Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-25 / 48. szám

A KÖZELI NAPOK IDŐJÁRÁSA Futó záporok, enyhe éjszakák Enyhe, változékony idő vár­ható a hét végén Bács-Kiskun megye területen. Gyakran lesz erősen felhős az ég, többször várható eső, záporeső, sőt még zivatar is kialakulhat. Az álta­lában élénk délnyugati szél többször megerősödik, és időn­ként nyugatira fordul. Vasár­nap rövidebb-hosszabb idősza­kokra felszakadozik a felhőzet, de felhőátvonulásokból még le­hetnek futó záporok. Enyhék lesznek az éjszakák. Hajnalra + 6, +10 fokig hűl le a levegő. Kora délután 12,16 fokig emel­kedik a hőmérő higanyszála. Kilátások a jövő hétre: Vál­tozékony idő varható a jövő hé­ten is. Időnként megnövekszik a felhőzet, kisebb záporokra kell számítani, de tartós eső már nem valószínű. Az éjszakai lehűlés erősödik, a hét nagy ré­szében hajnalban +1, +5 fok közötti hőmérséklet várható. A maximumhőmérséklet 7, 12 fok között alakul. MŰSOR Február 25-én, szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: STUART MÁ­RIA. Törzs Jenő-bérlet. Este 7 órakor: STUART MÁRIA. Jávor Pál-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Délelőtt Í0 órakor: PINOKKIÓ. A Ciróka Bábszínház műsora. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 órakor: Hajdú—Mezei: HÓEM­BER. Mese-rockopera. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: TÚSZTÖRTÉNET. Sz., magyar film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: MADONNÁK HÁBORÚJA. Sz., japán krimi. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: D’ANNUNZIO. Sz., olasz film. 16 éven felülieknek. , Stúdiómozi: 7 órakor: ISTVÁN, A KI­RÁLY. Sz., magyar film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: NO, MEGÁLLJ CSAK! Videómozi: 6 órakor: A TÖRVÉNY NE­VÉBEN. Sz., svéd krimi. BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: SZELEBURDI VAKÁCIÓ. Sz., magyar film. Fél 6 és fél 8 órakor: AZ ÖRDÖGŰZŐ. Sz., amerikai film. 18 éven felülieknek. Központi mozi: 6 és 8 órakor: NÁSZÉJ­SZAKA KÍSÉRTETEKKEL. Sz., amerikai film. 140 MILLIÓ DOLLÁR SZERKEZETÁTALAKÍTÁSRA Kölcsönmegállapodás a Világbankkal Csütörtökön 140 millió dollár össze­gű kölcsönről szóló megállapodás alá­írására került sor Washingtonban. Ahogy az MTI korábban már beszá­molt róla, ez a kölcsön, amelyet az MNB vesz fel, a harmadik ipari szerke­zetátalakítási program finanszírozásá­ra szolgál. A programban résztvevő ke­reskedelmi bankok és pénzintézetek döntenek a kölcsön kihelyezéséről. A hitel részben közvetlenül vagy közve­tetten exportorientált tevékenységek­hez kapcsolódó beruházások, részben kisvállalkozások fejlesztése, valamint az ipari szerkezetátalakítás által kedve­zőtlenül érintett területeken történő munkahelyteremtő beruházások finan­szírozására kerülhet felhasználásra. A kölcsön túlnyomó része iparválla­latok exportfejlesztő beruházásainak finanszírozására szolgál. Olyan fejlesz­tések finanszírozhatók, amelyek ered­ményeként közvetlenül a hitelt igénybe vevő vállalatnál, vagy közvetve más vállalatnál jelentős mértékű gazdasá­gos területexport érhető el, illetve ame­lyek révén az adott vállalat nagyarányú exporttevékenysége jövedelmezően fenntartható. A program keretében rendelkezésre álló 10 millió dolláros hitelkeret révén a Világbank magyarországi gyakorla­tában először kisvállalkozások fejlesz­tését is támogatja. Szintén új vonása a kölcsönnek, hogy segítséget nyújt az ipari szerkezetátalakítás kedvezőtlen hatásainak mérsékléséhez. Ennek kere­tében az ipari szerkezetátalakítás által eddig legsúlyosabban érintett megyék­ben munkahelyteremtő beruházások fi­nanszírozhatók. Itt nem kifejezett kö­vetelmény, hogy a beruházás eredmé­nyeként létrejövő termékek konvertibi­lis elszámolású piacon is értékesíthetők legyenek s az ipari tevékenységet foly­tató vállalatokon kívül a mezőgazdasá­gi termékek feldolgozását, valamint különböző ipari és üzleti szolgáltatáso­kat fejlesztő vállalatok befektetései is támogathatók. Eelismerve a kisvállalkozásokban rejlő munkahelyteremtő lehetőségeket, ezeken a munkanélküliség által legin­kább érintett területeken a kisméretű cégek alapításához is igénybe vehető világbanki kölcsön nem csak ipari- és agrárfeldolgozói, hanem a kereskedel­mi, idegenforgalmi és építőipari tevé­kenységekhez is. Á beruházások finanszírozásához a világbanki kölcsönt a kereskedelmi bankokon és szakosított pénzintézete­ken keresztül lehet megpályázni, a köl­csön odaítéléséről az e programban résztvevő 14 bank dönt. Adó-tanácsadói tanfolyam A József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Állam- igazgatási- és Pénzügyi Jogi Tanszéke, a JATE Szabadegyetem adó-tanács­adói vizsgára előkészítő tanfolyamot szervez. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben a JATE Állam- és Jogtudo­mányi Kar Államigazgatási- és Pénzügyi Jogi Tanszékén (Szeged, Lenin krt. 54., tel.: 12-244/22. mellék), vagy a JATE Szabadegyetemén (Szeged, Április 4. útja 4., tel.: 10-129). Jelentkezési határidő: 1989. március 20. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 3,5 és 7 órakor: MARIE. Sz., mb., amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: SZÖR- NYECSKÉK. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: ASTERIX TIZENKÉT PRÓBÁJA. KISKÖRÖS • Petőfi mozi: 6 órakor: A LEGHOSSZABB NAP. Kétrészes, mb., amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4 órakor: A KICSI KOCSI MONTE-CARLÓBA MEGY. Sz., mb„ amerikai film. 6 és 8 órakor: TESTEK CSÁ­BÍTÁSA. Sz., NSZK-film. 16 éven felüliek­nek. : Stúdiómozi: 6 órakor videó: BÁRMI ÁRON. Sz., angol film. 16 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: A VÖRÖS SZÍV LO' AGJA. Sz., mb., lengyel mesefilm. 6 és 8 órakor: HEGYLAKÓ. Sz., angol film. 18 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 órakor: A TIZENÖTÉVES KAPITÁNY. Sz., mb., szovjet film. 7 órakor: A VELEN­CEI NÖ. Sz., olasz film. 16 éven felülieknek. MEGYÉNK AZ ORSZÁGOS SAJTÓBAN Magyar Hírlap, 1989. február 24-ei szám: Megkérdezik az alternatívokat is. Ki lesz Bács-Kiskun megye új tanácselnöke? (A ti­zennégy fős ad hoc bizottság dr. Gajdócsi István megyei tanácselnök utódjára tesz ja­vaslatot.) Neue Zeitung, 1989. 7. szám: — hei- nek —: Érettségi találkozó — bizonyos te­kintetben egyoldalúan. (A Bajai Frankel Leó Német Nyelvű Gimnázium meghívta érettsé­gizett diákjait egy találkozóra. A néhány megjelent öregdiák azonban alig jutott szó­hoz.) — Képek svábbálokról. (Papp László fotóin Vaskút három nemzedékének viseletéi és a nemesnádudvari bál legszebb pillanatai láthatók.) Narodne Novine, 1989. 7. szám: Mándity Mária: Bunyevác nagy préló Bácsalmáson. — A hercfegszántói Marín-napi bálról. Gondolkodjunk együtt, cselekedjünk közösen! A KISZ Bács-Kiskun {Megyei Bizottságának {szándéknyilatkozata A novemberi KISZ-értekezlet le- [hetőséget teremtett arra, hogy a ko- I rábbi strukturális és működési ■ rendtől eltérően a KISZ új módon, laz eddigi szervezeti kötöttségektől I mentesén alakuljon át. Ennek szel­lemében sorra alakulnak a külön­böző rétegekre, politikai munka- I formákra és érdeklődési körre épü- I lő szerveződések. Támogatjuk és ösztönözzük a I fenti folyamatot, ugyanakkor a po- I litikai döntések hangsúlyeltolódá­sának várható irányát látva (nö­I vekszik a népképviselet szerepe) nélkülözhetetlennek tartjuk a KISZ I megyei szintű érdekképviseletét is. ' Ez nem csak egy felfelé építkező, minden eddiginél demokratiku­sabb, a korábbi megyei hatalmi I monopóliumokat felszámoló dön- I tési mechanizmusban valósulhat meg. A megyei szint szolgáltató, koordináló, képviselő, tanácsadó szövetség legyen, mely az önálló te­rületi szerveződések szabad akara- I tából jön létre és az érdekközössé- ■ gén alapul. Felépítését, működését, I I programját, döntési mechanizmu- I I sát a területi szerveződések delegált I I képviselői határozzák meg. Számunkra természetesen nem- I csak megyei, hanem országos érdé- I kék is léteznek, ahol képviseletünk, I jelenlétünk ugyancsak szükséges. I Ez csak úgy valósulhat meg, ha sző- I vétségünk áz új országos szervezet- I ben önálló tagszervezetként mű- I ködhet. A tagszervezet akkor jön létre, ha I önálló programja, alapszabálya és I legalább ötezer fős tagsága van. I Ezekről a végleges döntést a máso- I dik megyei küldöttgyűlésen (a XII. | kongresszus után) kell kialakíta- I nunk. A tagszervezet együtt kíván I működni mindazokkal, akik készek. I a közös gondolkodásra, cselekvés- I re. Csatlakozni lehet á KISZ Me- | gyei Bizottságán (Kecskemét, Má- I jus 1. tér 5., telefon: 21-198.) | A csatlakozáshoz szükséges a szer; | veződés neve, taglétszám összesítő- I je, nyilatkozata a megyei szövetség- I hez történő csatlakozásról, vala- I mint saját programterv. A KISZ Bács-Kiskun Megyei Bizottsága AMINA FRANCIÁK NEVETNEK FEBRUÁR 26-ÁN, VASÁRNAP KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: STUART MÁRIA. Buday Dezső-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 órakor: Megyei színjátszó-talál­kozó. MOZI A mozik műsora azonos a szombati­val, kivéve: BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: HALÁLOS TÉ­VEDÉS. Sz., mb., NDK-film. Központi mozi: nincs előadás. BÁCSALMÁS: nincs előadás. KALOCSA Férfiak egymás között MOTTÓ: Az okos férfi sovány nőt vesz feleségül, nem pedig kövéret, hiszen a két rossz közül még mindig jobb a kisebbet választani. * * * 1 Két barát bizalmas beszélgetése: — Tudod, én a feleségemmel egyszer sem szeretkeztem.a házasságunk előtt. És te? — Nem tudom. Nem ismerem a feleségedet. * * * Férfiak egymás között: —Ide figyelj, Charles! Mi itt a haverokkal mindig is csodálkoztunk a te házasságodon. Hiszen — már ne is haragudj'— a te feleséged nenicsak hogy csúnya, de valóságos hárpia is! — Tudom én ezt, pajtás. De hát a hitem befolyásolt, amikor feleségül vettéta. — Micsoda? A hited? — Igen, azt hittem, gazdag. HÍREK 0 HÍREK NAPTÁR Február 25., szombat Névnap: Géza Napkelte: 6 óra 33 perc Napnyugta: 17 óra 22 perc Holdkelte: 22 óra 43 perc Holdnyugta: 7 óra 53 perc IDŐJÁRÁS A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Február 23-án Kecskeméten a közép­hőmérséklet 6,3 (az 50 éves átlag 1,3), a legmagasabb hőmérséklet 11,8 fok volt. A nap 0,1 órán keresztül sütött, 0,1 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 5,1,13 órakor 16,8 fo­kot mértek. A legalacsonyabb hőmér­séklet 4,8 fok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1006,4 millibar — erő­sen süllyedő — volt. Február 23-án Baján a középhőmér­séklet 8,9 (az 50 éves átlag 1,4), a leg­magasabb hőmérséklet 14,5 fok volt. A nap 0,6 órán keresztül sütött, 0,3 mil­liméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 6,4,13 órakor 17,2 fokot mér­tek. A legalacsonyabb hőmérséklet 5,7 fok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 1005,8 millibar — süllyedő — volt. FOGADÓNAPOK A megyei tanács tisztségviselői hét­főn — két kivétellel — fogadónapot tartanak. A személyzeti és oktatási osz­tály vezetője kedden, az ipariosztály­vezető szerdán fogadja az ügyfeleket. A tisztségviselők közül Tohai László általános elnökhelyettest március 2-án, csütörtökön lehet felkeresni. Beck Tamás köszöntése Beck Tamás kereskedelmi minisz­tert, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagját 60. születésnapja alkalmá­ból Iványi Pál, a párt Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bizottság titkára köszöntötte a KB székházában. — EGÉSZSÉGÜGYI HÉT. Febru­ár 27-étől március 3-áig egészségügyi hetet rendeznek Katymáron. A prog­ram sokszínű. A számos előadás között szó lesz a fogszuvasodásról, az AIDS- ről, a serdülőkor szexuális problémái­ról, valamint arról, hogy az új társada­lombiztosítási rendszer milyen hatással van a gyógyszerárakra. Az egyéb ren­dezvények között szerepel gyermek- rajz-kiállítás és a házi gyógyszerkészlet ellenőrzése. A lemondott tanácselnök kérte A lapunk február 23-ai, csütörtöki számában megjelent, Tanácselnök nél­kül az új város cimű tudósításunkban Nagy Csaba kiskunmajsai tanácselnök lemondásáról is írtunk. Nagy Csaba utólag közölte: a cikk minden sorával egyetért, így azzal is, hogy „lemondása teljesen önkéntes, elhatározásában sen­ki semmilyen formában nem befolyá­solta”; ennek ellenére egy mondat ki­egészítést kér a tudósításhoz, melyet ugyancsak elmondott a tanácsülésen. Éspedig: „Felmentési kérelmem be­nyújtását megelőzően különböző im­pulzusok értek, melyek megérlelték bennem a felmentési kérelem benyújtá­sát”. — MATHIÄSZ JÁNOSRA emlékeztek. A Kecskemét melletti Katonatelep Mathiász János Általános Iskolájának tanulói és pedagógusai bensőséges ünnep­ség köretében emlékeztek meg a napokban az intézmény névadójáról, születésének 151. évfordulója alkalmából. Az ünnepség után a kisdiákok osztályonkénti gyűjte­mény-bemutatókat tartottak, szellemi vetélkedőkön vettek részt, ily módon is adózva a híres szőlőnemesítő Katonatelepen töltött munkásévei emlékére. — VETŐMAGVÁSÁRT RENDEZNEK február 27-én, hétfőn, 14-től 17 óráig a városföldi klubkönyvtárban, ahol mindenféle zöldség-, virágvetőmagot és sza­porítóanyagot kínálnak. HÉTFŐI LAPSZÁMUNKBÓL A negyedik oldalon — a Sajtóposta összeállítás mellett — hírt adunk arról, hogy az idei nemzetközi kulturális csereegyezipény keretében a kecskeméti Szórakaténusz újabb külföldi bemutatkozásra kapott lehetőséget. Itt jelentkezünk a folyóirat-talló­zóval is. Az ötödik oldalon olvashatunk munkaerőpolitikánk zsákutcáiról és arról, hogy milyen a lakossági adómorál az ellenőrzések tükrében. Ugyanitt kap helyet — Siralmas, elviselhető, jobb címmel — az az írás, amely a mezőgazdasági munka mindennapjainak elengedhetetlen tartozékairól, a gépek, eszközök állapotáról szól, megyei gazdaságokból merítve a példákat. HÉTVÉGE A SZÓRAKATÉNUSZBAN. Ma 10-től 12 óráig egyszerű szövés, fonás, délután 14.30-tól bábkészítés a program a kecskeméti Szórakaté- nuszban. Holnap Rumi László hangszerkészítő tart foglalkozást, délután pedig nemezelőkörre váiják az érdeklődő gyerekeket. ' — BALESET. Solt határában, az ,51-es számú úton csütörtökön este a 48 éves Geiger János (Harta, Kossuth utca 123.) személygépkocsijával elütötte a bal oldalon szabályosan közlekedő gyalogost, Bakos Gusztávot (Solt, Pólyafoki dűlő 7.). Az 50 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szén vedelt,-hogy a helyszínen életét vesztette. — JAVUL A MŰTRÁGYAELLÁTÁS. Megállapodás született arról, hogy a tervezettnél 50 000 tonnával több nitrogénműtrágya érkezik a Szovjetunióból. Ezzel várhatóan megszűnik az a feszültség, amit ennek a tavaszi szezonban legfontosabb műtrágyaféleségeknek a hiánya okozott — közölték a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztériumban. A megállapodás szerint a szóban forgó tétel április végéig érkezik az országba. Erre a kemikáliára azért is nagy szükség van, mert ellensúlyozható vele az őszi kalászosoknak a téli csapadékhiány miatt bekövetkezett fejlődésbeli lemaradása. — VÁSÁRNAPTÁR. Február 26-án, vasárnap Bács-Kiskun megyében csak Kecskeméten rendeznek autóvásárt. Robbanószerrel való visszaélés A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság robbanószerrel való visszaélés bűntetté­nek alapos gyanúja miatt eljárást indított Pető András 34 éves szobafestő, csárda­szállási lakos ellen. A Pető lakásában megtartott házkutatás során 20 dkg trotilt találtak. A robbanóanyagot 1976-ban sorkatonai szolgálatának teljesítése során tulajdonította el. Ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. (MTI) Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: JÁNOS VITÉZ. Sz., magyar rajzfilm. 5 és 7 órakor: A TANÍTVÁNYOK. Sz., magyar film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: nincs előadás. KISKUNFÉLEGYHÁZA Stúdiómozi: 6 órakor: videó: ROLLER­BALL. Sz., spanyol film. 18 éven felülieknek. Mi füstölög ott a síkon... * * * Ősz hajú, idős úr lép be a rendelőbe. —Doktor úr, az utóbbi időben nem tudom kielégíteni a szeretőmet. Minden látogatás egyre nagyobb erőfeszítést igényel. Tegnap már a harmadiknál kifulladtam, pedig régebben a hatodikig is minden gond nélkül eljutottam. — No, de uram, az őn korában már a másodiknál meg kéne állni! f— Lehetetlen, doktor úr, a szeretőm a hatodikon lakik. (Összegyűjtötte: Lipták Judit) PIACI KÖRKÉP Árak Kecskeméten (forint/kilogramm) Élő csirke 95 Élő tyúk 73 Élő pulyka 63 Vágott csirke 100 Tejföl (liter) 85 Túró 80 Juhsajt 150 Tojás (db) 2-2,80 Burgonya 8-10 Sárgarépa 15-20 Petrezselyem 15-25 Vöröshagyma . 10-15 Fejes káposzta 10-18 Kelkáposzta 20-25 Saláta (db) 10-16 Karalábé 10-15 Paradicsom 100-150 Paprika (db) 8-15 Uborka 300 Retek (csomó) 10-15 Retek (fekete) 15-20 Zöldhagyma 8-12 Alma 12-20 Körte 25-30 Dió 90-100 Szárazbab 80-90 Savanyú káposzta '20-25 Mák 120-130 Árak Kiskunfélegyházán Alma 15-25 Körte 15-25 Burgonya 6-8 Savanyú káposzta 20 Fejes káposzta 8-10 Kelkáposzta 20 Petrezselyem 20-30 Sárgarépa 15-20 Vöröshagyma 13-15 Fokhagyma 60-70 Mák 100-120 Saláta (db) .17-19 Zöldhagyma 7-10 Paprika (db) 15-16 Tojás (db) 2,40-2,60 Élő tyúk 45-55 Élő csirke 45-60 Sajt 160-170 SZOBORALAPITVANY A Hazafias Népfront Szeghalmi Városi Bizottsága, valamint a Sárréti Múzeum baráti kőre a következő felhívás közzétételét kérte a napilapoktól: Tüdy Zoltán (1889—1961) kisgazdapárti politikus, 1945-ben miniszterelnök, majd 1946-ban a felszabadulás után első államfő, köztársasági elnök volt. Idén 1989. november 18-án lesz születésének 100. évfordulója. Erre az alkalomra mellszobrát szeretnénk elkészíttetni és elhe­lyeztetni Szeghalmon, ott, ahol 1932-től 1946-ig lelkész, 1935-től pedig a választókerület képvi­selője volt Mindazon testületek, egyesületek, szervezetek és magánszemélyek, akik egyetértenek a köztéri mellszobor felálb'tásával, felajánlást tehetnek a szoboralapítványra a következő címen: Sárréti Múzeum baráti köre, Szeghalom, Május 1. u. 2. szám. 625-662. Téltemető hangulatban A Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem Kecskeméti Kertészeti Fő­iskolai Karának kollégiuma ötödik alkalommal rendezi meg az Erdei Fe­renc napokat/ A háromnapos ren­dezvénysorozat tegnap délelőtt Si­mon János tudományos munkatárs előadásával vette kezdetét. A mai na­pon íö órától fórumon vehetnek részt az érdeklődők, melyen néhány alternatív csoportosulás — így pél­dául a FIDESZ, a Magyar Demok­rata Fórum —7 vezetői tájékoztatják a jelenlévőket, s természetesen a KISZ képviselői is ott lesznek. A programok többsége a vidám-' ság jegyében zajlik. így sor kerül . lábszépségversenyre, disznóvágásra, vetélkedőkre, koncertekre, show- műsorra. L A Magyar Szocialista Munkáspárt " u, , Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazító Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1989. II. 25-én, megrendelés sorszáma: 830001 Szerkesztőség és kiadóhivatal círnfe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér ]}A 6001 Telefon: 27-611 . . ; Telexszám: 26-216rbmlv h. Terjeszti a Magyar Posta . Előfizethető a hjrlapkézbesitö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 105,— Ft, negyedévre: 315,— Ft, fél évre: ; 630^— Ft, egy évre: • 1260,— Ft HU ISSN 0133-235x T

Next

/
Oldalképek
Tartalom