Petőfi Népe, 1989. május (44. évfolyam, 102-127. szám)

1989-05-20 / 118. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1989. május 20. VEZETŐI ÉRTEKEZLET A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUMBAN Június 16-a és október 23-a bizonyítási lehetőség Európának Németh Miklós felszólalása Űjabb szovjet páncélosalakulatokat vontak ki hazánkból Két szovjet alakulatot búcsúztattak pénteken hazánkban. Sárbogárdon ünne­pélyes állománygyűlést tartottak abból az alkalomból, hogy a Szovjet Déli Hadse­regcsoport ideiglenesen ott állomásozó 13. harckocsiezrede az egyoldalú csapat- csökkentés keretében visszatér a Szovjetunióba, s ott az egységet feloszlatják. Mintegy 130 hazai és külföldi újságírónak, a hazánkban akkreditált katonai attasé-testület tagjainak, valamint az európai békemozgalmak képviselőinek a jelenlétében ötvennégy T—64-es harckocsit s mintegy 600 katonát indítottak útnak. A személyi állomány és a technika helyére hamarosan egy tüzérezred érkezik majd a Nyugat-Dunántúlról. \ A debreceniek jelenlétében pénteken ünnepélyesen elbúcsúztatták a helyi szov­jet páncélos kiképző ezred személyi állományát. Az egység a hazánkat is érintő egyoldalú szovjet csapatcsökkentés keretében teljes személyi állományával és technikájával elhagyja Magyarországot: a harckocsikiképző ezred feloszlik, tech­nikáját megsemmisítik, csapatzászlója a Szovjetunió hadtörténeti múzeumába kerül. A személyi állomány egy részét leszerelik, illetve nyugdíjazzák vagy más egységhez vezénylik. (Az alakulat helyébe egy gépesített lövészezred kerül, amely eddig az osztrák határ közelében állomásozott.) Megalakult a Magyar Helsinki Bizottság Megtartotta alakuló ülését a Magyar Helsinki Bizottság pénteken Budapesten, az Eötvös Kollégiumban. Az ülésen, amelyen jelent -volt Karl Johannes von Schwarzenberg, a Nemzetközi Helsinki Föderáció az Emberi Jogokért szervezet elnöke, elfogadták az alapszabályt, és megválasztották a lisztségviselőket. A bizottság a többi ilyen nemzeti szervezethez hasonlóan tagja a Nemzetközi Helsinki Föderáció az Emberi Jogokért szervezetnek, amely a nemzeti helsinki­bizottságok munkáját koordinálja, és fő feladatának tekinti, hogy ellenőrizze a helsinki záróokmány emberi jogokkal kapcsolatos intézkedéseinek betartását. A Magyar Helsinki Bizottság tagjai részvevői azoknak a szellemi és politikai mozgalmaknak, amelyeket az Ellenzéki Kerekasztal tömörít. Ugyanakkor nem pártokat és mozgalmakat képviselnek, hanem magánszemélyként vesznek részt a bizottság munkájában. Fő feladatuknak tekintik az emberi jogok védelmét min­den hatalmi túlkapással szemben. Politikai színezet és megfontolások nélkül 'kívánnak kiállni az emberi jogok védelmében. A Magyar Helsinki Bizottság sürgeti a helsinki elvekkel ellentétes jogszabályok megszüntetését, és figyelemmel kíséri hatályon kívül helyezésük folyamatát. Figyelmet kíván fordítani a hazánkba érkező menekültek helyzetére. Szorgalmazza a megkülönböztető jogszabályok és az azokból adódó hatósági gyakorlat megváltoztatását. A bizottság fellép az emberi jogok megsértése ellen — bárhol történjék is az. A Magyar Helsinki Bizottság a folyamatos munka szervezésére hattagú intéző- bizottságot választott. A testület elnöke Mészöly Miklós író, koordinátorai Kodo- lányi Gyula iró és Kőszeg Ferenc szerkesztő. (MTI) Jószolgálati út Bécsbe A néphadsereg vezető beosztású pa­rancsnokai és politikai munkásai rész­vételével pénteken tanácskozást tartot­tak a Honvédelmi Minisztériumban. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Németh Miklós, a Minisztertanács el­nöke, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja. Az értekezleten elsőként Kárpáti Fe­renc vezérezredes, honvédelmi minisz­ter értékelte a Magyar Néphadsereg helyzetét. Rámutatott: az elmúlt évek­ben a hadsereg a nehezebbé váló körül­mények között is eleget tett a védelmi feladatoknak. Tagjainak fegyelmi, mo­rális helyzete kiegyensúlyozott, szélső­ségekről mentes. A néphadsereg támo­gatja a mélyreható társadalmi és gaz­dasági reformokat, a szocializmus gyö­keres megújulását. A hivatásos állomány túlnyomó ré­sze megérti, elfogadja és szükségesnek tartja a múlttal való őszinte szembené­zést. A néphadsereg kész a további bel­ső megújulásra, a reális társadalmi igé­nyekhez igazodó reformok végrehajtá­sára. Kárpáti Ferenc szólt arról is, hogy napjainkban elhangzanak olyan meg­jegyzések, miszerint hazákban fennáll a katonai hatalomátvétel veszélye. A miniszter nyomatékkai kijelentette: ilyen tervek és elképzelések nincsenek, a hadsereg valamennyi tagjának érde­ke, hogy a társadalmi átalakulás minél hamarabb, de kizárólag demokratikus folyamat eredményeképpen menjen végbe. A továbbiakban szólt arról, hogy a katonai vezetés — figyelembe véve a Varsói Szerződésen belüli új biztonság- politikai felfogást, illetve az annak megfelelő védelmi jellegű katonai dokt­rína követelményeit — megkezdte a jö­vő hadseregének kialakítására vonat­kozó tervek kidolgozását. Mérlegelik, hogy az európai katonai bizalom- és biztonságerősítés eredményeinek vár­ható alakulására építve, hogyan és mi­lyen mértékben változzon a néphadse­reg nagyságrendje, struktúrája, felké- szítése, fegyverzete. Minden remény megvan arra, hogy ennek megvalósítá­sa a közeli években megkezdődhet. Végrehajtása során azonban — muta­tott rá a miniszter — nagy figyelemmel kell lenni valamennyi katöna élet- és munkakörülményének, életszínvonalá­nak a társadalmi lehetőségekhez igazo­dó fejlesztésére. Mindezekre csak úgy kerülhet sor, ha a hadsereg még haté­konyabban, gazdálkodását tovább ész- szerűsitve használja fel a rendelkezésre álló csökkenő költségvetést. Kárpáti Ferenc végezetül kijelentet­te: a hadsereg továbbra is kész és képes a nép szolgálatára, s mindent elkövet annak érdekében, hogy a védelmi fel­adatok ellátása mellett, a kormány igé­nyeinek megfelelően teljesítse a jelenle­gi társadalmi, gazdasági gondok meg­oldásában reá háruló feladatokat. Ezután Németh Miklós emelkedett szólásra. Bevezetője után hangsúlyozta: a le­szereléspolitikai kérdések felértékelő­dése minden korábbinál egyértelműbbé teszi számunkra, hogy nem maradha­tunk a leszerelési folyamatok puszta szemlélői. A realitások alapján végér­vényesen szakítani kell azzal a felfogás­sal, amely a leszerelést a két nagyhata­lom monopóliumának tekintette. A VSZ tagállamai, felismerve, hogy a hagyományos haderők terén mutatko­zó nyomasztó számszerű fölényük — külső és belső összefüggések miatt —r gátjává vált fejlődési modellváltásunk­nak, készek haderejük radikális csök­kentésére. Saját elképzeléseik szerint haderejüket mintegy 900 ezer fővel, csaknem ezer harci repülőgéppel, több mint 1100 helikopterrel, több mint 40 ezer harckocsival és páncélozott szállító harcjárművel, valamint 35 ezer tüzérsé­gi harceszközzel csökkentenék. — Ami a leszerelési intézkedések magyar vonatkozásait illeti, az ország jelenlegi gazdasági helyzetében egyál­talán nem mellékes: sikerül-e további megtakarításokat eredményező had­erőcsökkentést végrehajtani, vagy el­lenkezőleg, újabb fejlesztések igénye merül fel. Az sem mindegy, hogy a megállapodásokba sikerül-e bevonni a leginkább költséges fegyverfajtákat, így például a légierőt, hiszen egyetlen új repülőgép ára több mint féhniÜiárd fo­rint, a korszerű légelhárító eszközöké pedig milliárdos nagyságrendű. Biztonsági szempontból sem mind­egy, hogy az elsődleges belső okok által kikényszerített csökkentéseket sikerül- e összekapcsolni kölcsönös leszerelési intézkedésekkel oly módon, hogy az új helyzetben ne csökkenjen, sőt ha lehet, erősödjön biztonságérzetünk. A leszerelés politikai tétje egyértel­mű: sikerül-e egy sokkal kiszámítha­tóbb, s egyúttal sokkal demokratiku­sabb biztonsági struktúrát kiépíteni Európában. Elsődleges érdekünk, hogy a kölcsönös fenyegetésre épülő biztonsági sorsközösség felszámolása után ne maradjon vissza biztonsági vá­kuum; né két „egymástól elkülönült” biztonsági rendszer jöjjön létre Európa két oldalán, s zökkenőmentes legyen az átmenet egy új típusú európai biztonsá­gi berendezkedésre: Magyarországnak, mint szuverén országnak, a körülményeknek megfele­lő, az ország védelmét ellátni képes, a jelenleginél kisebb, de szervezetében, fegyverzetében, felkészítettségében korszerűbb hadseregre van szüksége — mondta a későbbiekben. A kormányfő kiemelte azt is, hogy a néphadseregnek — más nemzeti intéz­ményekhez hasonlóan — meg kell erő­sítenie társadalmi tekintélyét; növelni kell a katonai egyenruha rangját és megbecsültségét. A társadalom azért tekinti a néphadsereget sajátjának, mert védelmi, belpolitikai, nevelési és gazdasági épitő funkcióját az egész nemzet érdekében tölti be. Németh Miklós hangoztatta meggyőződését, miszerint a katonapolitika kialakításá­ban és megvalósításának ellenőrzésé­ben egyre nagyobb szerepet kell játsza­nia a nemzet érdekeit és akaratát legtel­jesebben kifejezni képes Országgyűlés­nek. E gondolat kapcsán határozottan le­szögezte: — Meggyőződésem, hogy a hadse­reg erejét semmilyen politikai erőnek nem szabad felhasználnia a belpolitikai kérdések megoldására! A sztálini társa­dalmi modell egyik leggyűlöletesebb vonása éppen az volt, hogy a fegyveres erőket gátlástalanul vetette be saját né­pe megrendszabályozására. Ez az a múlt, amitől a leghatározottabban el kell határolnunk magunkat. Ennek máig ható következménye, hogy a köz­véleményben, az emberekben lappangó búvópatakként él a félelem és a gyanú a fegyveres erőkkel szemben. Ezt a rossz emlékű múltat csak az újtípusú gyakorlat választhatja el világos határ­ral a jelenidőtől. E gyakorlat a belpoli­tikai kérdések békés megoldásának ga­ranciájaként fogja fel a fegyveres erő­ket. — Különösen fontos erről most be­szélni, hiszen ebben az évben június 16-a és október 23-a látens veszélyei még előttünk állnak. Nagykorúságunk fontos mércéje lehet, ha ugyanolyan társadalmi együttműködésben jutunk túl ezeken a napokon, mint tavaly a falurombolással kapcsolatos tünteté­sen. Nincs kétségem, hogy az idei meg­méretések a tavalyinál is több körülte­kintést, higgadtságot és önmérsékletet követelnek mindenkitől. Ezeken a na­pokon be kell bizonyítanunk Európá­nak, hogy népünk megérett a szocialis­ta demokráciára. A Minisztertanács elnöke a néphad­sereg jövőjéről szólva végezetül han­goztatta:- Miközben megnyugvással vesz- szük tudomásul, hogy a néphadsereg megértést tanúsít az ország jelenlegi gazdasági helyzete, az ötéves tervben előirányzott költségvetés jelentős csök­kentése iránt, jogosnak ítéljük az aggo­dalmat is: a jövőben rendelkezésre áll-e mindaz, ami a legalapvetőbb feladatok ellátásához szükséges. í—■ Ezért közölni kívánom: a kor­mány a jövőt tekintve biztosítja, hogy a Magyar Néphadsereg megfeleljen a kor követelményeinek, hogy olyan erőt képviseljen, amelyre a kormányzat és a lakosság magabiztosan számíthat az ország függetlenségének, törvényes és alkotmányos rendjének, valamint szo­cialista vívmányainak védelmében, és mindezzel járuljon hozzá a társadalom stabilitásához is. A nagymarosi építkezés leállítását szorgalmazó csoportok képviseletében hétfon jószolgálati küldöttség utazik Bécsbe, hogy a szerződések mindkét félnek előnyös módosításáról tárgyal­jon — tájékoztatták az újságírókat a szervezők pénteken a budapesti Szófia étteremben. Szó volt arról is, hogy az Ellenzéki Kerékasztalhoz, valamint a Duna-mozgalmakhoz tartozó szerve­zetek május 26-án, délután S órára nagygyűlést terveznek a Parlament előtt a Kossuth téren, s akkor adják át az erőműépítés ellen tiltakozók újab­ban összegyűjtött több tízezer aláírását az Országgyűlés elnökének. Az év ele­jén átadott 124 ezerrel együtt így már 160 ezerre nőtt a kézjegyek száma. Fasang Árpád, a Magyar Demokrata Fórum etikai bizottságának tagja az Ellenzéki Kerekasztal nevében el­mondta, hogy a végleges leállítást kö­vetelő tömegdemonstrációt nem akar­ják kihasználni politikai beszédekre, s transzparensek, feliratok helyett azt szeretnék, ha csak magyar, csehszlo­vák, osztrák és Duna-zászlókat hozná­nak magukkal a résztvevők. Vargha János, valamint Szekfű And­rás, a Duna Kör választmány tagjai a bécsi jószolgálati úttal kapcsolatban kifejtették, hogy a csoport — amely országgyűlési képviselőkből, az Ellen­zéki Kerékasztalhoz tartozó pártok, valamint a környezetvédelmi mozgal­mak megbízottaiból, s pénzügyi, ener­getikai szakértőkből áll —, két napig tartózkodik Bécsben. Programjukat a bécsi magyar nagykövet segítségével szervezték meg. Felkeresik a különféle osztrák pártok, valamint a két finanszí­rozó bank képviselőit, a munkában résztvevő két nagy kivitelező vállalat szakembereit. A Duna Kör képviselői hangoztat­ták, hogy az osztrák bankok által adott hitel — az áramszolgáltatási kötelezett­ségek teljesítése mellett — felhasznál­ható más, hasznosabb célra is. A Duna Kör, s más környezetvédelmi mozgal­mak is bíznak abban, hogy Ausztria nem a rövid távú üzleti, hanem a hosz- szabb távú jószomszédi, politikai szem­pontokat mérlegelve dönt majd a szer­ződésmódosítás kérdésében. Hasonló delegációk indítását tervezik Pozsony­ba, Prágába, bár igaz, hogy konkrét lépések ez ügyben még nem történtek. (MTI) MSZMP művelődési kör alakult Bács-Kiskunban Tizenöt párttag kezdeményezésére pénteken Kecskeméten megalakult az MSZMP Bács-Kiskun megyei művelő­dési köre. A Bács-Kiskun megyei párt- bizottság oktatási igazgatóságán meg­tartott alakuló ülés résztvevői hangsú­lyozták, ez a kör nem második MSZMP-reformkör, hanem a művelő­dés, oktatás, kultúra fejlesztését szolgá­ló szellemi-politikai műhely. Tevékeny­ségükkel olyan program kidolgozásá­hoz kívánnak hozzájárulni, amely a kultúra, a művelődés ügyét a reformok szerves részeként kezeli. Az MSZMP művelődési kör tagjai­nak véleménye szerint a művelődés ügye napjaink társadalmi, gazdasági és politikai folyamatainak perifériájára szorult, a fejlődést számos ideológiai, politikai, hatalmi és bürokratikus bék­lyó akadályozza. Ezeknek az akadá­lyoknak a feltárására, a felzárkózást segítő módszerek, módozatok körvo­nalazására az MSZM P megyei művelő­dési köre nyitva áll minden tenni akaró személy előtt, függetlenül attól, hogy milyen pártnak, szervezetnek a tagja. Az alakuló ülés résztvevői a művelő­dés, oktatás, kultúra fejlesztésének cél­jai közé sorolják a politikai, közéleti kultúra színvonalának emelését is, ép­pen ezért vállalják, hogy a következő^ választásoknál a képviselőjelölteket — ha ezt kérik — felkészítik a tiszta választási küzdelemre. (MTI) Ismerik a tételeket? Majd eldől... A Művelődési Minisztérium közleménye A Művelődési Minisztérium újból megvizsgálta annak lehetőségét, hogy kiszivároghattak-e felvételi-érettségi közös írásbeli tételek, vagy azok bár­mely részlete. Az alapos, minden rész­letre kiterjedő vizsgálat eredménye egyértelműen azt igazolja, hogy nem. A közlemény szerint a minisztérium előtt ismert: sok a szóbeszéd arról, hogy egyesek ismerni vélik a tételeket, s emiatt feszültség uralkodik a vizsgá­zók, az intézmények és a szülők köré­ben. A minisztériumba is érkeztek beje­lentések, de semmi olyan bizonyíték nincs, amelynek alapján indokolt lenne a vizsga rendjének megváltoztatása. A minisztérium szombaton és vasárnap telefonügyeletet tart a 310-596 számon 9—15 óra között. Ha bármely tétel tartalmára vonat­kozó konkrét bejelentés érkezik, a mi­nisztérium felkészült arra is, hogy a felvételi vizsgát más időpontra tűzze ki és új tételeket adjon ki — a legteljesebb titoktartás minden követelményének eleget téve. (MTI) AZ ORSZÁGOS SAJTÓSZOLGÁLAT KÖZLEMÉNYEIBŐL A Független Jogvédő Szolgálat nyilatkozata a részeg rendőr intézkedési jogosultságáról Solymosi Attila és társai ellen a Fővárosi Bíróságon folyamatban levő büntetőügyben az igazságügyi szakértő megállapította, hogy a sértett rendőr a vádbeli időpontban erősen ittas állapotban volt (kisebb fokú alkoholmérge­zésben szenvedett). A szakvélemény kapcsán felmerült (többek között) a sajtó képviselőiben, hogy vajon van-e intézkedési jogosultsága egy részeg rendőrnek. A Tv riporte­rének kérdésére 1989. május 16;án sugárzott Híradóban a fővárosi főügyész­helyettes elmondta, hogy a rendőri intézkedés jogosultságánál nem szempont az, hogy az intézkedő rendőr alkoholos befolyásoltság hatása alatt áll-e vagy sem. Meggyőződésünk, hogy a Főügyészség idézett jogi álláspontja megdöbben­tette és jogos aggodalommal (félelemmel) töltötte el a tv-nézők millióit. Nem áll módunkban ismerni (mert törvénysértő módon még mindig államti­tokként kezelik) a rendőrség szolgálati szabályzatát, de ismeijük a Munka Törvénykönyvét és a munkavédelemről szóló minisztertanácsi rendeletet, ame­lyek kimondják, hogy a dolgozó köteles a biztonságos munkavégzésre alkal­mas állapotban munkát végezni. Józan ésszel fel sem fogható, hogyan végezhet jogszerűen munkát a lőfegy­verrel felszerelt rendőr, amikor a hatályos jogszabályok értelmében egy udvart söprögető segédmunkást is el kell tiltani a munkavégzéstől, ha ittas állapotban van. Talán nem kis mértékben ennek az ügyészi szemléletnek az eredménye, hogy a Független Jogvédő Szolgálat az elmúlt 1 évben mintegy 50 olyan esetet regisztrált, ahol jogellenes (gyakran brutális) rendőri intézkedésre került sor. Nem hisszük (nem akarjuk elhinni), hogy a jogállamiság felé vezető úton még ilyen messzire lennénk a céltól. Nyílt levél az MSZMP reformkoréi országos tanácskozásának Tisztelt Országos Tanácskozás! Az Ellenzéki Kerekasztalt alkotó nyolc szervezet érdeklődéssel váija az Önök tanácskozását. Reméli, hogy komoly figyelmet fordítanak a Magyar Szocialista Munkáspárt és az Ellenzéki Kerekasztal között megindult, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt által megakasztott, sőt felszámolt tárgyalások ügyére. Az Ellenzéki Kerekasztalt alkotó szervezetek bíznak abban, hogy Önöket politikai felelősségük a tárgyalásokkal kapcsolatos elodázó manőyerek felszá­molására indítja. Szerintünk a tárgyalások halogatása szűklátókörű és felelőt­len politika. A Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának legutóbbi kijelentése szerint szabad választásokra legkorábban csak hat év múlva kerülhet sor. Nyilvánva­ló tehát, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt jelenlegi vezetőségének egy része tárgyalási ajánlatát pusztán propagandafogásnak tekinti, és nem törek­szik érdemi megegyezésre. A legutóbbi közvélemény-kutatás is egyértelművé tette, hogy a honpolgárok döntő többsége a demokratikus átmenet mellőzhetetlen feltételének a kor­mányzó párt és az ellenzék közötti, döntési joggal felruházott kétoldalú tár­gyalásokat tekinti, és újrakezdésüket elvárja. Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, Fiatal Demokraták Szövetsége, Füg­getlen Kisgazdapárt, Magyar Demokrata Fórum, Magyar Néppárt, Magyaror­szági Szociáldemokrata Párt, Szabad Demokraták Szövetsége, Független Szak- szervezetek Demokratikus Ligája A Független Magyar Demokrata Párt Titkárságának állásfoglalása Az FMDP Titkársága a kormány május 18-ai ülésén hozott áremeléseit elfogadhatatlannak tartja, azok ellen tiltakozik. Fenntarthatatlan az az álla­pot, hogy a költségvetés még mindig tapasztalható pazarlásait, a hibás dönté­sek és az államilag geijesztett infláció következményeit a lakosságra hárítsák át. A nagymarosi vízlépcső munkálatait sem az ellenzék tiltakozása, illetve lecsillapítása miatt függesztette fel a kormány, hanem azért, mert az állam­kassza a szó valódi értelmében kiürült. így szó sem lehet politikai döntésről. A most bejelentett áremelések a lakosság legszélesebb rétegeit közvetlenül, ma még szinte fel sem becsülhető mértékben érintik. Az viszont már most is megállapítható, hogy az ebből befolyó többletbevétel sem lesz elegendő az idei pénzügyi mérleg stabilitására. Ezért az FMDP Titkársága úgy ítéli meg, hogy a kormányban a közelmúlt­ban történt személycserék nem használtak, döntéseik a stabilizációra való törekvés helyett továbbra is a kapkodás jeleit hordozzák magukon. Mindezek kapcsán felmerül a kérdés: a jelenlegi kormány alkalmas-e az ország irányítá­sára? Az MDF zalaegerszegi szervezetének felhívása Borbély Sándornak, a Munkásőrség országos parancsnokának nyilatkoza­tát olvasva (Magyar Nemzet, 1989. május, 15.), valamint a Munkásőrség léte körüli vitát véve figyelembe, az MDF zalaegerszegi szervezetének elnöksége az alábbiakat javasolja. Alakuljon át a Munkásőrség hivatalos katasztrófa-elhárító testületté és kerüljön az országos polgári védelmi szervezet rendelkezési állományába! Az utóbbi évek nagy tömegszerencsétlenségei (árvizek, szélviharok, Csernobil, földrengések, az NSZK-beli légi bemutató) bebizonyították, hogy a polgári védelem jelenlegi szervezeti formájában nem tud megfelelni a katasztrófahely­zetekben szükséges korszerű követelményeknek (szervezettség, szakszerűség, gyorsaság a mentésnél). Ezeknek csak a hivatásos, katonailag szervezett, sajátos kiképzéssel és felszereléssel rendelkező egységek felelnek meg. A fejlett országok ezért át is tértek már ezekre a megoldási formákra. A mi viszonyaink között, ahol a Munkásőrség országos parancsnoka és a testület szükségességét, hasznát bizonyítgatok is egyetértenek abban, hogy az egységek tagjai súlypontilag eddig is ezzel a fegyvertelen tevékenységgel szol­gálták a társadalom javát, — reméljük — egyetértés fogadja javaslatunkat! Annál is inkább, mert így a testület tisztikara és hivatásos állománya továbbra is hasznosan fejtheti ki szaktudását és nem fenyegetné létbizonytalanság. Csao-Ce-jang felajánlotta lemondását (Folytatás az 1. oldalról) A kínai vezetők Tienamnen téri látogatá­sától függetlenül péntek délelőtt folytatódott a diákok sztrájkja, s már a korai órákban megkezdődött a lakosság különböző rétegeit képviselő tüntetők vonulása a Tienanmen tér felé. * Az ABC és a CBS amerikai televíziós adó pénteken kormányforrásokra hivatkozva ar­ról tájékoztatott, hogy Csao Ce-jang, a KP KB főtitkára a nap folyamán felajánlotta lemondását. A meg nem erősített hírek sze­rint Csao a KKP KB politikai bizottságában lezajlott szavazás után határozott így. Nem tudni, hogy lemondását végül elfogadták-e, két munkatársáét azonban igen. Csao úgy foglalt állást — mondották az amerikai tv- adók —, hogy a diákok néhány követelését teljesíteni kell. Ezzel ellentétes nézetet vallott a PB többsége. Az idézett kormány források szerint az Ál­lamtanács — a kormány — pénteken rende­letileg betiltotta a tüntetéseket szerte Kíná­ban, és az ország Stabilitása, egysége ellen irányuló akcióknak minősítette a megmoz­dulásokat. A kormányrendelet éjféltől tiltott be mindenfajta tiltakozást. A Reuter szerint kínai katonai egységek indultak meg a késő esti órákban a pekingi belváros felé. Egy ötven teherautóból álló és kétezer katonát szállító oszlopnak több ezer ember állta útját ezekben az órákban. Ez az egység a fővárostól nyugatra gyülekezett. Egy másik konvoj azonban, amely harminc­négy tehergépkocsin szállított katonákat, akadály nélkül haladt Peking szíve felé keleti irányból -— állították szemtanúk. Helyi idő szerint a késő, esti órákban az MTI pekingi tudósítója az Új Kína jelentésé­re hivatkozva arról számolt be, hogy a Tie­nanmen téren hetedik napja éhségsztrájkot folytató egyetemisták és főiskolások ideigle­nesen felfüggesztették az éhségsztrájkot, amelyet azonban ülősztrájk formájában akartak folytatni. A kínai hírügynökség úgy értesült, hogy a diákok elhatározását, amely szerint pénteken, helyi idő szerint este 21.30- kor beszüntetik az éhségsztrájkot, hangosbe­szélőn jelentették be a Tienanmen téren. A tsz-tagság nem zsarol (Folytatás az 1. oldalról) és egyéni vállalkozási formák bevezeté­se, kibővítése. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának főtitkára, dr. Eleki János, gratuláló szavak kíséretében átadta a MÉM és a TOT alapította Kiváló Ter­melőszövetkezet kitüntetést. Fekete Ferenc ágazatvezető és Csányi István főkönyvelő a Kiváló Termelőszövetke­zeti Munkáért kitüntetést vehette át. Majd beszélt arról, hogy a múlt évben sok hazai szövetkezet nemhogy jó ered­ményt tudott volna elérni, hanem kriti­kus helyzetbe sodródott. Szólt az ag­rárpolitika változtatásának szükséges­ségéről, arról, hogy a közvéleményben hathatósabban kell tudatosítani: a ma­gyar mezőgazdaság nem termel drá­gán, semmilyen nemzetközi összeha­sonlításban. A nagyon is szubjektív megítélést tükrözi vissza, nem pedig a valóságot, a mai mezőgazdasági ár- és támogatási rendszer. Ezért igazságo­sabb tehermegosztást követelnek a me­zőgazdaságban dolgozók. Mélyen sé­relmezik, hogy tervezett lépéseiket — így a Péter-Pál napjára jelzett demonst­rációt — a kormány zsarolásának)bé­lyegezték. Szintén elismerést kifejezve adta át Baki Ferenc, a megyei tanács megbízott osztályvezetője Fekete János főágazat- vezetőnek és Seres József erőgépkeze­lőnek a MÉM Kiváló Munkáért kitün­tetését. Beálló Sándor zárszavában így fo­galmazott: „Az az idő következik, ami­kor nagyon kell vigyázni arra, hogy a szövetkezeti parasztságot ne söpörhes­sék az asztal alá, mert már úgy érezzük, nagyon is a nagy asztal szélén vagyunk. A nagyon várt könnyítések helyett azonban — úgy tűnik — a rotációs kapa működtetésébe is beépítették az el nem fogadott sztrádadijat." G.E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom