Petőfi Népe, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-02 / 52. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! „A szociáldemokrácia a politikai élet tartós értéke” Nyers Rezső találkozója az Európai Parlament küldöttségével AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xliv. évf. 52. szám Ára: 4,30 Ft * 1989. március 2., csütörtök „Úgy véljük, hogy a szociáldemokrácia az európai politikai élet tartós értéke” — jelentette ki szerdán Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter, az Európai Parlament küldöttségével folytatott beszélgetés során. Az Európai Közösségek törvényhozásán belül szerveződött képviselőcsoport Paul Staes belga politikus vezetésével tartózkodik Budapesten. A delegáció tagja Habsburg Ottó is. Nyers Rezső az Országház Vadásztermében tartott találkozón a nyugateurópai vendégek által feltett kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az MSZMP eszmeisége két fő összetevőből áll: egyrészt a hagyományos szociáldemokrata értékekből, másrészt a kommunista mozgalom értékállónak bizonyult törekvéseiből. Az újjáalakult szociáldemokrata párthoz hasonlóan az MSZMP is a szociáldemokrácia örökösének, sőt/ részben szociáldemokrata pártnak tekinti magát — jelentette ki Nyers Rezső. Arról is szólt, hogy az MSZMP csúcsvezetésében nincs reformellenes szárny, de a vezetés A társadalom támogatja a gyermekfalu-mozgalmat SAJTOT A JÉKOZTATO A FŐVÁROSBAN Púja Frigyes, az SOS-gyermekfalu Magyarországi Egyesülete (elnöke örömmel közölte tegnap délelőtt a MUOSZ Rózsa Ferenc termében tartott sajtótájékoztatón, hogy Battonyán rendeződtek az ügyek. A korábban kialakult tervek sorra megvalósulnak. Bejelentette: az utóbbi hónapokban több adomány érkezétt, mint előzőleg ugyanannyi idő alatt. Tapasztalataik szerint javult a társadalom áldozat- készsége, segítőkészsége. Az egyesület elnöke részletesen ismertette az építkezés előkészítését, meg vannak győződve arról, hogy jó minőségben, határidőre befejezik a kecskeméti építkezést. Rövidesen megkezdik az anyák kiválasztását, képzését. A nevelők Battonyán készülnek fel feladataikra. Az egyesület március 18-ai közgyűlésén tárgyalnak a harmadik magyarországi gyermekfalu helyéről. Valószínűleg Kőszegen építik fel. A/népes sajtótájékoztatón ismertették a meghirdetett tárgysorsjátékot. Mint erről lapunkban beszámoltunk, egy Volkswagen személygépkocsi a főnyeremény. Eddig mintegy 60 vállalat, hivatal ajánlott fel díjat, köztük — például — a Cooptourist kecskeméti irodája, a Filantróp, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkptóműhely, a kecskeméti Centrum Áruház, a SZÜV (Kecskémét). Mutatóba néhány díj: IBM PC/AT kompatibilis professzionális személyi számítógép, színes monitorral, 80 karakteres nyomtatóval, üzembe helyezéssel, garanciával (az Elektromosul ajándéka, értéke körülbelül 260 ezer forint). Dyrasat RC 200 típusú parabolaantenna, értéke körülbelül 185 ezer forint. Értékes festmények, színes tv-k, videók, magnós rádiók, hifitornyok, motoros permetező, dekopir fűrész, villanytűzhely, Adidas sportruhák, teniszütők, szabadidőruhák, horgászfelszerelések, hajó-* és repülőjegyek, utazási és vásárlási utalványok, kötvények, hétvégi vendéglátás első osztályú szállodákban, üdülések, írógép, márkás karórák, walkmanek, fejhallgatók, stb. az esernyőtől a kisborjúig. Sorsolás: 1989. június 23., Kecskemét, a városi tanács díszterme. Ez a nap az SOS-gyermekfalvak alapítójának, dr. Harmann Gmeiner professzornak 70. születésnapja (lenne), az első SOS-gyermekfalu átadásának 40. évfordulója (Ausztria, Imst) és az SOS- falvakban élő gyermekek napja az egész világon. ' A sorsjegyek árusítását és terjesztését vállalták: Kereskedelmi Bank Rt. 59 fiókjában, valamint bankhálózatának kapcsolatain keresztül a Centrum Áruházak 16 budapesti és 19 megye székhelyén lévő áruházában, a Fővárosi Számítástechnikai és Díjbeszedő Vállalat saját irodáiban és díjbeszedőinél, a SOS-gyermekfalu Magyarországi Égyesülete iskolákban, rendezvényeken stb. A sorsjegyek eladásából befolyt tiszta bevételt a Kereskedelmi Bank Rt. kecskeméti bankegysége az erre a célra megnyitott számlán helyezi el. Az újságírók kérdéseire közölte Púja Frigyes, hogy mintegy 80-85 gyereket helyeznek el a kecskeméti faluban. Elképzelhető, hogy — Battonyával ellentétben —:;a hírős városban gyermeküket nevelő elvált vagy özvegyasszonyokat is alkalmaznak anyaként. Dr. Adorján Mihály, Kecskemét tanácselnöke szerint a megyeszékhely polgáraivá fogadja az itt nevelkedő gyerekeket. Segíti továbbtanulásukat, elhelyezkedésüket, bekapcsolódásukat a város közéletébe. Szóba került a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola férfi hallgatóinak bekapcsolása. Többen ugyanis pedagógiai szempontból helytelenítik, hogy csak nők foglalkoznak a felnövő gyerekekkel. így életszerűbb lenne a nevelés, jobban felkészülhetnének az önálló létre. Heltai Nándor ÖNKÉNTES TŰZOLTÓK NEHÉZ HELYZETBEN KRITIKUS A KECSKEMÉTI LAKTANYA HELYZETE Felszerelés nélkül nem lehet tüzet oltani Tegnap Kecskeméten, a megyei tűzoltó-parancsnokságon kibővített parancsnoki értekezleten vitatták meg Bács-Kiskun megye tűzvédelmi helyzetét, a tűzoltóság 1988-ban végzett munkáját. Dr. Bukovics István tűzoltó őrnagy, megyei tűzoltóparancsnok írásos beszámolójában és az ehhez fűzött szóbeli kiegészítésben egyaránt jónak minősítette a tűzoltás és -kárelhárítás, a tűzoltóságok személyi állományának fegyelmi helyzetét. Elmondta, hogy a megyében tavaly tovább nőtt a tűzesetek száma: 1041-szer riasztották a tűzoltókat, sok esetben élet- vagy műszaki mentéshez is. Egy év alatt tizennyolcán haltak tűzhalált, harminckilencen pedig különböző fokú égési sérüléseket szenvedtek. Az anyagi kár megközelítette- a 40 millió forintot. A tűzesetek következtében elhalálozottak vagy megsérültek többsége a gondatlanság, a felelőtlenség, a tűzvédelmi szabályok durva megsértésének az áldozata. A megye területének mintegy 40 százaléka az állami tűzoltóságok által tulajdonképpen védtelen, mondotta dr. Bukovics István, mert 25 kilométernél távolabbra van a tűzoltólaktanyáktól. Kunszentmiklós, Kiskőrös, Bácsalmás és e települések környékén van a védtelen területek nagy része. Épp ezért ezeken.a helyeken különösen nagy szerep jut az önkéntes egyesületeknek, a vállalati tűz- oltóságoknak. Megyeszerte 99 egyesületben két- ezer-hat száztíz önkéntes, 141 vállalatnál pedig több mint kétezer-négyszáz tűzoltó tevékenykedik jelenleg, az államiak mellett. Az önkéntesek 1988-ban 320, a vállalatiak 7 alkalommal vettek részt tűzoltásban és az esetek többségében önállóan fékezték meg a lángok terjedését, akadályozták meg a nagyobb károk keletkezését. A társadalmi segítők — tűzmegelőzési munkájuk során — tavaly 28 750 lakóházat, portát ellenőriztek. Ugyanakkor az is a mai valósághoz tartozik, hogy az önkéntes tűzoltóságok többsége nehéz helyzetbe került: a fenntartó tanácsok alig tudják őket támogatni. Csökkent a helyi gazdálkodószervezetek anyagi segítsége is. A legnagyobb probléma az, hogy az egyesületek eszközei elöregedtek s nem tudják pótolni azokat. Gyakran • Ég a teherautó rakománya. Eláruljuk: a képen látható esetben gyakorlati feladatot oldanak meg a tűzoltók. A különböző feladatokra való rendszeres felkészülés is hozzátartozik az életükhöz. (Tóth Sándor felvétele) panaszkodnak: restellnek kivonulni, mert megelőzik őket a távolabbról érkező állami tűzoltók, ráadásul nem tudnak hatékonyan beavatkozni a tűzoltásba, mivel szegényesek — munkavédelmi szempontból minősíthetetlenek — a felszereléseik, védőeszközeik. A vállaláti tűzoltóságok helyzete sem sokkal jobb ennél. Az állami tűzoltók munkafeltételei sokat javultak az utóbbi időben, egyedül a kecskeméti parancsnokság helyzete kritikus: a megyeszékhely tűzoltólaktanyája ugyanis alkalmatlan a korszerű felszerelések fogadására, melyeket az országos tűzoltóparancsnokságtól kapnak az idén. Márpedig ezek nélkül nem garantálható a megye legnagyobb városánák és környékének a megfelelő tűzvédelme. A megoldásra folyamatban vannak a tervez- getések, tárgyalások. Egyidejűleg felújítják a kecskeméti tűzoltók gyakorlópályáját úgy, hogy alkalmas lesz országos versenyek rendezésére is. Komoly műszaki gondot okoz az öregedő gépjárműállomány alkatrészeinek a beszerzése. Egyáltalán nem lehet beszerezni például LIAZ- és (FA-alkatrészeket, a Csepel-jármű- tartozékok gyártását pedig egyszerűen megszüntették. Emiatt maholnap szinte lehetetlenné válik a járművek javítása. Már arra vetemedtek, hogy autóbontókban, MÉH-telepeken „bányásznak” alkatrészeket, mind kevesebb sikerrel. Ugyanakkor az úgynevezett szakmai fogyóeszközök mennyisége — a megyei tanács anyagi támogatásának köszönhetően -1- megfelel a málházási utasítás előírásainak. Az utóbbi két évben 14 millió forintot költöttek nyomótömlőkre és egyéb felszerelésekre. Tizenhármán szólaltak fel. Tűzol- ‘ tóparancsnokok, méghívott tanácsi vezetők, a rendőrség, a munkásőrség, a MÁV képviselői mondták el véleményüket a tűzvédelmi munka javí-‘ tásával kapcsolatban. Wlacsil Tibor > tűzoltó őrnagy, az országos tűzoltóparancsnokság osztályvezetője a termelés és a tűzvédelem egységes felfogásának szükségességét hangsúlyozta. Ez az elv beépül a készülő tűzvédelmi törvénybe. Bejelentette: nemsokára kiépítik az önkéntes tűzoltóságok saját URH-s hálózatát. Dr. Fe- renczi István, a megyei tanács osztályvezetője elismerését fejezte ki a tűzoltók múlt évi helytállásáért. Rapi Miklós • Nyers Repö, az MSZMP PB tagja, államminiszter március 1-jén az Országház Vadásztermében találkozott a Paul Staes elnök vezetésével hazánkban tartózkodó Európai Parlament képviselőivel. gyűrűjében és a párt egészében már kimutatható a reformellenes irányzat. Ezek a fundamentalisták azonban kisebbségben vannak — tette hozzá. Kulcskérdésnek minősítette azt, hogy a HATVAN KOLLÉGIUMI FÉRŐHELYET ADNAK Tárgyalás a bajai KISZ- iskoláról Talán az lett volna jó, ha erre a megbeszélésre előbb kerül sor, így foglalta össze Kiss Tamás, az MSZMP Baja Városi Bizottságának politikai munkatársa a tanácskozás legfőbb tanulságát. Végre egy asztal mellé ültek a megyei KISZ-bizottság és a bajai tanács illetékesei, hogy megoldást keressenek a város közvéleményében oly nagy vihart kavart ügyre, a Petőfi- szigeti KISZ-iskola átruházásával kapcsolatos vitára. A tárgyban tegnap nem született döntés, miután Molnár Mihály, a . megyei KISZ-bizottság első titkára is úgy nyilatkozott, hogy ez a jog a KISZ Központi Bizottságát illeti, Barna György tanácselnök-helyettes pedig szükségesnek látta testületi álláspont kialakítását. Mindjárt meg is hívta Molnár Mihályt a március 16-án tartandó végrehajtó bizottsági ülésre. Baja iskolaváros, s kevés a diákotthoni hely. Átlagosan tanévenként mintegy negyven tanuló elhelyezése marad megoldatlan emiatt. Á tanácselnök-helyettes azt kérte, hogy a KISZ-iskola hatvan diáknak adjon szállást a tanév tartamára, 190 tanítási napra. Csúcs László, az intézmény igazgatója ezt készséggel vállalta, és azonnal többféle gazdaságossági számítást terjesztett elő. A legkedvezőbb ajánlat szerint a mintegy 116 forintos tanulónkénti napi költséget 76 forintra mérsékelte a KISZ-iskola. Az igazgató azonban javasolta, hogy a tanács segítségével részesítsék az intézményt az úgynevezett nagyfogyasztókat megillető energiaár-kedvezményben. Végezetül: megegyeztek, hogy a tanács hatvan kollégiumi férőhelyet kap az említett napi térítési díjért. A KISZ-iskolában a közeli Radnóti Kollégium fiú tanulóit helyezik el. Erre évente megújítandó szerződést kötnek a felek egymással. Barna György még kérte, hogy az április 30-án Bajára látogató Waiblingen testvérváros hetventa- gú látogató csoportjának elhelyezésében és étkeztetésében nyújtson a KISZ segítséget a városnak. Ennek semmi akadályát nem látták az ifjúsági szervezet képviselői; a megoldást magukra vállalták. G. Z. párttagság jelentős része „úton van” a konzervatív gondolkodástól a reform- politika irányába. (Folytatás a 2. oldalon) Négy évtized értékelő elemzése Ülést tartott a gazdaságpolitikai albizottság Pozsgay Imrének, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével szerdán ülést tartott az MSZMP KB által 1988-ban életre hivott, a társada-, lom és a gazdaság elmúlt négy évtizedes fejlődését elemző munkabizottság gazdaságpolitikai albizottsága. Célja és feladata, hogy átfogó módon, tudományos igényességgel értékelje múltunkat, jelen helyzetünket, tegyen javaslatokat a megújulás lehetőségeire. Az ülésen a gazdaságpolitikai albizottság összefoglaló értékelését Csáki Csaba, a KB tagja, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektora terjesztette elő. A gazdasági helyzetelemzés egyebek között foglalkozik a magyarországi gazdasági rendszer válságával, a kiútkereséssel; felvázolja a gyorsított iparosításból következő károkat, elemzi a világgazdasági változásokra adott jó és rossz válaszok következményeit, szól a gazdasági és a politikai válság szoros kapcsolatáról, továbbá a szocializmus ideológiai zavarairól. Hogyan lehet kijutni a történelmi zsákutcából? A tanulmány ezzel kapcsolatban új gazdasági modellt vázol fel, amelynek a legfontosabb elemei : a vegyes tulajdonra épülő piacgazdaság s az ehhez kapcsolódó szociális védőháló, a gazdaság demokratizálása és az új külgazdasági orientáció. Az anyag nagy figyelmet szentel a modernizáció és a felzárkózás kérdéskörének, s kitér a tulajdonreform szükségességére, továbbá a valóban versenyképes vállalati, vállalkozási modell kialakítására és. a szociálpolitikai összefüggésekre. Pozsgay Imre mindezekkel kapcsolatban hangsúlyozta: múltunkat nem ^megtagadva és a társadalmi kiegyezés lehetőségeit is mindenkor megkeresve és megtalálva kell készülni a jövőre. A mértéktartó, az elfogulatlan és a sokoldalú elemzés a záloga annak, hogy megőrizhessük a nemzet egységét, alkotóképességét és a holnapba vetett bizalmát. A hozzászólók hangsúlyozták, hogy a tanulmány értékes dokumentum, jól szolgálja az MSZMP programnyilatkozatának megalapozását. Aláhúzták azt a véleményüket, hogy a mai nemzedéknek olyan plurális társadalmat, gazdaságot és politikát kell kialakítania, létrehoznia, amely felzárkózik a modem európai fejlődés vonalához. Az albizottság munkájáról a Központi Bizottságot a március 7-ei ülésen tájékoztatják. A tanulmány rövidesen megjelenik a Társadalmi Szemle külön- számában. (MTI) L Tavaszi napok — negyedszer Programismertető Kecskeméten Tegnap délelőtt, a megyeszékhely Nosztalgia éttermében, sajtó- tájékoztatót tartott a Kecskeméti Tavaszi Napok szervezőbizottsága. Az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő seregszemle kulturális jelentőségét Papesch László, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője méltatta. Ezt kővetően Mátyás Anna, a Bács- Kiskun Megyei Rendező Iroda vezetője, a tavaszi napok szervezőbizottságának titkára szólt a március 16-án kezdődő, tíznapos rendezvénysorozat kiemelkedő programjairól. Megtudtuk, hogy á Rock Színház Evita című előadására minden jegy elkelt, s már csak igen korlátozott számban kapható belépő Kocsis Zoltán zongoraművész hangversenyére, illetve a Rajkó Zenekar koncertjére. Igen nagy az érdeklődés a Kölni Filharmonikus Kórus és a Portlandi Ifjúsági Filharmonikusok kecskeméti vendégszereplése iránt is. A tavaszi napok kiemelkedő sporteseménye lesz az Alföld Kupa nCfhzetközi GP kötött- és szabadfogású bifkózóverseny. Megrendezik az első kecskeméti színész—újságíró barátságos focimeccset is. Az Aranyhomok Szálloda országos big-band-találkozóval egybekötött fesztíválbál színhelye lesz,' ahol Miss Fesztivál címet nyer a szépségverseny győztese. Több mint tíz kiállítás, megannyi folklórprogram, kirakatverseny, országos , szakmai tanácskozások, érdekes színházi és gyermekműsorok szerepelnek még a tavaszi napok kínálatában. S hogy mindez mennyibe kerül? Erre is választ kaptunk a tegnapi sajtótájékoztatón: a megye és a városi tanács 400 ezer forinttal, az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat félmillióval járul hozzá a költségekhez, s ugyanennyi a tervezett bevétel is. Azt már csak találgatni lehet, hogy mennyivel növekedik e tíz nap során a kereskedelmi, vendéglátó- üzletek forgalma. Tény azonban, hogy a kezdeti remények csak remények maradtak, ami az idegen- forgalom jelentősebb fellendülését illeti Kecskeméten, a tavaszi napok ' idején. Holott csaknem egy évvel korábban megkapták az utazási irodák — öt nyelven — a rendezvénysorozat programjait. A fővárosban mintegy ötven százalékkal emelkedik ezekben a napokban a szállodák forgalma. Kecskemét eddig nem dicsekedhetett Uyen eredményekkel. Igaz, a hangversenyeket, színházi és folklórműsorokat, kiállításokat nagy érdeklődés kíséri, de az érdeklődők között igen kevés a külföldi. Érkeznek viszont vendégek nemcsak a megye, de az ország távolabbi vidékeiről is. A korábbi évekhez hasonlóan, a MÁV 50 százalékos díjkedvezményt ad az ország minden pontjáról a fesztiválvárosokig: a budapesti, kecskeméti, soproni és szentendrei rendezvényekre utazóknak. K. E. • • r TANÁCSÜLÉS HÁROM VAROSBAN KISKUNFÉLEGYHÁZA Leszavazták a Népfront javaslatát A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint a végrehajtó bizottságnak két tanácsülés között végzett munkájáról fogadott el napirend előtt, beszámolót tegnapi ülésén Kiskunfélegyháza Város Tanácsa, majd a dr. Kardos András tanácselnök elnökletével ülésező testület az 1989. évi pénzügyi terv felett nyitott vitát. Az előterjesztés szerint a város az idén 596 millió forintból gazdálkodhat, s ebből 516 millió a különféle intézmények fenntartására mindenképpen kell. Kis Ferenc pénzügyi, terv-, és munkaügyi osztályvezető eUnondta, hogy a fejlesztésre fordítható 80 millióból is csak húszmillió forint felett lehet szabadon rendelkezni, mivel a többinek elköltésére már korábban kötelezettséget vállaltak, illetve annak nagy része úgynevezett „koordinációs pénzeszköz”, amit a tanács a különféle vállalatoktól és intézményektől eleve meghatározott -célra kap. A végrehajtó bizottság az előterjesztésben azt javasolta, hogy a lehetséges húszmillióból mintegy 3,5 millió felett nyissanak vitát, mégpedig abban az értelemben, hogy folytassák-e az Alsótemető mentén a szilárd burkolatú út kiépítését, vagy épüljön a városközpontban új gépjárműparkoló. A végrehajtó bizottság az utóbbi mellett tette le a voksát, s dr. Kardos András ezt kérte a tanácstagoktól is. Dobosáé dr. Patyi Mária, a HNF városi bizottságának átkára ezzel szemben' — a népfronttestület nevében — azt javasolta, hogy a tanácstagok a fentebb említett alternatívák mellett gondolják meg a tervből kimaradt móravárosi orvosi rendelő kialakításának megkezdését is, a betervezett szánkózódomb, illetve a készülő jubileumi emlékmű elhagyása terhére. Javaslatát elvetették, többen kifejtve azt a véleményüket, hogy a Móravárosban egyáltalán nincs szükség orvosi rendelőre, mivel az a városrész közel van a központhoz, s a betegeknek egyébként is be kell jönniük a centrumba, kiváltam a gyógyszert. (Folytatás a 2. oldalon)