Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-05 / 79. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. április 5.

KECSKEMÉTI TAVASZI NAPOK

Amire érdemes emlékeznünk Ili

Evita — a gondolkodtato rockopera

Ernst Roth a Zene és üzlet című könyvében még így írt 1966-ban: „Az új komolyzene a képtelenségig bonyolult, az új népszerű muzsika viszont a végletekig primitív: az előbbi tökéletesen hatástalan, az utóbbi pedig mérhetetlenül hatásos.” Egy évtizeddel később Yehudi Menuhin így fogalmaz: „A Rolling Stones elkeseredetten próbálja felszabadítani, felszítani az érzelmeket, de csupán hisztériát tud kiváltani, mert édeskeveset tud azokról a szabályokról, struktúrákról, amelyek segítségével az érzelmes művészetté formálódik.” Amit azonban keserű tapasztalataik ellenére mindketten őszintén óhajtottak: a nagy találkozás, a műfajok és stílusok merev elhatárolódásának feloldása a minőség és népszerűség együttes követelménye felé.

A rockopera első számú képviselője Andrew Lloyd Webber, a rock felől közelítő, de eredményeit a hagyományok újraértelmezésének köszönhető „átjárás” úttörője. Ritmikája, dallamvilága, a hangerosítés és keverés technikája a rock szelidebb stílusaiból merít, dramaturgiája, dalainak, jeleneteinek zenei felépítése azonban egyértelműen a klasszikus zenés színpad hagyományaihoz nyúl vissza. Rá különösen érvényes Kodály megállapítása, mely szerint a modern könnyűzene az ezt megelőző kor komolyzenei elemeinek köszönheti saját stílusjegyeit. Ráadásul Webber — különösen a Jézus Krisztus szupersztárban és az Evitában — tudatosan él a hallgatóság tudatalatti zeneiségéből még előhívható vallásos, illetve mozgalmi dalok, „népénekek” bújtatott felelevenítésének eszközeivel.

Az Evitában „katonásdi” és a „pol- gárosdi” álarcba burkoltan, ironikus

felhangokkal dúsítva bukkannak fel a nemzetközi munkásmozgalom ismert dallamai. Erejüket azonban elnyomja a nemzeti himnusz, a nép. vezéreit dicsőítő összkar hangzása, csak a mindent figyelő, értő és kommentáló forradalmár, az egyetlen valódi ellenfél, Che érzékelheti jelentőségüket.

Sokan a „fülbemászó” dallamosságban, a „könnyen érthető” zenében vélik felfedezni a rockoperák sikerének titkát, holott a műfaj igazán népszerű művei ennél jóval többet Jelentenek. Igaz, minőségüket és jelentőségüket az adja, hogy sokak számára világosan értelmezhető eszközökkel közvetítenek mindannyiunk számára fontos, emberileg és művészileg lényeges tartalmakat. A Rock Színház méltán népszerű társulata a maga viszonylag egyszerű és kevés külsőséggel élő rendezésében a tavaszi napokon Kecskeméten is bemutatta első nagy sikerét jelentő produkcióját, az Evitát. Jólesett hallani, hogy a társulat tagjai nemcsak kiválóan énekelnek, de tudják is, hogy miről énekelnek és szavaikat érteni, sót értelmezni is lehet. Jólesett látni, hogy a színpadkép mindig azt emeli ki, ami a legfontosabb, amire valóban érdemes nyomatékosan is odafigyelni, legyen az nemzeti zászló vagy kidobott utcalány. Jólesett tapasztalni, hogy az előadás mozgalmassága sokkal inkább a szereplők szuggesztív megnyilvánulásaiból, mint a színpadi mozgásokból, színváltozásokból fakadt. S végül jó lenne hinni, hogy a nézők többsége nem az ágyjelenetek eszközeire emlékezik majd, hanem a szerzők és előadók szándéka szerint tovább gondolkodik a darab ürügyén élet, halál és hatalom bálványairól.

Kocsis Zoltán zongoraestje

A Kecskeméti Tavaszi Napok immár hagyományos eseménye Kocsis Zoltán zongoraestje. Fellépését—mint mindig — ezúttal is nagy érdeklődés kísérte. A zongoraművész pályájának kezdete óta a közönség figyelmének középpontjában áll, koncertjei, sőt már puszta megjelenése is kiváltja a hallgatóság vastapsát. Hogyan lehet elviselni ezt az őszinte népszerűséget, hogyan lehet együttélni ilyen erőteljes külső érdeklődéssel? Kocsis Zoltán csaknem két évtizedes pályája során sajátos választ formált ezekre a kérdésekre: tudása és tehetsége mellett hallatlan művészi felelősségerzet, a zene, a magyarság és az emberiség jövője iránti elkötelezettség jellemzi azt a művészsorsot, mely a zongorista mai portréját meghatározza.

Zongoraművészi erényei kettős jellegűek: tökéletes technikai biztonság és

kidolgozottság az egyik oldalon, stílá- ris és formai fegyelmezettség, eszmei átgondoltság, valamint érzelmi gazdagság a másikon. E végső soron többrétegű zeneiség harmonikus együtteséből fakad játékának az a varázsa, mely alól sem az ösztönösen ráérző, sem a tudatosan figyelő zenehallgató nem menekülhet szemlélő közömbösségbe.

Két nappal'a nagy sikerű budapesti Dohnányi-koncert után Kecskeméten népszerű-hagyományos műsor-össze- álhtással találkozhattunk. Beethoven c-moll szonátája in médiás res a zenei tartalmak mélységeibe'ragadta a hallgatóságot, s aki netán meg érzelmileg érintetlen maradt az ünnepélyes-fenséges nyitótétel vagy a zengően áradó lassú tétel után, azt is felrázhatta pasz- szív kábulatából a zárótétel fergeteges lendülete.

Schubert négy gyönyörű remeke, az impromptu-k Op. 90-es sorozata következett ezután, köztük elsőként a fájdalmas kontrasztokat felvonultató c- moll darab, majd JS harmadikként — az érzelmek legmélyebb régióiba „hullámzó” Gesz-dúr hangnemű. Mellettük két ismertebb műnek számított az Esz- dúr és Asz-dúr impromptu.

A koncert második részében Debussy zongoradarabjai közül hallottunk egy nagyszerű válogatást, olyat, mely az életmű és a ciklusok különböző szakaszaiból kiemelve kiválóan érzékeltette ezt a még mindig méltatlanul kevéssé ismert, de hihetetlenül impozáns kort, melyet — jobb híján — impresszionizmusnak keresztelt a zenetörténet. Pedig itt impressziók és expressziók klasz- szikus egységéről vap szó, amely a nemes egyszerűségtől a csillogó hangáradatig mindent felölelhet. Kocsis Zoltán összeállításában remek dramaturgiával követték egymást a különböző hangulatokat és hangszíneket megelevenítő darabok, a sorozat végére hagyva az egyik legpompázatosabbat, az 1904- ben komponált „Boldog sziget”-et.

Ráadásként Liszt Ave Maria és Debussy Hódolat Rameau-nak című műveit hallhattuk, bizonyítva azt is, hogy az egymástól távolinak hitt stílusok és korszakok között olykor igen elmosó- dottak lehetnek a határvonalak. Az ünnepi hangulatú koncert után a közönség hálás tapssal honorálta a művésznek a zenei ízlés, mélység és technikai tökéletesség, színgazdagság egyedülálló harmóniáját. Horváth Ágnes

Erdélyről igazat Száraz György könyve

Nagy örömmel fedeztem föl nemrég a könyvesbolt kínálatában Száraz György: Erdély múltjáról, jelen időben című művét. A Magvető Kiadónál a Gyorsuló idő című sorozatban jelent meg, csak az a fájdalmasan szomorú, hogy a szerző ezt már nem érhette meg. Meghalt, mielőtt a munkát a saját elképzelése szerint befejezhette volna. Szalay György rendezte kegyelettel és nagy hozzáértéssel sajtó alá, s így adódott hogy a „Függelék”, az író témába sorolt jegyzetanyaga csaknem száztíz oldalt tesz ki. Tudom, hogy félreérthető, amit mondok, de tény, a jegyzetanyag megfogalmazott része szinte olyan érdekes és izgalmas, mint a szerencsésen elkészült 250 oldalnyi tanulmány, hiszen ez tartalmazza a korban is hozzánk már közelebb álló részeket.

A bevezetőből is kiderül, hogy ezt a munkáját a szerző a Népszabadság felkérésére kezdte el írni, s meghaladva a tervezettet az újság hasábjain 16 folytatásban .-r 1983 és 1986 karácsonya között — jelent meg a most könyv alakban is napvilágot látott anyag. Ma is őrzöm még azokat a sárguló újságoldalakat, amelyek akkor meglehetősen bátor hangú témának tűntek. Véltük, hogy valamiféle vitázó irat ez, bár szerzője valójában nem annak szánta. Tudtuk, hogy odaát nagyon kemény hangú cikkek sora íródik azzal a szándékkal, hogy manipulálja a közvéleményt, s átírja az országrésznek, az ott élő népeknek a történetét.

Ebben a légkörben szerény és visszafogott hangú tanulmánynak számított Száraz György sorozata, amely azért lett mégis kiemelkedően fontos a szá♦ + + gyorsuló idő + t

munkra, mert az igazságot igyekezett feltárni, megmutatni, bármilyen nehéz is sokszor ennek a kimondása. Mert a történelem viharai nem kímélték az Erdélyben élő népeket, kijutott nekik az ellenségeskedésből, nemzeti gyűlölködésből, az uralmi rendszerek változásából, terrorból és megfélemlítésből. A nép — a magyar, a román és a szász —valójában csak ritkán volt egymás ellensége, gyakrabban urai szolgája, besorozott katonája, megtorló eszköze.

Száraz György az igazság feltárására vállalkozott, nem kímélve nemzeti érzékenységünket '<t— sorolva tévedéseket, vétkeket —, s nem hallgatva el semmilyen más önkény terroiját, durvaságát, jogfosztó cselekedetét sem. Nem hisz a mítoszokban, az újraéledő nacionalista kényszerképzetekben, a dáko-román vagy másmilyen kontinuitásban, a „kinek az ősei éltek itt előbb” jelszavú és perdöntőnek ítélt folytonosságban. Azon a nyomvonalon halad, amely az érdekek azonosságát képes kimutatni minden helyi atrocitás vagy országos méretű, alkotmányos mezbe öltöztetett elnyomás ellenére.

A ’ humanista meggyőződéséért mindvégig küzdeni kész, s ilyen szempontból megszállottnak is nevezhető ember volt az író, a múltat feltáró Száraz György, aki nem tartotta magát történésznek. Rövidre szabott életében is maradandót alkotott, akár az antiszemitizmus mélyebb rétegeibe próbált behatolni, akár a romániai nemzetiség sorsának jobbításáért hadakozott a maga tapintatos módján, de mégis hatásos eszközeivel. Harcolt, küzdött a tisztánlátásért, a népek, nemzetiségek együttélésének gyönyörűséges és szinte „lehetetlenülő ábrándjáért”.

Aki végigböngészi a könyv fel nem dolgozott jegyzetanyagát is, felmérheti, hogy mit alkothatott volna még a szerző, ha több időt ad néki a sorsa. így is üzenet értékű minden sora. Arra int, hogy, nem szabad feladni a reményt, a hitet, hogy egyszer még valósággá lesz a „békévé oldja az emlékezés” költői víziója.

F. Tóth Pál

Fazekastanulók

A múlt értékes népművé- * szeti hagyományait igyekeznek átmenteni azáltal, hogy a neves csákvári fazekasok mesterségét tanulóképzéssel megőrzik és átörökítik a szakma iránt érdeklődő fiataloknak.

Gergely Johanna fazekasta- jíuló munka közben. (MTI-- fotó) ,

E^l SAJTÓ posta: ]

A nagymama dilemmája — avagy: a szülők felelőssége

Megyénk egyik legújabb városából hozott a posta expresszlevelet pár nappal ezelőtt. Feladója egy nagymama.

Minden azzal kezdődött, hogy tavaly december közepén ikreknek adott életet egy fiatalasszony. Mivel ő és élettársa korábban alkalmi munkát végeztek, eddig csak igen szegényes lakásban laktak. Látva mindezt a hatóság, komolyan foglalkozott a gondolattal, hogy a babákat állami gondozásba veszi.

A hivatali szándékról értesült a nagymama is, aki megrémült ettől. Majd végiggondolta az elmúlt évtizedeit, amikor felnevelt összesen 7 saját gyermeket, akik valamennyien egészségesek. Közöttük található az egyetlen lánya is, akinek a csecsemőiről van éppen szó. Ekkor úgy döntött, hogy őket magához veszi.

A picik azóta szépen fejlődnek és jól érzik magukat a nagyinál, aki szeretetteljes babusgatójuk-gondozójuk. Mégpedig abból a havi 4200 forint nyugdíjból, melyet a férje kap. Csakhogy az immáron négytagú családban jóval a létminimum alatti az egy főre jutó jövedelem, melyhez a vér szerinti szülők 10 fillérrel sem járulnak hozzá. És nem véletlenül, hiszen az apának esze ágában sincs folyamatosan dolgoznia.

A továbbiakról így számolt be olvasónk:

„Jártam a helyi tanácsnál azzal a kéréssel, nyújtson anyagi támogatást a kisgyermekek eltartásához. Azt a választ kaptam, hogy a szülők feladatát nem vállalják át. Most mit tegyek? Ha lemondok a kicsikről, intézetbe kerülnek, amennyiben folytatom gondozásukat, mi jutunk koldusbotra ...” '

A történtekről és a nagyon is reális dilemmáról beszéltünk a megyei tanács vb igazgatási osztálya vezető szakemberével, s utána áttanulmányoztuk a családjogi törvényt, valamint a végrehajtási rendeletéit. A hallottak és az olvasottak alapján fontosnak véljük elmondani, javasolni a következőket:

A nagyszülőnek joga van arra, hogy a veszélyhelyzetnek kitett kisunokáit befogadja gondozás-nevelés céljából. Ez azonban nem jelenti (nem jelentheti) az édesanya és az édesapa felelősségének megszűnését a gyermekeik iránt. Sőt a

tartásukról kötelesek gondoskodni. Ha erre vonatkozóan nem jön létre megegyezés, vagy ha az abban foglaltakat alig vagy egyáltalán nem teljesítik a szülők, kérelemre a lakóhely szerinti gyámügyi hatóságnak kell intézkednie.

Utóbbinak lehet az a következménye, hogy a kiskorúak hivatalosan kerülnek elhelyezésre a nagyszülőnél, aki jogosulttá válik családi pótlékra, esetleg nevelési segélyre is. A tanácsi szerv egyidejűleg bírósági eljárást kezdeményezhet a vér szerinti szülőkkel szemben a gyermektartásdíj megállapítása és folyósítása végett. Amennyiben indokolt, döntés születhet a tartásdíj állami megelőlegezéséről is.

Persze még az említett módon garantált anyagiak sem biztos, hogy elégségesek minden kiadás fedezéséhez. Ilyenkor a szociálpolitikai hatóságnak az esetenkénti szociális segéllyel kell támogatnia a rászoruló családot.

Végezetül annyit: olvasónk helyesen teszi, ha a problémáját, kérését írásba foglalva juttatja el a városi tanács elnökéhez, aki bizonyára haladéktalanul közbenjár a kisbabák érdekében.

Milyen a mirelit baromfi?

Köztudomású: a lakosság körében igen kedvelt élelmiszer a fagyasztott csirke, kacsa és liba.

Azt írtuk, hogy „általában”, ami sejteti: vannak esetek, amikor nem ennyire egyszerű a háziasszonyok dolga. Nevükben az alábbiakat sérelmezte a Kecskeméten lakó egyik kisgyermekes anyuka, Oláhné Márton Etelka:-r- Sajnos gyakran vásárolok a boltban olyan mirelit baromfit, amelyen bőséges tollmaradvány éktelenkedik. Kissé étvágyűző látvány,, hogy a jéggé keményedett szárnyon, háton, combon stb. 2-3 centis tollak meredeznek. Ekkor következik az utólagos kopasztás. Csak hát fogalmam sincs, miért nekem muszáj elvégeznem ezt az időigényes műveletet, amikor a borsos árért cserébe konyhakész árut illene kapnom.

Egyébként legtöbbször a megyeszékhelyen gyártott baromficsomagban tapasztalok efféle gusztustalanságot. Sokkal kedvezőbb a véleményem a halasiak mirelit csirkéiről, melyek szépen tisztítottak.

A tények kedvéért emlékeztetünk arra, hogy 1986-ban már érkeztek szerkesztőségünkbe szép számban hasonló észrevételek, melyekkel kapcsolatosan azt ígérte — a szeptember 22-ei Sajtóposta rovatban közöltek szerint -— a kecskeméti baromfifeldolgozó vezér- igazgatója: „Az ilyen termékeink arányának csökkentése érdekében anyagi ösztönzéssel serkentjük hatékonyabb munkára minőség-ellenőrzést végző dolgozóinkat...”

Nos úgy tűnik, e „serkentés” ellenére megint bajok vannak a mirelit készítmények tisztaságával. De mi okból és van-e lehetőség a jobbításra? A kérdésre így felelt Darula János termelési igazgató:

— Bár a termékeink túlnyomó része

megfelel az élelmiszer-higiénia előírásainak, apró mulasztásból és figyelmetlenségből azonban előfordulhat hiba, az, hogy a tollától nem tökéletesen megfosztott csirke, kacsa, liba is csomagolásra, mélyhűtésre kerül. Fogyasztóinktól kérjük, hogy ha tollas baromfira lelnek, a tasakról letépett címkét juttassák el hozzánk levelük kíséretében és gondoskodunk a kártalanításukról. A címke adataiból kideríthető, melyik kollektíva rovására írható a dolog, s akkor megtesszük a szükséges intézkedéseket.

Természetesen kifaggattuk titkáról a másik céget, a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalatot is, melynek képviseletében Palkovics Péter áruforgalmi osztályvezető ezeket válaszolta: tajs^iTitokról szó sincs nálunk, annál inkább az országosan alkalmazandó technológia maradéktalan betartásáról, vagyis a szakszerűségről, meg a pontosságról és fegyelmezettségről. Ezeket szigorúan megköveteljük, részint azért, mert az évente feldolgozott 33-34 ezer tonna árunk 75 százaléka exportigényt elégít ki. Persze, a hazai piac is fontos számunkra, s ahová kérik termékeinket, oda szállítjuk. A kecskeméti többletmegrendeléseket is készséggel teljesítjük.

jvJjjP- Milyen a mirelit baromfi? — kérdeztük végezetül a Május 1. téri, legnagyobb kecskeméti ABC-áruház vezetőjét, Pápai Jenőt. Ekképpen reagált: j. —Mi nem bonthatjuk fel az előre csomagolt fagyasztott baromfit, hogy megnézzük, melyik a tollas és melyik nem. Az árut csakis a vásárló nézheti meg tüzetesen odahaza, s ha indokolt, reklamálhat. Magától értetődik, hogy ha bármelyik cég termékei miatt szaporodnak a kifogások, fontolóra vesszük az onnan megrendelt mennyiség csökkentését.

CIKKÜNK NYOMÁN

„ Kézhez kaptam a csere- utalványt ÉS

Február 20-ai Sajtóposta rovatunkban tolmácsoltuk az ágasegyházi Un- gor Sándor panaszát: a.tavaly novemberben vásárolt és rövid használat után meghibásodott centrifugája immáron két hónapja van a területi szerviz birtokában, amely egyre késlekedik a javítással. Egyidejűleg megírtuk, hogy a jótállási kötelezettséggel eladott háztartási gép alighanem cserére „érett”, mivel a rendbehozatala 30 napnál hosszabban elhúzódik, s ez idő alatt nem gondoskodott kölcsönkészülékről a szolgáltató.

A fejleményekről először az érintett Kecskeméti Elektromos Karbantartó Vállalattól kaptunk telefonos hírt, miszerint az általunk említett jogi előírás alapján valóban indokolt a használhatatlan termék cseréje. Informátorunk azonban megjegyezte: kár, hogy nem közvetlenül hozzájuk fordult olvasónk ebbéli igényével. Erre azt válaszoljuk: ha a fogyasztói érdekvédelmet kissé komolyabban venné a szerviz, ő értesítette volna a jótállással járó jogáról- lehetőségéről a megrendelőt.

Az ügyben a minap újra jelentkezett soraival levélírónk, aki közölte:

A Petőfi Népe esetemmel foglalkozó cikkének megjelenése után írásban adta tudtomra a kecskeméti Elektroszer, hogy rendezi a problémát, s keressem fel a szervizét. Ezt megtettem, s végre kézhez kaptam a csereutalványt. Az Önök segítő közreműködéséért ezúton mond hálás köszönetét az öttagú családom.

A bedolgozó

nem jogosult táppénzre?

Tizenhárom éve vagyok bedolgozó ipari szövetkezetnél. Tavaly augusztus 19-étől szeptember 25-éig betegállományban voltam. Az erre vonatkozó orvosi papírokat hiánytalanul leadtam munkahelyemen, ahol legnagyobb meglepetésemre közölték velem: táppénzként egyetlen fillért sem kaphatok. - ,

Én mindig rendesen elvégeztem a reám bízott feladatokat, ezért tartom érthetetlennek, hogy a betegségem idejére jövedelem nélkül hagynak. Vajon az alkalmazandó szabályok ennyire szigorúak, vagy talán azokat értik félre a cégemnél?

.Lipták Sándomé Solt

Tekintettel arra, hogy olvasónkat az Isaszegen lévő Ligni- fer Ipari Szövetkezet foglalkoztatja, ezért a történtek kivizsgálására a területileg illetékes Pest Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságot kértük fel. A megállapításokat az alábbiak szerint ismertette velünk Szabó László főosztályvezető:

— Liptákné 1988. június 30-án dolgozott utoljára, majd július 25-éig fizetett szabadságát töltötte. Ezt követően nem végzett igazolt munkát, így hát bérben sem részesült a betegsége kezdetéig.

A hatályos társadalombiztosítási rendelet leszögezi: az a bedolgozó, akinek a biztosítási ideje megszűnt, de még e jogviszony fennállása alatt betegedett meg, csak akkor részesülhet táppénzben, ha 6 két időpont között nem telt el 15 napnál hosszabb idő.

Mivel a konkrét esetben a biztosítási idő a szabadság leteltével, július 25-én szűnt meg, s azt követően — ekkor munkavégzésre nem került sor —jóval a 15 napon túl következett be a betegség, erre az időszakra valóban nem folyósítható táppénz. Végezetül elmondom, hogy az ilyen tartalmú társadalombiztosítási határozat nem válik jogerőssé, ha a kézhezvételtől számított 15 napon belül fellebbez a bedolgozó a Társadalombiztosítási Tanácshoz.

Hangorkán a Tinódi utcában

Hétköznapi délután, két-három óra körüli az idő. A kecskeméti Hunyadiváros Tinódi utcai lakótelepén, ahol a négyemeletes házak csupán néhány karnyújtásnyi távolságra vannak egymástól, itt is, ott is kinyílnak az ablakok. A családtagok, az iskolákból hazatért tizenévesek szellőztetnek. Azután sorra bekapcsolják a sztereótechnikával működő magnót és lemezjátszót, melyek pillanatokon belül bömbölnek.

A szemközti falról visszaverődő hang valóságos bábeli zavart idéz elő. Úgy tűnik, a lurkók élvezik a hangorkánt. Mit sem törődve a?zal, hogy több lakásban éjspen akkor szeretnének pihenni a kisbabák, az idős emberek, vagy éppen a betegség miatt odahaza tartózkodók, illetve a szabadságon lévők.

A kiszolgáltatottság tökéletes: néhány fiatal tetszés szerinti ideig borzolhatja a nyugalomra vágyók idegeit.

De hát tényleg védtelenek egymásnak szemben a lakótársak? Korántsem. Nagyon régóta hatályos a közrendre és a közbiztonságra vonatkozó 17/1968. (IV. 14.) Korm. számú rendelet, amelynek 23. paragrafusa világosan kimondja: aki lakott területen, az ott lévő épületben indokolatlanul olyan zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát zavarja, háromezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. E szabály- sértés elkövetőjével szemben a rendőrség és a közterület-felügyelet is eljárást kezdeményezhet:

Az előzőek még pontosítandók azzal, hogy a másokat bántó zaj tiltása nem csak az éjjeli időszakra, hanem a nap mind a 24 órájára egyaránt vonatkozik. Summa summárum: a nyugalmukban megsértettek — és nemcsak a Tinódi utcaiak — jogosan kérhetik a hatóságok intézkedését. Ennél persze sokkal egyszerűbb, ha,a házfelügyelő vagy a közös képviselő közreműködésével és a szülői ráhatással csupán szolid hangerőre állítják készüléküket a gyerekek!

Szerkeszti: Velkei Árpád. Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611