Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-26 / 97. szám
1989. április 26. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK A Honda még 0 kilométeres A hét végén gyorsasági motorosok veszik birtokukba a Hungaroringet. A versenypályán a superbike-osok világbajnoki küzdelmét rendezik, de mellette sor kerül a 250 kcm-es kategória Drapál-emlékversenyére, az osztrák versenyzők Honda Kupájára és a nemzetközi oldalkocsis viadalra is. A hazai közönség talán a legnagyobb érdeklődéssel Harmati Árpád szereplését várja. A 25 éves versenyző az elmúlt évhez hasonlóan a világbajnoki pontokért küzdő superbike-osok mezőnyében szeretné bizonyítani tudását, egy vadonatúj Honda RC 30 nyergében. A fiatal sportoló önhibáján kívül nem jutott hozzá a kiszemelt Yamahához, így az utolsó pillanatban át kellett váltania egy más márkára. Támogatói jóvoltából végül is Hondát kapott, méghozzá olyan típust, amilyennel tavaly az amerikai Fred Merkel világbajnok lett a superbike-osok között.^ — Eddig mennyit futott a gép? • Budapesten, a Körcsarnokban ma délután 16.30 órakor Magyarország—Izrael férfi kosárlabda-válogatott mérkőzésre kerül sor. A közel- keleti ország legjobbjai évtizedek óta a sportág élmezőnyébe tartoznak. A jelenlegi csapatban a legnagyobb név Doron Jamchi, aki tagja volt az utóbbi három évben BEK-ezüstérmet szerzett Maccabi Tel Aviv gárdájának. Mészáros Lajos, a magyar csapat szövetségi kapitánya 14 játékos közül válogat. A keret tagja Hosszú István és Kovács László, a Bajai SK két játékosa is. # Csütörtökön kezdődik az öttusa- sport egyik legrangosabb nemzetközi erőpróbája, a warendorfi viadal. Az NSZK nyílt bajnokságán a magyar öttusasport kétcsapatnyi versenyzővel képviselteti magát, köztük — Fábián kivételével — a szöuli aranyérmesekkel. # Elutazott a hét végi szarajevói légfegyveres világbajnokságra a magyar válogatott. Hammeri László szövetségi kapitány elmondta, hcigy hat érmes helyezést, ezen belül aranyérmet is vár a csapattól. • Április 28—30-án a bulgáriai Bur- gasban nemzetközi utánpótlás súlyemelő versenyt rendeznek. A magyar csapattal tart Bállá Sándor, a KSC versenyzője és Kasza György, a KSC edzője is. MA: LABDARÚGÁS Olaszország—Magyarország barátságos válogatott mérkőzés: Taranto, 15.30 órakor. ElőkészUleti mérkőzés: Kecskeméti SC—Miske, Kecskemét, Széktói stadion, 10 órakor. ATLÉTIKA A diákolimpia városi döntői: Kecskemét, Széktói stadion, 11 órától. VÍZILABDA OB II. B csoport: KVSC II.—SZÁMALK. Kecskemét, fedett uszoda, 19 órakor. — A Honda még 0 kilométeres. A múlt pénteken ládába csomagolva kaptuk meg — tájékoztatott a versenyző — aztán rögtön utánfutóra raktuk, és vittük egy kicsit feljavítani. Ha nem jön közbe semmi, szerdán végre kipróbálhatom. — Akkor irány a Hungaroring? — Az lenne a legjobb, ha ott tudnám belőni a motort, de erre már nincs mód. Szerdától a pénteki edzésig pályazárlatot rendeltek el, s én sem lehetek kivételezett. — Mire lesz képes az átalakított Honda RC 30-as? — Az erőkit beépítésével jelentősen javul a 750 kcm-es motor teljesítménye, így elérheti a 135 lóerőt. Azt mondják, akár 300 km/órás végsebességre is képes. Nagyon bízom benne, hogy az edzéseredmények alapján sikerül bejutnom a legjobb negyven közé, s indulhatok a vasárnapi két világbajnoki futamon — fejezte be nyilatkozatát Harmati Árpád. • Nemzetközi kettesfogat-hajtó versenyt rendeznek szombaton és vasárnap Felsőlajoson (Lajosmizsén). A rendezők tizenöt hazai és két NSZK-beli versenyző részvételére számítanak. A verseny szombaton 8 órakor kezdődik a díjhajtással, majd 15 órától a maratonversennyel folytatódik. Vasárnap 9 órától az akadályhajtást, 14 órától pedig a vadászhajtást rendezik. • Április 29-én és 30-án pénzdíjas amatör teniszversenyt rendez a Bajai Közút SC. A férfi párosversenyre bárki nevezhet, aki nem igazolt. Á Petőfi- szigeti pályán tartandó vetélkedő szombaton és vasárnap is 9 órakor kezdődik. A totó 17. heti, április 29—30-ai szelvényén NSZK, Bundesliga I. és olasz A osztályú mérkőzések szerepelnek. 1. Bochum—Hamburg. NSZK, Bundesliga I. A vendégek lejátszották a 17. fordulóban elmaradt hazái mérkőzésüket a Mön- chengladbach ellen, melyet meglepetésre elvesztettek, így a 4. helyen maradtak. Tippünk: X, 2. 2. Frankfurt—VfB Stuttgart. NSZK, Bundesliga I. A 26. fordulóban mindkét csapat győzött. A Frankfurt javított veszélyes helyzetén, de még mindig kiesőjelölt. Tippünk: X. 3. Mannheim—Karlsruhe. NSZK, Bundesliga I. A Mannheim Hannoverben győzött, de a kiesés réme változatlanul fenyegeti. A vendégek otthoni veresége meglepetés. Tippünk: X, 1. 4. Stuttgarter Kickers—Dortmund. NSZK, Bundesliga I. A brémai vereséggel továbbra is kiesőhelyen van a Kickers. A Dortmund hazai pályán döntetlenre végzett a B. Münchennel és a középmezőnyt vezeti. Tippünk: X, 1. 5. St. Pauli—Bremen. NSZK, Bundesliga I. A hazai együttes a 10. helyet foglalja el a táblázaton. A tavalyi bajnok, négy pont hátránnyal, harmadik. Tippünk: X, 1, 2. 6. 1. FC Kőin—Mönchengladbach. NSZK, Bundesliga I. A két együttes két héttel ezelőtt döntetlenre játszott hazai környezetben. A Gladbach egy elmaradt mérkőzésen — Hamburgban — nyert és megerősítette 5. helyét. Tippünk: X, 1. | ASZTALITENISZ NB II -es női mérkőzés: Kecskeméti Spartacus—Honvéd Kilián SE 14—2. Gy.: Bohus 4, Csik 4, Király 3, Mack 3. NB II-es férfimérkőzés: Kecskeméti Spartacus—Szolnoki Rákóczi Volán SE 13:12. Győztesek: Szily 4, Vad 3, Türei 2, Konfár 2, Kara 2. NB III-as mérkőzések: Kecskeméti Tejüzem—KAC 11:5. Győztesek: Kara L. 3, Nagy F. 3, Verb 3, Szabó K. 2, illetve dr. Nagy 4, Meskó 1. A megyei rangadón magabiztos győzelmet aratott a kecskeméti csapat. A Tejüzem csapata már az első körben 3:1-re vezetett, majd 6:2 és 9:3 után végül 11:5-re alakult az eredmény, és ezzel a Tejüzem csapata biztosan tartja 3. helyét. Szentes—Kalocsai SE 8:8. Győztesek: Tóth 4, Pásti 3, Halászi 1. Soltvadkert—Nagykőrösi Kinizsi 9:7. Győztesek: Erdélyi 3, Nagy A. 3. Ambrus 2. Szondy 1. W CSELGÁNCS _________ A 'Debrecenben l ende/ell junior és ifjúsági országos rangsorverseny eredményei, juniorok, 95 kg: 3. Dardos (BSK). Ifjúságiak: + 83 kg: 2. Dardos J. (BSK) A Pakson rendezett Atom Kupa eredményei; nők: 28 kg: 3. Aradi R., 32 kg: 2. Nagy E., 36 kg: 2. Pekli E. 44 kg: Páncsity K., 52 kg: 1. Fumaca B. (valamennyi a BSK versenyzője.) Fiúk: Úttörő L, 35 kg: 2. Siket T. (BSK), 41 kg: 3. Magyar P. (KSC). Úttörő II., 45 kg: 3. Ne- delkovics (KSC), 49 kg: 3. Libor (KSC). 7. ‘Nürnberg—Kaiserslautern. NSZK, Bundesliga I. A két csapat között hét pont a különbség a vendégek javára. A nürnbergiek gyengén szerepelnek, és igy a kiesés ellen küzdenek. Tippünk: 1, X. 8. Uerdingen—Leverkusen. NSZK, Bundesliga I. Azonosak az eredményeik: 25 ponttal a 11—12. helyen állnak a tabellán. Tippünk: X. 9. Cesena—Ascoli. Olasz A osztály. Mindkét együttes a kiesés elkerüléséért harcol. Tippünk: X, 1. 10. Como—Roma. Olasz A osztály. A Como is a kiesés ellen küzd, kevés sikerrel. A Roma a 8., 24 ponttal. Tippünk: X. 11. Pisa—A talanta. Olasz A osztály. A Pisa sereghajtóként nehéz helyzetben van. Az Atalanta újonc létére nagyszerűen szerepel. Tippünk: X. 12. Lazio—Lecce. Olasz A osztály. Ezt a két együttest is fenyegeti a kiesés réme, igy az egymás elleni mérkőzésnek nagy a tétje. Tippünk: X, 1. 13. Sampdoria—Juventus. Olasz A osztály. A két együttes közül még bármelyik dobogós lehet. Tippünk: X, 1. +1 mérkőzés: 14. Internazionale—Milan. Olasz A osztály. Az Inter hétpontos előnnyel vezeti a tabellát, a Napoli előtt. A milánói rangadón döntő lehet a pillanatnyi forma. Tippünk: X. A további mérkőzésekre tippjeink: X, X. D. I. 13 KÉZILABDA ________ N B 11. A csoport: Kiskunmajsa —Dunakeszi 19—18 (11—9) Dunakeszi, 200 néző. Vezette: Farkas, Majoros. Kiskunmajsa: Rokolya — Szabó 3, Hubai 1, Gazsó 2, Soós 1, Noel 10, Piszmán 2. Csere: Molnár (k), Fehér, Tapodi, Kiss, Hegedűs. Edző: Medgyes József. Mivel a Szarvas csapata Balassagyarmaton vesztett, így a Kiskunmajsa ismét a táblázat élére került. Megyei férfibajnokság (zárójelben az ifj. eredmény): Kiskunfélegyházi Műanyag—Bajai Kinizsi 23—20, Kecel—Gara 20-^16, Ti- szakécske—Kiskunfélegyházi Műanyag 23—22 (23—18). Soltvadkert—Kecel 31—19 (19—12). KAC—Gara 27—20, Kiskunfélegyházi Műanyag—Kunszentmik- los 28—19 (21—13). Megyei női bajnokság: Kiskunmajsa—Harkakötöny 15—15 (17 —14), Tataháza—Soltvadkert 3 —13 (17—16). NB II. férfi B csoport: Lajosmi- zse—Gyömrő 26—16 (14—5). La- josmizse, 300 néző. Vezette: Kardos, Kovács. Lajosmizse: Herceg — Zag 1, Korsós 11, Dudás 3, Józsa 2, Móra, Szórád 2. Csere: Rubos (k), Strupka, Csömöri 2, Vass 4, Luda- nyi 1. Edző: Péter László. A nagy lendülettel kezdő Lajosmizse az első félidőben kilencgólos előnyt szerzett, majd a szünet után csökkent az iram. de az előny így is nőtt. Kitűnt: Herceg. Korsós. Kj RÖPLABDA NB ll-es tertinierko/és: II. Mc- zőfi SE—Tűzoltó SC 3:0 (1,1, 8). Kecskemét. Vezette: Szabó F., Szirtes H. Mezőfi SE: Vigh, Varga, Jan- tovics, Gulyás, Kecskés, Lakatos. Csere: Kajser, Lippai, Lóczi, Drapkő. Edző: Galamb István. Tűzoltó SC: Tóth K., Tövis, Tajti, Nagy L., Pácsa, Molnár S. Csere: Csikós, Halasi, Homoki. Bende, Pólyák, Deák. Edző. Ma- czák György. NB II-es női mérkőzés: OSC— Kalocsai SE 3:1 (—12, 9, 11, 5), Budapest, vezette: Kalmár, Sán- dorfi. Kalocsa: Sándor B., Kengyeli, Tóth, Farkas, Fekete, Kosa. Csere: Faragóné, Bolváriné, Barna. Edzőt Faragóné Magyar Edit. Kecskeméten, az Árpádvárosi sportcsarnokban a negyedik tornával fejeződött be a juniorbajnokság küzdelme az 5—8. helyért. A Dutép SC eredményei: Dutép —BVSC 3:1, Dutép—Bp. Spartacus •> 3:0, Dutép—Kaposvár 3:0, A bajnokság végeredménye: 5. Dutép 12 10 2 30:12 22 6. BVSC ■ 12 6 6 23:19 18 7. Bp. Spartacus 12 6 6 20:21 18 8. Kaposvár i: 1 I0 10:31 14 i ÜB II-es mérkőzések: Lajosmizse—Tatabánya 7.5—5,5 (1). Eredmények: Csala—Kosa 1:0, Pólyák—Molnár d, Takács—Rigán 0:1, Molnár B.—Koródi d., dr. Centgráf—Blaskovics 1:0, Horváth J.—Finta E. d., Papp— Fogarasi 1:0, Zsíros—Kerekes 0:1, Donkó—Papp értékelendő, Don- kó győzelmi esélyével. Horváth P. —Somogyi d., Mészáros—Kanyó V. 1:0, Hajagos—Kanyó Á. 1:0, Molnár J.—Bálványos 0:1, Kisslő- rincz—László d. A mérkőzés során a Lajosmizse küzdőszellemből vizsgázott jelesre, hiszen négyórai játék után még egyetlen játszma sem fejeződött be. Széchenyi SE—Bp. KVMSC 7,5 —6,5 Budapest. Eredmények: Mészáros—Siskov 1:0, Pál—dr. Mika 0:1, ifj. Krizsán—Török d., Madi —dr. Ritter 1:0, Miklós—Bakcsi d., Lénárt—Vas d., Kása—Dudás 1:0, Sári—Schenkerik 0:1, dr. Szigetvári—Schall 0:1, Nagy S.—Ti- chi0:l, Lestyán—Horkai 1:0, Csabai—Horváth M. 0:1, ifj. Polgár Hankse 1:0. .ló/sa Kiss 1:0. Wjl EVEZÉS Or.s/agi" valögaio hosszú lá\ú verseny Dunavarsányban. Felnőtt könnyűsúlyú egypárevezős: 1. Vörös János (Bajai Spartacus-Víz- ügy), felnőtt női egypárevezős: 1. Bartos Nándorné (Bajai Spartacus), ifjúsági könnyűsúlyú egypárevezős: 2. Hcincz Z. (Bajai Sparta- cus-Viziig)). | TÁJ. FUTÁS A Kilian ncm/ciko/i emlekxer- senyen az F 17 B korosztályban Dénes Z. (Kalocsa) aranyjelvényes szintű eredményt ért el. A Semmelweis nemzetközi emlékversenyen a kalocsai tájfutók közül az F 13 C csoportban Lakatos, F 17 B-ben Dénes Z. ért el aranyjelvényes helyezést. RÖVIDEN • RÖVIDEN A Petőfi Népe totótanácsadója NB ll-es fértimérkozés: lis/a- kécske—DMVSC 5:3 (2316— 2281). NB III-as férfimérkőzések: KTE —Földeák 6:2, Nagykőrös—KAC 5:3, Gyula—Szánk 6:2, Agrikon —K. MÁV 7:1. Makó—Tisza- kéeskei Áfész 0:8. játék nélkül. | TENISZ Kecskeméten, a megyei teniszbajnokságon 16 felnőtt és 40 utánpótláskorú teniszező indult. Ered; mények, felnőttek, női egyes: 1. Pestuka Sz. (Bajai Közút), 2. Domokos (Bajai Közút), 3. Kenderesi (KTC) és Völgyi (Bajai Közút), férfi egyes: 1. Markó E. (Bajai Közút), 2. Tóth P. (KTC), 3. Noel (KTC) és dr. Terebessy (Bajai Közút), páros: 1. Tóth M.—Tóth P. (KTC), 2. Tóth—Kele (KTC), 3. Vörös—Szentkirályi (KTC) és Bakonyi—Székely (Bajai Közút —KTC). Az utánpótlás-korosztályok győztesei, gyermek fiú: Pataki (Bajai Közút), újonc fiú: Székely (KTC), serdülő fiú: Németh (Bajai Közút), újonc lány: Szűcs E. (Soltvadkert), gyermek lányok: Burány M. (Bajai Közút), serdülő lányok: Pestuka Sz. (Bajai Közút), ifj. lányok: Domokos Zs. (Bajai Közút). M VÍZILABDA ________I O B II. A csoport: Banki,Dónál —KVSC 8—16. G.: Király 4, Deák R. 3, Hegedűs 2, Sárkány 2, Bérezi 2, Nagy R., Pánczél Á., Görög 1-1. Tipográfia—KVSC 12:8. G.: Király 3, Nagy R. 2, Deák R., Bérezi, Görög 1-1. Ifjúsági bajnokság: OSC—KVSC 9:6. G.: Sárkány Zs. 3, Mezős O., Csuvár, Steinacker 1-1. Úttörő II/A osztály: KVSC—Bp. Spartacus 7:6. G.: Pánczél 3, Ludvigh, Győré, Kiss Z., Tóth 1-1. Úttörő II/B osztály: FTC KVSC 11:1. Cl.: Kovács S. □ LABDARÚGÁS I NB-s scrdiilohujiinkság: Kecskeméti SC—Volán SC I—0 (1—0). NB-s ifjúsági bajnokság: Kecskeméti SC—Volán SC 4—1 (2— °). Megyei II. osztály: Északi csoport (Zárójelben az ifjúsági eredmények): Gábor Á. SE—Tiszaal- pár 3—1, GAMF—Akasztó 3—3 (0—2), Kmiklós—Kh. Spartacus 2 —0 (4—0), Hetényegyháza— Szalkszentmárton 4—1 (3—2), Kerekegyháza—Lakitelek 5—0, Harkakötöny—Jakabszállás 4—2 (4—2). A bajnokság állása 1. Kerekegyháza 19 16 1 260—10 23 2. Akasztó 20 11 6 340—23 28 3. Harkakötöny 20 11 3 6 45—30 25 4. H. Mezőfi SE 20 9 6 5 37—34 24 3. Jakabszállás 21 9 6 640—51 24 6. H. Gábor Á. SE 20 10 3 733—24 23 7. Hetényegyháza 19 9 5 5 33—26 23 8. Orgovány 18 8 1 926—23 17 9. Kmiklós 20 6 5 928—33 17 10. Lakitelek 20 7 2 1128—33 16 11. GAMF 20 4 8 825—34 16 12. Tiszaalpár 20 6 3 1126—40 15 13. Kh. Spartacus 20 3 5 1229—46 11 14. Szalkszentmárton 20 1 4 1529—72 6 Ifjúságiak (élcsoport) 1. Akasztó 18 15 3 — 69—15 33 2. KSC II. 18 14 2 247—19 30 3. Orgovány 18 10 4 444—23 24 MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Kúpújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Hármas csatorna — IV/3. rész, Világtájak (ism.) 9.55: A szitakötők birodalmában. NSZK ismeretterjesztő rövidfilm (ism.) 10.40: Stúdió '89. 11.25: Képújság 15.05: Hírek 15.10: Déli videóújság. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 15.20: Správy — Hírek szlovák nyelven. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 15.25: Olaszország—Magyarország válogatott labdarugó-mérkőzés. Közvetítés Tarantóból A szünetben: Reklám 17.15: Kézenfogva 17.25: Sorstársak. A Pécsi Körzeti Stúdió rehábilitációs magazinműsora 17.45: Alpok—Adria magazin. Űt ország tizenkét tartományi és körzeti stúdiójának közös műsora a Pécsi Stúdióból 18.05: Műsorajánlat 18.10: Reklám 18.15: Az élő bolygó, (ism.) David Attenborough filmsorozata a földről. Angol filmsorozat, XII/12. rész: Új világok 19.10: Esti mese. Zsűri és Vili — Zsűri, a gáncsnélküli lovag. Csehszlovák bábfilm 19.20: Reklám 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Szeress gyengédenl Angol zenés film 20.30: Olaszország—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés. összefogla20.50: Reklám 20.55: Kettő jobb, mint egy. Spanyol film (1984) 22.30: Szemtől szemben. A Külpolitikai Szerkesztőség műsora 23.15: Híradó 3. TV II. MŰSOR: * 1 2 TV 2 Sugár Ágnessel és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság 17.15: TV 2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás-jelentés — Zene — Tévétorna 17.45: BUMMIII Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknekl 1. Az ecset és az egérke. Lengyel rajzfilm. 2. A bűvös gömb. A kalózok meséje. Angol rajzfilm. 18.46: TV 2 19.00: A háló. NDK-tévéfilm 20.16: TV 2 Benne: A nevem Farkas Zoltán. A Népművészet Ifjú Mestere 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 Benne: Reklám — Időjárás-jelentés 21.30: .68" hatalma. Holland dokumen- tumfilm-sorozat, IV/1. rész: A lázadás 22.22: TV 2 Napzárta scy CHANNEL 06.30: Üzleti hírek. 07.00: DJ Kát gyermekműsora. 09.30: Skippy kalandfilm. 10.00: Lucy-show. 10.30: Countdown by Sony — popzene Hollandiából. 11.30: A mai nap — magazin. 12.30: Sullivanék — teleregény. 13.00: Egy másik világ — teleregény. 14.00: A Landscape Channel műsora. 15.00: Ahogyan a világ fordul — teleregény. 16.00: Szeretni — teleregény. 16.30: Családi ügy — vígjáték. 17.00: Countdown by Sony — popzene Hollandiából. 18.00: Műsorzárás (az Eu- rosport műsora). 01.30: Az Árts Channel műsora. 04.30: A Landscape Channel műsora. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.30: Műsorismertetés. 6.35: Rajzfilmek. 6.55: Az I. nemzetközi gyermekfilmfesztiválról. 7.35: Külpolitika. 8.40: Világjárók klubja. 9.40: Hírek. 9.50: Sosztakovics: Katyerina Izmajlova. 13.30: Hírek. 13.40: Műsorismertetés. 13.45: Do- kumentumfilm. 14.15: Zenei kincstár. 14.50: Hírek. 14.55: Gyermekek órája — benne: angol nyelvlecke. 15.55: A mai lengyel filmművészet. 16.55: Szovjetunió— NDK labdarúgó vb-selejtező, 1. félidő. 17.45: Mi történt a nagyvilágban? 18.00: Labdarúgó-mérkőzés, 2 félidő. 19.40: Az átalakítás reflektorfényben. 19.50: Zene az éterben — 1. 20.50: Hírösszefoglaló. 21.05: Zene az éterben — 2. 22.30: A moszkvai nyomozók munkájáról — 3. 23.36: Hírek. 23.41: Zenés műsor. ÚJVIDÉKI TV: 16.25: Műsorismertetés — magyarul. 16.30: Tv-napló — magyarul. 16.40: Reklám. 16.45: Művelődési műsor. 17.15: Tv- napló. 17.35: Szupernagyi — külföldi filmsorozat. gyerekeknek. 18.05: Tv-objektiv — román nyelvű műsor. 18.30: Az ember ajándéka — sorozatfilm. 19.00: Ma: tájékoztató blokk. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Atkozott képek — amerikai film. 22.30: Tv-napló. 22.45: Más Űrközpontok műsorából. 23.15: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Eco-mix — Gazdasági magazin 10.05: A szerelem szárnyai. Fáy András egyfelvonásosa 10.45: Fúvósátiratok 11.06t Bródy Tamás operettnyitányokat vezényel 11.29: Fejezetek Erdély történetéből — 6. rész 12.45: Törvénykönyv 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: A magyar nyelv századai — 11/18. 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsikai 15.30: A szovjet hegedűiskola—VI/5. rész 16.20: Szini-tanoda 17.00: Olvastam valahol 17.30: Táncházi muzsika 19.15: Az Ifjúsági Rádió bemutatója. Geor- gikon és Helikon — 11/2. rész 20.20: A külpolitikai rovat műsora 20.50: Három szólamban 22.00: Hírvilág 22.30: Tükörképünk 37 darabban 23.00: Kamarazene PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Idősebbek hullámhosszán 9.05—12.00: Napközben (Élő) 12.10: Fúvósindulók 12.30: Postabontás 13.05: A tegnap slágereiből 14.00: Pihenőidő — Zenés délután nyugdíjasoknak 16.00: Hűségben 16.30: Olaszország—Magyarország. Válogatott labdarúgó-mérkőzés 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Garázs 19.05: Sztárbanzáj avagy ki-ki a másét énekli — 3. rész Rendhagyó zenés „rockházibuli" a Budapest Kongresszusi Központban 19.35: Szántó Ferenc nótáiból 19.55: Albumajánlat 21.05:. Kapaszkodó — Gyógypedagógiai szerviz 21.30: Népdalkörök pódiuma 21.55: Böngészde a zenei antikváriumban 23.15: A dzsessz története 23.55—0.14: Nancy Wilson énekel BARTÓK RÁDIÓ: ______ 9 .08: Zene vonósokra * 9.46: Peter Dvorsky operafelvételeiből 10.16: Francia zeneszerzők műveiből 11.10: Zene korabeli hangszereken 12.19: Blagoveszta Karnobatlova- Dobreva operaáriákat énekel 12.39: Britten: Simfonia da Requiem 13.05: Technikai múzeumok veszélyben 13.25: Muzsikáról versben, prózában 13.54: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel 14.24: Slágerről slágerre 15.04: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat díjnyertes felvételeiből — XX/3. rész 17.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót (Élő) Hangverseny Brahms műveiből kb. 18.05: Szimfonikus miniatűrök 18.30: V materinskom jazyku. Á Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről 19.05—19.35: Diákfélóra 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. (Élő) A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának és énekkarának hangversenye kb. 21.15: Top-les kb. 2-1.50: Bemutatjuk új felvételeinket kb. 22.44: Operarészletek 23.09: Zsebrádiószinház. Ö. be szép az élet s minden más madár. Lázár Ervin kis- hangjátéka (1987) 0 A Kecskeméti Spartacus NB ll-cs női asztalitenisz-csapata, amely már kiharcolta az NB l-be való feljutást.'