továbbképzésnél. Ez idáig nem volt még példa arra, hogy megosztottság maradt volna az igazgató kinevezése után is. , — Azok számára, akik — lehet, hogy önhibájukon kívül — sikertelenül pályáztak, megadatik-e az emelt fővel távozás lehetősége? Egy jól működő társadalomban a versenyhelyzet legtermészetesebb velejárója, hogy több versenyző közül csak egy győzhet. Ez pedig még nem jelenti azt, hogy a többiek vesztesek volnának. Előbb-utóbb ez nálunk is természetessé fog válni. — Ha a tantestület többsége egyetlen jelöltet támogatott, eltekinthet-e mégis a vb az öt évre szóló kinevezéstől? A visszanéző nap sokféleképp világítja ■ meg a fákat. Üszkös tömböket hasit ki belőlük, míg sugárkévéjében porszemek vibrálnak. Telehinti a cserjét nyugtalanul vándorló fénypöttyeivel. Kékes ködbe vonja, mintha együtt emlékeznének a forró tengerek korára. Eset-/ leg csak érinti a fák hegyét, míg odalenn, a félhomályban megcsendül egy eltévedt sugárnyaláb. A zöld kárpitok és aranybarna törzsek fényjátéka alkonyaikor a legjellemzőbb. Ez az erdő órája. Amikor önmagával teljesen azonos. Talán nem véletlen, hogy lakói is ilyenkor mozognak legtöbbet. Hajnalban az erdő még a maga előidejét éli: a fák páfrányszerüek, nyerszöldek, mint a teremtés'első pillanatában. Délben d lombok felett megáll a verőfény, az árnyékok elrejtőznék.' Eltűnik a tcNfáfj'h melység —* minden puszta felületté válik. Áz éjszaka viszont csupa mélység, felület 'nélkül. Ezért dimenziótlan. De alkonyaikor, az aranybarna órában, a lombok távlata percenként változik. Egyes fák hirtelen elmosódnak, mások előtűnnek a korábbi takarásból: Mintha minden törzs és lomb megmozdulna. Pedig csak a visszfények játszanak velünk. „Ha olyan varázsló jönne, aki képes volna rekonstruálni azt a kötőszövetképet, melyet egy erdei táj egy Periklész-korabeli athéni ember szemébe rajzolt, és azután azt a kötőszövetképet, melyet egy keresztes lovag kapott ugyanattól az erdei tájtól, két egészen különböző festmény jönne létre; és azután, ha mi magunk mennénk oda, és néznénk meg azt az erdőt, nem ismernők fel benne sem az egyik, sem a másik képet." — írja Egon Friedell. Hogy mitől erdő az erdő, sosem tudtam megfogalmazni magamnak. Sem a helye, sem a nagysága nem árul él róla semmi lényegeset. Lehet síkságon és hegyek közt, város határában vagy vizek partján, Lehet parányi ■— valami ősvadon vacogó maradéka. De: a sok fa még nem elegendő. Ismerek az Alföldön vigasztalan fatömegeket, melyek sosem tudnak erdővé válni. Vannpk két-, négy- és százlábú lakóik, de hiányzik belőlük a fényeknek és neszeknek az a játéka, amitől igazán erdővé lehetnének. Mert kell hogy legyen az erdőben valami fényeken túli sugárzás, ami a neszekkel összefonódik. Ez utóbbiak madárdalból, patakcsobogásból, rovarok percegéséböl és szélzúgásból állnak össze — meg még valamiből, ami ennél több. Talán az állandó növekedésnek és az elmúlásnak is van valami együttes zenéje: a rügyek fakadásának, meg a kéreg poriadásának. Az erdőnek középpontja nincs. Ahogy az ember elbarangol benne, mindig úgy érzi, közeledik hozzá, mégis mindig valahol másutt van a törzsek és lombok elképzelt középpontja, sosem ott, ahol megállunk. Túl egy bokorcsoporton, egy kiugró sziklán, egy patakparti cserjén. Ezért igaz a paradoxon, hogy a fáktól nem látni az erdőt. Mert ha az ember továbblép, bekukkant a sziklák és bokrok mögé, ott sem leli az elképzelt középpontot, az erdő lelkét. Az mindig velünk együtt tovamozdul — nem távolodik, nem is közeledik, de makacsul tartja a maga távolságát. Majdnem itt van és mégsem. Találhat az ember egy vadonban emlékezetes helyeket, melyek a környezetüket meghatározzák — egy-egy mohos követ, barlangkürtőt, medve forma sziklát vagy avar alól kicsorduló fogást —, de egyik sem középpont. Az erdő középpontja talán épp a kimondhatatlan, ami több, mint a részletek együttese, amit elemezni nem lehet. Egy rét, egy folyóparti liget, egy pusztai legelő havonta változhat. Tavasszal elönti a zöldár és elmocsarasodik. Felüti fejét rajta a nád, ellepik a vadmadarak. Nyáron aztán kiszárad, sivatagossá kopik. Szinte el sem hinnéd, hogy ahol tavasszal békák és vadkacsák közt cuppogott a csizmád, most sóvirágot szedsz a sziken. Az erdő változásai ennél sokkal lassúbbak. Talán csak évtizedekben mérhetők. Láthatatlan a fák vándorlása, ahogy eltűnnek egy hegyoldalról, amit korábban elborítottak, odébb meg birtokba vesznek egy rétet, ahol korábban nyomuk se volt. Az erdő rétegei, a fények és a hangok minősége szerint, háromfélék, de egymástól elválaszthatatlanok. Lenn, a gyökerek közt, a zörgő avarban élnek a botló, percegö, zizegőparányok. Feketék és nyálkásak. Ez a mélyvilág, az erdei inferno. Középen: a fatörzsek és a szempárok régiója. Itt rejtőztek el a latrok önmaguk elöl, és itt találták meg önmagukat a kegyes remeték. És fönn: a szárnyak világa. A két szélső közt a törzsek rostjai tartják a kapcsolatot — maguk is napfényből és ásványokból valók. Évgyűrűikben árad a nedvesség, meg a feloldott sókristályok sokasága. Mindig a mélységből fölfelé, ahol az Ismeretlen Madár lakik, minden erdő legtitokzatosabb lakója. Mert felismered a vörösbegy hangját, a harkályét, a csuszkáét meg a csalogányét, a szajkó rikácsolását és az ölyvek vijjogását — aztán megszólal egy madár, akit sosem láttál, sosem hallottál még. És ha a sárba rajzolt nyomokat figyeled, olyanokat is látni fogsz, amelyek gazdáiról nem hitted volna, hogy jelen vannak. Ők az erdő rejtezői, akikről a szakkönyvek is elbizonytalandova írnak: nem tudni, kiveszték-e már vagy éppen terjedőben vannak, pedig korábban nem éltek itt. Thoreau írja: „Ahol lakunk, nem volt mindig szárazföld. Messze benn a szárazon még ma is látom a partokat, melyeket a folyam valamikor régen kivájt, mielőtt a tudomány elkezdte feljegyezni az árvizeket. Mindenki hallotta a történetet, amely bejárta egész New Englandet: hogyan kelt ki egy szép, erőteljes bogár egy öreg almafa asztal lapjából, amely hetven esztendeje állt egy farmer kunyhójában, előbb Connecticutban, később Massachusettsben, de a petét, amelyből kikelt, az élő fába még annál is régebben rakták le, amint kitűnt a fölötte elhelyezkedő évgyűrűkből, és hetekbe telt, míg a bogár mindenki által hallható percegéssel kirágta magát a szabadulásba. Talán egy fazék véletlen melege költötte ki. Kiben ne erősödnék meg a feltámadásba, a halhatatlanságba vetett hit e történet hallatára?" , Az embernél magasabb es mélyebb világ, a pillanat és a mindenkori ősidő, a túlfinomodás és az első vegetáció érdessége, neszek és fények, Madách szép szavaival: illat és mathesis — mindez együtt, amit erdőnek lehet mondani. SZEPESI ATTILA: Az erdő
