Petőfi Népe, 1989. május (44. évfolyam, 102-127. szám)

1989-05-17 / 115. szám

1989. május 17. • PETŐFI NÉPE • 3 A kormánymeghatalmazott véleménye a nagymarosi munkák felfüggesztéséről — A bős—nagymarosi erőműrendszer eredeti terv szerinti felépítése mellett többször is kiálló vezetőként mi a véle­ménye a nagymarosi munkák felfüggesz­téséről?— kérdezte Havas Pétert, a beru­házás kormánymeghatalmazottját az MTI munkatársa.- Mindig megbízóm, a kormány ál­láspontját képviseltem ebben a kérdés­ben, természetesen saját meggyőződése­met sem megtagadva — válaszolta Havas Péter. — Az 1970-es évek végén közis­mert volt, hogy a beruházásokkal foglal­kozó banki vezetőként mennyire ellenez­tem ezt a nagyberuházást. Nem azért, mert a célkitűzés eleve rossz. Hosszú tá­von ez egy jó befektetés. De már akkor látszott, hogy egy ilyen lassan megtérülő, hatalmas befektetésre nincs elegendő pénze az országnak. Az 1977-ben megkö­tött magyar—csehszlovák államközi szerződést követően néhány évvel már egyre többen ismerték fel mindezt. Magyarország 1981-ben a leállítást kezde­ményezte, én 1982-ben kaptam meg a kor­mánymeghatalmazotti megbízást a ma­gyar—csehszlovák tárgyalások vezetésére. A csehszlovák partnerek akkorra már sok terepmunkát elvégeztek, megkezdték a bősi vízlépcső alapozását, importberen­dezések tömegét rendelték meg, hozzá­láttak az alvízcsatorna kotrásához. A nagy kárra hivatkoztak a tárgyalások során. Több mint egyéves egyeztető meg­beszélések után csak az üzembe helyezés négyéves elhalasztásáról sikerült megál­lapodni 1983-ban. De mivel közben nem lett jobb Magyarország anyagi helyzete, szükség volt külföldi erőforrások bevo­nására. Hosszú tárgyalások után aláírtuk Ausztriával a nagymarosi vízlépcső komplett megépítésére vonatkozó fővál­lalkozói szerződést.- A Minisztertanács később, 1986­ban hagyta jóvá a módosított beruházási javaslatot, s.a közben elkészített műsza- ki-ökológiai-ökonómiai összefüggések­ről szóló előterjesztést. A realitásokat figyelembe véve akkor már én is azt mondtam, hogy a beruházás leállítása nagyobb anyagi veszteség, mint a folytatása. A beruházás folytatása nagy terhet ró hazánkra, viszont a leállítás még ennél is nagyobb kiadást jelenthet, s ezt is az állampolgároknak kell viselniük. A szombati kormányülésen egyike vol­tam a témakör előterjesztőinek, s ezt az álláspontot képviseltem. De a kormány nyilván nemcsak a gazdasági szemponto­kat mérlegelte döntése meghozatalakor, hanem egy sor más tényezőt is. A határo­zathozatal a kormány, a kormány elnö­kének felelőssége, s azt az ország érdekeit legmesszebbmenően figyelembe véve kell végrehajtani — hangsúlyozta Havas Pé­ter. Kitett magáért a gólya L. Egészségesek a hármas ikrek Hogy a gólya nem akart potyára menni a kecske­méti Kuthyékhoz, mi sem bizonyítja jobban, mint az a három ifjú emberke, akikkel gyarapodott a család. ’ A 24 esztendős Ambrózay Éva három gyönyörű kis­fiúnak adott életet április 10-én. Az apróságok (szó szerint) jó egészségnek örvendnek. Adám 2230, Ár­pád 2130, György 1970 grammal született. Egy hóna­pos korukra valamennyien elérték a kettőezer-ötszáz grammot. — Amikor először voltam ultrahangos vizsgálaton, azt mondták, hogy kettes ikreim lesznek. Am a legközelebbi alka­lommal már három gyerekről beszéltek. Többször nem mertem elmerni Sör.— mesélte a most hatodéves orvostanhall­gató édesanya. Kuthy Zoltán, a 27 éves boldog apu­ka elismeréssel beszél fiairól: — Sokkal rosszabbra számítottam. A hangjukat is alig hallani. Ahhoz még nem járultam hozzá, hogy valáki levegye a karjukról a nevüket. Itt már mindenki meg tudja állapítani, hogy melyikük Adám és melyikük Gyurika, csak én nem. Még szérencse, hogy Árpád szőke. A két nagymama segít a kicsik ellá­tásában. Időközönként váltják egy­mást. Zoltán édesanyja gyedre jön a gyerekekkel, mert Évának már csak egy féléve van hátra az egyetemből. Januártól szeretné ezt elvégezni. Természetesen arra is kiváncsiak voltunk, hogy terveznek-e még gyerme­ket. Ám ki sem mondtuk a kérdést, az' apuka már erőteljes nemmel válaszolt. Éva pedig leszögezte, hogy mostaná­ban semmiképpen. Csak a háttérben hallatszott az egyik nagymama sóhaja. De jó lenne még egy kislány! No igen, de ki garantálja, hogy ép­pen lány lesz — és csak egy? (bencze) Ballagás — OTP-re A gimnáziumok, a szakközépis­kolák diákjai a múlt hét végén már elköszöntek az alma matertől. A kisebbek ballagására is hamaro­san sor kerül. Valamennyiük életé­ben lezárul egy kis szakasz, vagy úgy is fogalmazhatok: a legboldo­gabb időszak. E finisnek ma még ugyan őrülnek, de később legtöbb­jük visszasíija a régi szép diákéve­ket. A szülők pedig? Kétségtelen: boldogsággal tölti el őket, hogy vé­gigkísérhették gyermekük fejlődé­sét s megalapozhatták a nagy kér­dőjeles jövőt. Ám sok családban a ballagás „emléke” még jó ideig nyomot hagy — a házi költségvetésben. A fenti cím ugyanis nem tréfa, mert egyre több szülőnek komoly anyagi gon­dot okoz az érettségivel, a ballagás­sal járó pénzkiadások sorozata. És. ez már nem csak szóbeszéd, nem az áruházak készruha- és méterosztá­lyain hallható megjegyzésekből származó állítás. Az OTP-nél, a ta­karékszövetkezeteknél már kimu­tatható, hogy ilyentájt mennyire megszaporodik a személyi hitelek kérése. A fizetéstől fizetésig élő csa­ládokban még a várt és előre tudott alkalomra is képtelenség gyűjteni. A 18 szálas virágcsokor ugyan re­dukálható, de az egyenruha, annak kellékei és a többi, ami közös ötlet, ilyenkor már nem. Pedig végül is valahol meg lehet­ne állítani a kiadássorozatot. A szülői értekezletek az anyagiak megbeszélésére nem a legalkalma­sabbak. Mert a tehetősek miért til­takoznának? A kevésbé tömött pénztárcájúak pedig szégyellik helyzetüket, s inkább bármilyen módon előteremtik szükséges ezre­ket. A megoldás talán az osztályter­mekben születhetne, mondjuk, jö­vőre; előreláthatólag akkorra sem javul a családok anyagi helyzete. Tudjuk: a ballagás örök emlék. De vajon azon múlik-e az örökké­valósága, hogy milyen drága és mennyire egyforma az akkor viselt öltözék? P. S. MEGKÉRDEZTÜK... Jobb minőségű műtrágya A Borsodi Vegyi Kombinát műtrágyagyárának mész- ammon-salétrom üzemében 172 milliós költséggel rekonst­rukciót hajtottak végre, amely­nek célja a műtrágya minőségé­nek javítása volt. A BVK, a Prizma Tervező Szövetkezet és az aprítógépgyár szakemberei kidolgoztak egy új granulálási technikát. Ez lehetővé teszi, hogy a műtrágya szemcsenagy­ságát a megrendelő kívánsága szerint alakítsák. A most beépí­tett rendszerrel sikerült a szem­cseszilárdságot is növelni, így a műtrágya szállítása, kezelése, adagolása gazdaságosabb lesz. (MTI-fotó) — Manapság, amikor a vendéglátók­nál kétszer annyiba kerülnek az italok^- mint az élelmiszerüzletekben, joggal kel­tett nemtetszést egy vásárlóban az a két deciliter, gyenge minőségű kóla, amelyet április 4-én vett, a Mackó bisztróban. A kecskeméti üzletben töltőgépből ki­szolgált ital a Bács-Kiskun Megyei Állat­egészségügyi és Elelmiszerellenőrző Álló-' más szakvéleménye szerint: jellegtelen, gyenge, kevésbé savas, édeskés ízű, ala­csony szolgáltatási értékű volt. Mi erről, s a nem palackos üdítőitalok forgalmazá­sáról a véleménye a kereskedelmi felügye­lőségnek? Válaszol Szekér József, a megyei tanács kereskedelmi osztályának főelőadója: — Mi is tartottunk ellenőrzést az emlí­tett bisztróban az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás hozzánk is elküldött szakvéleménye nyomán. Áz újabb két, hígított kólaszörp már elfo­gadható minőségű volt. Ebben bizonyára szerepet játszott az előző fogyasztói ész­revétel is. A bisztró vezetője megígérte, hogy a hasonló panaszok megelőzéséért az üdítőital-kiszolgáló automatát szak­emberrel megnézeti és figyelemmel kíséri az abból kifolyó ital minőségét. A Mackó bisztróbeli esetből több tanulságot is le­szűrhetünk. A fogyasztók helyzetén javí­tana, ha a tiszakécskei és a budapesti kóla minősége nem térne el egymástól, a termelők üdítőitalai között nem volna akkora különbség. Hátrányos a vásárlók számára az is, hogy némelyik italadagoló automatát helyben és nem gyárilag sza­bályoznak. Ilyen például a Kecskeméti Alföld Áruházé is, ahol a rendész dolga beállítani a földszinten lévő készüléket. Megnyugtató megoldás az lenne, ha a termelők — kivétel nélkül — jó minősé­gű, sűrű szörpöket és más üdítőket szállí­tanának az üzletekbe, ahol a régi, elhasz­nálódott italautomaták kicserélése is na­gyon időszerű volna a fogyasztók érdeke­inek védelmében. K —I A MAGYARORSZÁG EXKLUZÍV INTERJÚJA (I.) Mit mond Kádár János? Éhségsztrájk Rákosiért A Magyarország múlt heti számában meg­kezdte annak az exkluzív interjúnak a közlését, amelyet a lap főszerkesztője, Kanyó András ké­szített Kádár Jánossal. Figyelemmel a téma horderejére, a Petőfi Népe — részletekben — a Magyarország szerkesztőségének szíves engedé­lyével közli az írást. Az utóbbi időben mind többen és mind gyakrabban teszik bel a kérdést- miért nem szólal meg Kádár János? Az emberek szeretnék hallani emlékeit, véleményét legújabb kori történelmünk négy évtizedének kulcsfon­tosságú eseményeiről: a koncepciós perekről, Rajk László és saját maga elítéléséről, 1956-ról, 1968-ról, s arról is, ami azután történt, a glasznosztyról, a pere­sztrojkáról, a magyar átalakulásról. Szerkesztőségünk megkérte az MSZMP volt elnökét, válaszoljon kérdé­seinkre. A beszélgetések tartalmát most kezdődő soro­zatunkban adjuk közre. — Sok olyan levelet kapott az utóbbi időben az MSZMP Köz­ponti Bizottsága és kaptunk mi is, amelyeknek szerzői az iránt érdeklődnek: miért van Ön oly hosszú ideje távol a közélettől, miért nem foglal állást a pártot és az országot foglalkoztató sorsdöntő kérdésekben? Félreértett hallgatás — Tudom, hogy sokan ér­deklődnek, párttagok és pár- tonkívüliek, mi van velem. Mi­ért vagyok ritkán látható, miért nem szólalok meg? Ezt kérdezte az egyik hetilapban megjelent cikk szerzője is. Hosszabb ideje betegeskedem, ezért nem tudok részt venni a párt vezető testüle­téinek munkájában, a döntési folyamatok előkészítésében. Ezt elmondtam a Központi Bizott­ság 1989. február 20—21-ei és április 12-ei ülésén, amelyeken részt vettem, hangsúlyozva, hogy távollétem ellenére kötele­zőnek tártöm magamra a párt vezető testületéinek határozata­it akkor is, ha a döntés nem minden részletével értek egyet. Tudom, nagyon sok interjú­kérés érkezett, köztük a Nép­szaváé. Nekik akkor megüzen­tem, nem tudok rá vállalkozni. A Magyarországnak azért mondtam igent, mert elsőként jelentkezett, s mert magam is úgy érzem, nem hallgathatok tovább. Hallgatásomat sokan félreérthetik, sőt félre is magya­rázzák. — Talán nem illik, mégis fel­teszem a kérdést, milyen jellegű az Ön betegsége? — Először is, a múlt év őszén megbénult a jobb kezem hü­velyk- és mutatóujja. Műtétet hajtottak rajta végre, s a kezem lassan javul, de még fündig nem tudom használni. Nem tudok fogni, írni, és ez nagyban aka­dályoz a munkában. Ezenkívül persze számos nyavalyám van, amelyek részben a korral jár­nak, részben pedig nem egészen nyugodalmas életem során, az illegalitásban és később a bör­tönben szereztem őket. Most, hogy itt beszélgetünk, tapasztal­hatja, nehezen kapok levegőt, s vannak más bajaim is; emiatt sok gyógyszert kell szednem, s azok hatása sem kellemes. Za­varja a koncentrált munkát. De nem akarom sajnáltatni ma­gam, erre nincs semmi szükség. Én röstellem a legjobban, hogy ilyen helyzetben vagyok, de ezen semmilyen határozattal nem lehet segiteni. Ezért is jelez­tem az Elnöki Tanácsnak, az Országgyűlésnek és a Hazafias Népfrontnak, hogy egyelőre nem tudok részt venni a munká­ban. Az orvosok is csak heti egy-két alkalommal, igen rövid munkát engedélyeztek szá­momra. — Ne hagyjuk abba a beszél­getést? Hiszen a mai napra enge­délyezett penzumot Ön máris túllépte, s nem szeretném túlsá­gosan kifárasztani. — Engem a beszélgetés nem zavar, ennél sokkal kellemetle­nebb a passzivitás. Be szoktam vallani az orvosoknak, hogy né­ha kirúgok a hámból, s egy-egy órára bejövök. — Noha a jelen kérdései rend­kívül izgalmasak, mielőtt ezekre rátérnénk, szeretnék visszanyúl­ni az időben, s ha Ön is egyetért vele, a korábbi történéseken át közelítenénk a mához. — Csak tessék. Ismerkedés a Csillagban jBbíL Ön a koncepciós perek egyik áldozata volt. Kérem, be­széljen a letartóztatását megelő­ző időszakról. Például arról, mi­lyen viszonyban volt Rákosi Má­tyással, a párt akkori főtitkárá­val. Tapasztalt-e megkülönböz­tetést azokkal szemben, akik nem a moszkvai emigrációból tértek haza? — Rákosi Mátyással életem­ben először a szegedi Csillag­börtönben találkoztam, úgy emlékszem, 1934-ben. (Kádár Jánost 1933. június 21-én tartóz­tatták le és ez év október 4-én hétévi /egyházra ítélték. Bünte­tésének égy részét a gyűjtőfog­házban, majd pedig a szegedi Csillagbörtönben töltötte. A szerk.) — Tudtak Önök egymásról? Tudta-e Rákosi, hogy Kádár Já­nos az illegális párt ifjúsági szer­vezetének egyik vezetője? — Akkor nem ezen a néven voltam ismert, de ö pontosan tudta, hogy ki. vagyok. Az .én igazi nevem Csermanek János, de az illegalitásban használtam a Lupták és a Kádár nevet is. Ezt az utóbbit aztán 1945 után belügyminiszteri engedéllyel véglegesítettem. — Szóval a szegedi Csillagban ismerkedtek meg Rákosival. —Igen, ő akkor már évek óta ott ült. A szegedi Csillagbörtön­ben sajátos volt a kommunista rabok elhelyezése, még az őre­ink is be voltak zárva. Amikor felvezettek bennünket az emele­ti szintre, ott két dupla rács zár­ta el a folyosót. Az első mögé anyaszült meztelenül kellett be­lépni. Ott megkaptuk a rabru­hát, s beléphettünk a második rács mögé, ahol a többi rab várt minket. Kíváncsiak voltak ránk. Egy tucatnyi ember volt ott, vagy talán több is. Az is­merkedésnél majdnem hibát kö­vettem el. Tudtam, hogy Rákosi is ott van, s vártam a vele való személyes találkozást. Szóval ott állt jó néhány politikai rab, s a csoport közepén megláttam egy nagyon jó tartású, magas, derék embert. Én ilyennek kép­zeltem Rákosit, s azt hittem, ő az. Mielőtt megszólalhattam volna, egy alacsony, kövérkés ember lépett hozzám, s kezét nyújtva bemutatkozott: Rákosi Mátyás vagyok. Mondhatom, nagyon örültem, hogy nem siet­tem el a dolgot a megszólítással. — Korábban nem találkoztak, nem ismerték egymást? — Nem, holott a gyűjtőfog­házban az előző évben még éh­ségsztrájkot is folytattam érte, a többi kommunista rabbal együtt. Ott is az volt a szokás, azzal tiszteltek meg bennünket, hogy nevünk mellé odaírták: komnfunista. A sztrájk két hétig tartott, de az ötödik vagy hato­dik napon nálam, az orvosi vizs­gálat alapján mesterséges táplá­lást alkalmaztak. — Mi volt a sztrájk célja? I Elsősorban amiatt tilta­koztunk, hogy Rákosit, akinek vége felé |ap a nyolc és fél éves fegyházbüntetése, nem akarták szabadon engedni, hanem újabb pert akartak indítani ellene. De voltak saját követeléseink is: a fogházviszonyok és a politikai foglyokkal való bánásmód javí­tása. Úgy emlékszem, az ítélet­hirdetés előtt mindenki élhetett a spájzolás lehetőségével. Az őrök a környékbeli fűszeresnél vásárolták be azt, amit kértünk. rendszerint a hét végén, pénte­ken vagy szombaton. Éppen az­nap kezdtük az éhségsztrájkot, s képzelje, az őr meghozta a ke­nyeret, a szalonnát és valami zöldfélét hozzá, amiben a bör­tönben nagy hiány volt. Mond­tam az őrnek, ne tegye be a cel­lámba, amit hozott, mert én éh­ségsztrájkot folytatok. Csak nem gondolják, mondtam, hogy én itt fiöl-alá járok, maguk meg lesik a cirklin, hogy mi történik. Mondtam, ha otthagyják, kivá­gom az ablakon. Mivel nem vit­ték el, meg is tettem. Az őr az ablakcsörömpölésre jött be. Emiatt aztán összkedvezmény- megvonást és külön büntetést, kaptam. — Az mit jelentett? Illatos rozscipó — Először is két hét kemény fekhely, négy hónapi sétameg­vonás, aztán elvették a könyvet, a füzetet, az íróeszközöket. Hat nap sötétzárka is járt vele. A ke­nyeret, a szalonnát oda is betet­ték. Á rozscipót, aminek hej, de jó illata volt, párnának használ­tam,'s aztán másnap kiadtam. Többet nem kísérleteztek vele. Az egyik, nap arra lettem figyel­mes, hogy a fogház túlsó szár­nyában valaki nagyon kiáltozik. Kérdeztem az őröket, mi törté­nik ott? T ölük tudtam meg, hogy egyik rabtársunk, akitől meg­vonták a kedvezményekét (se munka, se látogató, se séta, se könyv), a magányt nem bírta, s szegény bedilizett. Szó szerint belepusztult a fogságba. (Egy Kovács István nevű rab haláláról van szó. —- A szerk.) •— A felszabadulás után aztán hol találkozott Rákosival? —s Mi, akik itthon voltunk,- tudtunk Rákosiék későbbi sor­sáról, s felnéztünk a moszkvai emigránsokra. Közülük többen, és nem csak Rákosi, Vas, s.okáig börtönben ültek, majd emigrá­cióban voltak és ezért nem is­merték a hazai viszonyokat. Rákosi emiatt gyakran hivatott engem, s kért, hogy informál­jam őt különböző dolgokról. — Hol dolgozott Ön akkor? — Én 1945 elején főkapitány­helyettes voltam Budapesten, ebbe a pozícióba'úgy jutottam, hogy Vas Zoltán, tudtom nél­kül, kineveztetett a Budapesti Nemzeti Bizottsággal. Azt mondta nekem Vas, hogy a volt kisgazdapárti, és 1944-től a KMP katonai bizottságában működő Sólyom Lászlót java­solja főkapitánynak, akiről va­lamennyien tudtuk, hogy ve­lünk tartó, korrekt ember. A rendőrség politikai osztályá­nak vezetője pedig Péter Gábor lett. Vas kezembe nyomott egy papirt. Kérdeztem, hát ez meg mi, mire ő azt felelte: ez a kine­vezésed, főkapitány-helyettes vagy. így lettem én főkapitány­helyettes, ami nem sokáig tar­tott, mert később egy rövid ide­ig, a párt káderosztályát vezet­tem, majd 1945 novemberében budapesti titkár, majd — 1946 őszén, az MKP III. kongresszu­sán — á párt főtitkárhelyettese lettem. (Sólyom László kisgaz­dapárti, antifasiszta beállítottsá­gú katonatisztként 1942-ben ke­rült kapcsolatba a Kommunisták Magyarországi Pártjával, s a párt katonai bizottságának tag­ja, a fegyveres ellenállás egyik Vezetője lett. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták és kivégezték. 1955-ben rehabili­tálták. — A szerk.) (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom