Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-22 / 94. szám

1989. április 22. • PETŐFI NEPE • 3 S MLÉKEZNEK még a petőfíszállásiak ügyére? Egy hónapja sincs, hogy megjelent lapunkban egy riport, melyben annak kerestük okát, miért mennek el PetűfíszáUásról az orvosok. A riport után egy levelet is közzétettünk, melyben a község lakói a jelenlegi orvos, Tóth Zsolt mellé állnak és ismételten kérik: segítsünk, hogy végre náluk is letelepedjen egy orvos. De mit tehet egy újságíró ? Elmegy a helyszínre, meghallgatja az embereket, majd megírja a cikket azzal a soha nem múló dilemmával, hogy talán mégsem tud eleget az ügyről, talán nem helyesen .értékelte a mondottakat és vajon használ-e, hogy hibáit és értékeit egyaránt megmutató tükröt állít egy közösség elé, felkavarva ezzel a kedélyeket. Nos, valami ilyesmi történt Petőfíszállás esetében is. Már a megjelenésünk za vari keltett a faluban. Még meg sem jelent a cikk, amikor megérkeztek az első levelek. Az egyikben például I. -né azt kéri—egyébként gyakran találkozunk hasonló kéréssel — hogy diplomatikusan fogalmazzuk meg, amit mondott, nehogy rajta csattanjon az ostor. Sz.-né, mivel nem szólhatott hozzá a falugyűlésen, nekünk meséli el, hogyan segített Tóth doktor a kislányán és a férjén. A telefonálók figyelmeztetnek: másokat is hallgassunk meg, nehogy egyoldalúan lássuk a dolgokat. A riport közlését kővetően újabb és újabb levelek jöttek. Egyik-másikban csak a kérést — segítsünk a falunak megtartani az orvost — fogalmazzák meg, legtöbbjében azonban bírálatot találni. S az újságíró újra csak annyit tehet, hogy nyilvánosságra hozza a véleményeket. Abba már igazán nem szólhat bele, hogyan rendezi sorsát egy közösség! „Ha egy vezetőség nem él a néppel..: ” Pillantsunk tehát a levelekbe! Ame­lyiket nyolcvankét aláírással küldtek Petőfiszállásról, abban részletesen fel­tárják, milyen hátrányok származnak abból, ha nincs állandó orvosa a falu­nak. Azt is megjegyzik, bizonyára azért nem kedvelik a tanácsnál Tóth dok­tort, mert ki meri nyitni a száját. De az orvos nem akar senkit lejáratni. „Saj­nos" — írják a levélben — ezek a veze­tők és dolgozók (tisztelet a kivételnek) már Tóth doktor előtt sem örvendeztek jó hírnek!... Jobb lenne, ha másképp végeznék a munkájukat és az emberek érdekeit szolgálnák.” Ennél keményebb M.-né kecskeméti lakos, aki ezt üzeni a petőfiszállásiak- nak: ... „hívják vissza a tanácselnököt és válasszanak saját maguk közül, ne egy másik településről átjárót, hisz neki az csak munkahely, nem pedig szeretet­tel végzett tevékenység, szolgálat." M.- nét ez a kérdés is nagyon izgatja: „Kí­váncsi lennék arra, a petőfíszállásiak hogyan és miért pont öt választották maguknak elnöknek vagy nem is válasz­tották talán?" F. B.: közli: úgy ismeri a falut, mint a tenyerét, ugyanis 41 évig tanított ott. Szerinte a községbe jött orvosoknak voltak kéréseik a tanács vezetői felé, de ezeket nem teljesítették. Gulyás doktor például a lakás központi fűtését rekla­málta, hiába, nem csinált semmit a ta­nács. Akár írásban, akár szóban szinte mindenkinek van mondandója a falu­gyűlésről. F. P. is fontosnak tartja megemlíteni: Nemcsok József is csak a valós tényt, igazat mondta a falugyűlé­sen, a feltett kérdésekre azonban választ nem adott az elnök." Ezután néhány t~— joggal kifogásolható — intézkedést sorol fel, majd végül egy másik levél tartalmához hasonlóan ilyen véle­ményre jut: „Nem járatja le senki a ta­nácsvezetőket, ha rendesen, tisztessége­sen és törvényes úton dolgoznak." Az évtizedekig Petőfiszálláson élő F.-né levelében minket is bírál: „Fél­igazságok kerültek a nyilvánosság elé — írja —, erre jobban kellene vigyázni­uk." Úgy gondolja, hogy néhány, a ve­zetőket érintő fontos tényt elhallgat­tunk. Sajnálkozik, hogy nem vettünk részt a falugyűlésen, ugyanis az „tükör­képe volt a falu életének”, ott tiszta képet kaphattunk volna mindenről. F.- nében egyebek között ilyen kérdések Levelek Petőfiszállásról kavarognak: az orvossal szemben a vb- titkár és az elnök mit bizonyított a falu érdekében? Mennyi a doktor fizetése, 'és mennyi a vezetőké? Mi az, hogy „hangulatot kelt”? Miért nem tud han­gulatot kelteni a vb-titkár és miért nem tudnak kérdésekre válaszolni a falu­gyűlésen? A konkrét példák után ilyen következtetést fogalmaz meg F.-né: „Ha egy vezetőség nem él a néppel.... hogyan ismerné a problémáját?" A levél befejező részében pedig ez áll: „Nos, engem az nyugtalanít, hogy nem az or­vos zavarta fel a kedélyeket... Ügy érzem, ez a cikk (mármint a Tóth dok­tort nem marasztalják című) mérgesíti a helyzetet. Nehogy a falu, benne az orvos, az iskola, egyes személyek legye­nek a vesztesek, áldozatok.” Nem vitás, a nyilvánosság felszínre hoz mélyben kavargó dolgokat, eseten­ként folyamatokat gyorsít föl, helyze­teket tisztábbá, élesebbé tesz. Nyilván­való, ezt mindannyian megszenvedjük. Az eredmény azonban remélhetőleg az lesz, amelyet most elvárásként fogal­maz meg F.-né a vezetőkkel, valamint a toliforgatókkal szemben. „Táplálni kellene — írja a levél befejező részében — a szellemet, ambíciót. Ilyen szellem­ben kellene élni vezetőknek, ha vállal­ták, hogy egy falu élén álljanak. Az kö­telez is, és önöket is, ha tollat fognak és csak az igazságot, s ne féligazságot írja­nak le.” Mi is így gondoljuk. Ezért láttak napvilágot a levélrészletek. Benke Márta vendegünk vol^ Borisz Ivaiiovics Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete Csütörtökön Kecskemétre látogatott Borisz Ivanovics Sztukalin, a Szov­jetunió budapesti nagykövete, aki délután a Kecskemét—Szikrai Állami Gazdaság dolgozói meghívásának eleget téve oda látogatott, s válaszolt kérdéseikre. Lapunk munkatársa — kihasználva ezt a lehetőséget — több, bizonyára olvasóinkat is érdeklő kérdésre kért választ. — Mi a véleménye a magyar belpoli­tikai helyzetről, a magyar peresztrojká­ról? —- Szeretném előre bocsátani, nem akarunk beavatkozni Magyarország belügyeibe,' az önök peresztrojkáját, glasznosztyját önmaguknak kell meg­oldaniuk. Minden főtitkár, vezető saját népének felelős intézkedéseiért. Két­ségtelen, hogy a magyar és a szovjet peresztrojkának vannak közös, ugyan­akkor eltérő vonásai is. Ebből követke­zik, hogy mi nem adhatunk receptet, tanácsot, de figyelemmel kísérjük ma­gyar elvtársaink erőfeszítéseit. Ez nem a kívülálló szemlélődése, hanem a ba­ráté. Az önök sikerei a mieink is, s az önök kudarca számunkra is hasonlót jelept. Szeretném aláhúzni: a két ország világban elfoglalt helyzetéből eredően is vannak különbségek. Magyarorszá­gon a szocializmus építésének útján el­fogadták a többpártrendszert, a Szov­jetunióban úgy véljük, hogy egypárt- rendszerrel is elérhető a Cél. Nálunk nemrégiben történt meg a népi küldöt­tek választása, ami valódi, demokrati­kus keretek között zajlott le, óriási ér­deklődés mellett. A gazdasági reform végrehajtásánál is vannak különbsé­gek. A mi számításaink szerint úgy kell gazdálkodni, hogy a vállalkozók, vál­lalkozások függjenek össze a tervekkel. Mi is dolgozunk a szocialista piac ki­alakításáért, de a mi országunk óriási, másféle irányítás) kíván. Vannak ösz- szecsengések. A márciusi KB-ülésen Gorbacsov elvtárs a magyarokra hivat­kozott, főként a mezőgazdaság fejlesz­tése ügyében. Szeretnénk átvenni az önök tapasztalatait, az egyéni és a kol­lektív gazdaságok összhangjának meg­teremtését, valamint az ipari szövetke­zeteknél szerzett ismereteiket. — A szocialista országokban kiélező­dött a nemzetiségi kérdés. Mivel magya­rázzák, hogy a Szovjetunióban a hosszú politikai gyakorlat után ilyen gondok jelentkeztek? — A Szovjetunióban élesen jelent­keznek ezek a problémák. Az nem két­séges, hogy a lenini nemzetiségi politi­ka eredményes volt, amit bizonyít az elmúlt hetven év. Minden köztársaság nagy lépést tett előre, de különösen azok a külső részeken lévő kis köztár­saságok, amelyek több anyagi támoga­tást kaptak, mint a belsők. Ezekben 'a köztársaságokban — a többiek rovásá­ra — magasabb volt az életszínvonal, jobb az infrastruktúra is. Nagy siker, hogy itt megteremtődött a saját nemze­ti értelmiség, ami azelőtt a cári Orosz­országban ki sem alakulhatott. Ez az­tán magával hozta a nemzeti tudat éb­redését. Az elmúlt 10-1*5 évben keve­sebb pénz jutott szociális és gazdasági javak megteremtésére, ezt sok köztár­saságban úgy fogták fel, mintha a köz­ponti hatalom visszaszorítaná őket. Az állam érdekében történő fejlesztések mellett kevés gondot fordítottak a helyi érdekekre, olyan beruházásokat valósí­tottak meg, amelyek a környezetet ká­rosították. Lassan csiholódtak az elé­gedetlenség szikrái, amelyek végül is lángot vetettek. Hozzájárult ehhez még az is, hogy a köztársaságok közötti érintkezésben az orosz nyelv volt a hi­vatalos; csökkent a nemzetiségi terüle­teken az adott nyelven tanító iskolák száma. Ez nem központi akaratból adódott így, hanem azért, mert az oro­szul tudók tanulhattak tovább az or­szág egyetemein. — Mindezeket felhasználták a naci­onalisták, s azzal vádolták meg a veze­tést-, hogy kényszerű oroszosítás törté­nik. Sajnos éveken keresztül nem fog­lalkoztak ezzel, de a propagandában szerepe van a külföldnek, s a kollabo- ránsoknak is. Vannak régmúltba nyúló gyökerek is. Az azerbajdzsán—örmény ellentét évezredes. Emlékezetes, hogy 1915-ben szabályos örmény népirtás történt Törökországban. Az örmények az azerbajdzsánokat törököknek tart­ják — nyelvük és származásuk is török — s innen is származik a gyűlölködés. Ezek a dolgok zavarják a -peresztroj­kát. Szeretném kijelenteni, hogy na­gyon sok köztársaságban a dolgozók többsége megérti, vallja, hogy az össze­fogásban kell keresni a kibontakozást. A Szovjetunióban már készül az új al­kotmány, amely a köztársaságoknak nagyobb önállóságot biztosít. Szeret­ném azonban még azt is elmondani, hogy a nemzetiségek elégedetlensége, viszálykodása nem szocialista vonás, ugyanis a világon számos országban hasonló gondokkal küszködnek.- Milyen benyomásokat szerzett Kecskeméten tett látogatása során, ho­gyan értékeli Bács-Kiskun megye és a Krím kapcsolatát?- Többször jártam már Bács- Kiskun megyében, legutóbb két éve. Szívesen és örömmel jövök Kecskemét­re. Ma alkalmam nyílt sétálni a város központjában, s örömmel tapasztal­tam, hogy milyen nagy gonddal óvják műemléképületeiket. Nagyon szép pél­da erre a városi tanács. Jellemző az is, hogy az új épületek összhangban áll­nak a régiekkel. Megismerkedtem a ta­nács elképzeléseivel, amelyekkel egyet lehet érteni. — Korábban jártam több termelő- szövetkezetben, amelyek nagyon rossz, körülmények között, gyenge talajokon gazdálkodnak. Ennek ellenére a nö­vénytermesztésben és az állattenyész­tésben igen kedvező eredményeket ér­nek el. Szeretném elmondani, hogy a közelmúltban nálunk valamennyi gaz­dasági egység közvetlen külpiaci jogot kapott, tehát a közös gazdálkodásnak megvannak a lehetőségei. Nagyon jó­nak tartom, hogy Krím és Bács-Kiskun között már hagyományossá vált az együttműködés, amelyben egyre-másra megtalálhatók a gazdasági, üzleti kap­csolatok is. Szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy ez úton is sikereket kívánjak Kecskemét és Bács-Kiskun megye népének. Gémes Gábor H amis az a szemlélet, amely azt sugallja, hogy az emberiség történetének legnagyobb alakjai ki­rályok, hadvezérek, diktátorok, uralkodók voltak. Amellett, hogy tagadnánk, miszerint valóban voltak kiemelkedő képességű egyéniségek az említettek között is, meg kell állapítanunk, hogy azok a gondolko­dók, alkotók, tudósok, feltalálók, akik tudásukkal, te­hetségükkel az egész emberiséget szolgálták, sokkal na­gyobb mértékben vitték előbbre a fejlődést, sokkal na­gyobb tiszteletet és megbecsülést érdemelnek, mint akár a legnagyobb hadvezérek. Az emberiség furcsa észjárására utal, hogy az elmúlt századokban jobban'tisztelték a megfélemlítő erőt, mint a felszabadító, teremtő gondolatot. Pedig a gondolatnak szinte megszámlálhatatlan óriásait tartja számon az írás­ba foglalt emlékezet. Ezek között az óriások között is a legnagyobb az az ember, akinek ma ünnepeljük születés­napját. Megismerni a világot Vlagyimir iíjics Lenin 119 éwebezelőtt, 1870. április 22-én született a Volga melletti Szimbirszkben, amely várost 1924-től Uljanovszknak nevezik. Úgy gondolom, nem szükséges felidézni Lenin életének valamennyi állo­mását, tudjuk, hogy számtalan helyen megfordult, de bárhová is vetette az üldöztetés, a száműzetés, bárhová is hajtotta a megismerés vágya, a tapasztalatszerzés olt- hatatlan szenvedélye, élete minden percében tudását igyekezett gyarapítani, azt a tudást, amelynek minden gondolatát az elnyomottak, felszabadításának emberhez igazán méltó szándéka hatotta át. Elég csupán átlapozni összes műveinek tartalomjegy­zékét ahhoz, hogy meggyőződhessünk ismeretének rend­kívüli sokoldalúságáról, $ ámuljunk azon, mi minden érdekelte, ami akár csak közvetett kapcsolatban is volt a nagy üggyel: a munkásosztály felszabadításával, a pa­rasztság kizsákmányolásának megszüntetésével, a kapi­talizmus emberellenes társadalma leleplezésével. Még 17 éves sem volt, amikor az oroszországi forradalmi demok­raták tanításait szívta magába, és Marx alapművét tanul­mányozta. Alig néhány évvel később — egyetemista ko­rában — Kazanyban a cári rendőrség letartóztatja és száműzi. 25 éves, amikor újra a száműzetés lesz a sorsa, de ekkor már tudományos elemző munkák egyre ismer­tebb szerzője, a forradalmi mozgolódások, szervezkedé­sek avatott teoretikusa. Elméleti munkásságát egész életében egyre növekvő intenzitással folytatta. Tudományos igénnyel és rendkí­vüli gyakorlati érzékkel tárta föl korának valamennyi társadalmi, gazdasági, s ebből következően politikai el­lentmondásait, s filozófiai tömörséggel összegezte tapasz­talatait, véleményét — mindezt szigorúan marxista, dia­lektikus alapon, materialistaként. Olyan gondolati érté­keket teremtett, amelyek — Marx Károly munkássága mellett és sok vonatkozásban továbbfejlesztve a marxi elméletet — alapvető jelentőségűek voltak a forradalom előkészítése, győzelme és továbbvitele szempontjából, s amelyek ma is irányelvként érvényesek a szocializmus építése mindennapi gyakorlatában. Több mint fél évszá­zados tapasztalat — de amiről csak az utóbbi években merünk nyíltan és őszintén beszélni —, hogy a szocialista építés gyakorlatában mindig ott és akkor mutatkoznak nem kis gondok, ahol és amikor megsértik, figyelmen kívül hagyják, netán túlhaladottnak ítélik a lenini elve­ket. Ez egyaránt érvényes a gazdaságpolitikára,.az ideo­lógiára, a pártéletre, a nemzeti kérdésekre. Dekrétum a földről Lenin messze előre gondolkodott. A szervezőmunka egyébként sem képzelhető el másként, különösen akkor, ha egy a történelemben egyedülálló, a világot megrengető forradalom elméleti és gyakorlati előkészítését kell meg­szervezni. Erre az előregondolásra — ugyanakkor Lenin hallatlan munkabírására is—jellemző a következő törté­net, amelyet Boncs-Brujevicstől, Lenin egyik legmegbíz­hatóbb munkatársától tudunk. Amikor 1917. október 24-én hajnalban egy matróz futár meghozta a hírt a Szmolnijba a Téü Palota bevételéről, az ideiglenes kor­mány letartóztatásáról, vagyis a forradalom győzelmé­ről, Lenin levette a parókáját és ezzel véget ért harminc évig tartó illegalitása. Boncs-Brujevics arra kérte Lenint, nála töltse az éjszakát. Hajnali négy óra körül értek(haza és a házigazda külön szobát adott a nemes vendégnek, akin látszott, hogy fáradt, kimerült. Lefeküdt a házigaz­da is, de aludni nem bírt. Rövid idő múlva Lenin óvato­san kinyitotta szobája ajtaját, úgy látta, hogy a házigaz­da alszik s átment a. következő szobába. Brujevics nem aludt, s érthetően nagyon féltette a forradalom vezérét. Utána lopakodott, s látta, hogy Lenin egy apró lámpa mellett az asztalra görnyedve lendületesen ír. A- házigaz­Leninről—ma dá nem is bírta tovább, elnyomta az álom. Arra ébredt, hogy valaki átsuhan a szobán — Lenin ment vissza az ágyához. Kint már.erősen virradt. Két órával később a család lábujjhegyen járt, hagyták aludni Lenint. O azon­ban mintha csak újjászületett volna, frissen, vidáman jelent meg az ajtóban, kezében teleírt papírlapokkal. Ez volt a földről szóló dekrétum ... Ennyire egy volt nála elmélet és gyakorlat. Alkata a tudós és a gyakorlati politikus ritka szeren­csés ötvözete volt. Roppant műveltségű, hajlékony elme, aki söhasem hitte, hogy már mindent tud, hogy eljutott a mindenkorra érvényes örök igazsághoz. Nem véletlen, hogy tőle származik a mondás: a marxizmus élő lelke a konkrét helyzet konkrét elemzése. Különös képessége volt arra, hogy észrevegye, mi az új, mi a fontos. Nem habozott saját régebbi elképzelését módosítani, ha úgy látta, hogy a valóság új körülményeket teremtett —, ol­vashatjuk egy róla szóló könyvben. Mi a pártfegyelem? Említettem, hogy olyan gondolati értékeket teremtett, amelyekre — mint Lenin tanításaira — ma is'érdemes figyelnünk. Például a pártfegyelemről meditálva felteszi a kérdést: mi tartja fent a pártfegyelmet? Válaszát három pontban fogalmazza meg, s első helyre az öntudatossá­got, a forradalom iránti odaadást, másodikra a tömeg­kapcsolatokat, harmadikra pedig a politikai vezetés he­lyességét teszi, feltéve — mondja Lenin —, hogy a legszé­lesebb tömegek saját tapasztalataik alapján győződtek meg e vezetés helyességéről. A német szocialisták egy csoportjával vitatkozva a marxizmusról ilyen véleményét fejtette ki: „Mi egyáltalán nem úgy tekintünk Marx elmé­letére, mint valami befejezett elméletre, amit érinteni sem szabad. Ellenkezőleg, az a meggyőződésünk, hogy ez az elmélet csak alapköveit rakta le annak a tudománynak, amelyet a szocialistáknak minden irányban tovább kell fejleszteniök, ha nem akarnak elmaradni az élettől... ez az elmélet csak általánosan irányító tételeket ad, amelye­ket részleteikben minden országra másként kell alkal­mazni. „Óraműpontosság” Egy évvel a forradalom győzelme után, 1918-ban A szovjethatalom soron levő feladatai cimü cikkének első fogalmazványában már olyan gondolatokat vet fel, amelyek talán ma a legidőszerűbbek: „Most éppen elér­kezünk ahhoz a fordulóponthoz, amikor... meg kell j kezdenünk a demokratikus funkciók két kategóriájának szigorú különválasztását: egyfelől engedjünk teret a vi­táknak, gyűlésezésnek, másfelől vezessük be a legszigo­rúbb felelősséget a végrehajtó funkciók teljesítéséért és azoknak az előírásoknak feltétlen ... végrehajtásáért, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a gazdasági mechaniz­mus valóban úgy dolgozzék, mint az óramű ..S ne­künk kommunistáknak az a feládatunk — teszi hozzá Lenin a cikk végleges megfogalmazásában —, hogy „a fordulatot felismetjük, megértsük szükségességét, ráve­zessük a tömegeket a helyes útra, a munkafegyelem útjá­ra ...” A pontosságnak, a fegyelemnek, a szervezettségnek Lenin óriási jelentőséget tulajdonított, s hogy ebben mennyire igaza volt, azt éppen napjainkban, az utóbbi esztendőkben tapasztaljuk saját bőrünkön. Kedvenc ki­fejezései közé tartozott az „óraműpontosság”, ami nála a szervezettség fegyelmét jelentette. Természetesen nem valami dogmatikus fegyelmet, hiszen éppen Lenin volt az, aki legjobban utálta a dogmatizmus minden formáját. Gondolati iránytű Megemlékezésünket talán akkor zárjuk önmagunkhoz és Leninhez is méltóan, ha tanításai közül végűi arra figyelünk, amely ma az egyik legfontosabb eligazítást, a gondolati iránytűt jelenti. Sokan vannak, akik a fölénk tornyosult gondokat, nehézségeket, útkereső tétovasá- got, gazdasági, ideológiai éretlenségünket mintegy a szo­cializmus életképtelenségével próbálják magyarázni, -mondván, hogy a szocialista társadalom haldoklik és hamarosan a történelem süllyesztőjébe kerül. „De vajon előfordult-e a történelemben — kérdezi Lenin 1919 júni­usában fr-, hogy egy új termelési mód azonnal gyökeret vert a balsikerek, hibák, visszaesések hosszú sorozata nélkül? ... Amerikában fél évszázaddal a rabszolgaság eltörlése után a négerek félig rabszolgasorban marad­tak ... A proletárforradalom előtt szemünkre vetették, hogy utópisták vagyunk, a forradalom győzelme után pedig azt kívánják tőlünk, hogy fantasztikus gyorsaság­gal küszöböljük ki a múltnak minden nyomát.” Az idő mindent megold? Mindezt természetesen nem azért mondta Lenin, hogy leszerelje az aktivitást, a kezdeményezőkészséget, helyet adva valami olyan nézetnek, hogy majd az idő mindent megold. Az idő semmit sem old meg, mindent nekünk kell megoldanunk. Lenin soha sehol egyetlen kérdésről sem mondta azt, hogy az magától megoldódik, de tudván tudta azt az igazságot, amelyet éppen általa mi is felis­mertünk, de amelynek érvényesítéséért éppen ezekben az ‘ években indult átfogó fordulat. Miről van szó? Legjobb, ha az eredeti gondolatot idézem: „A munka termelékenysége az új társadalmi rend győ­zelme szempontjából a legfontosabb, a legfőbb dolog. A kapitalizmus a munka termelékenységének olyan fokát hozta létre, amilyet a feudalizmus nem ismert. A kapita­lizmust azt győzheti le véglegesen és az is fogja legyőzni, hogy a szocializmus a munkának új, sokkal magasabb termelékenységét hozza létre. Ez igen nehéz és igen hosz- szadalmas dolog, de megkezdtük és ez a legfontosabb.” Lenin nem volt hosszú életű. De a forradalmárok általában nem végelgyengülésben halnak meg. Életének ötvennégy esztendeje alatt azonban sokszorosan többet tett az emberiségért, mint az előtte élt cárok, királyok és hadvezérek üsszesen. G.S.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom