Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-25 / 96. szám

1989. április 25. • PETŐFI NEPE • 3 „JŐ LENNE AZ USZODÁBA ELMENNI!” Mácsaszállás vizet kér! Inflációban elm és lakni a Holló László utcában A pénzromlás, sók-sok kiadással, napról napra apasztja a félegyházi Ré­cze család pénztárcáját is. Két éve laknak egy Holló utcai tár­sasház első emeletén. Nyolcszázezer fo­rintba került a lakásuk, amelynek meg­vételéhez 415 ezer forint állami és bankkölcsönt, s a férj munkahelyéről ötévi törlesztésre 30 ezer forintot kap­tak. Szerényen élnek, hogy karonülő és kilencéves kislányukkal — 3310 forint havi OTP-részlettel és még tucatnyi fi­zetnivalóval — talpon maradhassanak ebben az inflációban. Ha már nagyon ideges, rágyújt — A háztartás és a család ellátása „eszi" a pénzt. Miből telik vásárlásaik­ra? — Magam is csodálom, hogy akkora adóssággal, mint a miénk, még így ál­lunk — válaszolja Récze Ferencné. — Abban az évben, .amikor ideköltöz­tünk, 2000 forint KST-kölcsönből ka­rácsony óztunk. Azóta is van mit tör- lesztenünk. Az OTP-nél nem szeret­nénk elmaradni a részletekkel, mert ak­kor a kezesek keresetéből vonnák le a mi tartozásunkat is, és ezt nem akar­juk. Bevételünk? A férjem bére 7137 (ebből 1100 forint OMB-, KST- és munkahelyikölcsön-törlesztésj, az én gyesem és jövedelempótlékom 2190, a családi pótlék pedig 2740 — azaz né­gyünkre nem egészen 12 ezer forint jut. — Kiadásaik? — Négyszáztíz forint közös költség a ház fenntartására, 476 a harmadikos kislányunk napközijére, 250: meleg ví­zért, 808: fűtésre (télen), 200: tv-előfize- tésre, 140: a Petőfi Népére, a Kisdobos­ra, a Családi Lapra és a Vasárnapi Hí­rekre, 400: gázra és villanyra, 40-50 forint a kisebbik lányomnak gyümölcs­re, mivel érzékeny a tejre. Jó lenne az uszodába elmenni, de kettőnknek — a nagyobb kislánnyal — 56 forintba ke­rülne. Lemondunk róla. Reggel és este viszont, ha már nagyon ideges vagyok, elszívok egy-egy cigarettát. „ ... azt gondoljuk: húsleves!” — Mitől szokott még ideges tenni?- Amikor vásárolni kezdtem a Margaréta vajat, még csak 20 forint volt, most már 31,50. A sertésmájkrém árát is „felvitték”, 1,20-szal. Aranyos kis zöldségbolt nyílt itt, a közelünkben, ám ott is drága minden. Fél karfiolt vettem a minap, 33 forintért. Többe kerül, mint a hús! — A hús? Ez lehet mostanában igazán húsba vágó probléma! — Százhetven forint egy kiló darált hús. Ritkán telik rá. Az ilyen magunk­fajta, szegényebb asszonyok inkább a hús nélküli csontot keressük a hentes­nél. A 3 forintos csontot a fazékban bezöldségelem, egy kis májgaluskát te­szek hozzá, és azt gondoljuk: húsleves! Tegnap hoztam a boltból a férjemnek 29 forintért felvágottat, hogy reggel majd azt viszi magával a szövetkezetbe. Olyan éhes volt, hogy este az egészet megette. A növekvő árakat egyre nehezebben követő Récze családot az inflációs ver­senyfutásban az év elejétől más is bánt­ja. Havonként emelkedett — s így most már 410 forint — a társasház fenntar­tására fizetett hozzájárulásuk. Ők úgy tudják, hogy a kormány által tervezett — ám a közelmúltban mégis elvetett — csatorna- és vízdíjemelésért kér tő­lük 100 forinttal többet a közös képvi­selő, Hajagos Gáborné. Nyolc lépcsőház: 87 ezer forint — így van? — kérdezem a házi pénz­ügyek intézőjétől, a szomszéd lépcső­házban. — Erről nincs szó — feleli a közös képviselő. — Ahogyan a lakók háztar­tásában, hasonlóképpen az egész ház­ban szaporodik a fizetnivaló. Az idén, április derekán már 87 ezer forint ki­adásnál tartunk. — Mire költenek? — Hosszú volna elsorolni, miért ma­gas nekünk, emeletes házban lakóknak a költsége. Néhány dolgot azért meg­említek. Mind több családnak van már automata mosógépe. Mosáskor több mint egy fürdőkádnyi vizet használ el egy-egy asszony. A negyedévenkénti vízdíjunk a nyolc lépcsőházban 1600 —3200 forint közt váltakozik. Villany- számla: 8200, szemétszállítás: 8000, egy-egy takarító díja: 1250 forint. Két lépcsőházi ajtót betörtek nemrégiben. Ezeknek az újraüvegezése megint csak viszi a pénzt. Jó lenne a bejárati ajtókat éjszakára mindenhol bezárni! Erre csak abban a három lépcsőházban van lehe­tőség, ahol vállalták családonként a 67 forintos befizetést az ajtózárak vásárlá­sára. A pénzromlás oka nem a házban van! A Holló utcai társasházban a fő kér­dés — a lakóknak és a közös képviselő­nek egyaránt —: miből szorítsanak ki pénzt megélhetésre és az épület fenntar­tására, üzemeltetésére? A 8 lépcsőház százhúsz lakójából harmincon adósak maradtak a közös költséggel. Két csa­lád tíz hónapja nem fizet egy fillért sem. Az egyik helyen súlyosbítja az amúgy is nehéz anyagi körülményeket, hogy a férj nem dolgozik. Az egyéni mulasztás mellett mégis inkább a ház lakóit is sújtó pénzromlás miatt fáj Hajagos Gáborné feje. Szerin­te benne van a magas árakban az a kiadás is, amelyet mi, fogyasztók fize­tünk a nagy létszámú forgalmazó válla­latok eltartásáért. Időnként elgondol­kodik rajta: visszamenjen-e a gyes után a kereskedelembe eladónak ahhoz a vállalathoz, amelynek a központjában — mint az országban annyi helyen — szinte egymásba ér az íróasztaloknál ülők könyöke? Nekik dolgozzon (to­vább), akik aránytalanul magas jöve­delmükkel növelik az inflációt, és akik­nek a munkabére a legyengült gazda­ságban sokba kerül a Holló utca lakói­nak is. — Miért nem lehet azt megcsinálni a forgalmazóknál is — kérdi az asz- szony —, mint amit a féljem munkahe­lyén már nfegtettek? Egy tizenkét fős csoport exportra árut tenpel. Hogy a költségeket csökkenthessék, elhatároz­ták: az adminisztrációs feladatokat maguk végzik, az elszámolásban kü­lönválnak a központtól. Ez is lehet egy árcsökkentő lépés a még számos, kihasználatlan lehetőség közül, amelyekkel könnyebbé válhatna a Holló László utcában lakó emberek élete is. Kohl Antal A dohányzás és a gerincbetegségek összefüggései Sten Holm, a svéd Sahlgrenska kórház docense tudományos felfedezését magya­rázza, amely szerint a dohányzás káros a hátgerincre. A csigolyák között vízzel töl­tött, ütközőként működő porckorongok sejtjeiben bizonyos proteinek kötik meg a vizet, amihez oxigén szükséges. A dohány­zás a porckorong és a csigolya közötti le­mez véredényhálózatát károsítja, amely az oxigén és más tápanyagok- továbbítására szolgál. *Ily módon a sejtek elhalnak az oxigénhiány miatt, vagy alkalmatlanná válnak a vizet megkötő proteinek képzésé­re, és a porckorongok kiszáradnak, és az egyébként az öregedéssel előrehaladó fo­lyamat idő előtt felgyorsul. (MTI-fotó) Mácsaszállás apró település, egy kő- hajításnyira Homokmégytől, a kiskő­rösi műút mellett. Maroknyi a népessé­ge is, csupán ötvenen laknak a falucska huszonegy házában, zömében fiatalok, innen a harmincadik esztendőn. Gaz­dálkodnak, állatokkal vesződnek vagy a zöldségeskertet kapálják. Szorgal­muk gyümölcseként jobb megélhetést remélnek. Csakhogy a dédelgetett tervek közé beférkőzik a keserűség, s egyre jobban a kedvetlenség is. Pedig a természet zöld asztallal, állatoknak való bőséges eleséggel kínálja a gazdálkodót. Mégis, mi borzolja az itteniek idegeit? — Itt megy el mellettünk száz méter­re a vezetékes viz, s nem jutunk hozzá — fakad ki Bagó András, a falucska egyetlen tanácstagja, aki — mint mondják — harcosan védi a itteniek érdekeit. Három éve húzták a fővezeté­ket, már akkor jeleztük, hogy mi is igényeljük. A környező falvak mind -meg is kapták, de Mácsaszállás nem. Úgy bántak velünk, mint a mostohá­val. A hóm ok mégy i tanácsnál azt mondták, nincs rá keret, aztán kide­rült: van pénz. Mégsem jutott belőle nekünk. Máig sem látom tisztán, hpl akadt el a dolog. Csak azt hajtogatják, nem futja Mácsaszállásra a homokmé- gyi tanács költségvetéséből. Bezzeg a tehót azt fizettük, három éven keresztül 700 forintot évente. Csak azt a kétezer forint értékű salakot láttuk belőle, amit a Kagetől vettek, de a fuvart már mi álltuk. Hát ennyi a három év eredménye: beterítettünk sa­lakkal egy utcát, hogy ne merüljünk nyakig a sárban. Ezt nyújtja nekünk a huszadik század vége! Hitegetnek ben­nünket, de mi már nem hiszünk senki­nek, elég volt a mellébeszélésből. A la­kók nagy többsége máris fizetné be a hozzájárulást, de úgy látszik, ez a falu halálra van ítélve, úgy jár, mint a többi apró település. — Kalocsáról járok ki gazdálkodni — csatlakozik Drévenka Zoltán. - Felépítettem az ólakat, sertést hizlalok. Igen, kellene a vezetékes viz. Az a bosz- szantó, hogy itt megy el az orrunk előtt, mégsem élvezzük a hasznát. Na­gyon igazságtalan ez így. Három gyere­kem van, nekem létfeltétel a gazdálko­dás. Ilyen körülmények között bele is szakadhatok. Nem önzés, amit aka­runk, hanem közösségi érdek, egy falu­kollektíva kérése, hogy többet tehessen a népgazdaság asztalára. Szabad ezt gátolni? — A fiam itt akart építeni — hallom Mácsai Mátétól. — Nem kapott építési engedélyt. Toldozni-foldozni lehet, épí­teni nem. A homokmégyi vb-titkár azt mondta, nem szándékuk fejlesztem ezt a tanyaközpontot. Mert akkor kellene út, bolt is a vízen kívül, márpedig nincs arra egy fitying sem. Pedig higgye el, nekünk csak a viz kell, de az nagyon. Azon gondolkodtunk, szivattyús kutat üzemeltetünk, beépítjük a fürdőszobát, ne lavórban kelljen mosakodni. Csak­hogy ez nagyon drága, nehezen kivite­lezhető, meg ha netán bevezetik a vizet, Nyílt válasz egy méltatlankodó levélre Asszonyom! Levelét, amelyet április 14-én adott postára, megkapta a szer­kesztőség. Arról a sérelméről írt, hogy kislánya hajában serkét talált a fodrász, aki az egész falut telikürtölte a hírrel. Ennek következtében az óvodában „letetvészték” a gyermekeit. Bántó­nak érzi, hogy ezt tették önnel, aki öt gyermeket hozott a világra, akiket mindig tiszta ruhában járat. Sorainak olvastán először arra gondoltam, talán falun szégyen tetűt szerezni, mert a városi óvodákban, iskolákban nem megy az ilyesmi ritkaságszámba. Jómagam a rádióban hallottam: kapni nem, csak tenyészteni szégyen a tetűt... A_gyógyszertárakban egyébként felkészültek az efféle, nem örömteli eseményre, diszkré­ten kiszolgálják az üvegcsét a mentesítőszerrel. Azután az jutott eszembe, hogy azért érintette önt érzékenyen az eset, mert manapság a nagycsaládosok életének gondjai, bajai igencsak megsokasodtak. Ha pedig az embert a mindennapok megpróbáltatásai sanyargatják, gyorsan betelik a pohár, elég hoz­zá egy csepp vagy egy serke ... Sajnálom, hogy nem tudtam szót váltani önnel otthonában. Ugyanis hiába zörgettem kitört üvegű ajtaján, nem nyitott ajtót. Pedig otthon volt, állították többen. Beszélgettem egyik kisfiával is. Kedves, aranyos gyerek. Azt mondta, anyunak fáj a háta. Kislányát is megkérdeztem, mit evett ebédre ma? Kiflit és kakaót — mondta. Délután három órakor ... Az óvodába se küldte el aznap, pedig a lakásuktól 200 méterre van a gyermekintézmény. Ott legalább főtt ételt is kapott volna... Sok-sok mindent elmondtak még önről, amit nem kívánok rész­letezni. Ezért is kérem, ha valóban lapunk régi olvasója.r-íftmint írta —v soraimat elolvasva, gondolkodjék el egy kissé. Igazán méltánytalanság érte? Valóban ok nélkül került a falu szájára? Úgy vélem, önben még van önérzet, csak nem jó irányban mozgolódik. Például hozzáfoghatna a kertjük beültetgetéséhez. Hiszen a többi ház előtt olyan gyönyörűek a virágok, csak a maguké sivár. Megtudtam azt is, hogy akár ötvenezer forintot is ki lehet árulni paprikából, majoránnából. Miért nem kér tanácsot a szomszédoktól? Bizonyára segítenének a hozzákezdéshez. Sorsának jobbra fordításának ügyében kérje meg a védőnőt, — ismerik egymást, ugye?—bizonyára segit „hátfájásának” elmulasz­tásában. Bízom, hogy lesz ereje önmagára találni, és gyermekeit — már akik még nem hagyták el önt, s a maga szeretetét, gondoskodá­sát okkal-joggal várják —, nem csak tiszta ruhával látja el. Üdvözlettel: Nagy Mária Vitafórum könyvsorozatban A tévénézők kedvelt műsorai közé tartoz­nak a kamerák előtt zajló politikai viták. S az utóbbi időben — éppen mert megélénkült, mozgalmassá vált belpolitikai életünk — ha­zai dolgaink kapnak mind nagyobb figyelmet. Ezek a műsorok állják a versenyt a külföldi témákkal, külpolitikai elemzésekkel, tudósí­tásokkal. A frissesség pedig megkérdőjelezhe­tetlen erényük. Egyfajta együttműködés alakult ki az MSZMP Politikai Főiskolája és a televízió, újabban a TV2 program között. Az egyik — amolyan műhelyjelleggel — szervezője, há­zigazdája a vitáknak, a másik pedig közvetíti azokat a nyilvánosságnak. Túlzás nélkül mondható: az érdeklődő százezreknek. Ki ne emlékezne a politizálok közül az MSZMP és az MDF közötti párbeszédre! A hírek szerint a mintegy hatórás vitát rögzítő teljes videofelvételt — vagy annak rövidített változatát — azóta már számos helyen levetí­tették. Most egy újfajta kapcsolat keretében a Kossuth Könyvkiadó könyvsorozatban jelen­teti meg a vitafórumok anyagát. Az első kötet az első mühelytanácskozásról már elkészült. Az ígéretek szerint rövidesen jönnek a további kötetek is. (v. t.) Jobb piac — csökkenő termelés Az év eddig eltelt részében jelentősen vissza­esett a hazai vágóbaromfi-termelés. Ha a csök­kenést nem sikerül megállítani, akkor az ágazat több éve tartó dinamikus fejlődése olyan idő­szakban torpan meg, amikor a konvertibilis piaci kilátások javulnak. Mindez annak ellené­re bekövetkezhet, hogy a baromfi-feldolgozó vállalatok; saját pénzügyi forrásuk terhére, a tavalyi átlagárnál kilogrammonként 6 forinttal többet ígértek a szerződések kötésekor a csirke­húsért. A termelőket és a feldolgozókat azon­ban olyan újabb terhek sújtják, amelyeket ön­erőből nem tudnak kigazdálkodni. Mit tesz ilyen helyzetben a termelői érdek- képviseletet is ellátó Baromfitermelők Egyesü­lése? Tóth Mátyás, az egyesülés igazgatója az MTI munkatársának elmondta: eredetileg az­zal számoltak, hogy tagvállalataik az idén mint­egy 440-480 ezer tonna vágóbaromfit — ezen belül 340-350 ezer tonna vágni való brojlercsir­két — vásárolnak fel, és a feldolgozás után belföldön 140-142 ezer tonna, külföldön pedig 200-205 ezer tonna baromfihúst értékesítenek. Az első negyedévben azonban — az elmúlt év hasonló időszakához képest — csaknem 13 ezer tonnával csökkent a brojlercsirke felvásárlása, s április végéig 18 ezer tonnás lemaradás várha­tó. Ilyen ütemű visszaesés következtében a fel­dolgozóüzemek az idén a tervezettnél várható­an 55-60 ezer tonnával kövesebb vágóállathoz jutnak, ami az eddig hasznot hozó konvertibilis exportot is veszélyezteti. (Tőkés exportra ugyanis annyi csirkét tudunk eladni, amennyi a hozzávetőleg 100 ezer tonnás belföldi szük­ségleten és az államközi szerződésekben rögzí­tett 80 ezer tonnán felül megmarad.) A vágóál­lat-termelés kiesése így nemcsak a baromfiter­melőket, a kereskedelmet, hanem a népgazda­ságot is kedvezőtlenül érinti, mivel nem lehet megismételni az előző évi, csaknem 80 millió dolláros konvertibilis kivitelt. Holott jelenleg nemcsak Európában, hanem a közel-keleti pia­cokon is jó árat, tonnánként mintegy 900 dol­lárt fizetnek a vevők a csirkéért. A Baromfitermelők Egyesülésének igazgató- tanácsa legutóbb úgy foglalt állást, hogy a ter­melés további csökkenését meg kell állítani, amihez az érdekeltek összefogásán túl közpon­ti, állami intézkedések is szükségesek. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy megnö­Újabb terhek sújtják a baromfitenyésztőket vekedtek a termelők kiadásai. A tavalyi rossz kukoricatermés és az importfehérje árának emelkedése az év eleje óta önmagában több mint 5 forinttal növelte a brojlercsirke előállítá­sának kilogrammonként) költségét. Ezen felül növekedtek a gyógyszer- és az energiaárak is, úgy, hogy a költségek növekedését a 6 forintos felvásárlásiár-emelés nem fedezi. A naposcsibe­előállítás költségei mintegy 22-25 százalékkal szintén emelkedtek, és ezt az üzemek már kép­telenek ellensúlyozni, ezért a szaporítógazdasá­gok közül sokan levágják a tenyészállatok egy részét. Ez pedig nemcsak az idei, hanem a jövő évi termelési kilátásokat is rontja. Az üzemek a takarmányárak további emelésétől is tarta­nak. Kedvezőtlen az is, hogy a forint kétszeri, gyors leértékelése miatt csökken a tőkés export szubvenciója — ezzel a feldolgozóüzemek nye­resége —»így még kisebb lett a forrás a termelők ösztönzésére. Az egyesülés javasolja, hogy a brojlercsirke felvásárlási árát a tavalyihoz képest kilogram­monként legalább 7 forinttal emeljék, így átla­gosan 44 forint lenne; a naposcsibe árát 11-ről 12 forintra lenne célszerű növelni. fölösleges is. Határozatlanok vagyunk, nem merünk belevágni. Mácsaszálláson nincs üres ház. Sőt, még tízre akadna vevő. Gyakran jár­nak ide Kalocsáról, más községekből, eladó házat keresni. Gazdálkodni, ter­melni szeretnének a városba szorultak. Kirajzanának délutánonként, hétvége­ken, hogy olcsóbb legyen a hús, a zöld­ség, a gyümölcs. Évi ezer hízót adnak le az itteniek. Ez a pirínyó település egy sokkal nagyobb községnek az évi élel­miszer-szükségletét állítja elő. Szinte lehetetlen körülmények között, nehéz munkával, sok lemondással. A jelek szerint nem remélhetik sorsuk könnyi- tését. ■ ' -: — Mácsaszállás külterület — mond­ja Borkityné Kapitány Irén, & homok­mégyi tanács vb-titkára. — Már régóta zártkertként tartjuk nyilván. A falucs­kára vonatkozó rendezési terv koráb­ban sem készült. Építeni azért nem le­het, mert az építési szabályzat nem en­gedi. Ami pedig a tehót illeti, az iskola, óvoda, egészségügyi, szociális ellátás előnyeit, éppen úgy élvezték a mácsa- száUáSiak Homokmégyen, mint bárki más. A vízre pedig nem volt és nincs is a tanácsnak anyagi fedezete. Az üggyel a megyei tanács is foglalkozott, de nem kaptunk ígéretet támogatásra. Viszont szorgalmazták, hogy a helyi tanács döntsön, bevezeti-e a vizet vagy sem. Ez az ügy valahol elakadt. Mácsaszál­lás mintha nem is létezne, lóg a levegő­ben ... Zs. Kovács István RÁDIÓJEGYZET Őrzi a Szózat Ha egész életében nem alkotott volna mást, mint a Szózat zenéjét, nevét akkor is S- reméljük örökre 1=- megőrizné a magyar nép emlé­kezete. De amint az Egressy Béni és a Szózat útja című rádióadásból is kiderült, egy gazdag életmű sok­sok kincse maradt ránk dalokban, operaszö vegekben. Mindössze 37 esztendőt élt az 1814. április 21-én született író, költő, zeneszerző, aki 1845-ban, egy pályázattól indíttatva zenésí- tette meg Vörösmarty Szózat című, nagy hatású versét. A dallam mél­tó a költői műhöz, s így együtt vált a nemzet egyik ünnepi, buzdító, megtartó énekévé. Egressy kiváló szövegíró is volt. Gondoljunk csak Erkel operáira, köztük főként a Bánk bán vagy a Hunyadi László egyik-másik, szin­te népdallá lett dalszövegére, pél­dául a Hazám, hazám kezdetű áriá­ra. Dalai — köztük a Petőfi-versre írottak—valóságos népdalként él­nek ma is a köztudatban. Sajnálatos, hogy születésének 175. évfordulóján az említett rádióműsoron kívül alig kapott visszhangot. „3 fejű” társadalom? Ágh Attila politológus szerint hazánkban, a népesség jobb életní­vójú kétharmadában, egy „három­fejű” társadalom alakult ki. Ez azt jelenti, hogy a vagyon, a hatalom és a művelődés nem egymásra épülve, hanem egymástól függetlenül léte­zik. Például a növekvő vagyon nem vezet nagyobb képzettséghez, műveltséghez. A kultúra átértékelődése a válság éveiben című műsor, amely a ha­sonló témájú debreceni tanácsko­zásnak amolyan előhangja volt a Kossuth rádió szerdai adásában, nem valami szívderítő tényeket so­rolt. A másik beszélgetőtárs. Posz­ter György és a szerkesztő műsor­vezető, Zeley László nagyon sok kérdést, kérdőjelet sorakoztattak fel, amelyre talán az említett ta­nácskozás sem tudott választ adni. Az elszegényedés és a túlmunka hatása a kultúrára, az iskolarend­szer súlyos gondjai, a művelődés kiszolgáltatottsága az elüzletiese- dett környezetnek — a leépülés je­gyeit mutatják. A kiút lehetőségei keskeny ös­vényre szorultak. Egy félórás mű­sor természetesen csak piciny lám­pás lehet ezen az ösvényen. F. T. P.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom