Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-26 / 97. szám
I 4 • PETŐFI NÉPE • 1989. április 26. Modigliani és a Top Joy Vasárnapig látható a budai Tölgyfa Galériában az Iparművészeti Főiskola végzős hallgatóinak közös kiáUítása. A galériában találkozhatnak az érdeklődők a kecskeméti Farkas Antal különleges hatású—a Szikrai Állami Gazdaság Top Joy címkéjű termékeit népszerűsítő — reklámfotóival is. (Walter Péter felvétele) KÉPERNYŐ A Panoráma is tágítja a kört... DÍJ a gyártmányfejlesztésért Szenzációs politikai műsorokat sugárzott az elmúlt héten televíziónk. Mivel (utaltak rá) az elmúlt évtizedekben elsorvasztották a demokratikus politizálás „izmait”, bizony még ilyen sokkoló riportok, vallomások, visszaemlékezések, okfejtések is vállvo- nogatós közönyükben hagynak százezreket. Sokan zavarodottan riadoznak: nincs, aki beintse a tapsokat vagy a fújokat, nincs, aki megmondja, hogy miről mit kell gondolni, egyáltalán tudatja, hogy a fehér fehér-e, netán fekete vagy éppen hupikék. Elvárják újabban tisztelt állampolgárainktól: tájékozódjon, gondolkodjon, mérlegeljen. Mintha a huszadik századi magyarság egy része is elvesztette volna beleérző képességét. Ezért is pusztíthattak szinte társadalmi pissz nélkül sok százezer zsidót, ezért pusztíthattak, gyötörhettek százezreket már a mi világunkban. Az érvek, az adatok leperegnek sokak tudatából. Csak az élő valóságában megmutatott szörnyűség gondolkoztál el sokakat. Vannak, akik haragszanak emiatt a televízióra: miért kell megkínzott gyerekek, felnőttek látványával nyugtalanítani az embereket. Ezer és ezer gazda jogának, sőt kötelességének érezte kisiskolás kiscseléde rendszeres fenyítését, de minek felidézni az ilyen szörnyűségeket? Társadalmi tudatunk, közgondolkodásunk és politikai viszonyaink miatt nincsenek tehát könnyű helyzetben a műsorkészítők. * * * Két évvel ezelőtt •— legjobb esetben — örökre elzavarták volna a Dubcek- interjú készítőjét a Magyar Televíziótól. Jaj volt az újságírónak, ha írását, műsorát megbántódva fogadták valamelyik szomszédos országban. Véleményt formálhattunk távoli ázsiai országok belharcairól, ítélkezhettünk dél-amerikai belvillongásokról, de csak szövetségeseink nyomán ismertethettük a náluk történteket. Nyilvánvaló, hogy aligha jutnánk előbbre, ha fontosabb ügyekben állást foglalnánk a szocialista országok politikai, gazdasági, kulturális életéről. Nem hallgathatunk azonban a ránk vagy ránk is tartozó ügyekről. Sugár András Dubcek-interjúját ezért érzem fontosnak, időszerűnek. Ami 1968-ban Csehszlovákiában történt, nem kizárólag északi szomszédaink belügye, hiszen az a bizonyos augusztusi nap megváltoztatta a világ sorsát, hatását napjainkig érezzük. Mondhatnám: nyögjük. Ismét gyengének bizonyultunk egy fontos történelmi pillanatban? Jól határoztak-e, akik magyar katonákat vezényeltek határainkon túlra? „A csehszlovákiai megújulási kísérlet külső katonai erővel történt elfojtása” (idézet a Társadalmi Szemle legutóbbi különszámából), a mi ügyünk is, részesei voltunk. Jogunk van a körülmények tisztázásához, a tanulságok levonásához. Hogyan is sokallhatnók képernyőnkön a politikát, amikor mindnyájunkat boldogít, keserít. Örömmel láttam vasárnap délelőtt a Tévémagiszter műsorában a győri Ti- mafy László néprajzkutatót. ízesen, szemléletesen, szeretettel mutatta be a szigetközi aranyásók tudományát. Szívesen néztem, hallgattam, mert mintha a televízió-kicsit jobban odafigyelne a vidéki tudósokra, értékekre. Az is megnyugtatott, hogy a szorgalmas és nagy tudású muzeológust nem törték meg az igazságtalan meghurcoltatások, igyekszik pótolni mindazt, amire az elmúlt évtizedekben önhibáján kívül nem volt módja. * * * A nagyon határozott profilú Panoráma így nézünk ki... összeállítása tovább tágította a bemutathatóság, a ki- mondhatóság körét. Néhány éve egy miskolci értekezleten arról panaszkodott a szerkesztőség egyik munkatársa, hogy mind nehezebb a külpolitikai műsorok készítése. Némely honi ügybuzgók ugyanis hasonlóságokat, utalásokat véltek felfedezni távoli országokban történtekről készített tudósítások és honi viszonyaink között. Most arról is tudomást szerezhetünk, hogy milyennek látnak bennünket más országokban. Ki ne tudná, hogy az angol, az osztrák, az olasz tévések más szempontból, más közegnek készítették műsoraikat. De (esetleg) vitatkozni csak azzal tudunk, amit ismerünk. Külön köszönhető, hogy szájbarágós igen, de, ámbár, jóllehet magyarázga- tások, „pontosítások” nélkül nézhettük közelmúltunkat, napjainkat. * * * Riporteri remeklés volt vasárnap éjszaka Györffy Miklós beszélgetése Farkas Vladimírral. (TV2, Napzárta). Végletes indulatoktól, szenzációhajhászástól mentesen próbált minél többet megtudni a magyar államvédelmi hatóság egyik főemberétől, Farkas Vladimirtól. A válaszai szerint három évtizede lelki- ismeret-furdalással küszködő, azon a bizonyos damaszkuszi úfon ballagó egykori főtiszt számára is rokonszenves volt ez a riporteri magatartás. Arra késztette, hogy lehetőleg tényszerűen, az okok és okozatok felvillantásával idézze föl az államvédelmi hatóság egykori akcióit, szerepét. * * * Nem hagyható szó nélkül A Hét kérdése: miért kaphat egyik-másik vállalatvezető, vezérigazgató két-három- ezerszer több prémiumot, mint némely — jól dolgozó — beosztottak. Fontos társadalmi kérdésre irányították a figyelmet, remélhetőleg még időben. Heltai Nándor ÜZENET AZ ÉLŐKNEK A boncterem bejárata fölött a nagy igazságok egyszerűségével kifejezett bölcsesség volt olvasható: „Itt a holtak tanítják az élőket.” Az idős hölgy elolvasta a szöveget és a Los Angeles Times szerint levelet írt a helyi egyetem rektorának. A végrendeletnek is nevezhető közlés emberbaráti szándékról tanúskodott: a hölgy felajánlotta hajdani holttestét az intézmény anatómiaoktatási céljaira. A válasz tömör volt, mint egy sirfelirat. „Tisztelt Asszonyom! A költségvetési keret csökkentése arra kényszerít bennünket, hogy minden ügyfelünktől 30 dolláros hozzájárulást kérjünk. Ezenkívül, elhalálozásakor az illetőnek magának kell gondoskodnia arról, hogy haladék nélkül beszállítsák egyetemünk kórbonctani intézetébe.” Aláírás. Dátum. A tanítás pénzkérdés. Még a holtak körében is. A Kecskemét—Szikrai Állami Gazdaság csöppnyi irodájának szekrénykéjéből egyre-másra kerülnek elő különböző nagyságú, színű és tartalmú üvegecskék. Ezen idegen betűk, azon idegen nyelvű felirat, émezen kézírással: akácillat. Kérdő tekintetemre dr. Miklós Györgyaé gyártmányfejlesztési osztályvezető így magyaráz: — Nagyon sok a kül- és belföldi gyártókkal, íz- és aromaanyagokat felhasználó cégekkel a kapcsolatunk. Igyekszünk tőlük újdonságokat beszerezni, megvizsgálni. Aztán gondolkodhatunk rajta, saját termékeinkbe érdemes-e valamelyiket beépítenünk. Hogy előbbre juthassunk, hogy a piacon maradhassunk, mindig kell hogy legyen a talonban olyan új termék és kész gyártási technológia, amellyel adott pillanatban „kiléphetünk”. — Milyen termékek előkészületeiben vett ön is részt? — Senki ne gondolja, hogy ezek egy ember munkái. Sokan foglalkoznak egy-egy ötlettel, amíg abból boltba kerülhető dolog lesz. Bizonyára sokan ismerik a gazdaság, illetve az Olympos KFT. gyártotta gyü- mölcsleveket, a Top Joy termékcsaládot, a Fino nektárokat, a Piroska család tagjait. Tulajdonképpen nemrégen neveztek ki gyártmányfejlesztőnek, előtte a laboratóriumot vezettem, májd minőségellenőr voltam, de az elmúlt majd’ húsz év alatt mindig is volt valami közöm ahhoz, milyenek legyenek, hogyan készüljenek az üdítőitalok. ipsÉI Végül is a gyártmányfejlesztés sora milyen? Úgy. értem, előbb felmérik a fogyasztók igényeit, ahhoz megpróbálják megszerezni az anyagokat, elkészíteni a terméket, vagy éppen fordítva? Minden esetben más a helyzet. Az lenne a legideálisabb, ha ezt a sorrendet lehetne követni. De előfordul, hogy már gyárkapun belül lévő alapanyagokból kell valami piacképes terméket kihozni. Ilyenkor lépéselőny az, ha van az asztalfiókban néhány kész ízek és illa tök keverője • Dr. Miklós Györgyné: Reménykedünk az újabb külföldi megrendelésekben. technológia, amelyekből lehet válogatni. — Mi egy gyártmányfejlesztőnek a legnagyobb gondja? — Az, hogy hogyan stabilizálja egy-egy termék minőségét. Előre soha nem lehet tudni, hogy egy évjáratban milyen a beérkező gyümölcs minősége, mondjuk a sav-cukor aránya. Mert mindig más, az időjárástól meg sok egyébtől függ. Legföljebb arra adhatunk tippet a termelőknek, mikor szüreteljenek ahhoz, hogy legjobban közelitsenek az elvárásokhoz. A többi a mi dolgunk, a vásárló ha megszeret valamit, állandó ízt, állagot, színt vár el. 1 — Megkapta a legutóbbi megyei tanácsülésen a Bács-Kiskun Megyei Tanács Tudományos Munkáért díját. Meglepte? — Amikor először volt szó róla, igen. Eddig az e szakmát művelők közül kevesen kaptak hasonlót. Talán ez azt is jelenti, remélem így van, hogy az élelmiszeriparra ráterelődött a figyelem. Az még jobb, hogy a gyakorlati szakemberekre is. Hiszen már nem MAGYARORSZÁGON — EGYMÁS KOZOTT Titkos térképek Az ember bemegy a térképboltba, vesz magának térképet, amilyenre éppen szüksége van. Közben, persze, nem gondol arra: jó néhány térkép nem kerül a nyilvánosság elé, egészen egyszerű oknál fogva. Mert titkosak. Titokvédelmi szempontból ugyanis kétféle térképcsoportot különböztetünk meg. Vannak a teljesen nyílt, tehát az üzletekben kapható, bárki számára hozzáférhető térképek. Léteznek viszont a titkos kategóriába tartozók,, melyeket ., csak hivatalos szerv rendelhet meg, magánember nem. Ezekről beszélgettünk Molnár Sándor földmérő mérnökkel. Miről is van szó? Szavaiból kiderült: titokvédelemről 1949 óta beszélünk, amikor is az akkori honvédelmi miniszter, Farkas Mihály elrendelte, szolgáltassák be a polgárok azokat a térképeket, amelyeket a háború előtt vagy után vásároltak, és amelyeket a Honvéd Térképészeti Intézet adott ki. Kétféle térképek voltak ezek. Az úgynevezett topográfiai szintvonalas térképek, melyek tulajdonképpen mindent ábrázoltak. A másik csoportot alkották a turistatérképek. Érdekességük az volt, hogy ezeknek az alapja is az a bizonyos topográfiai térképsor volt, csak kiegészült turisztikai információkkal. Ez tehát még többet tartalmazott a másiknál. Hogyan alakult a titkos térképek sorsa? A II. világháború után kezdődött az újjáépítés időszaka, s a népgazdaságnak szüksége volt egy, a katonai térképnél részletesebb és pontosabb térképre. Ezért 1952-ben az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal irányításával kezdődött el az ország nagy méretarányú topográfiai térképfelmérése. 1980-ra fel is mérték az ország egész területét, egy a tízezerhez arányban. Miután ezek ugyanolyan térképek voltak jellegük, kivitelük, tartalmuk alapján, mint a katonaiak, a honvédelem illetékesei előírták, hogy ezek a földabroszok csak titkos minősítésűek lehetnek. Elrendelték ezt annak ellenére, hogy semmilyen titkos objektumot nem tartalmaztak. A háború előtt is voltak ilyen-olyan titkok, de a térképekre nem vonatkozott a titokvédelem. Miután a honvédelmi miniszter rendelete döntötte el, hogyan kell tárolni, kezelni valamennyi térképészeti anyagot, rájuk is ragadt az elnevezés: katonai térképek. Ami azért nem volt igaz, mert polgáriakról volt szó. Végre, 1982-re sikerült elérni, hogy ezeket a polgári használatban lévő, tízezres arányú topográfiai térképeket egy fokkal enyhébb minősítéssel, „szolgálati használatra” jelzővel adhatták ki. Ez már annyiban különbözött az előzőektől, hogy a mező- gazdasági miniszter mint az állami földmérés közvetlen felettese szabályozta használatukát, kezelésüket. Az sem volt megvetendő, hogy nem páncélszekrényben, mint a titkos térképet, hanem az irodában lévő közönséges szekrényben is lehetett tárolni. 1987-ben a kormány új jogszabályt tett közzé a Titkos minősítéssel kapcsolatban. Mi volt eddig? Az államtitkok szigorúan titkosak voltak, a fegyveres erők és testületek 'szolgálati titkai titkos jelölést kaptak, ami pedig szolgálati titok volt, azt szolgálati használatra jelöléssel kellett ellátni. Hogy mi melyik titokfajtát képezte, azt a szakminiszterek döntötték el. A legújabb jogszabály szerint viszont csak kétféle fokozatot kell megkülönböztetni: államtitkot és szolgálati titkot. Az államtitok szigorúan titkos, a szolgálati titkok pedig titkos minősítésű. Amelyek tehát eddig szolgálati titok néven szerepeltek, nyílt minősítést kaptak olyan értelemben, hogy semmiféle jelölést nem kell ezekre a térképekre ráírni. Ezzel kapcsolatban csupán két miniszternek van feladata: a honvédelmi és a mezőgazdasági miniszter dönti el a titkosságra vonatkozó kérdéseket. Utóbbinak az államtitkokat nem kell megjelölnie, ezt a honvédelmi miniszter már megtette, de a mezőgazdasági miniszter rendelete is hamarosan megjelenik. (A már nem titkos térképek a Földmérési és Távérzékelési Intézettől megrendelhetők.) A légi felvételeket a honvédség hívja elő, s megjelöli azokat a kockákat, melyek titkos objéktumokat tartalmaznak, s amelyek ezután már a térképészek számára is titkosak. Hogy a térkép a titkos objektum helyén mit ábrázol, attól függ, milyen jellemző környezet veszi körül a szóban forgó objektumot. Lehet ez, mondjuk, hatalmas kiterjedésű kukoricaföld is. Ebben az esetben árra kell vigyázni, hogy ezt a . turpisságot azok is tudják, akik esetleg építkezni akarnak azon a területen. Például a vállalatok. Nem árt előbb megtekinteni, valóban szabad-e a hely, vagy már foglalt. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy legfeljebb csak egymás között titkolózhatunk. Mert a műholdak világában másról nemigen lehet szó ... Hargitai Judit Főiskolás Kecskeméten! Folytatás Kikapott a közéleti válogatott Szívesen közreműködtek a Szal- vay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthon-sok ezer fiatalt megmozgató diákpárbajain főiskolások. Volt, aki labdát szedett a játékos vetélkedőkön, mások a technikai feltételek megteremtését segítették. Csodálható, hogy egy napon megkérdezték Burján Sándornét, az intézet igazgatóját: „Mikor kezdeményez főiskolák közötti párbajt?” Mikor is? Amilyen gyorsan csak lehet. így került sor az elmúlt hét végén az azért nem teljesen előzmény nélküli rendezvényre. (Talán egy évtizede a kecskeméti főiskolások maguk szerveztek a mostanihoz valamennyire hasonló versengést.) Az úttörőház és ifjúsági otthon illetékesei gondosan elkerülték az efféle találkozók veszélyeit. A leggondosabb játékvezetés, a legkörültekintőbben válogatott zsűri sem tudta némely diákpárbajban megakadályozni a csúnya veszekedéseket. Ezért vegyes csapatok indulhattak a kecskeméti sportcsarnokban rendezett vetélkedőn. Korábbi kellemetlen tapasztalatok figyelmeztetésére mellőzték a szeszes italt. kisfiút egy asszony vette észre, ahogy ott állt szerencsétlenül, meglapulva egy kapu szögletében a Rákóczi úton, a Keleti közelében. Este 10 óra elmúlt már, mit keres itt egy gyerek ilyenkor egyedül? Meg is szólította, de az nem felelt neki, elfordította a fejét. Az asz- szony szólt egy rendőrnek, aki a kisfiút bevitte az őrszobába. A gyerek dacosan ült ott, de rémülten is. A rendőr kérdéseire nem felelt, akkor behívta az ügyeletes rendőrnőt, hátha szóra bírja a fiút. A rendőr főhadnagy, aki egyben anya is volt, hasonló korú gyereke otthon, reggelig egyedül, s mire ö hazaér, az már el is indult az iskolába. : — Vesd le a kabátodat — szólt a gyerekhez —, itt jó meleg van. Fázol még? — és csak úgy öt ujjal megfésülte kócos haját, zsebkendőjével letörölte könnyáztatta, maszatos arcát, aztán intett a rendőrnek, hogy elmehet. — Hány éves vagy? — kérdezte, amikor leült mellé. — Tizenkettő. — Tudod, hol laksz? KOVÁCS PAULA A vesztes-— Persze, hogy tudom. — Van telefonotok? • — Nincs. — Hazaviszünk, jó? Otthon biztosan nagyon aggódnak érted. — Nem hiszem. Nem akarok hazamenni. ,,—Nézd csak, ha baj van is otthon, neked még mindig ott a legjobb, hidd el! Az utcán nem maradhatsz éjszaka és itt se — mert ha jó meleg van is itt, mégiscsak egy rendőrőrszoba és nem lakás ilyen kisfiúnak. Érted, ugye? A fiú hallgatott. A rendőrnő termoszából, amiben ilyenkor, éjszakai ügyeletén mindig tea volt —, öntött egy pohárba és a gőzölgő italt a kisfiú kezébe adta. — Idd ezt meg! Felmelegszel tőle. Amíg a fiú itta a teát, ö tett-vett az íróasztalon. Aztán újra a gyerekhez fordult. — Elmondanád nekem, miért szöktél meg otthonról? Mert ugye elszöktél? — Es ha elmondom? 'Í^h- Akkor próbálok valamit csinálni. Mamád otthon van? . 7— Nem tudom, azt hiszem. — S a papád? , — Elváltak. — Értem. S ez neked nagyon rassz volt. — Nem nagy ügy. Az osztályban fele gyereknek elváltak a szülei. ■ —Lakásotok van? Van, —Mekkora? — Hát elég rendes. Van egy nagy szoba, fönt meg kettő. —: Testvéred van? — Van egy öcsém. — Iskolás? — Negyedikes. — Es tiétek ott fönn az egyik szoba? — Amikor a papa elment, odaköltözött a nagymama. Mi meg a hálóba a mamához. Ez jó volt — mondta felélénkülve a gyerek —, ő este sokáig dolgozott, vagyis tanult, de csak ott volt, a kislámpa égett, mi meg aludtunk, az öcsém, meg én. És éjjel, ha felébredtem, csak kinyújtottam a kezem és ott volt a mama. Most újra sírni kezdett. — A tanulás hogy megy? Addig ment jói, csupa négyesem, meg ötösöm volt. — Meddig? aBal Amíg oda nem költözött hozzánk a Pók. A mama férjhez ment hozzá. — S te nem szereted az új apukádat? — Nekem ö nem apukám — kiáltott a gyerek —, én nem hívom se papának, se bácsinak, hiába erőlködik, sehogyse hívom. O csak egy pók. — De miért pók? — Pákáinak hívják, de nekünk csak pók. Mikor a mama férjhez ment hozzá, minket újra a gyerekszobába tettek, a nagymama a nagyszobában alszik azóta, ketten meg a mamával a hálóban. De hát nektek, neked meg az öcsédnek, van külön szobátok. — Van, de a mamáék este bezárják az ajtót, és én nagyon jól tudom, mit csinálnak. Azóta nem tanulok és ha tudom is a leckét, akkor se felelek. Nekem ö ne szövegeljen, hogy így, meg úgy, kötelesség, meg ez, meg az, mi köze hozzá? Aztán meg odajött a Rita, az a féreg. — Ki az a Rita? — Hát a pók lánya. Az anyja elhúzott egy pasassal Németbe, s akkor a Rita hozzánk költözött. Azt hiszi, mert ő lány, meg egy évvel öregebb nálam, már pimasz- kodhat velem? Ki ő? Egy féreg, egy idegen betolakodott. — Hát ez a legnagyobb baj most szerinjed? — Ez. O, meg az apja. Minek jöttek oda? —I Nézd — kezdte volna a rendőrnő —■, de a gyerek felindultan folytatta:' Nekem van egy versenybiciklim, a papától kaptam karácsonyra. Megmondtam neki, annak a szemétnek, hogy a cajom- hoz ne merjen nyúlni. Mindenbe beledugja az orrát! A könyveim közt is kutat. Megmondtam, ha a biciklimhez nyúl, összetöröm a csontját. És? — Es ma, míg én az iskolában voltam, elvitte és összetörte. Ott volt sárosán, mocskosán, pedig én szép tisztára töröltem, a lámpát összetörte, a kormány elgörbült, a kereke nyolcas lett. Most hangosan, dühösen kezdett sírni, rettentő nagy sérelem érte! Csak jöjjön haza, de nem mert addig hazajönni, csak az apjával. De éntőlem ott lehetett az apja, mikor megláttam, nekimentem, összevertem, összerugdostam. — Mármint a Ritát? — Azt. Az apja meg engem vert össze és rugdosott — mutatta a kék foltjait —, akkor eljöttem és nem is megyek vissza. Csak szeresse őket a mama, úgyse szerét azóta minket, hogy ok odaköltöztek. — Már hogyne szeretne? Ti vagytok az ő kisfiái, te meg az öcséd. ■— Nem! Ez másból is látszik. A mi konyhánk nagyon kicsi, az asztal is. Azóta, hogy ők ott vannak-, nekünk kettőnknek előbb adnak vacsorát, s aztán ők hárman vacsoráznak együtt, mi meg menjünk a szobánkba! Azelőtt együtt vacsoráztunk. — S a nagymama? — O este már nem eszik. Már öreg. i A rendőrnő lenyelte könnyeit, és megsimogatta a gyerek fejét: — Mégis, mit gondoltál, mikor eljöttél, hol töltőd az éjszakát?
