Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-12 / 85. szám

1989. április 12. • PETŐFI NEPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT LABDARÚGÓ VB-SELEJTEZŐ Két pont és sok magyar gól kell(ene) Három mérkőzés után még veretlen a magyar laBdarúgó-válogatott a vb- selejtezők európai 6. csoportjában, de az vitathatatlan, hogy eddig csak a dol­gok könnyebbik fele jutott feladatául. Kétszer játszott hazai környezetben, egyszer pedig idegenben, amikor a cso­port leggyengébb tagja, Málta ellen lé­pett pályára. Az eredmények közismer­tek: a Népstadionban Észak-Írország ellen 1:0, Írország ellen 0:0, míg La Vallettán, a máltaiak ellen 2:2. Veretlen a válogatott, mégis sokan mondják: a Málta elleni pontvesztés érzékeny veszteség, a végelszámolásnál végzetes lehet. Azzal senki sem .vitázik, hogy az öt mérkőzésen pontveszteség (és kapott gól) nélkül túllévő Spanyol- ország nemzeti együttese már ott van a jövő nyári olaszországi vb-döntőben, de hogy az ibériai gárda mellett az írek vagy a mágyarok lépnek-e tovább, az talány. Az'év második felében (idegen-' ben az írek, északírek, spanyolok ellen) csupa néhéz összecsapás elé néző ma­gyar labdarúgók számára csak most jön az igazi dologidő. Hogy Olaszország közelebb kerül­jön, ahhoz szerda este 18 órakor (játék­vezető az izraeli Frost) a Népstadion­ban. mindenképpen szükséges a két pont begyűjtése Málta ellen, ahogy a gólkülönbség jelentős mértékű megja­vítása is. Ez nem megoldhatatlan fel­adat, mert a múlt kedden Svájc ellen a találkozó második részében olykor meglepően veszélyes kombinációkat mutatott be a magyar együttes, és nyert 3:0-ra. Az is igen kedvező hír, hogy a hétfő reggel Budapestre érkezett görögországi légiós, Détári Lajos (Olympiakosz Pireusz) és Boda Imre (Olympiakosz Volosz) összesen hat gólt szerzett csapatuk egymás elleni összecsapásán — Détári:Boda 4:2 arányban. Détári Lajos vitathatatlan extraklasszissá nőtte ki magát, ha szer­dán úgy irányít, amire újabban képes, akkor bizonyosan jelentős győzelmet arat a hazai válogatott Málta felett.' Hörst Heese, a szerdai ellenfél nyu­gatnémet szövetségi kapitánya, az Eintracht Frankfurt egykori kemény játékosa az alábbi játékoskerettel érke­zett. Kapusok: David duett (Floria- na), Reggie dni (La Valletta), mezőny­játékosok: Alex Azzopardi (Hamrun Spartans), John Buttigieg (Brentford), Edwin Cammilleri (Hibernians), Den­nis Cauchi (Fiorina), Joe Galea (Ra­bat), Silvio Vella (Rabat),. Desmond Delia (Floriana), Joe'Falzon (Zurrieq), Martin Gregory (Sliema Wanderers), Charles Seelry (Hibernians), Raymond Vella (Hamrun Spartans), Carmel Bu- suttil (Genk), David Cárabott (Hiber­nians), Hubert Silda (Sliema Wande­rers). . E névsorból mindenképpen ki kell emelni három játékost, akik a szigetor­szágiak erősségeinek számítanak. A legveszélyesebb játékosuk Busuttil. Tavaly december 1 Irén, a Ta Qali sta­dionban kétszer is bevette Disztl Péter kapuját: előbb Vincze; majd Kiprich góljára adott választ a 46. és 91, perc­ben a Belgiumban játszó alacsony, gyors, jól cselező, támadó, akire bizo­nyosan több magyar' védő is figyel majd szerda este. A játékszervező fel­adatokat felváltva vállalja magára az angliai légiós, Buttigieg, aki a védelem utolsó embereként csakúgy megfelel, mint az első vonalba előretörő csatár­ként. Ha éppen elfárad, akkor R. Vella képes átvenni a szerepkörét. Ez a há­rom egyéniség az, aki megfájdíthatja a magyarok fejét. A magyar válogatott 1902. október 12-én (Ausztria ellen 0:5, Bécsben) ját­szotta első hivatalos mérkőzését, de az első magyar gólra — Borbás lőtte. — 1903. április 5-éig kellett várni, akkor a magyar együttes Budapesten 2:1 -re verte Csehországot. Az évtizedek során 625 mérkőzést játszottak a magyarok, és Svájc ellen, az elmúlt hét keddjén a A Petőfi Népe totótanácsadója A'totó 15. heti, április .15—16-ai szelvé­nyén továbbra is NSZK, Bundesliga I. és II,, valamint óla» A és B bsztályú mérkőzések találhatók. . 1. Leverkusen—1, FC Köln. NSZK, Bun­desliga fc AL'evérkuseri Hamburgban, a St. Pauli otthonában vereségét szenvedett. A kölniek döntetlenre végeztek hazai pályán á Kaiserslautern ellen. Tippünk:*. 2. Mönchengladbach—St. Pauli. NSZK, Bundesliga I. A Gladbach vesztett az újonc Stuttgart-pályán, a St. Pauli pályaválasztó­ként győzött, de így is nagy a tudásbeli kü­lönbség közöttük a hazaiak javára. Tippünk: 1. 3. Dortmund—Bayern München. NSZK, Bundesliga I. A Dortmund fölényes (5—L es) győzelmet aratott Hannoverben, mig a müncheniek döntetlennel zárták hazái mécs- , csüket, a Bremen ellen. Tippünk: 2; x, 1., 4. Karlsruhe—Frankfurt. NSZK, Bundes­liga I. Idegenben vesztettek a frankfurtiak és ismét a kiesőzónába kerültek­Tippünk: x, 1. 5. Fortuna Köln—Blau-Weis? 90. NSZK, Bundesliga II. A két együttes még nem adta fel a feljutás! tervét. Tippünk: x, 1. 6. Solingen—Meppen. NSZK, Bundesliga II. A sereghajtó Solingen változatlanul gyen­ge teljesítményt nyújt. A Meppen döntetlen­jével megtartotta helyét a tabella alsó felé­ben. Tippünk: x. 7. Darmstadt—Braunschweig. NSZK, Bundesliga II. A Darmstadt nagy hajrába kezdett, a kiesőzónából felzárkózott a 8. helyre. A vendégék a 9. helyen vannak. Tippünk: 1. 8. Fiorentina—Napoli.. Olasz A osztály. A Fiorentina meglépő győzelmet aratott Ge­novában, a Napoli pontot rabolt a'Milan Otthonában.' Tippünk' x. 9. Lecce—Milan. Olasz A osztály. Értékes két ponthoz jutott a Lecce vasárnap, a Ju­ventus legyőzésével. A Milan célja a 3. hely. megtartása. Tippünk: x, 2. 10. Roma—Sampdoria. Olasz A osztály. A hazai vereség a 3. hely elvesztését jelentette a vendégeknek. A Roma .is vesztett Torinó­ban. Tippünk: x. 11. Ancona—Udinese. Olasz B osztály. Úgy tűnik, az Udinese feljutási terve lassan beérik. Az Ancona tartja 10. helyét, de még feljebb is kerülhet. Tippünk: x, 1. 12. Aveffino—Padova. Olasz B osztály. A két együttes közel egyformán szerepel. Tippünk: x. 13. Barietta—Licata. Olasz B osztály. A Licata győzött, a Barletta döntetlennel zárt, így a különbség egy pont lett a Licata javára. Tippünk: x, 1. 4-1 mérkőzés: 14. Taranto—Piacenza. Olasz B osztály. A Taranto hazai vereségével rontotta bentma- radási esélyeit, de a Piacenza sem tudott javí­tani kiesési gondjain, otthoni döntetlenjével. Tippünk: x, 1. A további mérkőzésekre tippjeink: x, x. ü ü 3:0-val 1498 gólra szaporodott rúgott góljaik száma. Az utolsó találat szerző­je Bognár Zoltán (Haladás VSE), s ha szerdán legalább két gól megszerzése sikerül, akkor meglesz az 1500. is. A jubileumi gólszerző a Népsport kü- löndíját veheti át. A magyar csapat 1934. március 25- én Szófiában, Bulgária ellen (4:1) kezde­te meg világbajnoki selejtező mérkőzé­seit. Csakis az ilyen összecsapásokat számolva eddig 51 mérkőzésen van túl, 32 győzelem, 12 döntetlen és 7 vereség, 122—53-as gólkülönbség szerepel a mérlegén. A világbajnoki döntőben ját-' szott'mérkőzéseket is ideszámítva ösz- szesen 83 vb-összecsapást számlál a vá­logatott. Azok közül 47-et megnyert, 21-et elveszített, 15 csata pedig'döntet­lenül végződött (gólkülönbség: 209— 110), A szerdai lesz az 52. selejtező. A múltban 33 válogatott legjobbjaival játszott vb-selejtezőt, illetve döntős mérkőzést Magyarország csapata. Treff Kupa kosárlabdatorna Baján Ezúttal negyedik alkalommal rende­zik meg Báján a Tóth Kálmán Treff Kupa fiú kosárlabdatomát, amely né­mi gyógyír lehet a 'felnőttek balsikerű bajnoki szereplésére. Igaz, hogy ami a bajnokságban elveszett, azt aligha pó­tolhatja egy kupatorna, de talán re­ményt, biztatást adhat arra, hogy a fel­nőttek mögött ott a tehetséges után­pótlás, amely képes lesz a három évti­zedes szép hagyományok folytatására. A bajaiak érdeklődése elsősorban ezért fordulhat az április 13-án kezdő­dő Treff Kupa felé, meg azért is, inert olyan ismert csapátok küldték el neve­zésüket, mint a zürichi kantonváloga- tott, a Szabadkai Spartak, á Vük óvári Vutex és a megyei kadettválogatott. A iónevű vendégek mellett a BSK is indítja ifjúsági együttesét, így a Tóth Kálmán szakközépiskola csapatának nem lesz könnyű dolga a múlt évben szerzett elsősége megvédésében. A csapatok két hármas, csoportban körmérkőzést játszanak, s végül- a két csoport - helyezettjei csapnak össze. A győztesek a kupáért, a vesztesek a harmadik helyért' mérkőznek a Türr István sportcsarnokban. A háromnapos torna Csütörtökön 14 órakor a selejtezőkkel kezdődik, s szombaton a 18 órátql sorra kerülő döntővel zárul. MA: LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Kecskeméti SC —Tiszakécske, Kecskemét, Széktói stadion, 15 órakor. Kiskőrös—Miske 15 órakor. Az MNK megyei selejtezőinek 2. fordulója: Kezdés 16 órakor. Kelebia—Mélykút, Gara —Jánoshalma, Kunbaja—Tompa, Nemes­nádudvar—Bajai Tsz SK, Bajai Kinizsi— Hercegszántó. Császártöltés—Fájsz, Foktő —Homokmégy, öregcsertő—Kecel, Vaskút —Kalocsa, Kecskeméti MÁV—Tiszaalpár, Jászszentlászló—H. Mezőfi SE, Csóiyospá- los—Lakitelek, Kunszállás—Orgovány, Solt —Harta, Ballószög-—Kerekegyháza, Duna- tetétlen—H. Radnóti SE, Gamf—Csengőd, Kunszentmiklós—Hetényegyháza. (A sportrovat kéri a labdarúgó MNK- mérkőzések rendező egyesületeit, hogy a szerdai MNK-mérközések végeredményét, a továbbjutó csapat nevét csütörtökön délelőtt 10 óráig telexen (26-216) vagy telefonon 76/ 20-054 számon közöljék.) KOSÁRLABDA Férfi Junior Kupa-mérkőzés: MAFC— KSC, Budapest, 18.30-kor. HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK fcjjl ATLÉTIKA A hét végén Dunaújvárosban ren­dezték meg a VI. úttörő fedettpályás nemzetközi négypróbaversenyt. A leg­jobb magyar iskola képviseli majd Ma­gyarországot, a szocialista országok nyáron megrendezésre kerülő hagyo­mányos találkozóján. Bács-Kiskun megyét a kecskeméti Lánchíd Utcai Ál- taláhos Iskola tanulói képviselték és szoros versenyben a második helyen végeztek a törökszentmiklósiak mö­gött. p| CSELGÁNCS Úttörő I.—II. körzeti rangsorver­senyt rendeztek Szegeden. Eredmények (77-es születésűek), 35 kg: 3. Pálosi (Kunbaja), 41 kg: 3. Magyar (KSC), 49 kg: 2. Mikola (KSC), 53 kg: 3. Palin- csár (KSC). Úttörő II. (78-as sz.), 29 kg: 3. Óbér (Kunbaja), 32 kg: 2. Sziget­vári (KSC), 45 kg: 1. • Nedelkovics' (KSC), 49 kg: 2. Liber (KSC), 3, Barna (KSC). Cegléden rendezték meg az ifjúsági II. körzeti rangsorversenyt. Megyénket a KSC versenyzői képviselték. Eredmé­nyek, 49 kg: 2. Szlama, 3. Kollár, 53 kg: 1. Papp L., 2. Czumbil, 68 kg: 1. Bárkányi L. Ugyancsak itt került meg­rendezésre az úttörő III. körzeti rang- sorverseny: 29 kg-ban: 2. Irházi (KSC) és 53 kg-ban: 1. Sárközi V. (KSC) sze­repelt szép sikerrel. A Bajai SK serdülő fiúcsapata meg­hívást kapott a TJ Vinonradi Bratisla­va sportegyesülettől nemzetközi serdü­lőtalálkozóra. A BSK 8 versenyzővel utazott Pozsonyba, ahol március 19-én barátságos versenyen vett részt, egy öt- ventagú francia delegáció és a vendég­látók társaságában. Ezen a versenyen hat súlycsoportban szerzett győzelmet a BSK. Másnap a szlovák bajnokságon indult csapatuk, amelyen közel három­száz gyerek versengett a bajnoki cí­mért, A bajaiak eredményei 40 kg: 1. Kapitány O. 44 kg: 3. Vaszkó, 48 kg: I. Hegyes T., 52 kg: 1. Kalmár R., 64 kg: 1. Tóth M. Kitűnően szerepeit a Bajai SK ifjúsá­gi csapata az országos csapatbajnoksá­gon. Az elmúlt évi bajnok, a Debreceni Dózsa ellen 9:7-re, a TFSE ellen 9:6-rá nyért, az Újpesti Dózsa ellen 5:ÍJ:a vesztett, így a 3. helyezést szerezte meg. A csapat tagjai: Radics Attila, Krascse- nics Roland, Erős Zsolt, Bácstelki Zol­tán, Szabó Gábor; Gocsal István, Wagner Tamás, Gyúró László, Dardos József.. ■ Pécset rendezték meg. az úttörő L, II. , III. korcsoportú rangsorversenyt, a bajai sportolók eredményei. I. krcs. 32 kg: 1. Peiler K., 35 kg: 1. Siket T., 3. Lovász. 38 kg: 1. Koch R., 41 kg: 1. Tóth G., 2. Hubert. II. krcs. 29 kg: 2. Antal, 32 kg. 1. Gibicz, 38 kg: Demeter L., 41 kg: Bárcsak R., 45 kg: 1. Bánkuti E. , III. krcs. 26 kg: 1. Tettinger T., 3. Litzinger, 29 kg: 2. Rajnai, 32 kg: 2. Dunai, 35 kg: Kohling, 45 kg: 1. Szige­tin M., 53 kg: 1. Katona Zs. Barcson női körzeti rangsorversenyt rendeztek a hét végén. A bajai versenyzők eredményei, út­törők, 28 kg: 1. Aradi R., 2. Kerekes, 32 kg: 1. Tóth T., 3. Fodor, 32 kg: 1. Tóth T„ 3. Pekli, 36 kg: 1. Fodor A, 52 kg: 1. Rumacs B. Serdülők, 40 kg: 1. Elek T., 2. Péter, 48 kg: 3. Mester. Ifjúságialc, 52 kg: 3. Somon, 56 kg: 3. Csere. | ASZTALITENISZ NB 111-as mérkőzések: Kecskeméti Tejipar—Nagykőrös 8—8. Gy-: Nagy F. 4, Szabó K. 2, Kara 1, Verb 1. Kkhalasi AC—Szentesi Kutató 10—6. Gy.: dr. Nagy 4, Ambrus 3, Mikó 3, Széchenyi 0. Makó—Kalocsa 9—7. Gy.: Pásti 3, Tóth 2, Halászi 2, Katus. A kalocsai csapat 7—5-re vezetett, majd innen vesztett, és ezzel bajnok lett a Makó együttese. Soltvadkert—Bé­késcsabai Kner SC 6—10. Gy.: Amb­rus 4, Nagy A. 3, Sebestyén 0, Légrády 0. jS KÉZILABDA _________ N B II. férfibajnokság: Dunakeszi— Dutép SC 32—11 (17—7). Megyei férfibajnokság: Soltvadkert —Gara 39—29, KAC—GAMF 20— . 16, ifj.: KAC—Lajosmizse 12—45. Megyei női bajnokság: KAC—KTE 25—18 (16—5), Harkakötöny—Solt­vadkert 21—18 (10—22). RÖPLABDA NB U-es férfimérkőzés: Tűzoltó SC —OSC 3:0 (3,10,6). Budapest, vezette: Bogyó, Korsós. Tűzoltó SC: Tövis, Tóth K., Tajti, Nagy L.,-Pácsa, Molnár S. Csere: Homoki, Halasi, Csikós, Se- remetz. Edző: Maczák György. Kitűnt: Tóth K., Molnár F. NB Il-es női mérkőzés: Kalocsai SE —Dunaújváros 3:2 (10, 13, —7, —12, 11) Kalocsa, 100 néző. Vezette: Sass, Kelemen. Kalocsa: Faragóné, Bolvári- né, Tóth, Kosa, Sándor B., Kovácsné. Csere: Küű, Vásárhelyi. Edző: Faragó­né Magyar Edit. Kecskeméten rendezték meg a Fel- szabadulási Kupa leány úttörő és mini röplabdatomát, amelyen 16 úttörő- és 14 minicsapat vett részt. Az árpádvá­rosi sportcsarnokban három pályán az úttörők és a minik, két nap alatt, 93 mérkőzést játszottak. A torna végered­ménye. Úttörők, I. Debreceni SI II., a - Dutép csapata 8. lett. Mini: 1. Tungs­ram, 5. Dutép SC. TÁJ. FUTÁS I A hét végén rendezték meg Ópuszta­szeren a megyei éjszakai egyéni bajnok­ságot. Eredmények: F 21 B: 1. Karsai M. (Kkfháza) 81,24 F 19 B: 1. Kovács P. (Kalocsa) 85,37, F 17 B: 1. Hajnal Zs. (K, MÁV) 47,18, 2. Kovács (Kalo­csa) 52,31, 3. Vancsik (Kalocsa) 56,49. A felsorolt versenyzők a vidéki éjszakai . bajnokság döntőjébe jutottak. ^ kosárlabda • Kecskeméti SC—Hódmezővásár­hely 96—90 (41—41). Férfi Junior Kupa-mérkőzés. Kecs­kemét. Vezette: Földházi, Smied. Ld.: Kovács G. 23,. Király 20, Dobos 16, illetve Szuprák 31, Vincze 22, Lu­kács 18. Végig izgalmas, szoros mérkő­zést vívott a két csapat. A KSC jobb hajrával győzött. Kitűnt: Kovács G., Király, Dobos, illetve Szuprák, Vincze, Borbók. Bajai SK—PVSK 91—87 (48—51) Férfi Junior Kupa-mérkőzés. Pécs, 300 néző. Vezette: Varga G., Gedeon. Ld.: Goijanácz 31, Hosszú27, Rát- vay 26, illetve Szamosi 25, Hoffmann 19, Káldi 18, Füzy 18. ■Áfa A középfokú tanintézetek országos súlyemelő-bajnokságát Miskolcon, a DVTK súlyemelőcsarnokában rendez­ték meg. Á KSC színeit a Mészáros testvérek képviselték és mindketten bronzérmet nyertek. Eredményeik, ser­dülők 64 kg: 3. Mészáros P. (KSC 623. Szakm. I.) 187;5 kg (85, 105,5), ifjúsá­giak, 60 kg: 3. Mészáros A. (KSC 607. Ip. Sz.) 192,5 kg (85, 107,5). i NB H-es mérkőzés: Széchenyi SE— Fabulon SE 7>,5:6,5. Eredmények: Mészáros—Bakos 1:0, Pál—dr. Károlyi 0:1, ifj. Krizsán— Csizmadia 1:0, Madi—Juráczik d., Marosi Cs.—Pásztor d., Lénáit— Koch d., Kalmár—Kardon 0:1, Kása —Baka d., Sári—Cseh d., dr. Szigetvá­ri—Nagy 1:0, Lestyán-—Bihari d., Csa­bai—Lengyel d., ifj. Polgár—Makai 1:0, Bense—Vasvári0:1. ^3 TEKE NB Il-es férfimérkőzés: Egercsehi Bányász—Tiszakécske 4:4 (2464— 2419). _ NB m-as mérkőzések: Tiszakécskei ÁFÉSZ—Szánk 5:3. KTE—Szentes 7:1, Gyula—KAC 7:1, Makó—K. MÁV 2:6, Agrikon—Battonya 6:2. d TÖMEGSPORT Ünnepélyes keretek között rendez­ték meg Budapesten, a TF tornacsar­nokában a diákolimpia játékos sport- versenyének országos döntőjét. A me­gyénket képviselő kiskőrösi Vasvári Pál Úti Ált. Iskola csapata a második versenyszám után átvette a vezetést és a hatodik versenyszámig meg is tartot­ta. A 7—8. versenyszámban a miskolci­ak nyertek és így az összetettben is az első helyre kerültek. Végeredmény: 1. Miskolc, 2. Kkörös, 3. Szombathely. Az ezüstérmes kiskőrösi csapat tagjai; lányok: Andrási Nóra, Kákonyi Bog­lárka, Kovács Bernadett, Kovács Vi­rág, Szabadszállási Szeréna, Tornyik Rita, Sztrepák Kornélia. Fiúk: Bánfal­vi Zsolt, Bodrogi Péter, Grünwald Im­re, Kvacska Mihály, Pólyák Péter, Szkenderovics András, Vlcskó Pál. Testnevelő: Czéma János. K VÍZILABDA__________| NB Il-es A csoport: KVSC—Cegléd 17—7 (6—1, 1—1, 5—1, 5—4). Kecs­kemét, vezette: dr. Hecsei, Bátai. KVSC: Harkai, Király 2, Nagy 3, Deák R. 2, Hegedűs 2, Deák P. 2, Sárkány 3, Csuvár 1., Nagypál 2, Koncz, Görög; Kocsis. Edző: Mészáros János. Gól emberelőnyből 4/1, ill. 11/3. Gól 4 mé­teresből 0, ill. 1/1. MAFC—KVSC9—9. Ld.: Deák R. 4, Sárkány 2, Király, Nagy R., Deák P. 1-1. A KVSC vezetett, de Deák P. vég­leg kiállításra került és a MAFC egyen­lített. Ifjúsági bajnokság: Tipográfia— KVSC 8—6 G.: Borbély 2, Polonkai 2, Mezős 0. 1, Kocsis 1. Úttörő D. A. BVSC—KVSC 10—8. G.: Kiss Z. 3, Demeter 2, Pánczél M., Ludvigh, Győré. LABDARÚGÁS Megyei II. osztály Déli csoport (zá­rójelben az ifjúsági eredmények): Kun­baja—Bajai Tsz SK 0—1 (6—1), Szak- már—Vaskút |—0 (2—2), Katymár' —Nagybaracska 4—1 (3—1), Dusnok —Sükösd 0—0 (3—1), Gara—Tompa 2—0 (2—1), Nemésnádudvar—Érsek­csanád 5—3 (4—1), Hercegszántó— Homokmégy 2—1 (7—0), Kelebia— Bátya 7—2 (4—0). A bajnokság élcsoportja 1. Bajai Tsz SK 2. Gara 3. Katymár 4. Szakmar 5. Hercegszántó 6. Nemesnádudvar 21 15 4 2 54—11 34 21 14 3 4 53—25 31 21 11 5 5 36—22 27 21 9 8 4 35—21 26 21 9 7 5 34—24 25 21 9 6 641—32 24 Ifjúságiak (élcsoport) 1. Kunbaja 2. Hercegszántó 3. Bajai Tsz SK 4. Katymár 21 16 3 2 67—19 35 21 15 3 3 73—23 33 21 13,3 5 70—34 29 21 11 5 5 54—27 27 MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Hármas csatorna. VI/1. rész: Világ­tájak (ism.) 9.55: Derrick.. NSZK bűnügyi tévéfilmso­rozat. Halálos hallgatás (Ism.) ’ 10.50: Stúdió '89. A Televízió, kulturális . hetilapja (ism.) , 11.35: Képújság 16.35: Hírek 16.40: Déli yideoújság. Á szegedi körzeti stúdió műsora 16.55: Krakatau. Egy nap, amely megren­gette a világot. Angol ismeretterjesztő film 17.40: Műsorajáhlat 17.45: Reklám 17.50: Magyarország—Málta. Világbajno­ki selejtező labdarúgó-mérkőzés. Közve­títés a Népstatianból A szünetben: Reklám 19.45: Esti mese. Zsűri és Vili — Zsűri és az árviz. Csehszlovák bábfifm 19.55: Reklám 20.Ó0: Híradó 20.30:- Reklám 20.35: Muzsikál a mozi — szórakoztató összeállítás 21.15: A Panoráma különkiadása. A zóna — Csernobil, 1989 22.15: Reklám 22.20: Híradó 3 TV II. MŰSOR: TV 2 Radványi Dorottyával és Dombóvári Gá­borral 17.00: Képújság 17.15: TV 2 Benne:. Riportok — Időjárás —1 Tévétoma — Reklám 17.35: Telesport 17.45: Mozaik. Telefonos játék 18.00: TV 2 18.25: Gyerekeknek! 1. A kelekótya farkas. Romén bábfilm. 2 A bűvös gömb — A rabló meséje. Angol rajzfilm * 1 18.47: TV .2 19.00: A Rómái Birodalom bukása. Ameri­kai—spanyol film — 11/1. rész (1964) (ism.) 20.19: TV 2 Benne: Popkorong A nevem: Budai Ilona. Az első Röpülj, Páva vetélkedő egyik győztese énekel 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 Benne: Időjárás 21.30: Éjszakai szóváltás 22.30: TV 2 Napzárta sor CHANNEL 06.30: Üzleti hírek. 07.00: DJ Kát gyer­mekműsora. 09.30: Skippy — kalandfilm. 10.00: Lucy-show. 10.30: Countdown by Sony — popzene Hollandiából. 11.30: A mai nap — magazin. 12.30: Sullivanék — teleregény. 13.00: Egy másik világ — teleregény. 14.00: A Landscape Channel műsora. 15.00: Ahogyan a világ fordul — teleregény. 16.00: Szeretni — telere­gény. 16.30: Családi ügy — vígjáték.. 17.00: Countdown by Sony — popzene Hollandiából. 18.00: Műsorzárás (Az'Eu- rosport műsora). 01.30; Az Arts Channel műsora. 04.30: A Landscape Channel mű­sora. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.30: Műsorismertetés. 6.35: Elbeszélések képernyőn. 7.45: Talál­kozás a pedagógussal. 9.15: Hírek. 13.45: Zenei kincsestár.' 14.30: Vázlat nélkül — belorusz dokumentumfilm: 15.00: .Hírek. 15.05: Gyermekek órája — benne: angol nyelvlecke. 16.05: Kubányi dalok. 16.45: Mi történt a nagyvilágban? 17.00: Az űrha­jósok napján. 18.00: Csajkovszkij balettjei­ből. 19.00: Tv-hfradó. 19.40: Az átalakítás reflektorfényben. 19.50: Dokumentumfil­mek. 21.45: Mi történt a nagyvilágban? 22.00: Apák és fiúk—film. 3. rész. 23.11: Hírek. 23.16: Zenés műsor, 00.21: A cir­kusz porondján. ÚJVIDÉKI TV: 16.25: Műsorismertetés. 16.30: Tv- napló — magyarul. 16.40: Reklám. 16.45: Művelődési műsor. 17.15: Tv-napló. 17.35: Gyermekműsor. 18.05: Tv-objektlv — román nyelvű-műsor. 19.00: Ma: tájé­koztató blokk. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Rek­lám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Új idők. 22.30: Tv-napló. 22.45: Más tv-központok műsorából. 23.15: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Eco-mix 8.50: A Rádió Dalszínháza. Szőnyi Erzsé­bet: Az igazmondó juhász. Egyfelvoná- sos meseopera 9.47: Beszélni nehéz 10.05: Irodalmi világjárás — Vietnam (1. : rész). 11.29: Fejezetek Erdély történetéből (ism.) 12:45: Törvénykönyv 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: A magyar nyelv századai 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsikai — Az amatőr zenei mozgalom híradója 15.30: A véges végtelen. Az egész több, mint a részek összege? Vekerdi László - előadása ' 16,10; Éneklő Ifjúság 16.20: Kenguru—Sportműsor gyerekeknek 17.00: Vállalkozók a tudományban 17.35: Beszélgessünk zenéről 19.15: XII. Előadóművész Fesztivál. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Szín­házból 20.15: Népszerű hangszerszólók 20.30: A külpolitikai rovat műsora 21.00: Nótaest 22.00: Hírvilág 22.30: Vallások világhfradója 23.00: Operaest 23.50: Debussy: Tavaszi körtánc PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Idősebbek hullámhosszán* 9.05—12.00: Napközben (Élő) 12.10: Verbunkos muzsika 12,30: Postabontás 13.05: A tegnap slágereiből 14.00—15.00: Spéter Erzsébet másik arca 15.05: Pop-labor 16.00: Tarióshullám — Könnyűzenei "ma­gazin 17.05: Kölyökrádió 17.30: Ötödik sebesség 17.55: Közvetítés a Magyarország—Málta világbajnoki selejtező labdarúgó-mérkő­zésről 19.55: Albumajánlat 21.05—21.30: A mozgás öröme?! 21.30: A zongoránál és a mikrofonnál: Kö­rösi János 22.35—0.14: Közkívánatra! BARTÓK RÁDIÓ: 9.08: A Bartók Béla Zeneművészeti Szak- középiskola zenekarának Beethoven­hangversenye a Zeneakadémia nagyter­mében 10.40: A windsori víg nők. Részletek Nico­lai vlgoperájából 11.35: Zenekari muzsika 12.32: Farkas Ferenc kórusműveiből 13.05: Bioritmus 13.25: Operába hívogató — Mozart Don Giovanni 13.56: Balettzene fúvószenekarok előadá­sában 14.20: Slágerről slágerre 15.00: Thomas: Mignon. Háromfelvonásos - opera 18.10: Frans Brüggen blockflőtézik, Gus­tav Leonhardt csembalózik, Anner Byls- ma gordonkázik 18.30: V materinskom jazyku. A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műso­ra Szegedről 19.05: Mesterségünk címere — Utazási szakemberek között 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagy­termét (Élő). A Magyar Rádió és Televí­zió szimfonikus zenekarának hangverse­nye közben: 20.20: Az őshaza nyomában kb. 20.40: A hangverseny-közvetítés foly­tatása kb. 21.40: Operarészletek 21.15: Zenekari művek 21.45: Cigányfolklór magazin :— II. évfo­lyam, 1. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom