Petőfi Népe, 1989. május (44. évfolyam, 102-127. szám)
1989-05-17 / 115. szám
1989. május 17. • PETŐFI NÉPE • 5 9 Karsai Istvánná: — Nemcsak a gyerekek, hanem a beteg szülő miatt is otthon kell maradni. óriási vívmányt elkönyvelhetünk a javukra. Például a bedolgozó is jogosult a gyesre, a gyedre. De a jogszabályok nem mindenben ismerik el munkaviszonynak a bedolgozói jogviszonyt. Hivatalosan bizonyos esetekben külön kategóriaként kezelik — főkönyvelő legyen a talpán, aki ezt számon tudja tartani—-, ennek megfelelően elnevezték „munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak”. Hiábavalónak bizonyult: minden tiltakozásunk. Ezeket az ellentmondásokat a legmagasabb fórumon is jól ismerik, de hosszú évek óta nem változtatnak rajtuk. Pedig a bedolgozói rendszerre építő gazdasági szervezetek számára — mint amilyen a félegyházi háziipari szövetkezet is — létkérdés, hogy a vállalkozók megtalál- ják-e a számításukat. — Annak érdekében, hogy otthon dolgozhassanak, engedményekre is hajlandóak — folytatta az elnök —, de csak bizonyos határig. — Veszteséget jelentene az egész magyar gazdaságnak, ha ez a vállalkozói réteg megszűnne. A bedolgozó ugyanis „olcsó” és rugalmas munkaerő. Nem kell nekik műhelyt építeni, fenntartani, üzemeltetni. Mert bár fizetjük a rezsijüket — a teljesítményük 20 százalékát —, a szövetkezetnek ez lényegesen kevesebbe kerül, mint az üzemben felhasznált áram, a fűtés és a víz díja. Alapvetően azért, mert a cégek magasabb díjért jutnak ezekhez a szolgáltatásokhoz. Nem vehetik fel a versenyt Újabban azonban nemcsak a jogi szabályozás ellentmondásai és a nyomott bérek, hanem a bizonytalanság is problémákat okoz a bedolgozók számára. Ahogyan Farkas Jenő mondta: a megváltozott gazdasági körülmények között a bedolgozói rendszer tulajdonképpen az adottságai miatt került veszélybe. — A bedolgozókat az isten is a kisszériás termelésre és a gyermek- ruhavarrásra teremtette. Ennek megfelelő a szakmai felkészültségük, a technikai felszereltségük, a munkakörülményeik. Más szóval: az ilyen jellegű munkában gazdaadatok is vannak, hogy Sztálin apját egy kocsmai verekedés során ölték meg, 1890-ben.) Sztálin anyja, Jekatyerina Georgi- jevna Galadze ugyancsak paraszti sorból származott. Varrással és mosással kereste meg a kenyérrevalót. Nem maradt ideje a gyermekek nevelésére, és a kis Szoszo a nap nagy részét az utcán töltötte. Joszif nem az egyetlen fiúgyermek volt a családban, de a többi gyermek korán meghalt. Sztálin még kisgyermekként súlyos himlőn esett át, amelynek nyomai élete végéig meglátszottak az arcán. Később Sztálin több fedőnéven szerepelt a rendőrség irataiban, ezek egyike a Ragyás volt. Egy véletlen úti baleset során Szoszó bal karja megsérült, és ez a karja gyógyulás után rövidebb és gyengébb maradt a másiknál. Sztálin gondosan titkolta ezt a fogyatékosságát, ha csak lehetett, nem vetkőzött le mások jelenlétében, még orvos is ritkán láthatta. Nem szeretett fürödni, úszni sem tudott. Amikor a fekete-tengeri nyaralóban pihent, rendszerint'felöltözve sétált a parton. Anyja hosszú életet élt, de híjhoz sohasem fűzték gyengéd szálak. Sztálin azután, hogy elhagyta Grúziát, és aktívan bekapcsolódott Bakuban és Oroszországban a forradalmi tevékenységbe, alig néhányszor találkozott anyjával. Anyja ugyanis nem akart Moszkvában élni fiával együtt, ezért Tifliszben maradt. A húszas években a Sztálint meglátogató grúz vezetők megdöbbentek és szömyülKözmegegyezés - fönt! 9 Szabó Sándorné: — Ha nem kapok munkát, legalább pihenek egy kicsit. * 9 Nyikos Sándorné: — Csak az tudja csinálni, aki szereti'is ezt a munkát. íJf. Is. 9 Pólyák Ferencné: — A munka elosztásánál fontos szempont, hogy kire mennyire számíthatunk általában. ságos a foglalkoztatásuk. Csakhogy a belkereskedelem a korábbi mennyiségnek csak a töredékét, pontosabban 20 százalékát rendelte meg tőlünk ebben az évben. Nem vigasz számunkra, hogy más cégeknél is hasonló a helyzet. Okai ismertek: a piac telítődött, a fizetőképes kereslet visszaesett, emellett az importruhák is rontják a belföldi termelők értékesítési esélyeit. Ebből a helyzetből a termékszerkezet-váltás lehet a kivezető út. A nagy, korszerű technikát alkalmazó cégek meg is léphetik. De mi lesz a bedolgozói rendszerre építőkkel? A bedolgozókat nem tudjuk átképezni, hiszen ők alapvető okok miatt választották az otthoni munkát. Gépeikkel sem tudják felvenni a versenyt a nagy teljesítményű technikát működtető cégekkel. Mindent összevetve: nem maradt más megoldás számunkra: szocialista exportra vállaltunk gyermekruhavarrást. Ennek következménye egyrészt gazdasági szempontból érinti hátrányosan a szövetkezetieket. E tevékenységük hozama ugyanis minimális. S mert a központi elvonások az idén tovább növekédnek, nyereségre aligha , számíthatnak 1989-ben. Másrészt pedig összességében is csökkent a megrendeléssel lekötött munka mennyisége. Igaz 9 Retkes Veronika: — A rokkantsági nyugdíjból nem lehet megélni. tehát a hír, miszerint kevesebb feladat jut mostanában a bedolgozóknak. — De ez nem jelenti azt, hogy ’ felmondunk nekik — mondta az elnök. — Ez jogilag is lehetetlen, szövetkezeti tagnak ugyanis csak a közgyűlés határozata alapján lehet felmondani. De erre gyakorlatilag nem került sor eddig. Arról van szó csupán, hogy voltak, akik úgy döntöttek: nem vállalják a viszonylagos bizonytalanságot. Nem egyszerre, de néhányan valóban elmentek. Ilyenre ezután is számíthatunk, az önként távozók helyébe vehetünk fel újakat. Adódik a kérdés: nem lenne sokkal egyszerűbb, ha létszámot csökkentenének? Akkor nem kellene kevésbé jövedelmező munkát vál- lalniok csak azért, hogy az adott terúielőkapacitást lekössék. — A 350-400 bedolgozót 35-en, 40-en szolgálják ki a közös üzemben. Létszámukat az üzem mérete miatt nem lenne gazdaságos csökkenteni. Hiszen a fele annyi dolgozóra is ugyanannyi a rezsi, az üzemi általános költség, ami mögött azonban nem lenne termékfedezet. Ez lenne a nagyobb ráfizetés. A feladatunk tehát mindenképpen az, hogy elegendő munkát szerezzünk. Erre az évre sikerült ugyan lekötni a meglevő kapacitásúnkat, de a bevételünk a tavalyinak csupán nyolcvan százaléka lesz. Almási Márta Engedtessék meg a pontatlanság: az idei, nem tudom hányadik és már azt sem tudom, hogy milyen hatáskörben elhatározott forintleértékelés után többórás rádióműsor a témáról és félre nem érthető kioktatás a PM vezető munkatársa részéről. Hogy azt mondja: a leértékelés miatt háborgó közvélemény — mint kedvezőtlen jelenség —- jórészt a sajtó számlájára írandó. Mert felnagyítottuk, mert eltúloztuk, mert kedélyeket szítottunk és egyáltalán ... Más: a KB-titkár — aki néhány hete már nem tagja a Politikai Bizottságnak — nyilatkozik, hogy titkári beosztásából is távozni szándékozik. Majd rövid idő múltán a cáfolat, mert úgymond a sajtó félreérthetően interpretálta az egyébként félreérthetetlenül egyértelmű nyilatkozatot. Más: a gazdasági szükségállapot bevezetésének időszerűségéről nyilatkozik az MSZMP főtitkára, jelezvén, hogy ezzel a kormány elnöke is egyetért, majd órák múltán ismét csak a cáfolat, miszerint szó sincs egyetértésről. S néhány nap múltával némi magyarázkodás, miszerint valamiféle „kommunikációs zavar”, ha úgy tetszik; újabb félreértés történt. Az ügyben érintett újságírók mindenesetre, elnézést kérnek, az illetékes szóvivők pedig hallgatnak... Megnyilatkozások és cáfolatok Nem azért példálózom, hogy a sajtó munkatársai és a magam nevében mentegetőzzem: időnként persze hogy túllövünk a célon és túllihegjük az egyébként nem éppen akármilyen eseményeket, s eközben netán még szakmai hibákat is vétünk; néha mintha nem ismernénk mértéket, rendre készpénznek vesszük az egymást kergető és gyakorta egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat. Mondom, mindez elképzelhető, s némi magyarázatként csak annyit, hogy valójában újra kell tanulni a szakmát. És ez nehéz, nagyon nehéz lecke! Mert egyre nehezebb eligazodni az örvendetesen megszaporodott, ám egyre ellentmondásosabb j|| s alkalmanként egyre szakszerűtlenebbnek hangzó — politikai és államigazgatási (de inkább és főként politikusi) megnyilatkozások között. És még nehezebb eligazodni e megnyilatkozásokat rögvest követő cáfolatok zavaros magyarázkodásaiban. És persze nagyon nehéz — gyakorlatilag lehetetlenség -7- annak a látszatát kelteni: itt és most voltaképpen közmegegyezéses politizálás történik, méghozzá felelősen és a megnyilatkozásokhoz nélkülözhetetlen szakmai információk fölényes ismeretében. Mert honnan tudhatná egy tollforgató ember például azt, hogy miféle kötelezettségvállalások kötnek bennünket a nemzetközi pénzügyi intézményekhez? Honnan sejthetné, igaz-e az, amit beszélnek, hogy az újabb forintleértékelések elsősorban a nemrégen volt davosi találkozón tett politikai elkötelezettség számlájára írandók. Meg azt is beszélik — és nem az egyébként nem létező kávéházakban —, hogy ilyesfajta diktátumok miatt próbálkoztak az autópályadijak bevezetésével, illetve, hogy—és ez nyilvánosan is elhangzott —' ugyancsak nem önszántából határozta el a kormányzat azt a drasztikus gyógyszeráremelést, ködtek, hogy milyen durván, sőt olykor cinikusan beszélt anyjáról. Egyébként Jekatyerina Dzsugasvili független és bátor asszony volt, és nem túlságosan hízelgő megjegyzéseket tett fiára, amikor Grúzia vezetői felkeresték Sztálin vagy saját születésnapján. Sztálin anyja 1935-ben halt meg, és a Dávid-hegy-oldalán levő kis temetőben temették el, amelyet ott „grúz panteonnak” neveznek. Aki élt már Grúziában, jól tudja, milyen nagy jelentősége van még ma is a Kaukázusban a barátok és a rokonok temetésének. Ezért lepődött meg sok grúz azon, hogy Sztálin nem kívánt részt venni anyja temetésén. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a család nem tudott semmiféle meleg emberi tulajdonságot beleoltani Sztálinba. Kétségtelenül ez volt az oka annak, hogy Sztálin teljes közönnyel viseltetett a legtöbb rokona iránt. Mindenben első akart lenni Sztálin már gyermekkorában kitűnt makacsságával, mindig mindenben első akart lenni társai között. Ném rendelkezett kiváló képeségekkel, de kitartó volt és sokat olvasott. Az alacsony termetű, gyenge fizikumú Szoszo nem számithatott sikerre a verekedésekben, félt, hogy megverik. Korán zárkózott lett és bosszúálló s egész életében nem szívlelte a magas termetű és erős fizikumú embereket. Elméjén és érzelmein már korán eluralkodott a nagyravágyás. Amikor nyolcéves lett, anyja beíratta a gori egyházi iskolába. A négy osztályt hat év alatt végezte el. Nehézségei abból fakadtak, hogy a tanítás főleg orosz nyelven folyt. Sztálin jól megtanult oroszul írni, de élete végén sem tudott folyékonyan oroszul beszélni. Csak halkan, lassan és erős grúz akcentussal fejezte ki magát oroszul. Ezért állandóan kisebbrendűségi érzése volt a forradalmárok között, ahol különösen nagy becsben tartot- , ták a szónoki képességet. Mindazonáltal az egyházi iskolát kitűnő eredménnyel végezte el, és 1894-ben beiratkozott a tifliszi papi szemináriumba. Az egyházi iskolában és különösen a szemináriumban az obskurantizmus és a képmutatás légköre uralkodott, mindennaposak voltak a kicsinyes ellenőrzések, a kölcsönös árulkodások. A tanulók szigorú napirend szerint, csaknem katonai fegyelemben éltek. Nem értette a tréfát A szeminárium befolyással volt Sztálinra: felerősítette a már korábbról meglévő tulajdonságait: a csalafintaságot, a ravaszságot, a durvaságot. Már fiatalkorában sem volt semmi humorérzéke. „Furcsa egy grúz ez — mondták később szemináriumi társai. — Egyáltalán nem tud tréfálkozni. Nem érti a viccet és a legártatlanabb tréfára is ökölesapással válaszol.” Sztálin lánya ezt úja: „Az egyházi oktatás volt az egyetlen rendszeres képzés, amelyben apám részesült. Meggyőződésem, hogy az egyházi iskola, ahol összesen-több mint tíz évet töltött, egész életére óriási hatással volt apám jellemére, megerősítette és megszilárdította a veleszületett tulajdonságokat. Sohasem volt vallásos érzelmű. A véget nem érő imádkozások, az erőszakos hitoktatás ennél a fiatalembernél, aki egy percig sem hitt a lélekben, istenben, csak ellenkező hatást érhettek el: szélsőséges szkepticizmust minden égivei, magasztossal szemben. Az eredmény épp az ellenkezője: egy földi, józan, praktikus élet- felfogásból táplálkozó szélsőséges materializmus, cinikus realizmus lett. Egyházi tapasztalatok helyett apám egészen másfajta tapasztalatokra tett szert: közelről megismerkedett a képmutatással, az álszenteskedéssel, a kétszínűséggel. Apám a szemináriumi tapasztalatokból azt szűrte le, hogy az emberek türelmetlenek, durvák, becsapják egymást, intrikálnak, hazu- doznak és végül: rengeteg a gyengéjük, nagyon kevés az erényük. Apám türelmetlenségét, rugalmatlanságát, azt, hogy képtelen volt meghajolni az ellentétes, bár nyilvánvalóan megalapozottabb vélemény előtt, én a szemináriumi tapasztalatok számlájára írom, hiszen ott fanatizmust és türelmetlenséget oltottak a tanulókba.” (Következik: Sztálin feleségének öngyilkossága) amit most részlegesen visszavonni kényszerült. Akkor most hogy van ez? Szolgaian alkalmazkodunk és aztán kényszerűségből hátrálunk, vagy nem is kellene szolgaian alkalmazkodnunk, csak éppen okosabban és főleg felelősebben gazdálkodni az államháztartás pénzével? Hogy e kérdések nem oktalanok, azt egy viszonylag reményt keltő, jó hír is bizonyítja: a költségvetési kiadások radikális csökkentésének lehetőségéről tárgyaltak ületékes helyen, legalábbis a Minisztertanács lapjának április 25-ei közleménye szerint. De vajon hol, mennyivel és milyen módon csökkenthetők a kiadások és egyáltalán csök- kenthetők-e úgy, ahogyan azt most tervezik? Ki tudja? Az őszinteség az alapja Most gyakorlatilag kormányváltás történik és az új kormány remélhetőleg új gazdasági programmal áll elő. Ez a program lesz az utóbbi másfél-két esztendő sokadik megújulási, kibontakozási, stabilizációs, vagy éppen kitörési programja. (Vajon remélhető-e, hogy neift lesznek „A”, „B”, „C” és egyéb jelzésű variációk?) És most egyre inkább új típusú társadalmi közmegegyezésre is készülődünk. Kissé hosszú ideje már és egyelőre minden eredmény nélkül. Ám e közmegegyezés — talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy a kölcsönös bizalom —j nélkül semmiféle kormány és semmiféle új program nem fogadható el, nem érvényesíthető, mert nem megvalósítható. A közmegegyezés és a kölcsönös bizalom egyetlen lehetséges alapja az őszinteség, a kendőzetlen nyíltság, mert csakis az ország valóságos gazdasági helyzetének ismeretében dönthető el, hogy a különböző politikai és államigazgatási megnyüatko- zások és azok cáfolatai valójában miként is értendők: oktalan vészharang- kongatásnak, vagy éppen nagyon is komoly figyelmeztetésnek? Nem mindegy, mert az első esetben az amúgy is túlfeszített közhangulat juthat el a tűrőképesség legvégső határához, az utóbbi pedig — ügyes és legfőképpen intelligens politizálás esetén — mozgósító erejű lehet. Következésképpen: nemcsak és elsősorban nem is új típusú társadalmi köz-, megegyezésre lenne szükség, hanem - — és mindenekelőtt — a kormányzati és a pártkörökben dolgozók, pontosabban a legfelsőbb beosztásban dolgozó vezetők közmegegyezésére. Ha úgy tetszik, akkor a szakszerűség és a politikai megbízhatóság ötvözetével garantált, egyértelmű, mindenki által átlátható és viszonylag könnyedén kezelhető, mindenkit félreérthetetlen egyértelműséggel eligazító megegyezésre lenne szükség. Átgondolt és következetes határozatok Fájdalom: hiányzik ez a — legfelsőbb vezefői körökben nélkülözhetetlen — közmegegyezés. S ennek hiánya aligha azonosítható a problémákat valamiféle „pluralista” módon kezelő attitűddel. Tudomásul kellene venni, hogy az úgynevezett „civil társadalom”, az ország lakossága egyre zava- rodottabban olvassa és hallgatja, s még tanácstalanabbá próbálja értelmezni azokat a megnyilatkozásokat, ki- és bejelentéseket, amelyek cáfolata szinte azonnal elhangzik, megjelenik. És újabban már nem is minden személyeskedő felhang nélkül. Mosolyognivaló, hogy az ilyenolyan és amolyan politikai, társadalmi és persze „önszerveződő” csoportok az istennek sem képesek megbízható politikai csoportokként, pártokként megjelenni a színen. Mert lassan-lassan ott tartunk, hogy ahány ember csoportosul, annyiféle a véleményük, annyiféle a meggyőződésük, s annyiféle platform alapján szerveződnek. Mindez tán még érthető is lenne, hisz végtére is kísérleteznek, próbálkoznak, vitatkoznak és ellenkeznek. Előbb-utóbb majd csak letisztulnak, megegyezve, vagy sokfelé ágazó utakon külön-külön haladva. A jelenlegi országvezetés azonban nem vállalhatja a bizonytalan kimenetelű kísérletezés kockázatát és e kísérletek pillanatnyi állásáról szóló ugyancsak bizonytalan hangvételű és gyakorta — most már egyre gyakrabban — egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat sem. Hogy mit csinálnak a különböző pártképződményekben, az mostanság inkább csak érdekes olvasmány. Hogy mit csinálnak a kormányzatban és a pillanatnyilag még vezető pártként működő MSZMP legfelső köreiben, az viszont sorsdöntő! Magyarán és egyszerűen: a társadalmi közmegegyezés alapfeltételeként a vezető körök közmegegyezésére lenne szükség.. Praktikusan: átgondolt és konzekvensen végrehajtott határozatokra és intézkedésekre, egyértelmű és egymással összecsengő megnyilatkozásokra; még egyszerűbben, az úgynevezett „civil társadalom” nevében fogalmazva — gazdaságirányítási és társadalomvezetési szakszerűségre, állam- igazgatási és legfőképpen politikai profizmusra. Igenis és mindenekelőtt\— és végieSr- erre lenne szükség! Sokadrangú következmény (lenne), hogy ez esetben a sajtó munkatársai is sokkal könnyebb helyzetbe kerülnének, mert híradásaikkal nem kellene a végső cselekvésképtelenségig összezavarni az amúgy is megzavart embereket S legfőképpen azt a bizonyos és még hallgatag „csöndes tömeget”. Vértes Csaba KISKUNHALASI ÁLLAMI GAZDASÁG Szanálás után nyolcvanmilliós nyereség A Kiskunhalasi Állami Gazdaságot 1987- ben szanálták, ami egyúttal azt is jelentette, hogy megszabadult a felhalmozódott költségtöbbletének jelentős részétől. így a tavalyi évet már viszonylag „tiszta lappal” kezdhette. A nagyüzem szakemberei — a szanáló szerv jóváhagyásával — összeállítottak egy úgynevezett kilábalási programot, amelynek következetes betartása meghozta az eredményt. A gazdaság az 1988- as évet 80 milliós nyereséggel zárta. Mint a közgazdasági főosztály vezetője, Pápa Lajos elmondta: a fagykárok, a szocialista borpiac beszűkülése, a hazai fogyasztás visszaesése 1987 végén már-már megoldatlan helyzetet teremtettek. A kár összességében ekkor már meghaladta a félmilliárdot, aminek egy részét ugyan sikerült kigazdálkodni, de még így is 117 millió lett a veszteség. Elkerülhetetlenné vált a szanálás, ami egyúttal a fennmaradást is jelentette, hitelt, támogatást kaptak. A szőlőterületek pótlásánál a gazdaság nem törekedett a mindenároni mennyiségre, viszont nagy súlyt helyeztek a megfelelő fajtaváltásra, a várható piaci igények kielégítésére. A fagykárok kivédése céljából (őszi takarítással, biztosító szálvesszők lehúzásával stb.) megváltoztatták a szőlőművelési módot. Az erőfeszítések hatása már 1988- ban jelentkezett, a számottevő elfagyás ellenére hektáronként = átlagosan”-1—' 5,1 tonna termést takaríthattak be. Az eredmények alakításában döntő szerepe volt a borászati ágazatnak. A korábbi évekhez képest növekedett a szocialista kivitel; az év során 76 ezer hektoliter borféleséget exportáltak. Nőtt a likőr- és üdítőital-forgalmazás. Új termékcsaládokat is kifejlesztettek. Bővült a gazdaság ipari tevékenységének a köre (lakatosipar, faipar), ami közel 7 millió pluszt hozott. Mintegy 100 millióval csökkentették a készleteket és egyéb pénzügyi megszorítások révén—a növekvő kamatlábak mellett ^9kisebbítették a bankköltségeket. Január 1-jétől a gazdaság szervezeti átalakításokat hajtott végre. Megszüntették a hagyományos törzskari formát, helyette önelszámoló főágazatokat hoztak létre. A hazai piac hatékonyságának fokozására új belkereskedelmi főágazat létesült. Tavaly 120 fővel csökkent a dolgozói létszám, elbocsátás azonban egyetlen esetben sem fordult elő. Jobbára azok távoztak, akik nem vállalták az új, a nehezebb vagy más feladatokat. A folyamatos munkaellátás érdekében esetenként ésszerű munkaerő-átcsoportosításhoz folyamodtak. Emelkedett a bérszínvonal; jelenleg személyenkénti évi 99 ezer forint. Az idei elképzelésekről Pápa Lajos elmondta, hogy bár emelkedett a készleteik önköltsége, magasabb a társadalombiztosítási járulék, drágábbak az ipari termékek stb., igy is 50 millió nyereséget terveznek, amit a kurrensebb termékek (likőrborok, sherryk, diabetikus italok) eladásának növelésével akarnak teljesítem. Ennek érdekében továbbfejlesztik a kereskedelmi szervezetüket, hatékonyabbá teszik az érdekeltségi rendszert, bővítik a szocialista exportot, megpróbálnak bejutni a tőkés piacra. Lényeges létszámcsökkentésre nem kerül sor, de a racionális munkaerö-átcsoportositást tovább folytatják. —cs. —1.
