Petőfi Népe, 1989. május (44. évfolyam, 102-127. szám)
1989-05-16 / 114. szám
PETŐFI Népe NAPTÁR 1989. május 16., kedd Névnap: Mózes, Botond Napkelte: 5 óra 06 perc Napnyugta: 20 óra IS perc Holdkelte: 16 óra 06 perc Holdnyugta: 3 óra 00 perc RÓJ ■ M ED VÉG YE V: ítéljen a történelem A holnaptól nyolc folytatásban lapunkban olvasható részletek Rój Medvegyen ítéljen a történelem című, a Kossuth Könyvkiadónál ebben az évben megjelenő Sztálin-életrajzából valók. A hazájában hosszú ideig agyonhallgatott, most viszont egyre gyakrabban szereplő és nyilatkozó — a legutóbb képviselővé is megválasztott -1— szerzőnek ez a hatalmas, eddig a többi között angolul, németül, olaszul megjelent, több mint 800 oldalas munkája lényegében Sztálin-életrajz. De több is annál: Sztálin személyes életén keresztül bemutatja a sztálininak nevezett korszak Visszásságait és—ma már nyugodtan mondhatjuk—bűntetteit is. A kötet középponti alakja azonban Sztálin, s a szerző hatalmas magánarchívumára támaszkodva igen részletes, érzékletes, színes képet rajzol Sztálin politikai tevékenységéről, személyiségéről és magánéletéről. Párbeszédek MŰSOR Május 16-án, kedden KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 5 órakor: A FIZIKUSOK. Vörösmarty Mihály-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10.30 és 14 órakor: Halász Judit énekel. Előzetes 21-én, vasárnap 19 órakor: MOLNÁR DIXIELAND BAND-koncert. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: VÖRÖS ZSARU. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: BETTY BLUE: Sz., francia film. 18 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: ÉJFÉLI ROHANÁS. Sz., mb., amerikai film. Stiidiómozi: fél 8 órakor: MÉDIUM FILMKLUB. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: KROKODIL DUNDEE II. Sz., mb„ ausztrál film. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: A REKORD. NSZK—svájci film. 14 éven felülieknek. BAJA Autósmozi: este 9 órakor: AZ UTOLSÓ ASSZONY. Sz., francia film. 18 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: AFRIKA EXPRESSZ. Sz., mb., .olasz film. KECEL Autósmozi: este 9 órakor: BOSSZÚVÁGY III. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4 és 7 órakor: MÓZES. Sz., kétrésze^angol—olasz film. Stúdiómozi: 7 órakor: BÍBORSZÍN. Sz. kétrészes, mb., amerikai film. 14 éven felüli- pknplr KISKUNHALAS Fáklya mozi: fél 6 és fél 9 órakor: VOLT EGYSZER EGY AMERIKA. Sz., kétrészes, amerikai film. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 8 órakor: VÖRÖS ZSARU. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. , Megyénk az országos sajtóban Képes Újság, 1989. 19. szám: Bajai Ernő: Sörsok a felszínen. (A kiskunfélegyházi tanács szociálpolitikájáról. — A. K.: Szakadás? (Az összeállításban Korom Mihálynak, Kiskunfélegyháza országgyűlési képviselőjének visszahívásáról is írnak.) Heti Világgazdaság, 1989. 19. szám: Kiss József—Zavada Pál: Kié a föld? Gazdasági koncepciós perek VII. (A cikket archív kép illusztrálja: Apostag, 1952. Takács Károly halálra ítélt terményrejtegető és a tanúk.) Közgazdasági Szemle, 1989. 5. szám: Kulcsár Sándor—Tóthné Bódi Ilona —Szalai László—Bagó József: Kilábalás és siker I. rész. (A nehéz gazdasági helyzetbe került vállalatok kibontakozásának tapasztalatai.) Az egyik vizsgált vállalat a kecskeméti kádgyár.) Néphadsereg, 1989. 19. szám: Papp János: Bizalomerősítő látogatás. Angol dandártábornok a T—72-ben. (A brit katonai küldöttség látogatása a szabadszállási Ilku Pál Páncélos- és Gépjárműtechnikai Kiképző Központban.) Magyar Mezőgazdaság, 1989. 19. szám: Melyik nagyüzemek kapták az állami támogatást? A MÉM közgazda- sági főosztályának és mezőgazdasági főosztályának közös közleménye. (A szőlőültetvény-telepítésre és az állat- tartási beruházásokra megyénk pályázói is megkapták az állami támogatást.)- Te mit választottál? Városliget vagy Népliget? — Adyliget! — Ott a kormánypártiak voltak vagy az alternatívok? . — Főleg azok, akik ott laknak. * * * — Figyelted a május elsejei körkapcsolást? Berlinben és Prágában ragyogó napsütés volt. ß é- Igaza lehet annak a bolondnak, aki szerint még az időjárást is Sztálin csinálja. * * * — Ez a rohadt eső elmosta a majálisunkat. — Prágában vízágyút használnak. — Az eredmény ugyanaz. * * * — Hallottad, hogy a prágai dolgozók május elsejei felvonulását fiatalok kisebb csoportja megzavarta? — Mit csináltak azok a renitensek? — Azt kiabálták, hogy „Szabadságot, demokráciát!" — Pfuj, ilyen alattomosan megzavarni az ünnepet. * * * — Nézd, itt a klubbelépőm! — A Nyilvánosság Klubba szól? — Egy fenét, a Ballantines Clubba! * * * :— Szabad? — kérdezte a Demokraták Szövetsége a Hazafias Népfronttal keringőző MSZMP-t. — Tánc közben lekérés nincs!— dörögte az MDF, a tánctanár szerepében. — Kérek egy felest! — támaszkodott a bárpultnak a Fidesz. — Kiskorúaknak szeszes ital nem szolgálható ki—mondta az öreg münni- ches. — Már annyit roptam, hogy szétszakadok — nyögte az MSZMP. — Csárdást!—kiáltott a zenekarnak a Magyar Néppárt. — Ácsi! — szólt közbe a kisgazda. — Azt húzd a fülembe, hogy: „Deres már a határ, őszül a vén betyár!" * * * — Úgy örülök, kaptunk egy fénymásolót az irodába. — Miért kell ennek annyira örülni? — Veszek egy szelet karajt, beteszem a gépbe, lefénymásolom négy példányban, s az egész családnak jut belőle vasárnap1 ebédre. * * * — Kérek húsz deka cserkészkolbászt. , — Az úttörőkkel szövetséges cserkészkolbászt kér, független cserkészkolbászt vagy lengyel—magyar cserkészkolbászt? — Tudja mit? Adjon inkább szafalá- dét. * * * — Mit kaptál anyák napjára? — Hülye vagy, én nem vagyok anya. — Pál napjára is kaptál, pedig nem vagy Pál. — Azt a pálfordulásomra kaptam. — Es mit kaptál? — Egy kis aranyszalagocskával átkötött platformszabadságot.- * * * — Mi szeretnél lenni, kisfiam? — Túrós batyu. — Te is mindig a könnyebbik megoldást választod. Majláth László iwi «inimmumtMnmiiiHi'iiiiiVÉiiBggaaggain iiiiirmiiiiii.iliwwrvi'iiii] imiu.ii—■ iun im nmmja ELFOGTÁK A KISKUNFÉLEGYHÁZI „ROBBANTÓT” Csak jó heccet akart csinálni A kiskunfélegyházi városi rendőrkapi- ■ tányság 07-es segélyhívó telefonszámán 1989. március 13-án 18 órakor bejelentet- I ték,hogyaznapeste20órakorrobbanásfog j történni a helyi 608-as számú ipari szak- I munkásképzőben. A bejelentő hozzáfűzte, I ezt a márciusi ifjak üzenik, s jól jegyezzék I meg, mertnem fogják megismételni. Ennek ellenére 20 óra 25 perckor ismét I csörgött a 07-es telefon, s ugyanaz a hang I megerősítette az előző figyelmeztetést. I A rendőrség természetesen megtette a [ szükséges óvintézkedéseket, de nem talál- I tak semmi gyanúsat. Robbanás tehát nem I történt, s hosszú ideig ismeretlen maradt I a bejelentő kiléte is. Tegnap aztán mégis I előállították a „robbantot”: T. Z. 17 éves I kiskunfélegyházi lakost. Hogyan sikerült? Egy másik ügy kapcsán. Betöréses lopás miatt több fiatallal foglalkozott a rendőrség, s egy iköjűk közölte, ő tudja, ki volt a telefonos bejelentő. T. Z. beismerő vallomást tett. Azt is elmondta, azért csinálta, mert korábban a rádióban hallott, a sajtóban olvasott hasonló esetekről. Esze ágában sem volt robbantani. Egyszóval: jó heccnek szánta az egészet Mint a rendőrségen elmondták: a legszomorúbb az, hogy legalább öt társa tudott az ügyről, de meg sem próbálták lebeszélni róla.Egyébkén tatiatalkorúT.Z.kilencrend- beli lopás vétségéért már volt büntetve, s egy év próbaidőre bocsátották. Most hatóság félrevezetéséért vonják felelősségre. Az ügyre visszatérünk lapunkban. A hét bűnügyi krónikája Elszaporodtak a vagyon elleni bűntettek. Ezt igazolja az a sokatmondó adat, mely szerint ez év első négy hónapjában ezek a bűncselekmények tették ki az esetek csaknem 70 százalékát Bács-Kiskun megyében. Ez a folyamat jellemzi a múlt hét bűnügyi krónikáját is. Lehetőségekben, módszerekben nem válogattak a bűnözők. Kecskeméten Katzenbach József ARO típusú kistehergépkocsiját lopták el, mely lakása előtt parkolt és zárva volt. Jánoshalmán Nagy Zoltán, Baján Heiblné Nikola Teréz személygépkocsiját vitték el ismeretlen tettesek. Medve László szabadszállási lakos gépkocsijából — ablaklehúzásos módszerrel — egy CB-rádiót és egy taxiórát loptak el. Izsákon nyitva hagyták a tanácsháza egyik ablakát. Valaki kihasználta a lehetőséget, bemászott, egy ott talált kulccsal kinyitott egy szekrényt, felfeszítette az abban lévő trezort és a benne tartott két lemezkazettát, melyekben 45 ezer forintot talált. A pénzt természetesen magával vitte. A fülöpházi szakszövetkezet irodaházának pénztárhelyiségébe ablakrács-lefe- szítéssel hatoltak be. A betörő felfeszítette a lemezszekrényt, melyből 80 ezer forint készpénzt ellopott. Betörtek Pál László ladánybenei lakos hétvégi házába is. Innen körülbelül 70 ezer forint értékű használati tárgyat vittek el. Ha a pénzt nem viszi el más, elviszi a pénztáros, mint például a Kecskeméti Alföld Szakszövetkezetből. Kovács Katalin, a szakszövetkezet pénztárosaként a múlt év októbere óta — a bizonylatok meghamisításával — 150 ezer forintot költött el saját céljára a gazdaság pénzéből. Ellene sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. A Dutép Vállalat kiskunfélegyházi építkezéséről 100 ezer forint értékben kézi- szerszámokat loptak el, s ugyanilyen értékű permetszer tűnt el az Imrehegyi Új Élet Termelőszövetkezet vegyszerraktárából. Az utóbbi helyen a lakatot verték le az ajtóról. i R. M. SZÍN-FOLT KÉRDÉSÜNK DÉVÉNYI TIBORHOZ: Van-e három kívánsága? 4— Ezt a kprdést már sokan feltették* nekem, amióta a Magyar Televízióban látható a Három kívánság cimű műsorom'. Azt válaszolhatom: csak egy kívánságom van, mégpedig az, hogy még sokáig tudjam csinálni a nem kevés időt, energiát felemésztő gyermekműsort. —Hány esztendős a népszerű Három kívánság? — Három. — Mi volt eddig a legnagyobb élménye? IBa Amikor Nápolyban találkozhatott Maradonával Pusztai Lacika. Említhetném a legutóbbi külföldi utat is, melynek során egy kisfiú Pierré Cardin-nel tölthetett néhány órát. Persze* az ennél egyszerűbb kívánságok teljesülésé is örömet okozott, például az, hogy egy falusi srác életében először ehetett banánt a mi szervezésünk révén.-— Elég kemény kritika éri műsorait. Egy helyütt azt olvastam: köny- nyű Dévényinek, a televízió pénzén gyakran eljut külföldre és széles mosoly kíséretében beszámol,a „nagy találkozásokról”. ; Nem olvasom a bírálatokat, a vádaskodások főleg nem érdekelnek. Egyébként lelkiismeret-furda- lás nélkül kijelenthetem: a Magyar Televíziónak, az államnak egy fil- léijébe' sem kerülnek az említett külföldi utak. Gyermekműsorról lévén szó, mindenki készségesen segít az ismert emberekkel való találkozás létrejöttében. Csak azt mondhatom: próbálja más is utánam csinálni! —- Elmesélné, milyen szervezést kíván egy „randevú?” — Rengeteg telefonhívást, levélírást. Amikor Pierre Cardin-hez készültünk, elsőként kedves hangú levelet fogalmaztam a híres divatdiktátornak, majd a francia nagykövetség közbenjárását kértem. Sikerült egyeztetnünk az időpontot, ezután a szállás, az utazás szervezése következett. A Malév jó partnernek bizonyult, a repülőjegyeket ingyen adták, nyilván szem élőit tártva azt, hogy egy kisgyerek kívánsága teljesülhet segítségükkel. Az is biztos, ha Iclnötlkivánság-müsorról lenne szó, már korántsem sikerülne első nekifutásra összehozni a találkozókat. Egyébként nem értem a vádaskodást, mert eddigi pályám során kerestem már annyi pénzt, hogy ha külföldre akarok utazni, meg tudom venni a repülőjegyet. —7 Mikor lesz legközelebb Három kívánság? — A nyár közepén. Legutóbb megválasztottunk egy gyerek polgármestert, aki a nyári vakáció idejére átveszi a hatalmat. Ugyanez megtörténik Bécsben is, és a leendő világkiállítás idején gyerekek „uralkodnak”. Ez a mi akciónk. — Lesz-e különleges kérés? Ez napról napra változhat, formálódhat. Annyi bizonyos: ismét utazunk külföldre, mégpedig Isztambulba, ahol szétnézhet egyik levélírónk. Ez volt a kívánsága, mi pedig teljesítjük. — Meddig folytatható ez a jótékonykodás? — Jártam a BBC-nél, ahol a mai napig népszerű egy 57 éves disc jockey. Ez kortalan műfaj! Negyven- három esztendős vagyok, tehát ha azt vesszük, még nem kell elköszönnöm a gyerekektől, a televízió képernyőjétől. — Megéri? S|— Nem. Anyagilag biztosan nem éri meg, hiszen tetemes telefon- számláim vannak egy-egy műsor előkészítése idején. Csak a gyerekek szeretete miatt vállalom örömmel a Három kívánságot. És remélem, továbbra is boldog ember lehetek, ha sikerül a gyerekeknek néhány percnyi örömöt szereznem! (borzák) OLVASÓNK ÍRJA: Sikeres műtét éjfél után Napjainkban oly sok negatív jelenségről értesülhetünk, hogy már-már azt hisszük, ez a természetes. Azonban szüntelen vágyódunk a szép emberi megnyilvánulások után. Ilyenben volt részem a közeli napokban. Május 5-én, este 7 óra körül Mónika nevű 9 éves kislányom kerékpározás közben olyan szerencsétlenül esett, hogy eltörött a bal karja. Tiszaalpárról a körzeti orvos azonnal beutalta a kiskunfélegyházi kórházba. A röntgenlelet tanúsága szerint olyan komplikált volt az eset, hogy ott nem vállalkoztak beavatkozásra. Ezután gépkocsival vittem a kislányt Kecskemétre, ahová: nem sokkal éjfél előtt érkeztünk meg., A megyei kórház ambulanciáján ügyeleti szolgálatot ellátó dr. Gera László orvos azonnal megnézte a leletet és szinte másodperceken belül döntött, hogy műteni kell a gyermeket, mert más módon eredményesen beavatkozni nem lehet. Tette ezt olyan határozottan, hogy az embert megnyugtató érzés töltötte el. Laikus vagyok ezekhez a dolgokhoz, de azt meg tudtam ítélni, hogy ez az orvos erre a pályára született. Döntése, intézkedése teljes bizalmat ébresztett bennem. Nemcsak szakmai szempontból láttam én azt az orvost nagynak, hanem emberileg is magasra emelkedett szememben. Kedves, nyugodt és ami minden helyzetben, minden ember számára a legelfogadhatóbb megnyilvánulás lehet: igazán ember volt. A műtétre éjfél után került sor. Dr. Gera László magatartásából, lelkiismeretes készülődéséből érezni lehetett, hogy sikerül. Sikerült is, mégpedig nagyon jól. Dr. Gera László a kórterembe is felkísért bennünket és mindent megtett, hogy a gyermek helyzéte a legmegfelelőbb legyen. Kedvező benyomásaiméit még folytathatnám. Mindenesetre ez az orvos előttem minden tekintetben jelesre vizsgázott, de nemcsak azért, mert az én kislányomat ilyen hozzáértően és emberségesen látta el, hanem mert előzőleg egy balesetes fiatalemberrel is ugyanígy tett. Nem volna teljes a kép, ha kihagynám az asszisztenseket, ápolókat, műtősöket. Ok is nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Köszönöm nekik, amit azon az éjszakán a kislányomért tettek. A kecskeméti megyei kórház vezetői büszkék lehetnek arra, hogy ilyen lelkiismeretes, emberséges és felkészült emberek dolgoznak náluk. Kerekes István Tiszaalpár, Esze Tamás u. 37. sz. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Gyermekbaleset a parkerdőben — Többen meghaltak a közutakon Kecskeméten, a.Csalánosi parkerdőben tragikus baleset történt május 12- én délután. Kelemen István 14 éves kecskeméti lakos (Dráva u. 27.) kerékpárjával a játszódombról gurult lefelé, elveszítette egyensúlyát, elesett és élet, veszélyes sérülést szenvedett. Kalocsa kisfoktői külterületén, az 51-es számú úton május 13-án éjjel Laczik László 20 éves pásztói lakos személygépkocsijával a jobb oldali útpadkára hajtott, majd átvágódott a bal oldalra és egy fának ütközött. Laczik László sérüléseibe a helyszínen belehalt, utasa, Ambróz János salgótaijáni lakos pedig életveszélyesen megsérült. Baja és Érsekcsanád között, ugyancsak az 51-es számú úton, május T4-én Deme Gyula 39 éves bajai lakos (Jávorka u. 24.) személyautójával szábály- talanul előzött, a menetirány szerinti bal oldalon az árokba borult, fának ütközött. Felesége a helyszínen meghalt, a jármű többi utasa könny ű sérülést szenvedett. Kiskunfélegyháza határában, az 5202-es számú úton ugyancsak 14-én délelőtt Pintér Sándor 39 éves jász- szentlászlói lakos (Kossuth u. 9.) személygépkocsijával a jobb oldali útpadkára hajtott, az árokba borult úgy, hogy nekiütközött egy fának is. Pintér Sándor a helyszínen életét vesztétje. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: a délnyugati országrészben továbbra is jobbára borult lesz az ég és többfelé várható ismétlődő eső, záporeső, helyenként viharos északi széllel is kísérve. Másutt változóan felhős idő várható, többfelé valószínű záporeső, zivatar. A szél északkeletire, keletire fordul és némiképp mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet délnyugaton 17, északkeleten 21 fok körül alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Május 14-én a középhőmérséklet Kecskeméten 17,2 (az 50 éves átlag 15,9), a legmagasabb hőmérséklet 22,4 fok volt. 1,0 milliméter csapadék hullott, a nap 2,4 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 14,4, 14 órakor 18,4 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 11,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1019,7 millibar — emelkedő — volt. Május 14-én Baján a középhőmérséklet 16,2 (az 50 éves átlag 16,7), a legmagasabb hőmérséklet 22,2 fok volt. A nap 2,4 órán át sütött, a lehullott csapadék mennyisége 2,3 milliméter. Tegnap reggel 8 órakor 13,5, 14 órakor 14,4 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 12,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1019,8 millibar — emelkedő — volt. Holnapi lapszámunkból A szerdai Petőfi Népében riportot olvashatnak arról, milyen hátrányokkal jár a bedolgozói vállalkozás. Mellette közöljük azt az írást, mely egy Baján folyó sikeres kísérletről szól. A kísérlet lényege: az óvoda és az iskola egymáshoz való közelítését az általános iskola kötetlenebbé, játékosabbá tételével érik eL Ugyancsak itt találnak egy cikket néhány tv- műsorról. Az ötödik oldalon Szanálás után nyolcvanmilliós nyereség címmel a Kiskunhalasi Állami Gazdaság tevékenységéről tájékozódhatnak. Nemcsak új típusú társadalmi közmegegyezésre lenne szükség, hanem a legfelsőbb beosztásban dolgozó vezetők közmegegyezésére, ami egyelőre hiányzik — állítja egy másik cikk írója. A zöldségfélék növényvédelme Megkezdődött a burgonyában a burgonyabogarak tojásrakása. Az elhúzódó bogárrajzás miatt a tojásrakás folyamatos lesz. Figyelemmel kell kísérni a lárvák kelését és a védekezéseket lehetőleg a fiatal, de tömegesen jelenlévő lárvák ellen kell időzíteni. Javasolt készítmények: Unitron 40 EC, De- cis 2,5 EC, Ditrifon 50 WP, Fiiból E. Jó tudni, hogy a burgonyabogarak a burgonyán kívül a paradicsomot és a tojásgyümölcsöt is károsítják. Ezek védelméről -ájj a burgonyánál leírtak szerint — kell gondoskodni. Az utóbbi idő hűvös, csapadékos időjárása a borsókban a peronoszpóra erősödését okózta. A veszélyes gombabetegség terjedését minél előbb meg kell akadályozni a következő készítmények valamelyikével (Orthocid 50 WP, Dithane M—45, Réz-oxi-klorid 50 WP). A levéltetvek továbbra is minden kultúrában nagy tömegben vannak jelen, így a speciális levéltetűirtó szer (Pi- rimor 50 DP) vagy egyéb rovarölő szerek (BI 58, Decis 2,5 EC) valamelyikének használata indokolt. A baktériumos betegségek az uborka, a paprika, a paradicsom, a vete- ménybab levelein ki világosodó, szögletes foltokat okozhatnak. A megelőző jellegű kezeléseket réztartalmú szerekkel (Réz-oxi-klorid 50 WP, Bordóilé, Bordóipor) lehet elvégezni. Amikor a sárguló folttünetek megjelennek, az előbbi készítmények a Kasumin 2 EC baktericid készítménnyel váltakozva alkalmazhatók. A vegyszeres munkák során fordítsunk figyelmet a munka- és élelmezésegészségügyi szabályok betartására. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának tlapüapja Főszerkesztő:; dr., Gál -Sándor. Kiadja: a Bács-Kiskun Megyéi Lapkiadó Vállalat !. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegédi Felelős vezető: .Birkás Béla vezérigazgató Xefe£óiU28-jrZ?«'! 1989. V. 16-án, megrendelés sorszáma: 830004 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: V „ • 6000 Kecskemét, Szabadság tér i/A 6001 Téléfon: 27-611 V. .;,í Telexszám: 26-«216 btnlv h. Teijeszti a Magyar Posta 1 Előfizethető a piiTapkézbesítő postahivataloknál é« kézbesítőknél-. Előfizetési díj’: egy hónapra: negyedéyrd: fél évire: t ■ egy évre: j HU ISSN ÖJ33 - 235X Í05, Ft, 315,-- Ft, 630,— Ft. 1260,— ;Ft. — SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET: hétfőtől péntekig naponta 9 és 17 óra között, vasárnap 10—18 óráig. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk, észrevételek közölhetők a kecskeméti 27-611-es telefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. Olvasóink hívását várja e heti ügyeletes riporterünk: Benke Márta. — ÚJ ELŐADÁSSAL mutatkozik be Kecskeméten a Rock Színház. Május 22-én 19 órakor a Katona József Színházban a Bestia című rockoperát láthatják az érdeklődők. Jegyek a Szabadság téri réndezőirodában kaphatók.