Petőfi Népe, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-15 / 63. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1989. március 15.

Az Országgyűlés ünnepi ülésen emlékezett meg március 15-éről

(Folytatás az 1. oldalról) áltványa, a „Mit kíván a magyar nemzet?” volt az a szikla, amire a nemzet élére emelkedett Kossuth Lajos bizton építhette a társadalmi erők legszélesebb körű összefogására képes politikáját. Kossuth jól látta, hogy a polgári demokratikus átalakítás előtt emelkedő gátak lebontását, március vívmányait két oldalról fenyegeti veszély. Számolnia kellett a katonai beavatkozással, de azért is munkálkodnia kellett, hpgy a nemzet felülemelkedjék sokféle megosztottságán. Kossuth államférfiúi nagyságát mutatta, hogy a „pillanat követelményének szintjére” emelte a politikát. Felismerte az érdek- egyeztetés objektív lehetőségét és kényszerét. Hiszen legyen bármilyen igaz az ügy, sorsára döntő hatással van a belső front szilárdsága és a nemzetközi környezet, a külső feltételrendszer, az erőviszonyok alakulása.

A belső front, a társadalom természetes sokféleségét ténylegesen megmutató törésvonalak ellenére, teherbírónak bizonyult. A kossuthi érdekegyeztetési politika kiállta a próbát. Képes volt összefogni és együtt tartani az arisztokrácia reformereit, a köznemesi progresszió és a plebejus (paraszt, munkás, értelmiségi) radikálisok különböző áramlatait.

A polgári haladás zászlóvivői

A cselekvő, a szervező erők maguk mögött tudták a nép túlnyomó többségét. Az bizott vezetőiben, azok tettekkel hitelesített szavában, a világos programban. Tapasztalta: a harc érte is folyik, és kizárólag csak vele, általa lehet azt megvívni. Az egyén és a nemzet egymást emelő sorsközösségét fejezték ki Kossuthnak — nyelvünket a klasszikus retorika színvonalára emelő, gyújtó szónoklatai.

— A jobbágy személyes szabadságáért, a polgár a jogegyenlőségért, a vállalkozás szabadságáért, a mesterlegény és a munkás a maga emelkedéséért, a’ születő modem értelmiség liberális eszményeiért küzdött. E küzdelem vezetését — polgárság híján — a köznemesség-vállalta fel. Az arisztokraták legjobbjai is látták, hogy e folyamatot a történelmi szükség diktálja. Ha csatlakoznak, ha segítik a kor áramlatát, akkor velük, ha félreállnak, vagy szembefordulnak vele, akkor nélkülük és ellenükre megy végbe. Közülük sokan kü- lönérdekeiket képesek voltak alárendelni az össznemzeti célnak. A főnemesi reformerek közül a legkiemelkedőbbek így lettek zászlóvivői a polgári haladásnak és a szabadságküzdelemnek is. Ez igazolta legmeggyőzőbben Széchenyi István eszményeit.

Széchenyi kitartóan szorgalmazta az elmaradott Magyarország korszerűsítését; mindent megtett, hogy országunkat a békés fejlődés útjára vezesse. Ezért vállalt tisztséget az első felelős magyar kormányban.

De Kossuth és Petőfi sem volt romantikus politikus, romantikus álmo-x dozó. Fejlődést akartak és nem feltétlenül forradalmat. Az utóbbira éppen azért kényszerültek, mert a haladás békés útját eltorlaszolták. A forradalom is azért csapott át nemzeti szabadság- harcba, mert vívmányait, kibontakozását létében fenyegette a külső veszély.

A harc kényszer volt és nem cél. Es amikor ez a kényszer a polgári demokratikus forradalmat nemzeti szabadságharcba szorította, az ország, a nép a vívmányok védelmére kelt.

Kossuth Lajos Danton és Camot volt egy személyben: megszervezte, lelkesítette, felfegyverezte és harcba vezette a nemzetet. Hívó szavára job- bágyfiakból, mesterlegényekből, diákokból, a magyar nép minden rétegéből elszánt sereg rekrutálódott, melynek szelleme egyszerre volt nemzeti és forradalmi. A zsenge magyar ipar műhelyében kovácsolták, öntötték a fegyvereket. A hazaszeretet és a szabadság iránti olthatatlan vágy szülte, a harcra kényszerített ország hőseit Pákozdnál, Sukorónál, Isaszegnél és a Branyisz- kón, Vízakna és Déva között.

Félő tehát, hogy aki csak forradalmat vagy csak reformot, aki csak Széchenyit „vagy" csak Kossuthot mond, az szem elől tévesztheti: nemcsak a jelen, hanem a múlt is összetett; a cselekvésnek mindig több alternatívája van. Sokféle Változó függvénye, hogy melyik lehetőség lesz — szabad választás, vagy éppen a kényszerek szorítására — a realitás.

— Vitathatatlan, hogy ennek a múltnak 1848—49 olyan hatalmas kilátópontja, ahonnan hátra és előre is igen nagy messziségbe lehet látni. 48 jelképi- ségében benne van Budai Nagy Antal, Dózsa György, Rákóczi Ferenc, de benne van Deák Ferenc és Ady Endre, benne van Károlyi Mihály és Jászi Oszkár, benne mindazok, akik a haza és haladás jelszavával éltek és cselekedtek. Benne vannak, akiknek a politikai géniuszát esetleg meg sem értettük vagy nem tettünk elegendő kísérletet kiemelkedő munkásságuk törekvéseinek történeti elemzésére. Nem a mai nap feladata természetesen ez a mérlegelés. Ma az a kötelességünk, hogy erről a helyről is tudatosítsuk: mit jelent a nemzet jelene és jövője számára, ha vezetői őszintén maguk mellett akarják érezni ama régi március hőseinek eszmei támogatását.

Az örökség valamennyi magyaré

1848-ban a forradalomnak volt ereje leküzdeni a szélsőségeket; korlátozta, gátak közé vezette az érdekegyeztetésre veszélyes túlzásokat. Közben ösztönözte, sodorta a lemaradni hajlamosakat, a túlzottan fontolgatókat, a kevésbé bátrakat, a menet közben megingot- takat, a nem elegendőben is kiegyezésre hajlókat. A magyar 1848—49 jól fogta össze a nemzeti energiákat, a társadalomban működő felhajtóerőket, a tradíciót és a korszerűt.

1848 öröksége nem kisajátítható, nem felparcellázható, az a mienk, valamennyi magyaré. Mindenkié, aki vallja és vállalja szellemét, ahhoz hűen cselekszik itt és most. Méltatlan lenne március örökségének bármilyen szelektív, célzatos értelmezése, csak az egyik vagy csak a másik vonásának — más jellemzőinek kárára történő — kiemelése. Ez torzítaná a nemzeti önismeretet. 1848 üzenete tisztán és világosan cseng: haladni kell, áldozatok árán is, mert csak így boldogulhatunk.

Az összefogáson akkor a nemzetiségi kérdés mentén keletkezett repedés. A magyar nép függetlenségi harca nem mindenben harmonizált a nemzeti azonosságnak elismertetéséért fellépők törekvéseivel. A forradalomban rejlő igazi lehetőségeket azonban az 1849-es nemzetiségi törvények jól mutatták. Ezek voltak az akkori Európában a leghaladóbb jogi alkotások a népnek egyenlőségéről. Kossuth Duna-konfö- derációs tervében pedig korát megelőzve, annak esélyét kínálta, hogy Közép- Európa ne legyen az itt élő kisnépek szégyenkalodája.

1848 elszakíthatatlan része Európa közös múltjának, a földrész haladóbb hagyományainak is. A magyarság nemzeti és társadalmi küzdelméhez Európa adta a külső késztetést.

— A magyar március eszmei forrása a nagy francia forradalom „szabadság, egyenlőség, testvériség” ideája- volt; közvetlen ösztönzője pedig a párizsi, a milánói és a bécsi felkelés, amelyek a Szent Szövetség építményét le ugyan nem döntötték, de megrázták és előkészítették széthullását.

A magyar 1848 abba az európai forradalmi folyamatba illeszkedett, amelynek közös jellemzője és egyben legfőbb felhajtóereje a népek nemzeti törekvése, függetlenségi vágya volt. A magyarság akkori harcát — másik szálon — a társadalmi haladást is gáncsoló zsarnokság elleni fellépés kapcsolta Európához,

A magyar 1848 tisztán mutatta, hogy a társadalmi és a nemzeti szorosan összetartozik.

1848 az úgynevezett szerves út, vagyis a viszonyainknak legmegfelelőbb „pályára állás”, az Európa haladottabb feléhez való felzárkózás reményét csillantotta fel. A világosi fegyverletétel viszont az „elkanyarodást”, a civilizáció fő áramlatától történt ismételt leszakadást jelentette. Az abszolutizmus, az önkényuralom újabb időveszteséggel sújtott minket. Ám egy bukott forradalom is elindíthatja a nemzeti és a társadalmi megújülás szülési fájdalmait. E történelmi „késleltetés” közbejöttével így lett eredménye 1848—49-nek is a kiegyezés műve és a magyar század- forduló, amikor egy poros-sáros provinciából létrejön és belép Európa színpadára a modem Magyarország.

Ma kedvező a külső háttér

A folytatást ígérő 191Ö és 1919 után következő negyedszázados országvesztő hatalom bukásával és romjainak eltakarításával, a felszabadulás utáni évek népi demokratikus átalakulása ismét 1848 folytatásának esélyét kínálta fel. A továbbra is megoldatlan nemzeti és társadalmi problémákat, úgy tűnt, lesz mód együtt, a legszélesebb nemzeti összefogás bázisán, demokratikus folyamatban megoldani. Ám ezt a sajátosságainkhoz igazodó ígéretes fejlődési pályát radikálisan kettétörte az a diktatórikus hidegháborús „fordulat”, aminek máig ható súlyos következményei drámai figyelmeztetések is: soha nem volt elég csupán a jó és a rossz között választanunk. Legalább ennyire fontos tudnunk, számításba vennünk azt is, hogy külső erők is zsákutcás kényszerpályára taszíthatják a nemzetet, és a nemzetközi meghatározottságok e csapdáját minden módon el kell kerülnünk.

Mai törekvéseinkhez kedvező a külső háttér. Hazánk ismét a haladás fő áramlatához kapcsolódik. Jó lehetőségeink vannak arra, hogy hasznosan és harmonikusan cselekedjünk a magunk

előrehaladásáért és egyben a különböző civilizációs körök egymást termékenyítő közeledéséért.

A most élő nemzedékek legfőbb feladata éppen az, hogy egészséges nemzeti felelősséggel tegyenek meg mindent, hogy lezáiják a nemzeti katasztrófák sorozatát, olyan pályára vezessék a nemzetet, amely szerves folytatása az 1848-ban megnyitott útnak, és amely a mai viszonyoknak megfelelő kiteljesítése mindannak a nemes törekvésnek, ami népünket mindig is áthatotta. Ma is érvényesek Kölcsey Ferenc szavai: „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül.”

Március idusát — és éppen testületünk határozata szerint — immár felszabadultan ünnepelhetjük. E nap azonban a mi számunkra nem csupán, és elsősorban nem is, kegyeleti alkalom. Sokkal inkább a nemzeti önvizsgálat és a jövőtervezés, az elhatározás és a tett jelképe. Újra és újra meg kell mérnünk önmagunkat: felnőttünk-e korunk embert próbáló feladataihoz — hasonlóan márciusi elődeinkhez —, hogy élhessen és gyarapodhasson a nemzet e hazán.

A mi históriánkban nem volt még egy korszak, amikor a nemzetnek any- nyi óriása lett volna egy időben, mint 1848—49-ben. Más évjáratokban a reformkori másodvonalból is múlhatatlan tekintélyű vezető személyiségek lehettek volna. Ezért is kötelező, hogy erkölcsi, eszmei magasságukhoz mindenkorra fölemelkedjünk, legalább megkíséreljük ezt az emelkedést. Ne rettenjünk meg a számlakészítéstől, ha esetleg azt mutatná, hogy ma nagyon kevés az ilyen politikusunk és közéleti emberünk. Épp ezért kell hozzájuk igazodnunk, hogy a mában is legyenek olyanok, akik hasonlítanak rájuk. A még nem elegendőből, a kevésből így támasztható fel a legyen több parancsa.

A felelősség borzongása futhat végig rajtunk, ha meggondoljuk, kik voltak elődeink az akkori magyar országgyűlésben. Távol áll tőlem, hogy akár csak futólag is összevetésre merészkednék. Kerülöm — és szándékosan — azokat a szónoki fogásokat, amelyek a reformok mai korát bármilyen tekintetben az akkori reformkorral azonosítják. Más kor, más század, más történelmi feladat. Keresnünk csupán azt lehet, hogy Széchenyiék, Kossuthék eszmeisége és erkölcse miképpen válhat felhajtóerővé a mai nemzeti gondok reményteljes megoldásában.

Legyünk új Pozsony és új Debrecen

Az „ország háza” — ismét a népszuverenitás letéteményese — legyen maga is a nagy elhatározások és cselekvések színtere. Rekesszen ki soraiból minden tehetetlenséget, minden csüggedést, hogy követhető példát mutathasson föl a társadalomnak. Folytasson késhegyig menő vitákat, de mindig a közös boldogulás érdekében, s ne engedjen teret a szűk látókörű, energiákat emésztő pártvillongásoknak, hogy az erőegyesítés jelképe maradhasson. Hordozza vállain a nép által ráruházott teljes felelősséget, de ossza is meg mindenkivel, aki részt kér a hatalomból, hogy elöl járhasson, az igazságos teherviselésben.

A „nemzet gyűlése” szolgálja alázattal és képviselje méltósággal a teljes nemzetet, mindannyiunkat, akik magyarnak valljuk magunkat e hazában és szerte a világon. S ugyanígy szolgálja és képviselje valamennyi más nemzetiségű honfitársunkat, akik e hazának tisztelettel övezett, egyenjogú polgárai. A jobb hazai teljesítmény nem nélkülözheti a képviselők szolgálatát, mint ahogyan nem számíthat külhoni tekintélyre az a nép, amely nem becsüli önmagát, és ugyanakkor nem tiszteli a más nemzethez tartozókat is.

A haza ma ismét ránk figyel. Országgyűlésünk legyen méltó a várakozásokhoz és reményekhez. Legyünk új Pozsony és új Debrecen i$. Vállaljuk a reformhétköznapok szívós munkálkodását, de legyünk képesek sorsfordító döntésekre is, ha a nép üdve, a haza sorsa, az állam függetlensége, a demokrácia és a szocializmus vállalt céljai ezt követelik. Nekünk úgy kell élnünk és dolgoznunk, hogy a kései unokák a mi neveinket is „áldó imádság” mellett mondják el.

Én hiszem, hogy így lesz. S ha így lesz, Magyarországot a poklok kapui sem dönthetik meg. Legyen béke az emberek között! Legyen békesség a Földön!

Szűrös Mátyás beszédét követően az ünnepi ülés résztvevői elénekelték a Szózatot.

A képviselők és a meghívott vendégek ezután a Kossuth Lajos téren a katonai tiszteletadás mellett felvont állami zászló előtt tisztelegtek. Az ünnepi ülés befejezéseként a magyar ország- gyűlés nevében Szűrös Mátyás, valamint Jakab Róbertné és Horváth Lajos alelnökök a Kossuth-szobor talapzatára köszörűt helyeztek el. A szalag felirata: „A magyar forradalom és szabadságharc emlékére — a Magyar Országgyűlés”. (MTI)

A pártviták tapasztalatai Bács-Kiskunban

Ülést tartott a megyei pártbizottság

(Folytatás az 1. oldalról)

A VITA CSOMÓPONTJAI

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE

SZÓVIVŐI TÁJÉKOZTATÓ

Csökkent az MSZMP-tagok száma

rán nehezíti, hogy a közvélemény a jelen nehézségeiért mindent és mindenkit egybemosóan az MSZMP-t teszi felelőssé. Ezek a veszélyek itt a megyében is fenyegetnek, ezért elő kell vennünk a múlt értékelését, és állást kell foglalnunk nehéz, személyeket érintő ügyekben, úgy, hogy igazságosak legyünk, és nyílt maradhasson tekintetünk is.

A rendkívüli kongresszus megtartásának indítványozásáról a testület szavazott és annak eredményeként úgy foglalt állást ^ 20 igen, és 34 nem szavazattal —, hogy azt nem terjeszik a Központi Bizottság elé mint javaslatot. A másik témakörben egy ellenszavazattal úgy foglalt állást a testület, hogy az alapszervezetek továbbra is maradjanak a munkahelyeken.

A testület ezt követően a pártviták megyei tapasztalatairól és a megyei pártbizottság állásfoglalásáról előterjesztett javaslatot, a vitában felvetődött kiigazításokat is figyelembe véve, elfogadta.

időszakban több alkalommal csorbították a lap önállóságát.

Megállapította a bizottság — és ezzel a testület egyetértett — hogy dr. Babinyecz Ferenc megyei titkár 1989. február 1-jei — Miskó István öngyilkosságával összefüggő -g beavatkozása utasítás volt, s ezt az utasítást a főszerkesztő tudomásul vette. A bizottság szükségesnek tartja, hogy a megyei partbizottság (a testület) rendezze kapcsolatát a Petőfi Népe szerkesztőségével, fogalmazza meg elvárásait.

Ennek a rendezésnek első mozzanataként funkciójában megerősítette dr. Gál Sándort, a Petőfi Népe főszerkesztőjét és úgy döntött, hogy a továbbiakban — a szóvivői rendszer megtartása mellett — a Petőfi Népe és a Népszabadság szerkesztősége állandó meghívottja lesz a végrehajtó bizottság öleseinek.

A megyei pártbizottság ülése bejelentésekkel ért véget. mat gyorsításának fontos feltétele az alapszervezeti munka megújítása, mindenekelőtt oly módon, hogy politikai hatásában kell megújulnia a munkának. A mostani szerepkörből az alapszervezeteknek is politizáló szervezetté kell válniuk.

— Támogatásra talált az a felismerés is, hogy a politikai munka súlypontja a lakóterületre tevődjön át, azért szükségesnek tartják a lakóterületen történő politizálás erősítését. A megye párttagsága vállalja a lakóterületi párt- munkába való nagyobb mértékű bekapcsolódást, azonban a döntő többség sem önként, sem határozatra nem akar a lakókörzeti alapszervezetekben dolgozni, oda átjelentkezni. Igénylik, hogy az üzemi elv fenntartása mellett hatékonyabb együttműködés valósuljon meg a munkahelyi és a lakóterületi pártszervezetek között. A következő időszak fontos politikai feladatát ezek jó, okos, működőképes kidolgozásában látjuk.

— Az alapszervezetek jelentős részében hiányolták, hogy a vitaanyag nem foglalkozik az esetleges többpártrendszer körülményei közötti politizálás kérdéseivel, az alapszervezet és tagjai más pártokhoz való viszonyával. Úgy gondolom, hogy a Központi Bizottságnak ezt figyelembe kell vennie és alkalmas időben erre részletesen vissza kell térnie.

—pr A munkahelyi pártszervezetek ezután is fontos szereplői lesznek a kibontakozási program megvalósításának. Többségük véleménye, hogy sürgősen hozzá kell fogni a gazdasági reform elhanyagolt, el nem végzett feladatai végrehajtásához.

— Általánosnak és indulatosnak mondható az a vélemény is, miszerint a világos célok eléréséért végzendő alapszervezeti munka módszerei sikeresebbek lennének, ha a felső szintű pártvezetők ideológiai-politikai kérdésekben nem egymást megcáfoló módon foglalnának állást.

A párt választási rendjéről, bizonyos értelmezésbeli nehézségek ellenére, valamennyi területen egységes álláspont alakult ki.

— A párttagság döntő többségének az a véleménye, hogy a javaslatból sikerült elhagyni jó néhány, a régebbi választási mechanizmusra jellemző vonást, olyanokat, amelyek azt nehézkessé, a kor igényeitől elmaradottá tették.

—: A vitában részt vevők a párton belüli választás rendjére kidolgozott alaptételeket nem kérdőjelezték meg, azokkal egyetértettek. Ezzel összefüggésben szóltak a városi, megyei pártértekezletek választási gyakorlatáról is, amely minősítéseket az érintett párt- szervek figyelmébe ajánlunk:

— Megerősítették, hogy a jelenlegi javaslatban megfogalmazott elvek garanciát jelentenek a pártdemokrácia teljesebbé tételére.

— A közvetlen választás és a delegálás intézményében annak az elvnek a megvalósulását látják, hogy a párt ellenőrizze az általuk választott vezetőket. A jelölést előkészítő bizottság az eddigieknél nyíltabb kádermunkát tesz lehetővé — fogalmazta meg a többség.

A politikai rendszer reformjának néhány időszerű kérdéséről nálunk is egységesnek mondható az a vélemény, hogy a társadalom életében a legtöbb területen válság alakult ki. Ennek okait sokan a helytelen belpolitikában és nem a világgazdaság hatásaiban látják. Sokan kérdezték: miért csak a szocialista országokban okozott válságot a világgazdaság pulzálása?

— Fontos dolognak — ezért kiemelésre érdemesnek tartom —, hogy párttagjaink nem érzékelik a politikai és a gazdasági reformok párhuzamosságát. Az utóbbi lemaradása csökkentette az országos pártértekezlet keltette reményeket, amik úgy summázódnak, hogy az csak rövid időre teremtett bizalmat, hogy sok alapvetőnek tartott tétele nem bizonyult időtállónak.

— Az a vá(akozás, amit az MSZMP új, rövid távú programjával szemben támasztottak — az első vélemények szerint||-csak részben teljesült. Felerősödött a válasz követelése arra, hogy mi kényszerítette a pártot a tavalyi országos értekezleten elfogadott irányvonal részbeni, de gyors elhagyására? Társadalmunk demokratizmusának fejlesztését, az alulról építkező döntés- hozatal általánossá tételének hangsúlyozását többen a felelősség áthárításának tartják. Ez zavart okoz, olyan viszonyok között, amikor ,egybenangzó \ az igény a vélemények pluralizmusa iránt a döntés előtt, ugyanakkor egyértelmű a döntés utáni egységes, csak egyformán értelmezhető nyüatkozatok iránti igény.

■ — Itt is szóba kell hoznom, hogy az

országos pártértekezlet egyértelmű döntése után sokakban megütközést váltott ki, hogy a politikai pluralizmust mégis a többpártrendszer keretei között tartjuk megvalósíthatónak. Ennek megemlítése mellett fontos az a tény, hogy a többség a többpártrendszer bevezetését támogatja, úgy, hogy az ne anarchiához, hanem a politikai helyzet stabilizálásához, a társadalom működésének többirányú,,hatékony ellenőrzéséhez vezessen. Általános ' a vélemény, hogy a többpártrendszer robbanásszerű megjelenese káoszt, a hatalomért folyó verseny súlyos terhet jelentő nemzeti megosztottságot eredményezne.

Szembetűnő, hogy a párt ebben a menetben nyíltságáért, együttműködési szándékáért cserébe csak kritikát, ellenkezést, indulatos követelőzést kapott, csak kevesen mutattak és mutatnak józan mértéktartást.

. — Az a cél, hogy pártunk hegemén

szerepet játsszon a társadalomban, egyértelmű megfogalmazást nyert, és hangsúlyozottan nem csak az „átmenet” idejére. .

Pártunk helyzetét a következő választásokra történő előkészületek soEzután vita következett, melynek során összesen huszonhatan — a pártbizottság tagjai, illetve meghívottak — fejtettek ki. véleményüket a témával kapcsolatban, s tettek különböző javaslatokat. A polémia,elsősorban két téma köré csoportosult, nevezetesen, hogy javasolják-e: az MSZMP tartson rendkívüli kongresszust vagy országos értekezlbtet, illetve, hogy mi legyen a munkahelyi alapszervezetekkel, nevezetesen maradjanak-e továbbra is működési területükön, vagy a lakókörzetekben fejtsék ki tevékenységüket.

A vitát dr. Babinyecz Ferenc, a napirendi pont előterjesztője foglalta össze, válaszolt a fölvetődött kérdésekre.

Második napirendi pontként tárgyalta meg a testület azt a jelentést, amelyet a megyei pártbizottság és a Petőfi Népe kapcsolatrendszerének vizsgálatára kiküldött bizottság terjesztett elő, s amelynek kiindulópontja a február 14-ei pártbizottsági ülésen ismertetett szerkesztőségi állásfoglalás volt. A bizottság összegező állásfoglalása szerint a vizsgálat során megismert konfliktussorozat és a kialakult bizalmatlan, feszült kapcsolatrendszer, az ebben a folyamatban határozatlanná vált szerkesztőségvezetői gyakorlat vezetett a szerkesztőségi állásfoglalás megfogalmazásáig.

A szerkesztőségi állásfoglalásban leírtak a kialakult helyzet leglényegesebb feszítő elemeit és ezek változtatási igényét jól tükrözik — hangzik a bizottság állásfoglalása, amely így folytatódik: Nem bizonyult teljes mértékben megalapozottnak az- állásfoglalás azon megállapítása, amely szerint az elmúlt

Bács-Kiskunban is csökkent az MSZMP-tagok száma, és a korábbinál kevesebben szeretnének belépni a pártba —ezt állapította meg tegnapi ülésén, a Kiing József által vezetett munkabizottság jelentését megtárgyalva, az MSZMP megyei végrehajtó oizottsága. Amíg 1987-ben 842-vel, addig 1988-baú 2913-mal csökkent a párttagok száma. 1987-ben a párt 33 150 tagot számlált, tavaly 30 237-et—és az idei esztendő első két hónapjában mindössze alig 40 jelentkezőt vettek föl, miközben 355-en távoztak. A pártépítési munka körülményeit a tagköny vcsere, a politikai intézményrendszerrel kapcsolatos vita, az országos pártértekezletre való készülődés, az alternatív mozgalmak megjelenése, gazdasági nehézségek, vezetők etikailag kifogásolható ügyei határozták meg. A pártba jelentkezők között különösen kevés a munkások és a fiatalok száma—az alapszervezetek 70 Százaléka egyébként egyáltalán nem gyarapodott — mondotta el késő esti sajtótájékoztatóján az ülésről beszámolva dr. Kovács István szóvivő.

Az okokat vizsgálva a dr. Szabó Miklós elnökletével ülésező testület tagjai taktikai és stratégiai elemeket hoztak föl: Gál Gyula szerint maga a pártprogram sem elég konkrét és világos; Cseni Sándor nézete: nem szabad a felelősséget a tagság nyakába zúdítani, miközben országos kihatású döntésekről is csak utólag értesítették. Mindenesetre a továbbiakban nem szabad tervezni a pártépítést; Lovrity Emőné'ehhez azt tette hozzá, hogy a konzulensi rendszer formálissá vált, Komáromi Attila azt javasolta: gondolják újra a tagtoborzást, Miskolczi János szerint viszont ahol rend és fegyelem van (mint például a KAGE-ban), ott ilyen gondok nincse- nck is«

Az 1988-ban a pártból kikerült 2913 ember 64 százaléka fizikai munkás, 18 százaléka alkalmazott volt, többségük az aktív korosztályba tartozik. 201 nyilatkozta azt, hogy nem ért egyet a párt politikájával, 76-an a tagdíjat tartották magasnak,-sokan családi okokra hivatkoztak, és 50 százalék semmivel sem indokolta elhatározását. A végrehajtó bizottság úgy foglalt állást, hogy erősíteni szükséges a pártalapszervezetek aktivitását, ngye- lemmel a közelgő választásokra, és indokolt nagyobb nyilvánosságot adni maguknak a párt törekvéseinek is.

A szóvivő ezt követően beszámolt arról, hogy a Központi Bizottság döntése értelmében különbizottság gyűjt véleményeket a KB és a Politikai Bizottság munkamódszeréről, s egyáltalán : a PB összetételéről. Erről a témáról a megyei párt-végrehajtóbizottságot tegnap Vancsa Jenő KB-tag kérdezte meg (később ezt a módszert a vb egyik tagja régi idők hibás gyakorlatának nevezte). Dr. Kovács István sejtetni engedte: a vb kifejezte bizalmát a Politikai Bizottság közismerten reformelkötelezettségű tagjai iránt, hangsúlyozva, hogy e reformszárny gyöngítese hagy karokat okozna.

□ .□ □

Kérdésekre válaszolva Gráner Gyula, a Petőfi Népe szerkesztőségének állásfoglalását kivizsgáló munkabizottság vezetője elmondta: önmagában már az is példátlan, hogy egy ilyen jellegű témát — épp a bizottság javaslatára egyébként—nyílt ülésen vitasson meg a testület. Hangsúlyozta:.minden olyan híresztelés alaptalannak bizonyult, amely a Petőfi Népe munkatársainak ti- szakecskei ténykedését kérdőjelezte meg. Egyrészt a sajtónak az a dolga, hogy hitelesen tudósítson, márpedig ehhez a helyszínen kell lennie, másrészt pedig az is bebizonyosodott, hogy a Petőfi Nepe újságírói semmiféle konfliktusba nem keveredtek és kegyeletsértést sem követtek el. A bizottság nem kívánta kü- ' lön is minősíteni dr. Babinyecz Ferenc megyei titkár beavatkozását (az ülésen egyébként a politikus sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt), de tényként állapította meg, hogy beavatkozása utasítás volt, ami a testület és a lap viszonyában —ahogyan arra dr. Szabó Miklós is utalt—nem megengedhető. A bizottság tagjai is annak a véleményüknek adtaié kifejezést, hogy nehéz munka után helyes állásfoglalást fogadott el a pártbizottság és ez zöld újat nyit a továbbiakban a nyilvánosság számára. A pártnak is kell a kontroll és a pártlap nagyon alkalmas erre a szerepre—foglalta össze a véleményét dr. Lévai Péter, megismételve, amit az ülésen is mondott: az olvasók nem országos, hanem helyi lapból akarnak tájékozódni mindarról — legyen jó vagy rossz —, ami körülöttük történik.

A Magyar Demokrata Fórum nagygyűlése

■ Első országos nagygyűlését tartotta a Magyar Demokrata Fórum kedden, március 15-e előestéjén Budapesten, a Nemzeti Sportcsarnokban. Több mint négyezren hallgatták a beszédet az épületben, és több százan már nem fértek be.

A nagy érdeklődéssel kísért ünnepi gyűlésen először Für Lajos történész, az elnökség tagja mondott beszédet. Für Lajos kiemelte, hogy az MDF nem a koalíciót, hanem a tárgyalásokat szorgalmazza, s hogy a választásokig senkivel nem hajlandó koalícióra, unióra lépni, vagy bárkivel együtt valamiféle nemzeti bizottságban részt venni.

Csurka István, az elnökség tagja a közemberek, a kisemberek mindennapos gondjainak szemszögéből közelítette meg a jelenlegi gazdasági, társadalmi kérdések sorát. Hangsúlyosan utalt arra, hogy a nép még mindig retorikának tartja a szavakat a demokráciáról, de közben a népesség egyre nagyobb százaléka küzd anyagi gondokkal. Hiába lesz itt többpártrendszer, ha az emberek nem élnek jókedvvel, ha azt érzik, hogy értük semmi nem történik — mondotta.

Az ünnepi nagygyűlés végén Csengey Dénes, az elnökség tagja felhívta az MDF tagjainak, a rendezvény résztvevőinek figyelmét, hogy a március 15-ei felvonulással nem feldarabolni, hanem feltámasztani akarják a nemzetet, s ezt a nemzeti ünnepen méltóságteljes, komoly felvonulással érzékeltessék mindenkivel. (MTI)